Regisztráció  Belépés
bubszi.blog.xfree.hu
"A mosollyal fizetni lehet.A mosollyal kárpótolni lehet.A mosollyal életet lehet adni.És van mosoly, melyért meghal az ember." Antoine de Saint-Exupé... Babóthné Bátki Ildikó
1968.05.15
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/231 oldal   Bejegyzések száma: 2300 
a *4-es***SZÁM HIEDELMEI***
  2011-07-31 19:59:18, vasárnap
 
  A négyes hosszú ideig érthetetlen, felfoghatatlan misztérium volt az emberek számára. Amíg az egyessel az egységet, a kettessel a szakadást, a hármassal a dinamikus kiteljesedést asszociálták, addig a négyesre nem találtak megfelelő magyarázatot. A négyes rejtélyére végül is az Isten szimbolikája, a kereszt adott választ, amelynek vízszintes és függőleges tagoltsága képes befogadni az egész világot, a négy szárnya a négy irányba, a négy égtáj felé mutat. E delejes tulajdonsága miatt vált az örök világ, a szilárd struktúra, a statikus teljesség jelképévé. A kereszt két vonala jelzi az Isten és a világmindenség együvé tartozását, kölcsönhatását, de jelenti az inkarnálódott Isten önfeláldozását, sírkereszt formájában pedig a halált. Carl Gustav Jung, (1875-1961) svájci pszichológus és pszichiáter szerint a kereszt az ellentétekre szakadt világot és a négy elemhez, a természethez kötődő emberi létet szimbolizálja.

Számos kifejezésmódban jelképe az életnek, halhatatlanságnak, a férfiasságnak, a termékenységnek; gyakran használták az égtájakat őrző istenek, a négyarcú istenségek, ősanyák, a különböző korszakok, emberi nedvek, az őselemek, életkorok, vérmérsékletek, napszakok ábrázolására. A kereszt szakrális jelentése révén éppúgy előfordul a népszokásokban, a rítusokban, jóslásokban, a mágiákban, a varázslásokban, mint a mitológiákban és vallásos művészi alkotásokban.

A négyes az első négyzetszám, az igazság, az ajándékozás száma. A régi görögöknél a formát és a testet jelezte. A görög matematikus és filozófus, Püthagorasz (i.e. 580-500) számára ugyancsak a testet jelentette, s mindazt, ami a négy őselemből létrejött. Szerinte a kozmosz dupla négyesre építkezett. A püthagoreusok, mivel a négyest az isteni szellem képzetével kapcsolták össze, hol Hermészt, a holt lelkek vezetőjét, hol Dionüszoszt, a bor istenét azonosították ezzel a számmal, de a négyesre eskették fel a beavatásra várókat is. Az ókori görög filozófusai közül Empedoklész és Arisztotelész négy elemet különböztetett meg. Az asztrológusok a négy elem alapján négyféle típusba sorolták az embereket, ugyanezeket a személyiségtípusokat a legünnepeltebb ókori görög orvos, Hippokratész (i.e. 460 k - 377 k) az emberi test négyféle nedvéből származtatta: a vérből a szangvinikus, a sárga epéből a kolerikus, a fekete epéből a melankolikus, a nyálkából pedig a flegmatikus típust.

Négy állatövi jegyet hoztak összefüggésbe a négy csillagászati helyzettel: a Kos a tavaszi napéjegyenlőséget; a Rák a nyári napfordulót; a Mérleg az őszi napéjegyenlőséget, a Bak a téli napfordulót szimbolizálja. A négy évszak jelölte a négy napszakot: a tavasz a reggelt, a nyár a delet, az ősz az estét, a tél az éjszakát. A négy évszak négy korszaka: a tavasz az aranykor, a nyár az ezüstkor, az ősz a bronzkor és a tél a vaskor. A négy évszak közül tavasszal a fény házasságot köt a káosszal, a nyárban az anyag formát ölt, az őszben megjelenik a halál, a télben megszületik a remény. A négy évszakhoz gyakran társítottak istenségeket: például a görögöknél a tavasz - Kronosz és a Moirák, a nyár - Zeusz és a Harpüiák, az ősz - Hadész és az Erinnüszök, a tél - Apollón és a Múzsák; a keresztényeknél: Jehova, Szentlélek, Sátán és Jézus.

Az ókori kínaiak azt hitték, hogy a földet négy tenger veszi körül, az égboltot négy oszlop tartja és a négy világtájon négy istenség uralkodik. Négy szent állatuk volt: a sárkány, a főnixmadár, az egyszarvú és a teknős, sőt a sárkányból is négyfélét különböztettek meg: mennyeit, szellemit, földit és kincsőrzőt. A környező négy égtáj mindegyikéhez egy-egy, tehát összesen négy barbár népet kapcsoltak, akik folyamatos veszélyt jelentettek a kultúrát, műveltséget képviselő Kína számára. A kínaiak számára a négy - páros szám lévén - a női jin princípiumhoz tartozik, de kapcsolatba hozzák a nyugattal, és a föld elemmel is. A földet hagyományosan szintén négyszögletesnek képzelték. A "négy nagy király" - nevezetesen Ma, Zhao, Wen és Li - a taoista panteon alakjai, akik a világ négy égtája felett őrködnek. A taoisták a négyessel szimbolizálták az élet négy megjelenései szintjét és az anyag négy állapotát, valamint négy nagyságot tartottak számon a világon: az eget, a földet, a taót és a királyt.

A koreai mitológia négy szent állata védelmezte a négy világtájat; a zöld sárkány a keletet, a fehér sárkány a nyugatot, a vörös madár a délt és a fekete harcos az északot. A csuvasok erdőurának, Arszurinak négy szeme, a ketek gonosz főistenének négy ujja volt. A mongol hősnek, Dzsangarnak négy kánnal, vagyis a négy égtáj uraival kellett megküzdenie. A tibetieknél a világ négy sarkán négy törpe őrizte a föld alatti kincseket.

A hinduk négy életperiódust különböztettek meg: a születést, az életet, a halált és az újjászületést. Indiában a Védák és a kasztok száma négy, a Védákban négy főbűn és négy halhatatlan folyó szerepel, Brahmá az embereket négy rendbe sorolta, már a Rig-Véda is négy kasztot említ. A négy kasztot Purusa testrészeiből származtatták, a szájából a brahmanákat, a papokat és a szellemi foglalkozásúakat; karjaiból a ksatrijákat, a harcosokat és a nemeseket; combjaiból a vaisákat, a kereskedőket és a magasabb rendű iparosokat; lábából a súdrákat, az alacsonyabb rendű kézműveseket és a szolgákat. Az első három kaszt tagjai a kétszer születettek, míg a negyedik kaszt tagjai a tisztátalanok. Egy másik elképzelés a négy kasztot a négy életszakasszal hozta összefüggésbe, de kialakulását magyarázták a négy Juga-korszakkal és az isteni négyszöggel. is. Brahmát gyakran ábrázolták négy arccal és négy karral, amint kezében fogja a négy Védát. Brahmá feleségét, Gájatrit tartották a négy Véda anyjának, egy másik teória azt mondja, hogy Hajagríva lopta ki Brahmá szájából a Védákat. A hindu isteneket sokszor ábrázolták négy testrésszel, Ganésának négy kart tulajdonítottak, Sivát négy karral és négy arccal jelenítették meg, Indrának a fegyvere volt négy élű és a Ribhuk négy kupát készített azért, hogy halhatatlanokká váljanak.

Az egyiptomiak ugyancsak szent számnak tekintették a négyest, a négy világtájon kívül négyféle szelet, négy emberrasszt, négy barbár törzset különböztettek meg. Négy istenük volt a halottaknak, négy úton kellett menniük az elhunytaknak, négy korsó állt a holt lelkek rendelkezésére. Négy imát mondtak temetéseken és istentiszteleteken.

Az Amerikában élő népek babonáiban, vallási szertartásaiban szintén meghatározó volt a négye szám. Például a négy égtájat a toltékok főistenének négy fia szimbolizálta. A maják egét a négy Bakab isten tartotta, az eső és a villámlás isteneit, a Csakokat a négy világrésszel azonosították. Az aztékok a négyessel asszociálták a világ fejlődési szakaszait. Ezek a négy ocelot kora, a négy szél érája, a négy esőt felváltó négy víz kora, valamint a világ végét jelző négy földrengés korszaka voltak. Egyébként a négyes iránti tisztelet az amerikaiak halott kultuszában is jól kivehető. Például Mexikóban a holttest négy napig feküdt kiterítve, ugyanis azt hitték, hogy az alvilágba vezető út négy napig tart. Minden évben, a halál évfordulóján, egészen a negyedik évig, áldozati tárgyakat égettek el. Az ütközetben elhunyt harcosokról azt gondolták, hogy négy év elteltével kolibriként újjászületve térnek vissza a földre.

A görögöknél az athéni törvényhozó, a hét bölcs egyike, Szolón (i.e. 640-559) négy osztályba sorolta az embereket, négy volt a szelek és a szélistenek száma. A görög bölcselő, Platón (i.e. 427-347) az ősembereket négykarúnak és négylábúnak képzelte. A rómaiak az évet négy évszakra tagolták és Lemuria ünnepén, a halott szellemek elűzésére négy szem babot tettek a szájukba. Az etruszkok Culsans istene négy arcával kémlelte a négy égtájat. A finnugor népek komi mitológiájában négy tojásból keletkezett a világ. A skandinávoknál a négy világtájat négy törpe őrizte. Az ír Danu istennőnek négy varázstalizmánja volt, a Prózai Edda négy folyóról tesz említést. A nyugati szlávok Sventovit főistenének négy nyakán négy feje volt, hasonlóan az egy istenként ábrázolt balti négyfejű zbrucsi bálványhoz.

Az Ótestamentum szerint Jahve nevét tilos volt kiejteni, ugyanis a babiloni fogság után tabunak számított, csupán négy betűvel: JHWH lehetett jelölni. Az Ószövetség négy ,,nagy" prófétája: Izajás, Jeremiás, Ezékiel és Dániel, és a zsidók ősatyja, Ábrahám. Lót kiszabadítását megelőzően négy királyt győzött le. A leviták négyszer vettek részt istentiszteleten, Ezékiel próféta látomásában tűz és füstgomolyagban egy szekér formájú jelenség tűnt fel előtte, Jahve tüzes trónja, amelyet négy négyarcú (oroszlán, sas, bika, ember) élőlény hordozott. A különös lényekről így számolt be: ,,És orcájuk formája vala emberi orca, továbbá oroszlánorca mind a négynek jobbfelől, és bikaorca mind a négynek balfelől, és sasorca mind a négynek hátul." A négy élőlényt azonosították a négy kerubbal, más hitmagyarázók a négy evangélistával, egy későbbi asztrológiai értelmezés szerint a látomás az állatövi jegyek jelképe volt, az emberfej, oroszlánkarmok, bikatest és a sasszárny; mindez jól megfigyelhető a gizehi piramis szfinxén Egy későbbi asztrológiai értelmezés szerint a látomás - az emberfej, az oroszlánkarmok, a bikatest és a sasszárny - az állatövi jegyek jelképe.

Érdekes párhuzam figyelhető meg a kundalini jóga csakráinál (a gerincoszlop mentén elhelyezkedő pszichikai erőközpontokat nevezik csakrának, a szanszkrit szó jelentése: kerék). A csakrák közül négy különböző állatok jelképének felel meg: az elefánt, amely a föld elemeit szimbolizálja; a rák vagy a mitikus delfinalakú tengeri szörny, a makara, amely a vizet jelképezi; a bak, a tűz elem jelképe; a gazella, a szabadság, a levegő elem szimbolikája.

Dániel zsidó próféta víziójában négy vadállat jelent meg, a vadállatok minden valószínűség szerint a babiloni, a perzsa, a méd és a görög király lehettek. Izrael népének négy ősanyja volt: Sára, Rebeka, Ráhel és Lea, a világ négy legszebb asszonyának egyike Ráháb, a jerikói parázna nő volt. A zsidó papok négyszínű gyolcsból varrt, arannyal átszőtt, drágakövekkel ékesített kötényt viseltek.

A Bibliában nemcsak Jahve neve volt négybetűs, hanem Ádámé is. Az Édent négy paradicsomi folyó öntözte, négy az Apokalipszis lovasainak száma, s keresztény vallás négy meghatározó erényt tart számon. A keresztfán lévő felirat: az INRI négy betűjének jelentése: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Az angyalok kezdetben négyfejűek és négyszárnyúak voltak. Jézus Krisztus, halála után négy nappal támasztotta fel Lázárt, innen kapta a negyednapos Lázár elnevezést. Négyen voltak a kánoni evangélium szerzői is: Máté, Márk, Lukács és János. Jeromos egyházatya az Ezékiel látomásában megjelent lényeket összefüggésbe hozta a négy evangélistával: szerint Máté az ember, Márk az oroszlán, Lukács a bika, János pedig a sas volt.

