|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 14
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 18:40:17, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok (14) szakanyag
Teafaolaj:
A teafaolaj az ausztrál teafa leveléből kivont illóolaj. A teafa a mirtuszfélék nagycsaládjába tartozik, amelyek szinte kivétel nélkül csak a trópusokon fordulnak elő. Bár Ausztráliában, a növény őshazájában 300 különböző alfaj él, orvosi célokra a Melaleuca alternifolia nevű változat az optimális, és szinte kizárólag csak az illóolaja miatt termesztik. A Melaleuca alternifolia 7 méteres magasságával a legalacsonyabb teafafajta Ausztráliában.
A teafának puha, világoszöld levelei vannak, amelyek inkább tűlevél-hez hasonlítanak, az ágai pedig rozmaringra emlékeztetnek. A virágai krémszín és sárga között változnak, és üvegmosó keféhez hasonlatosak. A világoszöld, aromás illatú olajat az ágakból és a levelekből nyerik. Az olaj az eukaliptuszhoz hasonlóan apró cseppekben található a kéregben és a levelekben elhelyezkedő, úgynevezett kiválasztósejtekben. A Melaleuca nevet a növény a szárának köszönheti, amely az alsó részen fekete (görögül melus), a felső részen pedig fehéres és papírhoz hasonló (görögül leucon).
A teafa nem rokona a teacserjének, amelynek a leveleit a fekete és a zöld teához felhasználják.
James Cook brit hajóskapitány nevezte el teafának, mert a leveleiből jó brit szokás szerint fűszeres és frissítő tea készíthető.
Sir Joseph Banks botanikus már 1770-ben James Cook kapitánnyal közösen tett felfedezőkörútjáról hozott vissza Angliába teafalevelet, de még nagyon hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a nyugati tudósok felfedezték az olajtartalmú növény sokoldalú orvostudományi felhasználhatóságát. A feljegyzések szerint a hajósok viszonylag jó ízű sört főztek teafalevélből és fenyőrügyből.
Az őslakosok gyógyszere:
Az ausztrál őslakók, akik az ötödik kontinens bozótjának és végtelen sivatagának több mint 40 000 éven át a természettel összhangban élő lakói voltak, mindaddig, amíg a fehér bevándorlók kegyetlenül el nem kezdték üldözni és kiirtani őket, mindig is tisztában voltak a teafa gyógyító erejével.
A leveleivel sebeket, csípéseket és mindenféle bőrfertőzést kezeltek. Ausztrália korai fehér telepesei, az arany-és opálbányászok, a favágók és kalandorok távol a nyugati civilizációtól sokszor kénytelenek voltak életük mentése érdekében az őslakosok tudására támaszkodni.
Megfázás és hörghurut esetére az őslakók főzeteket készítettek a levelekből, amelyeket megittak vagy inhalálták.
Az elfertőződött sebeket teafafőzettel leöblítették, és az apróra vágott levelekből készült iszappakolással jól lehetett krónikus és akut bőrbetegségeket gyógyítani.
A teafakutatás tudományos háttere:
A teafakészítmények csodával határos gyógyító erejéről szóló feljegyzések kíváncsivá tették a biokémiai laboratóriumokban dolgozó kutatókat. 1925-ben egy ausztrál vegyész, Arthur Penfold Sydneyben megjelentette hároméves kutatómunkája eredményeit, amelytől felhördült az orvostársadalom.
Kiderült, hogy a teafaolajnak 10-13-szor erősebb antiszeptikus hatása van, mint az akkoriban használatos fenolnak (karbolsav). Az orvosok nem sokáig tétováztak, és az elkövetkező években elkezdték kipróbálni az új hatóanyagot vérmérgezés, gennyes, gyulladt sebek, kelések, gennygócok kezelésében, a fogászatban, valamint felületek és eszközök fertőtlenítésére.
1930-ban további orvosi szakcikkek jelentek meg, amelyek a teafaolajat mint erős természetes antibiotikumot dicsérték, amely nem okoz mellékhatást a kezelendő szövetben, és az emberi szervezetre nem mérgező.
A '30-as évek vége felé a teafaolajat már valódi csodaszernek tartották szinte minden baktérium, vírus vagy gomba által okozott fertőzésben.
Ez a lelkesedés azonban az elkövetkező években az antibiotikumok terén szintetikus kémiával elért hatalmas fejlődés miatt némiképp alábbhagyott. Szintetikus anyagokkal, amelyeket nem kellett viszontagságos körülmények között Ausztráliában szüretelni, gyorsabban több pénzt lehetett keresni, így a vegyipar és a gyógyszeripar teljesen elvesztette érdeklődését a Melaleuca iránt.
Mindig voltak azonban olyan orvosok és tudósok, akik nem felejtették el a teafaolaj használatát, és főleg kilátástalan helyzetekben, amikor a kórokozó a szintetikus antibiotikumokra nem reagált, elképesztő eredményeket ért el.
A második világháború előtt, alatt és után újabb és újabb közlemények jelentek meg a sebgyógyulásban, a makacs nemi szervi fertőzésekben, a bőr és a nyálkahártya gombásodásában és különböző bakteriális fertőzésekben teafaolajjal elért sikerekről.
A '80-as évek elején újra elkezdtek tudományos kutatásokat végezni a teafaolajjal, valószínűleg a szintetikus antibiotikumokkal kapcsolatban egyre fenyegetőbb mértékben fellépő rezisztenciaprobléma miatt.
A teafaolaj hatékony és könnyen elviselhető alternatív terápia lett az acne, hüvelygyulladás (terheseknél is), a száj és garattér, valamint a bél Candida-fertőzéseinek terén, a légutak bakteriális és vírusos fertőzéseiben, valamint bőr- és körömgombásodásban.
Honnan származik ma a teafaolaj?
A mesébe illő és nehézkes kezdetek utáni hatalmas lelkesedés miatt 1976-tól kezdve egyre több teafaültetvényt hoztak létre Ausztráliában. 1985-ben már kb. 10 tonna teafaolajat termeltek, 1992-re pedig a világkereslet elérte a 700 tonnát.
Ez a hatalmas igény nem veszélytelen Ausztrália természeti világára. A Melaleuca alternifoliának nagyon sok vízre van szüksége, amely a trópusi éghajlatú Ausztráliában csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, és rengeteg rovarirtó is kell, hogy a hatalmas, mesterséges monokultúrákat életben tudják tartani.
Ezért fontos odafigyelni arra, hogy a teafaolajat olyan cégtől vegyük, amely az alapanyagot biológiailag tiszta forrásból szerzi be, azaz a termelése nagy részét a vadon élő teafa gyűjtéséből fedezi. Az így nyert olaj drágább, de sokkal értékesebb. A bioüzletben érdeklődjön utána, hogy milyen gyártótól származik az általuk forgalmazott teafaolaj. Lássuk be, nagyon tudathasadásos megoldás lenne az egészségünket olyan termékkel ápolni, amelynek előállítása egy egyedülálló természeti környezet lerombolásával járt.
A teafaolaj hatóanyagai:
Eredetileg a teafalevelet egy éles késsel és egy nagy zsákkal felszerelkezve gyűjtötték az ausztrál bozótban úgy, hogy a teafa ágait kb. két méter magasságig levágták. Végül a leveleket is levágták az ágakról. Tapasztalt gyűjtők naponta akár egy tonna levelet is be tudnak hozni. Ebből 6-10 liter olaj készíthető.
Az olaj kinyerésének régi jól bevált módszere a vízgőz-desztilláció. A nyersanyagot felhevítik, és a távozó olajtartalmú gőzt felfogják. A gőz hűlés közben cseppfolyóssá válik, és az olajat ki lehet szűrni belőle.
A teafaolaj egy nagyon bonyolult összetételű anyag, amely kb. 100 különböző alkotórészből áll.
A fő hatóanyagai terpin, pinén, cimén, terpinén-4-ol és cineol. Az allil-hexanoát a természetben nagyon ritkán fordul elő, és ezért nagy érdeklődést vált ki a kutatók körében. Egy természetes anyag hatóanyag-tartalma természetesen nagyon különböző lehet, függ a talajviszonyoktól, a gyűjtés időpontjától és sok más tényezőtől is.
Ezért hoztak létre egy minőségi rendszert, amely alapján az elkészült teafaolajat értékelik. A cineoltartalom szélsőséges esetben 2 és 65% között is változhat. A cineol (= eukaliptol) az eukaliptuszolaj fő hatóanyaga is. Légúti panaszokra is jól alkalmazható, de nagy dózisban irritálhatja a nyálkahártyát és a bőrt.
Ezért az ausztrál egészségügyi hatóság minőségi követelménye szerint a teafaolajban maximum 5%-os cineol engedélyezett. Ha a terpinéntartalom túl alacsony, az nagymértékben csökkenti az olaj antibiotikus hatását. Ezért azt is meghatározták, hogy a jó minőségű teafaolajnak 35-40% terpinén-4-olt kell tartalmaznia.
A teafaolaj tárolása:
A teafaolaj levegő hatására oxidálódik, és ezzel csökken a minősége és a hatáserőssége. Ezért fontos mindig légmentesen záró, sötét üvegben, fénytől védve tárolni. Csak kis mennyiségű olajat vásároljunk, amit kb. egy éven belül felhasználunk, mert idővel romlik a minősége, különösen ha már felnyitottuk az üveget. A teafaolaj tiszta formában is kapható, de számos bőrápoló termék kiegészítőjeként is árulják.
Felhasználási lehetőségek és receptek:
Általános felületi fertőtlenítésre: tegyünk 2 ml teafaolajat 8 liter felmosóvízbe.
Kórházi szobákban levegő fertőtlenítésére: 3-4 csepp teafaolajat aromalámpában párologtassunk el.
Acne vagy gyulladt bőrfelület esetén: néhány csepp teafaolajat fültisztítóval vigyünk fel közvetlenül a beteg területre.
Herpesz vagy lázhólyagok esetén: a teafaolajat hígítás nélkül, érzékeny bőrre ugyanannyi jojoba-olajjal keverve vigyük fel.
Láb- és körömgombásodás esetén: a teafaolajat naponta 3-4 alkalommal hígítás nélkül vigyük fel a bőrre.
Lábfürdő a körömgombásodás megelőzésére: 10 csepp teafaolajat adjunk 4 liter meleg vízhez. Ebben kb. 10 percig áztassuk a lábunkat.
Toroköblítő és gargarizálófolyadékként: 5-10 csepp teafaolajat tegyünk egy fogmosópohárnyi vízbe.
Bedörzsölőszer köhögés és hörghurut ellen: 1 evőkanál teafaolajat keverjünk össze 3-5 csepp olívaolajjal, és ezzel dörzsöljük be a mellkast és a hátat.
Bőrpuhításra, bőrápolásra: 10 csepp teafaolajat keverjünk össze 250 ml mandulaolajjal. Zuhanyozás vagy fürdés után gyengéden masszírozzuk be a bőrünkbe. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 18:08:17, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok (13) szakanyag
Propolisz:
Ez a természetes anyag a növény- és az állatvilág közös terméke. Eddig csak tisztán növényi eredetű gyógyhatású és hatóanyagokról volt szó, de az állatok is használnak antibiotikus hatású anyagokat, hogy a baktériumok, vírusok és egyéb paraziták ellen megvédjék.
Amikor augusztus és október között véget ér a virágmézgyűjtés időszaka, és a méheknek fel kell készülniük a télre, egyes dolgozók a levélrügyből gyantát és kérget gyűjtenek. Főleg a jegenye, fűzfa, nyírfa, gesztenye, fenyőfákra repülnek, hogy a ragacsos anyagot leszüreteljék.
A propoliszgyűjtéshez gyümölcsfákat és virágokat is felhasználnak.
A propolisz név görög eredetű, jelentése: 'a város előtt', amely arra utal, hogy a méhek ezzel az anyaggal tapasztják be, védik és erősítik a kaptárt. Értelemszerűen a propoliszt ,,városi védőrendszernek" is fordíthatnánk.
Minden 4,5 mm-nél kisebb repedést és lyukat a szorgalmas dolgozók azonnal betapasztanak propolisszal, a nagyobb lyukakat pedig méh-gyantával.
A méheknek ezt a képességét a méhészek hasznosítják úgy, hogy kisebb repedéseket hoznak létre a kaptárban, hogy gyantát gyűjthesse-nek. Nem szabad azonban évente több mint 100 g propoliszt elvenni a méhektől, mert ellenkező esetben kárt tennénk bennünk.
A méhek higiéniai okokból a kaptár minden falát leheletvékony propolisszal vonják be. Az újonnan épült kaptárakat is először propolisszal tisztítják meg és fertőtlenítik, mielőtt a királynő elhelyezné benne petéit.
