Regisztráció  Belépés
vg999.blog.xfree.hu
Az ÉLET a lényeg! xxx xxx
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Fokker F27 Friendship
  2012-12-25 20:14:04, kedd
 
  A Fokker F27 Friendship egy turbólégcsavaros repülőgép, tervezte és építette a holland repülőgép gyártó Fokker .





Az első repülés 1955 November 24-én
Bevezetés 1958 November 19
Készült 1955-1987
Épített 586 db

Változatok:

F27-100 - volt az első sorozatgyártású modell, 44 utast.
F27-200 - Dart Mk 532 motor.
F27-300 Combiplane - Civil utas / teherszállító repülőgép.
F27-300M csapatszállító - Katonai szállító változat Holland Királyi Légierő .
F27-400 - "Combi" utas / teherszállító repülőgép, két Rolls-Royce Dart 7 turbólégcsavaros hajtómű és a nagyméretű csomagtérajtó.
F27-400M - Katonai verzió US Army megjelöléssel C-31A csapatszállító még használatban 2011-ben.
F27-500 - 1,5 m-rel (4 ft 11 in) hosszabb törzs , a visszatérés a Dart Mk 528 motort, és akár 52 utast. Először repült novemberben 1967-ben.
F27-500M - Katonai változat.
F27-500F - Ausztráli.
F27-600 - Gyorscserélő rakomány / utas verzió -200 fő nagy csomagtér ajtó.
F27-700 - A F27-100 egy nagy rakomány ajtó.
F27 200-MAR - Fegyvertelen tengerészeti felderítő változat.
F27 Maritime Enforcer - Fegyveres tengerészeti felderítő változat.
FH-227 - Fairchild Hiller





Nevezetes balesetek és repülőesemények

- Trans Australia Airlines Flight 538 - június 10, 1960 Mackay, Queensland , Australia : 29 haláleset - még mindig ez a leghalálosabb polgári ausztrál légi baleset a történelemben. A vizsgálat nem tudta meghatározni a valószínű oka a baleset. A baleset volt kritikus a fejlesztés a fedélzeti adatrögzítő felvenni paraméterek nyomozás segítése a jövő repülőgépe balesetek.
- Május 7, 1964, Pacific Air Lines Flight 773 zuhant egy domb San Ramon, California, miután egy öngyilkos utas megölte mindkét pilóta, és aztán a fegyvert magát. Mind a 44 emberrel a fedélzetén vesztette életét.
- Március 17-én, 1965, Ansett ANA F27 2013 c / n 10180 VH-FNH lezuhan landolt Launceston, Tasmania, Ausztrália míg végrehajtó kényszerleszállás egy tollas propellerrel. Miközben próbál a go-körül az egyik motor, a bal szárnya a repülőgép ütött a kifutópálya és a repülőgép alaposan tűzvészben. Nem voltak balesetek és a légi jármű írták le.
- Augusztus 6, 1970, A Pakistan International Airlines Fokker F27 turbólégcsavaros repülőgép összeomlik próbál felszállni Iszlámábád egy zivatar, megölve mind a 30 emberrel a fedélzetén.
- On január 30, 1971 Indian Airlines Fokker Friendship légijármű Ganga volt eltérített a Hashim Quereshi és unokatestvére Ashraf Butt, és repült a Lahore , Pakisztán , ahol az utasok és a személyzet is megjelent és a repülőgép leégett február 1-jén, 1971.
- Pakistan International Airlines Flight 631 zuhant december 8, 1972 Gilgit , Pakisztán : 26 halálos áldozat.
- On May 31, 1974, kelet-nyugati Airlines F27-1131 c / n 10344, VH-EWL Sydney-ben, lezuhant alatt go-around kísérlet váratlan hátszél feltételek Bathurst, NSW, Ausztrália. Nem voltak balesetek, de a légi jármű írta le a biztosítók.
- Szeptember 15-én, 1978, a Fülöp-szigeteki légierő F-27 zuhant miatt Szélnyírás. 15 a 24 emberrel a fedélzetén vesztette életét, valamint a 17 ember a földön.
- Március 29-én, 1979, az F-27 Quebecair Flight 255 zuhant perc múlva onnan felszálló Québec City Jean Lesage International Airport . 17 ember halt meg, és 7 megsérült.
- Május 26-án, 1980, a nigériai légierő F-27 zuhant miatt zivatar, megölve mind a 30 emberrel a fedélzetén. A repülőgép vitt a delegáció katonai és kormányzati tisztviselők a diplomáciai küldetés.
- Július 20-án, 1981, szomáliai Airlines Flight 40 lezuhant közelében Balad Szomália . Összesen 50 utas és a legénység a fedélzeten meghalt.
- Augusztus 4-én 1984-ben, a Biman Bangladesh Airlines járat honnan Csittagong lezuhant a mocsarak közelében Shahjalal International Airport . Mind a 45 utas és 4 személyzetének az F27 meghalt. A járat pilótája Kaniz Fatema Roksana, az ország első női kereskedelmi pilóta.
- Augusztus 16-án, 1986, a Sudan Airways F27 lőtték le az SPLA , megölve mind a 60 emberrel a fedélzetén.
- Október 23-án, 1986, a PIA Fokker F27 összeomlik jönnek leszállni az északnyugati város Peshawar, megölve 13 54 emberrel a fedélzetén
- December 8-án 1987-ben az Alianza Lima légi katasztrófa , amikor egy haditengerészeti F27, amelyet a szállító Alianza Lima labdarúgó klub lezuhant itt: Lima, Peru , megöli az egész csapat.
- Október 19, 1988, 34 meghalt egy Vayudoot F27 összeomlás közelében Guwahati , India .
- Augusztus 25, 1989 A PIA Fokker könyv 54 ember eltűnik elhagyása után Gilgit Észak-Pakisztánban. A roncsot sosem találták meg.
- Február 12-én, 1990, a TAM légitársaság Fokker F27 év PT-LCG működtető járatot São Paulo-Congonhas a Bauru miatt hibás megközelítési eljárások ért le Bauru 775m múltban a kifutópálya. A pilóta nem tudott kezdeményezni go körül eljárás és elhaladt a végén a kifutópálya ütő egy autó haladt az úton a közelben. Egyik tagja és 2 autó utasai haltak meg.
- November 8, 1995, az argentin légierő F27 év TC-72 üzemel Comodoro Rivadavia Córdoba, lezuhant felmegy Champaquí Córdoba, megöli az összes 52 ember, köztük sok gyerek.
- November 11-én, 2002 Laoag International Airlines Flight 585 zuhant Manila-öbölre . 19 A 34 emberrel a fedélzetén megölték.
- Február 20, 2003, a katonai F27 lezuhant északnyugat Pakisztánban leölése Pakisztán Air Force főnök, vezérezredes Mushaf Ali Mir , a felesége és 15 mások.
- Pakistan International Airlines Flight 688 könyv 45 ember zuhant 2-3 perc után vegye le Multan repülőtérről július 10-én, 2006. Nem voltak túlélők. Motor tüzet gyaníthatóan az oka a baleset.
- Április 6-án, 2009, az indonéz légierő F27 lezuhant Bandung , Indonézia megölve mind a 24 utas a fedélzeten. Az ok az incidens mondták, hogy heves esőzések. A gép állítólag lezuhant egy hangárba során leszállási eljáráshoz és megölte az összes fedélzeten. Az áldozatok között: 6 legénység, oktató és 17 különleges erők gyakornok állomány
- Június 21, 2012, egy indonéz légierő F27 zuhant egy lakópark a főváros Jakarta , amelyben 6 ház a tűz, és megölve legalább 11 embert.





