|
2011-08-18 17:13:58, csütörtök
|
| |
| |
Roger J. Morneau: Játék a tűzzel
Kiadja: Avent Kiadó 1992
Budapest, Borsfa u. 55.
Felelős szerkesztő. Erdélyi László
Fordította. Varga Dániel
Tipográfia: Hunyadvári András
Dürer Nyomda Kft, Gyula
Felelős vezető: Székely András ügyvezető igazgató
A természetfölötti világba vezető út
A kanadai tengerészet nagyon vonzott engem, mert egy ismerősöm azt mondta, hogy az neki nagyon tetszik. A királyi tengerészet és légierő oltalma alatt állni a biztonság érzetét adja.
Két és fél évig dolgoztam hajógyárakban és különféle hajókon, ahová leggyakrabban fűtőként rendeltek ki. Jól emlékszem, amikor ezen a helyen dolgozni kezdtem, azt mondtam magamnak: "Reméljük, hogy amíg én ezen a helyen leszek, egyetlen torpedó sem találja el a gőzkazánt." Sokan azok közül, akiket ismertem, a tengerben végezték életüket. Az, amit a tengerészetnél átéltem, még jobban megkeményített Isten és az emberek ellen.
A háború után elég nehéz volt Montreálban jó munkahelyet találni, mert a leszerelt katonák ezrei kerestek ebben a városban munkát. Elhatároztam, hogy kitanulok valami jó szakmát. Nemcsak azért akartam dolgozni, hogy valahogy megéljek. Ezért úgy döntöttem, hogy egy kicsit körülnézek. Szerettem volna biztos lenni abban, hogy amit kiválasztok, az engem valóban érdekelni is fog.
Hogy kihasználjam azt az időt, amíg valami alkalmasat találok magamnak, munkát vállaltam a Windsor Bowling Alleys cég tekepályáján, amely a St. Catherin utában volt. Az akkor az egyik legjobb szórakoztató cég volt egész Montreálban. Egy olyan féfinak voltam a jobbkeze, aki az egész biliárdozó helyiségért volt felelős. A munka nem volt nehéz, sok emberrel ismerkedtem meg, sz az idő gyorsan múlott.
Nemrégen dolgoztam ott, amikor a játékteremben megjelent az egyik volt barátom, akivel a tengerészetnél együtt szolgáltunk egy ideig. Örültünk, hogy életben látjuk egymást, együtt megvacsoráztunk és elbeszélgettünk. Barátomat nagyon érdekelték a természetfölötti dolgok, és ezekről nagy lelkesedéssel tudott beszélni. Elbeszélte milyen szerencsés volt, hogy találkozott és megismerkedett egy halottidéző társaság tagjaival. A spiritiszta médium állítólag ugyanis lehetővé tette Rolandnak, hogy apjával beszélhessen, aki Roland 10 éves korában halt meg. Most pedig az apja ellátta őt olyan tanácsokkal, melyek a jövőt illetik.
Érdekes volt ugyan hallgatni az efféle tapasztalatokat, de mindamellett különös érzésem volt. Azután megkérdezte, nem volna-e kedvem a spiritiszta szeánszot meglátogatni. Lehet, hogy a médium lehetővé teszi neked, hogy édesanyáddal beszélhess. Nem tetszene ez neked?
Egy kicsit csökkent a lelkesedése, amikor megértette, hogy megrémített. Egyáltalán nem tudtam felelni.Néhány másodperc csönd után folytatta:
- Talán csak nem félsz halott édesanyád lelkével beszélgetni? - A kérdést azzal hárítottam el, hogy vájon egy ideig, mert én meg efelől soha nem gondolkodtam.