A méhek az illetéktelen betolakodók tetemét is propolisszal mumifikálják, aminek valószínűleg a méhgyanta kiváló antibakteriális hatása az oka. A tetem így nem bomlik el, és a méheket nem fenyegeti a rossz szag és a káros baktériumok megjelenése. A tudósok azt is felfedezték, hogy a méhek a méhkas bejáratát is propolisszal vonják be,így amikor berepülnek, fertőtlenítik a lábukat, mielőtt a ,,tiszta szobába" lépnének.
A propolisz hatóanyagai:
Az összegyűjtött gyantát a méhek először az emésztőfolyadékkal összekeverik, és így lesz belőle propolisz.
Ez a folyadék olyan enzimeket tartalmaz, amelyek képesek a növényi gyantából kioldani a gyógyhatású anyagokat.
A kifinomult méhek képesek növényekből gyógyszert előállítani a nyersanyag feldolgozásával. Ez a képességük már évmilliók óta megvan.
A propolisz legaktívabb hatóanyagai a fiavonok és flavonoidok, szerves savak és illóolajok. A virágok pollenje, amelyből egy-egy méhraj évente kb. 50 kg-ot gyűjt, kb. 5%-át adja a hatóanyag-tartalomnak.
Maguk a pollenek a természet legtisztább gyógyszerei, számos jótékony hatást fejtenek ki az emberi szervezetre.
A propoliszban több mint 130 hatóanyag van, aminek nagy részét még nem sikerült azonosítani. Ezen belül tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, mint a kalcium, vas, réz, kobalt, nikkel, cink, szilícium, vanadium és titán.
A nyomelemekre szervezetünknek csak minimális mennyiségben van szüksége a létfontosságú biokémiai folyamatokhoz, többek között az erős immunrendszerhez.
Tudományos kutatások:
Manapság neves intézmények, mint a müncheni Max Planck Biokémiai Intézet is, kutatják a propolisz antibiotikus tulajdonságait. Az '50-es évek óta vizsgálják és bizonyítják az orvosi-gyógyszerészeti kutatások a propolisz hatékonyságát baktériumok, vírusok és gombák ellen.
Kari Lund Augaard dán kutató foglalkozott a legintenzívebben a propolisz-szal. A több mint 16 000 emberen elvégzett kutatások a következő tényeket támasztották alá:
A propolisz számos mikroorganizmussal szemben hatékony antibiotikum, amely a nagyon ritkán fellépő allergiás tünetektől eltekintve, nem okoz mellékhatást, és nem alakul ki vele szemben rezisztencia. A fiavonok és flavonoidok az embernél katalizátorként megerősítik a szervezet immunrendszerét.
A propolisz aktiválja a csecsemőmirigyet, amely az emberi hormon- és immunrendszer központi szerve.
A propolisz a sejtek anyagcseréjét és a sejtosztódás sebességét akár kétszeresére is növeli. Ezzel magyarázható látványos sejtforradás-előse-gítő és gyulladáscsökkentő hatása. Ez lehet az alapja az acnékra és a herpeszre kifejtett jótékony hatásának is.
A geriátriában, azaz az idős emberek kezelésében a propolisz bebizonyította, hogy kúraszerű alkalmazása a testi és lelki jóllétet is javítja.
A propolisz minden gyulladásban, valamint a bőr és a nyálkahártya gennyes megbetegedéseiben is hatékony. Ezzel nagyon széles felhasználási területet le lehet fedni, hiszen az emberi szervezet belső felületét különböző típusú nyálkahártyák fedik. A teljes emésztőrendszer a szájüregtől kezdve a végbélig, vagy a légzőszervek az orrtól a légcsöveken át a legkisebb tüdőhólyagocská-kig.
A húgyutak és a nemi szervek is jól reagálnak a méhgyantára, ugyanígy az ízületek, amelyeket szintén finom hártyák borítanak, és így teszik lehetővé az ízületek fájdalommentes mozgását.
A propolisz számos anyagcserezavarban bizonyítottan hatásos. A magas vérlipidszint és a keringési zavarok ellen is hatékony. Természetesen nincs olyan szer a világon, ami megelőzné az állandó egészségtelen és ésszerűtlen táplálkozás és életmód következményeit.
A propolisz szerepe az allergia kezelésében:
Számos kutatási eredmény utal arra, hogy a propolisznak allergiaellenes hatása is van. Ennek hátterében valószínűleg a méhgyantában található jelentős mennyiségű pollen és a propolisz hatóanyagainak kombinációja áll. Ha egy pollenekre allergiás személy már hetekkel a panaszok várható megjelenése előtt óvatosan adagolva virágport szed, megvan rá az esély, hogy a szervezet hozzászokik az allergé-nek jelenlétéhez a bélben, és nem reagál olyan erőteljesen, amikor a pollen a hagyományos módon, a légutakon keresztül jut a szervezetbe. Ha ezeket a polleneket, ahogy a propoliszban is, gyulladáscsökkentő és duzzadást megszüntető anyagokkal egészítjük ki, akkor az allergia súlyosságától függően hatékony javulást lehet elérni. Ilyenkor az is fontos,hogy a propolisz olyan méhésztől származzon, aki nem több mint 10 km-re él a beteg otthonától.
Egy kis teszt segítségével kideríthető, hogy az allergiában szenvedő beteg bírja-e a propoliszt. Kis mennyiségű propoliszkenőcsöt vagy -olajat tegyünk egy kb. 1 cm átmérőjű területre a könyök belső hajlatába vagy az alkar belső oldalára, 24 óránként háromszor egymás után. Ha nem látható egyértelmű pirosodás, akkor a szervezet nagy valószínűséggel jól viseli a propoliszt.
A következőkben áttekintést adunk a propolisz felhasználási területeiről.
A fül-, orr-, torok- és gégebetegségeknél:
száj vagy a garat nyálkahártyájának gyulladásakor megfázás, krónikus és akut formájában melléküreg-gyulladásokban mandulagyulladásnál (tüszős is) fülgyulladásokban külsőleg
A légutak megbetegedéseiben: szénanáthában
köhögés és bronchitis akut és krónikus formájában asthma bronchialéban kiegészítő terápiaként tuberkulózisban
Az emésztőrendszer megbetegedéseiben:
fogínygyulladásban általános száj- és foghigiéniában
szájszag esetén aftában
parodontosisban
szájpenésznél
fogfájásban
fogfertőzésekben
foghúzás kezelésében
gyomornyálkahártya-gyulladásban
gyomor- és bélfekély kezelésében
epehólyag-gyulladásban
általános epefájdalmakban
Alhasi szervek megbetegedéseiben:
a vese, a húgyutak és a húgyhólyag gyulladásában
prosztatamegbetegedésekben
hüvelyfertőzésekben fluor vaginalisban: különböző hüvelyi eredetű folyások
Bőr- és bőrfüggelékek megbetegedéseiben:
pikkelysömörben (psoriasis)
herpes
labialisban
sugárzás okozta ártalmakban
túlzott szarusodásban, pl. a kéz felszínén
abscessusoknál, furunkulusoknál
nehezen gyógyuló, gyulladt, esetleg gennyes sebeknél
szemölcsnél, bőrkeményedésnél, tyúkszemnél, hegeknél
pelenkakiütéseknél
Sérülések esetén:
vágásoknál elfertőződés megelőzésére
zúzódásoknál
fagyás oknál, fagydaganatoknál
égéseknél, napégéseknél
Anyagcserezavarokban: magas vérnyomásban
megnövekedett vérlipid- és koleszterinszintnél
keringési zavaroknál
arterioszklerózisban
Immunrendszeri problémákban:
a légutak, a mandula és a vizeletkiválasztó szervek visszatérő gyulladásánál általános immungyengeségnél megfázások megelőzésére
A méhgyanta tinktúra, tabletta, kenőcs és olaj formájában kapható. A propolisz a nappali krémektől kezdve a fogkrémig számos kozmetikai termékben megtalálható, bár általában csak nagyon kis mennyiségben. Érdeklődjön a bioüzletekben vagy a gyógyszertárban, hogy milyen magas propolisztartalmú termékek kaphatók. Egy jó minőségű tinktúra 50-70% propoliszt tartalmaz.
Az orrmelléküreg, a szájnyálkahártya, a fogíny és a torok gyulladása esetén csepegtessünk 10-20 csepp propolisztinktúrát egy szelet kenyérre, és alaposan rágjuk meg, mielőtt lenyelnénk. így az egész szájüreget bejárja az oldat, és az illóolajok elérik a melléküreget.
Az általános ellenálló képesség javítása érdekében tegyünk naponta 2-3-szor 10 cseppet egy pohár ( langyos) vízbe és igyuk meg. Ezt a kúrát évente többször megismételhetjük, egy-egy alkalommal 3-4 héten keresztül tartsuk be.
Lábgombásodás esetén a tinktúrát hígítás nélkül reggel és este fültisztítóval vigyük fel a beteg területre, és hagyjuk rászáradni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 17:48:44, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok (12)
Fokhagyma és medvehagyma:
A fokhagyma a legpontosabban ismert gyógynövények egyike. Növénytani neve, az Allium sativa bizonyítja, hogy ez a növény is a liliomfélék családjába tartozó hagymafélék egyik tagja, ugyanúgy, mint legközelebbi rokonai: a vöröshagyma (Allium cepa), a póréhagyma (Allium porrum), a medvehagyma (Allium ursinum), a mogyoróhagyma (Allium ascaIonium) és a metélőhagyma (Allium schoenopra-sum).
A hagymából tavasszal egy egyenes hajtás fejlődik ki, amely 30-100 cm magasra nő meg. Tengelyen ülő, nyél nélküli levelei kb. 1 cm szélesek és el-keskenyedők. A fokhagyma a középső tojás alakú főhagymából és 6-12, esetleg több hajlott mellékhagymából, a fokhagymagerezdekből áll.
A fokhagymát ősszel szedik, szárával és leveleivel együtt megszárítják, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerülne vagy télre eltennék. Fiatal friss fokhagymát már kora nyáron ehetünk.
A fokhagymát több mint 4000 éve használja az orvostudomány.
A fokhagyma az egyik legrégebb óta használt és legszélesebb körben elterjedt gyógynövény.
Számos monda és mítosz szól gyógyító erejéről. A több mint 4000 éves Papyrus Ebers, amelyet Georg Mo-ritz Ebers német egyiptológus talált 1872 körül az egyiptomi sírkamrákban, huszonkétszer említi a fokhagyma orvostudományi felhasználási lehetőségeit.
Az Eddában, a germán hőslegendában is megtalálható a póréhagyma és a fokhagyma, mint a két első és legnemesebb növény. Háborúkban bátorságot, egyébként pedig egészséget és nagy nemzőképességet kölcsönöz azoknak, akik rendszeresen nagy mennyiségben fogyasztják.
Akkoriban szerencsére nem volt olyan nagyfokú ellenérzés a fokhagyma fogyasztása után jelentkező erőteljes illattal szemben, mint manapság.
Az illatot a nagy kéntartalmú vegyületek okozzák, amelyek a fokhagymában nagy mennyiségben megtalálhatók. A jellegzetes illatot az allicin nevű anyag hozza létre, amely a szagtalan alliinből jön létre, amikor rágás, vágás vagy nyomás hatására az alliináz enzim azt felbontja.
Az ép fokhagyma szinte teljesen szagtalan, mivel az alliin és az alliináz a fokhagymagerezdekben nem érintkezik egymással. Ha fokhagymakapszulát fogyasztunk, amely csak a gyomorban oldódik fel, akkor ezzel elkerülhetjük a szag kialakulását. Az értékes készítmények ugyanolyan hatékonyak, mint maga a friss fokhagyma, de a megfelelő dózis elérése jelentős többletköltséggel jár.
Az allicin nagyon erős antibiotikum. Még 1:125 000-es hígításban is gátolja számos baktérium szaporodását, még a tífusz kórokozójáét is. Ezt Louis Pasteur már 1858-ban felismerte.
A friss fokhagymalevet már az első és második világháborúban is használták a sebesültek ápolásában.
Az allicin antibiotikus hatása természetesen csekélyebb, mint a penicilliné, de a penicillinrezisztens baktériumok ellen is hatékony.
A fokhagyma kénmentes alkotórészei, mint a scordinin és a garlicin ugyanúgy baktériumgátló hatásúak.
A fokhagyma továbbá nagy mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat, pl. kovasavat, káliumot, magnéziumot, kalciumot, foszfort, jódot és vasat, valamint nyomelemeket, mint a cink, mangán és szelén, ezenkívül C-vitamint (csak a friss fokhagyma), provitamin A-t, B1 és B2-vita-mint, nikotinsavamidot (= niazin vagy PP-vitamin).
A tokokinin, amely a nemi hormonokhoz hasonló szerkezetű anyag, az oka, hogy a fokhagymát évezredek óta afrodiziákumként alkalmazzák.
