|
2011-08-03 11:58:19, szerda
|
| |
| |
Hollós Ervin - Lajtai Vera
Köztársaság tér 1956
Kossuth Könyvkiadó 1980
Október 30-ra Budapesten, a megyei székhelyeken, a nagyobb városokban a hatalmat mindinkább a különböző bizottságok ragadták magukhoz, s bennük a jobboldal a szélsőjobboldal képviselői jutottak vezetéshez. Már színre léptek a legkülönbözőbb jobboldali és szélsőjobboldali politikai pártok, illetve javában készültek erre. A következő napokban valósággal rázúdultak a társadalomra és intenzíven harcba lendültek a politikai hatalomért. Mindezek közepette a legfontosabb tényező az ellenforradalom fegyveres támadásának teljes szélességében való kibontakozása volt, s az egyik kiemelkedő ütközet éppen a Köztársaság téren zajlott le.
Október 30-án, a tűzszünet napján, miközben a szovjet csapatok távoztak a fővárosból, a legnagyobb vegyveres ellenforradalmi csoportok kezdeményezésével megindult a támadás a Budapesti Pártbizottság székháza ellen.
Mielőtt részleteznénk a további eseményeket, tekintsük át, kik irányították a székház megostromlását, kik voltak a parancsnokok, a szervezők és maguk a résztvevők, kik indultak meg ezen a reggelen, hogy elfoglalják a pártház épületét.
A Corvin köziek parancsnoka a horthysta hadsereg egykori altisztjének a fia. A parancsnokok között oly jelentős szerepet játszó Pongrácz fivérek egy volt horhysta törvényszéki bíró gyermekei. Dr. A. S.-t 1945 után államellenes izgatásért büntetőjogilag többször felelősségre vonták. A feldeítés és az elhárítás vezetője, K. I. egykori horhysta főhadnagy, valamint Héjjas Iván rongyosgárdájához tartozott. M. J. tüzérparancsnok tizenhatszor, D. G. századparancsnok hétszer volt büntetve. Ezeket Maléter Pál a székház ostromában kifejtett "kíváló parancsnoki tevékenységükért" már másnap magas rangú katonatisztekké nevezte ki. A század parancsnokok többsége hasonló politikai és társadalmi múlttal rendelkeztek, például S. J. századparancsnok 1944-ben az SS tagja volt, egyébként 1945 előtt és után összesen tizenhatszor vonták felelősségre különböző bűncselekményekért. Vagy Sz. I, aki már 1919-ben is hirhedtté vált az egyik terrorista különítményben és kitünt a dunántúli atrocitásokban. Politikai meggyőződéséhez híven 1944-ben a Gestapo munkatársa lett. H. F. szintén hivatásos altiszt volt a horthysta hadseregben. Nemcsak a Köztársaság téren, de az azt megelőző napok harcaiban is "kitűnt" a támadók közül D. P. segédmunkás, elemében érezte magát, ugyanis 1944-ben a nyilas párt tagja volt. Mindezek nem tagadták meg önmagukat, a székház eleste után a téren vadul támadók és gyilkolók között voltak.
A különböző parancsnoki posztokat tehát elsősorban a szélsőjobboldal exponensei, képviselői töltötték be, akik politikai állásfoglalásukkal és magatartásukkal meghatározzák e csoportok jellegét. Szövetségeseik jelentékeny része az alvilágból került ki: S. L. szakaszparancsnok betörésésrt és lopásért hatszor volt büntetve, A. Gy. a különleges csoport tagja, nyolcszor volt elítélve. a Corvin köz fogdájának parancsnoka négyszer volt büntetve köztörvényes büncselekményekért. I. S. a többszörösen büntetett, ismert alvilági figura, csoportja élén már 30-a előtt meggyilkolt egy államvédelmi századost. A téren tevékenykedő S. G.-t 25-én szabadították ki az ellenforradalmárok a kecskeméti börtönből, 27-én már Pesten volt és a Corvin közben jelentkezett. S. G. jó néhányszor volt már büntetve, először 1952--ben, majd 1953-ban lopás miatt, 1955-ben már betörésért és így fiatal ember létére "komoly" múlttal rendelkezett, mire a kecskeméti börtönbe került. 30-án részt vett az ostromban, végigkísésrte a kivégzéseket, részt vett a székházban a szobák átkutatásában, ahol fegyvereket és iratokat keresett. 30-án este a Baross tériekkel tért vissza, hogy a következő napokban a Hársfa utcaiakkal vegyen részt a "történelem további alakításában".