Általános jellemzők

- Crew: 2 vagy 3
- Kapacitás: 48-56 utasok
- Hossz: 25,06 m (82 ft 3 in)
- Fesztáv: 29 m (95 ft 2 in)
- Magasság: 8,72 m (28 ft 7 in)
- Wing terület: 70 m 2 (750 sq ft)
- Üres tömeg: 11.204 kg (£ 24.701)
- Maximális felszálló súly: 19.773 kg (£ 43.592)
- Hajtómű: 2 × Rolls-Royce Dart Mk.532-7 kétfokozatú centrifugális kompresszor turboprop, 1678 kW (2250 LE) minden

Teljesítmény
- Utazó sebesség: 460 km / h (286 mph, 248 kn)
- Hatótávolság: 2600 km (1616 mi, 1.404 NMI)
- Emelkedési sebesség: 7,37 m / s (1451 ft / min)



 
 
0 komment , kategória:  Helikopterek, repülőgépek  
Van aki gondol a rokkantakra
  2012-12-23 23:08:13, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Retro vaku
  2012-12-23 01:29:38, vasárnap
 
 







 
 
0 komment , kategória:  Technika  
Kisdobos zászló
  2012-12-23 01:21:15, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Akai GX 4000D
  2012-12-23 01:16:19, vasárnap
 
 




 
 
0 komment , kategória:  Technika  
STEPHEN KING - Rémület a sivatagban 2.rész 1.fejezet
  2012-12-21 15:33:00, péntek
 
  MÁSODIK RÉSZ

DESPERATION: EBBEN A NÉMASÁGBAN VALAMI FELMERÜLHET

1. FEJEZET

1


- Steve!
- Mi van?
- Ez az, amire gondolok?
A lány kimutatott az ablakon nyugat felé.
- Mire gondolsz?
- Homokra - válaszolta a lány. - Homokra és szélre.
- Ja. Mondhatnám, hogy ez az.
- Megállnál az út szélén egy percre?
Steve kérdőn nézett rá.
- Csak egy percre.
Steve Ames kihúzódott a Ryder furgonnal az 50-estől a Desperation nevű kisvárosba vezető út padkájára, amelyet egyébként simán megtaláltak. Most ott ült a volán mögött, és nézte Cynthia Smitht, aki még szorongásai közepette is meg tudta örvendeztetni azzal, hogy szép új barátjának nevezte. Most azonban egyáltalán nem az ő szép új barátját nézte, hanem furi Peter Tosh-trikója al-ját, miközben idegesen gyűrögette a pamutot.
- Én józan gondolkodású csajszi vagyok - közölte, de nem nézett föl. - Egy kicsit okkult, ám ugyanakkor józan gondolkodású. Elhiszed?
- Öhö.
- És gyakorlatias is. Ezt elhiszed?
- Naná.
- Ezért cikiztem a megérzésedet vagy akármicsodádat. De te úgy gondoltad, hogy találunk valamit az úton, és találtunk is.
- Igen. Találtunk.
- Tehát ez helyes előérzet volt.
- Rátérnél a lényegre? A főnököm...
- Igen. A főnököd, a főnököd, a főnököd! Tudom, hogy erre gondolsz, hogy gyakorlatilag nem is gondolsz másra, és ez aggaszt engem. Mert rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, Steve. Rossz előérzetem van.
Steve rámeredt a lányra. Cynthia lassan, kelletlenül fölemelte a fejét, és visszanézett. A fiú megdöbbent attól, amit a szemében látott, mert az maga volt a meztelen félelem.
- Mi baj? Mitől félsz?
- Nem tudom.
- Nézd, Cynthia... csak egy zsarut akarunk keresni, ha nincs, akkor egy telefonfülkét, és je-lentjük, hogy eltűnt Johnny. Meg egy Carver nevű família.
- Akkor is...
- Ne aggódj, óvatos leszek! Megígérem.
- Megpróbálnád megint a 911-et a mobiltelefonon? - kérdezte Cynthia, reá nem jellemző halk alázattal.
Steve megtette, hogy megnyugtassa, de nem számított semmire, és pontosan az is lett az eredmény. Ez alkalommal még csak be se tudott kapcsolódni a hálózatba. Nem volt benne biztos, de úgy vélte, hogy a közeledő szélvihar vagy homokvihar, vagy akárminek híják errefelé, még pocsé-kabbá rondíthatja a dolgot.
- Sajnálom, nem megy - mondta. - Meg akarod próbálni? Hátha szerencséd lesz. Szűz kéz meg minden.
A lány megrázta a fejét.
- Te nem érzel semmit? Egyáltalán semmit?
Steve sóhajtott. Dehogynem érzett. Kiskamasz korában érezte magát így néha, otthon Te-xasban. Amikor a tizenhármat betöltötte, az volt életének leghosszabb, legklasszabb, legkülönösebb nyara. Késő augusztusban estefelé gyakran kerekedett a környékükön vihar, kurta, de pokoli heves-ségű, az öreg cowboyok ,,murinak" hívták. Abban az évben (amikor úgy tűnt, hogy a rádióban senki se játszik slágert a Bee Geesen kívül), a viharok előtti néma percekben, mikor fekete volt az ég, mozdulatlan a levegő, erősödött a mennydörgés, villámok nyársai döfködték a síkság kemény húsát - elfogta egy soha nem tapasztalt érzés. Szeme mintha krómfoglalatban izzott volna, a gyomra hul-lámzott, hímvesszője megtelt vérrel és keményen ágaskodott, akár a serpenyő nyele. Iszonyodó eksztázis érzése szakadt rá ezekben a néma percekben, mintha mindjárt megnyilatkozna egy hatal-mas titok, amelyet ütőkártyaként játszik ki a világ. Persze nem jött semmiféle megvilágosodás (ha-csak az nem, hogy enélkül talán egy évvel később jött volna rá az önkielégítés mikéntjére), csupán az eső. Most is így érezte magát, bár merevedés, bizsergő szőrszálak, eksztázis és igazi félelem nélkül. Amióta főnöke bukósisakját megtalálta, mindössze annyi balsejtelme volt, hogy a dolgok rosszra fordultak, de lesznek még rosszabbak is. Amíg a lány most szóba nem hozta, nem is törődött vele. Sráckorában valószínűleg a közeledő viharral megváltozó légnyomásra reagált, vagy a levegő elektromos töltésére, vagy valami más fityfenére. Pedig most is vihar közeledik, nem igaz? De-hogynem. Úgyhogy valószínűleg ugyanarról van szó, hogy is mondják, déjá vu, tökéletesen érthető dolog. Mégis...
- Ja, egen, én is érzek valamit. De mi a fenét tehetnék? Ugye nem akarod, hogy visszafordul-jak?
- Nem. Nem tehetjük meg... Csak legyél óvatos. Rendicsek?
Egy szélroham rázta meg a Rydert. Drapp homokfelhő rohant át az úton.
- Rendben, de segítened kell.
Ismét elindította a furgont. Nyugaton a lenyugvó nap akkor ért bele az emelkedő homokfá-tyolba, alsó íve olyan vörös lett, mint a vér.
- Ja - mondta Cynthia, és fintorgott, mert újabb szélroham csapta meg a kocsit. - Arra szá-míthatsz.

