Regisztráció  Belépés
szabomihalyf.blog.xfree.hu
"Minden ember élete egy regény, de erre csak akkor döbbenünk rá, amikor életünk eseményei már múlttá, emlékké váltak. S ezek a regények mindig tanulságosa... Szabó Mihály
1928.12.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
F. Szabó Mihály: A lengyel menekültek...
  2012-10-30 10:43:47, kedd
 
 
F. Szabó Mihály:

Könyvrészlet:
DIÁKKORI EMLÉKEK, c.
Elbeszélés kötetből:

A diákkorom, olyan történelmi időre esett, ami tele volt szörnyűségekkel, háborúval, szenvedéssel, vérrel, igazságtalansággal.
Embert próbáló eseményekkel találkoztunk.
Azonban, a mi diákéletünket, - szerencsénkre - nem csak ezek határozták meg, hanem kedves élmények, diákcsínyek, merész vállalkozások is. Sok minden történt velünk. Szép is, jó is, szomorú is.
Háború volt.


A LENGYEL MENEKÜLTEK.

Az iskolai év megkezdésével egy időben kitört a háború. Hamarosan megrázó tapasztalatokat szereztünk erről.

Az internátusban minden vasárnap reggel kaptunk egy, - a szüleinknek megcímzett, - levelezőlapot, amit megírhattunk, de csak havonta egy megírása volt kötelező.
Én, a legelsőt is azonnal megírtam. Ezt, Szüleim nagyon sokáig gondosan őrizték és mutogatták. Nem véletlenül.

Így szólt a levél:

,, Itt az a hír járja, hogy a nagyhatalmak összecsaptak. Szörnyű nagy háború kezdődött.
Nem tudom mit jelent ez nekünk? Remélem, nem nagyon rosszat. Talán a mi országunk ebből kimarad. Bizakodunk, hogy mi azért itt maradhatunk Ungváron."

Ezek voltak az Ungvárról hazaírt levelem, - pontosabban, levelezőlapom, - első sorai.
Évtizedek múlva is mosolyogva és elgondolkodva olvastuk, olvastam azokat.

Hamarosan, nekünk ungvári diákoknak is ,,jelentett" valamit a ,,nagyhatalmak összecsapása",
"a szörnyű nagy háború".
Olyan valamit, amit akkor nem tudtam értékelni, de később annál inkább.
Még alig szoktuk meg a hálószobai és a tanulószobai helyeinket, máris el kellett hagyni azokat. Beköltöztünk a gyorsan és hevenyészetten berendezett hatalmas pincébe, meg az első és második emelet egyik végébe.
Az épület teljes többi részéből ideiglenes kórházat alakítottak ki a magyar honvédség segítségével, a sebesült, menekült lengyel katonák részére.
Hiába volt minden utasítás, nem tudták megakadályozni, hogy sokszor találkozzunk a vánszorgó, vonszolt, vagy hordágyon vitt, véres kötésekkel díszített, szomorú idegenekkel.
Gyakran hallottuk és megtanultuk: ,,Polák, vengri dva bratyanki". ( Lengyel, magyar, két jó barát. )
Persze, a sebesült menekültekkel történt gyerekkori találkozás, mély nyomokat hagyott bennem, majd később, felnőtt koromban befolyásolta a gondolkodásomat.
Akkor, csak azt éreztem, éreztük, hogy áldozat árán is segíteni kell azokon, akik rászorulnak a segítségre. Mi gyerekek, szívesen és lelkesen segítettünk.
Fundanics úr üzletében szaporodtak a vásárlásaink. *
Szinte mindenkinek az egész havi kerete kimerült néhány nap alatt. Szokássá vált, hogy egy-egy ( legtöbbször szándékos ) találkozáskor, adtunk valamit a sebesült lengyel katonáknak. Megajándékoztuk őket azzal, amivel tudtuk.

Elég gyorsan megszoktuk, hogy kórház van az iskolában. Elfogadtuk ezt a kényszerű együttlétet. De, nem tartott sokáig.
A sebesülteket ugyanis, átszállították a csendőrlaktanyából nagyobb gonddal kialakított kórházba. Addigra azonban már sokuk arca vált számunkra ismertté és a találkozásainkkor, szinte mosolygóssá.
Vajon, merre, hová sodorta őket a számukra akkor nagyon kegyetlen sors, az őket szeretettel vigasztaló magyar kisfiúk emlékével?
- Ki tudja?...Ki tudja??...-

( * Ungváron, Fundanics úr szatócsüzletében, vásárlási könyvecskénk volt, - amelyet a szülők nyittattak nekünk, - s amelyre a keret erejéig, szigorúan ellenőrzött cikkeket, pl. élelmiszert, édességet, gyümölcsöt lehetett vásárolni. )
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. SZABÓ MIHÁLY: Új négysoros versek..-.
  2012-10-26 22:07:27, péntek
 
 
F. SZABÓ MIHÁLY:

A szív szeme

Vannak olyan dolgok, miket csak a szív lát,
Amiket a szem már nem is vehet észre.
Mikor csak így látod a másik arcát,
Ne kérdezd, hogy miért, hallgass a szívedre.

