Belépés
kiszsiraf.blog.xfree.hu
A kérdésekre választ hát ne keress, az igazságot egyszer talán majd megleled ...addig is küzdj, és bízva bízzál... Ludmilla Ivanovna
1984.01.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
zűrzavar és őskáosz
  2010-09-16 22:00:04, csütörtök
 
  Nehéz újra magamra találnom. Hozzászoktam már ahhoz, hogy újra egyedül vagyok, hogy előröl kell kezdenem, hogy megtaláljam/rámtaláljon a szerelem, amit egyre türelmetlenebbül várok. Közben viszont még mindig a múlton tépelődöm, sokszor (napi szinten) eszembe jut Tibi, régi emlékek, álmomban olyan dolgok, amik soha meg sem történtek. Néha egész jól érzem magam, mint a hétfői edzés után, mert végre újra társaságban voltam, kikapcsolódtam, kezd valami halványan visszatérni abból, ami régen volt, aminek mintha én lettem volna a motorja, a mozgatórugója, mert most már valahogy más, hiába tértem vissza 1 év után. Persze valószínűleg az emberek is változtak, sokan hiányoznak a rendszeres kis sörözgetésekből. Szóval jött egy helyes srác is velünk sörözni, nagyon bejött, flörtöltem is vele, jókat beszélgettünk, még csocsózni is rávett, pedig nagyon nem tudok, újra Nőnek éreztem magam, és jól esett, hogy végre valaki észrevett, hogy van valami kölcsönös vonzalom, hogy mégsem vagyok teljesen reménytelen eset. Aztán persze kiderült, hogy csak 20 éves, most már azt is tudom, hogy a többieknek idegesítő, nem akarják, hogy velünk legyen egy csapatban, ja és van barátnője is. Mindegy. Ez a kis sikerélmény, pozitív visszajelzés kellett a lelkemnek.
Hiába, kedden erőt vett rajtam a keserűség, amiben közrejátszott azért valószínűleg az is, hogy abbahagytam a bogyót, és most hormonális káosz van a szervezetemben.
És káosz van a munkahelyemen is. Leváltották a főnököm, állítólag pasi lesz az új, amit rajtam kívül már mindenki tud. Kicsit félek, hogy milyen lesz. Nem szeretem a férfi főnököket, pláne a jogászokat. (Mondja ezt egy jogász.) A hír miatt tegnap szét is ütöttem Ági kezét röpizgetés közben, este aztán a Práter sörözőben bedobtam egy felest, meg egy fröccsöt is a nagy rettenetre, legalább hazaérés után beájultam az ágyba.
Furcsa érzés azért, hogy tökre vonzódom ahhoz a sráchoz (20 éves!!!! anyám!!!), rég nem éreztem ilyet első látásra. Utoljára 2 éve, amikor először randiztam netes ismerkedés után egy sráccal, ami nagyon rosszul sült el. Még Tibi sem keltett bennem ilyen érzéseket, pedig vele aztán 14 hónapig együtt voltam, lehet ez volt a baj, mert csak elfogadtam egy félmegoldást a személyében. Ha így van, akkor viszont nem voltam szerelmes, és ha nem voltam az, akkor mi a fenéért foglalkozom még mindig vele????!!!
Hiába, még mindig egy liba vagyok, fel kellene már végre nőni.
Na majd holnap lesz nemulass. megyek lazítani a röpisekkel, ami lehet, hogy a Morrison' s 2-ig fog fajulni. Jó kis búfelejtés, és nem utolsó sorban pasizás is részemről és Ági részéről, mi szinglik tartsunk össze ugyebár.:)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
újra itt
  2010-09-10 22:13:08, péntek
 
  Kedves Naplóm!
Haj de régen nem írtam már neked semmit. Több mint egy év telt el, és közben sok minden történt. Ha emlékszel még, épp ott hagytalak el, hogy egy bizonyos srác elment külföldre, egy után meg epekedtem.