2

A vérben ázó zsaru a David Carver és Tom Billingsley melletti cellába zárta az újonnan ér-kezettet. Miután végzett, félig elmállott, vérző arcán szemlélődő ünnepélyességgel, komótosan leírt egy teljes fordulatot, majd a zsebébe nyúlt, és megint elővette a kulcskarikát. David észrevette, hogy ugyanazt választotta, mint korábban: egy szögleteset; közepén mágnesszalaggal. Nyilván az volt a mesterkulcs.
- Ecc-pecc-kimehecc - mondta. - Holnapután bejöhecc. - Odament ahhoz a cellához, ahová David szüleit zárta. Ők a közeledtére hátrahúzódtak, és újból átkarolták egymást.
- Hagyd őket békén! - kiáltotta riadtan David. Billingsley megfogta a könyökét, de a fiú le-rázta. - Nem hallottad? Hagyd őket békén!
- Az álmaidban, kölyök - válaszolta Collie Entragian. Bedugta a kulcsot a zárba, a nyelv halk kattanással elfordult. Kinyitotta az ajtót. - Jó hírem van. Ellie, próbaidőre szabadlábra kerülsz. Hopp, kifelé.
Ellen megrázta a fejét. A fogdában már gyülekeztek az árnyak, az asszony papírfehér arca félhomályban fürdött. Ralph a másik kezével is átölelte a derekát, és még beljebb húzta.
- Még nem volt elég a családunkból? - kérdezte.
- Egy szóval, nem. - Entragian kihúzta ágyú nagyságú pisztolyát, célba vette Ralphot, és fel-húzta a kakast. - Rögtön kijössz, kis hölgy, vagy a szeme közé durrantok ennek az áll nélküli pöcs-lesőnek. Hogy akarod, a fejében maradjon az agyveleje, vagy a falon száradjon inkább? Nekem mindegy.
Isten, állítsd meg, imádkozott David. Kérlek, állítsd meg! Ha vissza tudtad hozni Briant, akárhol volt is, akkor ezt is meg tudod tenni. Meg tudod állítani! Édes Istenem, kérlek, ne hagyd, hogy elvigye az anyámat!
Ellen ellökte Ralph kezét, félretolta a férjét.
- Ellie, ne!
- Muszáj. Nem látod?
Ralph keze lehullott. Entragian visszaeresztette a pisztoly kakasát, és a fegyvert a tokjába dugta. Egyik kezét kinyújtotta Ellen felé, mintha táncra kérné. Az asszony odament hozzá. Nagyon halk volt a hangja, amikor megszólalt, David tudta, azt nem akarja, hogy ő meghallja, de hát jó volt a füle.
- Ha... azt... akarja, akkor vigyen olyan helyre, ahol a gyerek nem láthatja.
- Ne aggódj - mondta Entragian ugyanazzal az összeesküvő halksággal. - Én nem akarom... azt. Főleg nem... tőled. Na gyere.
Bevágta a cellaajtót, egy kicsit megrázta, hogy lássa, zárva van-e, miközben másik kezével David anyját fogta. Azután vezetni kezdte az ajtó felé.
- Mama! - sikoltotta David. Megmarkolta és megrázta a rácsokat. A cellaajtó zörgött egy ki-csit, de semmi több. - Mama, ne! Hagyd békén, te rohadt! HAGYD BÉKÉN AZ ANYÁMAT!
- Ne aggódj, David, visszajövök - mondta Ellie, de valami rémisztően halk és élettelen han-gon, mintha nem lenne magánál. Vagy mintha a rendőr egyetlen érintéssel hipnotizálta volna. - Mi-attam ne aggódj.
- Ne! - sikoltotta David. - Papa, állítsd meg! Állítsd meg! - A szívében egyre nőtt a bizo-nyosság: ha a hatalmas, véres zsaru kiviszi az anyját a szobából, akkor sohasem látják többé.
- David... - Ralph két tántorgó lépést tett hátra, leroskadt a priccsre, eltakarta az arcát, és sír-ni kezdett.
- Vigyázok rá, Dave, ne aggódj - mondta Entragian. Az ajtóban állt a lépcsőknél, és a kö-nyöke fölött fogta Ellen Carver karját. Vigyora ragyogó lett volna, ha nem mutatja ki minden vérben ázó fogát. - Én érző lélek vagyok, igazi Madison megye hídjai-típus, csak itt nincsenek kamerák.
- Ha bántod, megbánod! - mondta David.
A zsaru mosolya megfakult. Mérgesen, kicsit megbántottan nézett rá.
- Lehet... bár kétlem. De komolyan. Te afféle kis imamalom vagy, igaz?
David szilárdan nézett vissza, de nem válaszolt.
- Igen, igen, az vagy. Afféle imádságos pillantásod van, olyan mindenható Úristen-szemed, igazi tömjénszippantó szád. Egy kis ministráns baseballpólóban! A mindenit! - Közelebb tolta a fejét Ellenéhez, és ravaszul sandított a fiúra az asszony hajának fátyolán át. - Annyit imádkozol, am-ennyit akarsz, David, de ne számíts segítségre. A te Istened ugyanúgy nincs itt, mint ahogy akkor se volt ott, amikor Jézus haldokolt a kereszten és legyek mászták a szemét. Tak!
Ellen látta, mi jön fölfelé a lépcsőn. Felsikoltott és igyekezett visszahúzódni, de Entragian nem engedte. A kojot átsiklott az ajtónyíláson. Még csak oda se pillantott a sikoltozó asszonyra, akinek karját a zsaru marka szorította, hanem nyugodtan a szoba közepére ballagott. Ott megállt, hátranézett, és sárga, kitömött állatot idéző szemét Entragianra meresztette.
- Ah lah - mondta a rendőr, és annyi időre elengedte Ellen karját, amíg jobbjával rácsapott a bal kézfejére, olyan sebes mozdulattal, amely a tó tükrén kacsázó kavicsra emlékeztette Davidet. - Him en tow.
A prérifarkas leült.
- Ez a srác itt gyors - mondta Entragian. Mindnyájuknak címezte a szavait, de Davidre né-zett. - Hangsúlyozom, gyors. A legtöbb kutyánál gyorsabb. Elég, ha kidugod a kezed vagy a lábad a celládból, és mielőtt észbe kapnál, már rajtad van. Erről kezeskedem.
- Hagyd békén az anyámat! - válaszolta David.
- Fiam - mondta Entragian sajnálkozva -, ha úgy akarom, botot dugok az anyád pinájába, és addig forgatom, amíg tüzet nem fog, és te nem akadályozhatsz meg benne. Még visszajövök érted.
Kiment az ajtón, és magával vitte David anyját.