Mindezek nem kiragadott példák, nem véletlen figurák. Az idősebbek, az úgynevezett Corvin közi különleges csoport vezetői vagy aktív tagjai, azokból a korosztályokból kerültek ki, akik már a Szovjetúnió elleni háborúban is részt vettek és társadalmi helyzetükből, politikai hovatartozásukból kifolyólag a Szovjetúnió elleni háborút meggyőződésből saját ügyüknek vallották. Nemcsak hogy át voltak itatva szovjetellenes és antikommunista nézetekkel, de cselekedeteikkel is bizonyították a "meggyőződésüket". Többségükben a kétes világhírre szert tett, hírhedt ellenforradalmi különítmények, a hivatásos horthysta tisztikar tagjai voltak, illetve a legkülönbözőbb fasiszta pártok és társadalmi intézmények vezezetői vagy tevékeny részesei.
A Corsvin közi csoporthoz tartozók közül mintegy nyolcan 30-ig már maguk mögött tudhattak egy sor fegyveres akciót, ütközetet. Közvetlenül 30-s előtt már részt vettek az embervadászatban, a letartóztatásokban, az utcai lincselésekben, tehát joggal tekinthetjük őket olyanoknak, mint akik az események sosrán tanúsított cselekedeteikkel fölzárkóztak azokhoz, akik mögött már jelentős szélsőjobboldali vagy egyenesen fasiszta politikai múlt volt. Ezekben a napokban, az ellenforradalmi harcok közepette, a megtévesztett fiatal szakmunkások, diákok, a rosszul kereső dolgozók soraiból nem kis számban "kinőttek", "kiemelkedtek" olyanok is, akik épp e harcokban váltak szélsőjobboldalikká, újfasisztákká. Ilyen volt R. J. az orvosi egyetemről, aki a Köztársaság térre egy társaság élén érkezett, amikor látták, hogy folyik a harc a pártház ellen, a támadók segítségére sietett. Csatlakoztak hozzájuk a bölcsészkarról is. Szereztek néhány gépkocsit, és vállalták, hogy fegyvert és élelmet szállítanak: citromot, kekszert, csokoládét osztottak szét a támadók között. Megbízták őket, hogy vegyvereket is hozzanak. Mire azonban a lőszerrel, a géppisztolyokkal és a puskákkal visszaérkeztek, a pártházat már elfoglalták. Ezt a csoportot azért emltjük, mert bár tagjai egyetemisták voltak, nem rettentették vissza őket a téren történtek, sőt inkább vérszemet kaptak, s másnap már jelen voltak a IX. kerületi pártbizottság székházának véglegese elfoglalásánál. November 4-e után bekapcsolódtak egy ellenforradalmi szerezkedésbe. A szervezet Péch Géza vezetésével jött létre és nem kevesebbre törekedett, mint arra, hogy Budapesten, Fehérvárott, Debrecenben, Szegeden és másutt fegyveres alakulatokat hozzon létre, nyugatról fegyvereket szerezzen, részt vegyen egy új ellenforradallom kirobbantásában. Mindez azt bizonyítja, hogy nem volt véletlen, kik kerültek a térre és sodródtak bele az eseményekbe.
Ugyancsak a Corvin köziekkel harcolt N. J. Részt vett azokon a tárgyalásokon, amelyek 30-a előtt megindultak a Corvin köziek és a kormány vezetője között Az ő politikai hovatartozását nemcsak az minősíti, amit az ellenforradalom napjaiban tett, hanem az is, amit november 4-e után. Egyik kezdeményezője és vezetője lett egy illegális ellenforradalmi szervezetnek, amely nemcsak a Bécsben működő reakciós emigráns központokkal vette fel a kapcsolatot, de az angol hírszerzőkkel is, akik közvetlenül irányították, ellátták politikai tanácsokkal és vegyverekkel szervezetét. N. J. és társai november 4-e után fegyvereket, híranyagot gyűjtöttek és adták át az angol követség hírszerzőinek. Változatlan szenvedéllyel próbálták 1957. március 15-re megszervezni az úgynevezett MUK-ot: "márciusban újra kezdjük".
