Regisztráció  Belépés
szabonekatalin.blog.xfree.hu
Voltakszép napok és voltak éjszakák, éreztem gyakran hajnali fák szagát. Simultak hozzám nyíló illatok. De bezárták lelkem a csukott ablakok. Ébredő... Szabóné Kata
1955.09.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Húsvétra
  2011-04-19 15:34:56, kedd
 
 
















































 
 
1 komment , kategória:  Húsvét  
Szeretettel
  2011-04-19 13:44:38, kedd
 
 




















 
 
1 komment , kategória:  Szép napot  
Csajszi
  2011-04-17 10:22:34, vasárnap
 
 









 
 
1 komment , kategória:  GIZIKÉTŐL KAPTAM  
Szép csajszik
  2011-04-09 20:24:53, szombat
 
 





























 
 
0 komment , kategória:  Ilonkától kaptam  
Gizikétől kaptam
  2011-04-06 18:47:07, szerda
 
 















 
 
1 komment , kategória:  Szép képek  
Aférfi aki nem hitt a szerelem
  2011-04-04 11:18:30, hétfő
 
  A férfi, aki nem hitt a szerelemben
(tolték bölcsesség)

"Réges-régen élt egy férfi. Ugyanolyan volt, mint bármelyikünk, de úgy gondolta, nem létezik szerelem. Természetesen ő is kereste a szerelmet, figyelte az embereket, és egy idő után arra a következtetésre jutott, hogy a szerelem álomkép csupán. Bárhova ment, arról beszélt, hogy a szeretet csupán a költők és a papok találmánya, akiknek egyetlen céljuk az emberek manipulálása. Úgy vélte, a szerelem nem létezik, tehát egyetlen ember sem képes megtalálni azt. A férfi rendkívül okos és meggyőző volt. Szenvedélyesen kutatta az igazságot, rengeteget tanult, és elismert tudós vált belőle. Mindenütt azt hirdette, hogy a szerelem olyan, akár a kábítószer: a fellegekbe röpít, és ezáltal függőséget okoz. Vajon mi történik, ha valaki nem kapja meg a szokásos adagját? Akár a narkósoknak, a szerelem rabjainak is naponta újabb adagra van szükségük. Azt tanította, hogy a szerelem leginkább a díler és drogos kapcsolathoz hasonlítható. Bár mindkettejüknek szükségük van a másikra, a díler tartja kezében a gyeplőt. A párkapcsolatokban is az egyik fél kiszolgáltatottabb a másiknak, aki előnyöket kovácsol ebből. Tetteikből, reakcióikból jól látható, miként manipulálják egymást az emberek. A drogos és a díler kapcsolatában az előbbinek van nagyobb szüksége a másikra. Ugyanígy, aki jobban szeret, állandó félelemben él, folyton attól fél, mi lesz, ha elhagyják, és nem kapja meg a szokásos szeretetadagját. Emiatt egyre követelőzőbb lesz, a másik meg - a dílerhez hasonlóan - az adagok mennyiségének szabályozásával, vagy akár teljes megvonásával irányítja őt. A kiszolgáltatott fél egy idő után bármire hajlandó lesz, nehogy elhagyják.
A férfi végtelenül logikusan beszélt: ,, Amit az emberek szerelemnek hívnak, csupán félelmen és hatalomvágyon alapuló kapcsolat. De hol a szerelem és a tisztelet? Szerelem nem létezik. A fiatal párok Isten, családjuk, és barátaik előtt megesküsznek, hogy mindörökkön-örökké szeretni és tisztelni fogják egymást, jóban-rosszban egyaránt. Bármilyen meglepő, komolyan gondolják! Ennek
ellenére, ha megnézzük őket egy héttel, egy hónappal, egy évvel később, azt látjuk, hogy nem tartották be fogadalmukat. Ezzel szemben vég nélküli harcot folytatnak azért, hogy ki tartsa kézben a gyeplőt. Néhány hónappal később már fikarcnyit sem tisztelik egymást. Aztán lassan felgyülemlik bennük a megbántottság, a sértődöttség, a harag, s egy napon maguk is rádöbbennek, hogy semmivé foszlott a szerelem. Csupán a magánytól, a belső bírájuktól, és a többiek ítéletétől való félelem tartja össze őket. De hová lett a szerelem?" A férfi azt állította, hogy sok olyan idős házaspárt ismer, akik harminc, negyven, vagy akár ötven éve élnek együtt - ,,Túléltünk egy házasságot" - csupán ennyit mondanak, mikor szóba kerül a kapcsolatuk, ami azt jelenti, hogy egyikük megadta magát a másiknak. Az erősebb megnyerte a háborút. De hol az a mindent elsöprő szenvedély, amit szerelemnek hívunk? ,,A férjem. A feleségem" - mondják büszkén, amiből kitűnik, hogy a tulajdonuknak tekintik a másikat."
Aztán arról beszélt, miért nem hisz a szerelemben: ,, Én már végigéltem ezt. Többé sosem hagyom, hogy valaki a szerelem nevében kormányozza az életemet." Érvei logikusak voltak, és sokakat meggyőzött arról, hogy nincs szerelem.
