Regisztráció  Belépés
orsi1.blog.xfree.hu
"...az igaz embert egyedül az idő mutatja meg, míg a hitványra első percben ráfigyelsz. " --------- "A problémák azért vannak, hogy megoldjuk ... S. Orsi
1967.12.18
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 46 
Bébiangyalka
  2011-11-29 20:47:54, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Képek  
A Da Vinci kód 86.
  2011-11-29 20:31:38, kedd
 
  Harmincegyedik fejezet

- Meghaltak! - dadogta bele Sandrine nővér a telefonba saint-sulpice-beli lakrészében. Szinte könyörgött az üzenetrögzítőnek: - Vegye fel, kérem! Mindannyian meghaltak!
A lista első három telefonszámának felhívása rettenetes eredményt hozott - hisztérikus özvegy, a gyilkosság helyszínén késő éjjel dolgozó detektív és egy pap, aki a gyászoló családnak próbált vigaszt nyújtani. Mindhárom személy halott volt. És most, ahogy feltárcsázta a negyedik, egyben utolsó számot - amelyet csak abban az esetben volt szabad hívnia, ha az első három személyt nem éri el -, egy üzenetrögzítő jelentkezett. A szövegben nem szerepelt név, csak arra szólította fel a hívót, hogy hagyjon üzenetet.
- Feltörték a padlót! - hangzott a nővér kétségbeesett üzenete. - A másik három halott!
Sandrine nővér nem tudta, ki az a négy ember, akit védelmezett, de az ágya alá rejtett privát telefonszámokat csak egyetlen esetben tárcsázhatta.
Ha valaha feltörik azt a kőlapot, mondta neki az arctalan hírhozó, az azt jelenti, hogy a felső kapcsolat megszakadt. Valamelyikünket halálosan megfenyegették és arra kényszerítették, hogy hazudjon szorult helyzetében. Hívd a számokat. Figyelmeztesd a többieket. Ne hagyj cserben minket.
Akár egy néma vészjelzés. Csalhatatlan bizonyíték a maga egyszerűségében. A nővért ámulatba ejtette a terv, amikor először hallott róla. Ha kiderítik valamelyik testvérünk személy azonosságát, akkor ő hazudni fog, amivel működésbe hozza a többieket figyelmeztető mechanizmust. Ma éjjel azonban úgy tűnt, hogy nem csak egyetlen testvér személyazonossága lepleződött le.
- Válaszoljon, kérem - suttogta rémülten a nővér. - Hol van?
- Tegye le a telefont - szólalt meg egy mély hang az ajtóban.
A holtra vált nővér megfordult, és a nagydarab szerzetest látta maga előtt. Még mindig a kezében volt a súlyos gyertyatartó.
- Mindannyian halottak - mondta a szerzetes. - Mind a négyen. És bolondot csináltak belőlem. Mondja meg, hol van a zárókő.
- Nem tudom! - Sandrine nővér őszintén válaszolt. - Ezt a titkot mások őrzik. - Akik már halottak.
A férfi előrelépett, fehér kezével jól megmarkolta a hosszú fémtárgyat.
- Az egyház nővére, és mégis az ő szolgálatukban áll?
- Jézusnak csak egyetlen igazi üzenete volt - jelentette ki elszántan Sandrine nővér. - Ezt az üzenetet sehol sem látom az Opus Deiben.
A szerzetes szemében váratlanul vad harag gyúlt. Előrelendült, úgy sújtva le a gyertyatartóval, mint egy husánggal. Ahogy Sandrine nővér a földre zuhant, utoljára még szörnyű balsejtelem fogta el.
Mind a négyen meghaltak.
Örökre elveszett a drága titok.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
Megkezdődött
  2011-11-29 20:07:49, kedd
 
  az advent időszaka tegnapelőtt.
Készítettem koszorút. Kicsit másabb lett, mint az eddigiek. Egyszerűbb. A lányoknak nagyon tetszett és ez volt a lényeg.
Képet azt most nem készítettem.

Ez a kép viszont nagyon megtetszett.



