Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Árnyék a hátamon
  2011-08-17 19:30:48, szerda
 
  Nagyon rosszul aludtam éjszaka, többször felébredtem akkor, amikor a hátamon egy hatalmas erő ölelgetett, s már nem kaptam levegőt, nagyon szorosan körbevett, én meg toltam álmomban neki az ágyhoz, hogy agyon nyomjam, de nem sikerült.  
 
0 komment , kategória:  Éjszakáim, álmaim  
Játék a tűzzel 1. rész
  2011-08-17 11:06:06, szerda
 
  Roger J. Morneau: Játék a tűzzel
Kiadja: Avent Kiadó 1992
Budapest, Borsfa u. 55.
Felelős szerkesztő. Erdélyi László
Fordította. Varga Dániel
Tipográfia: Hunyadvári András
Dürer Nyomda Kft, Gyula
Felelős vezető: Székely András ügyvezető igazgató

Gyermekkorom és szüleim

Nyolcgyermekes család ötödik gyermekeként születtem a Kelet-Kanada Quebeck tartomány határához közeli St. Jacques New Brunswick nevű falucskában 1925. április 18-án. Szüleim istenfélő, franciául beszélő katolikusok voltak. Édesapám két nővére apáca, öccse pedig magasabb tisztséget betöltő pap volt.
Még ma is csodálom szüleimet igyekezetükért, ahogyan egyházuk tanításai és parancsolatai szerint igyekeztek élni. Emlékszem, hogy családunk mindennap együtt imádkozott. Leginkább az esti istentiszleteletek maradtak számomra emlékezetesek. Az áhitatom fontos szerepe volt a rózsafűzésnek. Könyörögtünk a szentekhez, hogy járjanak közben érettünk. Nekünk gyermekeknek a térdünk fájt a sok térdepléstől, de szüleink azzal buzdítottak bennünket, hogy szenvedésünkkel áldozatot hozunk Istennek és ezáltal a tisztítótűzben levő lelkek szenvedése egy kis idővel lerövidül.
Családunkban sokféle vezeklő gyakorlatot végeztünk, hogy elnyerjük Isten jóakaratát. Minden pénteken böjtöltünk úgy, hogy nem ettünk húst. Aki a hónap első péntekén meggyónt, ezzel 5000-napi bűnbocsánatot nyert, ami azt jelentette, hogy valamelyik lélek ennyi nappal kevesebb ideig lesz a tisztítótűzben. Ezekben a napokban az előző estétől egészen a gyónás pillanatáig nem volt szabad sem enni sem inni.
Bizonyos évszakokban a családunknak szokása volt egész éjszakákat imával tölteni. Sorban térdeltünk a kép előtt órákig, rózsafűzért és más imákat mondva. A húsvét előtti böjt ideje szintén nagy lemondással járt. Szüleim Istent szerető emberek voltak és életük minden tevékenysége Őkörülötte forgott. Fő céljuk az volt, hogy tetszenek Istennek.
Hároméves koromban úgy megbetegedtem, hogy az orvosok nem adtak reményt gyógyulásomra. Édesapám már készülődött is a temetésemre. Édesanyám megígérte Istennek, hogy felógyulásom esetén erejétől telhetően mindent megtesz azért, hogy pap legyek, hogy Isten nevét dicsőítsem és sokakat Őhozzá vezessek. Anyám elbeszélése szerint állapotom azonnal javult, és hamarosan meg is gyógyultam.
Most pedig előttem volt az első áldozásom időszaka. Minél többet tanultam fejből a katekizmus tanítását az egyház parancsolatait, annál nehezebben tudtam ezeket egybekötni Krisztus evangéliumával.
A vasárnapi prédikáció előtt a pap mindig olvasott egy részt vagy az evangéliumból, vagy az Újszövetség más részeiből. Egy téli napon jöttünk haza a templomból. A nap sütött és az úton kb. húsz lovsszán haladt sorban. A csengők szépen csengtek és senkinek sem volt kedve beszélni. Ezt a csöndet megszakítva megkérdeztem édesanyámat, miért volt Jézus oly szeretetteljes, amikor itt járt a földön és olyan egyszerű, amikor eltávozott a mennybe.
Édesanyám megkérdezte:
- Miért kérdezed ezt tőlem?
-Miért égeti a jó Isten évszázadokon át az embereket, akik talán csak egy kicsit is vétkeztek?- szerettem volna tudni.