Hasonló a politikai hovatartozása a Corvin közi Sz. I-nek, aki szintén tevékeny tagja volt az említett ellenforradalmi szervezetnek. Ő sz ármazását tekintve azokhoz tartozik, akiket mélyen "megsértettek", hisz szülei földbirtokát a népi demokratikus forradalom vette el.
A Corvin köziek kihallgató csoportjának tagja, I. Gy., részt vett a pártház elfoglalásában, az atrocitásokban, majd csatlakozott az N. J.-ék által kezdeményezett titkos szervezethez. B. j., a IX. kerületi felkelők egyik csoportjának vezetője, már ott volt a Rádió ostrománál, 25-n a Parlament előtt, s Csepelen és másutt is harcolt. De "legeredményesebben" a Tompa utcában tevékenykedett, ahol mint a csoport vezetője, rendőrökkel, katonai egységekkel ütközött meg, vezette harcba csoportját. Ők is már 30-a előtt létrehozták az úgynevezett operatív részleget azzal a céllal, "hogy baloldali személyeket felkutassanak és elfogjanak". H. I., a Corvin közben és a Péterfy Sándor utcai Kórházban tevékenykedett, 30-án pedig - mint mentőszolgálatos - fegyvereket szállított a Köztársaság térre a Corvin köziek számára.
a felsoroltak a résztvevőnek olyan rétegét jelentik, akik különböző, sokszor igen eltérő okok és tényezők hatására kerültek szembe a népköztársaság államával, egészen odáig jutottak, hogy vegyvert fordítottak ellene. November 4-e után pedig "külföldi segítséghez" folyamodtak a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elleni eredményesebb harc érdekében. Cserében adatokat gyűjtöttek a szovjet alakulatokról, repülőterekről, a Honvédelmi Minisztériumról, az újjászervezett karhatalomról. Ezért soroljuk mindezeket a szélsőjobboldali irányzathoz.
A Práter utcai ellenforradalmárok egyik vezetője P. K. volt.Neki nem volt fasiszta múltja, sőt az ismertek szerint semmiféle politikai múltja sem. Szülei munkások, ő maga gazdasági cseléd volt. Dolgozott nagygazdáknál, középparasztoknál. Budapestre került, s itt mint betanított munkás helyezkedett el. Az első napokban a Práter utcai iskolában működő "felkelőkhöz", 29-én már egy 14-15 főből álló csoporthoz vezetett. Amikor 30-án reggel parancs jött, hogy menjenek a Köztársaság térre, ő is csoportja egy teherautóval indultak oda P. K.-hoz hasonló ember a különböző ellenforradalmi csoportokban szép számmal akadt. Elég sokan belesodródtak, belekeveredtek az eseményekbe valamilyen úton-módons. Egy részük véletlenül, más részük valamilyen sérelem - esetenként jogos sérelem - következtében. Ha mégis éppen P. K.-ról szólunk, azért tesszük, mert ő a téren és a 30-át követő napokban is igen aktívan vett részt az eseményekben. Csoportját még 30-án este megbízták, hogy a Nyugati Pályaudvar mögött egy katonai kocsiból szereljen ki egy rádió adó-vevő készüléket. Még ezen az éjszakán a Belügyminisztérsium Pannónia utcai garázsából több teher - és személygépkocsit elvittek, a garázsban tartózkodó Juhász László elvtársat pedig őrizetbe vették. A kocsik megszerzése után, még az éjszaka folyamán, részt vettek a Kresz Géza utcai rendőrörs elfoglalásában, ahonnan géppisztolyokat, pisztolyokat és puskákat zsákmányoltak.
30-én a Corvin köziek más csoportjaival, a hírhedtté vált "Tuskólábú" vezetésével Soroksárra mentek és a Soroksári út 36-ban lakó Tibold István és Tibold Ferenc elvtársak lakásán házkutatást tartottak. Mind a kettőjüket le akarták tartóztatni, de csak Tibold Istvánt találták ott, akit a Corvin közbe szállítottak.