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kaptam, közzéteszem
  2011-11-28 10:40:47, hétfő
 
  "Cigányterror a vonaton

Elmesélem, mi történt velem október 27-én délután, hazafelé a vonaton. A Déli pályaudvartól Nagytétényig a 16:30-as menetrend szerinti Százhalombatta irányába közlekedő személyvonattal utazom rendszeresen. Ilyenkor általában szép, új, kulturált ,,piros vonat" közlekedik, az ember örül a kényelemnek, tisztaságnak, és egy kicsit befelé fordul, pihen, míg hazaér.

Egy álmos és fáradt csütörtök délután volt, semmi különleges. Az emberek munkából igyekeznek hazafelé, álmosak, fázósak, mindenki csendesen ücsörög, olvas, szunyál, vagy csak bambul. Az asszonyok beszélgetnek csendesen, hogy mi legyen este a vacsora, kész-e a gyerek leckéje, mit terveznek a hosszú hétvégére stb.

Kb. öt perc múlva a Kelenföldi pályaudvarra beérkező vonatunkra felszállt egy cigány társaság. Volt köztük egy asszony, pokrócba csavart csecsemővel a kezében, több kisgyerek és 5-6 férfi. Ebben a pillanatban megváltozott a világ. Hirtelen hangzavar lett, kiabálás, mocskos szavak harsogtak.

Az utazók egy pillanatra felkapták a fejüket, az arcokra döbbenet ült ki. Ám mindez csak 1-2 pillanatig tartott, aztán mindenki befelé fordult, az arcok megmerevedtek, a beszélgetés elhalt. Nem szokatlan ez, nap mint nap megtörténik, és már megszokták, hogy jobb úgy tenni, mintha ott sem lenne az ember. Bezárja fülét-szemét-agyát, és túléli az utazást.

A cigányok rendkívül jól érzik magukat. Ordítanak, köpködik a szotyola héjat, ocsmányul viselkednek. Olyan szavak-káromkodások hangzanak fel, hogy jó érzésű embernek a gyomra fordul fel a hallatán, de ők így ,,beszélgetnek" egymással is. Bár leginkább csak köpik a szavakat a szotyihéjjal együtt, emberi beszédnek nem tudnám értékelni, ami kijön belőlük.

Nekem nem volt szerencsém behúzódni csendes magányomba, mint a többi utasnak. A kövér cigánynő a csecsemővel mellém ült. A férfiak az ajtó közelében maradtak. Igyekeztem olyan kicsire összehúzni magam, amennyire ez csak lehetséges, arcom az ablak felé fordítottam, a kabátomat magam köré csavartam. Kellett is ezt tennem, két okból: a kövér cigánynő irgalmatlan büdös volt. Ismerős ugye az a tipikus cigányszag, ami keveredik a mocskos ruhák, a mosdatlanság és tömény izzadság szagával? Hát én ebből kaptam egy jó adagot. Ráadásul a ,,nő" ráült a kabátomra, melyet egy határozott mozdulattal kirántottam alóla, majd azonnal visszafordultam az ablak felé, bezárkóztam a kabátomba, és elképzeltem egy másik világot magamnak.

A vonat közben beért a budafoki megállóba - ez kb. 4-5 perc -, addig nem történt semmi. A nő hirtelen felugrott mellőlem, éktelen káromkodásba kezdett, és gyalázott engem olyan szavakkal, amiket talán még nem is hallottam. Szerintem el lehet képzelni. A következő pillanatban odalépett két kancigány, és ordítva firtatták, hogy mi történt, a nő a csecsemővel közben átült egy másik ülésre, két széksorral odébb, de még mindig ordított, és mutogatott rám. Félig cigányul, félig magyarul ordított, de ebből csak a rák egye meg a p....dat, te f...sz...pó k.....a és hasonlókat lehetett érteni. A kancigány odaállt mellém, és válogatott ocsmányságokat kiabálva próbált provokálni, belém kötni.

Ebben a pillanatban kezdtem el rettegni. Velem szemben ült egy fiatal lány, elsápadt, falfehér lett, a kancigány tőle kérdezte, hogy mi történt. A lány is nagyon megijedt, gyámoltalanul annyit mondott, hogy semmi, nem tudom.