A szemembe nézett és azt mondta:
- Morneau, te félsz! Látom abból, ahogy reám nézel, a homlokodra van írva. Barátoim, de megváltoztál, mióta nem láttuk egymást! Az a Roger Morneau, akit akkor ismertem, nem ijedt meg semmitől. Emlékszem, mikor együtt voltunk szolgálatban, mint tengerészek, még hat újonccal a hajó fedélzetén. Hozzánk jött a hajóstiszt és azt mondta, hogy a rákövetkező napon szüksége lesz egy önkéntesre, aki az árboc legmagasabb részét befest. Ki hajlandó oda felmászni? - kérdezte. A magasság nem nagy - csak 21 méter. De oda fel csak bátor ember mehet! Aki oda felmegy, annak el kell hagynia az ülőszéket, amelyen felhúzzák, a keresztárbocon (kb. 60 cm széles) hasra kell feküdni, hogy annak a másik felét be tudja festeni. Mindannyiran reggegtünk oda felmenni, ezért nagyon örültünk, amikor te ezt a munkát elvállaltad. Te bátor voltál! És most egyedül hagynál engem, és ne jönnél velem a szeánszra?
E rövid beszélgetés után nem mondhattam nemet. Roger Morneau kellett, hogy legyek, nem lehetett másképp!
Egy este azután barátommal meglátogattuk azt a házat, ahol a médium mint tiszteletbeli vendég volt jelen, és bennünket bemutattak a többieknek. Különleges szerencsénk volt megismerkedni egy házaspárral. A férj hivatásos munkaadó, egy akkor nagyon népszerű Jazz-Band együttes vezetője. Együttese a legelegánsabb lokálokban játszott.
Későn este a szeánsz végén a vendégek már távozni készültek. Ez az ember feleségéhez fordult és azt mondta neki:
- Drágám, mit szólsz hozzá, mehetnénk már, vagy nem? Elég későn van már. Ő azonban éppen a médiummal beszélgetett, s ezt nagyon érdekesesnek találta, eért azt válaszolta:
- Georg, te menj haza, én még egy kicsit maradok és engem majd Belangerék hazavisznek.
Ő belegyezett és velünk elindult.
Amikor már kint voltunk, Georg megkérdezte tőlünk:
- Kocsival vagytok?
- Nem! Egy kicsit gyalog megyünk, majd pedig villamossal.
- Szálljatokbe, elviszlek benneteket!
Az est folyamán arról beszélgettünk, hogy a háború alatt hogyan szolgáltunk a tengerészetnél. A spiritiszta médium ezt igazolta azal, hogy Roland egyik volt munkatársának lelkét idézte, aki egy süllyedő hajón lelte halálát. Mikor beültünk Georg autójába, kérdéseket tett fel háborúbeli munkánkról és arról, milyen veszélyeknek voltunk kitéve. Nemsokára a megállónál voltunk. Georg megkérdezte:
- Mi lenne, ha betérnénk a vendéglőbe valamit enni? Elmondhatnátok még a többi háborúbeli kalandjaitokat. Nagyon érdekelne engem. A vacsorát én fizetem, s aztán elviszlek benneteket haza.
Aztán Georg elvitt bennünket a St. Catherin utca nyugati részébe, amely a helyi inyencek ismert helye volt.
Kocsiját közvetlen egy fekete Cadillac mögé parkolta le egy szűk utcában, amely legkedveltebb vendéglőjébe vezetett.
- Joe itt van - mondta -, a lokál az övé. Rendes fiú!
Mikor bementünk, a fogadó hölgy közölte velünk, hogy egy kicsit várnunk kell, míg valamelyik hely megüresedik. Közben Joe a távolból megismerte Georgot és elébe jött, hogy üdvözölje. Amikor megtudta, hogy szabad asztalra várunk, azt mondta, hogy ez nem szükséges. Pár perccel előbb telefonált egy házaspár, hogy a helyfoglalást lemondják, ezért most menjünk utána. Követtük a tulajdonost, aki elvátoltotta a "foglalt" jelzésű cédulát és leültünk. Jött a pincérnő, akinél coctailt rendeltünk. Közölte velünk, hogy egy kicsit várnunk kell, mert "telt ház" van. Georg dupla adagot rendelt kedvenc italából, hogy így agyonüsse az időt. Aután feleltünk különböző kérdéseire a tengerészetről, majd közöltük vele, hogy érdekelnek bennünket a természetfeletti dolgok.