2012-10-12

Jelöletlen úton

Vannak utak, melyek nincsenek jelölve,
Mégis, sokan járnak rajtuk tévelyegve.
Rátévedhetsz, de azt az utat csak akkor folytathatod,
Ha úgy látod, elérheted rajta célod.

2012-10-16
Isten akarata

Isten akarata mindig jól teljesül,
Akkor is, ha én nem úgy akarom.
Viszont, az Úristen akarata nélkül,
Teljesülhet-e jól az én akaratom?

2012-10-16

Hallgatni szabad, de megalkudni nem.

Van amikor leghasznosabb és legbölcsebb
A kitérő és békés, csendes hallgatás.
Hogy csak némán hallgass, olykor megteheted,
Ámde mindig bűn a hazug megalkuvás.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: A KIS LOVAS...
  2012-10-25 00:22:52, csütörtök
 
  F.Szabó Mihály:

A kis lovas

Nagy igazság, mi tagadás
A nagyon jól ismert mondás:
,,Az öreg emlékekből él,
Azzal fekszik és azzal kél".
Jelenünk sok gondját-baját,
Amit öregkorunk mér ránk,
Könnyebben viselhetjük el,
Múltunk szép emlékeivel.

Én is, ha nehezen járok
És már gyorsan elfáradok,
Nem búsulok, nem kesergek,
Keresek egy szép emléket.
Lovagolni megtanultam,
Már egészen kiskoromban.
Erre bátyáim oktattak,
Csak úgy szőrén, lóra raktak.

Később már meg is nyergeltek
Bátor kicsi öccsüknek.
Aztán már mindig örültem,
Ha a nyeregbe ülhettem.
Volt, hogy feladatként kaptam,
Hogy a Merészt megjárassam,
Vagy bemenjek a városba,
Megnézni, hogy van nagymama.

Merész lovunk már jól ismert.
Éppen csak jeleznem kellett,
Hogy kezdje meg a vágtázást,
S én élvezzem a száguldást,
Mintha én repültem volna,
Mint az égnek gyors madara.
Mind bátrabban, merészebben,
Gyorsan, egyre sebesebben.

Mint az erősödő szélvész,
Vágtázott velem a Merész.
Én, a kis lovas, merészen,
Bátran ültem a nyergében.
Hajolt a fű, porzott a föld,
Csobbant a víz, repült a rög.
Egyetlenegy érzés maradt,
Csak szállni a felhők alatt.

Vagy inkább már fenn az égen,
Boldogságtól megszédülten.
Látni a rohanó fákat,
Halálra kész bogarakat,
Rikoltva futó fürjeket,
Reppenő fogolysereget.
A ló tajték illatától
Ébredni a kábulatból.

Lovamat megállítottam,
Nyakát puhán megpaskoltam.
Bár fáradt volt lábam, kezem,
Én szinte nem is éreztem,
Hanem fürgén leugrottam,
Hogy lovamat csutakoljam.
Legalább így megköszönjem
Az élményt, mit szerzett nekem.

Aminek emléke is szép,
S ma is szívesen átélnék.
De szó nélkül beismerem,
Ez már nem való énnekem.
Jussom csak az emlékezés,
S belátni, hogy az sem kevés.
Mert elég, ha rágondolok,
S gondolatok szárnyán szállok.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: EGY KISFIÚ NAGY TÉVEDÉSE...
  2012-10-25 00:18:59, csütörtök
 
  F.Szabó Mihály:

Egy kisfiú nagy tévedése

Már nagyobbacska kisfiú voltam,
Nemcsak járni,szaladni is tudtam.
Csikó-szilajon lepkét kergettem,
Szaladtam utána önfeledten.
Amikor egyszer csak megláttam én,
Fáradt öregember csoszog felém.
Hagytam a lepkét,eléje léptem,
S gúnyosan, hetykén szemébe néztem.
,,Öregember mind lusta", mondtam.
,,Egyszer te is az leszel kisfiam",
Válaszolt szomorkás mosolyával,
S tovább csoszogott görcsös botjával.
,,Szégyelld magad",hallottam anyámat,
S a fülem majdnem kezében maradt.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: ÜZENET A JÖVŐNEK...
  2012-10-23 01:19:29, kedd
 
 

ÜZENET A JÖVŐNEK...