Arcomat az ablak felől nem mertem elfordítani, nem néztem rájuk, úgy csináltam, mintha nem is hallanám, nem tudnám, hogy ez nekem szól. Amennyire az ordibálásból kivettem, az volt a bűnöm, hogy kihúztam a nő alól a kabátomat, és kifelé fordultam, hogy a szagát el bírjam viselni. Ezt ő személyes sértésnek vette. Nyilván rasszista vagyok, ugye?

Miután nem reagáltam semmit, az egyik férfi mellém ült, a másik velem szembe. Én nem mozdultam, bámultam kifelé, és úgy tettem, mintha nem látnék és hallanék semmit. De elárulom, hogy a szívem hevesen vert, és nagyon féltem, mert tudtam, ha csak odanézek, azonnal belém kötnek. A férfi, aki velem szemben ült, az ölemben lévő táskámra, illetve a nadrágomra köpködte a szotyihéjat, közben kihívóan nézte az arcomat (az ablakból visszatükrözve mindent jól láttam). A másik mellettem kb. háromszor rúgta meg a cipőmet, mire én már teljesen magam alá húztam a lábam, akkor a szeméttartót ütötte a lábamhoz, mintha ki akart volna dobni valamit. Persze semmi sem volt a kezében. Így próbáltak provokálni, hogy szólaljak már meg, vagy elég egy pillantás és nekem rontanak.

Közeledett a Baross-telep, ahol le kell szállnom. Azon töprengtem, hogyan fogok leszállni, ki segít, ha ezek nekem ugranak?

Nem tudom szavakba önteni, mit éreztem, iszonyúan féltem. Tudtam, ha csak megmozdulok, végem van és nem fog segíteni senki. Az emberek körülöttem ugyanúgy félnek, mint én, és örülnek, hogy ez ma nem velük történik meg. Kis híján bepisiltem, de igyekeztem megőrizni a nyugalmamat, és faarccal felálltam, majd így szóltam a cigányhoz: - Megengedi, uram? Ezen annyira meglepődött, hogy kiengedett szó nélkül, én pedig három lépéssel az ajtóhoz futottam, ahol már többen álltak. Miután leszálltam, a szívem hevesen vert még akkor is, mikor az iskolához értem és elhoztam Marcit.

Most amíg írom ezt a történetet, rájöttem, hogy ez nem jó tanmese, mert nincs belőle tanulság. Csak egy csomó kérdésem van. Pl.: Az, hogy meddig tűrjük még ezt, emberek? Az, hogy ez a koszos, büdös csürhe zaklat, fosztogat, rabol és öl bármikor kedvére, és nincs az a hatalom, ami ezt megakadályozhatná. Ezek nem emberek. De állatnak sem nevezném, mert nem szándékozom az állatvilágot megalázni azzal, hogy ezeket közéjük sorolom.

Meddig tartjuk el az adónkból ezt a parazitafajt? Én bérlettel utazom, gondolom más is. Sokba kerül ez. A cigány kiröhögi a (vagy megveri) a kalauzt, ha jegyet próbálna követelni tőle. A kalauz mellesleg nem került elő az incidens során, ami legalább 20 percig tartott. Mit is tehetett volna? Bár azért lenne ötletem. Na nem kellene ölre mennie 6 db bicskás kancigánnyal, de esetleg telefonálhatna ilyen esetben az érdi rendőrségnek, hogy kapcsolják le őket a vonatról.

Dolgozunk, próbáljuk a fejünket a víz felett tartani, miközben nagyszerű kormányaink (mindegy, hogy Viktor, vagy Ferkó) tesznek a fejünkre. Kicsavarnak, ellehetetlenítenek anyagilag, erkölcsileg, lelkileg mindenhogyan. Mi nem kapunk különféle segélyeket, nem is kell. Tisztességes fizetést akarnánk a munkánkért. A sarcokból, amit ránk vetnek, pedig évtizedek óta eltartjuk ezt a söpredéket. Soha munkát nem láttak, szaporodnak, mint a tetű, ölnek és rabolnak. A világ minden országában így élnek, és ezért mindenhol igyekeznek megszabadulni tőlük.