Elég sokáig tartott, amíg meghozták az ételt, ezért ismét rendeltünk italt. Az alkohol megoldotta Georg nyelvét. Olyan dolgokat beszélt el nekünk, amit tiszta fejjel biztosan nem mondott volna. Például feltette neki a kérdést, eláruhatná-e nekünk, hogyan lett a hivatásában ennyire népszerű.
- Miért ne mondanám meg az igazat, kezdte. Először is elmondom sikerem okát Ez olyan valami, amiről még a feleségem sem tud, ezért meg kell ígérnetek, hogy hallgatni fogtok.
Biztosítottuk őt, hogy amit mond, titok marad.
- Hallottatok már a démonok tiszteletéről?
- Nem! - feleltem - De miért kérded!
Felelet helyett ő kérdezett:
- Mióta foglalkoztok spiritizmussal?
- Georg! Nem értjük, mit akarsz ezzel mondani!
- Amit tudni szeretnék, az nem más, mint az, hogy mióta hiszitek, hogy kapcsolatban vagytok a halottakkal?
- Én nem régen - mondottam.
- Akkor még sokat kell tanulnotok a természetfeletti dolgokról. A spiritiszta szeánszokra való járás felesleges időveszteség. Hogy ne értsetek félre, a szeánszoknak megvan a céljuk. Azonban az főképpen asszonyoknak való időtöltés. Örömüket lelik abban, hogy olyan valaki vezeti őket az életben, aki egykor kedves volt nekik és most halott. Tudjátok, én ma csak a feleségem miatt vettem részt a szeánszon. Évenként néhányszor elmegyek vele, hogy azt érezze, engem is érdekel az ő hobbija. Az én látogatásomnak csakis ez a célja. Ő azonban nem tudja azt, amit én megtanultam, hogyan kell ahhoz az erőforráshoz jutni. Ott vannak csak igazán élményei az embernek! A démonok tiszteletére és a velük való kapcsolatra gondolok.
Mindabból, amit mondott, egy mondat ott motoszkált a fülemben. Megkértem Georgot:
- Megmagyaráznád nekünk azt a kérdést, amit az előbb tettél fel, hogy milyen régen vagyunk ismeretünk szerint kapcsolatban a halottakkal?!
Georg mosolygott, az órájára nézett és azt mondta:
- Túl későn van már arra, hogy ezt megmagyarázhassam, de ha megengeditek, mondok nektek valamit: nem a halottakkal beszéltetek!
Ezután személyes sikereiről kezdett beszélni:
- Évekig úgy volt, hogy szervezetünk és a jazz-együttesünk sikere reménytelen. Azután olyan szerencsés lettem, hogy megismerkedtem a démonkultusszal. E hatalmas erő segítségével kaptam meg mindent, amit el tudtam fogadni. Természetesen, még mielőtt a lelkek érdekemben tettek volna valamit, meg kellett ismerkedni bizonyos szertartásokkal és azokat gyakorolni is kellett.
Arcán széles mosoly jelent meg.
- E naptól kezdve együtteesemmel csak sikert arattunk. Egy éjszaka alatt közismertek lettünk. Nem is nagyon kellett erőlködni, hogy felfedezzenek minket. Nemsokára ünnepeltek lettünk és az egész környék legjobb együttesének számítottunk. a Hírközlő szervek lelkesedtek értünk. Mindenfelé rólunk beszéltek. Hozzáértő emberek a rádióban vitákat folytattak rólunk és nagyon rövid időn belül az élre kerültünk.
Georg ivott az italából, megszívta cigarettáját majd így folytatta:
- Ez idő óta mindenfelé minket akarnak hallani. A pénz csak úgy ömlik. A legnagyobb honoráriumokat kapjuk. Az emberek szívesen táncolnak a mi zenénk mellett. A valójában azonban a lelkek azok, akik ellenőrzés alatt tartanak bennünket,vagyis irányítanak és erőt adnak, és ezt aztán mi átvisszük az emberekre. Nekik tetszik az amit tőlünk kapnak, és ismét visszajönnek, hogy még többet kapjanak.