3

Csönd lett a szobában, amelyet csak Ralph Carver fojtott zokogása és a prérifarkas lihegése tört meg. A kojot ült, Davidet leste nyomasztóan értelmes szemével, és apró cseppekben nyáladzott, mintha repedt cső lenne a nyelve helyén.
- Légy erős, fiam - mondta a vállig omló hajú, őszes férfi. Úgy hangzott, mintha sokkal in-kább magát vigasztalná, nem a gyereket. - Láthattad, belső vérzései vannak, hullatja a fogait, az egyik szeme kifolyt. Nem sokáig húzza.
- Ha úgy akarja, egy pillanat alatt megölheti a mamát - mondta David. - A kishúgomat máris megölte. Lelökte a lépcsőn, és eltörte... eltörte a ny-ny-nyakát. - Szeme előtt hirtelen összefolyt a világ, de visszaparancsolta a könnyeket. Ez nem a bőgés ideje.
- Igen, de... - A deres hajú ember elhallgatott. Davidnek eszébe jutott egy párbeszéd a zsaru-val, úton a város felé, amikor még azt gondolták, hogy egészséges és normális, csak segíteni akar nekik. Megkérdezte, honnan tudja a nevüket, mire a rendőr azt válaszolta, hogy az asztal fölötti táb-lán olvasta. Jól válaszolt, csakugyan volt egy tábla az asztaluk fölött... csakhogy Entragian nem ol-vashatta el onnan, ahol állt, a lakókocsi lépcsőjéről. Sasszemem van, David, mondta, és azok a sze-mek messziről meglátják az igazságot.
Ralph Carver lassan, szinte csoszogva előrejött a cellája rácsához. Szeme véreres volt, szemhéja feldagadt, az arca összetört. Davidet egy pillanatra elvakította a düh. Ez az egész a te hi-bád!, szerette volna visítani. Te vagy az oka, hogy Süti halott! Miattad vitte el a mamát, hogy megölje vagy megerőszakolja! Te és a szerencsejátékod! Te és a hülye vakációs ötleteid! Téged kellett volna elvinnie, papa, téged kellett volna elvinnie!
Elég, David! Az ő gondolata, Gene Martin hangján. Az pontosan azt akarja, hogy így gon-dolkozz!
Az? A zsarura, Entragianre céloz a hang? Ő az az az? És hogy akarja ő... vagy az... hogy David hogyan gondolkozzék? Egyáltalán mit izgatja az azt, hogy ő mit gondol?
- Nézzék ezt a fajzatot! - meredt rá Ralph a kojotra. - Hogy tudta idehívni? És miért marad itt?
A prérifarkas a hang felé fordult, Maryre sandított, majd visszanézett Davidre. Lihegett. Még bőségesebben csorgott a nyála, és kis tócsába gyűlt a deszkapadlón.
- Valahogy betanította -, mondta az őszes férfi. - Mint a madarakat. Kint is van néhány ido-mított keselyűje. Megöltem az egyik koszlott fattyúját. Ráléptem...
- Nem - rázta a fejét Mary.
- Nem - visszhangozta Billingsley. - A prérifarkasokat biztosan be lehet tanítani, de ez itt nem idomítás.
- Dehogynem! - csattant föl az őszes férfi.
- A zsaru? - kérdezte David. - Mr. Billingsley azt mondja, hogy magasabb, mint volt. Leg-alább tizenkét centivel.
- Ez őrültség. - A szürke hajú férfi kicipzárazta motoroszubbonyának egyik zsebét, kihalá-szott egy megviselt tekercs cukorkát, és bekapott egy szemet.
- Uram, mi a neve? - kérdezte Ralph az őszes férfitól.
- Marinville. Johnny Marinville. Én...
- Maga vak, ha nem látja, hogy itt valami szörnyű, valami egészen abnormális dolog történik.
- Nem azt mondtam, hogy nem szörnyű, és azt biztosan nem állítottam, hogy normális! - vá-laszolta az őszes férfi. Még folytatta, ám ekkor ismét jelentkezett a hang, a külső hang, és David el-vesztette a beszéd fonalát.
A szappan. David, a szappan.
Ránézett - zöld Ír Tavasz hevert a mosdón -, és arra gondolt, amit Entragian mondott: vissza-jövök érted.
A szappan.
Hirtelen megértette... vagy legalábbis úgy vélte. Remélte, hogy megértette.
Remélem, jól értem. Remélem, jól értem, különben...
Cleveland Indians feliratú pólót viselt. Lehúzta, a cella padlójára ejtette. Fölnézett, látta, hogy a prérifarkas bámulja. Tépett füle égnek meredt, és mintha mély, halk torokhangon morgott volna.
- Fiam! - szólt rá az apja. - Mit akarsz csinálni?
A fiú nem válaszolt. Leült a priccs végébe, lehúzta a tornacipőjét, rádobta a trikójára. Most már félreérthetetlenül morgott a prérifarkas. Mintha tudta volna, hogy David mit tervez. Mintha az lenne a szándéka, hogy megakadályozza, ha tényleg megpróbálkozik.
Ne áltasd magad, persze hogy az a szándéka, hogy megállítson, ha megpróbálkozol vele, mi másért hagyta volna itt a zsaru? Te csak bizakodj. Bízz és tartsd meg a hited.
- Tartsd meg a hitet, hogy Isten megvéd - motyogta. Fölállt, kicsatolta az övét, azután meg-torpant, ujjaival a farmerja cipzárján.
- Asszonyom! - szólalt meg. - Asszonyom! - Mary ránézett, és David érezte, hogy elvörösö-dik. - Nem haragszik, ha megkérem, hogy forduljon el? Le kell vennem a nadrágomat, és talán az alsónadrágomat is.
- Mit akarsz, az ég áldjon meg? - kérdezte az apja. Most már pánik érződött a hangjában. - Akármit is, megtiltom! Megtiltom!
David nem válaszolt, csak nézte Maryt. Olyan szilárdan, ahogy a prérifarkas bámulta őt. Az asszony egy darabig állta a pillantását, azután egyetlen szó nélkül hátat fordított. A bőrzubbonyos férfi a priccsén ült, rágta a cukorkát, és őt figyelte. David, mint minden tizenegy éves, szégyellte a testét, és kínosan érezte magát a bámulástól... de mint egyszer már figyelmeztette magát, ez most nem a nyafogás ideje. Még egy pillantást vetett az Ír Tavaszra, azután ledobta a farmerját és az al-sónadrágját.