Mit üzenhetek én, bölcset a jövőbe?
Hisz' nem találtam rá a bölcsek kövére.
Bár a tudatlanságból kiemelkedtem,
Magamat nagy bölcsnek mégsem nevezhetem.
Mégis, üzenetül utánam jövőknek
Leírom tapasztalatát egy életnek.

Életemnek hosszú és göröngyös útján,
Mindig elfogadtam,amit a sors mért rám.
Gigászi nagy harcot soha nem folytattam,
Így sem nagy győztes,sem nagy vesztes nem voltam
Gazdag, nagy zsákmányt én soha nem szereztem,
De megnyomorítósarcot sem fizettem.

Soha nem vártam nagy,égrengető csodát,
De mindig kaptam a sorstól valami mást,
Ami vágyaimat kielégítette,
Életemet széppé és színessé tette.
Nagy nevet, jutalmat,vagyont nem szereztem,
Amit kaptam, azzal is megelégedtem.

Munkám, ha tehettem,szépen, jól végeztem,
És amit megkezdtem,azt be is fejeztem.
Ha kellett, akkor a nappal együtt keltem,
S a perzselő meleget is elviseltem.
Csak a jól elvégzett munkának örültem,
S az öröm volt a legszebb fizetségem.

Sikereim nemcsak magaménak tudtam.
Elismerést kaptam?Azt is megosztottam.
Ha tehettem, mindig segítettem máson,
Nem néztem, hogy mennyi van már a rováson.
Bármi segítséget bárkitől is kaptam,
Segítőm adósa soha nem maradtam.

Hogyha megbotlottam,vagy már el is estem,
Ahhoz, hogy felkeljek, segítséget kértem.
Istentől, embertől, mikor mihez kellett,
S mindenkor megkaptam a kért segítséget.
S ha a segítséggel újra talpra álltam,
Elindultam és továbbhaladtam.

A becstelenséget mindig elkerültem,
Soha nem volt saját felmentő törvényem.
Hogy miattam másnak ne lehessen kára,
Vágyaimnak mindig volt gátja, határa.
Amit olykor másnak ajándékul adtam,
Kicsit saját jutalmamnak is tartottam.

A hazug embert én soha nem szerettem,
S a hazugságot is mindig elkerültem.
Hamis utakon szándékkal sosem jártam,
És ha eltévedtem,legalább megbántam.
Nem gyűlöltem, aki becsapott, megbántott,
Nem szerettem, de nem is szórtam rá átkot.

Üzenetem végül így fogalmazom meg:
Hogy élnék, ha újraélném életemet.
Fő parancsom lenne:mindenkit szeretni,
Egész életemben ennek megfelelni.
Aszerint dolgozni,úgy bánni másokkal,
Hogy sose ébredjek lelkifurdalással.

Soha nem kívánnék többet önmagamnak,
Mint amennyit szívből kívánnék másoknak.
Nem gyűjtenék vagyont a mások kárára,
Nem csinálnék törvényt a saját javamra.
Megtanulnék nyugodtan és szépen élni,
Hogy tudjak majd szépen, nyugodtan meghalni.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: ÜZENET A JÖVŐNEK...
  2012-10-23 01:19:26, kedd
 
 

ÜZENET A JÖVŐNEK...


Mit üzenhetek én, bölcset a jövőbe?
Hisz' nem találtam rá a bölcsek kövére.
Bár a tudatlanságból kiemelkedtem,
Magamat nagy bölcsnek mégsem nevezhetem.
Mégis, üzenetül utánam jövőknek
Leírom tapasztalatát egy életnek.

Életemnek hosszú és göröngyös útján,
Mindig elfogadtam,amit a sors mért rám.
Gigászi nagy harcot soha nem folytattam,
Így sem nagy győztes,sem nagy vesztes nem voltam
Gazdag, nagy zsákmányt én soha nem szereztem,
De megnyomorítósarcot sem fizettem.

Soha nem vártam nagy,égrengető csodát,
De mindig kaptam a sorstól valami mást,
Ami vágyaimat kielégítette,
Életemet széppé és színessé tette.
Nagy nevet, jutalmat,vagyont nem szereztem,
Amit kaptam, azzal is megelégedtem.

Munkám, ha tehettem,szépen, jól végeztem,
És amit megkezdtem,azt be is fejeztem.
Ha kellett, akkor a nappal együtt keltem,
S a perzselő meleget is elviseltem.
Csak a jól elvégzett munkának örültem,
S az öröm volt a legszebb fizetségem.