A muzulmánok négy főangyalt különböztettek meg: Míkált, Izráilt, Iszráfilt és Dzsibrílt; közülük a halál angyala, Izráil négyarcú volt. A Koránban Allah az angyalokat négyesével kérette magához. A muszlimok négy folyója egy tubafa tövéből ered, és a világ négy égtája felé tart. A négyes dominál mindennapi életükben is: az igazhitű muszlimnak négy felesége lehet, négy vallási kötelességet kell elvégezniük: istentiszteleten részt venni, böjtölni, szegényadót fizetni és Mekkába elzarándokolni.

A buddhizmusban az utolsó földi Buddha, Sákjamuni a négy víziója közül a negyedikben látott egy szerzetest, aki megmutatta neki a megszabaduláshoz vezető utat. Buddha a lélekvándorlás titkán kívül rájött a négy szent igazságra, amelyekből a negyedik vezet a nirvánába. Tibetben a dalai láma utódjának megtalálásánál és kiválasztásánál nagy szerepet játszik az a négy anyajegy, amely a zodiákus jegyének alapján a leghatékonyabban irányítja híveit.

Az indiai Krisna-tudat négy hiányosságot említ: képes az ember hibákat elkövetni, ábrándokat kergetni, másokat becsapni és végül az érzékszervei is csalókák. A dzsaina mitológia különösen kedvelte a négyes számot, náluk többek között, négy istenosztály, négy templom, négy világtáj, négy lótusz, négy hegylánc, négy Nap, négy Hold szerepel. Zarathusztra (i.e. kb. 630-553) vallásában is fellelhető ez a szám, negyedik gyerekként látott napvilágot az iráni próféta, s egy másik prófétájuk, Máni, négy megjelenési formát említett: az Istenséget, a Fényességet, az Energiát és a Bölcseletet. Egyébként az irániak a világmindenséget négy ciklusra tagolták.

A magyar néphitben, a göcsejiek képzetében a vízen úszó Föld négy sarkát négy cethal tartja. A tatár-törököknél az ifjú pár négy napig nem mehetett ki a szobából. A hunok birodalmának négy főméltósága volt, a hadsereget a négy égtáj szerint négy főhadtestre tagolták. Négy kapuja volt József kazári király palotavárosának, és a kagán (fejedelem) négy hónaponként ment ki sétálni.

Nálunk régen a felségárulókat négy részre vágták és a város négy főutcáján felállított bitófán akasztották fel. Így végzett Szent István király is a lázadó Koppánnyal, akinek négyfelé vágott teste az ország négy városában - Veszprémben, Győrött, Esztergomban és Gyulafehérvárott - hirdette, hogy a magyaroknak ezentúl csak egyetlen királyuk van: István. Fazekas Mihály Döbrögije szerint, Ludas Matyi négyelni való volt: ez a szó a köznyelvben még ma is használatos kifejezés, jelentése: elverni, elpáholni.

A numerológusok szerint, aki a hónap negyedik napján született, az Uránusszal szimbolizált négyes vibrálását élvezi. Individuális, eredeti, önzetlen, áldozatkész, mások javán fáradozó személy. Mindezeken túl a találékonyság és a toleráns természet a fő jellemzője. Véleménye eltér a megszokottól. Talány mindenki számára. Mindig újat akar, a haladó eszmékhez vonzódik, igazi reformer, logikusan gondolkodik, kitartó, ambiciózus.

Szerencsét hozó napjai a szombat, a vasárnap és a hétfő. Jótékonyan hat közérzetére az orgonajáték, a kórusmuzsika és a kamarazene. Kedvező színei az ibolya lila, az acélkék, az óceán kék és az ezüstszürke. Féme a platina. Virága a hóvirág. Eleme a levegő.

A 4-es vibrálása nehezen diagnosztizálható, titokzatos betegségeket okozhat, idegrendszeri labilitást, pajzsmirigy-túltengést, vérkeringési panaszokat, légzőszervi bajokat, gyakori fej- és hátfájást.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
a *3-as* SZÁM HIEDELMEI
  2011-07-31 19:58:02, vasárnap
 
  Talán a legszentebb szakrális szám. A hármast azonosították a világmindenség három szférájával, az istentriászokkal, a háromfejű istenekkel, a szentháromságokkal. Az északi germánok isteni triásza: Tór, Ódin és Tyr, a skandinávoké Ódin, Hönir és Loki, az ókori rómaiaké Jupiter, Juno és Minerva, a Védák istentriásza Indra, Agni és Szúrja, a hinduizmus szentháromsága: Brahmá, Visnu és Siva, az egyiptomiaké Ozirisz, Ízisz és Hórusz. A vallásos emberek szent számként tisztelik a hármast, hiszen az Istenben lévo három személy, az Atya-Fiú-Szentlélek szentháromságának a jelképe, Krisztusban egyesült a király, a pap és a próféta.

A hármas, az abszolút tökély számaként, az utolérhetetlen eszményi egység jelzője, az emberi test-lélek-szellem trilógiája, az erő-tudat-anyagi lét hármassága; szimbolikája az isten-természet-ember csodálatos együttesének. Jelzi továbbá a tér három dimenzióját, a magasságot, szélességet és a hosszúságot. Az idő hármas tagozódásában a múltat, a jelent s a jövőt, amely együttesen reprezentálja az örökkévalóságot. A családi triászból a fogantató apát, a megfogant anyát és a születendő fiút.

Az ősi Egyiptomban a szentháromságokon kívül is fontos szerephez jutott a hármas. Időbeosztásukban az évet három részre osztották, és hónapjaik három dekádból álltak. A varázslatokat három nap alatt hajtották végre, hozzá varázseszközként három követ, vagy három gyümölcsöt használtak. Különös varázserőt tulajdonítottak a hármas pajzsú szkarabeusnak. Papjaik napjában háromszor mosakodtak, a hívok pedig három alkalommal mutattak be áldozatot, s háromszor tisztelegtek isteneik arcképe előtt.

A görögöknél ugyancsak nagyon elterjedt szám volt a hármas, mivel hárman voltak az évszakok istennői, az Erinnüszök, a jóindulat istennői, a Khariszok, az iszonyatosan csúnya Gorgók, a világ orsóját pergető nővérek a Moirák, sőt a Múzsákat is idesorolhatjuk, akik eredetileg szintén hárman voltak.

A görög isteni világban Hermészt a ,,háromszoros nagy", Triszmegisztosz névvel illették, Pallas Athéné mellékneve Tritogeneia, ami harmadik napon születettet jelent. Kronosz három fia: Zeusz, Poszeidon és Aidész uralkodott a háromfelé osztott világ fölött. Az alvilág őrzője a háromfejű Kerberusz kutya, az alvilági bírák hárman voltak, és Erisz almájáért három istennő versenyzett. A Delphoi híres jósdában háromlábú aranyszéken ülve jövendölt Püthia.

A görögöknél a házassági szertartást három helyen tartották, s az újdonsült házaspár háromféle ételt - kalácsot, kenyeret és gyümölcsöt - osztott szét a vendégek között. A temetkezési ceremónia után háromszor mormolták el az elhunyt nevét, és három ízben kívántak neki ,,élj boldogan"-t. A görögöknek három nevük volt, egy saját, egy atyai és egy nemzetségi.

A római patríciusoknak szintén három nevük volt, és a rómaiaknak menyegzőjükön három nemes cselekedetet kellett végrehajtaniuk. Kizárólag csak az a nő örökölhetett, aki évente háromszor szakította meg férjével a házassági közösséget. Az a rabszolga, akit háromszor adtak el, automatikusan felszabadult. A körmenet háromszor járta körbe a határt, a holtak szellemeinek elűzésére rendezett ünnepséget háromszoros kézmosással kezdték meg. Róma városa eredetileg három részből állt, és három tribusra (választókerületre) oszlott. A korabeli feljegyzések három Furiáról és három Gráciáról tesznek említést. A növényzet istennőjét, Dianát - utalva hármas hatalmára - Triviának is hívták.

Az ír mondák három iparos istene három mozdulattal készítette el a fegyvereket, amitől azok mágikussá váltak. Írország három névadó istennője: Banba, Fodla és Erie. A három nőalakos Brigit kelta istennő volt a bölcsesség, az orvoslás és a kovácsmesterség védőszentje. Tiszteletére három pataknál, három élő csirkét ástak el. A skandináv mitológia Ódin főistene három élettel áldotta meg Sztarkad viking harcost.

Szinte valamennyi néphagyományában fellelhető a hármas világbeosztás, amelyben a világegyetem három szintből áll. Ezek az ég, a föld és az alvilág. A tibetiek mitikus elképzelésében a hármas tagozódású világ: az ég, a köztes tér és a föld. A zapoték indiánok világmindensége szintén három rétegű: ezek az ég, az alvilág és a zapotékok lakta föld. Az etruszkok az univerzumot háromemeletes templomhoz hasonlították. A magyarok hármas világelképzelésében - a mandzsukéhoz hasonlóan - a felso világ az istenek és a csillagok tartózkodási helye, a közbülső az embereké, az alsó a holtak országa. Az Ótestamentumban is háromféle világ ismeretes: szellemi, testi és emberi világ.

A kínai mitológiában az őskáosz idején a három szellemből három églakó lett, akik ráleltek három ládára, bennük három hercegnőre, akikkel a házasságkötésük után három fővárost alakítottak, későbbi leszármazottaik a három nemzetség ősei: Jan, Ko és Pu. A japánok hódításmítoszában a rizskalászok istene, Ninigi három uralkodói ereklyét kapott örökül nagyapjától: tükröt, tort és egy drágakőfüzért. Az ereklyéinek megfelelően Niniginek három isteni fia született. A síntó vallás három nagy fesztiválja: a nagy megtisztulásé, a tavaszi ünnepségé és a rizsaratásé, amely a hálaadás ünnepe.

Az indeknél a szent Meru-hegy három csúcsán lakott a három isten: Brahmá, Visnu és Siva. Visnu isten három lépéssel vette birtokba a világot, ennek az emlékére maradt fenn a védikus kultuszban az áldozat bemutatásakor tett három lépés. Szent folyójuknak, a Gangesznek három ága van: az égi tejút, a földi és az alvilági folyóág.

A buddhista szent szövegek gyűjteménye a ,,hármas kosár", a Tripitaka; a buddhizmusnak három áramlata ismert, a kiskocsi, a hinajána, a nagykocsi, mahájána és a gyémántkocsi, a vadzsrajána. A mahájána mitológiában szereplő ,,három Buddha-test", a Trikája, a három test megvilágosodásának három szintjét jelöli. Az indo-tibeti tradícióban Buddha háromszor forgatta meg a dharma kerekét, a harmadik szeme pedig az intuitív látást jelképezte.

A kínaiak a három vallásalapítót: Lao-cét, Konfuciuszt és Buddhát szent triásznak tartják. A taoizmus megalkotója, Lao-ce három kincsben: a szeretetben, a mértéktartásban és az önmegtartóztatásban látta megtestesülni az élet harmóniáját. Ázsiában maradva még, a Krisna-tudat három gunája, vagyis kötőereje: a szenvedély, a tudatlanság és a jóság; háromféle jótékonyság van: jó, szenvedélyes és tudatlan. Zarathusztra a jó triászát hirdette, a jó gondolatét, a jó szóét és a jó tettét, amely a paradicsomba juttatja az igazhitűeket.

Az amerikai inkák szerint Pacsakamak, a világmindenség tanítója háromféle tojásból teremtette meg az embereket és az ősapa, Virakocsa három lény kivételével mindent elpusztított. A maják három világkorszakot különböztettek meg. A közép-amerikai indiánok hajfonatos istennője jelképezte a női élet három korszakát: a fiatalságot, az érett kort és az öregséget; valamint a női természet háromféleségét és az évszakok hármas váltakozását. Az irokézeknél meg az a hit járta, hogy az elhunytak földjére háromnapi út vezet, amelynek végén három kaput találnak a halottak.

A zsidók szent könyve, az Ótestamentum: Ádámnak három fiút - Káint, Ábelt és Sétet - tulajdonított, Noénak ugyancsak három fiú utódja volt: Sém, Hám és Jáfet, akiktől a föld valamennyi népe eredt. Isten Ábrahámtól, a zsidók ősatyjától áldozati állatokként háromesztendős üszőt, kecskét és galambot kért. Az Úr három vándor angyal képében jelent meg Ábrahám előtt, ez volt a szentháromság első megnyilvánulása. Mózest három hónapig rejtegette anyja. Az egyiptomi kivonulás harmadik hónapjában érte el a Sínai-hegyet Mózes, és három napig kereste József koporsóját. Áron botja nemcsak csodát művelt, hanem három csapást is hozott. A frigyláda három napig mutatta népének az utat. Bálám szamara háromszor makacsolta meg magát. Jerikó kémei három nap múlva tértek vissza. Delila háromszor próbálta kiszedni Sámsontól varázslatos erejének titkát. Illés próféta háromszor kérte meg az Urat, hogy keltse életre egy özvegyasszony halott fiát. Eszter háromnapos böjtöt parancsolt a zsidóknak.

