|
2012-04-25 10:13:35, szerda
|
| |
| |
Az ősz - öreg anyóka
reszketve - botolva,
a konyhába tipeg.
Kis teának, hogy vizet tegyen ...
de visszalép legyintve;
minek már ez ... Istenem ...!
És lassan visszatipeg,
és szobája is hideg,
és szívét a magány
dermeszti meg.
- A gyermekek felnőttek.
Az Ember ... rég meghalt.
~ Ó, én édes párom!
Hát nem vittél magaddal ...
És bújik az ágyba,
kis melegre vágyva,
várva a békés,
a megváltó Halálra.
Hisz senki sem kopog hogy;
" Megjöttem! Csókolom! "
~ És senki sem köszön rá,
ki " Jó napot " - kíván.
Magánya maradt csak,
s az emlékezés:
Reszkető szívének, hidd el
~ ez oly kevés!
Magam előtt látom
a ráncos kis kezeket ...
Ez szelt Néked nemrég
még minden szeletet ...
Nem hálát kérte ...
- Csak kis szeretetet.
~ Ne lökd a magányba
- ki mindig szeretett!
Tandari Éva |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
Online