Sikereim nemcsak magaménak tudtam.
Elismerést kaptam?Azt is megosztottam.
Ha tehettem, mindig segítettem máson,
Nem néztem, hogy mennyi van már a rováson.
Bármi segítséget bárkitől is kaptam,
Segítőm adósa soha nem maradtam.

Hogyha megbotlottam,vagy már el is estem,
Ahhoz, hogy felkeljek, segítséget kértem.
Istentől, embertől, mikor mihez kellett,
S mindenkor megkaptam a kért segítséget.
S ha a segítséggel újra talpra álltam,
Elindultam és továbbhaladtam.

A becstelenséget mindig elkerültem,
Soha nem volt saját felmentő törvényem.
Hogy miattam másnak ne lehessen kára,
Vágyaimnak mindig volt gátja, határa.
Amit olykor másnak ajándékul adtam,
Kicsit saját jutalmamnak is tartottam.

A hazug embert én soha nem szerettem,
S a hazugságot is mindig elkerültem.
Hamis utakon szándékkal sosem jártam,
És ha eltévedtem,legalább megbántam.
Nem gyűlöltem, aki becsapott, megbántott,
Nem szerettem, de nem is szórtam rá átkot.

Üzenetem végül így fogalmazom meg:
Hogy élnék, ha újraélném életemet.
Fő parancsom lenne:mindenkit szeretni,
Egész életemben ennek megfelelni.
Aszerint dolgozni,úgy bánni másokkal,
Hogy sose ébredjek lelkifurdalással.

Soha nem kívánnék többet önmagamnak,
Mint amennyit szívből kívánnék másoknak.
Nem gyűjtenék vagyont a mások kárára,
Nem csinálnék törvényt a saját javamra.
Megtanulnék nyugodtan és szépen élni,
Hogy tudjak majd szépen, nyugodtan meghalni.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: ÜZENET A JÖVŐNEK...
  2012-10-23 01:19:18, kedd
 
 

ÜZENET A JÖVŐNEK...


Mit üzenhetek én, bölcset a jövőbe?
Hisz' nem találtam rá a bölcsek kövére.
Bár a tudatlanságból kiemelkedtem,
Magamat nagy bölcsnek mégsem nevezhetem.
Mégis, üzenetül utánam jövőknek
Leírom tapasztalatát egy életnek.

Életemnek hosszú és göröngyös útján,
Mindig elfogadtam,amit a sors mért rám.
Gigászi nagy harcot soha nem folytattam,
Így sem nagy győztes,sem nagy vesztes nem voltam
Gazdag, nagy zsákmányt én soha nem szereztem,
De megnyomorítósarcot sem fizettem.

Soha nem vártam nagy,égrengető csodát,
De mindig kaptam a sorstól valami mást,
Ami vágyaimat kielégítette,
Életemet széppé és színessé tette.
Nagy nevet, jutalmat,vagyont nem szereztem,
Amit kaptam, azzal is megelégedtem.

Munkám, ha tehettem,szépen, jól végeztem,
És amit megkezdtem,azt be is fejeztem.
Ha kellett, akkor a nappal együtt keltem,
S a perzselő meleget is elviseltem.
Csak a jól elvégzett munkának örültem,
S az öröm volt a legszebb fizetségem.

Sikereim nemcsak magaménak tudtam.
Elismerést kaptam?Azt is megosztottam.
Ha tehettem, mindig segítettem máson,
Nem néztem, hogy mennyi van már a rováson.
Bármi segítséget bárkitől is kaptam,
Segítőm adósa soha nem maradtam.

Hogyha megbotlottam,vagy már el is estem,
Ahhoz, hogy felkeljek, segítséget kértem.
Istentől, embertől, mikor mihez kellett,
S mindenkor megkaptam a kért segítséget.
S ha a segítséggel újra talpra álltam,
Elindultam és továbbhaladtam.

A becstelenséget mindig elkerültem,
Soha nem volt saját felmentő törvényem.
Hogy miattam másnak ne lehessen kára,
Vágyaimnak mindig volt gátja, határa.
Amit olykor másnak ajándékul adtam,
Kicsit saját jutalmamnak is tartottam.

A hazug embert én soha nem szerettem,
S a hazugságot is mindig elkerültem.
Hamis utakon szándékkal sosem jártam,
És ha eltévedtem,legalább megbántam.
Nem gyűlöltem, aki becsapott, megbántott,
Nem szerettem, de nem is szórtam rá átkot.

Üzenetem végül így fogalmazom meg:
Hogy élnék, ha újraélném életemet.
Fő parancsom lenne:mindenkit szeretni,
Egész életemben ennek megfelelni.
Aszerint dolgozni,úgy bánni másokkal,
Hogy sose ébredjek lelkifurdalással.