Egy nap a parkban sétálgatva meglátott egy gyönyörű nőt, aki a padon ülve sírdogált. A férfi leült mellé, és felajánlotta segítségét. Megkérdezte, mi bántja. Rendkívül megdöbbent, mikor az asszony azt válaszolta, azért sír, mert a szerelem káprázat csupán. - ,,Meglep, hogy így gondolja - felelte a férfi, azután kíváncsian hozzátette: - És hogy jutott erre a következtetésre? - Hosszú történet - sóhajtotta az asszony. - Fiatalon mentem férjhez. Nagyon szerelmes voltam, és azt hittem, egész életünkben boldogan élünk majd. Hűséget fogadtunk egymásnak, gyermekeink születtek. Hamarosan azonban minden megváltozott. Míg én azon igyekeztem, hogy meleg otthont teremtsek, a férjem a karrierjének szentelte minden idejét. A társadalom megbecsülése immár többet jelentett számára, mint a család. Már nem tisztelt, és emiatt én is elveszítettem iránta érzett tiszteletemet. Otthonunk csatatérré vált. Hirtelen rájöttünk, hogy már nem szeretjük egymást. Mégsem váltunk el. Én mindenben segítettem őt, hiszen a gyerekeknek apára volt szükségük. De mostmár kirepültek a gyerekek, és semmi nincs, ami összetartana bennünket. Nem tiszteljük és nem szeretjük egymást. Ráadásul tudom, hogy ha újra kezdeném, ugyanez történne, hiszen a szerelem tünékeny ábrándkép csupán. Semmi értelme délibábokat kergetni. Hát ezért sírok.
A férfi bólintott. - Tökéletesen egyetértek magával. A szerelem csak illúzió. Persze mindannyian nagyon vágyunk rá. Nyitott szívvel közeledünk a másik felé, és emiatt rendkívül sebezhetővé válunk. Még akkor is megsérülünk, ha szentül hisszük, hogy ez nem történhet meg velünk. Nem számít, hány ízben csalódtunk, újra és újra megpróbáljuk. De miért keressük folyton a szerelmet?
Egyformán éreztek és gondolkodtak. Hamarosan nagyon jó barátok lettek. Mélységesen tisztelték egymást, egyikük sem akart uralkodni a másikon. Nem voltak féltékenyek egymásra, nem akarták birtokolni és irányítani a másikat. Egyre több időt töltöttek együtt. Mindketten remekül érezték magukat. Ha valami miatt nem találkozhattak, kínzó hiányérzet ébredt a lelkükben.
Egy nap utazás közben a férfinak furcsa gondolat futott át a fején: - Lehet, hogy szeretem őt? - kérdezte magától. - De hiszen ez annyira más, mint amit eddig éreztem az asszonyok iránt. Más, mint amiről a költők ömlengenek, vagy amiről a vallás beszél. Nem vagyok felelős érte, és semmit sem várok el tőle. Nem kérem, hogy gondoskodjon rólam. Tisztelem a gondolkodásmódját és az érzelemvilágát. Semmiféle rossz érzésem nincs vele kapcsolatban, nem vagyok féltékeny, ha másokkal van, nem bosszant, nem irigylem a sikereit. Talán mégis létezik szerelem, csak egészen más, mint amit ezalatt általában értenek?
Izgatott lett, s már alig várta, hogy mindezt elmondhassa a barátnőjének. - Pontosan tudom, miről beszélsz - bólintott az asszony - Hosszú ideje érzem ugyanezt, de nem akartam szólni róla, mert tudom, hogy nem hiszel a szerelemben. Pedig talán mégis létezik, csupán egészen másmilyen, mint hittük.
Elhatározták, hogy ezentúl együtt élnek. Az volt a legmeglepőbb, hogy semmi sem változott. Továbbra is tisztelték, és mindenben támogatták egymást. Szerelmük nőttön-nőtt. A legegyszerűbb dolgoknak is tudtak örülni. A férfi szíve olyannyira csordultig megtelt szerelemmel, hogy egy éjjel csoda történt. Amikor az égbolton ragyogó csillagokat nézte, az egyik csillag a kezébe hullt. És ekkor megtörtént a másik csoda: lelke összeolvadt a csillaggal. Hirtelen ragyogó ötlete támadt: szerelme kezébe akarta adni a csillagot. Ám amikor az asszony tenyerébe helyezte az ajándékot, annak szívében egy csöppnyi kétely ébredt, és abban a pillanatban elejtette a csillagot, amely milliónyi apró darabra tört.
Él a világban egy öregember, aki esküszik rá, hogy nincs szerelem. És él a világban egy gyönyörű, idős asszony, aki könnyezve siratja az elveszett boldogságot, amelyet egyszer már a kezében tartott, de egy szemernyi kétely miatt elveszítette.
Ez volt a férfi története, a férfié, aki nem hitt a szerelemben. Vajon ki hibázott? És mi lehetett a hiba? A férfi azt hitte, hogy az asszony kezébe adhatja saját boldogságát. De nem bízhatjuk másra a magunk boldogságát. A férfi csupán ki akarta fejezni, mennyire szereti a nőt. De ezzel őt tette felelőssé kettejük boldogságáért, és az asszony számára túl nehéznek bizonyult a teher. Bármennyire is szerette a nő a férfit, sohasem tehette boldoggá, hiszen nem ismerte az álmait és az elvárásait. Ha boldogságunkat másra bízzuk, előbb- utóbb elveszítjük azt. Ha mástól függ a boldogságunk, bármikor elvehetik tőlünk. Az igazi boldogság belülről fakad. Senkit sem tehetünk felelőssé saját boldogságunkért. Márpedig a legtöbben ezt teszik, amikor megházasodnak; valaki más kezébe helyezik boldogságukat, és abban reménykednek, hogy az illető majd boldoggá teszi őket. Csakhogy nem számít, mennyire szeretik a másikat, hiszen valójában nem ismerik egymást. Olyasmit ígérnek egymásnak, amit a legjobb szándékkal sem tudnak teljesíteni. Valójában emiatt futnak zátonyra az emberi kapcsolatok."



 
 
0 komment , kategória:  GONDOLATOK A BARÁTSÁGRÓL  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2011.03 2011. április 2011.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 323 db bejegyzés
Összes: 3997 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 331
  • e Hét: 331
  • e Hónap: 10553
  • e Év: 23653
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.