Regisztráció  Belépés
fonetika.blog.xfree.hu
Kicsit erotikus, kicsit pikáns, szókimondó oldal az enyém. Kiskorúak, prűdek ne látogassák! A beszólás súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét! Fonetika -----}}----{@
1958.12.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Napi mottó
  2010-08-21 21:59:19, szombat
 
  A dohányzó rész az éttermekben olyan, mintha az úszómedencét belehugyozós és nem belehugyozós részre osztanánk.  
 
0 komment , kategória:  Gondolat ládika  
Napi mottó
  2010-08-05 16:17:13, csütörtök
 
  A nők túlnyomó része nem az erős támadásoknak esik áldozatul, hanem a férfi gyenge ellenállásának.  
 
0 komment , kategória:  Gondolat ládika  
Hogyan nem vilagosodtam meg!
  2010-08-04 19:32:44, szerda
 
  32 vagyok (gyorsan utánaszámoltam, de annyi), csinosnak mondott, diplomás, a tükör szerint legalább 5 kiló felesleggel. (Mind a hátsómat ékesíti). Keresem azt a kétlábú, kétszemű, két karral, füllel rendelkező Férfinak látszó humanoid egyedet, aki társam lenne hosszabb vagy rövidebb időre, vagy az örökkévalóságig. Vagy egy kiadós szex erejéig. Bánom is én.
Fogmosás közben fogalmazok, gondolataim a megszokott sorrendben cikáznak, mit vegyek fel, jesszus, de löttyedt a combom, a hajam kész szénaboglya, nincs pasim, nincs pasim, lehet mégis ki kéne próbálnom a netes társkeresést.

Délután kávé Ildivel, jaj, mennyire utálom, hogy néhány lépés után a szoknyám a derekamig csúszik fel, mint valami textilroló, (nagy a seggem, nincs mese) végre aztán egy csipőficamos gésára hajazó mozgástechnikai bravúrral eljutok az asztalig és várom a szokásos "minden pasi hülye" futamot. Elmesélem a legutóbbi viszonyomat, nahát túlzásokba ne essünk, inkább viszonyocska, vagy méginkább egy kurtára sikeredett liezon. Az expresszvonat sebességét is túlszárnyaló fickó (nem, nem motoros, és nem Forma 1-es pilóta) azóta is analízisbe jár, mert ugye Anyám őszinteségre tanított, így fatális hibának bizonyult a "Na, jó volt?" kérdés meggondolatlan felvetése részéről. Nő legyen a talpán, aki a gondolat (mármint hogy itt szex lesz) felötlése utáni harmadik! percben diplomatikus tud maradni egy ilyesfajta kérdés hallatán.
Empátiából mindig ötös voltam, így kapott még egy esélyt, mert mondom, hogy de őszintén, és tényleg? - Ja, persze!- válaszolta akkor már leheletnyi bizonytalansággal. A mondanivalóm igazából nem volt túl szellemes, nagyjából egy szó, és annak számtalan szinonimája körül forgott. Helyenként kicsit trágár voltam, azt hiszem.
Röhögünk egy sort, szerencsére mostanra már én is tudok, akkor kevéssé tűnt viccesnek a helyzet.

Aztán Ildi mesél valami ezós (így hívja) csoportról, meghogy szerinte a csakráim alulműködnek, és az aurám is olyan koszos szürke. És vessem le végre az egómat, az minden bajomnak a forrása. (Akut férfihiány tudniillik). Nagy bociszemekkel meredek rá, miközben egyre erősödik a gyanúm, miszerint Ildikót beszippantotta valamilyen szekta, a fenébe is, mindenki meghülyül?! Eszem ágában sincs megtérni, óvatosan és visszafogottan bólogatok tehát, mint aki tökéletesen megérti Gábriel arkangyal szerepének mibenlétét az emberiség történetében.
Lelki szemeim előtt látom, hogy határozott visszautasítás esetén rögvest nekiáll itt nekem leborotválni a fejét, vagy kántálni kezd, vagy mindezt egyidőben, egyszerre, miközben előránt a táskájából egy fényes üveggömböt. Fáradt vagyok, rendelek bort, minden vágyam egy langyos zuhany.
Megnyugtat, hogy szó sincs ilyesmiről, csak rájött, hogy ő ezidáig aludt, és az élet igenis habostorta, és a szeretet csak, ami számít, meg idefelé megölelte a Deák téri hajléktalant, mert ők egyek, és én is egy vagyok vele, meg a világűrrel is. (Vagy univerzummal?) És hogy hamarosan megvilágosodik. Nem egészen értem, miért jó ez neki, de elég tompa vagyok ahhoz, hogy ráhagyjam.
Menjek el vele a mesterhez, bocsánat Mesterhez, ő mutatta meg neki is az utat.
(Humán GPS - röhögök). Eszméletlenül boldog leszek, csakcsupán néhány hét kell hozzá,
lesz pasim - normális -, szóval rendesen elhúzza előttem a mézesmadzagot. Persze, hogyne, csak már baromira szorít a körömcipőm, meg még vásárolnom is kell, lehet a fél vesémet is felajánlom, csak menjünk már. Fizetéskor erősen megbámulom a pincér fenekét, jaj, hát ez szinte még gyerek, ennek fele se tréfa, akkor hát jöjjön az univerzum, meg pörögjenek a csakrák.