Soha nem kívánnék többet önmagamnak,
Mint amennyit szívből kívánnék másoknak.
Nem gyűjtenék vagyont a mások kárára,
Nem csinálnék törvényt a saját javamra.
Megtanulnék nyugodtan és szépen élni,
Hogy tudjak majd szépen, nyugodtan meghalni.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: SZÁMVETÉS ÉS SZÁMADÁS....
  2012-10-20 21:10:18, szombat
 
 
F. Szabó Mihály:
SZÁMVETÉS ÉS SZÁMADÁS...

Számvetés és számadás

Születés, élet, halál. Vajon ki tudja,
Hogy ez a három csoda az ember maga?
Fogantunk, lettünk és egykor megszülettünk.
Velünk történt e csoda, mégis nélkülünk.
Élünk. Ezt a csodát már magunk formáljuk,
Sors szabta pályáját, de szabadon járjuk.
De mikor a pálya végéhez eljutunk,
Int egy kéz, semmit nem tehetünk: meghalunk.

Ám mi erre nem, vagy csak ritkán gondolunk.
Mindig csak tervezünk, dolgozunk, rohanunk.
Pedig néha-néha meg kellene állni,
Eddig történtekről mérleget csinálni.
Ember! Készíts számvetést, míg megteheted!
Nézd meg, volt-e sorsod is, vagy csak életed?
Ha csak életed, volt célja, értelme?
Ha sorsod is, mit kaptál, s adtál cserébe?

Egyformán születtünk erre a világra,
Tehetetlenül, elesetten és sírva.
Tudat, akarat és minden erő nélkül,
Kicsiny, gyenge lényként, vérben, meztelenül.
Egyformán távozunk ebből a világból,
Szegény hajlékból, vagy gazdag palotából,
Mindenünket hagyva és tehetetlenül,
Úgy, ahogy érkeztünk, újra meztelenül.

Csak egy nagyon rövid villanás az élet.
Semmi az örökkévalósághoz képest.
De az életedet meg kell élned, míg élsz!
Utad be kell járnod, ha könnyű, ha nehéz.
Az életutadat bölcsen akkor járod,
Ha hiszed, utána jön egy más világod,
S hiszed, arra már most érdemeket szerzel,
Minden önzetlen, jó cselekedeteddel.

Hogy a lehetséges érdemeidet lásd,
Készíts életedről számvetést, számadást.
S ha érzed, e téren akad még teendő,
Tedd, amit megtehetsz, ameddig nem késő!
Tudd, hogy a számvetést magadnak készíted,
A végső számadást, másnak kell megtenned.
Hát számvetésed kérdései legyenek
A végszámadáskor várható kérdések.

Mert tudd, hogy egyszer majd megkérdezik tőled:
Hogy éltél, hogy jártad életednek útját?
Hagytál magad után követendő példát?
Teremtettél-e másoknak is értéket,
Bármi jót, hasznosat, élvezhető szépet?
Vagy mindig csak saját magadra gondoltál,
Tetteidet csak az önérdek vezette,
S a tisztességet is megtagadtad érte?

A becstelenséget mindig elkerülted,
Vagy megvolt rá saját, felmentő törvényed?
Soha nem csaltál és soha nem hazudtál,
Hogy könnyebben megkapd azt, amire vágytál?
És a vágyaidnak volt-e bölcs határa,
Hogy miattuk másnak ne lehessen kára?
Őszintén éltél-e, őszinte voltál-e?
Soha nem volt célod más megtévesztése?

Másoknak is azt és ugyanannyit adtál,
Amit és amennyit megadnak kívántál?
Vallottad-e, hogy igazán tiéd csak az,
Amit önzetlenül másoknak odaadsz?
Volt-e, mikor keveset kértél magadnak,
Hogy még több juthasson ezáltal másoknak?
Vagy, hogy szert tehessél minél több vagyonra,
Képes voltál féktelen harácsolásra?

Mondd, amikor téves, hamis úton jártál,
Ha rájöttél, akkor legalább bánkódtál?
Ha a csinált rosszat jóvá nem is tetted,
Legalább magadban igazán szégyellted?
Bántad-e őszintén, ha mást megbántottál?
Megköszönted-e, ha szeretetet kaptál?
Rácsodálkoztál-e mások jóságára?
Vagy ilyen őszintén nem gondoltál másra.

Embertársaid közt, kikkel együtt éltél,
Viszályt szítottál, vagy megértést kerestél?
Volt-e benned szívet melengető szándék,
Jutott-e belőle sokaknak ajándék?
Meghallgattad néha mások panaszszavát?
Enyhítetted legalább egy szív fájdalmát?
Sugároztál-e sok fényt, világosságot
Azokra, kiket a sorsuk terád bízott?