Elfordult, újabb cigarettára gyújtott. Egy kicsit elmosolyodott és azt mondta:
- Valamit el kell mondanom. Úgy egy hóónappal ezelőtt rádióinterjúm volt, amelyen nagyon szórakoztam. A rádió hat munkatársa beszélgetett velem Mondreálból és Torontóból. Mindaz, amit mondtam, elcsodálkoztatta őket. Én magam is csodálkoztam villámgyors feeleteimen. Soha azelőtt az életben nem voltam úgy tele ötletekkel és humorral. Örültem a nagy figyelemnek, amelyben részesültem. Szinte istenítettek! Igyekeztek engem kifürkészni, de nem sikerült nekik.
Georg ismét az órájára tekintett és megszólalt:
- Barátaim, későre jár. Mit gondoltok, mehetnénk már? - Amíg a számlára várt, megjegyezte:
- Az én sikerem nyilvánvaló, ha elképzelitek e lelkek hatalmas művét, amely akkor válik megfoghatóvá, ha az ember azt a saját érdekében felhasználja.
Roland és én el voltunk ragadtatva attól,amit nekünk Georg beszélt és még a haza vezető úton is kértük, hogy mondjon nekünk többet.
- Szükségét érzem, hogy elmondjam tapasztalatomat, mivel ti is erőt kerestek életetekben, És én tudom azt is, hogy ezt nem találjátok meg ilyen spiritiszta szeánszok látogatásával, amilyeneken ma is voltatok. Ezt kifejezhetem a következőképpen: Miért játszanál egy gyönge futballcsapatbana, amikor a legjobban játszhatsz?
Barátom aztán megkérte őt, árulja el nekünk, hogyan találhatjuk meg az utat ebbe a legjobb csapatba.
- Ti valóban bátor legények vagytok! - mondta Georg, és sokat tettetek az országunként. Én is teszek értetek valami nagyot. Elintézem, hogy ti mind a ketten eljöhessetek a mi lélekimádó összeövetelünkre.
Aztán ránézett mindkettőnkre és mind aki határozatlan, azt mondta:
- Szeretnék még egy pontban világosan látni. Feltételezem, hogy az életben egyiktek sem tiszteli Krisztust? Igaz ez? Azért kérdem ezt mert közöttünk nem lehet olyn, aki hű keresztény Istenhez, még a legkisebb dologban is. Mert ennek katasztrofális vége lehetne!
Biztosítottuk őt, hogy az istenkáromlásban olyan messzire jutottunk, hogy számunkra már nincs visszaút..
- A mai est folyamán ezt én is így értette meg - folytatta -, mivel a felesküdött lelkek titeket részesítettek előnyben a többiek közül. Remélem, kérdésemmel nem sértettelek meg benneteket. A kérdést egyszerűen fel kellett tegyem azért, hogy még egyszer meggyőződjek afelől, hogy minden rendben van.
Míg én vonakodtam a démonok gyülekezetébe menni, barátomnak ez nem okozott gondot. Álláspontját azzal magyarázta, hogy úgyis a pokolba jutunk és örökké égni fogunk, azért jó lesz, ha megismerkedünk egynéhány tűzrevaló társunkkal, még mielőtt odajutunk.
Azt hittem, hogy Georg már nem keres fel bennünket, mert elég részeg volt, amikor bennünket meghívott és hogy reggel már a felét se fogja tudni annak, amit előző napon beszélt. Ennek ellenére néhány nap múlva csöngött a telefon, és meghívott mindkettőnket, hogy legyünk elkészülve, a következő este nyolc órakor értünk jön.
Az a bizonyos felejthetetlen est azzal kezdődött, hogy Georg tájékoztatott bennünket a titkos társaság sok apróságairól, amelyhez tartozott.