P. K. és csoporstja 1-én azt a feladatot kapta, hogy induljon vidékre felderítéssre, el is mentek, de még délután visszaérkeztek a fővárosba és részt vettek a Ferenc körúti razziában. Itt érte őket az az utasítás, hogy azonnal ki kell menniük a XIX. kerületbe. El is indultak, hogy letartóztassák Ecsedi Tibosrt. Őt azonban nem találták, ezért őrizetbe vették helyette Tóth Tibosrt, mert "párttagsági könyvet" találtak nála. Tóth Tibort minden tiltakozása ellenére a Corvin közbe szállították.
Mindezzel a tevékenységük még nem merült ki. November 2-án a parancsnokság utasítására vidéki prpagandakörútra indultak. Ennek során mindenütt elhíresztelték, hogy P.K. "és parancsnoksága alatt álló csoportja részt vett a Köztársaság téri harcokban, az ottani nyításokban".
A Corvin köziekhez csatlakozott X. kerületi csoportok vezetői között is hasonló múlúakat találunk. A Ráday utcai diákotthonban lévő csoport vezetője, V. I. többszörösen büntetett előéletű volt, s az otthonban gyülekező alvilágiak azért tartották megfelelő parancsnoknak, mert már október 25-én gátlás nélkül lelőtt egy gépkocsivezetőt, aki felszólításra nem akart megállni.
E R SS volt, s hatszor ítélték el különböző bűncselekményekért. A XIX. kerületi "felkelők" között vezető szerepet játszott V.I., akit e kerület "galerijai", a mindenre elszánt alvilágiak jól ismertek, s már 23-a előtt is egyik vezetőjüknek tekintettek.
A Baross téri ellenforradalmárok szociális összetétele is hasonló volt a már ismertetett csoportokéhoz. A Baross tériek parancsnoka, N. L., aki az előkészületeket és az ostromot vezette a Köztársaság téren, s a ki részt ett a kivégzések irányításában is, nem rendelkezett fasiszta múlttal, hisz szüleit 1944-ben deportálták és kiégezték. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy szerepe és tevékenysége a Köztársaság téren semmiben sem tért el a legmarkánsabb fasiszta múltra visszatekintőkétől. A század-, a szakasz- és a rajparancsnokok, valamint a felkelők tömege a már ismert összetételt mutatja. A század- és szakaszparancsnokok közül H. I., és A. P. egykor a nyilas párt tagjai voltak. B.O. és T. S. többször ült lopásért, sikkasztásért, betörésért. F.F. és B. I. valamikor az SS-ben szolgált.
A Baross tériek egyik szakaszparancsnokának, K.I-nak az élettörténetébe nem kell nagyon belemerülni ahhoz, hogy megtudjuk, kivel állunk szemben: 1950-ben lopás miatt, 1952-ben társadalmi tulajdon sérelmére lopással elkövetett bűntett és rablás miatt ítélték el, 1954-ben ismét lopásésrt, 1955-ben sikkasztásért, 1956-ben közveszélyes munkakerülésért.
Egy másik szakaszparancsnok, H I, 1938-ban a nyilas párt tagja volt, 1939-ben sikkasztásért, 1941-ben lopásésrt, 1942-ben sikkasztásért, ugyancsak 1942-ben lopásért, 1943-ban csalásért, 1943 decemberében ismét lopásért, 1944 febsruárjában csalásért és lopásért, 1946-ban zsarolásért, 1949-ben sikkasztásért, 1950-ben zsarolásért ítélték el.
T. L. szakaszparancsnok, bár nem ennyiszer, de szintén bűntetett előéletű volt. Aktivitásban, cselekedeteiben nem maradt el H. L-től.
A Baross tériekhez tartozó, úgynevezett Thököly úti csoporst parancsnoka, K.K. alkalmi munnkás, hatszor volt büntetve lopásért, rablásésrt, hatósági közeg elleni erőszakért. N. J. segédmunkás kilenc esetben volt büntetve csalás és betörés miatt. Csa. S. napszámos rablásért és emberölésért volt büntetve. F. J. közveszélyes munkakerülésért ült. J.J. szintén SS tag volt, emellett 1945 után többször ítélték el gazdasági bűncselekményekért.
