|
2011-08-02 18:08:29, kedd
|
| |
| |
Amikor elhagyod a házakat és letérsz az útról és megcsodálod az út menti gondos virágágyásokat, még egy pillanatra azt is gondolod, miért ültetnek mindenhová ugyanilyen virágokat? De csak egy pillanatra, mert aztán már nem érsz rá ezen gondolkozni, mert a... sűrű lombok alatt, egyszer csak fény dereng. Amikor eltűnnek a kimódolt virágágyások, amikor a fák alatt a borostyán már olyan sűrűn nő, hogy a föld sem látszik, és a lombok összefonódnak a borostyán indáival, akkor a napfény egyszer csak megcsillan a levelek között, és ott van. Látod, amit én látok? Látod azt a tisztást? Lassítsunk kicsit és akkor még együtt is gyönyörködhetünk benne. Jó? Szeretném, ha lenne egy emléked tőlem. És ez a rét alkalmas lesz emléknek! Legyen egy emléked, amibe belefogódzhatsz, ha elkapna a magány néhanapján. Miért ingatod a fejed rosszallólag? Ne mond, hogy néha nem kap el! Engem igen is elkap néhanapján! Elmondom, jó? Jön settenkedve, kikerüli a házban nyüzsgő embereket és egyszer csak mellém telepszik. Először észre sem veszem. De aztán mocorog kicsit és akkor látom, hogy már csak ketten maradtunk. És képzeld, ennek a magánynak van egy társa! Kézen fogva hozzák egymást. Néha a magány előretolja, és akkor ő ül mellém. Gátlásnak hívják. A magányt néha szeretem, mert tiszta gondolatok jönnek és van időm, hogy nyugodtan végig gondoljam mind. A gátlás viszont ellopja az időmet, ilyenkor úgy érzem, hogy elfut mellettem az idő és annyira siet, még rám nézni sem ér rá. És tudod mit érzek? Hogy valamiről lemaradok, valami kimarad az életemből, azért mert a gátlásaim visszahúznak. Szóval a tisztás. Most meg kell ám állnunk! Nyúljunk el a fűben, és szippantsunk mélyet ebből a semmihez sem fogható nyugalomból. Ezt nem lehet másképp! Tudod te is! Ezt át kell élnünk. És akkor örökre megmarad és emlék lesz. Még az illat is emlék lesz. Becsukod a szemed, és érezni fogod ennek a gyönyörű helynek a varázsát. Tudod, hogy jó neked? Hiszen mindennap látod, mikor erre jársz. Ha megállsz, jusson eszedbe hogy együtt néztük az eget! Hanyatt fekve néztük, a kószáló bárányfelhőket, és néztük, amint kék tintaszínüket a gyors szaladásban hátrahagyják és egyre sűrűbbé és sötétebbé válnak. Tán egy nyári zápor készül? Az sem baj! Az időjárás sem fog ki rajtunk! Tárd szét a karod, így hanyatt fekve! Úgy mint amikor télen a hóban angyalkákat rajzolunk a karjainkkal, de most ne mozgasd, csak feküdj így széttárt karral mozdulatlan. Csukd be a szemed is nyugodtan, még a fű növését is hallod ebben a gyönyörű csendben. Hol fekszel ezen a hatalmas tisztáson? Merre vagy? Akár az egész világ elől el lehetne rejtőzni itt! Mit gondolsz? Elrejtőzzünk? Körbeölelnek a fák, fenn az ég, körben a fák lombjai. Szép itt. Nincs se hideg, se túlzottan meleg, langyosan süt a nap és a szellő épp csak annyira jár, hogy a fűszálak csiklandozzák a vállamat. Hónapokkal ezelőtt, a tavaszi napsütésben már feküdtünk kinn egy réten. Emlékszel? És akkor tudod mit gondoltam: meg van a magunk önálló története, a magunk önálló útja, de miért ne tehetnénk színesebbé, izgalmasabbá anélkül, hogy túlzottan átírnánk vagy letérnénk róla? És még azt is gondoltam kizárólag tőlünk függ, mennyire színesítjük, mekkora kitérőket teszünk. Vajon hol, merre leszünk holnap? Ezért meg kell ragadnunk ezeket a pillanatokat és örülni nekik! Elfordítom a fejem és a fűszálak közt látom pihenni kezed. És az enyém is ott van, nem messze a tiédtől. Most látjuk, mennyire közel vagyunk egymáshoz. De ne zavarjuk meg a felhőnézők nyugalmát! Óvatosan és lábujjhegyen térjünk vissza a vonatunkhoz és folytassuk az utazást. JJ Stalte |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