Nos hát, dióhéjban:
Epekedésem tárgya összejött a társaságból egy másik lánnyal, amit akkor nem bántam, most már egy picit igen, de valószínűleg csak a féltékenység miatt, ennek tárgyáról később. Májusban (2009) aztán végre rám talált a szerelem, persze nem volt könnyű dolga, hisz lelkemet/szívemet megtépázta az előtte lévő egy év keresgélés, eléggé bezárkóztam, ami az illetőt, nevezzük nevén is, Tibit zavarta is, ezért mindjárt 2 hónap után volt is egy kisebb mosolyszünet. Persze a helyzetet cseppet sem könnyítette, hogy egyformán zárkózottak és csökönyösek vagyunk, valahogy mindig azt éreztem, hogy csak a szex miatt van velem. A szexualitás is isteni volt vele, főleg az augusztus, amikor hétvégente ki sem keltünk az ágyból, de hát minden csoda csak 3 napig tart. Ősztől kezdve egyre sivárabb lett a kapcsolatunk, a hétvégéket szinte csak Dunakeszin töltöttük, ahol ő az anyjával és az öccsével egy lakásban lakik, ami engem meglehetősen zavart, hiszen akkor már 1,5 éve egyedül laktam albiban, előtte is 5 évig kollégista voltam, szóval ez a "gimis feeling" idegesített, frusztrált, nem tudtam feloldódni. Ráadásul egyre jobban untam is magam, mert az együttlétünk kimerült a szexben, TV nézésben, az ő dolgainak intézésében (értsd:kocsiba be, furikázás ide-oda, apró-cseprő dolgok intézése, haverjával szőtt világmegváltó álmok szövögetésének hallgatása), néha moziba menésben. Szeptember végén aztán volt egy újabb hatásvadász kirohanása (éjszaka közepén közölte, hogy ő nem tud aludni, inkább elmegy), azért mert én elkezdtem lakást nézni, és nem hagytam, hogy beleszóljon, az ő véleménye most nem érdekel engem. Ezen besértődött, mivel én nem tervezek hosszú távra. Aztán szépen elmagyaráztam neki, hogy tervezek vele, nem csak szexpartnernek tartom, de 5 hónap ismeretség után még nem közös lakás vásárlását tervezem, pláne úgy, hogy a lakást én veszem egyedül, a saját pénzemből, miért kérném ki a véleményét?! Na mindegy, ezen a kis válságon is túl jutottunk, pedig ekkor kellet volna kilépnem.
Telt-múlt az idő, én a röpit miatta a minimálisra szűkítettem, kimaradtam egy csomó dologból azért, hogy vele lehessek, kiautóztam Dunakeszire miatta, pedig utáltam, hogy ott van a családja is egy lakásban, és az anyukájával állandóan bájcsevejt kell folytatnom. Félreértés ne essék, én tisztelem mindenki családját, de én a saját családommal sem töltöm együtt az összes hétvégém, ezért a máséval miért akarnám jobban?! Én vele szerettem volna lenni kettesben, nem az anyjával, a tesójával, a tesója nőjével, a haverjával, a haverja nőjével, de most így utólag visszagondolva ő csak akkor akart velem kettesben lenni, amikor kellett a szex. Ezért a hét közben is egyre gyakrabban aludt nálam, ami nekem olyan december tájékán egyre fárasztóbb lett, tekintve, hogy ő állandóan mocorgott, mászkált éjszaka, én meg mivel túl éberen alszom, erre mindig felébredtem. Ez egyre jobban zavart, mivel a kialvatlanság miatt mindig mosott szarnak éreztem magam, mintha egy energiavámpírral aludtam volna. Mindeközben egyre jobban idegesített, hogy a szexen, az ő haverján, TV-n, mozin kívül semmit nem csinálunk közösen, őt nem érdekli a röplabda, egyszer nem ért rá, hogy eljöjjön egy meccsemre, vagy eljöjjön velem, amikor a többiekkel találkozom, egyáltalán nem akart találkozni az én haverjaimmal.
A lassú haldoklása a kapcsolatunknak januárban kezdődött. A 2 ünnep közötti időt, a szilvesztert és az év első napjait Dunakeszin töltöttem. Csak százszor mondtam el, hogy szülinapom lesz, ennek ellenére reggel nem ez volt az első szava, amikor felébredtünk, csak akkor jutott eszébe, amikor anyu hívott telefonon. Nagyon rosszul esett, ez egy intő jel lehetett volna számomra, hogy ennyire nem figyel rám. Aztán kezdődött a sok munka neki, nekem meg a lakáskeresés folytatódott. Szinte alig találkoztunk, kénytelen voltam könyveket olvasni, és sajgott a lelkem, hogy olyan nincs, hogy soha nem ér rá. Volt olyan , hogy 1,5 hétig nem találkoztunk, de jobb esetben is csak vasárnap tudott rám időt szakítani. Az első együtt töltött hétvégénk a március 15-ei volt, emiatt a röpis edzőtáborról mondtam le. Persze azért ekkor is az ő dolgait kellet intézni autókázással, az is nagyon rosszul esett. Közben vettem lakást és annak a papírjait is intéztem, meg egyszer tök véletlenül (biztos?) összefutottam a haverjával, aki letámadt, hogy most mi van velünk, és hogy Tibi nagyon szeret, és hogy az a baja, hogy én túl messze vagyok, és ő is hiába mondja neki, hogy van kocsija, beül és csak 40 perc. Ezek után nekiszegeztem Tibinek a kérdést, ha már egy csomószor jött korábban azzal, hogy majd odaköltözik, hogy tényleg akarja-e ezt, és miért. A válasz kézenfekvő volt: a távolság így csak 15 percre csökkenne, közelebb lennék, többet lehetnénk együtt, minden sokkal egyszerűbb lenne. Én hittem neki, elvégre ezek elég racionális érvek, ráadásul azt is fennen hangoztatta, hogy majd fizeti a rezsit.