A fokhagyma gyógyhatásai:
A fokhagyma fitinsavat tartalmaz, amely ásványi anyagokat köt meg, de átalakulhat inozittá is, amely egy, a vitaminokhoz hasonló növekedést serkentő anyag, amely nagyon fontos szerepet játszik a hajnövekedésben és az egészséges bőr kialakulásában.
A fokhagyma-alkaloidoknak inzulinhoz hasonló, és ezáltal vércukorszint-csökkentő tulajdonságai is vannak, így a fokhagyma kiváló kiegészítő terápia lehet cukorbetegségben.
A fokhagyma ezenkívül szabályozza a vérnyomást, csökkenti az artériák meszesedésének veszélyét, megelőzi a trombózis kialakulását, erősíti az immunrendszert, a baktériumok és vírusok mellett más paraziták ellen is hatékony, és csökkenti a koleszterinszintet is.
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a fokhagyma, főleg idősebb embereknél, rugalmasabbá teszi az ereket. Tehát soha nem késő elkezdeni a fokhagymaevést.
A fokhagymát ezenkívül számos gyógynövénykutató és természetgyógyász a rákmegelőzés hatékony eszközének tartja.
Állatkísérletekben egyértelmű növekedésgátló hatást mutattak ki a rákos sejtekben, amelyet azonban csak az egész fokhagymával, nem egyes különálló alkotórészeinek koncentrátumával lehetett elérni.
Még jelentősebbek azok a vizsgálatok, amelyek alátámasztják, hogy olyan országokban vagy országrészekben, ahol az emberek gyakran fogyasztanak nagy mennyiségű fokhagymát, sokkal kevesebb a rákos megbetegedések száma, mint másutt.
Az elfogyasztás után a friss vagy feldolgozott fokhagyma az emésztőrendszerbe kerül. Már itt is sok jótékony hatást fejt ki a szervezetre.
A fokhagyma is bizonyítja, hogy a természetes antibiotikumok nem tesznek kárt a természetes bélflórában.
Éppen ellenkezőleg: a fokhagyma erősíti az emésztőrendszerben található mirigyeket, és gyógyító hatása van a bél nyálkahártyájára.
Ezáltal a nyálkahártya magától képes a természetes bélflóráját felépíteni.
A zavaró mikroorganizmusokat a fokhagyma legyengíti, és elősegíti a kiválasztódásukat.
A fokhagyma kiváló gyógyszere a bélpanaszoknak, hatékony puffadás, hasmenés és bélgörcsök esetén.
A fokhagyma kiválóan elősegíti a szimbiózis kialakulására, azaz a bélflóra helyreállítására irányuló terápiát.
Nagyon jó hatása van krónikus és akut hasmenés esetén, még akkor is, ha ez véres nyálkás széklettel párosul.
A bélfertőzések kórokozóit is hatékonyan legyőzi. Ezért vált a világ szinte minden országában a hasmenés gond nélkül beszerezhető gyógyszerévé.
A fokhagyma a Helicobacter pylorit is megtámadja, amely a gyomorfekély és újabb kutatások szerint a gyomorrák kialakulásáért is felelős baktérium.
A fokhagyma elősegíti az epe termelését és kiválasztását, valamint a tápanyagok lebontásában és
megemésztésében is segédkezik.
Gátolja a gázképződéssel járó rothadási és erjedési folyamatokat.
A népi gyógyászatban a fokhagymát bronchitis ellen is használják. Ez az alkalmazási területe kevésbé ismert, mégis hatékony. A légcsövek görcsét oldja, és ezzel elősegíti a köhögés felszakadását, és a baktériumokat megsemmisíti. Kovasavtartalma miatt a fokhagymát régi füveskönyvek kiegészítőszerként ajánlják krónikus időskori köhögésben, sőt tüdőgyulladás és tuberkulózis gyógyításánál is megemlítik. A görcsoldó, baktériumölő és általános erősítő hatásai mellett a kovasav a tüdő szöveteit is erősíti.
Fokhagymával a nehézfémek ellen:
A fokhagymában található kénvegyületek képesek arra, hogy a nehézfémekkel, például higannyal, ólommal és kadmiummal ártalmatlan vegyületeket képezzenek, amelyeket a szervezet viszonylag könnyen ki tud választani.
Nehézfémek találhatók például a fogtömésekhez használt amalgámban, vagy a levegővel belélegzett, az autókból és gyárakból származó gázokban. Hosszú távon károsítják a látóidegeket, a vesét, a tüdőt és a májat.
Az amalgámtömések kicserélése után ajánlatos egy nagy pohár meleg tejet inni, amelybe egy-két gerezd összetört fokhagymát tettünk.
Megfelelő adagolás:
Ha megelőzésre és egészségmegőrzésre használjuk a fokhagymát, akkor fontos, hogy rendszeresen alkalmazzuk.
2-3 gerezd naponta a megfelelő dózis.
Hasmenés kezelésére fogyasszunk el 5-10 gerezdet egész napra elosztva.
Ajánlatos egész napra elosztva fogyasztani a fokhagymát, mert a benne található illóolajok az érzékeny gyomrot irritálják, ha egyszerre túl magas dózisban alkalmazzuk.
A fokhagymatablettát a gyártó utasítása szerint kell szedni, az otthon készített fokhagymatinktúrából pedig napi 2-3-szor 15 cseppet adagoljunk.
Figyelem!
A fokhagyma antibiotikus tulajdonságai melegítés hatására csökkennek, de nem teljesen tűnnek el. Nem szabad azonban a fokhagymát túlságosan felmelegíteni, mert keserű lesz, és az ételek átveszik ezt az ízt. Ezért a főzés vagy sütés végén adjuk hozzá az ételhez.
Medvehagyma - a fokhagyma erdei testvére:
A medvehagyma, amely az erdő árnyékos, hűvös részein él, nem marad el a fokhagyma mögött sem hatóanyag-tartalmában, sem pedig gyógyhatásában.
Kiváló vértisztító szer, és nagyon jó hatása van krónikus bőrkiütésekben.
Szárítás közben azonban a medvehagyma elveszíti hatásának nagy részét. Ezért frissen ideális növény a tavaszi kúrákhoz. Termeszthetjük a medvehagymát saját kertünkben, vagy áprilisban néhány naponta gyűjtsünk friss levelet, és keverjük salátákba, vagy tegyük feltétként vajas kenyérre nagy mennyiségben.
Egész évben három-négy hetente tartott medvehagymakúra megfiatalítja a szervezetet.
Fokhagymatinktúra elkészítése:
A fokhagymatinktúrához mindössze 400 g hámozott fokhagymagerezdre és 1 liter, lehetőleg magas alkoholtartalmú, tiszta tömény szeszre van szükség, ami lehet például gabonapálinka vagy vodka.
A fokhagymát fokhagymanyomóval törjük össze, és az alkoholban jól lezárva két hétig hűvös, sötét helyen hagyjuk állni. Utána puha pamutkendőn vagy kávészűrőn öntsük át, és még egy hétig hagyjuk állni.
Az adagolást érdemes hullámzó dózisban végezni: a tinktúrát naponta háromszor kell alkalmazni: reggel, délben, este.
Minden bevételnél egy cséppel növeljük a mennyiséget, míg a hetedik napon délben elérjük a 20 cseppet.
Ezután újra csökkentsük a cseppszámot folyamatosan egy-egy cseppel. 5 csepptől újra kezdjük el emelni húszig és így tovább.
Ezzel elérhetjük, hogy a szervezet nem szokik hozzá a folyamatos, azonos nagyságú ingerhez, és megakadályozhatjuk a túlérzékenység kialakulását. A jobb elviselhetőség érdekében használhatunk háromszor 15 cseppet több héten keresztül.
Friss fokhagyma külsőleges felhasználásra:
Kisebb sebek, rovarcsípések vagy bőrgombásodás kezelésére a fokhagyma levét kevés vízzel hígítsuk fel, vagy a következőképpen alkalmazzuk: törjünk össze 5-10 fokhagymagerezdet, és a levéhez adjunk tízszeres mennyiségű 30-40%-os alkoholt.
Ez a keverék, ha sötét, hűvös helyen tartjuk, több hónapig eláll.
Szemölcsökre, kelésekre és nehezen múló pattanásokra sebtapasszal közvetlenül ragasszunk fel egy gerezd fokhagymát, és hagyjuk ott több órán keresztül.
A fokhagymakészítmény kiválasztása:
Sok cég gyárt fokhagymakészítményt, amelyek hatóanyag-tartalma nagymértékben változó. Laikusok, de még szakemberek számára is szinte lehetetlen megítélni egy-egy készítmény minőségét, ha azon nem tüntetik fel, hogy mennyit tartalmaz a fő hatóanyagokból, az alliinből és az allicinből.
Legrosszabb esetben rossz minőségű termékkel állunk szemben.
Természetesen nem a fő hatóanyag határoz meg mindent, de ha a fő hatóanyag megfelelő koncentrációban jelen van, az valamiféle biztosíték arra, hogy a készítményben minden hatóanyag megtalálható.
Kétség esetén kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét vagy természetgyógyászát. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 16:38:34, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok (11) szakanyag
Grépfrútmagkivonat:
A grépfrút a citromfélék nemzetségébe, a Rutaceae (azaz a rutafélék) családjába tartozik. Ez a faj a Nyugat-indiai-szigetekről származik, más néven citrancsnak is nevezik. A grépfrút, amelynek növénytani neve Citrus paradisi, a XIX. században jutott el Floridába, az Egyesült Államokba, és onnan gyorsan eljutott a Föld minden melegebb éghajlatú területére. A gyümölcs a naringin nevű glikozidnak köszönheti kesernyés-savanyú ízét, amely egy emésztést elősegítő és étvágygerjesztő hatású anyag.
Dr. Jakob Harich amerikai orvos és fizikus 1964-ben felfedezte a grépfrútmagkivonat antibio-tikus hatását. A grépfrútmag és -héj, amit a szemétdombra dobott, meglepően sokáig ellenállt a természetes lebomlási folyamatoknak, ami főleg a mikroorganizmusok tevékenysége során indul meg.
Dr. Harich a laboratóriumban megvizsgálta a héjat és a magvakat, és megállapította, hogy a benne található anyagok olyan erős antibiotikus hatást kölcsönöznek neki, ami egyébként csak a szintetikus úton előállított antibiotikumoknál figyelhető meg.
Ezekkel ellentétben azonban a grépfrútmagkivonat vírusok, gombák és paraziták ellen is hatékony.
Intenzív kutatások bebizonyították, hogy a grépfrútmagkivonat kb. 800 különböző baktériumtörzs és kb. 100 gombafajta ellen hatékony!
Ez a természetben fellelhető összetétel számos olyan követelménynek megfelel, amit egy természetes, mellékhatásokban szegény gyógyító készítménytől el lehet várni:
A grépfrútmagkivonat számtalan, potenciálisan káros mikroorganizmust legyőz, de a száj, garat, bél és hüvely természetes flóráját érintetlenül hagyja.
A szervezet saját védekezőrendszerét a grépfrútmagkivonat erősíti és aktiválja.
A grépfrútmagkivonatnak megfelelő adagolás mellett nincs mellékhatása. Enyhe bélirritációk léphetnek fel, amelyek azonban nyomban eltűnnek, ha átmenetileg felfüggesztjük a készítmény szedését vagy csökkentjük a bevett mennyiséget.
Még az 1:1000 hígításban alkalmazott grépfrútmagkivonat is hatékony. Ezért a különösen érzékeny bőrűek számára is hasznos lehet.
A grépfrútmagkivonatnak kiváló antioxidáns hatása van, amely védelmet nyújt a szabad gyökökkel szemben. Szabad gyökök minden anyagcsere-folyamatban keletkeznek, de a környezetszennyezés, a sugárterhelések és a dohányzás következtében számuk megnövekszik. Az anti-oxidánsok, mint amilyen a grépfrútmagkivonat is, megvédik a sejteket, a vitaminokat, a hormonokat és az enzimeket a savak által okozott oxidációtól, és megakadályozzák a káros szabad gyökök keletkezését.
Figyelem!
Tömény formában ne alkalmazzuk a grépfrút-magkivonatot közvetlenül a szem, száj, garat vagy hüvely nyálkahártyáján, mert maró hatása van.
Ha véletlenül ezekre a területekre kerülne, akkor bő tiszta vízzel mossuk le, és forduljunk orvoshoz!
A grépfrútmagkivonat hatóanyagai:
A grépfrútmagkivonat, amelyet a széttört magokból nyerünk, nagyrészt különböző bioflavonoidok-ból és glikozidokból áll. E természetes készítmény hatása, mint szinte mindig, a szinergián, azaz a különböző, optimális arányban jelen lévő, optimálisan összehangolt anyagok együttműködésén alapul.
A bioflavonoidok vitaminokhoz hasonló anyagok, amelyeket együttesen P-vitaminnak nevezünk,
de valójában nem tartoznak a vitaminok közé.
Hatásuk nagyon sokrétű és különböző lehet. Általában vérzést enyhítő, gyulladáscsökkentő, érregeneráló és antiallergén hatásuk van.