4

- Szupi! - mondta Cynthia. - Úgy értem, klassz!
- Mi? - kérdezte Steve. Előregörnyedt, feszülten figyelte az utat. Elöl egyre több lett a ho-mok és az ördögszekér, nehéz volt vezetni.
- Az útjelző. Látod?
Odanézett. Az útjelző táblát, amelyen eredetileg az állt, hogy DESPERATION VÁROS POLGÁRI ÉS EGYHÁZI SZERVEZETEI ÜDVÖZLIK ÖNT!, valami szellemes ember úgy írta át egy festékszóróval, hogy DESPERATION DÖGLÖTT KUTYÁI ÜDVÖZLIK ÖNT! Elvásott végű kötél himbálózott a szélben. Az öreg juhászkutya viszont eltűnt. A keselyűk kóstolták meg elsőnek, azután jöttek a prérifarkasok. Éhesek voltak, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy első unokatestvérüket eszik, elrágták a kötelet, elvonszolták a tetemet, közben is csak azért álltak meg, hogy összevesszenek és egymásnak ugorjanak. Ami maradt (főképp csont és köröm), a szomszéd buckán hevert. A kavargó homok nemsokára betemeti.
- Öregem, errefelé a népek ugyancsak szeretnek jókat nevetni - mondta Steve.
- Ugyancsak. Ott állj meg - mutatta a lány.
Rozsdás félhenger alakú barakk volt, homlokzatán a DESPERATION BÁNYÁSZATI RT. felirattal. Mellette a parkolóban tíz-tizenkét autó és kisteher.
A fiú az út szélére kanyaradott, de nem fordult be a parkolóba, legalábbis még nem. A szél most már erősebben fújt, a széllökések fokozatosan egyetlen süvöltéssé egyesültek. Nyugaton szür-reális vörös-narancs korongként függött a Desatoya-hegység fölött a nap, laposan és pöffeszkedve, mint a Jupiter bolygó fényképe. Steve sebes, kitartó tink-tink-tink-et hallott valahonnan a közelből, talán egy kötél acélcsíptetője csapódott neki egy zászlórúdnak.
- Mi jár az eszedben? - kérdezte Cynthiát.
- Innen hívjuk fel a zsarukat. Itt vannak emberek; látod a fényeket?
Steve a barakkra pillantott, és az épület hátuljában öt-hat aranyosan ragyogó négyszöget vett észre. Vasúti szerelvény kivilágított ablakainak rémlettek a poros homályban. Visszanézett Cynthiára, és vállat vont.
- Miért innen, amikor egyenesen behajthatnánk az őrszobára? A város közepe - ha van olyan - nem lehet messze.
A lány úgy törölgette a homlokát az egyik kezével, mintha fáradt lenne, vagy kezdődő fejfá-jás gyötörné.
- Azt mondtad, óvatos leszel. Én meg azt, hogy segítek neked. Épp ezzel próbálkozom most. Valahogy szeretném látni, hogy állnak a dolgok, mielőtt egy egyenruhás leültetne egy székbe, és elkezdene kérdésekkel sorozni. És ne kérdezd, hogy miért, mert nem igazán tudom. Ha felhívjuk a zsarukat, és ők nyugisak, akkor jó. Ők nyugisak, mi is azok vagyunk. De... hol a francban voltak? Ne törődj a főnököddel, az rendesen eltűnt, de egy lakókocsi áll az út mentén, a kerekek laposak, ajtó nyitva, értékek szem előtt. Úgy értem, hagyj lógva. Hol voltak a zsaruk?
- Mindegyre ide jutunk vissza, mi?
- Igen, ide. - Cynthia is tudta, hogy a rendőrök lehetnének karambolnál, égő tanyánál, kira-bolt specerájnál, akár gyilkosságnál, méghozzá teljes számban, nincsenek annyian a világnak ezen a részén. Mégis mindegyre ide lyukadt ki. Mert ez több mint furcsa. Ez rossz.
- Jó - mondta Steve szelíden, és bekanyarodott a parkolóba. - Bár nem tudom, lesz-e valaki, aki tudja, mi folyik a desperationi rendőrségen. Későre jár. Őszintén szólva meglep, hogy még van-nak itt. Jó sok pénz lehet az ásványokban, mi?
Egy kisteher mellé parkolt. Amikor kinyitotta az ajtót, a szél kitépte a kezéből és nekivágta a kisteher oldalának. Steve összerándult, félig-meddig azt várta, hogy fél kézzel a kalapját fogva mindjárt kiront valami benga állat, és azt bőgi: Hé te ott! De a tulajdonos nem jelentkezett. Ördög-szekér zúgott tova, láthatóan Salt Lake City felé, és kész. Repült a szikes por, minden tele lett vele. Steve farzsebében volt egy vörös kendő. Elővette, a nyaka köré kötötte, majd a szája elé húzta.
- Maradj csak, maradj csak - rántotta meg Cynthia karját, mielőtt a lány kinyithatta volna az ajtót a saját oldalán. Behajolt, hogy kinyithassa a kesztyűtartót. Beleturkált, talált egy másik kendőt, egy kéket. Odaadta a lánynak. - Először vedd föl ezt.
Cynthia átvette, komolyan megvizsgálta, aztán ráemelte kerekre nyílt kislányszemét:
- Tetű nincs benne?
A fiú felhorkant és elvigyorodott a vörös kendő alatt.
- Csak vidáman, hölgyem, ahogy mifelénk Lubbockban mondani szokás. Vedd csak föl.
Cynthia megcsomózta a kendőt, majd a szája elé húzta.
- Butch Cassidy és a Sundance Kölyök, - mondta fojtott hangon.
- Ja, Bonnie és Clyde.
- Omar és Sharif - kontrázott a lány, és elvihogta magát.
- Óvatosan szállj ki. A szél rendesen beleerősített.
Kilépett. A szél úgy vágott, hogy Steve megtántorodott, amikor elért a furgon orrához. A homok szúrta a homlokát. Cynthia lesunyt fejjel kapaszkodott a kilincsbe, Peter Tosh-pólója vitor-laként lobogott sovány derekán. Derengett még némi fény, fejük fölött még mindig kéklett az ég, de furcsán árnyéktalan lett a táj. Itt bizony vihar készülődött, ha Steve megérzései nem csaltak.
- Gyerünk! - kiáltotta, és átkarolta Cynthiát. - Kerüljünk ki innét!
A repedezett aszfalton át a hosszúkás épülethez siettek. Az egyik végén egy ajtó nyílt. Mel-lette, mint a homlokzaton, ugyancsak egy DESPERATION BÁNYÁSZATI RT. feliratú táblát csa-varoztak a rozsdás fémre, de Steve látta, hogy ezt csak ráfestették valami másra, egy másik névre, amelynek kísértete kezdett elővörösleni a fehér festék alól. Meglehetősen biztos volt benne, hogy DIABLO volt az átfestett szó, amelynek I betűjét ördögi vasvillává alakították.
Cynthia megkocogtatta az ajtót egyik tövig rágott körmű ujjával. Belül, egy kampóra akasztva, tábla lógott. Steve tökéletesen, bosszantóan, látványosan vadnyugatinak találta a feliratát.