- Ó tehát nem úgy tesz ahogy bennünket tanít. Te és édesapa azt teszitek, amit tanítotok. Miért nem teszi Isten is ugyanezt? Azt tanítjátok, hogy egymás hibáit megbocsássuk. És Isten miért nem bocsátott meg az embereknek?
Amint édesanyám arcát figyeltem, láttam, hogy gondolataim számára rejtélyek voltak. Édesapám segíteni akart édesanyámnak aztáltal, hogy felsőbb tekintélyre hivatkoott.
- Tudod, Roger, az úgy van, ahogy azt egyszer Félix bácsi (a pap) mondta. Isten nagyon gyűlöli a bűnt, és azért fenyegette meg az embert ilyen nagy büntetéssel, hogy segítsen neki a bűntől eltávozni. Azonkívül a szentatya - a pápa - tud még más okot is, amiért Isten a tisztító tüzet használja, és mi nem vonhatjuk kétségbe a pápa tekintélyét.
Amikor az ostya mise közbeni átváltozásával ismerkedtem, azt úgy fogadtam el, mint minden gyermek az én koromban. Hittem azt, hogy a pap a bort és a kenyeret Jézus testévé és vésrévé változtatja. Azonban 1937 húsvét napján, amikor édesanyám meghalt, olyan dolgot hallottam, ami megváltoztatta a nézetemet.
A pap Krisztus feltámadásáról olvasott az evangéliumból. Lenyűgözött engem az a valóság, hogy Jézus feltámadása után arról igyekezett meggyőzni tanítványait, hogy Ő húsból és vérből való test, és nem csak lélek. Elmémben érdekes kérdések keletkeztek. Lehetséges lenne-é az, hogy a menny éppen olyan hely, mint a mi földünk, amelyen valódi csont és bőr emberek valódi életet élnek, és nemcsak mint a lélek a fellegek köött lebegnek? Ha aonban Jézus nem lélek, hogyan lehet az ostyában?
Lehet, hogy valaki nehezen fogja megérteni azt, hogy egy kisgyermek, amilyen akkor én voltam, hogyan veszíthette el hitét, válhatott a vallás ellenségévé. Talán sikerül megmagyaráznom, hogyan történt, ha elmondok néhány eseményt.
Amikor gyermek voltam, mindig gondolkodtam azon, amit hallottam és láttam a felnőtteknél. A mi otthonunk a béke és öröm helye volt. Szüleink jó példát mutattak az embertársi kapcsolatokban. Másokhoz barátságosak és elnézőek voltak és tőlünk is elvárták, hogy ugyanezt tegyük, és egymást szeressük. Segítettek a szegényeken és nélkülöőkön. Azt hittem, Isten legalábbis olyan jóságos és együttérző az emberekkel,amint azt tőlük is elvárja.
Édesapám szerelőt hívott, hogy tegye rendbe Ford gyármányú kocsinkat. Ehhez néhány napot nálunkkellett töltenie. Mielőtt azonban a szerelőt felkereste volna, a következő eligazítást adta családunknak:
- Ez az ember protestáns, de kellemes ember és jó szerelő. Nagyon jól figyeljetek gyermekek! Lehetséges, hogy amikor a déli é tkezés előtt az Úrangyalát fogjuk mondani, ő nem fog velünk imádkozni. Ne csodálkozzzatok ezen, és ne kérdezzetek tőle semmit a vallása felől. Ne hozzátok őt kényes helyzetbe! Rendben van?!
Amikor ezt mondta, mélyen a szemünkbe nézett és min mindannyian kórusban feleltük:
- Igen, Apuka!
Ez az ember három napig dolgozott a kocsin, és figyeltem őt munkája közben. Pontosan olyan volt, mint ahogy apám mondta, talán még jobb is. Nagyon kedves ember, aki velem örömmel beszélgetett és egyáltalán nem káromkodott.
Apámnak három farmja volt, üzemelésüket ő irányította és sok alkalmazottja volt. Gyakran hallottam, mint az újonnan felvett munkásoknak a következőket mondta:
Tudom, hogy meg fogjuk egymást érteni Nincsenek nagy követelményeim. Egyet azonban kérek, s ezt ne feledje el: én és a feleségem nem engedélyezzük a nálunk dolgozóknak, hogy Istent és a szenteket szidalmazzák. Gyermekeink vannak, akiket Isten tiszteletére akarunk nevelni. Azért kérem, válogassa meg szavait4
A kérés ellenére egyesek munka közben elfeledkeztek önmagukról és a szenteket átkozták.
