|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 19:35:27, szombat
|
| |
| |
A vízhordó története
Egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak
egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik
edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt,
és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta
végén a megrepedt edény már
csak félig volt vízzel. Két teljes
évig ez így ment, minden
nap - a vízhordozó már csak
másfél edény vizet szállított vissza
a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a
teljesítményére, hisz tökéletesen tette a dolgát, de a
szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és
nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott
teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap
megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz
szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te
oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról,
és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára.
Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve
leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem
velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a
gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Szeretnéd tudni, mi ebből a tanulság?
Mindannyinknak megvan a saját különleges hibája.
Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések
és hibák, amik mindannyinkban meg vannak, teszik az életünket
olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk
mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.
Addig nem lehetsz boldog, amíg nem tanulsz meg önzetlenül
szeretni, és amíg nem találod meg a helyedet a világban.
(ismeretlen) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 18:54:12, szombat
|
| |
| |
"Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával,
a következő szöveggel:,,Vak vagyok.Kérem, segítsenek!“
Arra ment egy újságíró, és látta, a kalapban alig van pénz,
csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül,
hogy megkérdezte volna, elvette a táblát,
és a másik oldalára írt egy mondatot.
Délután visszatért a vakemberhez, és látta, a kalapban
sok pénz van.A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle,
hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.Az újságíró így
válaszolt:,,Semmi olyat, ami nem lenne igaz.Csak soraidnak
kicsit más formát adtam." Mosollyal az arcán távozott.
A vak soha nam tudta meg, hogy a táblán ez állt:
,,Tavasz van, és én nem láthatom."
Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül,
és meglátod, minden jobbra fordul!"
(ismeretlen) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 18:46:48, szombat
|
| |
| |
"Isten próbára teszi a lelket, s mikor már eléggé meggyötörte
azt, mikor úgy látja felkészültél az igaz szerelemre, akkor és
csak akkor mutatja meg az utat ahhoz a személyhez,
ki szíved egyetlen kulcsát őrzi. S ha a zár és a kulcs
találkozik, egyenes az úta boldogság felé."
(Mágori Szófia)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 18:42:41, szombat
|
| |
| |
,,Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!"
(Charles Reade)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 18:34:04, szombat
|
| |
| |
Még remegsz, s elcsuklik hangod.
Hozzám bújsz, könnyes az arcod.
Tétován, mintha mondanál valamit,
Majd beletörődsz, hisz tudod, semmi sem változik.
Refr : Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!
Az út most kettéágazik, sok minden változik,
Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.
Egy nyitott könyv, ami rólunk szólt talán.
Így volt szép, de a jövőt nem mi írjuk ezután.
De kaptunk még benne egy utolsó lapot,
Ez lesz a legszomorúbb , már te is tudod.
Refr. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 18:24:13, szombat
|
| |
| |
“Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot."
(Tatiosz ) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 18:07:28, szombat
|
| |
| |
“Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget,
hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk."
(Paulo Coelho) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-08-28 17:55:16, szombat
|
| |
| |
Az a kert a város szélén úgy vonzotta, mintha mágnes lett volna. Sokszor nem is tudta, hogy oda viszi a lába - és egyszer csak a kapun belül találta magát.
- Mit gondolok? - azt, hogy ez a kapu a Paradicsom kapuja! - válaszolta magának.
Széttárta a karját és nagyot szippantott a levegőből.
A kert gyönyörű volt. Ha reggel ment harmat lepett mindent. A fűszálak végén apró cseppek csillogtak. Ha délbe ment, a nap megsütötte a legeldugottabb zugokat is, és a fények játékában a színek káprázatosak voltak. Ha este ment, a hold fénye csillogott a leveleken és az éjszaka sötétjének nyoma sem volt.
Mindegy milyen napszakban ment. A kert mindig várta, szépségével és nyugalmával vonzotta.
A sétány végén, a tisztáson állt egy talapzaton a Faun. Az időjárás már elvégezte munkáját rajta, de még így is szép volt. Látszott rajta a finom megmunkálás. Ő még az életét is látta rajta, a boros-mámoros éjszakákat, a fülekbe suttogott szerelmes szavakat, mindezt látta a Faun arcán.
Közelebb lépett hozzá és a szemébe nézett.
Egyszer csak úgy látta, hogy a szeme fényleni kezd. Pillantásuk találkozott.