HA NYITVA VAGYUNK,
HÁT NYITVA VAGYUNK.
HA VISZONT ZÁRVA,
AKKOR GYERE KÉSŐBB VISSZA!

- Elfelejtették hozzátenni, hogy fiam - mondta.
- He?
- Úgy kellene mondani: ,,Gyere később vissza, fiam." Akkor volna tökéletes. - Az órájára nézett és látta, hogy hét óra húsz. Ami persze azt jelenti, hogy zárva vannak. Bár amennyiben zárva vannak, mit keresnek a parkolóban azok a gépkocsik és kisteherek?
Megpróbálta az ajtót. Kinyílt. Bentről erős statikus recsegéssel elegy countryzene hallatszott. - Egyesével raktam össze - énekelte Johnny Cash. - Nem került egy tízesbe se.
Beléptek. Az ajtót egy pneumatikus kar zárta. Odakint szél zörgött-zümmögött a hornyolt fémfalakon. Az előtérben voltak. Jobbra négy, maszatos ülőkéjű műanyag szék, amelyeket mintha leginkább mocskos farmert és bakancsot viselő drabális emberek használtak volna. A székek előtt hosszú kávézóasztal, tele magazinokkal. Nemigen emlékeztettek az orvosi várószoba választékára: Fegyver és lőszer, Út és utas, MacLean bányászati szaklap, Metallurgiai közlöny, Arizona főútjai. Volt közöttük egy nagyon ócska Penthouse is, Tonya Hardinggal a borítóján.
Előttük csukaszürke recepciós asztal állt, olyan hepehupás, mintha az 50-es úttól idáig rug-dosták volna, megpakolva papírokkal, és egy MSHA-program feliratú, tővel-heggyel összehányt, tetején túlcsorduló hamutartóval koronázott könyvsorozattal és három, kövekkel töltött drótkosárral. Az asztal végében mechanikus írógép trónolt. Steve sehol nem látott számítógépet, csak egy széket, azt a kerekeken gurulós fajtát, de senki sem ült rajta. A légkondicionáló működött, a szoba kelle-metlenül hűvös volt.
Megkerülte az asztalt, észrevette, hogy a szék ülőkéjén egy párna hever, fölemelte, hogy Cynthia is láthassa. RAKD LE A SEGGED, hímezték az elejére régimódi nyugati stílusú betűkkel.
- Igazán hangulatos - mondta a lány. - Az álló tisztviselők meg használjanak gyógyszandált.
Az asztalon egy tréfás tábla (NE VÍGY ENGEM A KÍSÉRTÉSBE, MAGAM IS ODATA-LÁLOK) és egy névtábla (BRAD JOSEPHSON) mellett műtermi fénykép állt, rajta testes, de csi-nos fekete asszony két helyes srác között. Szóval férfi a recepciós, és nem valami pedáns. A rádió, egy öreg Philco, a szomszéd polcon recsegett, a telefon mellett. - Ekkor jött a feleségem -, bőgte Johnny Cash a statikus recsegések ágyútüzén át. - Rögvest láttam, nem hisz nékem. De ő ajtót nyit és mondja: ,,Drágám hozz egy..."
Steve kikapcsolta a rádiót. A szél féktelen erővel zúdult a házra, a barakk nyikorgott, mint nagy nyomás alatt a tengeralattjáró. Cynthia, még mindig a kendővel az orra előtt, bizonytalanul körülnézett. A rádió ki volt kapcsolva, de Steve - bár nagyon halkan - még mindig hallotta, hogyan zengi Johnny Cash, mint csempészte ki a GM-gyárból a kocsiját alkatrészenként egy uzsitasiban. Ugyanaz az adó, de egy másik rádió, hátrébb. Nyilván ott, ahol a villany ég.
Cynthia a telefonra mutatott. Steve fölvette, belehallgatott, majd helyre tette a kagylót.
- Süket. Kell lennie itt másiknak is.
- Manapság nem a föld alatt vezetik a kábeleket? - kérdezte a lány, és Steve fölfigyelt valami érdekesre: halkan beszéltek, alig egy-két fokkal hangosabban a suttogásnál.
- Azt hiszem, ilyen helyeken, mint Desperation, még nem jutottak el odáig.
Az asztal mögött egy ajtó volt. Steve a kilincsért nyúlt, de a lány megragadta a karját.
- Mi van? - kérdezte a fiú.
- Nem tudom. - A lány elengedte, lehúzta a kendőt az orráról, majd idegesen elnevette ma-gát. - Nem tudom, öreg, de ez az egész olyan... különös.
- Valakinek csak kell ott lennie - vitatkozott Steve. - Az ajtó nyitva, a villany ég, kocsik a parkolóban.
- Te is megrémültél. Nem igaz?
Steve gondolkozott, és bólintott. Igen. Úgy érezte magát, mint gyerekkorában a viharok - a ,,murik" - előtt, csak kiszáradt belőle az a különös öröm. - Mégis meg kéne...
- Igen, tudom. Gyerünk. - Cynthia akkorát nyelt, hogy hallhatóan kattant a torka. - Hé, mondjad már, hogy pár másodperc múlva csak nevetünk az egészen, és hülyén érezzük magunkat! Megtennéd ezt nekem, lubbocki?
- Pár másodperc múlva csak nevetünk az egészen, és hülyén érezzük magunkat.
- Kösz.
- Szívesen - felelte a fiú, és kinyitotta az ajtót. Úgy tízméteres, keskeny folyosó húzódott mögötte. Fejük fölött dupla soros neoncső, a padlón strapaszőnyeg. Az egyik oldalon két ajtó, mindkettő nyitva, a másikon három, kettő nyitva, egy zárva. A folyosó végén sárgán világított a vil-lany egy helyiségben, amit Steve munkaterületnek - műhelynek, talán labornak - nézett. Annak a kivilágított ablakait látták kívülről, és onnan jött a zene is. Johnny Casht a The Tractors váltotta föl, azt állítva, hogy a bébi szereti, ha úgy rázzák, mint a bugi-vugi-csu-csu vonat. Szóval a szokásos pöf és dag.
Itt gáz van. Ugye tudod?
Tudta. Ott volt a rádió. Ott volt a szél, úgy vágta a fémfalakhoz a fanyar szikes homokot, hogy nyugodtan montanai hóviharba képzelhetted magadat. De hol vannak az emberi hangok? Az embereké, akik beszélgetnek, viccelnek, jártatják a pofájukat? Azok az emberek, akik az elülső par-kolóban álló járművekkel érkeztek?