A mai napig több mint 20 000 különböző hatással rendelkező bioflavonoi-dot sikerült azonosítani. A grépfrútmagban található bioflavonoidok számítanak a leghatékonyabb szabadgyök-semlegesítő anyagok közé.
A glikozidok csoportjának is hasonlóan sok tagja van. Vannak olyan glikozidok, amelyek közvetlenül hatnak a szívre, a májra és egyéb szervekre, vagy kifejezett fertőzésellenes hatásuk van, mint például a mustárolaj-glikozidoknak.
A készítmény előállítása:
Ha a grépfrútkivonatot mi magunk akarnánk elkészíteni, az annyira sok munkával járna, hogy szinte nem érdemes elkezdeni.
Nagy mennyiségű grépfrút-magra van szükség, amit nagy törő- vagy zúzógéppel kell feldolgozni, hogy az értékes kivonathoz jussunk.
A grépfrútmagkivonat sűrű, koncentrált folyadék, amelyet általában glicerinnel hígítanak. A kereskedelemben kapható készítmények átlagosan 40% tiszta grépfrútmagkivonatot tartalmaznak. Kisebb koncentrációban készen kapható szappanokban, fül- és orrcseppekben, fertőtlenítősprayk-ben, dezodorokban vagy kozmetikai termékekben is megtalálható.
A grépfrútmagkivonat felhasználási területei:
A grépfrútmagkivonat általános gyógyhatású készítményként minden baktérium-, vírus- és gombafertőzésben használható.
Bőrsérülések vagy szennyezett sebek fertőtlenítésére is alkalmas.
10 csepp grépfrútmagkivonat fél liter vízben már elegendő ahhoz, hogy a kenyértartót vagy a hűtőt megszabadítsuk a penészgombák spóráitól.
A száj és garat vagy a nemi szervek fertőzésen is kezelhetjük a hígított kivonattal, ugyanúgy, mint a kellemetlen herpes labialist.
Toroköblítő vagy gargarizálóoldatokat készíthetünk úgy, hogy 10 csepp grépfrútmagkivonatot teszünk egy pohár vízbe.
Fogínygyulladásnál és foghúzás után egyaránt hatékony. Használjuk naponta többször. Ezt a hígított oldatot akár meg is ihatjuk.
Herpesz elleni oldat készítésénél 1 egység kivonatot 9 egység vízzel hígítsunk. Tehát 1 csepp kivonatra 9 csepp víz esik. Ezt azután fültisztítóval vigyük fel a beteg területre.
Bőrhibákra., acne, bőr- vagy körömgomba ellen ugyanúgy használható ez a külsőleges készítmény.
Nehezen gyógyítható körömgomba esetén a kivonatot hígítás nélkül naponta többször vigyük fel a beteg területre.
Mindenféle bőrbetegség, még a psoriasis (pikkelysömör) kezelésében is érdemes kipróbálni a grépfrútmagkivonatot, mert ezeken a területeken sikerült eredményeket elérni.
Figyelem!
Ha grépfrútmagkivonatból és vízből külsőleges vagy belsőleges oldatot állítunk elő, használat előtt jól keverjük össze vagy rázzuk fel. Ha nem így teszünk, a kivonat könnyen lesüllyedhet az oldat aljára, és így már nem lesz megfelelő az alkotórészek aránya.
Ennek a természetes anyagnak egyik felhasználási területe a nagyon nehezen gyógyítható Candida albicans fertőzések kezelése.
A Candida egy élesztőgomba, amely a károsodott bélflórán hamar elhatalmasodik, és a vérkeringéssel a szervezet minden pontjára eljut.
A súlyos Candida-fertőzések számtalan különböző panaszt, pl. allergiát, neuroderma-titist, asztmát, depressziót, fejfájást, sőt reumás fájdalmakat és esetleg rákot is okozhatnak. Candidosis gyanúja esetén a grépfrútmagkivonat hatékony, mellékhatásoktól mentes terápiás szer. A fertőzés jelenlétét székletvizsgálattal meg lehet állapítani. Ezt a vizsgálatot azonban többször el kell végezni, mert a fertőzés jelenléte ellenére a gomba nyomai nem mindig találhatók meg a székletben.
Szakember által végzett béltisztítás, colon-hidroterápia és megfelelő diéta hatékony kiegészítői lehetnek a kezelésnek.
A grépfrútmagkivonat arterioszklerózisban és a szívkoszorúér-megbetegedésekben is enyhíti a tüneteket. Az erek rugalmasabbá válnak, és könnyebben átengedik a vért.
A természetes antibiotikumok megelőző szerepe új értelmet nyer azáltal, hogy a legújabb kutatások szerint az arterioszklerózis kialakulásában részt vesznek egyes baktériumok pl. Chlamydia pneumoniae.
A rezisztencia kialakulása:
A grépfrútmagkivonattal a természet egy nagyon hatékony antibiotikumot ad a kezünkbe, amelyet ugyanúgy, mint a szintetikus antibiotikumokat, csak súlyos esetekben szabad alkalmazni.
Sajnos az utóbbi időben egyre gyakrabban olvashatunk arról, hogy a grépfrútmagkivonat már kezd veszíteni hatásából, annak ellenére, hogy egy viszonylag ,,fiatal" gyógyszerről van szó, amely csak az utóbbi néhány évben robbant be a piacra.
Ez lehet az első jele annak, hogy az újabb, ellenállóbbá vált kórokozók már nem a megszokott mértékben reagálnak a természetes antibiotikumokra.
A grépfrútmagkivonat túlzott használata is kialakíthat rezisztenciát!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 16:18:09, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok ( 10 ) szakanyag
A természet kincsestárának leghatékonyabb antibiotikumai:
Aloe vera:
Az Aloe vera a liliomfélék családjába tartozik. Több mint 250 fajuk benépesíti a Föld forró, száraz égövi területeit. A növény őshazája Kelet- és Dél-Afrikában található, de messze földre széthordták hagymáit, és ezért ma már a Földközi-tenger vidékén, az amerikai kontinensen, Ázsiában, Ausztráliában és a Kanári-szigeteken is megtalálhatók.
Az Aloe ferox fajtát túlnyomó részben a trópusokon termesztik, azért, hogy levelének nedvéből krónikus székrekedésre nagyon hatékony szert nyerjenek.
Az orvosi gyakorlatban azonban inkább a valódi aloét, az Aloe verát használják, amelynek növénytani neve Aloe barbadensis miller.
Amint azt ókori egyiptomi feljegyzésekből megtudhatjuk, ennek a növénynek a nedvét és különböző formákban elkészített változatait már több mint 6000 éve használják gyógyítási és szépségápolási célokra.
Rég letűnt hadseregek orvosai használták a sebgyógyulás nélkülözhetetlen elősegítőjeként, de alkalmazták a hagyományos kínai orvoslásban, és az indián gyógyítók is ismerték.
Dioszküridész görög orvos feljegyzéseiben az Aloe vera már a Krisztus születése előtti időkben megjelenik, a jezsuita rend szerzetesei pedig a XVI. és XVII. században elterjesztették az egész világon.
Hildegard von Bingen gyógymódjai között is fontos szerepet játszik, és a híres svédcseppnek is az egyik fő hatóanyaga.
Az Aloe vera, más néven sivatagi liliom klasszikus példája azoknak a nagyon hatékony gyógynövényeknek, amelyek hatását már régen felismerték, jóval azelőtt, hogy ezt tudományos kutatás is alátámasztotta.
Számtalan olyan példa és tanulmány áll rendelkezésünkre, amelyekben a modern tudománynak sikerült alátámasztania az ősrégi, tapasztalatokon alapuló gyógyítás helyességét. A korábbi idők gyógyítóinak tudása gyakran vallásos, mitológiai vagy egyszerűen csak régiesen csengő formákban és rendszerekben jelenik meg, és emiatt sokáig tudománytalannak tartották, megmosolyogták, és nem vették figyelembe ezeket a tanításokat.
Pedig ezek a gyógymódok és orvosi modellek gyakran jobban bemutatják az élő szervezetben zajló folyamatok teljességét, mint a részletekben elvesző modern természettudományok.
Ráadásul könyvtárak és elektronikus adatbázisok nélkül is sikerült az Aloe vera gyógyító erejének titkát generációról generációra továbbadni és fenntartani.
Manapság az Aloe verát nagy mennyiségben termesztik Ausztráliában, Kubában, Venezuelában, Haitin, Mexikóban és az Egyesült Államokban, elsősorban Kaliforniában, Texasban és Floridában. A növényből előállított értékes készítményeket a világon mindenhol árulják, és így már a Föld hidegebb vidékein élők is hozzáférhetnek és hasznosíthatják.
A modern gyártástechnológia segítségével az Aloe vera hashajtó hatóanyagait izolálni lehet, így belsőleges használat esetén sem kell semmiféle mellékhatással számolni. Az Aloe vera gél, spray, krém, koncentrátum és aloé víz formában is kapható.
Figyelem!
Ne mindig a legolcsóbb készítményt keressük. Az Aloe verát. gondosan elő kell készíteni és fel kell dolgozni ahhoz, hogy az értékes hatóanyagok benne maradjanak.
Kérjen tanácsot gyógyszerészektől, a bioüzletekben dolgozó szakemberektől vagy természetgyógyászoktól, mielőtt kiválasztaná a megfelelő készítményt!
Az Aloe vera hatóanyagai:
Eddig több mint 160 különböző hatóanyagot sikerült az Aloe verában azonosítani, amelyek együtt nagyon hatékony gyógyító hatást fejtenek ki az egész szervezetre. A gyógynövénykutatás mindig igyekszik azt a hatóanyagot azonosítani, amely a növény speciális hatásáért felelős.
Minél szélesebb azonban egy természetes anyag hatásspektruma, annál egyértelműbben bebizonyosodik, hogy több különböző hatóanyag kombinációjáról, azaz a biológiai anyagok természet által optimalizált összetételéről van szó, amely a kívánt gyógyhatást létrehozza.
Az aloé többek között 13 különböző vitamint, és ugyanennyi ásványi anyagot, 15 enzimet, több aminosavat, amelyek létfontosságú fehérjék építőanyagai, esszenciális zsírsavakat, több mint 10 különböző szacharidot (cukormolekulát), a sebgyógyulást elősegítő szaponinokat, illóolajokat és sok egyéb alkotórészt tartalmaz.
Széles körű kutatómunka után néhány évvel ezelőtt sikerült egy olyan hatóanyagot találni, amely nagymértékben hozzájárul az Aloe vera hatásához.
Ez az acemannán nevű mukopoliszacharid. A mu-kopoliszacharid egy hosszú láncú cukormolekula, amely a közepén egy fehérje alkotóelemet tartalmaz. Ez az anyag a kötőszövet egyik alap építőeleme.
Az emberi szervezet az ehhez a makromolekula-csoporthoz tartozó acemannánt csak a pubertás idejéig tudja önmaga előállítani, utána már az étkezéssel kell a bejutását biztosítani. Az acemannán aktiválja és erősíti az immunrendszert, aktiválja az interleukin-1 a prosztaglandin-E nevű hírvivő anyagokat, elősegíti, a védekezősejtek, a B- és T-lym-phocyták képződését, és növeli a makrofágok és a természetes killersejtek aktivitását.
Ezáltal a szervezet általános védelemre tesz szert a kórokozókkal szemben. Az acemannánnak ezenkívül van vírusölő, baktériumölő és gombaölő hatása is, azaz gátolja a vírusokat, baktériumokat és gombákat. Az acemannán a testi sejtek membránjában halmozódik fel, és megerősíti annak ellenálló képességét.
Az Egyesült Államokban jelenleg is folynak klinikai vizsgálatok a nagy dózisú acemannántermékek hatásáról az AIDS és a rák gyógyításában.
Az acemannán más immunstimuláló növényekben, a ginszengben és a szibériai tajgagyökérben is előfordul.
A baktériumok, gombák és vírusok ellen ható antibiotikus tulajdonságai mellett az Aloe vera, a benne található különböző hatóanyagoknak köszönhetően, számos egyéb általános erőnlétet erősítő és gyógyító hatást is kifejt szervezetünkre, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk:
Az ellenálló képességet aktiválja és erősíti. Ezáltal csökken a fertőzés veszélye és a már megkapott fertőzések súlyossága.
Az egész szervezetet erősíti és tisztítja. Az aloé-nak vannak vértisztító tulajdonságai.
Az aloé elősegíti a sebgyógyulást, és megelőzi a sebek elfertőződését.
Az aloé egy bizonyos szintig regenerálja azokat a szöveteket, amelyek sugárzás miatt károsodtak.
Az aloé természetes fájdalomcsillapító.
Az aloé enyhe és könnyen tolerálható tisztálkodó- és testápoló szer.
Az aloé ellátja a szervezetet értékes ásványi anyagokkal, vitaminokkal és nyomelemekkel.
