|
2011-09-27 09:39:32, kedd
|
| |
| |
Szabó Lőrinc
Az erdő arcot cserélt.
Tájai vonzottak már,
színváltozásai
s nem a képzelt kalandok.
Ami csak gyönyörű volt benne
és ami nagy, sorra tárulkozott.
Legjobban a nyár tetszett,
a fény százezer nyila
a sötét bozót alján,
fent meg a zöld lomb
végtelen hullámtorlasza,
a rab gomolygás.
A vén fák alatt
néha kísérteties
hangulat állított meg
főleg, ha egymagam
s túl messzi mentem:
Még valaki van itt,
éreztem s vártam
az Idegent,
és féltem tőle,
s oly nagy lett a csend,
mintha valami isteni titok
készült volna rám szólni:
vacogott a testem lelkem,
kihátráltam a szekérútra,
s igyekeztem haza.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Természet 1. |
|
|
|
|
|
Offline