De találunk olyanokat, akik 1946-1947-ben a demokratikus koalícióval szemben álló ellenzéki pártokhoz tartoztak. Ezek aztán az ellenforradalom kitörése előtt rendkívül érzékenyen és nem k is hozzáértéssel figyelték az eseményeket, sőt részt vettek az események alakításában. Közéjük tartozott például P. Gyu, az egyik zászlóaljparancsnok-helyettes, akiről a Budapesti Fővárosi Bíróság megállapította: "Az ellenforradalom kirobbanása előtt bekerült az akkori ellenforradalmi eszmei áramlatba, élénk figyelemmel kísérve az eseményeket, s ennek eredményeképpen az ellenforradalom előtt ellenséges érzülettel vett részt a vitákban, az eseményekben". P. Gy. már 24-én és 25-én szervezte a Baross téri felkelőket, részt vett csoportjuk irányításában, ott volt a Köztársaság téren az úgynevezett parancsnoki felderítésen 30-án reggel hat óra után, a támadás óráiban pedig vezette azokat, akik a Kenyérmező utca felől a pártházat ostromolta.
Szólnunk kell még egy kategórsiáról, azokról, akik a fegyveresek között és magukban a Köztársaság téri harcokban is fontos szerepet játszottak. Ezek a különböző titkos és ellenforradalmi szervezetek tagjai voltak, akik 1955-1956-ban kegyelmi úton vagy büntetésfélbeszakítással szabadlábra kerültek. Részük volt a tüntetés, a felkelés megszervezésében, az akciókbanaa. Ott voltak a Baross téren, a Corvin közben és a többi ellenforradalmi központban. Október 25-től a bösrtönökből erőszakosan kitörtekkel vagy kiszabadítottakkal, 28-tól pedig a kiengedettekkel erősödtek, olyanokkal,a kik a legkülönbözőbb ténylegesen működő ellenforradalmi titkos szervezetek vezetői vagy résztvevői voltak.
Az elmondottak alapján érthető, mennyire téves, hamis az az állítás, mintha a pártház ostroma csakis vagy elsősorban az alvilág lázadása lett volna. Kétségtelen, hogy ez a modern "december 10-i társaság", ez a mi "magyar alvilágunk" mindenre el volt szánva, s a társadalmi harcokba tevékenyen bekapcsolódó rétege, különösen a kiélezett időpontokban, jelentős szerepet játsztt. Szenvedélyes és gyilkos elszántsággal vettek részt az eseményekben, kiváltképpen, amikor sokan voltak és úgy érezték, hogy a velük szemben levők hátrányba kerültek. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy az alvilág túlnyomó többsége mind 1944-ben, mint 1956-ban a legszélsőségesebb fasizmus és ellenforradalmi terror támaszát és egyik rohamosztagát alkotta.
Az alapvető elképzeléseket, stratégiai és taktikai koncepciókat azonban a "politikusok" dolgozták ki, a legnagyobb fegyveres ellenforradalmi csoportok vezetői. A belső reakció éveken keresztül igen sokrétű segítséget kapott a legkülönbözőbb nyugati imperialista hatalmaktól. Ezek kormánykörei, egyes diplomatái, politikai intézményei, hírszerző központjai közvetlenül és közvetve minden lehető úton és módon támogatták, biztatták az országban levő ellenforradalmi, reakciós szervezetecskéket, párttöredékeket, köröket, társaságokat.
A második világháború befejezése után, de különösen 1948-1949-től mindinkább előtérbe került a kommunizmus és a szocialista országok elleni összehangolt harc szükségessége, annak keresése, kutatása, hogyan lehet a szocialista országokon belüli ellenzéki, ellenforradalmi, reakciós erőket aktivizálni, eszmékkel, célkitűzésekkel ellátni.
Bár abban az időben még nem fogalmazták meg világosan, de egyes tanulmányokban és könyvekben gondolatilag és politikailag már körvonalazódott "a felszabadítás kétszakaszos taktikájára" vonatkozó elképzelés. Először talán "A kommunizmus közelgő veresége " című könyvben.