Letettem a közigazgatási szakvizsgát is, el is költöztem, a május fenomenális volt. Akkor még nem lakott nálam, de majdnem minden este itt aludt, segített mindenben, tök idilli volt az egész, szinte kárpótolt ez a megelőző pár hónap szenvedéséért, iszonyatos nagyokat szexeltünk a félig bútorozott lakás minden zugában, újra szerelmes lettem belé. Hiba volt.
Aztán május végén oda költözött és ezzel kezdődtek a késői hazajárkálások, hétvégi külön-programok, én meg ülhettem egyedül a lakásban, és készenlétben kellett volna állnom, hogy mikor ér haza, főznöm is kellett volna minden nap, pedig mondtam neki már a legelején is, hogy napi 8 órában dolgozom, nem fogok esténként itthon is, nem főzők és kész. Nem mehettem el sehova, mert "jaj ne menjél, olyan keveset vagyunk együtt", és én hülye nem mentem. (A szerelem vak, de ennyire!) Egyre jobban kezdtem besokallni, nem segített semmiben, ha igen, azt is olyan pofával mint aki kivégzésen van. Június végén újabb összeveszés, aminek a vége az lett, hogy számlázzam ki neki, mennyibe kerül, és ő odaadja a pénzt, egyébként is adott már, azt se ette le. (No comment) És különben is én soha nem hívom fel, nem kérdezem a munkájáról (minek, csak arról beszélt mindig), mire hazaér már alszom (ja, éjjel fél 12-kor én már szoktam, ergo 8-ra járok dolgozni), nem várom meg soha. Közben ő a munkahelyemről hazahozott fúróval (ő ahhoz is lusta, hogy az öccsétől elkérje) 6 lyukat nem volt hajlandó befúrni, azt is elrontotta, de persze ezért is én voltam a hibás, akkor már sírtam magamban a szobámban, pedig megfogadtam, hogy pasi miatt soha többet nem sírok.
Aztán jött az, hogy ne szedjek tablettát, mert így szinte nincs libidóm, inkább fizeti az abortusz felét, mert az meg sem fordult a fejében, hogy gumit is lehet húzni, arról is nekem kellett felhomályosítanom. Közben folyton azt éreztem szex közben is, hogy ő csak meg akar dugni, nincs semmi romantika, nincs szeretkezés, és ez őt nem is érdekli, ő csak egyszerűen lerángatja rólam a gatyát, aztán hadd szóljon. Sokszor olyan érzésem volt, mintha a férfiasságát akarná bizonyítani valakinek azzal, hogy velem miket művel az ágyban, másrészt, hogy a szemetesládája vagyok, akibe az élvezéssel kiüríti a napi stresszt.
Közben egy régi exemnek, aki a röpis dolgokat szervezi, volt az esküvője, amire én is meg voltam hívva, természetesen a kísérőmmel. Tibi azon is folyton hisztizett, hogy ő nem akar korán odamenni, meg neki inni kell, mert idegen emberek között nem bírja ki másképp. Aznap megpróbált arra is rábeszélni, hogy ne menjünk, de azt nem merte felvállalni a kérdésemre, vagy önként, hogy ő nem szeretne jönni, és én megyek egyedül. (Jobban jártam volna.) Egy újabb tüske volt ez is a sok között.
Végül július 13-án szedte a sátorfáját a lakásomból, miután én megelégeltem az egoizmusát és elvittem reggel magammal anyám kocsijának kulcsait és papírjait, amit ő már egy szó nélkül 2 hete használt, mivel az ő kocsija szerelőnél volt. "Ez nem mehet így tovább - mondta - hazaköltözöm, jobb lesz mindenkinek (főleg neki), ha kicsit távol vagyunk." Mielőtt távozott, még odavetettem, hogy én mennyi mindenről mondtam le miatta és ezért mit kaptam cserébe, amire csak egy vállvonással annyit válaszolt: "Tudom, de ez már úgyis mindegy." Ez a mondata megölt bennem mindent, darabokra hasadt a szívem, nem is tudtam visszatartani a sírást, túl sok feszültség volt már bennem addigra.