Lassan elindult a folyosón, közben arra gondolt, kiáltania kellene, valami ilyesmit, hogy Hé! van itt valaki?, de nem merte. A hely egyszerre tűnt üresnek, ugyanakkor mégsem üresnek, bár hogy lehet egy időben mindkettő...
Cynthia megrántotta az inge hátát, olyan erősen és olyan váratlanul, hogy majdnem felkiál-tott.
- Mi van? - kérdezte idegesen, lüktető szívvel, és rádöbbent, most már suttog.
- Hallod? - kérdezte a lány. - Úgy hangzik... hogy is mondjam... mintha egy srác bugyboré-kolna szalmaszállal az üdítőben.
Először csak a The Tractorst hallotta - Aszonta, hogy a neve Készültség, és megkért, mutas-sam meg a fegyverem. Aszonta, a telefonszáma 911 -, azután meghallotta a szapora szörtyögést. Gépies, nem emberi hang volt, majdnem ismerős. - Egen, hallom.
- Steve, ki akarok menni innen.
- Akkor menj vissza a furgonhoz.
- Nem.
- Cynthia, a Krisztusát...
Ránézett a kerekre nyílt szemű, riadtan lebiggyedő szájú arcra, és elhallgatott. Nem, Cynthia nem akar egyedül visszamenni a Ryder furgonhoz, és ő nem is hibáztatja érte. Józan gondolkodású csajszinak nevezte magát, talán igazat is mondott, de most inkább halálra rémült csajszi. Törékeny vállánál fogva magához húzta a lányt, és cuppanós csókot nyomott a homlokára, a két szeme között. - Ne aggódj, kicsi Nell - mondta, tűrhetően utánozva egy jóindulatú nagybácsit -, majd én megvéd-lek.
A lány akaratlanul elvigyorodott. - Hülye balfasz!
- Gyerünk. Maradj a közelemben. És ha futnunk kell, akkor spuri? Különben esetleg keresz-tültaposok rajtad.
- Emiatt nem kell aggódnod - válaszolta Cynthia. - Az ajtónál leszek, mielőtt egyesbe kap-csolnál.
A jobb első ajtó iroda volt. Üres. A falon egy parafa lemez teletűzdelve egy külszíni műve-lésű bányagödröt ábrázoló Polaroid felvételekkel. Steve úgy vélte, ez lehetett az a nagy földfal, amely a város fölé magasodik.
A bal első ajtó szintén iroda volt. Ugyancsak üres. Erősebb lett a buborékolás, és Steve már tudta, mi lehet, még mielőtt odaértek volna a jobb második ajtóhoz, és nagyon megkönnyebbült. - Ez csak egy akvárium! - mondta.
Ez sokkal csinosabb iroda volt az első kettőnél, ahová bekukucskáltak: igazi szőnyeg volt a padlón. Az akvárium az íróasztaltól balra állt egy fénykép alatt, amelyen két csizmás-kalapos, nyu-gati stílusú öltönyt viselő ember jattolt egy pózna - valószínűleg a kinti zászlórúd - előtt. Népes ak-várium volt: tigrishalak, törpeharcsák, aranyhalak és egypár fekete betta úszkált benne. Az alján va-lami furcsa bigyó hevert a homokban, olyasmi, gondolta Steve, amivel az emberek az akváriumaikat szokták díszíteni, csak ez nem hajóroncs volt, nem kalózok kincsesládája, nem is Neptunus kastélya, hanem valami más, valami, ami úgy nézett ki...
- Hé, Steve - suttogta elgyöngülten Cynthia. - Ez egy kéz.
- Mi? - kérdezte őszinte értetlenséggel, bár később úgy gondolta, az első perctől tudta, mi hever az akvárium fenekén, mert mi más lehetett volna?
- Egy kéz! - A lány szinte nyüszített. - Egy kurva kéz!
Akkor egy tigrishal átúszott a mutató- és a középső ujj (a vékony arany jegygyűrűt viselő középső ujj) között, s Steve látta, hogy a lánynak igaza van. Körmök voltak valamin. Vékony fehér heg húzódott a hüvelykujjon. Ez bizony kéz volt.
Előrelépett, nem törődve azzal, hogy a lány a vállát markolja, és lehajolt, hogy jobban lássa. Már nem remélte, hogy a kéz, a jegygyűrű és a valószerű fehér heg ellenére is csak műkéz. Csuklónál kilógott belőle a hús és az inak. Planktonként integettek az oxigénszabályozó keltette áramlatban. Steve a csontokat is láthatta.
Kiegyenesedett és ránézett az asztalnál álló Cynthiára. Ezen az asztalon már sokkal nagyobb rend volt. A tetején csukott telefonkönyv hevert. Mellette egy telefon. Amellett egy üzenetrögzítő, amelyen villogott a vörös üzenetkijelző lámpa. Cynthia fölvette a kagylót, belehallgatott, visszatette. Ijesztően sápadt volt. Ilyen kevés vérrel a fejében már el kellett volna ájulnia, gondolta Steve. De a lány nem ájult el, hanem kinyújtotta az ujját az üzenetrögzítő LEJÁTSZÓ feliratú gombja felé.
- Ne csináld! - szisszent föl Steve, isten tudja, miért, de egyébként is elkésett.
Sípolás, kattanás. Aztán megszólalt egy furcsa hang, és Steve iszonyúan beijedt, mert nem lehetett megállapítani, hogy férfié-e vagy nőé. - Pneuma - mondta tűnődve. - Szóma. Sarx. Pneuma. Szóma. Sarx. Pneuma. Szóma. Sarx. - Lassan ejtegette ki a szavakat, és közben mintha egyre erősö-dött volna a hangja. Lehetséges ez? Megbabonázva meredt a gépre, a szavak
(szóma sarx pneuma)
hegyes kis kárpitosszögekként csapódtak az agyába. Isten tudja, meddig állt volna ott bámé-szan, ha Cynthia nem nyújtja ki mellette a kezét, és nem nyomja meg az ÁLLJ gombot, akkora erő-vel, hogy a masina ugrott egyet az asztalon.
- Bocs, semmi, csak túl kísérteties. - A hangja egyszerre volt bocsánatkérő és kihívó.
Kiléptek az irodából. A folyosó végében, a műhelyben vagy laborban vagy micsodában a The Tractors még mindig a bugi-vugi-bébiről zengett, akit földobtak a mennyezetig, hogy visszaes-sék a képedbe.
Meddig tart ez a kurva dal?, töprengett Steve. Már tizenöt perce játsszák legalább.
- Most már mehetünk? - kérdezte Cynthia. - Kérlek!
A fiú a sárga villanyfény felé mutatott.
- Jézusom, te megőrültél! - mondta a lány, de amikor Steve elindult, követte.

