Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Személyiség
  2011-04-08 18:08:20, péntek
 
  Ha elegáns vagy, az még nem jelenti azt, hogy divatos is,
és az, hogy divatos vagy, nem jelenti azt feltétlenül, hogy elegáns.
Úgy gondolom, a kettő között nem érdemes választani, viseld azt,
amiben jól érzed magad, egy jól megválasztott öltözék jókedvet ad.
A személyiség a legfontosabb, az teszi a nőt vonzóvá.
Nem fontos, mennyire szabályos az arca, hány éves, milyen az
alakja.

Roberto Cavalli






 
 
0 komment , kategória:  Lélekmorzsák 3.  
Megszólítlak
  2011-04-08 18:06:31, péntek
 
  Szeitz János

Megszólítlak némán minden éjszaka.
Vigyázva, meg ne zavarjam álmodat,
és érzem, válaszolsz, szólítlak újra.
Jó így és megtagadom a józan észt:
a tudás felett ítél a vágy, merész,
amit tagad a tudás, a léleké a döntés
kapcsolatok az éteren át és bár
árnyat vet a kétkedés, remélt
derűs álmom elé; a kóbor reményt
elűzni késztet így és elfogadni
az ébrenlétben, már rám szabott valót,
hozzád enged a kegyes éjszaka és
emlékeddel álomba fogad a csönd.






 
 
0 komment , kategória:  Szépek 1.  
Jó ötletek
  2011-04-08 17:50:08, péntek
 
 



 
 
0 komment , kategória:  Férfiak 1.  
Hajnali gondolatok
  2011-04-08 17:44:06, péntek
 
  Tegnap hajnali kávézásnál véletlen az asztalra öntöttem a tejet.
Kis fehér patakban folyt. Gyors törlés. Mintha semmi sem történt
volna. Meleg tej, évekkel ezelőtt munkahelyemen az iskolában
reggelihez kapták a kollégiumban lakó gyerekek. Sokan eltolták
a kancsót.
- Nem szeretem! - mondták. Más idők voltak. Jutott mindenkinek.

Aztán eszembe ötlött Móra Ferenc kis csalója Törőcsik Palkó,
aki naponta melegítette kezét a csésze tejjel, hogy alkalmas
pillanatban elvihesse kis húgának, akinek nem jutott.
Régen volt.

Gyermekkoromban nem ittam otthon tejet, de a szomszédban
szívesen. Pedig a miénk is onnan került az asztalra. Szerettem
ott reggelizni. A szomszéd bácsi nagypapám lehetett volna, de
nekem olyan nem volt. Mindkettő korán meghalt. Talán azért is
szerettem annyira. Kolbászt reggelizett, friss kenyérrel. Tejet
ivott mellé. Kis falatokat tett nekem egy rózsás kistányérra.
Én pedig onnan csipegettem, mint egy kismadár. Az volt a
legjobb, hogy nem kellett asztalhoz ülni. Beszélgetés, vagy
játék közben csak úgy odamentem, s jóízűen ettem egy
falatot.





 
 
0 komment , kategória:  Gondolatok 5.  
Magamnak rajzoltalak
  2011-04-08 17:32:42, péntek
 
  Farkas Éva

Messze jársz, csak az álmok érnek el,
találgatom, valóban létezel?
Vagy csak magamban teremtettelek,
szabadon hagyva képzeletemet...
Rajzoltam neked szemet, alakot,
s arcodra mosolyt, amely rám ragyog.
Lelked kiszíneztem csodaszépen,
akartam, az enyém légy egészen.
Velem oszd meg minden gondod, bajod,
érezd mindig, hogy melletted vagyok.
Fogd meg kezem, hogy már ne féljek,
tárd ki ajtód, hogy hozzád betérjek.
Leülhessek temelléd egy székre,
s azt kívánjam, sosem legyen vége.
Legyen rá néha-néha alkalom,
hogy eljátszd nekem a kedves dalom.
S ha mégis könnyes lesz a két szemem,
töröld le azt, s maradj kicsit velem.
Messze jársz, tán soha nem érlek el,
itt ez a kép, tudom, hogy létezel.





