|
2010-07-22 23:42:11, csütörtök
|
| |
| |
Önszerelmes vers
Szemtelen pillantás a saját szemembe.
Oh, mily csoda ez, szikra lobban.
Érzéki villanás, nincs más az eszembe':
belemélyedni egyre jobban!
Két kezem összeér, fonódik selymesen,
felserken vérem, szívem dobban.
Vörösvértestjeim néznek sejtelmesen,
s fehérek ölén forrás csobban.
Magamat ölelem, úgy, ahogy senki más,
csontom már szinte összeroppan.
Simulok gyengéden karomba - nem vitás:
szerelmet hívtam, s lám betoppan.
Örökös kötelék, s minden mit adhatok:
magamnak örökké hű társa maradok! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
Offline