A mi politikusaink pedig azt mondják bele az arcunkba, hogy cigányprobléma és cigánybűnözés márpedig nincs! Hát nagyon szeretném, ha ezek a páváskodó, hazug alakok, nagypofájú Mohácsi Viktória, és társai, akik ott a parlamentben/Brüsszelben ülnek, és ilyen megállapításokat tesznek, egyszer, csak egyszer az életben átélnék azt a rettegést, amit én. Pedig csak haza akartam menni egy egyszerű csütörtök délután.

Amikor falvak néptelenednek el, mert a magyar lakosság vagy kihal (megölik), vagy elmenekül értékeit, házát hátrahagyva. Amikor tehetetlen idős embereket fosztanak ki, és ölnek meg kevéske nyugdíjáért, vagy apró értéktárgyaikért. Amikor akadna egy-két polgármester, aki a segélyt csak munkáért adná oda, ellehetetlenítik, rasszistának nevezik a mi honatyáink. A rendőrkapitányt, aki elhatározta, hogy rendet tesz a falujában, leváltják. Azt a keveset is, aki tenni akar és mer!

Emberek! Magyarok! Meddig tűrjük ezt?

Egy anyuka"
 
 
0 komment , kategória:  EZ MÁR FÁÁÁJ!!!!  
A Da Vinci kód 85.
  2011-11-26 19:02:58, szombat
 
  - A ti secours! - üvöltötte újra a rádióba. Csak légköri zaj volt a válasz.
Nincs vétel, jött rá Sophie, felidézve a frusztrált turistákat a mobiltelefonjukkal, amikor nem sikerült hazatelefonálniuk, hogy itt állnak a Mona Lisa előtt. A terem megerősített riasztórendszere gyakorlatilag megbénított minden összeköttetést, amíg az ember ki nem lépett a folyosóra. Az őr egyre közeledett a kijárathoz, és Sophie tudta, hogy azonnal cselekednie kell.
Föltekintve a nagy festményre, amely félig elrejtette, Sophie ráébredt, hogy Leonardo da Vinci ma már másodszor siet a segítségére.
Még néhány méter mondta magának Grouard, továbbra is célzásra emelve a pisztolyát.
- Arrétez! Ou je la détruis! - A festmény tönkretételével fenyegetőző nő hangja visszhangot vert a teremben.
Grouard odanézett és megtorpant.
- Mon dieu, non!
A vörös homályban azt látta, hogy a nő valóban leszedte a nagy képet a tartóhuzalról, és leállította maga elé a földre. A kétméteres vászon teljes egészében eltakarta a testét. Grouard első gondolata az volt, vajon miért nem szólalt meg a riasztó, de ahhoz persze újra be kellett volna üzemelni a műtárgyakat védő rendszert. Mit csinál ez?
Amikor megértette, megfagyott benne a vér.
A vászon középen kidagadt, Szűz Mária, a Kisjézus és Keresztelő Szent János finom körvonalai egyre inkább eltorzultak.
- Non! - sikoltott fel Grouard jeges borzadállyal a felbecsülhetetlen értékű Da Vincit fenyegető sors láttán. Az a nő hátulról belenyomta a térdét a vászon közepébe! - NON!
Grouard sarkon fordult, és most már a nőt vette célba a fegyverrel, de azonnal belátta, hogy ez csak üres fenyegetés. A kép csak puszta vászon, mégis sérthetetlen: hatmillió dollár értékű páncélzat.
Nem lőhetek bele egy Da Vincibe!
- Tegye le a pisztolyát és a rádiót - mondta a nő hűvös nyugalommal -, különben kiszakítom a térdemmel ezt a festményt. Gondolom, tudja, mit érezne most a nagyapám.
Grouard megszédült.
- Kérem... ne. Ez a Sziklás Madonna! - Ledobta a pisztolyt és a rádiót, majd a feje fölé emelte a kezét.
- Köszönöm - mondta a nő. - Most tegye, amit mondok, és minden rendben lesz.
Pillanatokkal később Langdonnak még mindig majd kiugrott a szíve, miközben lefelé rohant Sophie-val a vészki-járati lépcsőn a földszint felé. Egyikük sem szólalt meg azóta, hogy a Salle des Etats-ban ott hagyták a földön fekvő, remegő biztonsági őrt. A pisztolyt most Langdon fogta a markában, és alig várta, hogy megszabadulhasson tőle. Nehéznek és veszélyesen idegennek érezte a fegyvert.
Kettesével véve a fokokat azon töprengett, vajon Sophie Neveu-nek van-e fogalma arról, mekkora értéket akart tönkretenni. Úgy tűnt, hogy művészi ízlése kísérteties összhangban van a ma esti kalandokkal. Az a Da Vinci-kép, amelyet leszedett a falról, még a Mona Lisánál is hírhedtebb a művészettörténészek között, számtalan rejtett pogány szimbólumáról.
- Értékes túszt választott magának - mondta Langdon futás közben.
- A Sziklás Madonnát - válaszolta Sophie. - De nem én választottam, hanem a nagyapám. Ott hagyott nekem valamit a kép háta mögött.
Langdon elképedt pillantást vetett rá.
- Micsoda?! De hát honnan tudta, hogy melyik kép mögött keresse? Miért épp a Sziklás Madonna?
- Minő sötét az emberi ármány. So dark the con of man. Ami nem más, mint a Madonna of the Rocks, azaz a Sziklás Madonna anagrammája! - Sophie diadalmas mosolyt villantott Langdonra. - Az első két anagrammát elnéztem, Robert. De a harmadikat már nem.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
Színesben
  2011-11-26 18:59:05, szombat
 
