|
2012-10-24 09:14:30, szerda
|
| |
| |
TIBORCA története 4. epizód
I.f., 4. r. (részlet)
ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET!
Akinek az érdeme a hibája
Legközelebb azt hiszem 1956-ban kerültem a tanyára ismét. Halványan feldereng egy földrengés emléke.
Egy napon ángyika levelet írt anyukájának. Kértem én is papírt, meg írószerszámot, mert rám is rám jött az írhatnék.
"Anyukám, apukám és Györgyi!" volt a megszólítás. Folytattam egy beszámolóval és azzal, hogy milyen ,,nagyon hiányoztok, és anyuka gyere értem, mert haza akarok menni"!
Nem tudom, hogy megkapták-e, de bennem föl sem merült, hogy ángyika nem adja föl, amikor piacolni ment a városba biciklivel.
Ettől kezdve úgy vártam a postást, hogy minden kutyaugatásra eldobtam a villát, kapát, vagy ami ép' a kezemben volt és "hagyva csapot-papot", rohantam be a házba - hiába...
Amikor esténként végre "elültek" az állatok, ángyika lefektette a kicsiket, kimentem a városba vezető gyalogútra és ott leültem az út szélén a fűbe. Hallgattam a Bakér békáinak kurutty-koncertjét. Néztem, amint kigyúlnak az égen a fényes kis pontocskák és egyszer csak rám szakadt az egész hatalmas mindenség. Na nem úgy, mintha agyon akarna nyomni, hanem úgy, mint egy mezőillatú, végtelen nagy dunna. A csillagos égbolt volt a takaróm, a békák koncertje, pedig az esti mesém. Olyan gyönyörűséges volt az egész és én mégis keservesen sírtam, mert nem volt senki emberfia, akivel mindezt megoszthattam volna!
Mint mindig, ekkor is egy "Édesanyucika" nevű lényt emlegettem, aki mellém ül a fűben, átölelve magához húz és én úgy bújok a hóna alá, mint egy kiscsibe a kotlósmama szárnya alá.
Nekem azonban nem jutott soha hely azok alatt a bizonyos ,,szárnyak" alatt. Akkor még nem sejtettem, hogy soha nem is jut! Akkor még bizakodtam, és hittem benne, ha erősen akarom értem jön az a bizonyos "Édesanyucika".
Nem jött; és levél sem. Legalábbis attól nem, akitől annyira vártam és nem nekem. Posta és "üzenet" azon a nyáron az égből jött. Pontosabban: amint a mezőn legeltettem az állatokat, halk motorzúgáshoz hasonló zaj után bálák, vagy bála-szerű csomagok hullottak a földre, meg rengeteg papír. Ezek a papírok tőlem elég távol keringtek a levegőben. Ott kellett hagynom az állatokat, hogy egyet elkapjak. Alig kezdtem el silabizálni a szöveget, ott termettek ángyikáék és erővel elvették tőlem a "röplapot", mondván:
- "Ez nem gyeröknek való!".
Ettől kezdve nagyon nyugtalan időszak következett. A család tette a dolgát, mintha mi sem történt volna, de nagybátyám is - aki addig nagyon türelmes, nyugodt volt - vibrált a nyugtalanságtól. Hatalmas vihar előtti csend vett körül bennünket... "
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