1951. október 1-én Truman elnök az amerikai magyarok szövetségének vezetői előtt tartott beszédében kijelentette, hogy amíg ő az elnök, az Egyesült Államok törekedni fog arra, hogy megkísérelje szabaddá tenni a "csatlós országokat". Robert A. Taft szenátor 1952. júniusi rádióbeszédében kijelentette: "Segítenünk kell a földalatti antikommunistákat abban, hogy ébren tartsák a szabadság reményét népükben, és ha az idő megérett, ki kell használni a lehetőségeket."Az 1952-es választási kampány idején Eisenhower tábornok - aki akkor bírálta Truman elnök politikáját, mert nem tartotta elég hatékonynak és célravezetőnek - a következőket mondotta: "Ki kell használni minden politikai, gazdasági és pszichológiai taktikát, hogy a kommunizmus által meghódított nemzetek felszabadulási vágya sohase szűnjön meg. Ezért segíteni fogunk minden rab népet, hogy külső feszítőerőt gyakoroljon Moszakva láncaira. A vasfüggöny mögé bezárt országok forrongani fognak az elégedetlenségtől".
A taktika fő vonalát és alapelveit az Egyesült Államok hivatalos vezető személyiségei, a minisztériumi és hírszerzési főnökök adták meg. Ezt vették át a különböző intézmények, a sajtó, a rádió, a könyvkiadás, az emigrációs központok, szervezetek és ezt juttatták el különböző csatornákon keresztül hazánkba is. "A politikai hadviselés" című könyv részletesen taglalja az újszerű hadviselés fogalmát, feladatait, a megváltozott katonai és politikai viszonyok között.
A Szabad Európa Rádiós 1954 január végén hozzáfogott annak a tervnek a kidolgozásához, amely több szakaszt irányzott elő . Ezek szerint irreális dolog lett volna arra számítani, hogy a felszabadulást a nyugat által kezdeményezett támadó háború hozza meg. "...minden tényezőt komolyan figyelembe véve rá kell jönnünk, hogy a csatlós államok felszabadulása minden valószínűség szerint csak a külső és belső körülmények szerencsés összjátéka következtében valósulhat meg. Az országon belül ez annyit jelent, hogy összehangolt népi ellenállást kell kifejleszteni...De külső támogatás nélkül a népi ellenálás a maga elszigeteltségében hamarosan elsorvadna."
A magyar emigráció és a disszidens-világ különböző irányzatai, központjai, lapjai természetesen átvették a rendszer elleni harc kétszakaszos taktikáját 1954 után. Ebben a szellemben írt Nagy Ferenc cikksorozatot a kommunista pártok által vezetett országokról. Kovács imre 1956. január 4-i cikkében már részletezi a "felszabadulás" ütemét, szakaszait. "A földreformmal kapcsolatosan csak a függőben maradt kártalanítást kell megoldani. Erről majd a szabad választással létrehozott parlament dönt. Gyárosoknak, bankároknak, nagykereskedőknek joguk van ahhoz, amit igazságtalanul elvettek tőlük. Amit a tervgazdálkodás keretében épített az ország, afölött megint csak érdekelt magyar nép dönt majd. Vissza kell térni az 1946. február 1-én kihirdetett köztársasághoz.
E taktika az ellenforradalmi erők számára többek között azt is jelentette, hogy segítségével tapadjanak a szcializmust építő Magyarország még meg nem oldott társadalmi problémáihoz, valamint, hogy demagóg módon felhasználják a nemzeti függetlenség, a semlegesség, a határrevízió jelszavait, amelyeknek burzsoá felfogása még nagy tömegekre volt hatással.
Érdemes egy pillantást vetni arra, milyen erővel, befolyással rendelkeztek az országban 1948 és 1956 között a szervezett ellenséges pártok, mozgalmak. Az erőviszonyok megállaptása, beefolyásuk, erejük, hatókörük pontos felmérése összetett, bonyolult kérdés. De a dokumentumok, az emigráció irodalma, a nyugati hírszerző szervek által kiadott vagy inspisrált tanulmányok, könyvek, ezeknek a szervezeteknek a története és nem kis mértékben épen az ellenforradalomban való szerepük módot ad arra, hogy megközelítő pontossággal meg lehessen állapítani erejüket, befolyásukat. Többségük részt vett az ellenforradalom előkészítésében és az eseményeekben. A néhány szer szervezett résztvevő pedig közvetlenül hatott néhány tízezer emberre. Ez nem kevés, de nem is túl jelentős, amikor cselekvésük döntővé vált. Kritikus pillanatokban - sok történelmi példa bizonyítja ezt - a szervezett programmal, elgondolással, politikai tapasztalattal rendelkezők fellépése magával sodor nagyobb tömegeket is.