A megjegyezhetetlen nevű figura rögtön felhatalmaz, szólítsam nyugodtan mesternek. Tökéletesen idiótának érzem magam, és őszintén szólva, a Mester nem bír túl bizalomgerjesztő küllemmel. Izzad. Büdös. Nem kicsit.
Amikor a melleimet kezdi fogdosni, finoman köhintek, aztán már krákogok, mint valami láncdohányos egy kiadós karaoke után (jut eszembe, cigi, le kéne már tenni, a fenébe is...), de megnyugtat, hogy épp a szívcsakrámat nyitja meg, hogy rendesen tudjon áramolni az univerzális szeretetenergia. Mit mondjak, gyanakvásom fikarcnyit sem csökken, de szemeim előtt lebeg a cél...
a Férfi, és felhőtlen boldogságom rózsaszín ködje. Igazából elég nagy a köd, alig-alig látom tőle a pasit.
Szorgalmasan járok az összejövetelekre, naponta két órát meditálok, két hónapja vega vagyok. (Megveszek egy szelet húsért). Az ászanákat fejből fújom, röhögve lemegyek spárgába, közben elolvasok néhány fejezetet Osho-tól. (A tantrikus szexről szóló könyv határozottan izgalmas). A hálószobám falára kiragasztottam egy döglesztően jóképű pasi képét, és naponta 14-szer elismétlem, hogy boldog vagyok, és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek. Mostanra már nem is érzem magam annyira hülyén ettől, viszont annyira jól sem.

Ildikó valami elvonulásról beszél, hegytető, ódon (rozzant) kastély, annyira jó lesz nekünk utána, majd meglátom. Mostanra eléggé befogadó lettem (Apám szerint egyszerűen konfliktuskerülő vagyok), nem kérdezek, rábólintok, hát hogyne. Épp ráérek. (Se pasim, se macskám). A biztonság kedvéért bepakolom a piros tűsarkúmat, hátha... Aztán ki, mert túl sok helyet foglal. Kicsit aggódom, ugyan, mi a fészkes fenét fogok csinálni net és fagyi nélkül, de két éve nem voltam sehol, majd felfedezem a tájat, esetleg a helyi kocsmát némi hideg sör reményében.
Nagyjából 200 kilométer múlva illuzórikus álomképeim egy csapásra szertefoszlanak. Nincs duma, akkor sem, ha kérdeznek, nincs nézés, nincs hallás - eszembe jut a három majom, hát jó nagy majom vagyok, hogy belementem ebbe az egészbe - és tévé sincs.
Meg könyv, meg wifi, és kávé és cigi. Nincs cigi?! (Ó, pardon, azt hiszem rosszul hallottam...hogy neem? Hogy jól?) Tízkor lámpaoltás. Ennél a pontnál erős menekülési kényszer vesz rajtam erőt, csak nem ment el a maradék eszem, hogy egy szibériai munkatáborban töltsem el a szabadságom?!
Mire jól leléphetnék, már késő. Itt ragadtam huszadmagammal egy szobában, őskori emeletes ágyak, nyikorognak is kegyetlenül (hancúrmentes övezet, merthogy az is tilos), egy cserépkályha és nagyjából két tucat pók díszíti a puritán egyszerűséggel berendezett hálótermet. Sebaj, az a hét nap hipp-hopp elszáll, olyan, mint az úttörőtábor; bíztatom magam, mert félek tőle, hogy bepánikolok és az éj leple alatt egyszerűen elszökök. Sötétben viszont nem szeretek vezetni.