Az aloé csökkenti a gyulladást, és hűti a gyulladt felületet.
Orvos a virágcserépben:
Ha ügyesek vagyunk, otthon az ablakpárkányon is termeszthetünk Aloe verát. Az a kis időbefektetés és az a kisebb összeg, amiért a növényt megvásároljuk, igazán megéri, hiszen egy jó minőségű aloégél sokkal többe kerül, és a frissen szedett levélben a legmagasabb a hatóanyag-tartalom.
Érdemes megemlíteni, hogy a hatóanyag-tartalom a növény természetes környezetétől is függ, de szobanövényként is jól érzi magát.
Ha azonnal, frissen használjuk fel, akkor a legkevesebb a hatóanyag-veszteség, így majdnem ugyanazt a hatást tudjuk elérni, mint a trópusokon szedett levelekkel, amelyeknek a nagyobb hatóanyag-tartalma a tárolás és a feldolgozás közben csökken.
Az otthon termesztett Aloe vera kiválóan alkalmazható sérülések vagy égések kezelésére. Ezért nevezik a sivatagi liliomot gyakran ,,orvos a virágcse-répben"-nek.
A levelei levághatók és kinyithatók, ha a gyümölcsének húsát késsel kivágjuk, ezt közvetlenül is rátehetjük a sebre, vagy felhasználhatjuk bőrápolásra, -tisztításra is.
A levél húsosabb részének levét ki is facsarhatjuk, és vízzel összekeverhetjük. Ha ezt a folyadékot meg szeretnénk inni, akkor figyeljünk oda arra, hogy csak a levél belsejében lévő géles részt használjuk fel. A levél zöld hártyája alatt hashajtó anyagok találhatók, amelyek súlyos mellékhatásokat okozhatnak!!!
Aloe gél vagy spray:
Antibiotikus hatása mellett az Aloe vera ápolja és feszesebbé teszi a bőrt. A jelentéktelennek tartott sivatagi liliomnak kifejezett hidratáló hatása van: a nagy nedvességtartalmú anyagok háromszor gyorsabban szívódnak fel a bőrbe, mint a víz, és a bőr mindhárom rétegébe eljutnak, mélyebbre, mint a bőrápoló szerek.
A bőr feszesebb lesz, és visszanyeri rugalmasságát és frissességét. Ezenkívül a bőrhibákat, bőrsérüléseket eltünteti, és a száraz bőrdarabkákat is eltávolítja. A baktériumgátló hatóanyagok biztosítják a gyulladások mihamarabbi gyógyulását, és gondoskodnak róla, hogy a pattanások ne növekedjenek tovább.
Az aloégélt vagy -sprayt közvetlenül a sebre vagy a gombás területre is felvihetjük. Ha az aloégélt arcápoló szerként használjuk, gyakran előfordul, hogy a felvitel után kellemetlen feszülésérzés alakul ki a bőrön. Ezért előbb az aloégélt tegyük fel, és utána a szokásos napi arcápoló krémünket.
Figyelem!
A készen vásárolt Aloe vera krémek gyakran 5% alatti aloétartalommal rendelkeznek.
A készítmények fő tömegét a hatóanyag felületén megkötött víz teszi ki.
Érdemes a csomagoláson megnézni vagy a gyártótól megérdeklődni, hogy mit tartalmaz az adott krém.
Mi magunk is könnyedén és gond nélkül előállíthatunk antibiotikus hatású bőrápoló krémet. Tapasztalatom szerint az Aloe vera vízben és olajban oldott hatóanyagai jól elegyednek egymással, ezért nincs szükség emulgeátor (Tegomulus) használatára. A folyadékot használat előtt jól rázzuk fel.
Hozzávalók:
30 ml Aloe vera gél
10 ml rózsavíz
10 ml zöldbúzafű-olaj
5 csepp levendulaolaj
2 ml propoliszkivonat
A hozzávalókat jól keverjük és rázzuk össze, és készen is van a nagy hatékonyságú bőrápoló oldat. A gél helyett aloélevet is használhatunk, de ettől az oldat folyékonyabb lesz.
Regenerálómaszk könnyen begyulladó pattanásos bőrre:
Hozzávalók:
3 evőkanál sovány túró
1 evőkanál Aloe vera gél
3 csepp kék kamillaolaj
1 ml propoliszkivonat
A hozzávalókat keverjük össze, és vigyük fel a bőr-e. Kb. 30 percig hagyjuk hatni. Langyos vízzel, zappan nélkül mossuk le.
Aloe vera lé megelőzésre és általános erőnlét javítására:
A gyárilag előállított antibiotikumokat csak ritka, speciális esetekben, például műtétek vagy foghúzás után szabadna fertőzés megelőzésére használni, mert figyelembe kell venni a szervezetre kifejtett káros hatásait.
Az Aloe vera lével azonban egészen más a helyzet! Sok olyan országban, ahol az Aloe vera honos, szokás naponta Aloe vera levet inni az ellenálló képesség javítása érdekében. A mi éghajlatunkon is tanácsos ezt a szokást bevezetni, főleg a csapadékos évszakokban.
A tiszta aloélének azonban borzalmasan rossz íze van, ezért tisztán csak a nagyon bátrak isszák. Ha azonban olyan italokban fogyasztjuk, amelyek más, ízjavító gyümölcsleveket tartalmaznak, az aloés egészségmegőrzés valódi ínyencséggé válhat.
Bármilyen gyümölcslevet hozzákeverhetünk, kb. ugyanolyan mennyiségben, amennyi az Aloe vera lé. Használhatunk tejsavót, kefirt, ásványvizet vagy savanyúkáposzta-levet is.
A fantáziánkra van bízva, hogyan ízesítjük a frissen facsart Aloe vera levet. Ananász- és narancslével, egy kis mangósziruppal és egy kevés jéggel egzotikus italt varázsolhatunk belőle, amely mellett egyenesen a karibi pálmák alatt érezhetjük magunkat. Egy kis zöldséglével, némi fűszersóval és egy kevés tabascóval igazi fűszeres vitaminkoktélt állíthatunk elő.
Az így elkészített ital nagyon hatékonyan megelőz mindenféle kellemetlen megfázást, de akkor is
segít, amikor már az influenza első tünetei is megjelentek.
További indikációk:
Az Aloe vera külsőleg és belsőleg is alkalmazható olyan bőrbetegségeknél, mint a psoriasis, neurodermatitis, krónikus ekcémák és acnék.
A bőr, a hónaljszőrzet, a kéz vagy a láb körmeinek gombás fertőzését is hatékonyan tudjuk Aloe verával kezelni.
A nehezen gyógyuló vagy elfertőződött sebek ugyanúgy jól reagálnak az aloékezelésre.
Anyagcserezavarok esetén is jusson eszünkbe az Aloe vera!
Jótékony hatása van gyomor-, bél- és epepanaszok-ban, de köhögés, hörghurut és a légzőrendszer más betegségeiben is hatékony.
Cukorbetegségben, gyomorfekélyben és asztmában is jó eredményeket értek el az aloéitallal.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 15:42:39, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok (9) szakanyag
A természetes antibiotikumok hatása:
Egy dolog azonban biztos: a szintetikus úton előállított antibiotikumok, ha megfelelően alkalmazzuk őket, rövid idő alatt megszüntetik az életveszélyes baktériumfertőzéseket a kórokozók megölésével vagy a szaporodásuk gátlásával. Ha megfelelő körültekintéssel alkalmazzuk őket, és igyekszünk elkerülni a rezisztencia kialakulását, akkor egy felelősségteljes orvos kezében nagyon jelentős gyógyszerei ezek az orvostudománynak.
Játsszunk el a következő gondolattal: tekintsük úgy, hogy a beteg felépülése egy út, amit végig kell járni.
Erre különböző lehetőségek vannak.
Az antibiotikum olyan, mint egy Porsche, amely 200 km/h-s sebességgel 6 perc alatt tesz meg 20 km-t. Fantasztikus! Csak az a baj, hogy a beteg ettől a sebességtől teljesen kikészül, és lehet, hogy mellékhatások is (pl. egy baleset) fellépnek.
Sok millió elölt és még élő kórokozó s ezek méreganyagai hirtelen elöntik a szervezetet, mint a sportautó kipufogógáza a levegőt. Jaj szegény betegnek, aki azt hiszi, hogy célba ért, amikor egy újabb kórokozó, vagy éppen a közben rezisztenssé vált baktérium, gomba vagy vírus támadja meg. Az utazó ekkorra már any-nyira legyengült, hogy azonnal, vagy nem sokkal később még súlyosabban megbetegszik.
A világ egyetlen szintetikus antibiotikuma sem képes a szervezet ellenálló képességét aktiválni és erősíteni.
Ha betegünk gyalog megy, nem vesz igénybe semmiféle segédeszközt, akkor a 20 km-es út megtétele több órát is igénybe venne. Talán kimerülve összeesne, mert nem lennének elegendőek az energiatartalékai.
Miért nem megy inkább kerékpárral? 20 km másfél óra alatt? Semmi gond! A szervezet megedződik, az életfunkciók felgyorsulnak, a cél előtt talán már kicsit fáradtnak érzi magát, de ez jóleső fáradtság. Jaj annak a kórokozónak, amely egy megerősödött immunrendszerrel megpróbálja felvenni a harcot! Szégyenteljes kudarcot vallana.
A mi esetünkben antibiotikus tulajdonságokkal rendelkező természetes anyagok felelnek meg a kerékpárnak. Egyrészt megölik a baktériumokat vagy gátolják azok szaporodását, másrészt pedig aktiválják a szervezet egész védekezőrendszerét.
A folyamatokat mindig teljességükben kell szemlélni:
A betegségeket okozó baktériumok mindenhol megtalálhatók: a levegőben, az ételeinkben, a vízben, sőt a szervezetünk nyálkahártyáin is. Mégsem vagyunk állandóan betegek. Ha az iskolában, a munkahelyen vagy a családban megjelenik egy fertőző betegség, annak nem mindenki esik áldozatául, annak ellenére, hogy mindenki megfertőződik.
Azoknál, akik egészségesek maradnak, a kórokozók nem találnak a szaporodásukhoz megfelelő táptalajt. Akik megbetegszenek, azoknál már a fertőzés megjelenése előtt sem volt minden rendben.
Valószínűleg túl gyenge volt az immunrendszerük, aminek hátterében anyagcserezavarok, egészségtelen életmód, méreganyagok felhalmozódása, esetleg fizikai vagy pszichológiai stressz áll.
Ezzel kapcsolatban Claude Bernard francia kutató a következőt mondta: ,,Nem a baktérium a fontos, hanem a befogadó környezet." Környezet alatt itt azokat a testi, lelki és szellemi feltételeket érti, amellyel egy potenciális kórokozó az emberi szervezetben szembe találja magát.
A mikroszkóp felfedezésével bepillantást nyerhettünk a mikrokozmosz bámulatos világába. A tudósok rengeteg, az emberiség javára fordítható információt gyűjtöttek így össze, de néha úgy tűnik, hogy már nem tudunk felülemelkedni ezen a miniatűr világon, amit a modern tudomány olyan bámulatosan felnagyít számunkra, és nem tudjuk az életfolyamatokat azok teljességében vizsgálni.
Ha csak a mikroorganizmust öljük meg, de a befogadó környezetet változatlanul hagyjuk, akkor hamarosan újabb problémákkal kell szembenéznünk. Nem lehet évtizedeken keresztül büntetlenül a természet törvényei ellen harcolni.
Egy növénykutató Nobel-díja:
Miután Sir Alexander Fleming és munkatársai 1945-ben a penicillin felfedezéséért megkapták a Nobeldíjat, 1958-ban hasonló témában, a növényi eredetű antibiotikumok területén elért tudományos eredményekért ítélték oda ugyanezt az elismerést.
A díjat prof. dr. Virtanen, a Helsinki Egyetem profesz-szora kapta, a növények antibiotikus hatóanyagai körében elért úttörő kutatási eredményeiért. Prof. Virtanen felfedezését főképp a mezőgazdaságban szerette volna hasznosítani, de prof. dr. H. Winter, a Kölni Egyetem kutatója ugyanebben az időben hasonló eredményeket ért el az állati és emberi szervezetre vonatkozóan is.
A fenti kutatók különböző gabonafajtákban, burgonyában, sárgarépában és szinte az összes liliomfélében (idetartozik a fokhagyma, medvehagyma és a vöröshagyma) és a keresztesvirágúakban (pl. mustár, torma, vízitorma, kalánfű) erősen antibiotikus hatású anyagokat találtak.
Ezek a növények nagyon hatékonyan tudnak védekezni a baktériumok és a gombák ellen. így például a mustárolaj-glikozidokat tartalmazó növényekben található speciális kénvegyületek (S-metil- és S-propil-cisztein-szulfoxidok) mindössze 20 g vízitorma fogyasztása után erős, órákig tartó antibiotikus hatást fejtenek ki a vizeletben.