Mikor azonban a protestáns szerelő munka közben az ujjára ütött, vagy a kezét valahol becsípte, csak azt mondta:
- Áz, de fáj!
Amikor az Úrangyalát mondtuk, a szerelő még tisztelettudóbb volt, mint mi. Amikor édesapánk azt mondta: "Imádkozzunk!", ő lehajtotta fejét, összetette kezét és bezárta a szemét. Mi sohasem zártuk be a szemünket és olyan gyorsan imádkoztunk, ahogy csak tudtunk. Amikor ez az ember tőlünk elment, nyugtalanságot éreztem, amitől nem tudtam szabadulni. A katekizmusvban volt eyg mondat, amit fejből megtanultam: "A katolikus egyházon kívül nincs üdvösség."
Édesanyám gyanította, hogy valami nyugtalanít, ezért megkérdezte, hogy mi az. Én feltettem neki a kérdést:
- Édesanyám, hová jutnak a jó protestánsok haláluk után?
- Miért kérdezed ezt Roger?
Erre idéztem a katekizmus ezen bizonyos mondatát. Édesanyám beismerte, hogy erre felelni nem tud, de megígérte, hogy majd ha a nagybácsim, aki pap, eljön, megkérdi őt. Anyám is valóban ezen gondolklodhatott, mert vacsorsánál elmondta apámnak, mit kérdeztem, és kikérte az ő véleményét is.
Apám sintén nem tudott mit felelni, de aztá megjegyezte, hogy Isten egyetlen jó embert sem ár ki a mennyből, legyen az katolikus vagy protestáns. Azt mondta, hogy valószínűleg a jó protestánst az angyalok a ő halála után valamilyen hátsó ajtón vezetik a mennybe. A protestánsokat nem fogják a mennyben ünnepélyesen fogadni szent Péter személyes jelenlétében. És egyáltalán az is kérdéses, hogy a mennybe jutnak-e. Lehet, hogy elődeik nagy hibát követtek el és így hagyták el a katolikus egyházat, és most az ő utódaiknak számolniukkell azzal, hogy szenvedni fognak.
Bár elismertem, hogy érvei megfelelőek lehetnek, elmémben mégis ezek a szavak forogtak: "A katolikus egyházon kívül nincs üdvösség!"
Eltelt néhány hónap, amikor megtudták, hogy nagybácsim tervezi meglátogatni rokonait. Megkértem édesapámat, hogy ha lehetőség adódik, kérdeze meg őt a protestánsok sorsa felől.
Amikor nagybácsink bennünket meglátogatott és már hosszasan beszélgettünk, édesapám e kérdéssel fordult hozzá:
- Mondd csak, Félix, hová jutnak a jó protestánsok a haláluk után?
- Miért kérded ezt?
Apám elmondta az én kérésemet a katekizmus kijelentésével kapcsolatban.
- Az, amit Roger idézett a katekizmusból, igaz. A katolikus egyházon kívül nincs üdvösség és teljesen mindegy, milyen személyről van szó.
Erre a megyjegyzésre nagy vita keletkezett. Édesapám azt állította, hogy nem lenne Istentől igazságos, ha nem engedné a jó protestánst a mennybe. Nagybácsim a vitát azzal zárta le, hogy kijelentette:
- A jó protestáns lelke halála után valószínűleg a pokol előcsarnokába kerül. Ez az a hely, ahová a megkereszteletlen elhalálozott újszülött csecsemők lelke kerül. Egyet azonban tudok - mondta befejezésül Félix bácsi -, hogy az egyház tanítása szerint nem jut a mennybe egyetlenegy protestáns sem, legyen az jó, vagy rossz, Istent meg nem látja. s végezetük is, ezt a tanítást nem én találtam ki. Ha lenne a protestáns számára valamilyen mennybe vezető út, akkor a szentatya ezt biztosan megmondta volna.
Ez az élmény bennem megkérdőjelezte Isten igazságosságát. Az idő múlott és én néhány év után ismét azt kérdeztem:
- Igazságos-e egyáltalán az Isten?
Egy gyönyörű júliusi estén elment előttünk egy ember, aki közölte szüleimmel, hogy egyik szomszédunk munka közben hirtelen meghalt, úgy 8 kilométerre a házától. A jelenlevőket nyugtalantotta a következő megjegyzés:
- Meghalt, mielőtt utolsós kenetet kaphatott volna.