A harmadik napon már kevéssé zavarnak a turisták, ,,Apa, azok mit csinálnak ott? Semmit, azok idióta drogosok mind, gyere onnan azonnal!". A koffeinmegvonás tünetei némiképp enyhültek, már nem akarom mindenáron megverni a ,,láger" kiképzőtisztjét. Napközben örökérvényű kérdéseken elmélkedem, hogy a., mégis, mit keresek én itt?!, b., hogy a fenébe nem zsibbad el annak a lánynak a lába, aki napi 10 órát ül lótuszülésbenésmegsemmoccan? c., és soha nem kell pisilnie? d., Neki vajon van pasija?
Suttyomban járok bagózni, és közben röhögök magamon...Otthon azt hazudtam, hogy wellnesselni megyek.


Este beállok a szokásos fa mögé, illetve állnék, ha nem állna ott már valaki. Tekintetem rögtön a földhöz szegezem - a szabály, az szabály, és én jó kislány vagyok - aztán látom a kezében a cigit, elnyomok egy kaján vigyort, és komótosan rágyújtok. A Nem Vagyok Egyedül érzése megrészegít, már úgyis kezdtem magam amolyan alacsonyabb rendű élőlénynek érezni, több dolog miatt is. Cigi. Alantas szokás. Aztán képtelen vagyok órákat egy helyben ülni, és meditálni, vagy csak úgy nézni befelé a fejembe. A hasi légzésem sem tökéletes még. Állandóan a szexre gondolok. Délután még egy tábla csoki képe is bekúszott jobbról. És végül, nyoma sincs annak, hogy négy nap múlva én itt fogok állni, immáron megvilágosodva. (Valaki elmondhatná végre, hogy tulajdonképpen az hogyan is néz ki, jut eszembe mellékesen).
Akkor megérzem, hogy néz. Egészen határozottan állítom, hogy engem bámul. Én továbbra is a kezét nézem, lopva, így aztán gyors utam lesz egy szemtengelyferdülésig, szóval határozottan szép férfikéz. Meglepően erősen tör rám a vágy, hogy látnom kell a kézhez tartozó valakit, mi több, hozzá akarok érni, csak egy kicsit, egy pillanatra... Érzem az illatát, ajj, de finom férfiillat, nem parfüm, hanem...nem is tudom, szerintem agyamra ment a szexhiány. Lassan nézek egyre feljebb...egy pillanatra ugyan átfut az agyamon, hogy ezzel valószínűleg végérvényesen elkárhozok, de a legkevésbé sem érdekel. Nekem kell ez a valaki.

Nézzük egymást egy végtelenül hosszú perce, és én emberfeletti és mérhetetlen módon vágyom az ölelésére, ahogy még soha, senkinél, senkivel. Akkor mindketten elkezdünk nevetni, és csak nevetünk, mint két agyament ámokfutó. Szevasz, Tavasz, nesze neked villámcsapás, meg szerelem első látásra. Rózsaszín ködfellegek lopóznak körénk, amolyan óriás vattacukorszerűek, és én a Közhely-hegy tetején állva megállapítom, hogy szerelmes vagyok.
Megfogom a kezét, 10 perc múlva a cuccai a bőröndöm mellett a kocsiban. Hazafelé megállunk a Tónál, és beszélünk meg hallgatunk, és megint beszélünk, sokat, és olyan jó...simogatja a lábam, és én nem húzom el, pedig három napja nem látott borotvát, nem számít. Közben feljön a Nap, ülünk csendben, hátulról ölel, legszívesebben belebújnék, és furamód nem találom csöpögősen nyálasnak a helyzetet, inkább ismerősen és megnyugtatóan jónak. Kerek a világ, és benne én, és hiszem, hogy az élet csodás. Arcomról immár letörölhetetlen a mosoly, és a Nap nekem süt, és nekem zöld a fű. És én egyre csak áradok, lassan betöltöm az eget is, már a csillagoknál járok, világegyetemeket hagyok magam mögött, letűnt és eljövendő korokat...

Még egy pillanatig elidőzőm a gondolatnál, hogy lőttek a megvilágosodásnak, de nem bánom.

Most Jó. Megérkeztem. Itthon vagyok.
 
 
0 komment , kategória:  történetek, mesék, tanmesék  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2010.07 2010. Augusztus 2010.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 498 db bejegyzés
Összes: 15496 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 299
  • e Hét: 299
  • e Hónap: 5671
  • e Év: 170194
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.