A keresztény mitológiában Jézust, születésekor három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár köszöntötte, akiket Heródes király azért küldött Betlehembe, hogy győződjenek meg a Messiás világrajöveteléről. Amikor ráleltek a kisdedre, hódolatuk jeléül háromféle ajándékot: aranyat, tömjént és mirhát adtak anyjának, Máriának. Szűz Mária három éves korától nevelkedett a jeruzsálemi templomban. Jézusnak három bizalmas barátja volt: Péter, Jakab és János apostolok. Krisztus halála után harmadnapon támadott fel, s halálának a legvalószínűbb időpontja i.sz. 33. április 3-a, egy pénteki nap. ,,Vala pedig három óra, amikor felfeszítették" - mondja a Biblia (Mark 15-25). Krisztus az utolsó vacsorán jósolta meg, hogy mielőtt a kakas megszólal, Péter három ízben fogja őt megtagadni. Jézus jövendölése beteljesedett, de a feltámadása után megbocsátott Péternek, aki akkorra már háromszorosan megbánta tettét. Pál apostol levágott feje, miután kivégezték, hármat ugrott, és ahol földet ért, három gyógyító vizű forrás fakadt. Jónás próféta három nap és három éjjel tartózkodott a cethal gyomrában, utalva ezzel Jézus feltámadására, ,,Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében".

Az egyiptomi Borbálának keresztény hite okozta a vesztét, ugyanis a szentháromság tiszteletére egy épülő templomtoronyba három ablakot akart vágatni, ezért ítélték halálra. A jótékony szent Miklós három zacskó aranyat dobott be hozományként három elszegényedett lány ablakán - akiket apjuk erkölcstelen életre szánt-, ezzel az adománnyal azonban megszabadultak a léhaságtól. Egy másik jótéteményeként tartják számon azt, amikor három igazságtalanul elítélt embert mentett meg a kivégzéstől.

A három nagy igehirdető apostolnak eredetileg Buddhát, Zarathusztrát és Jézus Krisztust tartották, ám később Mohamedet is hozzájuk sorolták. Nyugat-Európában háromszor három középkori lovagról szól a legenda - a három keresztény: Artúr, Nagy Károly, Bouillon Gottfried; a három júdeai: Józsue, Dávid, Júdás Makkabeus; a három pogány: Hektor, Nagy Sándor és Julius Ceasar. A vallások közül a muzulmánok elvetik a szentháromság tanát, de a Korán az embereknek háromszoros életet tulajdonít: egy létezés előttit, egy földi életet és egy földi élet utánit. A zoroasztriánizmusban is bőségesen találunk hármast, de talán a legismertebb a Csinvat hídnál, az elhunyt lelkek felett ítélkező három túlvilági bíró figurája. A hinduizmus szent szótagja az aum a teremtés szimbolikája, ez a három betű jelzi a teremtő Brahmát, a fenntartó Visnut és a pusztító Sivát, jelképezi továbbá az isten harangszavát, amelyben az ,,a" isten halhatatlan lelke, az ,,u" az ember múlékony teste, az ,,m" pedig az isten és az ember kapcsolata; de felfoghatjuk a kezdet-közép-vég, az élet-halál-újjászületés, az örök világ-föld-idő összefüggéseként is.

Püthagorasz számára a hármas az első férfias szám, mely a sorsot, a rendet és a szükségszerűt jeleníti meg. A püthagoreusok a páratlan számokat szentnek tekintették, mivel a felezés után mindig marad valamennyinek egy középső száma. A páratlan számok - köztük a hármas is - eme tulajdonságuk révén érdemelték ki a legtökéletesebb szimmetria jelzőt.

A hármas geometriai megfelelője a háromszög, amelyet a misztikusok mágikus hatalommal ruházták fel. Az egyenlő szárú háromszög az isteni tökéletesség kifejezőjeként a harmónia, az arányosság és a stabilitás jelképe. A keresztény templomokban és a buddhista sztupákon ősi szimbólum az egyenlő oldalú háromszög, amelynek a közepébe egy szemet festettek. A püthagoreusoknál a háromszög jelentette a bölcsességet, a három összekapcsolt háromszög pedig az egészséget. A szabadkőművesek háromszöge a világegyetemet, az emberi arcot keretező háromszögük pedig a világképet ábrázolta. A csúcsával felfelé álló háromszög a nőiesség emblémája, a lefelé mutató a férfiasságé, a két háromszög együttesen a házasságé. Az egymásba írt két háromszög, a zsidók Dávid-csillaga, az ellentétek egyensúlyát jelzi. A homokórához hasonlító, csúcsaival érintkező két háromszög a szaracénok talizmánja, az isteni harag jelvénye. A két egymást metsző háromszög nem más, mint a szellem diadala a matéria felett.

A három összekötött nyílvessző a három napkeleti bölcs emblémája, de a kozmikus létrák és a világfák ábrázolásain jól megfigyelhető a hármas tagozódás. Hármas differenciáltságot hirdettek a középkor alkimistái is. Paracelsus szerint ,,Minden élőnek három földi kibontakozása van: só, higany és kén". A só kemény kristályai a földi anyagot, a higany a fogékonyságával a magasabb- és az alacsonyabbrendűek között közvetített, a kén lángoló tüzességével a rejtélyes létezése utalt, a természetfelettibe való átmenetre.

A középkor építészei is előszeretettel használták a szent számok közül a hármast. Egy aacheni szerzetestelepülés fennmaradt tervrajzán jól kivehető a hármas területi felosztás, a három lakókörzet, a három kolostor, a három kert, a három malom, a három serfőzde, a három fürdő, három orvosi rendeloő három pékség, három baromfiudvar. Hármas tagoltság figyelhető meg a zsidó templomokban is: három udvar, három sor, három ablak található bennük; a gyertyatartóik háromágúak, s három ivópoharat használtak.

A hármas számban tobzódnak a népmesék is: hárman voltak a mesék hősei, hárman az ördögfiókák és az árvák, a tündérek három kívánságot teljesítettek, három varázsigét mondtak, három életet éltek, minden esemény három napon és három éjjelen át tartott, három próbát kellett kiállni, három legfőbb erényt ismertek, háromnapi járóföldre volt a cél, és háromszor lehetett próbálkozni. A háromféle boszorkány közül a feketék mindig gonoszat cselekedtek, a szürkék elvétve jók is tudtak lenni, a fehérek viszont segítettek az embereknek. A hármast gyakorta a végtelen idő képzetével kapcsolták össze, a népmesékben megtalálható három nap nem más, mint egy esztendő, azaz a három egyenlő az eggyel, vagyis az egységes világegyetemmel.

Az álomfejtők szerint a hármas kerék azt jelenti, hogy szaporodik a család; háromlevelű lóherét enni üstbe ment tervre figyelmeztet. Egyébként hármassal álmodni szerencsét hoz, mindenki számára jól ismert találós kérdés a következő: ,,Amikor Jankó elment Piripócsra, találkozott három tóttal, minden tótnak három zsákja volt, minden zsákban pedig három macska. A kérdés: hányan mentek Piripócsra?"

A hármast, mint egységet, szívesen használták régi receptek összeállításánál: például három piros rózsaszirom, három fehér rózsaszirom, három szál nefelejcs, három szál veronikafű voltak a szerelmi bájital komponensei, amellyel az epekedő ifjú elnyerhette szívének választottját. A csalánszúrást háromféle levél nedvének a bedörzsölésével enyhítették.

Gazdag választékot nyújtanak a varázslatos hármasról a népszokások is. A kívánságot vagy óhajt háromszor kellett ismételgetni, hogy beteljesedjen, a hármast valamilyen dologra vonatkozóan és az idő jelölésére egyaránt alkalmazták. Ha a lány háromszor bekiabált a kútba, akkor még abban az évben bekötötték a fejét. Ha a kikosarazott legény háromszor földhöz vágta a kalapját, akkor a leány három évig nem ment férjhez, ha viszont a sikertelen leánykérés után a leány vágta háromszor földhöz a fésűjét, akkor a legény három évig nem kapott feleséget magának. A jegyességet általában háromszor hirdették ki a templomban, és a lakodalom is három napig tartott. Ha az ifjú asszony nem akart gyereket, akkor háromszor kellett leugrania a padlásfeljáró harmadik lépcsőfokáról. A csecsemőt háromszor locsolták meg a fürdővizével, hogy megtisztuljon, ha az újszülöttet háromnapos koráig nem keresztelték meg, akkor érte jött az ördög. A gyereket, ha hasgörcs kínozta, háromszor forgatták meg a szék lábai között. Hideglelés ellen levelibékáról vett vízből itattak három reggelen át a beteggel, a szemre nőtt árpát, késsel a kézben, háromszor kellett megfenyegetni a ,,vigyázz árpa, learatlak" mondókával. A ráolvasásokat három ízben ismételgették, rontásnál három napig a híd alatt tartott sóból és korpából adtak a tehénnek enni, részegeskedés ellen a temetőben három napra elásott üvegből háromszor három cseppet tettek az italozó ételébe. Szerelmi csalódás ellenszereként a hűtlen elfelejtésére három reggelen keresztül, még napfelkelte előtt, három korty tejet kellett inni, majd a tejesfazekat a patak vizében kimosni, s a vízből hármat kortyolni, utána harmatos fa alá állva háromszor kellett a törzsét megrázni. Aki kíváncsi volt arra, hogy meddig fog élni, annak hamvazószerdán háromszor kellett megkerülnie a temetőt, eközben a szelleme megsúgta neki a várható élettartamát. Ha valaki még a temetés után is félt a halottól, háromszor kellett a kéménybe néznie.

Már országokban is elterjedt szám volt a hármas: a jakutok is három napig tartották lakodalmaikat és a temetés alkalmával háromszor járták körbe a sírt. A törököknél a menyegző után a menyasszony még három napig maradt a szülői háznál, az újszülöttet három napig nem vették el az anyja mellől. Ártás ellen háromszor öntöttek ólmot. A csuvasok sörünnepe háromnapos volt, az asztalra három vödör sört tettek, és az italozás mellé három dalt énekeltek. Imádkozás után háromszor hajtottak fejet. A vőlegény háromszor kínálta meg menyasszonyát. A lappoknál három napig ünnepelték a medvetort, az áldozati állatra három nyírfaágat tettek, a tor végeztével háromszor ugrották át a tüzet. A finneknél, ha az asszony táltosfiút akart szülni, akkor három egymás utáni csütörtökön kakasvelőből kellett ennie. A csecsemő csak akkor vált táltossá, ha háromnapos kora előtt három vízesés habjából adtak neki. A szitával való jósláshoz olyan kefét használtak, amellyel előzőleg háromszor megkefélték egy halott ember fejét. Az áldozati állat hátára a cseremiszek hármat suhintottak, a vojtákok pedig háromszor öntöttek hideg vizet. A halott emlékére a beloruszok háromszor füstölték körbe az asztalt.

Dél-Afrikában az alkalmazottak háromszor tapsoltak, hajoltak meg és háromszor köszöntötték főnöküket. Az ajándékot háromszor köszönték meg, és a tagadásra háromszoros nemet mondtak. Szerencsés jelnek tartották, ha a fel-feldobott cipő háromszor a talpával az ég felé esett le a földre. A togói égisten templomát háromévenként füvesítették be. Az észak-amerikai dakoták naptáncukban a baltát háromszor lóbálták meg. Ausztrália őslakói szerint, ha hárman aludtak egy frissen hantolt síron, a halott csontja varázserejűvé vált. A férfivá avatási szertartás előtt a fiatalember pelyhedző szakállából kitéptek három szálat. A dél-ausztrálok három halálos bűnt ismertek, és azt hitték, hogy a halott lelke három nap alatt ér el a másvilágra.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
***VÍZ***HIEDELmek***
  2011-07-31 19:56:56, vasárnap
 
  A víz, az egyik fő elem, számos nép hitvilágában a föld az ősóceánból emelkedett ki, és meghatározó anyaga a világ megépítésének. A görög bölcselő, Platón (i.e. 427-347) szerint Isten a négy elemet, köztük a vizet, használta a világ teremtésekor. A keresztények szerint az égi víz az éltető víz; a földi sós víz viszont sem ivásra, sem öntözésre nem alkalmas. Miként a Biblia is mondja: "Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket." A víz azonban nemcsak minden dolgok kezdete, hanem vége is, erről szólnak a világvégét elbeszélő vízözön-mítoszok.