 
 
0 komment , kategória:  Álmok  
Üzenet a föld alól
  2011-04-08 17:27:57, péntek
 
  A középkorban egy francia városka lakóinak hihetetlen találkozásuk volt. Egy napon nagy szakállú, piszkos bőrű, furkós botot szorongató idegenek bukkantak fel a patak szélén, amely a közeli hegyből csordogált alá. Két férfi és egy nő jött a vízhez inni, de amikor a parasztok odagyűltek, ijedten elinaltak onnan. Egy barlangban veszett nyomuk. A parasztok még hetekig őrizték a nyílást abban a hiszemben, hogy elemózsia és víz nélkül nem bírják sokáig, de sosem kerültek elő.

1915-ben egy dél-franciaországi falu nyugalmát kavarta fel egy különös halott. A hegyi út mellett egy bozontos hajú, nagy szakállú, szőrös atyafi testét találták meg. Az illető 30 éves lehetett, és ami a legfurcsább, a ruházata csak egy vakondbőrből készült, állatinakkal összevarrt, kezdetleges ágyékkötő volt. A halál okát nem tudták megállapítani, de a falu orvosa és patikusa egyhangúlag állította, hogy rendkívül széles lába volt, amelyen valószínűleg sohasem volt cipő. Ősember benyomását keltette, de hogyan került a faluba? A háborús viszonyok között szigorúan ellenőrizték a határokat és az utakat, így más országból nem jöhetett. Később előkerült egy tanú, aki két nappal korábban még élve látta az idegent, amint egy barlangból előbukkant.

1960-ban egy skandináv orvos - ki szenvedélyes amatőr fotós is volt -, különös kalandról számolt be egy angol újságnak. Szerette a lakott településektől távoli vadregényes tájat fényképezni. Az útja éppen egy hegyoldal mentén vezetett, amikor az egyik szikla megmozdult, és kissé odébb gördült. A résből két kis termetű, félmeztelen ember bújt elő. A szemtanú nem volt rest, nyomban két képet készített róluk. Többre nem volt lehetősége, mert azok ahogyan meghallották a fényképezőgép kattogását, eltűntek a nehezen járható sziklás-bozótos terepen. Az orvos nem merte őket üldözni, mivel azok ketten voltak, és botokkal voltak felfegyverkezve. Sajnos a képeket nem volt hajlandó közzétenni, mert erről a felfedezéséről könyvet akart írni. Azt gondolta, hogy kellően felszerelkezve visszamegy a helyszínre, leereszkedik a barlangba, hogy további információkat gyűjtsön erről a világról. Úgy látszik, megtette, mivel az újság később beszámolt róla, hogy az orvos nyomtalanul eltűnt, és azóta senki sem látta.

1971-ben a spanyol-francia határ mellett, nem messze Andorrától, sajátos módon került felszínre a föld alatti világok egyike. Egy hegyi falu kőbányájában éppen leomlasztották a soron következő földréteget, amikor az eloszlott porfelhőben egy üreg tárult a falusiak szeme elé. Benne négy kis termetű ember, kik a detonációtól és a hirtelen rájuk ömlő napfénytől kábultan álltak ott. Amint felocsúdtak, csivitelő kiáltásokat hallatva eltűntek egy alagútszerű járatban. Eközben valamilyen módon gyorsan beomlasztották maguk mögött az alacsony folyosót. Az omlásveszély miatt a helybeliek nem merték őket követni. Egy szemtanú szerint széles talpuk volt, és mintha bőrkeményedés lett volna a térdükön, valamint a könyökükön. Még annyit meg tudtak állapítani róluk, hogy ápolatlan volt a hajuk, és néhány különös szerszám volt a kezükben.