Kétségeid között is mindig tudtad-e:
A hit az életnek a legnagyobb kincse?
Amikor nagy segítségre volt szükséged,
Kérted akkor a Legnagyobb Segítséget?
Vagy aggodalmaskodtál fölöslegesen,
Mert nem tudtál hinni erősen semmiben?
Minden eredményt csak magadénak tudtál.
És a köszönetre soha nem gondoltál?

Megbocsátottál-e igazán azoknak,
Akik szándékkal, vagy anélkül bántottak?
Beláttad-e néha a kicsiségedet,
Vagy a hiúságod volt mindig erősebb?
Életedben legalább egyszer érezted,
Kicsi vagy, mégis a világot öleled?
Hogy a végső útra ne indulj haraggal,
Ki tudsz-e békülni másokkal, magaddal?

Adj őszinte választ most-e kérdésekre,
S ha úgy látod, néhol az jobb is lehetne,
Nagy igyekezettel és teljes erőddel,
A javításokat most azonnal kezdd el.
S a számodra még hátralévő idődet
Használd ki, s szerezz még sok örök érdemet.
A másik világba, életutad végén,
Az egész életed legyen az útlevél.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szabó Mihály: IMÁDSÁG...
  2012-10-19 21:39:41, péntek
 
  .
Szabó Mihály:

IMÁDSÁG....

Állok csöndben a kereszt előtt és némán
Elmélkedem a világ legnagyobb titkán,
A megváltáson, s amíg így gondolkodom,
Nem tudom, csak érzem, hogy már imádkozom.
Valamit keresek, valamit nem értek,
Hogy miért születtem, hogy miért is élek?

Hogyan, miért is van a világmindenség?
Nincs mögötte semmi? Vagy van egy istenség,
Ki maga teremtette a világot?
Végtelen kedvében szórakozott, játszott?
Vagy csak az erejét, hatalmát próbálta?
Alkotását vajon milyennek találta?

Hiába való e sok kérdést feltenni,
Ha meg sem próbálunk valamiben hinni.
Abban, amit ember ésszel fel nem foghat,
Soha meg nem fejthet, soha meg nem tudhat,
Hogy van egy Isten és végtelen ereje,
Az egész világot megteremthette.

Istenem segíts, hogy én azt hinni tudjam,
Ezt a határtalan világot valóban,
Örök erőddel a semmiből alkottad.
S azt is megtehette a végtelen hatalmad,
Hogy saját képedre embert is formáltál,
És ajándékodul mindent neki adtál.

Ügyelve a világ ős-egyensúlyára,
Törvényeket szabtál a fenntartására.
Az ember meg kapott lelket és értelmet,
S szabad akaratot, mellyel maga dönthet,
Betartja-e a Te bölcs törvényeidet,
Vagy saját kedvére megbontja a rendet?

De a hiú ember nagyon nagyra vágyott,
Kevésnek találta a hasonlóságot,
A teremtmény magát képzelte Istennek.
Rosszá tette a jót, csúnyává a szépet.
Megbántotta ezzel Teremtő Istenét,
És kiérdemelte annak büntetését.

De Te nem gerjedtél a jogos haragra,
És büntetés helyett, megbocsátást adva,
Magad tetted jóvá az ember hibáját
Meghoztad a világ legnagyobb csodáját.
Istenként emberi szenvedést vállaltál
Egész a keresztig, amin meg is haltál.

Ezzel az embert a bűntől megváltottad,
Majd Isten-Magadat fel is támasztottad.
Szenvedésed volt a megváltás csodája,
Feltámadásod, hatalmad bizonysága.
Mindenható vagy, így mindezt megtehetted.
Köszönöm Uram, hogy értünk meg is tetted.

Csodáddal gyarló-engem is megváltottál,
Kétkedéseimtől megszabadítottál.
Most már nem csak hiszem, de tudom és vallom,
Az, hogy élek, Tőled ajándék, jutalom.
Azért születtem, mert Te megteremtettél,
S azért élek, mert már tudom, hogy mi a cél.

Azért élek, hogy örüljek minden szépnek,
A vidám arcnak és a ragyogó szemnek,
Döngicsélő méhnek, röppenő madárnak,
Rohanó pataknak, hömpölygő folyónak.
Végtelen tengernek, égbe nyúló bércnek,
Törékeny virágnak, rezdülő levélnek.

Élek, hogy örülni tudjak minden jónak,
A kedves mosolynak és a szelíd szónak.
Hajnali harmatnak, fénylő napsugárnak,
Ragyogó tavasznak és a meleg nyárnak.
Az aranyló ősznek és a fehér télnek,
A meleg szobának, s benne szép mesének.