A hírhozó megrázta a fejét és kijelentette:
- Milyen szomorú, milyen szomorú!
Úgy emlékszem erre mintha tegnap történt volna. Nemsokára elhaladt előttünk a kocsi, melyen gyapjú pokróccal letakarva feküdt a halott. Lábai himbálództak ide-oda, és arcára fagyott a kétségbeesés.
A szomszédok, akik hozzánk jártak telefonálni (a környéken ugyanis rajtunk és még egy családon kívül senkinem sem volt telefonja) nálunk ültek a verandán Mikor elvitték előttünk a halottat, édesanyám megjegyezte, milyen szomorú dolog.
- Csak legalább lett volna ott egy pap - mondotta - aki megbocsátotta volna halálos bűneit, hogy ne kellene neki a pokolba menni! Reméljük, hogy nem követett el valami szörnyű vétket! De úgyis ez néhány év tiszttó tüzet jelent!
- Gyűjtsünk néhány dollárt és misét szolgáltatunk a lelke nyugalmáért - mondta apám - , mivel nem tudom, hogy az özvegy a gyerekekkel ezt megteheti-e.
A szomszédok közül egy megjegyezte:
- Azt hiszem, megsprórolhatja a pénzét, mivel úgy gondolom, hogy a lelke már a pokol tüzében van. Tetszik tudni ugyanis, hogy a keze egy kicsit ragadós volt. Azt akarom mondani, hogy néha olyan dolgokat vett el, amelyek nem voltak az övé.
- Hát ez elég nagy vád - mondta apám - és ha ezt nem tudja bizonyítani, jobb lenne erről inkább hallgatni.
Egy másik férfi így folytatta:
- Nem szívesen mondom, de biztosan emléékszik még arra, amikor tavaly hiába kereste azt a láncot, amelyet fatörzsek vontatására vett. Ha ön most ennek az embernek a portájára menne, azt ott biztosan megtalálná. Pár nappal előbb ott láttam. Amikor neki erről említést tettem, azt felelte, hogy ő azt csak kölcsön vette. Úgy gondolom azonban, hogy ön erről mit sem tudott.
Először úgy látszott, hogy apámat ez a hír meglepte, majd később felocsúdott és azt mondta:
- Ez számomra újdonság. Ennek ellenére itt előttetek mondom, hogy Isten előtt ezt a láncot a halottnak ajándékozom, aki azt tőlem kölcsönözte, még akkor is, ha nem volt szándékában azt nekem visszaadni. És ha ezenfelül még valamit elvitt, amiről nem tudok, azt is neki ajándékozom. Így az ő lelke tiszta marad minden vád és ítélet alól, ami miatt Isten színe előtt elveszne.
-- Nem szeretnék Istennel szemben tisztességtelen lenni - mondta a szomszéd -, de ebben a pillanatban az az érzésem, hogy ön még Őtőle is jóságosabb. Be kell ismernem, hogy ez a legszeretetteljesebb megnyilvánulás, amit valaha is hallottam. Lehet, hogy ön az első ember, aki istent rákényszeríti arra, hogy a bűnös lelkét a pokol tüzétől a tisztítótűzbe helyeze, amíg meg nem tisztul, hogy a mennybe mehessen!
Ez az élmény bennem tartós nyomot hagyott. Napokon át erről gondolkodtam Egy dologban a szomszéddal egyetértettem - hogy az én apám nemesebb jellemű, mint az Isten, akinek ő szolgál. Úgy vélekedtem, hogy Isten nem elnéző, amikor az embereket a tisztítótűzbe kényszeríti szevedni, mivel rokonaiknak nincs elég pénzük misét szolgáltatni.
A döntő élmény, amely engem Istentől teljesen elválasztott, édesanyám halála volt. 2937 tvaszán anyám kórházba került, ahol megoperálták. Két hét múlva hazaküldték, hogy itt élje le élete utolsó napjait. Akkor 12 éves voltam, tehát olyan korban, amikor az embert a környezete még nagyon formálja.
Mikor egyszer iskolából hazajövet bementem a hálószobába, hogy édesanyámat szokásom szerint homlokon csókoljam, anyám felszólított, hogy üljek le. Azt mondta:
- Szeretnék neked valamit mondani és úgy gondolom, hogy ez mindkettőnknek fontos. Te tudod azt, hogy én már nem sokáig leszek itt, ezért szeretnék neked egy tanácsot adni. Az életed útján légy az emberekhez mindig barátságos és hálás. Köszönj meg minden pohár vizet. A minden csekélységérsst hálás és szeretetteljes emberek az életben sokkal több jót aratnak.