1947-ben Jugoszláviában, a Dinári Alpok egyik hasadékában különös csoportba botlottak a helyi favágók. Ezek szintén alacsony termetű, bozontos, szürkés bőrű emberek voltak, és két gyerek is volt közöttük. Öten-hatan lehettek, és csivitelő nyelven beszéltek, amikor egy ösvényen szembetalálkoztak a favágókkal. Amint a két csoport megpillantotta egymást, kölcsönös volt a rémület. Az idegeneken levő állatbőrruhák, valamint a kezükben tartott kő- és fabunkók alapján a favágók azt hitték, hogy ősemberekkel találkoztak. A primitív lények ijedelme nagyobb lehetett, mert gyorsan elszaladtak. A favágók még sokáig tanácskoztak, hogy kövessék-e őket, és mire eldöntötték, hogy utánuk mennek, már nyomuk veszett.

A legkülönösebb eset 1887. augusztus közepén történt, amikor a spanyolországi Banjos falu közelében a mezőn dolgozó parasztok két tizenéves korú gyereket pillantottak meg. A furcsa öltözetű kisfiú és kislány egy barlangból lépett elő. Szemmel láthatóan zavarta őket az erős napfény. A legmeghökkentőbb az volt rajtuk, hogy olyan zöld volt a bőrük, mint a falevél színe. Amikor a parasztok megszólították őket, különös nyelven szólaltak meg. Beszédüket később a nyelvészeknek sem sikerült azonosítaniuk. A két gyereket a helyi bíró házába vitték, aki megpróbálta lemosni róluk a zöld festéket, de hamar rájött, hogy ilyen a bőrük színe. Ezt követően alapos orvosi vizsgálatnak vették alá őket. Fajbeli besorolásuk azonban nem járt sikerrel. Alapvetően negroid vonásúak voltak, de a szemük inkább ázsiai jellegűnek tűnt. Hiába kínálták őket különböző ételekkel, italokkal, semmit sem fogadtak el. Csak a frissen szedett zöldborsót voltak hajlandóak megenni. Emiatt hamarosan legyengültek, kiszáradtak. A kisfiú öt nap múlva meghalt, de addigra a bőre kifakult. A kislány még öt évig élt. A napfény hatására az ő bőre is elvesztette eredeti színét, és a miénkhez vált hasonlóvá. A bíró házában cselédként dolgozott. Közben valamennyire elsajátította a spanyol nyelvet. Így elmondta, hogy az ő titokzatos világa a föld alatt van. Országukban örök homály uralkodik, és sohasem süt a nap. Egy hatalmas szélvihar ragadta el őket, és egy nagy, széles folyón túl sodorva a banjosi barlangban találták magukat.

A XII. század közepén egy farkasok elleni veremcsapdában két síró gyereket találtak a Suffolk-i Woolpit mellett. Ruhájuk és érthetetlen beszédük itt is nagy megrökönyödést váltott ki a helybeliekben. A leginkább azonban az egzotikus formájú szemük, és a teljesen zöld bőrük váltott ki csodálkozást. Itt szintén egy kisfiút és egy kislányt találtak, akiket a helyi földbirtokoshoz, Sir Richard de Calne-hoz vittek, aki befogadta őket a kastélyába. Ez esetben sem tudtak semmilyen kedvükre való étellel, itallal szolgálni nekik. Ők csak a nyers zöldbabot fogadták el. Ez esetben a kisfiú még egy évig élt, de a kislány felnőtt, és a környéken telepedett le. Az ő bőre is kifakult, és később férjhez ment egy Lynn-ből származó norfolki nemeshez. Valamennyire megtanult angolul, és elmesélte, hogy egy Szent Martin nevű országból érkeztetek, ahol nincs napsütés, csak állandó félhomály. Éppen a nyájukat legeltették, amikor kíváncsiságból bemerészkedtek egy barlangba. Belezuhantak egy gödörbe, és a fényes Angliában kötöttek ki.






