Regisztráció  Belépés
tataimelinda.blog.xfree.hu
"mert virágot adok,s nem örök tavaszt" Tatai Melinda
1977.09.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Rád gondolok
  2010-09-29 08:23:49, szerda
 
  Hajdu Mária:
Rád gondolok

Kedves a szívemnek minden mosolyod,
öröm a lelkemnek minden sóhajod!
Ha szemednek tükrében magamat láthatom,
minden érzésemet, szívemet átadom.
Csak rád gondolok, nappal és éjszaka,
ölelő karomba várlak mindig vissza!

Hiányzol édes, ha távol vagyok tőled!
Ha velem vagy, semmi nem elég belőled!
Édes szerelmed dísze a szívemnek,
szomját oltogatja vágyódó testemnek!
Öröm a lelkemnek minden sóhajod!
Kedves a szívemnek minden mosolyod!

Ó csak vesznék el szemed tükrében!
Bárcsak égnék el csókjaid tüzében!
Hamvadni szeretnék vágyaid hevében!
Megbújni örökre szerelmes szívedben!
Csókjaid tüzében már el is hamvadtam,
szerelmes szívedben örökre megbújtam!
 
 
0 komment , kategória:  szerelmes versek  
beteljesülés
  2010-09-28 11:34:15, kedd
 
  Péter Erika:
Beteljesülés

Egyszer veled ébredhetnék,
pucéron, mint téli,
lombhullató bokrok,
Te felsebzett bőrömet
simogatnád körbe,
én gyógyulttá csókolnám
fájdalmad varát,
s a tegnap talált
csipkebogyókból,
- emlékszel,
mit a bokrok fagyott
karjaiból csentünk -
főzhetnénk teát,
és majd ha az Éden
almájából ettünk,
felhorzsolt térdekkel

- örökbe fogadnálak.
 
 
0 komment , kategória:  erotikus versek  
Örök útitársak
  2010-09-24 07:43:43, péntek
 
  Örök útitársak

Mellykémnek forró szeretettel

Ez első versem, mit Hozzád irok,
ki pályatársa lettél zord utamnak,
ki megfogod kezem, míg búg a gép
s az állomások mind mögém rohannak.
Harminc kis állomást elhagytam immár
és közeledik már a többi, jaj:
minden nap új mérföldkő, új barázda,
mindennap elhull egy-két szürke haj.

Bizony nem ünnep ez már. Utazás
csöndes, komoly magánya. Hallgatunk,
míg fogynak a fehér mérföldkövek.
Hová megyünk, ó, hová hajtatunk?
Lassubb iram kell, tán közel a cél is.
Ha a végállomásra gondolok,
kezemben sír a toll, a zord acél is.

Dél, este, reggel sűrün váltakoznak,
a föld marad, az ég nekünk mozog.
Társam lettél: ha éhes vagy, etetlek,
ha megszomjaztál, hát innod hozok.
Ketten vitatjuk meg az útitervet,
titkos halkan, hogy meg ne hallja más,
suttogva kérdjük s úgyis válaszoljuk:
most hol vagyunk, ez milyen állomás?

Ó, szép ez így. Nyugodt, nemes, örök,
akár a kék, zöld, boldog végtelenség, -
Kacaj, sírás, - árny, fény, - élet, halál,
örök társak, együtt egy két jelenség; -
"Nagyon szeretlek" - gondolom magamban
és szólok: "Meg ne fázzál, végy kabátot."
"Nagyon szeretlek" - gondolod magadban
s megkérdezed: nem álmos-é barátod?

Lassacskán ősz lesz. Ősz és éjszaka.
Pereg a fák elfáradt levele.
Mig dübörögve zakatol a mozdony,
az éjszakába sóhajtom bele
a csillagok közé, a puszta űrbe,
mely pályánk fölött ferdén feketül,
hogy az üdvösség társammá szegődött.
Halld meg, halál: nem vagyok egyedül.

Szőke fejed lágyan vállamra billen,
mellemre hull egy fénylő hajfonat,
kezem reszketve babrál. Hűl a lég,
hideg van már és rohan a vonat,
rohan, hidakon dübörög tova.
Felnyitod kék szemed, mikor megáll?
Miért alszol most, társam? Félve félek.
Elfolyik minden. Minden tovaszáll.

Látlak, mikor az út már elfogyott.
Áll a vonat. De nem szállott reád
a vég borzalma. Nézel, mosolyogsz,
felveszed a menyasszonyi ruhád,
karod karomba öltöd. Indulunk.
Suhognak a harmattal belepett fák.
Gyalog megyünk a sűrü, nagy sötétbe
s eltűnünk, mint a régi, halk legendák.

 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő versei  
köszönöm..
  2010-09-23 09:30:02, csütörtök
 
  Ady Endre:
Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, most, hogy látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
estefelé
  2010-09-22 12:27:01, szerda
 
  ESTEFELÉ

A zápor már
a kertfalon futott,
fiatal zápor volt:
pirulós!