A víz a születés és a halál megtestesítője. Agni, a hinduk tűz istene vízből született, Visnu, a legfőbb isten pedig, amikor megpihent, egy vízen nyugvó kígyón aludt. Ugyancsak sok vonatkozásban kapcsolódnak a vízhez a szerelem és a termékenység istennőinek, az akkád Istár és a görög Aphrodité mítoszai is. A vízzel összefüggésbe hozhatók az emberi élet nedvei, az anyaöl, az anyaméh és a vér. Rituális mosdással jelenítik meg a második születést, az anyaméhből történő újbóli világrajövetelt.

A Bibliában szereplő intelem is a vizet idézi: "A saját ciszternádból igyad a vizet, csak azt, ami a saját kutadban buzog fel." Ez arról szól, hogy a férj elégedjék meg törvényes feleségével. A víz ugyanakkor jelenti a mélység veszélyét és a halált is. A vízi szörnyetegek gyomra akár a pokol, szinte lehetetlen onnan megmenekülni, ha mégis sikerül, az felér a feltámadással; ez utóbbit példázza Jónás története.

Az állandóan mozgásban lévő víz a termékenyítő erő, az új élet nedve. Az égből hulló csapadék, férfiúi magként termékenyíti meg a földet. Az egyiptomiak, a víznek tulajdonítják a születés és a megújulás képességét, Hápi istenben tisztelték az áradó Nílust, aki nedvességet és termést, egyszóval életet adott az egész országnak.

A keresztények számára a víz a tisztaságot; az alámerülés és a keresztelés a megtisztulást; a forrásvíz pedig a megújulást jelenti. A Paradicsomban lévő forrás táplálta az életfa gyökereit; a kelták szerint az örök fiatalság földjét éltető víz öleli körbe. A magyar mondavilágban Álmos anyjának "(...) méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak." A csángók képzetében a kutak kiszáradásával jön el a világvége, s csak az Antikrisztusnak lesz vize, amellyel magához csalogatja az embereket.

A víz kínaiak öt: föld, víz, tűz, fa, fém alapelemének az egyike, a tűz ellensége. Vele hozzák kapcsolatba az érzékek közül a hallást; a színek közül a sárgát; az ízek és a szagok közül az édeset és a poshadtat; a napszakok, az évszakok és az égtájak közül az éjszakát, a telet és az északot; a légköri jelenségek, a mezei termékek és az állatok közül a hideget, a cirokot és a disznót; a bolygók közül a Merkúrt; az emberi testrészek közül a vesét; az emberi indulatok és erények közül pedig a félelmet és a bölcsességet.

A vizek között többféle vizet lehet megkülönböztetni, ilyenek például a halhatatlanság italai: a gyógyító víz, az élet vize, szentelt víz. A régi görögök az élet vízének, a nektárt és az ambróziát tartották, amit csak az istenek ihattak, hogy megőrizzék ifjúságukat, győzedelmeskedjenek a halál fölött, és halhatatlanokká váljanak. A szentelt víz a születésétől a haláláig elkíséri az embert. Szentelt vízzel keresztelik meg a csecsemőt, ebből hintenek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára.

Magyar népszokások szerint a bő termés reményében, vízzel loccsantják le az aratásból hazatérő gazdát; a boszorkányok távol tartására, a kemencéből kivett kenyeret is vízzel kenik be. A húsvéti locsolás szokása, amikor a lányokat, asszonyokat az élet vízével locsolják le, a megtisztulást és újjászületést hívatott szolgálni.

A vízhez számtalan hiedelem tapad, így például, ha valaki meghal, a környéken, a vízzel teli edényeket ki kell üríteni, mert ellenkező esetben balszerencsés lesz a ház népe. Rossz előjelnek számít a vizet cél nélkül forralni, mert az eladósorban lévő lány nem megy férjhez. Viszont szerencsét jelent, ha az útnak induló ember háta mögé vizet öntenek, vélik a törökök. Az Azerbajdzsánban, valamint Irán északnyugati részén élő azeriek ugyancsak hasonlóan vélekednek, ők is egy kis vizet loccsantanak a földre a nagy vállalkozásba fogó, vagy hosszú útra kelő személy érdekében. Azt mondják, hogy ez szerencsét hoz számára, és segít a biztonságos és ép visszatérésben.

A néphit úgy tartja, ha a víz kilöttyen a pohárból, vendég áll a házhoz. Az afgánok viszont rossz előjelnek tartják a kiloccsantott vizet. Nálunk régen azt javasolták, hogy ha valakitől elloptak valamit, akkor az ellopott holmi helyére azonnal három vödör vizet kellett önteni, hogy a tolvajt egész életében rázza a hideg. Ugyanakkor óva intettek a szennyvíznek a kanálisba való kiöntésétől, mert attól féltek, hogy ez bénulást okozhat.

A koreai fiataloknál hagyomány, hogy a vizsga napján nem szabad hajat mosni, mert ezzel a memóriájukat is megtisztítják a vízzel. Következésképpen nem fognak emlékezni arra, amit korábban megtanultak. Az angolok szerint, aki korábban más által használt vízben mosakodik, veszekedni fog az illetővel, hacsak nem üti össze a tenyerét a víz fölött, miután a mosakodást befejezte. De attól is óvnak, hogy az ember olyan pohárba öntsön vizet, amelyben már van valamennyi víz, mert ezt a gonosz szellemek látogatásra történő meghívásnak tekintik. Az íreknél soha sem szabad a lábmosó vizet kiönteni éjszaka, és a piszkos vizet is csak akkor, ha előtte figyelmeztették a tündéreket. A zsidó hiedelem veszélyesnek tartja, ha az ember vizet kér valakitől, valamint az átlépést a kiöntött víz fölött.

Az azeriek számára a víz a világosságot és a tisztaságot reprezentálja. Például, ha egy rokon, barát, vagy jó ismerős hosszú útra indul egy merőkanál hideg vizet locsolnak utána. Ennek ugyanis a szimbolikus jelentése az, hogy a víz megtisztítja az utat, simává, zökkenőmentessé teszi az utazást. A gesztust gyakran ,,Az Isten segítsen utadon!", vagy ,,Jó utat!", vagy ,,Legyen utad olyan tiszta, mint ez a víz!" - jókívánság kíséri. Ha pedig vízzel álmodnak, azt hiszik, ezáltal tisztábbak és szerencsések lesznek. Ha valaki felkel, és a vízzel való álmáról beszél, történetét a ,,víz tisztaság" szavakkal nyugtázzák a többiek.

Régi álomfejtőink szerint: tiszta vízzel álmodni jószerencse, vagyonosodás jele; zavaros víz viszont szomorúságot jelez, vagy az álmodó sajnálkozását egy általa jól ismert személy betegsége vagy halála miatt. Álomban a koszos víz látványa, egy gátlástalan személyre figyelmeztet, aki tönkre akarja tenni az álmodót.

Az asztrológiában vizes jegyek a Rák, a Skorpió és a Halak, amelyekre a nedves, hideg sajátosságok jellemzőek. A víz elem jegyei az ösztönök, az impressziók, az egyenletes munkálkodás, a flegmatikus személyiség. A Vízöntő csillagjegy a Bak és a Halak között, január 20-ától február 18-áig uralkodik. Az állatöv 11. jegyét egy korsóból vizet öntő emberrel ábrázolják.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
***BOR***HIEDELMek***
  2011-07-31 19:56:09, vasárnap
 
  Az ókori Babilon vallási ünnepein már ittak bort, más keleti kultúrákban is ismerték, mert szent italként említik. A hettita katonai eskü során a szertartást végző - miközben bort önt - így kiált fel: "Ez nem bor, ez a ti véretek!" Hasonló szavakat mond, a borral töltött serlegét felemelő Jézus Krisztus is: "Ez az én vérem."





A Hindukus lejtőin - a bor és a szőlőfürt isteneként - a nurisztáni Indra felügyelte a szüretet. Az ógörögöknél a bor és a borkészítés istene Dionüszosz, felvidította az embereket, elűzte a szenvedést, örömöt töltött a szívekbe, eloszlatta a gondokat és a félelmet. Megtanította az embereknek a szőlőtermesztést és a borkészítést. A villámszóró főistent, Zeuszt - mint annyi mással - a borral is összefüggésbe hozták. A rómaiak Bacchus isten (Dionüszosz nevének latinos formája) személyében dicsérték az újbort.

A bibliai hagyományban Noé fedezte fel a bort. A héber Lótot, miután sikeresen megmenekült, lányai lerészegítették, és vérfertőző kapcsolatot létesítettek vele. A föníciaiak, amerre jártak, mindenütt megkóstoltatták az emberekkel a mámorító bort.

A zsidóság a Biblia szellemében élt a bor fogyasztásának lehetőségével. Palesztina híres volt szőlőskertjeiről, s a bor népi italnak számított, de szerepet játszott a nép vallási életében, rituális gyakorlatában is. A jó szüret Isten áldásának, a rossz pedig Isten büntetésének számított. Az ószövetségi vallás áldozatai között szerepelt az ún. italáldozat, de a bort önmagában nem mutatták be áldozatul, legfeljebb más áldozatok adalékául szerepelt.

Az ókori Egyiptomban a bor az isteneknek szánt ajándék volt. A gyönyörök kertjében azok a fiatalok, akik ittak a varázserejű fűszeres borokból, szerelemre lobbantak egymás iránt. A görögök és rómaiak ugyancsak nagy becsben tartották a finom nedűt. Eubulosz (i.e. 4. század) görög államférfi, azt mondta, hogy az első amfora bor elfogyasztása erősíti az egészséget, a második a jókedvet és a szerelmet, a harmadik az elalvást, a negyedik a féktelenséget, az ötödik a lármázást, a hatodik az ingerkedést, a hetedik a verekedést, a nyolcadik a bizonyítás kényszerét, a kilencedik a haragot, a tizedik amfora bor már őrültséget vagy eksztázist vált ki az emberből.

A sokak által kedvelt bort ősidők óta, mint Isten ajándékát dicsőítik, de vannak, akik méregnek tartják. Az ókori görögök gyakran megénekelték a bor erényeit és veszedelmeit. Epiktétosz (i.u. 55 k.-135) görög filozófus, költő a témát a következőképpen fogalmazta meg: ,,A szőlőtőke három fürtöt terem. Az első az érzékre hat, a második mámort hoz, a harmadik bűnhöz vezet." Tény, hogy a mértékletesen fogyasztott bor szexuálisan hatásos izgatószer.

Anonymus, a 11-12. században élt pannon krónikaíró lejegyezte, hogy hódítások után a harcosok, nagy borissza dáridókat csaptak. A középkorban a járványok leküzdésében használták a gyógyító hatású bort. Nostradamus (1503-1566) a híres francia asztrológus, ecetes borral fertőtlenítette a sebeket.

A bor, mely a rítusok, az ünnepi asztalok, lakodalmi, toros, temetési szertartások kelléke, különösen kitüntető szerephez jut a keresztény vallás alapítójának, Jézus Krisztusnak életében. Példabeszédeiben előszeretettel használ szőlővel és borral kapcsolatos képeket, és első csodája is borral kapcsolatos, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatja. A bor a legnagyobb vallási szerepet az utolsó vacsorán kapta. Jézus ezen a húsvéti lakomán a kenyeret önmaga testévé, a bort pedig önmaga vérévé változtatta. Tanítványainak parancsba adta, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére a világ végéig.

A bor, amely minden szentmisében újra és újra Jézus vérévé változik a pap szavára, már nem csupán az embert vidámítja, hanem megtisztítja, megszenteli, gyógyítja a lelket.

A néphiedelem szerint, ha véletlenül kiömlik a bor, kedvező jelnek számít; ha leesik egy pohár bor, és a pohár összetörik, az a boldog házasság és a tartós érzelmek jele, vallják az angolok.

A bor filozófiájában írja Hamvas Béla (1897-1968): "A víz az őselem. Először: a víz borrá változik; másodszor: a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem. Az anyagból lélek, a lélekből szellem, ez a dupla transzszubsztanciáció, amelyet itt a földön át kell élnünk. (...) A borivásnak csak egyetlen törvénye van: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan."
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
***SÖR - HIEDELMek***
  2011-07-31 19:54:52, vasárnap
 
  getraenke-0137.gif from 123gifs.euA mai értelemben vett sör, keményítőt tartalmazó magvak, főleg árpa csíráztatásával nyert cefrézett maláta és komló főzetének erjesztésével készített, szénsavban dús, aránylag kevés alkoholt tartalmazó aranysárga vagy barna színű szeszes ital. Mivel majdnem minden szénhidrátot tartalmazó anyag természetes úton spontán erjedési folyamaton mehet keresztül, valószínű, hogy a sörszerű italokat egymástól függetlenül fedezték fel a világ különböző részein.

A Zagrosz-hegységben talált osi agyagkorsók kémiai vizsgálata szerint kb. 7000 évvel ezelőtt, a mai Irán területének nyugati részén már biztosan készítettek sört, melynek során az erjesztés technológiáját használták. Az első söröket emmerből vagyis tönkölybúzából főzték.