További például szolgálhat a HSCN (hidrogén-rodanid), amely sok keresztesvirágúban és szinte minden hagymafélében (amely a liliomfélék egyik alfaja) pl. mustárban, tormában, póréhagymában, vízitormában, fokhagymában, medvehagymában, vöröshagymában is megtalálható.
A rodanidok kémiai szerkezetén keresztül könnyen bemutatható, hogy milyen összetett folyamatok révén fejtik ki a természetes anyagok gyógyító hatásukat. A rodanidok nemcsak kifejezetten baktericid hatásúak, hanem a sebgyógyulást is elősegítik, emellett gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásuk is van, és nem utolsósorban a vérnyomást is szabályozzák.
A növényi hatóanyagok előállítása:
Természetesen nagyon fontos a fő hatóanyagot laboratóriumban megvizsgálni, amely azután alapjául szolgálhat a különböző növények és növényi hatóanyagok meghatározásához és szabványosításához, azért, hogy kiderüljön milyen betegségek gyógyításához milyen minőségű hatóanyagra van szükség. Ennek segítségével a különböző gyártók gyógynövényalapú készítményei összehasonlíthatókká válnak.
A növény működésének vizsgálata azonban az egyes alkotórészek alapján éppen olyan értelmetlen, mintha az óra működését az egyik rugó alapján próbálnánk elmagyarázni. Egy-egy növény több száz különböző hatóanyagot tartalmaz, amelyek egy részének kémiai összetétele egyáltalán nem ismert. Ezek az anyagok csak akkor fejtik ki gyógyhatásukat, ha együttesen alkalmazzuk őket. Ha a növények természetes, antibiotikus hatású anyagait izolálnánk, vagy megpróbálnánk őket laboratóriumban mesterségesen létrehozni, és ezzel betegeket gyógyítani, keserűen csalódnánk, mert a várt hatás elmaradna.
A természetes antibiotikumok egyesítik az antibakteriális és a szisztémás hatást. Hatásuk éppen azon alapul, hogy nemcsak egy adott kórokozót gátolnak vagy pusztítanak el, hanem eközben erősítik a szervezet ellenálló képességét, segítik a sebgyógyulást, gyorsítják a szövetek újraképződését, mé-regtelenítik a kötőszöveteket, javítják a salakanyagok eltávolítását, és erősítik a fontosabb szervek működését.
A gyógynövények emellett ellátják a beteg szervezetét ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, vitaminokkal, növényi hormonokkal és számos egyéb természetes anyaggal.
A növények antibiotikus hatása gyakran háttérbe szorul az általános ellenálló képesség javítása mellett, mert a leglényegesebb tulajdonságuk inkább az, hogy a szervezetet képessé teszik rá, hogy egyedül győzze le a kórokozót.
A '30-as években készült feljegyzések szerint sikerült a kiütéses tífuszt és a tífuszt növényekkel sikeresen kezelni.
Jelentős javulást lehetett elérni már azelőtt, hogy a baktérium csíraszáma csökkent volna, és ez elősegítette a betegség későbbi további javulását.
Ez tehát azt jelenti, hogy a betegek a teljes körű kezeléstől már azelőtt jobban lettek, hogy jelentősebb mennyiségű baktérium elpusztult volna.
Ez az eljárás természetesen nagyon veszélyes, és ilyen súlyos betegségeknél jogosan használnánk
modern antibiotikumokat, de a példa bizonyítja, hogy a természetes gyógymódok lehetőségeit még korántsem merítettük ki.
Szimbiózis, antibiózis és az antibiotikumok:
A szimbiózis a különböző típusú élőlények huzamosabb ideig tartó együttélése, amely mindegyik félnek hasznára válik. Ilyen szimbiotikus kapcsolatban élünk együtt mi, emberek a beleinkben és a nyálkahártyáinkon lévő több millió különböző baktériummal.
Ezek a mikroorganizmusok például ellátják az emésztéssel kapcsolatos feladatok egy részét, vagy olyan anyagokat állítanak elő, amelyekre a szervezetünknek szüksége van. Ezért cserébe védett és tápanyagban dús életteret kapnak.
Az antibiotikumok minden baktériumot megölnek, tekintet nélkül arra, hogy azok hasznosak vagy károsak számunkra. Hosszú időbe telik, amíg egy intenzív antibiotikum-terápia után a bélflóra helyreáll, de van, amikor egyáltalán nem is áll helyre.
Az antibiózis fogalma azt a jelenséget fedi, amikor az élőlények kölcsönösen gátolják egymás szaporodását, hogy a saját fennmaradásukat védjék.
A növények ehhez antibiotikus vagy egyéb hatóanyagokat állítanak elő. A természetben az élőlények a számukra fontos partnerek fennmaradását soha nem teszik kockára.
A szimbiózis és antibiózis alapelve akkor is érvényes, amikor emberek vagy állatok kezelésére természetes antibiotikumokat alkalmazunk.
A természetes antibiotikumok soha nem okoznak maradandó károsodást szervezetünk természetes mikroorganizmusaiban.
Ez abból is következik, hogy a megerősített védekezőrendszer nem okoz kárt a ,,jó" mikrobákban, valamint a kórokozóktól megtisztított vér és szövetek még megfelelőbb környezetet biztosítanak a hasznos mikroorganizmusok számára, amelyek az évezredek alatt az emberhez alkalmazkodtak. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 15:28:05, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiozikumok ( 8) szakanyag
Antibiotikum-rezisztencia:
Ejtsünk néhány szót az antibiotikum-rezisztencia mögött rejlő titokról. A hagyományos orvostudomány művelői általában nem szívesen verik nagydobra a gyógyszereik lehetséges mellékhatásait, de ez a téma gyakran megjelenik a kritikus és nem kritikus antibiotikum-szakirodalomban is.
Az '50-es évek elején, azaz az antibiotikum-korszak kezdetén a tudósok új problémával szembesültek.
A Staphylococcusokat, amelyek a tüdőgyulladás legsúlyosabb fajtáját okozzák, nem lehetett többé penicillinnel legyőzni, amellyel eleinte bámulatos sikereket lehetett elérni.
A kutatók idegesen visszavonultak laboratóriumaikba, és rájöttek, hogy a baktériumok egy enzimet állítanak elő, amely a penicillint megbénítja. Ellenállóvá tették a penicillint a baktérium enzimjével szemben, amely ezután újra sikeresen vette fel a harcot a kórokozóval szemben.
Mivel a baktériumok 20 percenként létrehoznak egy új generációt, azaz ötezerszer gyorsabban szaporodnak, mint az ember, ha 20 évenkénti generációváltással számolunk. Folyamatosan meg kellett újítani a régebbi antibiotikum-fajtákat, hogy sikerüljön valamilyen hatást elérni.
A kórházakban már hosszú ideje nagy problémát jelentenek mind a személyzet, mind a betegek számára az úgynevezett nosocomialis fertőzések. Ez a kifejezés azokat a fertőzéseket fedi, amelyeket a kórházakban élő, terápiára és antibiotikumokra rezisztens kórokozók hoznak létre az alapbetegség mellett. Sok legyengült szervezetű beteg hal meg emiatt.
Az új antibiotikumok gyártóinak természetesen nagyon is érdekükben áll, hogy minél többet eladjanak költségesen kifejlesztett újításaikból, ezért javasolják az orvosoknak, hogy mindig a legújabb gyógyszert írják fel.
Ennek az a következménye, hogy azok a kórokozók, amelyekre a ,,régi" antibiotikumok is hatékonyak lennének, azonnal az új hatóanyaggal kerülnek szembe, és ezzel megnő annak a veszélye, hogy túl korán alakul ki újabb rezisztencia.
Daschner professzor, a Freiburgi Egyetem antibiotikum-specialistája is alátámasztja, hogy a túlterhelt orvosok gyakran nem a megfelelő antibiotikumot írják fel: ,,Ma már csak a specialisták képesek kiigazodni az antibiotikus hatású szerek hatalmas kavalkádjában, azokat pedig, amelyek között csak apróbb eltérések vannak, szinte lehetetlen megkülönböztetni."
Egyre több szakértő figyelmeztet azonban arra, hogy a nosocomialis fertőzések problémája a kórházakból kikerülhet, és az egész emberiségre veszélyt jelenthet, sőt ez a folyamat részben már el is kezdődött.
Eleinte a szegényebb, rosszabb higiéniai viszonyokkal rendelkező országok kerülnek veszélybe, de a különböző kórokozók az iparosodott országok előtt sem fognak megállni. A tuberkulózis, a diftéria, a bakteriális agyhártyagyulladás, a tífusz és egyéb járványok kezdenek elszaporodni.
A rezisztencia kialakulásának ismert formái -bújócska az életben maradásért:
Bámulatos, hogy a természet mindig megtalálja a módját, hogy a baktériumok ellen védekezzen. Ez az emberek számára sajnos szomorú következményekkel jár.
Arról már korábban volt szó, hogy egyes baktériumok valamilyen anyagot, például egy enzimet állítanak elő, amely az antibiotikumot hatástalanítja. Vannak olyan mikroorganizmusok is, amelyek nem változtatják meg az antibiotikumot, hanem ők maguk vesznek fel új formát, és így a gyógyszermolekula már nem ismeri fel őket.
Ez egy bújócska az életben maradásért. A rezisztens baktériumok egy másik csoportja egy pillanat alatt megváltoztatja saját anyagcseréjét, és megtámadja az antibiotikummolekulát. Talán emlékeznek a szulfonamidra, amely a baktériumnak azt az enzimét gátolja, amely a folsav előállításáért felel.
Ma már szinte minden olyan mikroorganizmus, amely a kevés mellékhatást okozó szulfonamidra érzékeny volt, egy új, rezisztens enzim segítségével termeli a folsavat.
Néhány évvel ezelőtt egy negyedik útját is felfedezték az antibiotikum-rezisztenciának: bizonyos kórokozók képesek energia felhasználásával az antibiotikumot a sejtből eltávolítani - még azelőtt, hogy hatni kezdene.
Úgy is mondhatjuk, hogy ezek a baktériumok ,,kidobólegényeket" alkalmaznak. Vannak azonban még aljasabb módszerek is: a kutatók felfedezték, hogy számos mikroorganizmus képes az antibiotikum-rezisztenciát a többi baktériumnak átadni! Ezeket már tényleg lehetetlen antibiotikumokkal legyőzni. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 15:20:34, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotikumok (7) szakanyag
Antibiotikum-felírási szokások:
Az orvosi szakirodalom meglepően sokszor tesz említést arról, hogy az antibiotikumokat a kelleténél sokkal gyakrabban írják fel.
Vajon mikor van tényleg szükség az antibiotikumokra?
Az emberi szervezet immunrendszere az esetek nagy többségében képes azokkal a baktériumokkal, vírusokkal és gombákkal megküzdeni, amelyekkel nap mint nap a levegőn, vízen vagy az élelmiszereken keresztül kapcsolatba kerül.
Előfordulhat, hogy fellépnek bizonyos tünetek, mint például láz, levertség, fejfájás, amelyek azt jelzik, hogy a szervezet küzd a betolakodókkal.
A tünetek általában néhány nap alatt elmúlnak. A pihenés, a természet patikájának immunerősítő szerei, esetleg különösen makacs betegségnél enyhe gyógyszer, hatékonyan segítik a gyógyulást.
Ha azonban a szervezet védekezőrendszere összeomlik, akkor viszonylag ártal-
matlan baktériumok is elszaporodhatnak, roncsolhatják a szöveteket, méreganyagokat bocsáthatnak ki, és súlyos esetben a vérkeringéssel akár az egész szervezetben szétszóródhatnak, és létfontosságú szervekben megtelepedhetnek.
Természetesen vannak olyan baktériumok is, amelyek annyira virulensek, azaz olyan túlélő képességgel rendelkeznek, és annyira aktívak, hogy villámgyorsan legyőzik az immunrendszert.
Az antibiotikumok tehát kétségtelenül hasznosak, ha súlyos fertőzés tünetei jelentkeznek, ha veszélyes járvány közeleg, vagy ha valakinek nagyon gyenge az immunrendszere. Súlyos sérülések vagy műtétek esetén is nagyon nagy a fertőzésveszély, ezekben az esetekben az antibiotikumok akár megelőzés céljára is alkalmazhatók.
A kritikusok azt hangoztatják, hogy éppen azok a betegségek, amelyeket a napi orvosi gyakorlatban leggyakrabban antibiotikummal kezelnek, az esetek nagy részében antibiotikus kezelés nélkül is meggyógyulnának.