Köszönöm Uram azt, hogy megteremtettél,
E csodás világnak részesévé tettél.
És a legnagyobbat, amit eddig adtál:
Húsvét csodájával engem megváltottál,
S kérhetem, ha földi életemnek vége,
Engedd be lelkemet a második életre:
az ÖRÖK-re.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szabó Mihály: OKTÓBERI GONDOLATOK....
  2012-10-18 22:19:17, csütörtök
 
 
AZ ÜNNEP ELŐTT, MÉGEGYSZER:

Szabó Mihály: OKTÓBERI GONDOLATOK

ÜNNEP:
Ezen az ünnepen akkor ünnepelünk
Méltón, ha őszinte szívvel emlékezünk.
Tiszta lélekkel most én is ezt teszem
És ‘56 őszére emlékezem.

EMLÉKKÉPEK
Egy szabadságától megfosztott nép
Némán siratta és vágyta vissza kincsét.
És ‘56 őszén, mint egy csodajelre,
Egy emberként indult, hogy azt visszanyerje.
A szabadság vágya felcsapott az égre,
És szíveket perzselt a vágy októbere.

E nép érezve a rég várt szabadságot,
El akart söpörni minden zsarnokságot.
Boldog mámorában sok millió ember
Zúgott, sodort, mint a felkorbácsolt tenger,
Eggyé olvadt a sok igaz szív öröme,
Ünneppé vált a szabadság októbere.

De árulók jöttek, aljasok, ravaszok,
A segítségükre meg gonosz démonok,
Orvul rátörtek a gyönge szabadságra,
Védelmezőire csúf halált kiáltva.
Bosszút fogadott az árulók serege,
Vérszomjas lett az árulás októbere.

És a világ akkor egy nagy csodát látott
Gonosz túlerővel bátran szembeszállott
És dalolva ment a véres barikádra
A szabadság kicsiny törékeny csapata:
Ifjak, vének, lányok asszonyok serege,
Mert hívta őket a bátrak októbere.


A szabadságunkra szent esküvést tettek,
Egyetlen célja lett hősi életüknek.
Hogy vigyázzanak a kincsre, a csodára,
Akkor is, ha annak életük az ára.
Patakokban folyt a hősök drága vére,
Vér áztatta lett a hősök októbere.

Az árulók hazug hatalmukat féltve,
Gyűlölettel törtek az azt megdöntőkre.
S a gyűlöletüknek szörnyű volt az ára,
Sok igazat küldtek átkos bitófára.
Így lett a bátrak és hősök ünnepe.
Az ártatlan áldozatok októbere.

Az árulók visszaszerzett hatalmuknak
Szörnyű hazugságok; igaztalan vádak
Hamis útján kerestek véres védelmet,
Bűnösöknek mondták az igaz hősöket.
És az igazságot vastag szennyel fedte,
S takarta el a hazugság októbere.

Semmi nem maradt már, miben ember higgyen,
Ellenkezőjére volt hazudva minden.
Nem beszélhettünk a megtörtént csodáról,
Szabadságért vívott igaz hősi harcról.
De az igazaknak szívébe rejtve,
Továbbra is élt a titkok októbere.

Végül a ravaszság a lelkekre rontott,
A szabadság helyett dobott egy kis koncot.
Beteg gyenge lelkek meg el is fogadták,
A megtévesztésükre szánt alamizsnát.
S így lett a nagy csoda csúfos temetője
A megtévesztetteknek az októbere.

MAI KÉPEK
Sokakban él ma 56 csodája:
Hogy szabadságát egy egész nemzet várta,
S hogy támadóival egyként fordult szembe,
Gyilkosok hatalmát nem kérte, nem tűrte.
Mára nemzetnek megtévesztett fele
Árulóit hatalomba segítette.

Árulók, gyilkosok és azok fiai,
A hazug hatalom hazug bitorlói,
Ma is hívei még a hamis eszméknek,
Melyeken felnőttek, melyeket hirdettek
De, hogy hatalmukat mégis megtarthassák,
Saját magukat is másoknak hazudják.

Régi bűneiknek szégyenétől égve,
Lelkifurdalással nem vonulnak félre.
S mert hogy nincsen bennük semmi szégyenérzet,
Mindent letagadnak, s mindent megígérnek.
‘56 emlékét meg azzal gyalázzák,
Hogy amit megöltek, magukénak vallják.

Amit eltiportak, gyaláztak, tagadtak,
Abból ma maguknak hamis oltárt raknak,
S a mellett pokoli, sátáni örömmel
Hazug képpel, hazug szóval, hazug szívvel,
Tagadva az általuk megrontott múltat,
Ünneplik vígan a saját hatalmukat.