Szoknyáját összekapta és
kék ég derűlt
a lábaszárán.

Majd csönd lett.
Az útja villogott
S a fákra esti kóc ült.

Két bokor játszott később
mozogva máriást,
lapjaik pattogtak
s fölhangzott nevetésök.

Űltem. Köröttem
leűltek a rózsák
és rámszuszogtak.

Az égen két szerető
szíve röpült,
két késői
nyögdécselő galamb.

(1932)
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós versei  
Tüzes seb vagyok
  2010-09-20 10:02:23, hétfő
 
  Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.


 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre versei  
teknősbéka
  2010-09-14 10:13:30, kedd
 
  A TEKNŐSBÉKA -részlet

"... kemény páncél borítja testét, melyből úgy dugja ki lábait, mint az utasok a vonat ablakából a fejüket. Ha nincs semmi baj, akkor a fejét és lábait kidugja, sütkérez a fövenyen, s őrült lassúsággal mászik, ha pedig baj van, azaz a közelben olyan állat bukkanik föl, amely szereti a teknősbékahúst, akkor fejét és lábait a teknősbéka bevonja a páncéllal, azaz teknői közé, és vár, várja, hogy a veszély elmúljon, azaz a teknősbékahúst kedvelő állat odáb álljon. Neki könnyű várnia, telik az idejéből bőven, mert hiszen arravaló az a csodahosszú élete, hogy minden fenyegető veszélyt igen passzív várakozással kiböjtöljön. De hát böjtöl is nagyokat, olykor heteken át. Amikor nem böjtöl, füvet és apró bogarakat legelész - elég igazságtalan a természet részéről, hogy a fű, amikor a teknősbéka meg akarja enni, nem vonhatja be fejét teknői közé, sőt nincsenek is teknői.

A teknősbéka igen nehézkesen és lassan jár ugyan a szárazföldön, de gyorsan és jól úszik a vízben, ez azonban nem nagy kunszt tőle, mert hiszen még a tyúk vagy a cserebogár is tudna úszni, ha teknői volnának. "

ismeretlen szerző
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
és szólt a szó
  2010-09-13 14:35:23, hétfő
 
 
BELLA ISTVÁN:ÉS SZÓLT A SZÓ

És szólt a hegy:
- Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
- Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
- Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
- Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
- Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!
 
 
0 komment , kategória:  szerelmes versek  
Szebbnek szültél
  2010-09-10 07:14:25, péntek
 
  Bella István:
Szebbnek szültél

Együtt születhetett szívem
szíveddel, ezért vagy ilyen,

mint én, mert ugyanaz a fa
ágán sarjadtunk valaha.

Ugyanaz, ugyanaz a vér
vert arcodért, vert arcomért.

Ugyanaz, ugyanaz a tej
delelt melleden, mellemen,

s az a kéz, ugyanaz a jobb
etetett meg és mosdatott.

Hát milyen álnokság, mi volt,
mi tőled így elpusztított?!

Mit vétett, mit vétkezhetett
szívem, hogy így száműzetett

tőled, hogy csak találgatom,
ki vagy, honnan vagy rokonom.

A hang, a hangod ismerős,
itt volt a torkomban előbb,

s ahogy beszélsz, a haj, a szem
- jaj istenem, jaj istenem,

testvér, csak testvér szólhat így,
ha tükrével találkozik.

S ahogy lépteid hallani,
bennem lépdel így valaki.

De rád néz és fölujjong kezem:
Te vagy kezem! Te vagy kezem!

Rád néz és fölujjong a szám:
Arcod hazám. Szemed hazám,

és minden szerv: külön-külön
beszél, beszél: öröm, üröm,

fagy, kín, elkezd kiáltani:
Magad magamnak vallani.

Hallgasd csak, milyen hangzavar:
gyöngyzörej, jéghang, csodajajj,

hajnal bánata, születés,
gyöngyvirág-verítékezés.

És mind szólal, és mind beszél,
a sírás, a csukló nevetés.

Tenned kéne már valamit,
el kéne halkulni kicsit,

halkulni, arcvonásnyira,
csupán csak dobbanásnyira,

csak te halld, csak te értheted:
éltem és csak most éledek.

Hát szólj rám: ne mondja ki szám:
Szebbnek szültél, mint az anyám!
 
 
0 komment , kategória:  szerelmes versek  
Töredék a szerelemről
  2010-09-07 08:38:07, kedd
 
  Garai Gábor:

Töredékek a szerelemről


Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!


Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?


Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rád bűvöltem rajongón - te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.

Akkor is neked
köszönök mindent - s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.

Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.

Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.

Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. -
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek...

És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.


 
 
0 komment , kategória:  szerelmes versek  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2010.08 2010. Szeptember 2010.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 168 db bejegyzés
Összes: 699 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 24
  • e Hét: 56
  • e Hónap: 665
  • e Év: 21873
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.