|
2010-12-16 16:34:10, csütörtök
|
| |
| |
Várnai Zseni
Mondják: a föld magasból nézve
bolygók között is szépnek szépe:
kék mint az álmok tündér csillaga
Dús anyaföld, de mennyi kín szülője:
élő az élőnek lett a megölője.
Küzd itt a fény s vaksötét éjszaka.
Forrong a lét, mint a tűzhányók pokla.
Ős ösztönök vad lángjai lobogva
s vészt lihegve futnak a földkörül.
De ember még nem ért föl ily magasra.
Vad ellentétek különös viadala időnk,
mely most a mélyből fölmerül.
Lerombolt falak házakká magasodnak
és már egeket ostromol e korszak:
ember kering a légi tér körén.
Új eszközök formálják át a földet,
de föl nem támad az, akit megöltek,
bár rózsaliget virul Lidércén
piros rózsák a véres föld szívén.
Mély fájdalom, hogy poruk fölött éled
nagy vajúdással az emberibb élet,
de nékik ebből nem jut semmi már...
S hiába minden kőbe vésett emlék,
nem tud róla, kit már az örök nemlét
sötét, időtlen mélységbe zár.
De jók a jóért szót váltanak újra:
merre haladjon hát az embert útja,
hogy békét leljen, ki e földön él!?
Gyógyítani, de sohase feledni,
a népek között erős hidakat verni,
hogy mit lerombolt ádáz szenvedély,
újjá legyen, s élhessen, aki él!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A mi Földünk |
|
|
|
|
|
Offline