Kicsit hátrébb lépett.
Olyan intenzíven élő volt az egész, hogy azt hitte mindjárt megszólal.
Éjszaka nem jött álom a szemére. A Faunra gondolt és másnap kíváncsisága visszavitte a kertbe.
Egyenesen a tisztásra ment.
Egészen közel hajolt az arcához és látta megcsillanó szemében a kékséget.
A Faun hirtelen megszólalt:
- Mondd, te tudod mi a szerelem? - kérdezte tőle.
- Remélem, igen. - válaszolta.
- Nekem mindenki a szerelmem. Mindenki... és senki. - mondta halkan a Faun.
Egészen közel hajolt hozzá, hogy jobban lássa szemében az életet.
Mindennap ott volt és mindennap beszélgettek.
- Megöl a kíváncsiság! Meséld milyen az élet a kerten kívül! - kérlelte.
Mesélt az utcákról, a házakról, a piacról, az emberekről.
De a Faunt nem ez érdekelte.
Csak róla akart hallani.
Egészen közel volt egymáshoz az arcuk. A szavakat is inkább csak úgy súgta a fülébe.
- Mikor kelsz? Milyen a szobád? Mesélj, hol élsz? - záporoztak a kérdései.
- Innen hová mész? Mit csinálsz ott? - folytatta.
Alig győzte a válaszokat.
- Kérlek, lassabban! Olyan már, mint egy vallatás!
Órák hosszat beszélgettek.
-Mutasd az arcod!- kérlelte egyszer a Faun.
Lassan levette kalapját, kendőjét.
- Akkor ne válaszolj, ha vallatásnak érzed! - mondta a Faun. - Egyébként is, az én világomnak sohasem voltál a közepén!
Csak bámult a Faunra. Ez több volt a soknál!
- Akkor téves ösvényre tévedtem. - mondta hosszú hallgatás után, szomorúan.
Kezében a kalap szegélye a földet súrolta.
Hirtelen jéghidegnek érezte arcán a napsütést.
Hátat fordított neki és kirohant a kertből, az utcára.
De a következő héten megint ott találta magát a kertben.
Úgy döntött nem válaszol egyetlen kérdésre sem. Ezt a Faun is megértette és elhallgatott.
Jó volt ez a csend. Gondolkozott azon, hogy esetleg rendbe hozatja a szobrot, vagy valami védettebb helyre viteti az időjárás viszontagságai elől. Hiszen szerette.
Sok napot volt csak úgy a kertben. Csendesen üldögélt, hátát nekitámasztotta a Faun talapzatának.
Nézte a kertet, a távoli magas fákat, a tisztásra vezető sétányt, a lábánál húzódó virágágyásokat.
Egy pillanatra azt hitte rosszul lát, közelebb hajolt a virágokhoz. Egyet letépett és úgy vizsgálta.
A virág szürke volt.
Felállt, kezével végig simogatta a Faunt, megérintette szépen metszet száját, ujja hegye végigsiklott haja göndör redői között.
Elindult haza.
Jöttek-mentek a napok, és csak nehezen tudta magát rászánni, hogy visszatérjen a kertbe.
De tudta, vissza kell térnie.
Még egyetlen egyszer vissza kell térnie!
A kert elárvult, járkált a kavicsos úton, letérdelt az egyik szegletébe, úgy érezte egy világ omlott össze.
A tisztáson a Faun ugyan úgy állt, mint eddig. Óvatosan közelített hozzá, szemét le sem tudta venni a Faun szemről. Megint egészen közel hajolt hozzá, összeért az arcuk. Érezte a szobor hidegségét.
A szemében egy csepp élet sem volt.
Forró könnyei végigfolytak arcán és onnan tovább a Faun arcára. De ezek a könnyek sem hoztak életet a szemébe. Folytak tovább végig a földre, elkeveredtek a kert kavicsos földjével.
Nem emlékszik miképpen ért haza.
Korán reggel, a hajnali derengés előtt felkelt, még mire pirkadni kezdett.
Elkívánkozott, - csak el, el, minél messzebbre innen!
Oda, ahol nem látja még a kert legmagasabb fáját sem! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
2010. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
108 db bejegyzés |
| e év: |
1206 db bejegyzés |
| Összes: |
69029 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3598
- e Hét: 11566
- e Hónap: 30539
- e Év: 259476
|
|
|
Offline