Mezopotámiában a legrégibb bizonyítékok a 6000 éves sörivó embereket ábrázoló sumér kőtáblák. Ez a kesernyés ízű ital már a kezdetekben is nagy megbecsülésnek örvendett, isteneiknek - közülük is elsősorban a termékenység istenének - a sumérok rendszeres söráldozattal tisztelegtek. A sört megemlíti a 3900 éves Gilgames eposz, mely szerint Enkidu, a torzonborz, gyapjas vadember a kenyér és a sör fogyasztása révén vált emberré, és a sumer költemény - a sörfőzést patronáló istennő, Ninkasi tiszteletére - a legrégibb sörkészítési receptet is tartalmazza.

A sumer birodalom az i.e. 2. évezredben összeomlott, és utánuk a babilóniaiak lettek Mezopotámia urai. Kultúrájuk a sumérekéből származott, így ők is mesterei voltak a sörfőzésnek. Mai ismereteink szerint 20 különféle sört főztek, ezek közül nyolc tiszta emmerből, 8 tiszta árpából, és 4 gabonakeverékből készült. A babiloni időkben a sör zavaros és szűretlen volt. A szívószál elődjeként, szalmaszálat használtak söriváshoz, hogy a főzésnél keletkező meglehetősen keserű maradékanyagok ne kerüljenek a szájukba. A világos sört még a több mint 1000 km távolságra lévő Egyiptomba is exportálták.

Babilon legnagyobb uralkodóinak egyike, a törvényalkotó Hammurábi (uralkodott kb. i.e. 1792-1750 begin_of_the_skype_highlighting 1792-1750 end_of_the_skype_highlighting), időszámításunk előtt a 18. században állíttatta össze kőbe vésett törvénytárát, amely egyebek között a sörfőzést, sörminőséget, sörkereskedelmet is szabályozta: "Ha a sörösasszony a sör értékét a gabona értékével szemben csökkenti, a vízbe kell vetni." A napi söradag a társadalmi helyzettől függően volt meghatározva. Például a közönséges munkásnak 2 liter, a közszolgáknak 3 liter, a vezető tisztviselőknek és a főpapoknak pedig 5 liter sör dukált naponként. Ezekben az időkben a sört nem árusították, hanem árpáért lehetett cserélni. A sörfőzés - akárcsak a kenyérsütés - a háziasszonyok feladatai közé tartozott.

Egyiptomnak is nagy vallásos és világi sörkultúrája volt, az időszámításunk előtti harmadik évezred közepéről ránk maradt képek pontos használati utasítást adnak arról, hogyan kell a sörcefre számára átgyúrni a lisztpépet, és a részekre osztott savanyított kenyeret. A Nílus vidékén élő fellahok még ma is így készítik a sört. A sörhöz datolyát adtak, hogy jobb íze legyen. A sörfőzés jelentőségére utal, hogy a ,,sörfőző" szóra külön hieroglifát alkottak. Leginkább Ozirisz termékenységistennek áldoztak sörrel.

A görögök és a rómaiak az egyiptomiaktól vették át a sörfőzés fortélyait. A borszőlő termesztését megelőző időkből a római természettudós, id. Plinius (23-79) a sör népszerűségéről számolt be a mediterrán térségben. Egyiptomban, a mai Németország egy részét is magában foglaló Galliában és Hispániában, azokban a régi időkben a sör számított a mindennapok italának, ami a víz szennyezettségének (mindennemű betegségek forrása volt a víz), másrészt pedig a sör olcsóságának, tápláló hatásának volt tulajdonítható.

Később Rómában a bor vált az istenek italává, a sört csak a birodalom perifériáin fogyasztották, ahol az éghajlat nem volt alkalmas a szőlőműveléshez. A rómaiak számára, akik szinte kizárólag csak bort ittak, a sör egy borzalmas, barbár ital volt. A római történetíró, Tacitus (55 k.-120), aki először írt egy hosszabb beszámolót a régi germánokról, a teutonokról a következőket mondta: ,,A teutonok árpából vagy búzából erjesztett borzalmas főzeményt isznak, amely csak nagyon csekély hasonlóságot mutat a borhoz." Tény, hogy az akkoriban főzött sört nem lehetett tárolni, zavaros, és csaknem hab nélküli volt.

A legrégebbi bizonyíték a sörfőzésre német földön a korai hallstatti időszakból (i.e. 800 körül) származik, sörös amforát találtak a mai Kulmbach közelében. Néhány száz évvel Krisztus születése után a sör már alapvető kereskedelmi cikk volt. A régi németek a sört nem csak isteni áldozatnak tekintették, hanem - akárcsak az egyiptomiak - a saját élvezetükre is főztek sört, és fontos szerepet játszott a mindennapi életükben.

A sörfőzés monopóliuma az első évezred vége felé kezdett megszűnni, amikor a kolostorok figyelme egyre inkább a sörfőzésre irányult. A szerzetesek sörfőzés iránti intenzív érdeklődését az motiválta, hogy szerény ételükhöz tápláló és jóízű italt kívántak felszolgálni, különösen a böjti időszak során. Mivel a folyadék fogyasztását nem tekintették a böjt megsértésének, a sörfogyasztás megengedett volt. Innen kapta a sör a ,,folyékony kenyér" nevet. Az egyes kolostorokban a barátok igen nagy mennyiségű sört fogyasztottak, a történészek szerint a szerzetesek napi fejadagja elérte az 5 litert. Hamarosan a kolostorok több sört kezdtek főzni, mint a saját szükségletük, és idővel jól menő vállalkozásokká alakultak. A sört a kolostorok tulajdonában lévő kocsmákba szállították, később a sör kivitelére is lehetőség nyílt. A szerzetesek tudományos szintre emelték a sörfőzés művészetét, úgy tartják, hogy a mai Belgium területén található Brabant tartomány kolostoraiban használtak először a sörízesítéshez komlót.

A komló használatát először nem nézték jó szemmel (több helyen meg is tiltották), mert veszélyeztette a sörfőzdék monopóliumát, ugyanis akkoriban különleges - tölgyfamakkot, mirtuszt, rozmaringot stb. tartalmazó - fűszerkeverékkel ízesítették a söröket. E növényi keverékek közé olykor hallucinációkat kiváltó, vagy mérgezőnövények (beléndek, mandragóra) is bekerültek. Emiatt a sörfőző edénnyel kapcsolatban különféle babonák alakultak ki. A fő áldozatai e babonáknak a ,,sörboszorkányok" (,,sörfőző boszorkányok") voltak, vagyis a sör által okozott mérgezésekkel a késői középkorban a különleges fűszerkeverékeket összeállító asszonyokat vádolták. Az utolsó ismert ,,sörfőző boszorkány" megégetésére 1591-ben került sor. A boszorkányüldözésnek a komló ízesítőként való elfogadása vetett véget. Ezzel a sör kevésbé romlandóvá vált, és a sörfőzési folyamat stabilizálódott. Ettől kezdve a sör ízben és megjelenésben kezdett hasonlítani a mai sörökre. A megbízhatóság, minőség és állag magas színvonalának garantálása érdekében IV. Wilhelm bajor herceg 1516-ban megalkotta a német sörtisztasági törvényt, mely kimondta, hogy a sörfőzéshez csak árpa (később malátával kevert árpa), komló és tiszta víz használható. Ez a sörtisztasági törvény a legrégibb, ma is hatályos élelmiszertörvény.

A sör a közép- és észak-európai népek mitológiájában is megjelent. A finnek nemzeti eposza, a Kalevala hosszabban ír a sör és a sörfőzés eredetéről, mint az emberiség keletkezéséről.

Az ősi skandináv eposz, az Edda szerint a bor az istenek itala volt, a sört a halandók, míg a mézsört a halottak királya országában élők fogyasztották.

A németalföldiek hiedelmében a sört a legendás flamand király, Gambrinus (alias Jan Primus, azaz I. János) találta fel. A német költő, Burkart Waldis 1543-ban, azt írja róla, hogy a sörfőzés művészetét Ízisztől, az egyiptomiak anyaság és termékenység istennőjétől tanulta. A legtöbben azonban Jean Sans Peurt (1371-1419), Burgundia hercegét - akit másképpen Gambriviusnak hívtak - tartják a karakter eredetének, akiről úgy vélik, hogy ő fedezte fel a komlóval főzött malátasört. A cseh legenda szerint viszont Radegastnak, a kölcsönösség szláv istenének találmánya e nemes ital.

A sörre a "sörszentek" - Soissonsi Szent Arnold, Metzi Szent Arnold, Szent Vencel, Szent Brigitta, Hildegard von Binden - vigyáztak, ugyanis a sörfőző szerzetesek természetesen védőszenteket választottak maguknak, hogy ezzel is elnyerjék Isten jóindulatát és segítségét munkájukhoz. Hogy főzeteiket megkülönböztessék, a kolostorok gyakran patrónusuk nevét adományozták sörüknek. A ,,sörszentek" életéhez különféle csodálatos történetek fűződnek.

Soissonsi Szent Arnold egy flandriai sörfőzde tetejének beomlása után imájával elérte, hogy az Úr megsokszorozza a megmaradt sört. A komlószedők patrónusának tartott híres belga szent egy alkalommal, mikor az apátság méhészetében kast szőtt, rájött, hogy a szalmát fel lehet használni a sör tisztításához.

Metzi Szent Arnold a legenda szerint véget vetett a pestisnek, amikor felszentelt egy sörös kupát, s az embereknek megparancsolta, hogy csak sört ihatnak és csakis a felszentelt korsóból.

Vencel herceg a cseh Premysl uralkodóház gyermekeként született, atyja a csehek második keresztény uralkodója volt. Mivel a cseh komló rendkívül értékes volt, halálbüntetéssel sújtott mindenkit, aki külhonba próbálta eladni azt. Így vált a cseh serfőzők védőszentjévé.

Szent Brigitta az egyik legjobban ismert ír szent Patrik után. Nagylelkű, sörkedvelő nő volt, aki szekéren járta a vidéket. Gyógyított leprásokat, s amikor azok sör után kezdtek könyörögni, a piszkos, szennyezett vizet kitűnő sörré változtatta. Egy alkalommal pedig hordónyi sört szállított tizennyolc templomnak, ami elegendőnek bizonyult nagycsütörtöktől a húsvét végéig.

Hildegard von Binden, bencés apáca, Diessenberg apácafőnöknője, jól ismert gyógynövénygyűjtő és zenész volt. Már életében sokan szentként tisztelték. Felvilágosult nőként sikerült legyőznie a szociális, kulturális akadályokat, püspökök, pápák és királyok bizalmasa lett. Gyógyított gyógynövényekkel, értekezést írt a természetről, s a növények, fák, drágakövek gyógyító hatásáról. Tőle származik az egyik legkorábbi feljegyzés a komló felhasználásáról a sörgyártásban.

A ,,sörszentek" megjelenése előtt az egyház szemében, a mámorító élvezetet nyújtó, szerelmi ajzószerként ható sör szálkát jelentett, ezért tiltotta híveitől. Szerintük csak fajtalan némberek és boszorkányok isznak bájitalként, vagy tesznek szerelmi kenőcseikbe sört.

Az emberek ízlése és megítélése szerint, amíg a bor ünnepi italnak számít, addig a sör a kivételes helyzetek itala, ezt javasolják házasságkötés, keresztelő, házszentelés stb. alkalmából fogyasztani. Különösen a németek kedvelik a sört, úgy vélik a sörivás a hosszú élet titka. Farsangkor feltétlenül sört isznak. A Németországi Spree folyó völgyében élő szorbok, más néven vendek, pár száz éve még sörrel pecsételtették meg, ha valamire fogadtak, vagy zálogot adtak-kaptak. Titoktartás végett egyszer két sziléziai rabló sört löttyintett az asztalra, és abba mártották ujjukat. Német néphit szerint csütörtöki napokon az ősök emlékezetére, valamint a szellemek és tündérek számára egy meghatározott helyre vagy egy fa tövébe sört kell önteni. A svájci sörmanóról azt állítják, ha nem kapja meg söradományát, akkor kárt tesz a házban. Egykoron a belga asszonyok nemcsak a sütés-főzésben, hanem a sörfőzésben is versengtek egymással.

Gyógyszerként számos betegségre ajánlják, de elsősorban az ürömmel kevert sört javasolnak női bajokra, a citromfűvel ízesítettet depresszió ellen. Szerelmi varázslások alkalmával, a lányok, hogy elnyerjék a kiszemelt férfi szerelmét, egyszerűen a sörébe köptek.

Álomban sört látni vagy inni, boldogságot, homályt vagy ihletet jelez, de arra is utalhat, hogy az álmodó erős társadalmi életet él.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
***VIRÁGok***HIEDEDLMEi***
  2011-07-31 19:52:40, vasárnap
 
  A virágok szépsége megörvendeztet, látványuk elkápráztat, megszínesíti életünket. A virág a szerelem ősi szimbóluma, mivel a porzó és a bibe a férfi és a nő együttesét és összetartozását jelképezik. Emellett utalhatnak szüzességre, szemérmességre, hűségre, hervadásra, elmúlásra, halálra, gyászra is. A piros virág a felkelő Napot, a szenvedélyeket, a fehér a tisztaságot, az ártatlanságot szimbolizálja, a fehér és vörös együtt a halálra utalnak, s a piros-fekete színével a kiontott vért és a halált jelképező pipacs az angoloknál a gyász virága.