 
 
0 komment , kategória:  Történetek az életből 1.  
Az élet megtanított
  2011-04-08 17:21:07, péntek
 
  Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre,
ha én nem szeretek, vagy engem nem szeretnek. Megtanított arra is, hogy
mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogyan döntsek jól.
Azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd
engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem és arra kell gondolnom,
hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak a sebek, és aki elment,
az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz!
Az élet csak remélni tanított meg! Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell
harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell
hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős
tudok maradni, hogy tovább lépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg.
Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is. Begyógyuljanak,
de ne tűnjenek el! Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én
vagyok és a múltam, ott kell lenniük. Gyönyörű hegek. Nélkülük üres lennék.
Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni! De nekem ez a pár reménypont
elég. Így akarok élni!





 
 
0 komment , kategória:  Életről 1.  
Az idő minden sebet begyógyít
  2011-04-08 17:15:35, péntek
 
  A lány végre rászánta magát és elindult. Elindult megkeresni az Időt.
Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, hogy az Idő minden
sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán,
mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy
látszott már-már eltűnik, de elég volt egy zaklatott álom, egy illat,
mely megtalálta, egy zene, mely fülébe kúszott, vagy egy
ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra és újra felszakadt.
S ilyenkor újra érezte azt a régi szinte édes fájdalmat, amit szeretett
volna már elfelejteni. S most itt van, hogy gyógyírt keressen a bajra.
Becsöngetett. Egy férfi nyitott ajtót, s mosolyogva betessékelte. Azt
mondta, ő a Felejtés, és régóta dolgozik az Időnek. Hellyel kínálta a
váróteremben, ahol már igen sokan ültek. Nem látott egyiken sem
sebeket. Igaz, az övé sem látszott. Annál szembetűnőbb volt a
tekintetek furcsa, megtört fénye. Mind ránéztek mikor belépett, s
csöndesen helyet szorítottak maguk mellett. Csend volt. Nem szólt
senki egy árva szót sem, csak lopva tekintgettek egymásra. Az
nyilvánvaló volt, hogy mindannyian valamilyen sebet kívánnak
eltávolíttatni. S hogy ki mekkorát, azt a tekintete árulta csak el.
Hirtelen lesütötte a szemét, nem akarta, hogy a többiek
szánakozzanak rajta, miféle bánatot hordoz.
Bár lehet, hogy semmiség a többiekéhez képest, s akkor furcsának
tűnhet, hogy ő is itt ül. Lassan fogytak mellőle a páciensek, s
egyszer csak ő következett. Ott állt szemben az Idővel, s hirtelen
nem tudta, hogy mit is mondjon. Számon kérje, hogy miért nem tette
eddig a dolgát? Vagy töredelmesen bevallja, hogy valójában nem is
akar felejteni? Az Idő, mint aki megérezte vívódását, lágyan a vállára
tette a kezét, s mélyen a szemébe nézett. Kérdések nélkül is látta
benne az éveket, az átvirrasztott éjszakákat, a mosolytalan órák
kínkeserveit. S ahogy ott álltak szemtől szembe, megértette végre,
hogy az Idő fölötte áll mindenkinek. Uralja őt, de szereti, és az ő
oldalán áll. Ekkor szinte varázsütésre belépett a Felejtés. Kettejük
közé lépett, és megkérdezte: "Akarsz engem? Itt és most?"
A lány könnyekkel a szemében bólintott. A férfi átölelte, és lágyan,
de határozottam megcsókolta. Nem tudja, hogy mi történt ezután,
csak arra emlékszik, hogy az Idő már sehol sem volt, megszűnt
létezni. Mint az a seb, mely már csak egy apró foszlány az emlékei
között.





 
 
0 komment , kategória:  Az időről  
Katicák a kézen
  2011-04-08 16:56:02, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Állat világ  
Nyuszika
  2011-04-08 10:43:08, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Képes gondolatok 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2011.03 2011. április 2011.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 5 db bejegyzés
e hónap: 248 db bejegyzés
e év: 2969 db bejegyzés
Összes: 34515 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1224
  • e Hét: 5475
  • e Hónap: 22156
  • e Év: 130800
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.