Felesleges antibiotikum-rendelések:
A British Medical Journalban 1997-ben megjelent egy felmérés, amely szerint a középfülgyulladással orvoshoz kerülő gyermekek 60%-ánál másnapra elmúlt a fájdalom, függetlenül attól, hogy antibiotikumot vagy placebót, azaz hatóanyag nélküli tablettát kaptak. Az antibiotikumos kezeléssel legtöbbször megelőzhető ugyan a másik fül viszonylag ritkán fellépő gyulladása, de annál gyakrabban okoz különböző mellékhatásokat, például hasmenést, hányást vagy bőrkiütést.
Egy másik, később megjelent tanulmány szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy az antibiotikumok hosszú távon hasznosak vagy segítenek a komplikációk megelőzésében. Ezeknél a vizsgálatoknál nem vették figyelembe a természetes gyógymódok hatékonyságát, tehát joggal következtethetünk arra, hogy ennél még nagyobb arányban is elő lehet segíteni az antibiotikumok nélküli komplikációmentes gyógyulást.
Egészen más problémát vetnek fel a légúti megbetegedések. A légúti fertőzések kb. 90%-át vírusok okozzák. Ezek ellen az antibiotikumok teljesen hatástalanok, az esetek nagy többségében mégis antibiotikummal kezelik őket. Ennek egyetlen előnye az, hogy így megelőzhető az úgynevezett bakteriális felülfertőződés. Ha ugyanis a vírusok legyengítik a nyálkahártyát, és az immunrendszert is lefoglalják, akkor a baktériumoknak könnyebb dolguk van. A kezelés hátrányai azonban minden esetben felülmúlják ezt az apró előnyt, hacsak nem egy különösen veszélyes helyzetről van szó.
A torokgyulladásnál, a garat nyálkahártyájának gyulladásánál hasonló a helyzet. A betegséget legtöbbször vírusok okozzák, és általában antibiotikumot, főleg penicillint írnak fel rá, amely azonban csak az "A" csoportba tartozó, a vörösvértestek feloldódását okozó Streptococcusok ellen hatékony.
Valójában minden antibiotikum felírása előtt pontos laboratóriumi vizsgálattal kellene a kórokozót meghatározni, amellyel kideríthető, hogy indokolt-e egyáltalán az antibiotikum használata, és ha igen, melyikre van szükség.
Egy ilyen vérből, verejtékből, vizeletből, székletből vagy gennyből vett minta elemzése kb. 24 órát vesz igénybe, és pénzbe kerül.
Ezért szinte soha nem kerül rá sor. Az úgynevezett antibiogramot csak akkor készítik el, amikor már egy vagy több antibiotikum alkalmazása sikertelennek bizonyult. Ez pedig nagyon késő, mert növekszik a mellékhatások kialakulásának veszélye, a bélflóra már súlyosan sérült, és a betegség természetesen tovább súlyosbodott.
Ha a helyzet súlyossága megköveteli az orvos gyors beavatkozását, ésszerű lehet széles spektrumú antibiotikumot adni, amíg a laborvizsgálatból ki nem derül, hogy melyik antibiotikum a legalkalmasabb a fertőzés kezelésére.
Bizonyos körülmények között érdemes több, különböző szűk spektrumú antibiotikumot bevetni, ha ezek kizárólag a kórokozót károsítják, de a bélflórát és a nyálkahártyát épen hagyják.
Túlzott óvatosságból, vagy mert nincs idő a betegséget kellőképpen kivizsgálni, túl sok antibiotikumot írnak fel az orvosok.
Sajnos szinte mindig nagyágyúval, azaz széles spektrumú antibiotikummal próbálkoznak, amellyel szükségtelenül súlyos mellékhatásoknak teszik ki a betegeket. Egy nagyágyú azonban nagyobb valószínűséggel talál el egy ismeretlen célpontot, mint kis golyó, de az is biztos, hogy a környezetet is szétroncsolja, azaz a hasznos és fontos baktériumokat is elpusztítja.
Legközelebb kérdezze meg orvosától, hogy valóban fontos-e antibiotikumot bevenni, és nincs-e egyéb hatékony gyógymód, amely kevésbé káros.
Mi az antibiogram?
Az antibiogrammal pontosan meghatározható, hogy milyen kórokozók találhatók a beteg vérében vagy szövetmintájában, és ezek tovább tenyészthetők. Ezután a tenyészeten kipróbálják a szóba jöhető antibiotikumokat, és kiválasztják azt, amely ezek közül a leghatékonyabb. Több hatásos gyógyszer esetén az orvos a legkevesebb mellékhatást okozó készítmény mellett dönt.
Ugyanilyen komoly gondot okoz az, amikor a gyógyszercégek a forgalom növelése érdekében félrevezető reklámokkal, amelyek ártatlan színben tüntetik fel ezt a gyógyszert, növelik az antibiotikumokkal szembeni óvatlanságot.
Egy német gyógyszergyártó például a gyermekgyógyászatban napi használatra szánt lázcsillapítóként reklámozta az egyik antibiotikum-készítményét. A lázat természetesen okozhatja baktérium, tehát elő a nagyágyút!
Ha egy gyermek újra és újra feleslegesen részesül antibiotikum-kezelésben, biztosak lehetünk benne, hogy nagymértékben megnő a fertőzéses megbetegedések, a mandulagyulladás, a hólyaghurut és számos egyéb betegség gyakorisága, és a legroszszabb esetben tényleg csak az segít, ha még több, súlyos mellékhatásokat okozó antibiotikumot adunk.
Így a gyermek szervezetében található káros mikroorganizmusok, amelyeket normál esetben az immunrendszer és a szervezet természetes baktériumflórája nem hagyna elszaporodni, rezisztenssé válnak az enyhébb szerekkel szemben.
Emellett a nyirokrendszer szöveteinek, azaz leegyszerűsítve az immunrendszer alkotórészeinek kb. 90%-a a bélrendszerben található. Ha a bélflórát antibiotikumokkal tönkretesszük, és természetes egyensúlyából kibillentjük, akkor a bélnyálkahártya áteresztővé válik különböző idegen anyagokkal szemben, és számtalan különböző allergia alakulhat ki.
A különböző gombák is, mint például a Candida albicans, akadálytalanul szaporodásnak indulhatnak, amely újabb jelentős, nehezen kezelhető egészségügyi problémákhoz vezet. Ezért fontos, hogy a szükséges antibiotikum-terápia alatt vagy után a bélflórát regeneráljuk. Ennek mikéntjéről kérje ki egészségügyi szakemberek véleményét.
Ha naponta fogyasztunk jobbra forgató tejsavat és Lactobacil-lusokat tartalmazó natúr joghurtot, ez is segíthet a bélflóra helyreállításában.
Számos érv szól amellett, hogy a mesterségesen előállított antibiotikumokkal visszafogottabban és óvatosabban bánjunk.
E gyógyszerek közvetlen mellékhatásait az egyes antibiotikum-csoportok jellemzésénél már kifejtettem. Ezek általában enyhe rosszulléttől kezdve, allergiás reakciókon át súlyos
szervi vagy idegrendszeri-pszichés károsodásig terjednek. Ez már önmagában is elég ok arra, hogy mérlegeljük, a szóban forgó fertőzés (ha kiderült, hogy baktérium okozza) indokolja-e az antibiotikumok alkalmazását.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 10:31:33, hétfő
|
| |
| |
Természetes antibiotiukomok (6) szakanyag
Az antibiotikumok alkalmazási területei mellékhatások és rezisztencia :
Az antibiotikumok szedésénél általában a következő szabályokat kell követni:
Az antibiotikumok erős hatású gyógyszerek, ezért soha nem szabad őket orvosi javaslat nélkül szedni. A felbontott, de fel nem használt antibiotikumot vigye vissza a gyógyszertárba, ahol a megsemmisítéséről gondoskodnak. Semmiképpen ne szedje be ezeket a gyógyszereket, akkor sem, ha a tünetei ,,nagyon hasonlóak" ahhoz, amire az orvos a gyógyszert felírta, mert súlyos mellékhatások alakulhatnak ki, és megnőhet a szívós, nagy ellenálló képességű baktériumok száma, amelyek ellen már sokkal erősebb gyógyszerre lesz szükség. Sok antibiotikumnak viszonylag rövid a lejárata, és ha ez után vesszük be a gyógyszert, az további kockázatokkal jár.
Soha ne adja oda az ön számára felírt antibiotikumot más személyeknek.
Ha valamely antibiotikum-készítményt elkezdi szedni, semmi esetre se hagyja abba korábban, mint ahogy azt az orvos elrendelte, akkor sem, ha betegségének tünetei közben már megszűntek. Ellenkező esetben kialakulhatnak olyan mikroorganizmusok, amelyek a szóban forgó antibiotikumra már nem érzékenyek, és csak erősebb hatású, lényegesen súlyosabb mellékhatásokat kiváltó gyógyszerekre reagálnak.
Az antibiotikumok használatáról kizárólag az orvos dönthet, aki tisztában van a különböző gyógyszerek hatásával és adagolásával. Sajnos az orvosok is túl gyakran és sokszor nem megfelelő esetekben írnak fel antibiotikumokat.
A legfontosabb és legtöbb mellékhatást kiváltó antibiotikum-csoportok :
Béta-laktám antibiotikumok :
Ez az antibiotikum-csoport a sejtfal károsításával hat, idetartoznak a penicillinek és a cefalosporinok. Ezek baktericid, azaz baktériumölő hatású gyógyszerek. Igaz, csak azokat pusztítják el, amelyek éppen az osztódás fázisában vannak, mert a hatóanyag egy olyan anyagcsere-folyamatba avatkozik be, amely csak akkor zajlik, amikor új baktériumfal jön létre. Az inaktív baktériumok túlélik az antibiotikum-terápiát, és főleg gyenge immunrendszerrel rendelkező betegeknél visszaesést okozhatnak, vagy megakadályozzák a gyógyulást.
A penicillinek:
Hatásspektruma viszonylag széles, sok különböző baktérium ellen hatékonyak, és főleg a fül, orr, garat, torok és a légzőrendszer fertőzéses megbetegedéseire alkalmazzák. Súlyos mellékhatások viszonylag ritkán fordulnak elő. A legveszélyesebb ezek közül az allergiás reakció, amely legrosszabb esetben halálos kimenetelű anaphyla-xiás sokkhoz vezethet. Ez a jelenség azonban már az allergiák sorába tartozik, és akkor is felléphet, ha például egy eperre allergiás ember véletlenül epret tartalmazó ételt fogyaszt.
A cefalosporinok:
A légzőrendszer, a vese, a húgyutak és különböző sebek számos fertőzésforrása ellen hatékonyak. Sokszor alkalmazzák penicillinallergiás betegeknél, mert ritkán fordul elő, hogy valaki mindkét antibiotikum-fajtára allergiás. A ce-falosporinoknak viszonylag kevés akut mellékhatásuk van, ritkán fordul elő vesekárosodás vagy allergiás reakció. Idősebb betegeknél előfordulhatnak véralvadási zavarok.
Aminoglikozid antibiotikumok :
Ezeket a nagy hatékonyságú antibiotikumokat főleg súlyosabb esetekben alkalmazzák injekció formájában, vagy helyi alkalmazásra szolgáló kenőcsökben és cseppekben, többek között a szem, a száj és a bőr fertőzéseire. Ha injekcióként alkalmazzuk, viszonylag nagy a szív-, vese- vagy idegrendszeri károsodás veszélye. Terhesek, újszülöttek és kisgyermekek nem szedhetnek aminoglikozid antibiotikumokat, mert az agyi idegek károsodhatnak.
Tetraciklinek :
Ezek a gyógyszerek a penicillinekhez hasonlóan viszonylag kevés mellékhatással rendelkeznek. Eredetileg nagyon széles hatásspektrumuk volt, de ez fokozatosan lecsökkent, mert egyre több mikroorga-nizmus vált rezisztenssé a tetraciklinekkel szemben. Jellegzetes mellékhatásuk a rosszullét, gyomorgörcs, hasmenés, valamint fejlődésben lévő kisgyermekeknél a fogak elszíneződése.
Ritkán májkárosodás is előfordul. A tetraciklineket a bronchitis bizonyos válfajaiban, tüdőgyulladásban és egyes krónikus bőrbetegségekben alkalmazzák.
Makrolid antibiotikumok :
Ebbe a csoportba tartozik a viszonylag jól ismert és elterjedt erythromycin, amelyet gyakran a penicillinek vagy a cefalosporinok helyett alkalmaznak. Széles spektrumú antibiotikum, amelyet a tüdő ritkább fertőzéses megbetegedései esetén alkalmaznak, amelyekre más antibiotikumok szinte hatástalanok. Toxoplazmózis (toxoplasma okozta súlyos fertőzés; főleg csecsemők és gyermekek betegsége, a kórokozó elsősorban az idegrendszerben élősködik -a Szerk.) esetén is ezt használják, amelyet már egy magzat is megkaphat a terhesség második felében, és ami súlyos születési rendellenességekhez vezethet. Mellékhatásként májfunkciózavarokat, gyomor- és bélrendszeri problémákat, és ritkábban halláskárosodást okoz, ami azonban általában visszafordítható.