A virágok az ünnepek, vallási és gyászszertartások világszerte elterjedt díszítőelemei. A földből kinövő, és az ég felé tartó virágok a világmindenséget jelenítik meg, a négy elemet: a földet, a levegőt, a növekedésükhöz szükséges vizet és a Nap tüzes melegét példázzák.

A virágok színük, alakjuk, felépítésük végtelen kombinációja, a hozzájuk fűződő szimbólumok sokasága, gyógyhatásuk széles spektruma, felhasználásuk, kifejezőképességük és az élővilágban játszott szerepük alapján rendkívül sokfélék.

A hóvirág a reményt és Szűz Mária szűzies tisztaságát; a gyöngyvirág Mária jóságát, szeplőtelen fogantatását; az ibolya szerénységét; a szarkaláb könnyeit jelzi; az aloé egyszeri virágzásával ugyancsak Szűz Mária egyik jelképe. A ciklámen színe Szűz Mária véréhez hasonlatos. A kamillát, a mályvát és a zsályát Mária lelki gyógyító erejével hozzák összefüggésbe.

Az angyalgyökér két egymásba fonódó levele közül előbújó virágzata, a szentháromságot formázza. Hasonló jelentése van az ibolyával rokon árvácskának is, bár a néphagyomány másként értelmezi, az árvácska alsó, sárga szirmai a mostohát, a két tarka középső szirom a lányait, a két felső ibolyaszínű szirma pedig a két árvát jelképezi. A fűszeres illatú rozmaring a néphit szerint a lányok tisztaságát, az esküvői szertartáson viselt rozmaringág az életre szóló hűséget jeleníti meg. A bazsalikom gyűlöletet; a szúrós bogáncs sértettséget, zárkózottságot; a salamonpecsétje titoktartást sugall.

A rózsa a titokzatosságot, a teljességet, a szerelmet, a szívet és a hallgatást (sub rosa) szimbolizálja. Azt mondják, a rózsa a virágok királynője, a liliom pedig a virágok királya. Már a középkorban a liliom - elsősorban a fehér liliom - volt a tisztaság, az ártatlanság, a jámborság szimbóluma. A fehér liliommal a szűziességet fejezik ki, a vörös-narancssárga liliomokkal az erotikus gondolatok és a termékenység azonosíthatók.

A szegfű a kicsattanó életöröm virága, de hegyes, vékony leveleivel Krisztus kereszthalálának szögeire is utalhat. Bájvirágok mellé délceg kardvirágokat ültetnek az eladó lányok háza elé. A színes virágú verbénát a régi rómaiak szent növényként tisztelték, azt gondolták, hogy háború idején elriasztja az ellenséget. A Marssal társított verbénát, nagykövetek viselték ruháikon. A druidák varázslatokhoz használták. A német Albertus Magnus püspök és természettudós (1193-1280) a verbénát ugyancsak a szerelmi varázslatok virágának tekintette, a fénylő piros és sárga kakastaréjról pedig úgy vélte, hogy jövőbelátást biztosít az ember számára.

A harangvirágot, kehely formája miatt a termékenységgel, a germán Freya istennővel és Máriával kapcsolják össze, de olykor Krisztus születésével, valamint a szentháromsággal társítják. A pitypang, vagyis a gyermekláncfű a termékenység virága. A nárcisz Krisztus feltámadását jelképezi, de elsősorban az önmaguk szépségében tetszelgő, önimádó emberre utal. A margaréta Krisztus könnyeinek és a vértanúk szenvedéseinek, valamint Szent Katalinnak a virága. A kankalin virágzata Szent Péter kulcsait jelzi, de utalhat Máriára is, akinek fia nyitotta meg a mennyországot az emberek előtt.

A mirtusz Babilonban az ünnepek díszítésére szolgált; a zsidóknál kultikus virág, mivel öt fehér szirma csillagot formáz; az egyiptomiak Hathornak szentelték, a görögök Aphrodité virágának tartották, a rómaiak Vénusznak, a kertek istennőjének szinonimájaként használták; később a tiszta szerelem és a házasság jeleként lett kedvelt menyasszonyi virág.

A monda szerint az első jácintok Hüakinthosz spártai királyfi - akinek életét szerelmes barátja, Apollón diszkosza véletlenül oltotta ki - véréből fakadtak, róla kapták nevüket. Egy másik változat spártai Telamon fiának, Aiasnak a véréből származtatja a virágot.

A napraforgó az önfeledt szerelem és az aranyló Nap szimbóluma, jelezhet nemesi kivagyiságot és alárendelt hűséget is. Amíg a fehér liliom érintetlenséget és mennyei magasztosságot sugároz, a nőszirom a szivárvány színeire utal. A fehér őszirózsa a halottak virága, a gyorsan hervadó szellőrózsa a halál jelképe. A tulipán a nő és a férfi közötti harmóniát reprezentálja, de a nőiesség jelképének is tartják, tulipánt ajándékozni felér egy szerelmi vallomással. Az amaránt, ephesusi Artemisz istennő virága, a halhatatlanság szimbóluma. Az amarántból készített korona hírnevet és szerencsét hoz viselőjének, istenképek és sírok díszítésére szolgál.

A kajszibarack virága Kínában a fennköltséget, a bátorságot, a jellemességet; az őszibaracké a hosszú életet, a halhatatlanságot jelenti. A cseresznyefa és a szilvafa virága a tavaszra és a szűziességre utal. Keleten a bazsarózsa, a pünkösdirózsa és a tubarózsa a tavaszt idézi, de jelképezi a bőséget és a méltóságot is. A krizantémot királyi virágként tisztelik, az ősz, a hosszú élet, az előkelőség szimbóluma. Az orchidea a gyöngédséget, kifinomultságot jeleníti meg. A lótusz a hindu felfogás szerint a női nemi szerv, a jóni megjelenítője.

Indiában a virágokat az élet és a boldogság szimbólumának tekintik, ezért fontos a szerepük minden vallási szertartásban. Úgy gondolják, hogy minden istenségnek megvan a maga kedvenc virága, és ha ezt felajánlják számára a szertartás során, jutalmat ad az imádónak. Általában a szertartáson illatos, lágy szirmú virágokat ajánlanak fel. A vörös virágokat rendszerint az istennőknek ajándékozzák. A köztiszteletben álló, megbecsült személyeket virágszirmokkal szórják meg, vagy fehér jázmin, sárga bársonyvirág, vagyis tagetesz virágkoszorúval jelzik az irántuk érzett elismerést. Valaha a királyok előtt így hódoltak, s a hősöket, tudósokat, bölcseket ily módon honorálták.

Az indiaiak körében a hagyományos köszöntés vagy búcsúzás még ma is elképzelhetetlen virágok nélkül. Ez a gyakorlat jellemző a házassági ceremóniák során is. A virágszirmok hintése egy formája a köszöntésnek, a jókívánságnak, ezért a ceremónia végén a jelenlévők virágszirmokat szórnak az ifjú párra. Dél-Indiában az asszonyok öltözékének fontos tartozékai a hajukba tűzött virágok.

Az azerieknél és az oroszoknál mindig csak páratlan, 5, 7, 9, 11, vagy 13 szálú virágcsokrot szabad ajándékba adni. A páros számokat a halállal és a gyásszal társítják. A mártírok sírját páros számú piros virággal díszítik fel, a fiatal harcosok sírjára kettő vagy négy szál virágot helyeznek. A páros számú virág együttese az oroszok szerint is a halált szimbolizálja, ilyen csokrok használata csak gyászszertartásokon elfogadott. Szerintük a művirágok ugyancsak a halálra utalnak, tilos ilyent ajándékba adni, mert inzultusnak tekintik. A virágok száma a csokorban szintén nagy fontosságú: egy szál virág, a figyelmesség jele; a három szál a tisztelet kifejezése; öt virág elismerést jelez; a hét szál virág, szeretetet, szerelmet sejtet. Kivételesen páros számú virágból álló csokor is ajándékozható, azonban a csokorban tizenkettőnél több és hattal osztható számú virágnak kell lennie. Születésnapra olyan virágcsokor dukál, amelyben a virágok száma megegyezik a megajándékozott évei számával. Az oroszoknál a szegfű, mivel a szorongás, nyugtalanság virágának tartják, a szerelemben nem hoz boldogságot. A sárga virágokat, különösen a sárga rózsákat, az elválás, a búcsúzás virágainak tekintik.

Az asztrológusok a különböző állatövi jegyben születettnek a következő virágokat ajánlják: A Kosnak: piros rózsát és díszbogáncsot; a Bikának: orgonát, ibolyát és krizantémot; az Ikreknek: jázmint, azáleát, pünkösdi rózsát vagy bazsarózsát; a Ráknak: tavirózsát, liliomot, tulipánt, nárciszt, fehér rózsát vagy violát; az Oroszlánnak: rózsát, napraforgó virágát, muskátlit és hajnalkát; a Szűznek: ibolyát, árvácskát, azáleát; a Mérlegnek: a fehér rózsát, a primulát, ibolyát, orgonát, gyöngyvirágot, orchideát, mirtuszt; a Skorpiónak: piros gyűszűvirágot; a Vízöntőnek: orchideát, alpesi rózsát, orgonát, kutyatej virágját; a Halaknak: hóvirágot, jázmint, tavirózsát, szegfűt.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
a**HÁZASSÁG**SZÁMA**&*2*
  2011-07-31 19:50:46, vasárnap
 
  A kettes mint a páros számrendszer bázisa, jelképe a dualitásnak, az alteregóknak, az ellentéteknek, a kettősségnek; reprezentálja a két nemet, az ikreket, a két pólust, a feszültséget, a megosztást, a konfliktust, az ellenállást, az elszakadást, a csábítást, de szimbolizálhatja az élet és halál, a nyár és tél, a rokonszenv és ellenszenv kettősségét, az isten és a természet viszonyában a teremtés és az egyesülés aktusát, a szellem és az anyag kapcsolatát, az önmegvalósulást.

E duális számra talán a kínaiak két ősprincípiuma: a Jang és a Jin a legjellemzőbb példa. Amíg a férfias Jang a fényt, az életet, az eget, a Napot, az aktivitást, a nemzést jelképezi, a nőies Jin a passzivitást, az odaadást, a befogadást, a sötétséget, a földet, a Holdat jeleníti meg. A pozitív Jang és a negatív Jin ideális párosként harmonikusan egészítik ki egymást, hisz ők együttesen a jó és a rossz, a vonzalom és a taszítás, a hideg és a meleg, a nyugtalanság és a nyugalom, a keménység és a lágyság.

A püthagoreusok a kettest - lévén páros szám - nőies jelleggel látták el, természeténél fogva ezt a számot inkább negatívnak, mint pozitívnak minősítették. E számtól eredeztettek szinte minden rosszat: az örök viszályt, a másságot, a hadakozást, a rivalizálást, a széthúzást. Püthagorasz annyira utálta a kettest, hogy egyenesen a kígyó emblémájának nevezte el, sőt mi több, lefokozta ezt a számot megtébolyodott, megháborodott egyessé. Úgy okoskodott, ha az egyes kettéválik, abból lesz a kettes, ennél fogva a kettes nem kétszer egy, hanem csak az egynek a fele. Amíg az egyes az első egész szám, addig a kettes nem lehet más szám, csupán az első tört szám.

A kettesről nemcsak a püthagoreusok vélekedtek elmarasztalóan, hanem az ősi keresztények körében is rossz ómennek bizonyult. A jó és a rossz örök ellentétét szimbolizálja Káin és Ábel, valamint Ézsua és Jákob, bár ők később megbékéltek egymással. Az antik Rómában sem voltak kibékülve a kettes számmal, amelyet Plútónak szenteltek, s fesztiválját a második hónap, második napján ünnepelték meg, emiatt szerencsétlen számnak tartották.

A legtöbb vallás is dualisztikus, hisz kettéválik bennük a földi lét a túlvilági élettől, az Isten az ördögtől, a világosság a sötétségtől. A vallásoknál maradva, az evangélikusok és a reformátusok ma már csak két szentséget különböztetnek meg, a keresztséget és az úrvacsorát, s a római és a görög egyház második szentsége a bérmálás.