Ily arcátlansággal elkövetett bűnre
Miért nem szakad rá már az ég a földre?
Miért engedi a hóhért ünnepelni?
Miért kell ismét az áldozatnak félni?
Miért nem lehet csak azoké az ünnep,
Akiknek ‘56 sosem volt kísértet?

Dühödt hóhérai a szent ‘56-nak
És hű tanoncai e hamis papoknak
Dölyfös gőggel fitogtatják erejüket,
Hogy bírálóikban félelmet keltsenek.
Az ünnepnek indult napon is ezt tették,
Ígéretet szegve nyugodtan elvették.

Galád szolgahaddal rohantak azokra,
Akiknek megvolt a bátorsága, szava,
Kimondani a nekik fájó igazságot:
Sokan bűnnek tartják még a hazugságot,
Jogtalannak a vele megszerzett hatalmat
És bűnösnek az azt gyáván szolgálókat.

Így ünnepeltük hát ‘56 emlékét,
Elrabolták tőlünk az ünnep örömét.
Mégis voltak kiknek ajándék is jutott:
Vízágyú, gáz, gumilövedék, gumibot,
Nagyon fáj a szívünk, szemünk könnyel tele,
Mert ez maga volt a szégyen októbere.

ÜNNEP?
Ez volt az én igaz megemlékezésem
Csalódással tele keserű ünnepen.
És most szomorúan kérdezem: Istenünk!
Lesz-e még nekünk igaz és szent októberünk?

JÖVŐ?
Ahogyan a múltunk szülte jelenünket,
Jelenünk hordozza már most a jövőnket.
Szinte láthatjuk azt, ha számvetést teszünk:
Milyen volt a múltunk, milyen a jelenünk?
‘56 népének még volt büszkesége,
Kemény tartása és egyenes gerince.
Ezért nem tűrte el sem a szolgaságot,
Sem a hódítóktól rászabott rabságot.
Hol van már ‘56 bátor büszke népe,
Milliók szívének együttlüktetése?

Ez a csodás egység réges-régen megszűnt,
Áruló, hazug múlt, torz, beteg jelent szült.
Torz jelenből vajon milyen jövő nőhet?
A beteg lelkekből ugyan mi születhet?
Végleg elfogadják ők a hazugságot?
Vállalják örökre a lelki rabságot?

És a jobbik fele a megcsalt nemzetnek
A bűnös jelentől vajon mit remélhet?
Befejezheti mit ‘56 elkezdett,
Vagy továbbra is csak hazugságban élhet?
Csak a hitünk lehet reményünk forrása,
A reményé, mely a jövőt másnak látja.

Hinnünk kell, hogy végre az ostoba szolgák
Észreveszik majd, hogy őket is becsapták.
Hinnünk kell: megszólal lelkiismeretük,
S megszólal az árulókká vetett hitük.
Ehhez kell és lehet sokat segíteni,
Csak a ma még vakok szemét kell felnyitni.

Meg kell mutatnunk a sötétben járóknak,
Hogy a hazug rossztól jót sosem várhatnak.
S akkor hihetjük, hogy a becsapott szolgák
Hazug uraikat egyszer mind elhagyják.
Ha másért nem, hát önös érdekükből,
Mikor sok lesz már a hazug ígéretből.

Ha előbb nem, hát mikor majd meglátják,
Hogy a koncot, miért lelküket eladták,
A megígértnél már kevesebbre mérik,
Álnok uraikat már hiába kérik,
Alamizsnájukat nem szabják nagyobbra,
Szolgaságuknak csak ennyi a jutalma.

‘56 őszén a bátor hősök vére,
Lett kérész szabadság igen drága bére.
Ma szabadságunknak kevesebb az ára,
Vér nélkül juthatunk annak birtokába,
Ha a becsapott nép fele,
Nem lesz ígérgetők olcsó játékszere.

Ezért meg kell győzni a megtévedteket,
Hogy ne szolgálják az ígéretszegőket.
Akkor megszűnik a hazugság uralma
És eljöhet végre ‘56 jutalma.
És megmaradhat az a biztos hitünk,
Lesz még szabadságunk, lesz még szebb jövőnk.

Beérik gyümölcse ‘56 őszének,
Lesz boldog jövője ennek a nemzetnek.
Lesz még büszkesége és lesz még tartása,
S szégyenkezés nélkül nézhetünk egymásra,
Amikor majd büszkén ünnepelhetjük meg
Szabadságot szülő hős októberünket.

A szégyenletes 5 éves évforduló után.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2012.09 2012. Október 2012.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 20 db bejegyzés
e év: 60 db bejegyzés
Összes: 306 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 29
  • e Hét: 262
  • e Hónap: 745
  • e Év: 15401
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.