Nem volt gyors sofőr és úgy tűnt, hogy még a villamost sem akarja megelőzni. A gyülekezetbe vezető úton talán százszor is meg kellett állnunnk. Így tehát elég időnk volt a közös beszélgetésre, míg elértük a célt. Figyelmeztetett bennünket, hogy ne legyünk meglepődve, ha ott Montreál legjelentősebb és legsikeresebb embereivel találkozunk. Amit mondott, nagyon meglepett, mivel úgy képzeltem, hogy ott züllött, rosszhírű ifjakkal találkozunk majd. Ennek ellenkezője volt az igaz. A jelenlévők mind jól öltözöttek voltak, udvariasnak tűntek és magas intelligenciával rendelkeztek. olyan érzést keltettek bennünk, mintha már ismernének bennünket, mint közülük valókat.
Az összejövetel érkezésünk után 15 perccel kezdődött. A társalgás fesztelen volt. Az emberek majdnem két órát azzal töltöttek, hogy azokról a fantasztikus teljesítményekről beszéltek, amelyeket a lelkek segítségével értek el - főleg olyan üzleti ügyekben, amelyek nyereséggel jártak, mivel a lelkek segítségével látnoki és gondolatátvivő képességük volt és így az embereket döntésre kényszerítették.
Egy asztrológus, aki jövendölni tudott elmondhatta, hogyan csapott be gazdag embereket a pénzügyekben, s ezáltal önmagát gazdagította. Elmondta, hogy egy démon állandóan mellette volt és pontos utasításokat adott, amelyeket csak egyedül ő hallott, hogy mikor és hogyan tegyen be tőkét.
- Ezeknek a gazdagoknak van pénzük beruházásra - mondta - és én tudom, hogy annak egy részét hogyan kapom meg tőlük.
Mélyen meghatva megkérdeztem tőle, nem fél-e néha attól, hogy nyereségrészesedését elveszítheti.
- Én a betétek bizonyos százalékát követelem. Mindnyájan nagyon jól tudjátok, hogy az asztrológia csak csalétek. Efelől nincsenek gondjaim. Az én lélekvilágbeli kísérőm gondoskodik jólétemről. Szeretném ezt szemléltetni: Egy házaspár egy rosszul menő gyárrészleg eladásából el akarta titkolni nyereségem egy részét. Egy bizonyos összegre szóló csekket adtak a kezembe és én elégedett voltam. Ekkor a kísérő szellem azt mondta, kérdezzem meg, mikor hajlandók megadni azt az 1700 dollárt, ami még nekem ebből jár. Férj és feleség megrettentek. A férj azonnal magyarázkdott, hogy nem akartak becsapni és hogy a pént 24 órán belül megkapom.
Minden ilyen sikeres hír után a beszélő a lelket név szerint dícsérte, a sikert neki tulajdonította és a lelket néhányszor élete urána nevezte.
Abban az időben, amikor még közösködtem a lélekimádókkal, megfigyeltem, amikor arról számoltak be, hogy a lelkek hogyan dolgoznak nekik, a démonokra úgy utaltak, mint urukra és istenükre. Az egyik például azt mondta: "Csodálatos volt látni Belzebub isteni erejét működni mellettem." Vagy pedig a kérdésre: "Sámuel, hogy vagy azóta hogy utoljára láttalak? a felelet: "Köszönöm nagyon jól. Az istenek az életemben igazán nagyon csodálatosan segítettek."
Azon az éjszakán felfigyeltem egy személyre. Ez az ember orvos volt, és elmagyarázta, hogy a lelkek hogyan adtak neki erősen hipnotizáló és gyógyító tehetséget. Ehhez járul még a fájdalom megszüntetése és a vérzés elállítása nagy sebesüléseknél. Miután nagy gyógyításairól hírt adott, bejelentette, hogy le kell mennie az imahelyiségbe. "Bocsánatot kérek, barátaim - mondta -, le kell mennem elvégezni bizonyos szent műveleteket, hogy az én istennőm Nehustán adjon új erőt. Függök az ő éltető erejétől, hogy meg tudjam gyógyítani betegeimet." (Nehustán héber szó, rézkígyót jelent. a pusztai vándorlás történetéből. Valószínű, hogy még a Salamon templomában is ott állt. Ezékiás király törette össze (2 Kir.18:4), mivel bálványimádás tárgyává vált.)