A kettes által képviselt ellentétet, kettősséget a különböző népek mitológiáiban az isteni párosok, az ikertestvérek jelenítik meg, ilyenek az egyiptomi mitológia két egymással rivalizáló istene: Hórusz és Széth, az irániak örök harcban álló két ikertestvére: Ahuramazda és Ahriman, a szlávok istenpárosa: Belobog és Csernobog, de megemlíthetjük a görög mitológia híres ikerpárját: Kasztórt és Polüduszkészt (a rómaiaknál ismertebb nevükön: Castor és Pollux), vagy a Rómában szentként tisztelt két testvért: Romulust és Remust is. A rómaiaknál még számos isteni páros ismert: Dianus és Diana, Liber és Libera, Pomo és Pomona, Faunus és Fauna, Lupercus és Luperca, Denus és Dana, Volumnus és Volumna, Limentius és Limentina, valamint a kétarcú istenség, Janus és társa, Jana.

Máskor a két nem harmonikus viszonyát kifejező házasság számaként jelenik meg a kettes, amit jól példáz a görög Zeusz és Héra, vagy a Rig-Véda isteni házaspárja, a napmenyasszony, Szúrja és a Holdvőlegény, Szóma. A görög mitológiában a kétnemű Hermaphroditoszban egyesült a női és a férfi nem, az egyiptomi Ré önmagával lépett nászra, kétnemű lény volt az ógermán Tuisto és az óizlandi Ymir, de Ádám is, Éva születése előtt.

Mind az afrikaiak, mind az ausztrálok mondáiban, mítoszaiban domináns számként szerepel a kettes, a védikus irodalomban pedig ez a szám minden létező alapja, az oszthatatlan tökéletes egység, a két életre szóló örök élet szimbóluma, a teremtésben maga a föld és az ég.

A kettes sajátos számfilozófiájából ered a megerősített kettősség védelmi funkciója; gyakran volt két királya Spártának, a régi Kínának két császára, két dinasztiája és két fővárosa volt. Jellemző példa a dualisztikus gondolkodásmódra, hogy a civilizálatlan néhány népeknél a törzs két részből állott; a társadalomhoz tartózókból és a beavatás előtt állókból. A lovas nomád népeknél a kettős királyság volt az általános. A hunok két részre osztották birodalmukat, egy jobb és egy bal oldalira. Innen származik a mesebeli királyok jutalomként adományozott fele királysága is.

Az Európa északkeleti részén élő osztjákok hőse két nőt vett feleségül, a poluj fejedelem két kérőt küldött arájáért, a menyasszonyt két öregasszony kísérte, a vogul-osztjákok égatyja kétféle embertípust teremtett; nyershúst-evőket és a főttétel-fogyasztókat. Nálunk a kettes számot néhány szatmári babona őrzi. Többek között az a hiedelem járta, hogy kenyérsütéskor nem jó két lepényt sütni, mert abban az évben nem megy férjhez a ház eladó lánya. Aki viszont megpirított két karéj kenyeret, és azt egy lopott gatyába becsomagolva a párnája alá dugta, megálmodta, ki lesz az ura.

Világszerte elterjedt a kettős névadás, de különösen a természeti népeknél illették gyakorta két névvel a gyerekeket, például az ősi Egyiptomban az igazi, nagy név mágikus erővel bírt, ami megvédte viselőjét a gonosztól, viszont a kicsi és a jó név volt az, amelyik mindenki számára ismert lehetett, ezen állhattak bosszút a szellemek. Az ókori Kínában pedig azt hitték, hogy minden embernek két lelke van, amelyek közül az egyik a testtel a sírba száll, a másik viszont a lélektáblára kerül.

A kettes számra más jellegű példákat találunk az okkult tudományokban. Az okkultisták duálnak, vagyis párnak, segítőtársnak, házastársnak tekintik a kettest. A kabbala tanait őrző két írás egyikében, a Széfer Jecirában, a kettes a teremtő szót szimbolizálja, mert a kimondott szó két részből állt, leheletből és a gondolat közvetítéséből. A mágusok kétféle mágiát különböztettek meg, a sátáni vagy fekete mágiát és az ezzel ellentétes, fehér vagy krisztusi mágiát. Az asztrológusok minden bolygónak két házat tulajdonítottak, egy éjszakait és egy nappalit. A numerológiában a kettes a Holdat jelképezi, ebben a felfogásban a kettes a fogamzás, a gyermekszülés és az álmok száma.

Az ember testi képességeit kettős szervei biztosítják: a fülek a hallást, a szemek a látást, az orrlyukak a szaglást, az ajkak az ízlelést, az evést, az emlők a szoptatást, a kezek a munkavégzést, a lábak pedig a járást. A kettes szám befolyása alatt áll a fej, e szám képviseli a héber ábécé második, beth betűjét, a kettessel jelképezik a Holdsarló növekvő szarvát.

Bár tény, hogy a kettes a számsorban az egyes után következik, számos tradícióban - tökéletlensége miatt - még a kettest sem sorolják az igazi számok közé; Kínában például a hármas szám volt az első.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
***CSÓK - HIEDELmek***
  2011-07-31 19:49:33, vasárnap
 
  Csókot adni valakinek vagy valaminek a tisztelet kifejezése, üdvözlési szokás, többnyire találkozásnál vagy búcsúzásnál. A szenvedélyes érzéki csók szerelemből, erotikus érzelemből, szexuális vágyból fakad. A csók azonban nemcsak üdvözlést, szeretetet, szerelmet, nemi vonzódást fejezhet ki, hanem gyengédséget, tiszteletet, kegyeletet is. Adható ajakra, arcra, kézre, lábra vagy egyéb testrészre, de megcsókolható valamilyen tárgy is, mint például a kereszt, vagy a pápa halászgyűrűje. Számos népnél a csókváltás, mint üdvözlési forma elterjedt a férfiak körében is. A régi Rómában a fiúk szájon csókolták haldokló apjukat.

Az üdvözlő, köszöntő csóknak régről ered a története, említést tesz róla az Ótestamentum; a szent Bibliában Júdás csókjával árulja Jézust a katonáknak; de számos utalás található rá az ókori görögöknél, a rómaiaknál és a germán népeknél is. A csók egészen megszokott volt a Római Birodalomban a barátok és a családtagok között. A polgárok az uralkodóik kezét csókolták meg. A rómaiak a csókolózásnak három kategóriáját ismerték: az osculum az arcra adott csók volt, a basium az ajkak összeérintését jelentette, míg a savolium, vagy savium pedig az erotikus csók elnevezése volt. Ókori eredetű az esküvői csók is, ugyanis a rómaiaknál a hagyomány szerint a párok házassági szándékuk bejelentését követően a család és az ismerősök előtt szenvedélyesen megcsókolták egymást. A rómaiak gyakran a leveleiket és a dokumentumaikat is csókkal pecsételték le, a csók ugyanolyan megszokott volt valamilyen jogi vagy üzleti aktus, esetleg politikai egyezség szentesítésére, mint a kézfogás.

A vallások megjelenése előtt a csók mágikus cselekedet volt, lélekcserének vélték. Az animista elgondolás szerint a lélegzés nem pusztán fizikai jelenség, hanem a lélek ki- és bejárása, a szeretet, a barátság, a rokonság elismerésének pedig legfőbb jegye a csók. Olyan fontos a csók, mint a név-, vagy a vércsere.

Az őskeresztények arcra adott csókkal köszöntötték egymást, a "szent csók" (osculum pacis) ma is fontos része a római katolikus szertartásoknak; vallásos ceremóniákon manapság is nagy jelentőségű a csók: a püspök csókkal illeti az újonnan felszentelt papot; a püspökké szentelésekor pedig őt magát köszöntik csókkal. A középkori lovagnak, lovaggá ütéskor csók járt, a menyasszony megcsókolása megszokott a nyugati esküvői szertartásban.

Amíg a nyugati világban az üdvözlést kifejező nyilvános csók nagy múltra tekint vissza, a világ sok részén teljesen ismeretlen az ajakcsók. Ritkán fordul elő Kelet-Ázsiában, ahol inkább a meghajlás az elfogadott. Az eszkimók és a polinézek csók helyett az orrukat dörgölik egymáshoz, míg Délkelet-India népei, valamint az észak-európai lappok mély lélegzetvétel közben az orrukkal megérintik a partnerük arcát. Thaiföldön csók helyett a szerelmesek belégzés közben egymáshoz szorítják arcukat. Régebben a malájok is az orrukat dörzsölték össze. Japánban és Kínában csak a 20. század vége felé terjedt el a nyilvánosság előtti csókváltás, de a hosszan tartó szenvedélyes csók náluk társadalmilag még ma sem elfogadott. Ugyanez igaz a muszlimokra is, és - valószínűleg az iszlám befolyás, valamint a viktoriánus etikett hatására - az erotikus csókolózást már évezredekkel ezelőtt művészi tökélyre fejlesztő Indiára is.

Az erotikus nyelves csókot (Maraichinage), melyet ,,francia csóknak" (french kiss) is neveznek, állítólag egy apró breton város, Pays de Mont lakói, a maraichinek találták ki védekezésként városuk túlnépesedése ellen. Az olykor órákig tartó ,,nyelvcsatákkal" a gyermeknemzéssel járó nemi örömöket próbálták pótolni. Mivel a francia csók nemcsak az ajkakat, hanem az érintésre ugyancsak nagyon érzékeny nyelvet és a szájat is stimulálja, sokak szerint nagyon élvezetes és bensőséges formája a csókolózásnak. Emellett az újdonsült párok számára lehetővé teszi, hogy megízleljék egymást, vajon biológiailag összeillenek-e. Ez jóval többet jelent, mintha csak megszagolnák egymást, ugyanis a csók minőségén keresztül képesek megítélni potenciális társuk, szexpartnerük személyiségét, és azt is megtudhatják, hogy mennyire bízhatnak meg benne.

Ugyanakkor a Salamon-szigeteken élő melanézek a szeretkezést megelőző csókolózást értelmetlen dolognak tartják, szerelmeskedés közben a felajzott fiú egyszerűen beleharap a lány szempilláiba. A kwakiutl indiánok egymás nyelvét szopogatják, a dél-amerikai - főként Bolíviában élő - sirionóknál pedig az esti köszöntés után rögtön kezdődik az üzekedés.

A csókkal, mint viselkedésformával kapcsolatban sokféle hiedelem is született. Ezek - lévén a csók a megbecsülés, a tisztelet, a barátság és a szerelem jele - többnyire pozitív jelentésűek. Jól ismert például, hogy az arany nyakláncon függő keresztet háromszor kell megcsókolni, hogy ne érje szerencsétlenség az embert; akinek a szája széle viszket, csókot érez; akinek az orra viszket, hamarosan ,,csókot kap egy bolondtól", vagyis rászedik az illetőt, a bolondját járatják vele. Ha az alvó gyereket megcsókolják, felnőttként önhitt, beképzelt lesz; a bolhacsípés a kézen, egy váratlan csók, vagy egy váratlan hír jele lehet. Aki a türkiz követ csókol meg, annak elmúlik a lámpaláza.

Karácsonykor fagyöngy alatt csókolózni szerelmet jelent. Szerelemgerjesztő hatását kihasználva az angolok úgy vélik, hogy a fagyöngy alatti csók megpecsételi két ember szerelmét, és ebből házasság lesz. Ugyancsak náluk a fagyöngy alatt álló hölgy - persze, ha engedi és igényt tart a megtiszteltetésre - nem utasíthatja vissza, hogy bárki megcsókolhassa. Az angolszászoknál a 16. században elterjedt szokás volt, hogy a látogató, a jó szerencse érdekében megcsókolta a ház macskáját.

A törökök azt mondják, hogy ha az újszülöttet a talpán csókolják meg, könnyen fog járni. A színésznők pedig úgy vélik, hogyha újév első napján tűzoltóval csókolóznak, akkor az egész év sikeres lesz számukra. A magyar néphitben azt, akitől az ember az újév napján az első csókot kapja, az egész évben szeretni fogja. A hiedelem szerint vörös rózsa eredete is a csókkal függ össze: azt mondja a legenda, hogy a paradicsomban Éva, miután megcsókolt egy fehér rózsát, a virág elpirult a gyönyörtől, s vörössé változott.

A néphagyományban gyökerezik számos csókkal kapcsolatos szokás és jó tanács. Szüleinktől hallottuk, hogy ha egy szelet kenyér leesik a földre, akkor le kell fújni, meg kell csókolni, és ha lehetséges, meg kell enni. Az angolszászoknál babonás előírás volt, hogy az utolsó szelet kenyér elfogyasztójának meg kellett csókolnia a kenyér készítőjét. Sok népnél elterjedt szokás a föld megcsókolása, hogy általa részesüljenek a földben rejlő varázserőből az emberek. Néhol a lányok az esküvő előtti éjjelt együtt töltik a menyasszonnyal, másutt a templomból kijövet csókkal - köznyelven: menyasszony csókkal - búcsúznak el a fiatal arától.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
**SZÁMok**HIADAELMEi**
  2011-07-31 19:48:38, vasárnap
 
  Elsőként az ókori görögök figyelték meg, hogy az összes páros szám - a kettő (diász) kivételével, amely nem más, mint két egység (monász) - egyaránt felosztható két egyenlő és két nem egyenlő, de azonos paritású részre. Így például a 4 felosztható két egyenlő részre: 4 = 2 + 2, ahol mindkét szám páros, és két nem egyenlő részre: 4 = 3 + 1, ahol a 3 és az 1 páratlan számok. A 6 lehetséges felosztásait - 6 = 3 + 3; 6 = 4 + 2; 6 = 5 + 1 - nézve ugyanez a helyzet. A páratlan számok viszont csak egyenlőtlen részekre oszthatók fel, és az egyes részek paritása mindig különböző. Az elmondottakat a 7 felosztásain - 7 = 4 + 3; 7 = 5 + 2; 7 = 6 + 1 - szemléltetve, jól látható, hogy a 7 mindig két különböző páros és páratlan szám összegének az eredménye.