A külső és belső ellenséges erők szerepe mindenenekelőtt abban állt, hogy igyekeztek - különösen a külső ellenséges erők - megismerni és kihasználni azokat a politikai és társadalmi folyamatokat, amelyek nekik kedveztek.
S mit akartak? Az a megállapítás, hogy Magyarországon a népi demokratikus rend megdöntése érdekében "forradalomra" van szükség, szerepel a Keresztény Front programjában.
A Keresztény Nemzeti Párt dokumetumaiban is megtalálható a "forradalom", a sztrájkjog, a határok rendezésének követelése. Az "Üzenet" című titkos újságban egy sor cikk ebben a szellemben íródott. Talán nem lényegtelen, hogy e párt létrehozói a cisztercita rend akkori vezetői, 1956 novemberében már elérkezettnek látták az időt arra, hogy a rend több mint negyvenezer holdnyi bisrtokának visszaszerzése érdekében lépéseket tegyenek.
A Magyar Keresztény Nemzeti Párt vezetői között hírhedt horthysta politikusok voltak. Ez a párt felhívásban követelte a Felvidék, Erdély és a délvidék visszacsatolását: "A nyugati hatalmak, ha a jelenlegi rendszer megváltozik, Erdélyt és a Felvidéket a magyar szent korona országához csatolják". Terveikben erőszakos "forradalmi" akciókkal számoltak. Az enyhülési folyamat, a "békés kibontakozás" 1953-1954-ben került előtérbe, korábban a belső "forradalom" náluk is háborús konfliktussal függött össze.
A szerzetesrendek által irányított mozgalmak különböző ágazataiban más és más hangsúllyal, bizonyos árnyalati különbségekkel, felfogásbeli eltérésekkel, de az előbb említett politikai célkitűések jelentették a fő irányvonalat, de az előbb említett politikai célkitűűzések jelentették a fő iránvonalát, például a "Szociológia", az "Isten országa", a "Szirakúzai csoda", az "Evezz a mélyben" és az "Embertelen" címet viselőt tanulmányokban. Megjegyzendő, hogy 1949-ben még az egész titkos szerzetesi mozgalom központi összetartó ereje, a jezsuita rend, a vatikáni központból ilyen információkat kapott: "A politikai helyzet a közeljövőben nem fog változni". 1954-ben viszont már az utasítás így hangzott: "Fokozni kell a munkát. Először a többpártrendszer, a koalíció érdekében, majd ezt továbbfejlesztve, a semleges Magyarországért." "A jó emberek erkölcstelensége" című tanulmányban, - amelyet 1954 után sok száz példányban terjesztettek - ezeket a gondolatokat részletesen ki is fejtették.
A Fekete kereszt nevű, főleg a régi nyilaskereszteseket tömörítő kisebb szervezet is 1848-ról, új szabadságharcról, új nemzeti küzdelemről íret "Mozgalmi Értesítő"-jében. Ugyanez olvasható az ún. Keresztény Szocialista Magyar Munkásmozgalom "Küzdelem" című titkos újságjában.
A szervezetek többsége a felkelést, a fegyveres harcot 1955-1956-ban is napirenden tartotta, s kombinálta a politikai akciókkal.
Az amerikaiak és a hazai reakciósok által kidolgozott politikai jeszavak, eszmei célkitűzések nem csupán azt mutatják, hogy itt szakértől művéről van szó. 1956 az az időpont, amikoir már nem látszik a korábbi tulajdonosok politikai arculata. Elevenen él még bennük veszteségeik tudata, de a tíz év előtti múlt külső jelei már kezdenek lekopni, felveszik új környezetük külső vonásait, ahová ez a mélyreható, az egész társadalom átalakítását jelentő szocialista forradalom mindannyiukat sodorta. A volt kistulajdonosok - sajátos módon - összefonódtak a hatalom és a tulajdon régi birtokosaival.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Köztársaság tér 1956 |
|
|
|
|
|
Offline