Girázenzim-gátlók :
A DNS egy nukleinsavakból felépülő molekulalánc, amely tartalmazza a sejtek szaporodásához szükséges összes genetikai kódot. Ez a baktériumokban másként épül fel, mint a magasabb rendű élőlények-ben. A girázenzim-gátlók egy olyan DNS-enzimre hatnak, amely speciálisan csak a baktériumokban található meg, és ezzel megakadályozzák a sejtosztódást. Ezeket általában akkor alkalmazzák, amikor a beteg a többi antibiotikumra allergiás.
Különösen hatékonyak a húgyúti, légzőrendszeri és bőrfertőzésekben. Még a Helicobacter pylorit is, amely legújabb ismereteink szerint részt vesz a gyomorfekély kialakulásában, elpusztítják a girázenzim-gátlók. Mellékhatásként megjelenhet rosszullét, gyomorfájás, hasmenés. Ritkán, de viszonylag súlyos formában felléphet fejfájás, szédülés, depresszió, alvászavarok és izgatottság. Terhesség, szoptatás idején, valamint a növekedés befejeződése előtt nem szabad girázenzim-gátlókat szedni, mert fennáll a veszélye, hogy a csontokban és az ízületekben növekedési rendellenesség alakul ki.
Folsavantagonisták :
A csoport legismertebb képviselője a már említett szulfonamid. Az emberre közvetlenül nem károsak, és a baktériumokat csak gátolják, nem pusztítják el. Ma már csökken a felhasználásuk, mert egyre több baktériumtörzs válik rezisztenssé ellenük. A szul-fonamidot hatóanyagként csak trachomában, egy speciális szemfertőzésben használják. A szulfon-amidot használják még más antibiotikus hatóanyagokkal együtt a tüdőgyulladás egyik formájának kezelésében, valamint toxoplazmózis és malária ellen.
Klóramfenikol csoport
Ezek az antibiotikumok megzavarják a baktériumok és sajnos az emberi sejtek fehérjéinek felépülését is, és súlyos mellékhatásokat okozhatnak. Ezért ma már csak tífusz ellen használják őket, olyan esetekben, amikor más gyógyszerekkel nem sikerült hatást elérni, és a haszon/kár arány az alkalmazás mellett szól. Nagyon súlyosan károsítják a csontvelőt és a vérképző szerveket.
Linkozamid :
Ennél az antibiotikum-csoportnál, amelynek fő képviselői a lincomycin és a kb. 10-szer erősebb clindamycin, sokkal erőteljesebben jelentkezik egy olyan mellékhatás, amely az enyhébb formában minden antibiotikumra jellemző: az ember természetes bélflórájának károsítása. A linkozamidok a többi antibiotikumnál hatékonyabban irtják ki azt a sok millió baktériumot, amelyek az egészséges bélrendszer természetes lakói, és az élethez nélkülözhetetlen funkciót látnak el. Egészséges bélrendszerben a különböző baktériumtörzsek egy természetes egyensúlyt tartanak fenn. Ha antibiotikumot, különösen ha linkozamidokat szedünk, az érzékenyebb baktériumtörzsek elpusztulnak, a kevésbé érzékenyek vagy rezisztensek pedig mérhetetlenül elszaporodnak. Ezzel felbomlik a természetes egyensúly. Súlyos gyulladás léphet fel a vastagbél nyálkahártyájában (ún. colitis pseudomembranacea), amely gyakori, véres hasmenéssel jár, és halálhoz is vezethet.
A linkozamidokat emiatt ,,páncélszekrény" antibiotikumoknak nevezik, amiket csak akkor szabad alkalmazni, ha más gyógyszerek hatástalanok. Ilyen esetek lehetnek a csont, az ízületek és a nemi szervek fertőzései.
A modern orvostudományban alkalmazott antibiotikumok felsorolását a végtelenségig lehetne folytatni, de úgy érzem, az eddig elmondottak elegendőek annak alátámasztásához, hogy az antibiotikumok egyrészt erős hatású és bizonyos esetekben életmentő gyógyszerek, másrészt viszont számos veszélyt rejthetnek a beteg számára.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-26 10:09:32, hétfő
|
| |
| |
Az antibiotikumok hatásmechanizmusa :
(szakanyag)
Most azonban már ideje megtudnunk, hogyan is hatnak az antibiotikumok a tudomány mai állása szerint. Az eredeti görög kifejezés jelentése: ,,az élet ellen". Ha a kezünkbe veszünk egy orvosi szótárt, például Prof. W. Pschyrembel Klinikai Szótárát, a következőt olvashatjuk az antibiotikum címszó alatt: gyűjtőfogalom, penészgombák, Strepto-myces vagy baktériumok anyagcsere termékei, és ezek félszintetikus származékai (...) amelyek gátolják a vírusok, baktériumok, gombák, protozoonok és esetenként a testi sejtek szaporodását, vagy ezeket el is pusztítják.
Szűkebb orvosi értelemben azonban csak azokat a hatóanyagokat nevezzük antibiotikumoknak, amelyek baktériumok ellen hatnak, és amelyek vírusok és gombák ellen általában hatástalanok.
Az antibiotikumok terápiás felhasználhatóságának legfontosabb szempontja, hogy a leküzdendő mikroorganizmus anyagcsere-folyamatai a lehető legnagyobb mértékben különbözzenek a testi sejtekétől, azért, hogy az emberi szervezet ne sérüljön, és minél kevesebb mellékhatás alakuljon ki.
A penicillin felfedezése óta több ezer antibiotikus hatású anyagot fedeztek fel a természetben vagy fejlesztettek ki laboratóriumokban. A hatóanyagok e hatalmas tárházából ki lehet választani
azokat, amelyek a lehető legerősebb antibiotikus hatással és minél kevesebb mellékhatással rendelkeznek.
Az Egyesült Államokban 500, Németországban 200 antibiotikum-készítmény kapható, amelyek egy részének egészen speciális, szűk felhasználási köre van. Az antibiotikum-kutatóknak némiképp könnyebb dolguk van, mint a rák kezelésére szolgáló kemoterápiás gyógyszerek kutatásával foglalkozó orvosoknak, vegyészeknek és gyógyszerészeknek, mert a rákos sejteket a szervezet önmaga hozza létre, és éppen ezért ezek nagyon hasonlóak a test egészséges sejtjeihez.
Éppen ezért a rák kezelésére használt úgynevezett citosztatikumoknak általában lényegesen súlyosabb mellékhatásaik vannak, mint az antibiotikumoknak.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az antibiotikumok mellékhatásoktól teljesen mentesek lennének. Enyhe gyomorpanaszoktól kezdve a súlyos allergiás reakciókig sokféle nem kívánt kísérő tünet megjelenhet, nem is beszélve arról, hogy gyakori használat esetén a bélflóra és az immunrendszer nagymértékben károsodhat. Erről azonban kicsit később lesz szó.
Hogyan hatnak az antibiotikumok?
Az antibiotikumok három különböző, létfontosságú helyen avatkoznak be a baktériumok anyagcseréjébe.
A legtöbb kutatást a baktériumok sejtfalát károsító antibiotikumok körében végezték. Ebbe a cso-
portba tartoznak az úgynevezett béta-laktám antibiotikumok, amelyekhez a penicillinek és cefalos-porinok is tartoznak.
A baktériumok sejtfala nagymértékben különbözik az emberi sejteket borító sejthártyától, így ezen antibiotikumoknak viszonylag kevés közvetlen mellékhatásuk van, ha eltekintünk az allergiás reakcióktól és a gyógyszer hosszú távú hatásaitól.
Ha a baktériumsejtfal meggyengül vagy megsérül, fontos biokémiai folyamatok egyensúlya felborul, és a baktérium elpusztul, vagy nem képes szaporodni.
Érdemes megemlíteni két kifejezést, amely gyakran előfordul az antibiotikumokkal kapcsolatban: a baktericid hatású antibiotikumok csökkentik a mikroorganizmusok sejtszámát, azaz elpusztítják a baktériumokat.
A bakteriosztatikus hatású antibiotikumok ezzel szemben a mikroorganizmusok szaporodását gátolják, és a már jelen lévő baktériumok vagy természetes úton pusztulnak el, vagy az immunrendszer megsemmisíti őket. Normál körülmények között, ha a sejtosztódást nem gátoljuk, a baktériumok száma 20 percenként megduplázódhat, és a szervezet immunrendszere pusztán a mennyiségük miatt nem képes megbirkózni velük.
Más antibiotikumok lelassítják vagy gátolják a baktériumok enzimeinek működését, amelyek nélkül a kémiai reakciók nem tudnak bennük végbemenni. A szulfonamid például, amely egy teljes mértékben mesterségesen, laboratóriumban előállított hatóanyag, azt az enzimet gátolja a baktériumokban, amely a baktériumok működéséhez nélkülözhetetlen folsav előállításáért felel.
A szintén folsavat igénylő emberi sejteket nem befolyásolja.
Az aminoglikozid antibiotikumok, mint a streptomycin, gentamycin vagy a tobramycin, befolyásolják a baktérium létfontosságú fehérjéinek felépülését.
Ezek nagy hatékonyságú gyógyszerek, amelyeket injekcióként kell alkalmazni, hogy hatásukat az egész szervezetre ki tudják fejteni. Mivel nem tudnak különbséget tenni az emberi és a baktériumsejtek között, meglehetősen súlyos mellékhatásokat okoznak.
Ez az oka annak, hogy a streptomycin gyakran eredményez maradandó halláskárosodást. Emellett nagyon súlyos vesekárosodást, különféle bőrkiütéseket és csontvelő-károsodást is megfigyeltek ezeknél az antibiotikumoknál. Ezért magasabb dózisban csak nagyon súlyos fertőzések esetén, kórházi felügyelet mellett alkalmazzák őket.
A baktériumok hatékony leküzdésének másik módja, ha sejtosztódásukat, azaz a szaporodásukat gátoljuk.
Számos támadáspont létezik, amelyeken a különböző antibiotikumok be tudnak avatkozni a baktériumok sejtosztódásába. A girázgátló hatással rendelkező ciprofloxacin a DNS-giráz enzimet gátolja, amely bár hasonló formában az emberi sejtekben is megtalálható, de rendelkezik olyan megkülönböztető jegyekkel, amelyek miatt az antibiotikum nem téveszti össze a baktériumenzimmel. Más antibiotikumok teljesen más módon gátolják a baktériumok sejtosztódását.
Természetesen feltehetnénk magunknak a kérdést, hogy miért fontos annyi különböző antibiotikumot kifejleszteni és alkalmazni. Ha dr. Fleming a szabadsága előtt Enterococcusokból álló kultúrát felejtett volna az asztalán, amely a Staphylococcusoké-tól eltérő baktériumnemzetségbe tartozik, akkor valószínűleg semmi különös nem történt volna.
Bár a penészgomba ugyanúgy rákerült volna a tenyészetekre, és megpróbált volna antibiotikus hatóanyaga segítségével helyet szorítani magának, de kétségtelenül csúfos kudarcot vallott volna. Az Enterococcusokat, amelyek többek között húgyúti fertőzéseket, sebfertőzéseket és néha veszélyes szívizom- vagy agyvelőgyulladást is okozhatnak, a penicillinnek ez a formája nem befolyásolja.
A különböző baktériumtörzsek felépítésükben és anyagcseréjükben olyan nagymértékben különböznek egymástól, hogy ezek leküzdésére teljesen más hatásmechanizmussal működő antibiotikumra van szükség. Számos baktérium egyik vagy másik gyógyszerre nem reagál, azaz ezekre az antibiotikumokra nem érzékeny.
Azokat a hatóanyagokat, amelyek különösen nagyszámú baktérium ellen hatékonyak, széles spektrumú antibiotikumoknak nevezzük. A baktériumok olyan élőlények, amelyek az évmilliók óta tartó túlélési harcuk során egész más problémákkal is meg-küzdöttek, mint amik elé az antibiotikumok állítják őket.
Ez az oka az úgynevezett rezisztencia kialakulásának, amelyről később részletesen lesz szó. Sok
mikroorganizmus viszonylag gyorsan érzéketlenné válik azokkal az antibiotikumokkal szemben, amelyekre eleinte minden további nélkül reagáltak.
Ez a nagymértékű alkalmazkodóképesség a változó életkörülményekhez az egész emberiség számára hatalmas fenyegetést jelent, amely először az elmúlt évtizedek nagymértékű antibiotikum-felhasználása nyomán mutatkozott meg, és amely az új csodafegyver felfedezése körül kitörő eufória hatására háttérbe szorult.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Natúr antibiotikumok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 14
|
|
|
|
2010. Július
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | |
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
23 db bejegyzés |
| e év: |
840 db bejegyzés |
| Összes: |
49322 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1182
- e Hét: 6027
- e Hónap: 37513
- e Év: 242214
|
|
|
Offline