A régi görögök a két egyenlő részre nem osztható monászt, vagyis az egyest páratlanként határozták meg, és - mivel más egész számok összegeként sem állítható elő - ez lett az első a páratlan számok sorában. Másik érvük emellett az volt, hogyha páros számokat adtak össze, az eredmény mindig páros szám lett, ha viszont a monászt adták valamelyik páros számhoz, a két szám összegeként páratlan számot kaptak.

A püthagoreusok, a ,,számok atyjának" tartott ókori görög filozófus és matematikus, Püthagorász (i.e. 582 - 496) követői a páros számokat nőies jelleggel, a páratlanokat pedig férfias természettel ruházták fel. Ám nemcsak ok ítélték meg eltérő módon az egyes számokat, de a különböző vallásokban is, korok és országok népeinek felfogásában, szokásaikban is sokféle - olykor ellentétes - elképzelés született az egyes számokról. Például az osztóinak (1, 2, 3) összegével megegyező, ezért a matematikusok által tökéletesnek tartott hatos egyszer a gonoszság száma, másszor az alkotó teremtésé, a tizenhármas hol szerencsétlennek, hol szerencsésnek minősül.

A rómaiak szemében a páros számok azon tulajdonsága, hogy egyenlő részre oszthatók, balszerencsét jelentett, ugyanis számukra ez a felosztás a halál jelképe volt. Például a páros számú életkort nem szabadott másnak megmondani, mert a hiedelmeik szerint ezzel nagy veszedelmet hozott az ember magára. A szlávok viszont a páratlan számokkal voltak így, azokról gondolták, hogy hibásak, negatívak, sorsüldözöttek. Ugyanez mondható el a sziámiakról is, akik annyira irtóztak a páratlan számoktól, hogy még véletlenül sem tettek páratlan számú ablakot, ajtót házaikra és templomaikra. A törökök a páratlan számok közül nemcsak a tizenhármast, de a negyvenegyest sem állhatták, mindkét számtól mániákusan ódzkodtak. Ezzel szemben Kelet-Szomália lakói a páros számoktól iszonyodtak, ezért amikor - szokásukhoz híven - kávét rágcsáltak, gondosan ügyeltek rá, hogy mindig páratlan számú kávészem legyen a szájukban. Akárcsak a régi rómaiaknál, vagy a babonás emberek többségénél, náluk is a páratlan számok jelentettek szerencsét, örvendtek megbecsülésnek. Ez sok tekintetben megegyezik a kínaiak azon elképzelésével, miszerint a páros számok, a földi számok, a páratlanok viszont a mennyhez tartozóak. A babiloniak és az egyiptomiak legkedveltebb száma a hetes volt, a rómaiak, a görögök és az afrikaiak a hármashoz vonzódtak, az ausztrálok és az amerikaiak pedig a négyest tartották a legtöbbre.

A páratlan számokhoz számos babona fűződik. A japánok szerencsétlennek bélyegezték a hármast, és sohasem ültek hárman az asztal mellé. Az irokéz indiánok a békepipából háromszor pöfékeltek, a halott lelkéről meg azt tételezték fel, hogy három nap múlva tér vissza eredeti otthonába, hazatértét három kopogással jelezve. Régen, a Moszkva környékiek gyakorta ismételgették az ,,egy, kettő, három, az Isten szereti a szentháromságot" mondókájukat, mert azt hitték, hogy ez szerencsét hoz számukra. Hasonló szólásmondás járta a németeknél is: ,,minden, ami jó, az három!". Nálunk ,,három a magyar igazság". Az a hit járja, hogy ha valami háromszori próbálkozásra sem sikerül, érdemes még egyszer nekiveselkednünk, ugyanis ezt az újabb kísérletünket már bizonyosan siker koronázza. A szerencsét, hogy el ne szalasszuk, a fán háromszor kell lekopogni, alulról-felfelé. A levél biztosan célba ér, ha a postaládára háromszor ráütünk. A nyakláncon függő keresztet háromszor kell megcsókolni, hogy ne érje szerencsétlenség az embert. Az asztrológusok azt is megfigyelték, hogy bizonyos dolgok periodikusan háromszor egymás után ismétlődnek.

A hármashoz kapcsolódik az a cigány adoma, mely szerint Jézus keresztre feszítéséhez szükséges négy szöget a cigánynak kellett volna beszereznie, ő azonban nagyon megsajnálta az Urat, ezért egy szöget ellopott a négyből, így Jézus lábát csak egy szöggel rögzíthették a keresztre. A részvétéért cserébe Jézus megengedte a cigánynak a lopást, azzal a feltétellel, ha harmadszorra sem sikerül valamit ellopnia, akkor nem kísérletezik vele többet.

A páratlan számok közül érdemes még elidőzni egy kicsit a tizenhármas számnál. A tizenháromhoz sokféle babona kötődik, és szinte valamennyi kellemetlen, szerencsétlen jelentésű, amitől jobb távol tartania magát az embernek. Az olaszok irtózását ettől a számtól ékesen bizonyítja, hogy Firenze utcáin és terein nincs tizenhármas szám, helyette többnyire a tizenkettő és felet használják. A számozás ebben a sorrendben 11, 12, 12 ½ , 14. De nemcsak Firenzében, hanem szerte Itáliában, sőt a francia fővárosban is kerülik a tizenhármas házszámozást. A világ számos szállodájában nincs tizenhármas szoba, az Egyesült Államok felhőkarcolói közül a legtöbből hiányzik a tizenharmadik emelet, persze csak ami a számozást illeti. A babonás emberek a tizenhármas ellenszereként az asztalon elhelyezett tizenharmadik tányér mellé tűt szúrnak, ami szerintük megszünteti a szám gonosz hatását. Néhány ember viszont - ellenkezve a közhiedelemmel - szerencsét hozó számnak tekinti a tizenhármat, és bármilyen tevékenységbe, új vállalkozásba kizárólag a hónap tizenharmadik napján kezd; szerződések, egyezségek kötését is erre a napra időzíti.

Nálunk olykor a szerelmi babonákban is felbukkan ez a szám. A legismertebb a Luca-napi szerelemjóslás, amikor az eladósorban lévő lány tizenhárom papírra tizenhárom fiú nevét felírja, majd az összehajtogatott papírgalacsinokból naponta egyet a tűzbe dob, a karácsonyra megmaradó cédulán jövendő férjének a neve olvasható. Ugyanezt a célt szolgálja a tizenhárom gombócba gyúrt cédula, vagy az András-napján készített, papírkerékre írt tizenhárom fiúnév is. A házasság-előrejelzések között a tizenhármas mellett a páros és páratlan számok is megjelennek: ha valaki káposztát tölt és a töltelékek száma páros, akkor a lány még abban az évben ,,megpárosodik", ha páratlan számú, akkor várhat még a sorára.

Amíg a kerek tízes, a százas, az ezres a teljesség szimbolikájaként él a köztudatban, az eggyel nagyobb szám mindig valami rendellenességet sejtet, inkább minősül balszerencsésnek, mint szerencsésnek. A százegyes kedvezőtlen jelentésű számként szerepel a Védákban, a hinduknál a bűnelkövetőt százegy botütéssel sújtották, s az adósnak ezer rúpia tartozás helyében ezeregy rúpiát kellett visszafizetnie. Kedvező értelemben százegy ágyúlövés illette meg az újszülött trónörököst, és a világ egyik legszebb mesegyűjteménye az ,,Ezeregy éjszaka meséi".
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
**MISZTIKUS SZÁMok*- *7*&*9*
  2011-07-31 19:47:44, vasárnap
 
  A hét mágikus erejével hozzák összefüggésbe az emberi élet jelentősebb állomásait, ezek ugyanis valamennyien a heteshez kötődnek. Már a magzati életben megfigyelhetők a hetes szám periodikus ismétlődései: a magzat a terhesség harmadik hetében kezd a ,,tudatára" ébredni; a hatodik héten kialakulnak a szív és a fontosabb erek; a hetedik héttől jelennek meg az alsó és a felső végtagbimbók, a tizedik hétre kifejlődik ki a csontváza, kezén és lábain az ujjak, s innentől reagál az érintésre, tapintásra. A tizenkettedik hét táján már ide-oda tekintget és fintorog; a tizennegyediken azonosítható a neme. A tizenhatodik hétre kifejlődik a magzat hallása, ekkortól érzékeli a zajokat (legjobban a hangos, basszus zenét), s a túl erős fényt. A fején hajszálak, s a bőrén szőrszálak jelennek meg, az ujjaival képes fogómozgást végezni. A tizenhetedik hétre érzékeny lesz a bőre; a huszonharmadikon pedig már úgy viselkedik, mintha gondolkodna, arcáról leolvasható a rosszallás, az öröm, tud már mosolyogni, de képes grimaszokat is vágni, s mivel szopja az ujját, a szorongása is tetten érhető. Huszonöt-huszonhat hetesen gyakran változtatja a helyét, mintha tornamutatványokat végezne, bukfencezne. Normál terhesség esetén harminchét és negyvenkét hét között jön a világra a csecsemő.

A kisgyermeknek hetedik hónapos korában bújnak ki első tejfogai, és a huszonegyedik hónap körül kezd el beszélni, a hetedik életévében nőnek ki a csontfogai, és kezdenek kihullani a tejfogai. Kétszer hétévesen serdül ifjúvá, és háromszor hétévesen cseperedik férfivá. Huszonnyolc évesen ér ereje teljébe, ötször hétévesen válik házasságra éretté. Hatszor hétévesen érkezik szellemi teljesítőképessége csúcsára, és kilencszer hétévesen lép be a klimax korba.

Elterjedt nézet az is, hogy hétévenként alakul át az emberi test, körülbelül hétévenként a szervezet összes sejtje kicserélődik, hétévenként formálódik át az ember felfogása, szokásai, nézetei megváltoznak, érzései idomulnak. Sőt talán az is igaz, hogy hétévenként alakul újjá és cserélődik ki ismeretanyaga.


A misztikus kilences főleg az emberi szervezet működésével áll kapcsolatban. A csecsemő, normális terhesség esetén, kilenc hónapra jön a világra, az ember lélegzetvételeinek száma nyugalmi állapotban percenként 18, melynek jegyeit összeadva, az eredmény 9. A szívverések percenkénti átlaga 72, az összeg (7+2) megint 9. Az egészséges ember testhőmérséklete 36 fok, 3+6=9; a szívverések száma óránként 4320, amelynek jegyei összeadva ismét a kilencest adják; a szívverések száma 24 óra alatt 103 680, az összeg újra 9; a levegővételek óránkénti száma 1080, amely summázva szintén 9-et eredményez. Egy nap alatt átlagosan 25 920-szor veszünk levegőt, ez utóbbi szám pedig a nagy sziderális évben (Napévben) lévő évek számával egyezik meg.

Az ember kritikus éveinek tartják a hetes és a kilences páratlan számú többszöröseit, a hetes, kilences, huszonegyes, huszonhetes, harmincötös, negyvenkilences, hatvanhármas és a nyolcvanegyes számokat, amelyek fölött az asztrológusok szerint a Szaturnusz bolygó felügyel. A felsorolt évek közül a huszonegyestől és a negyvenkilencestől kell tartani, de a legveszélyesebb közöttük mégis a hét és a kilenc szorzata, a hatvanhármas. E baljós számban egyesül ugyanis a titokzatos hetes a rejtélyes kilencessel, szorzatuk tehát felnagyítja a két szám mágikus erejét. A közhiedelem szerint, aki a 63. évét megéri, nyugodtan élhet tovább. Mind a mai napig Európa babonás emberei két jelentős születésnapot különböztetnek meg, az egyik, amely a világrajövetelt jelzi, a másik pedig a 63. év betöltését jelöli. A 17. században számos köszöntővers látott napvilágot, amely a 63. évi születésnapot volt hivatott éltetni.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/231 oldal   Bejegyzések száma: 2300 
2011.06 2011. Július 2011.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2300 db bejegyzés
e év: 59217 db bejegyzés
Összes: 105468 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3257
  • e Hét: 12795
  • e Hónap: 131414
  • e Év: 1688571
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.