Annak idején még szokás volt, hogy a gyászoló vendégek a házhoz jöttek, ahol a halott feküdt, hogy még egyszer láthassák őt . Három napig jártak hozzánk barátok, rokonok, szomszédok, hogy így adjanak végtisztességet édesanyámnak és hogy lelke üdvéért imádkozzanak. A temetés napján sokan meg voltak győződve arról, hogy anyám Isten követken közelében található, mert nagyon sok rózsafűzért imádkoztak érte. Ami azonban különösen tetszett nekünk az az volt, hogy édesapám már előre bebiztosította édesanyámnak a Gregorián misék szolgáltatását.
Félix bácsi megmagyarázta nekünk, hogy a Gregorián mise a legcsodálatosabb dolog, amit a halott lelkéért tenni lehet. Megmagyarázta, hogy ezt Gergely pápa vezette be, aki különösen szívén viselte a tisztító tűzben levő lelkek sorsát. A család dolgait elintézni, hogy egy bizonyos napon, különböző templomokban, kolostorokban összesen 300 mise hangozzék. Szavai szerint ennek megváltó ereje oly nagy, hogy az a lélek egyenesen a mennybement, és még csak nem is látta a tisztító tüzet.
Ugyanazon a napon, amikor a nagybácsim erről beszélt, hallottam egyik rokonomtól, hogy minden egyes ilyen mise egy dollárba kerül, tehát ez összesen 300 dollár. Milyen szerencsénk van, hogy édesapánk megtehette, hogy anyánk lelkét a mennybe juttassa, gondoltam. Később eszembe jutott egy assony, aki 6 hónappal előbb halt meg. Mivel szegény család volt, nem tudtak misét szolgáltatni, így világos volt, hogy a tisztító tűzbe kellett mennie. Apámat a temetésre való készüülődés nagyon felizgatta, mivel parókiánk jótékonysági egyesületének tagja volt. Akkor este apám az asztalhoz ült vacsorázni, aztán mégis úgy döntött, hogy nem fog enni. Anyám észrevette, hogy valami nincs rendjén, s megkérdezte, mi történt.
- Neked megmondhatom. Majdnem egész délutánt a jótékonysági egyesület tagjaival töltöttem el, hogy megbeszéljük parókiánk szegényeinek problémáit. a fő téma az öreg Anni koporsójának a megvétele volt. Nem voltam ellene, hogy megspóroljunk egy kis pénzt, de amikor Paquin tisztelendő úr megkérdezte a temetkezési vállalkozót, mennyi pénzt spórolnánk meg, ha röviddel a koporsósírba helyezése előtt levennénk róla a keresztet és a fogantyúkat, olyan mérges lettem, hogy kedvem volt neki megmondani a véleményemet, de hivatalára való tekintettel mérsékeltem magam. Hogy a vitát befejezzem, kijelentettem, hogy az árkülönbséget térítem. Az ilyen dolgok fel tudnak bosszantani. Ah, milyen szomorú manapság szegénynek lenni és főleg, ha az ilyen meghal.
Amikor erről a két eseményről gondolkodtam, nem gondolhattam mást, mint azt, hogy isten igazsátalan, ha így tudja nézni a mi földünkön a sok szenvedést. Idővel teljesen elvesztettem bizalmamat Isten és az egyház iránt és eldöntöttem magamban, hogy ha felnövök és önálló leszek, soha semmi közöm semlesz hozzájuk. 1937 őszén apám elküldött engem és Eduard fivéremet egy diákotthonba, amit Hotel dioeru de St . Basil-nek neveztek és ezt apácák vezették. Ott újabb "leckéket" kaptam, aminek az lett a következménye, hogy szívem még inkább megkeményedett.
Senki sem tudja elképzelni, milyen nagy küzdelem folyt bennem. Lépésről lépésre fordultam el Istentől. Évek múltak el, megjött a második világháború és vele együtt az én behívóm is.
 
 
0 komment , kategória:  Játék a tűzzel (advent)  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2011.07 2011. Augusztus 2011.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 50 db bejegyzés
e év: 268 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 309
  • e Hét: 1071
  • e Hónap: 12776
  • e Év: 51777
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.