|
2010-08-18 05:09:39, szerda
|
| |
| |
Ebben a megőrült fortyogó világban a vers a menedék. Tegnap két részletben írtam egyet, pontosabban a vers írt engem, illetve verset kellett írni. Jó harminc éve publikálok, vagy tíz kötetem jelent meg, és még most sem tudom, hogy mindez hogyan történik.
Ősz jön
Lehullt a lomb, Berzsenyi megint,
ez a kétszáz éves öreg.
Játszik az idő, hogy hangját hallom
ki mondja meg, hogy hogy lehet.
Vagy a vers több, mint a szó,
fölcsendülő zene?
Antik kancsón bucskázik a fény
már több évezrede.
Zsoltárok érces férfi kórusa
idehallik a reformátorok
fehérre meszelt templomaiból, s
döbbenten hallgatod.
Három-négyszáz éve már
belőled szól helyetted is,
összehorgolja az idő a múlt
és a jelen lehullott szemeit.
Ősz van megint és Berzsenyi,
a lomb lehullt nincs rózsás labyrint,
csönd van kívül és belül is,
s keserű szájíz megint. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