Egy órával az összejövetel megkezdése után megjelent egy későn jövő. Sokan köszöntötték és Chamernek (varázsló) nevezték.
Amikor késő este mentünk haza, megkérdeztük Georgot:
- Ki az a jó megjelenésű férfi, aki későn jött? Némelyek Chamernek nevezték. Van ennek valamilyen különleges jelentősége?
- Igen, van, de ezt még most neked nem mondhatom meg. Majd ha több összejövetelen részt veszel, s tagja és része leszel a csoportnak, akkor figyelmeztethetsz erre. Nagyon elragadó ember,. Azt mondják róla, hogy ő Montreál legnagyobb hipnotizőre. Nagyszerűen hatott rám, hogy mindannyian érdeklődtek felőletek. Jólesett ezt látni. Tudjátok, mi nagyon zárkózott csoport vagyunk. Valóban nagyon nehéz volt engedélyt szerezni a ti belépésetekhez. Előbb ezt megtagadták, majd hála az egyik lélek közbelépésének, aki megjelent a vezetőnknek és közölte vele, hogy csatlakozhattok hozzáánk és közösségünk tagjai lehettek. Majd erről még többet is mondok.
Nem volt jó érzés hallanom Georgtól, hogy hozzájuk kellene csatlakoznom, de Roland ennek szívből örült.
- Néhány óra után felkérlek benneteket, hogy lépjetek be az imahelyiségbe - mondta Georg -. Hiszem, hogy el lesztek ragadtatva. az imahelyiségbe csak akkor léphettek be, ha Sátán papja is jelen lesz és csakis akkor, ha a lelkek jóváhagyják!
Az összejövetelek Montreál luxusnegyedében egy magánházban voltak. Amikor a földszinten voltunk, az alagsorból hindu vallási énekhez hasonlót hallottunk. Néhány ember újból és újból lement az alagsorba és mintegy fél óra múlva jöttek vissza. Georg mellém ült és hozzám hajolva ezt mondta halkan:
- Az imaterem lent van az alagsorban. Ma este összejövetel után beszélek róla nektek.
Úgy öt héttel azután, hogy megismerkedtünk a "varázslóval", egy este megkérdeztem Georgot, nincs-e kedve nekünk róla többet mondani.
- Ó, igen, erről az emberről minden tudnotok kell. Először azonban figyelmeztetni szeretnélek titeket arra, hogy általános szemszögből véve mi törvényt tisztelő állampolgárok vagyunk. Nem ismerek közülünk olyat, aki a másik számára nem tenne meg bármit is, hogy neki segítsen. Mi nem fölényeskedünk azzal az erővel, amit a lelkek nekünk adnak. De a varázsló esetében - ő egy kicsit más, mint a többiek. Ő gyenge jellem, s talán épp azért az ő nagy erejét és hipnotizáló ajándékát úgy használja fel, ahogyan nem kellene. Ügyes üzletember, két éjjeli klubja van, így pénzhányban nem szenved. És nagyon jó hipnotizőr. Ha az ember egyenesen a szemébe néz, meg tudja őt ragadni, és hipnotikus állapotba helyezni. Mint két éjszakai vállalat tulajdonosa,, sok cirkusz személyzetével tartja a kapcsolatot. A csoportok többsége 4-6 hétig szerepel egy helyen, és megy tovább. Megtudtuk, hogy a klubjában való fellépés után egyes csoportok szétestek, vagy legalábbis valakit elvesztettek tagjaik közül. S aki kivált a csoportból, az mindig nő volt. Fél évvel ezelőtt a rendőrség razziát tartott egy luxus nyilvánosházban, amelyben az összes prostituált azelőtt mind az ő klubjában volt énekes. Ezek a nők - folytatta georg - sosem jutottak volna ilyen helyzetbe, ha nem hagyták volna magukat hipnotizálni. Akit ő egyszer meghipnitizál, az többé nem tud a hipnotizőr erejének ellenállni. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Játék a tűzzel (advent) |
|
|
|
|
|
Offline