  Erről a képről az jutott az eszembe, hogy ha már így megsavanyították az életünket, az legyen már színes...



 
 
0 komment , kategória:  Képek  
Férfiszolidaritás
  2011-11-21 21:14:42, hétfő
 
  Egy asszony együtt van a szeretőjével, mikor hallja, hogy nyílik az
ajtó és hazajön a férje.
- Gyorsan, menj a sarokba! Kapkodva bekeni a
szeretőt babaolajjal és púdert fúj rá.
- Meg ne mozdulj, amíg nem szólok; - súgta neki
-csinálj úgy, mintha szobor lennél
- Mi ez itt? - kérdezi a férj, mikor belép a hálószobába

- Egy új szobor - vágta rá rögtön a feleség.
Szabóék is vettek egyet a hálószobájukba.
Olyan remeknek találtam az ötletet, hogy én is vettem egyet.
A férj megelégedett a válasszal és fáradtan lefeküdtek.
Hajnalban két óra felé felkel a férj, kimegy a konyhába, csinál egy
szendvicset, hozzá egy pohár tejet és visszamegy a hálószobába
-Tessék - mondja a szobornak,
- egyél valamit. Én három napig álldogáltam a Szabóék
hálószobájában, mint egy hülye, és nem kínáltak meg semmivel.

 
 
