Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég.
Így lettél több, hogy hirtelen
más földre szálltam, mint sebes szél,
azóta minden vagy nekem:
honvágy és vágy egysége lettél.
Szigorú messzeség tanít
- mérföldeket szivemre számol -
felmérni: hogyan gazdagít
szerelmet lényeggé a távol.
Ott csak részemmé tettelek,
mert jó és remekbeszabott vagy,
itt lettél mindenem: veled
már a hazám is összeolvadt,
fölerősödve ver szived:
akár falum harangja, úgy döng,
a jászkunsági ég meleg
szemedbe gyűjtve csöpp azúrgömb,
a halk budai lombokat
már hangodon hallom susogni,
egész országnyi hangulat,
mit soraidból olvasok ki,
válaszutak keresztjein
sorsom-megváltó feszülésed
üdvösség már, a sejtjeim
szivébe hintett örökélet.
El nem vehet se fény, se árny -
a hiányod már hontalanság.
Ó lányalakba-gyűlt hazám
enyém vagy - s így enyém az ország.
xMagazin
Offline