3 és fél hét múlva jelentkezett újra az állítólagos aranynyakláncom miatt, amit otthagytam nála, mondanom sem kell, semmilyen nyakláncom nem hiányzott, ennek ellenére még 5 percig bizonygatta, hogy az csak az enyém lehet. (Nagyon GÁZ!) Feljött a maradék cuccáért, kínos fél órás beszélgetésünket többször a telefonja szakította félbe, vagy 50X megkérdezte, hogy hogy vagy, mit csinálsz, aztán miután már nem tudott mit kérdezni, elment úgy, ahogy jött, csak egy tátongó, fájó, sajgó lyukat hagyva maga után a szívemben.
Azóta nem hallottam róla, ami így van rendjén, még akkor is, ha többen megkérdezik azóta is, hogy beszéltünk-e, kibékültünk-e. Úgy tűnik, az embereknek ez evidencia, hogy ha valakik 1 év után szakítanak, akkor utána újra összejönnek. Lehet, de én nem visszafelé akarok élni, hanem előre, és a kapcsolatunk, már régen visszafelé élt, mindig a szép pillanatokból merítettem a megerősítést ahhoz, hogy van értelme, pedig nem volt, mert tudat alatt szenvedtem már január óta, amit jelez az is, hogy január végén volt egy kocsmázás a röpisekkel, amikor pár pálinka és sör után azt mondtam, hogy gondolkozom a szakításon (részeg ember nem hazudik, ez alap!!), de szerelmes voltam, vagy az akartam lenni oly hosszú magány után.
Lehetett volna másképp is, de ahhoz túl különbözőek vagyunk, ő nagy dolgokra vágyott csak (autó, ház, mind jó drága), én kisebb dolgokkal is megelégszem.

Most újra szingli vagyok. Mennyire utálom ezt a szót. Keresem a Nagy Ő-t, egy kedves, normális értékrenddel rendelkező, magas (ilyenből hiány van), nem dohányzó (ilyen szinte nincs), szüleitől már külön élő, nem harminc feletti férfit (előző kettő opció nem szokott összejönni egy személyben), aki elvarázsol, szerelembe ejt, megédesíti újra a napjaim, aki miatt újra azt érzem, hogy mindennél jobban szeretnék vele lenni, és amikor tudom, hogy találkozunk, akkor szinte repül az idő, akivel minden szépnek, jónak, egyszerűnek, könnyűnek tűnik, aki mellett BOLDOG lehetek, aki mellett azt érzem, hogy jobb, teljesebb ember vagyok.
Asszem ez nem most lesz, nézegetve a társkereső oldalak kínálatát, meg még nem is vagyok teljesen túl a Tibin, be vagyok gubózva, és amíg nem nyitok a külvilág felé, addig illúzió azt várni, hogy majd az álom pasi egyszer csak kopogtat, mit kopogtat, dörömböl az ajtón.
Félreértés ne essék, nem a Tibire vágyom, én már másra vágyom, de mivel nem találom, és rosszul érzem magam egyedül, sajnos fel-fel sejlenek az emlékek, lassan halványul a vele töltött 14 és fél hónap
Kicsit olyan ez, mint a Süsüben a királylány, mikor énekli, hogy háá, háá....és akkor idekívánkozik egy klasszikus Kispál szám is, a szívrablás...és Német Jucitól a Love me or leave me....
Szeretem a zenét, segít hogy áramoljanak az érzések, énekelni sem átallok, a szomszédok még nem panaszkodtak, eddig...
Szilvike, koleszos szobatársam jegyezte meg egyszer, hogy nekem zenésznek kellett volna mennem, annyira muzikális vagyok, meg alapból egy kicsit byroni művészlélek. Nem így alakult az életem.

Szóval kedves naplóm, sok mindent írnék még le az elmúlt egy évből, de nincs ennyi időm. Tanulságos volt, az egyszer biztos. A tanulság megint csak az, mint az előző hosszú kapcsolatomból, hogy van az a pont, amikor valaminek véget kell vetni, el kell tudni engedni azt, akire nincs szükségünk, vagy aki menni akar, nem szabad hűségesnek lenni egy álomképhez, arra várni, hogy egyszer csak olyan lesz, amilyennek szeretném. Senki sem lesz olyan, olyat kell találnom, akit úgy tudok szeretni, ahogy van, minden hibájával együtt.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2010.08 2010. Szeptember 2010.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 2 db bejegyzés
Összes: 92 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3
  • e Hét: 24
  • e Hónap: 65
  • e Év: 1697
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.