0 komment , kategória:  Humor  
A Da Vinci kód 84.
  2011-11-21 20:32:41, hétfő
 
  A terem másik végében Sophie Neveu érezte, hogy hideg verejték ütközik ki a homlokán. Langdon még mindig kiterülve feküdt a padlón. Tarts ki, Robert. Mindjárt ott vagyok. Abban a biztos tudatban, hogy az őr sose lőné le egyiküket sem, Sophie az előtte álló feladatra összpontosított, és egy másik remekmű - szintén egy Da Vinci - környezetét kezdte el vizsgálgatni. De az UV-lámpa nem mutatott semmi rendelleneset. Sem a padlón, sem a falakon, sem magán a vásznon.
Pedig kell itt lennie valaminek!
Sophie tökéletesen bizonyos volt abban, hogy helyesen fejtette meg a nagyapja szándékait.
Mi mást akarhatott még?
A vizsgált mestermű közel két méter magas volt. A Leonardo megfestette különös jelenet az esetlen pózban ülő Szűz Máriát ábrázolta a gyermek Jézussal, Keresztelő Szent Jánossal és az angyallal, fenyegetően meredező sziklák között. Amikor Sophie kislány volt, a Mona Lisához tett egyetlen látogatás sem fejeződhetett be anélkül, hogy a nagyapja ide ne hozta volna megnézni a másik festményt is.
Nagypapa, itt vagyok! De nem találom!
Sophie a háta mögül meghallotta, hogy az őr ismét a rádióval próbálkozik.
Gondolkozz!
Maga elé képzelte a Mona Lisa védőüvegére írott üzenetet. So dark the con of man. Minő sötét az emberi ármány. Ennek a festménynek nem volt védőüvege, amelyre üzenetet lehetett volna írni, és Sophie tudta, hogy a nagyapja soha nem tenne olyat egy remekművel, hogy összefirkálja. Itt megakadt. Legalábbis nem az elejét. Szemével végigkövette a mennyezetről le-lógó hosszú huzalokat, amelyek rögzítették a képet.
Lehetséges volna? Megragadva a fakeret bal szélét maga felé húzta a festményt. Nagy volt, és a hátlapja meghajlott, ahogy elhúzta a faltól. Sophie bedugta a fejét és a vállát a kép mögé, és fölemelte a fekete fényt, hogy megvizsgálja a vászon hátulját.
Másodpercek alatt rá kellett jönnie, hogy csalt a megérzése. A festmény háta sötét és üres volt. Sehol egy lila fényű üzenet, csak az öreg vászon kopottas hátulja és...
Várjunk csak!
Sophie tekintete megakadt egy oda nem illő fémes csillogáson a fakeret alsó szélének közelében. A tárgy kicsi volt, részben becsúsztatva a vászon és a keret találkozásánál keletkező résbe. Aranylánc lógott róla.
Sophie legnagyobb meglepetésére a lánc egy ismerős aranykulcsban folytatódott. Tömör, faragott feje kereszt formájú volt, rajta a bevésett jelvény, amelyet kilencéves korában látott utoljára. A liliom a P. S. kezdőbetűkkel. Sophie úgy érezte, mintha a nagyapja szelleme suttogna a fülébe. Amikor eljön az ideje, tiéd lesz a kulcs. Elszorult a torka, mert ráébredt, hogy a nagyapja még holtan is megtartotta az ígéretét. Ez a kulcs egy dobozt nyit, hallotta a hangját, ahol nagy titkokat tartok.
Sophie ráébredt, hogy a ma esti szójátékok végső célja nem volt más, mint ez a kulcs. A nagyapjánál volt, amikor megölték. Nem akarta, hogy a rendőrség kezébe kerüljön, ezért rejtette el a festmény mögé. Aztán kitervelte a sajátos kincsvadászatot, hogy egyedül Sophie legyen az, aki rátalál.
- Au secours! - hangzott fel a biztonsági őr kiáltása.
Sophie kikapta a kulcsot a festmény mögül, és bedugta a zsebébe az UV-lámpával együtt. Kikandikálva a vászon mögül azt látta, hogy az őr még mindig kétségbeesetten próbál erősítést kérni a rádióján. Az ajtó felé hátrált, miközben Langdonra szögezte a fegyverét.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
Gareth Gates
  2011-11-21 20:27:24, hétfő
 
  Egy közel 10 éves dal....

HIBÁS VIDEÓ BESZÚRÁS!
 
 
0 komment , kategória:  Videók  
Speciális csirkebontás
  2011-11-21 14:27:56, hétfő
 
  Ezt nem lehet kihagyni!
Szenzációs!!!

Pepin Debone Chicken Galantine Ballotine Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2011-11-21 02:26:19
feltöltő: orsi1
nézettség: 9028
szavazatok: 4
kommentek: 0
kulcs: csirke, szakács, bontás, bontó, tölt,
kategória: baki/vicces
leírás: Csirkebontás kicsit másképp [m7]

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!




 
 
0 komment , kategória:  Videók  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 46 
2011.10 2011. November 2011.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 46 db bejegyzés
e év: 885 db bejegyzés
Összes: 5819 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 97
  • e Hét: 4011
  • e Hónap: 35049
  • e Év: 184459
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.