5

- Hová visz? - kérdezte Ellen Carver immár harmadszor. Előrehajolt, belekapaszkodott az első és hátsó üléseket elválasztó hálóba. - Nem mondaná meg, kérem?
Kezdetben hálás volt, amiért nem erőszakolta és nem is gyilkolta meg... és megkönnyebbült, mert szegény kis drága Kirstie teste eltűnt annak a szörnyű lépcsőnek az aljából. Viszont a kinti lépcsőn hatalmas vérfolt alvadozott, amelynek még csak egy részét fújta be a homok. Sejtette, hogy Mary férjének a vére. Át akarta lépni, de Entragian, aki satuként szorította a karját, egyszerűen ke-resztülvonszolta rajta, úgyhogy Ellen tornacipője három ronda vörös foltot hagyott maga mögött a parkoló felé menet. Pocsék volt. Minden. Szörnyű volt. De legalább még élt.
Igen, először megkönnyebbült, de aztán egyre erősödő rettegés váltotta fel a megkönnyebbü-lését. Mert akármi történt is ezzel az iszonyatos emberrel, az most felgyorsult. Ellen hallotta, ahogy Entragian bőre iszamós kis cuppanásokkal enged, hallotta a vér csörgedezését és bugyogását. Az egyenruha khakiszínű háta iszapos vörössé változott.
Az is megriasztotta Ellent, hogy délnek tartanak. Arrafelé semmi sem volt, csak a külszíni bánya földsánca.
A terepjáró lassan végiggurult a főutcán (Ellen feltételezte, hogy ez lehet a főutca, az min-denütt van, nem?). Elmaradt az utolsó két üzlet: egy kocsma és Harvey Kis Motorszereldéje. Az ut-ca legvégén gyászos kis putri árválkodott, ajtaja fölött BODEGA felirat. A bejárat előtti táblát a szél feldöntötte, de Ellen így is el tudta olvasni: MEXIKÓI ÉTELEK.
Hamvas kohótűzbe ereszkedett a nap gömbje, valami apokaliptikus nappali sötétségbe borult a táj, s az asszony rádöbbent, hogy nem is annyira az a kérdés, hol van, inkább az, hogy ki is ő. Nem tudta elhinni, hogy ugyanaz az Ellen Carver, aki tagja volt az iskolaszéknek, és idén ősszel akarta megpályázni az elnökséget, ugyanaz, aki elment néhanapján a barátnőivel a Kínai Boldogságba, ahol mai-taitól pityókásan csevegtek ruhákról, gyerekekről, házasságról; volt, akié ingott, volt, akié nem. Ez az az Ellen Carver, aki a legszebb ruháit a Boston Proper katalógusból rendelte, Red parfümöt használt ábrándos hangulatban, s neki volt az a vicces, strasszos pólója, amelyre azt írták, hogy A VILÁGEGYETEM KIRÁLYNŐJE? Ez az Ellen Carver nevelt két kedves gyermeket, és tartotta meg a férjét, miközben körülötte sorra bomlottak fel a házasságok? Ő vadászott legalább hathetente csomókra a mellében, ő szeretett hétvégeken estefelé megbújni a nappaliban Nyomorúság a paradicsomban-féle címeket viselő, papírkötéses könyvekkel, egy csésze forró tea és pár szem bonbon mellett? Igazán? Ó, igazán? Hát valószínűleg igen; azonos volt mindezekkel az Ellenekkel és még másik ezerrel: Ellen selyemben, Ellen farmerban, Ellen, aki kezében a kakaós csók receptjét szorongatva pisil a vécén; ő mindez; sőt ha összeadjuk, még több is ennél... és lehetséges, hogy ugyanakkor ő az az Ellen Carver is, akinek szeretett kislányát meggyilkolták, aki itt roskadozik egy rendőrautó hátuljában, a már-már elviselhetetlen bűzben, egy asszony, akit most visznek el egy MEXIKÓI ÉTELEK feliratú, feldőlt tábla mellett, aki sose látja meg többé az otthonát, a barátait vagy a férjét? Ő az az Ellen Carver, akit tovahurcolnak a poros, szeles sötétségbe, ahol senki sem olvassa a Boston Proper katalógust, senki sem iszik mai-tait parányi papíresernyőkkel díszített pohárból - oda, ahol csak a halál várakozik?
- Istenem, kérem, ne öljön meg! - nyöszörögte elhalón, amiben képtelen volt fölismerni a sa-ját hangját. - Kérem, uram, ne öljön meg! Nem akarok meghalni! Megteszem, amit csak akar, de ne öljön meg! Kérem, ne öljön meg!
Entragian nem válaszolt. Alattuk huppanva ért véget az aszfalt. A rendőr bekapcsolta a fény-szórókat, de az se sokat segített: Ellen csak két ragyogó kúpot látott, amelyekben homok kavargott. Itt-ott ördögszekerek repültek kelet felé. Kavics ropogott a kerekek alatt, vágódott pengve az alváz-nak.
Hosszú, fémfalú, vedlett épület mellett haladtak el - üzem vagy műhely lehet, gondolta az asszony -, azután az út meredekre fordult. Elkezdtek kapaszkodni az emelkedőn.
- Kérem! - suttogta. - Kérem, mondja meg, mit akar!
- Fuj! - fintorgott Entragian. Benyúlt a szájába, mint akinek haj került a nyelvére, de hajszál helyett a nyelvét húzta ki. Egy pillanatig nézte a markában ernyedező, májszerű cafatot, aztán félre-dobta.
Elhagytak két kistehert, egy billenőkocsit, egy kísértetsárga exkavátort, amelyek a tetőre ve-zető út első kanyarulatánál parkoltak.
- Ha meg akar ölni, akkor gyorsan tegye! - mondta az asszony remegő hangon. - Kérem, ne bántson! Tegyen meg legalább ennyit, ígérje meg, hogy nem okoz fájdalmat!
De a roskatag, véres alak a volán mögött nem ígért semmit, csak vezetett a kavargó homokon át, föl a földhányás ormára. Odafent nem állt meg, hanem átvágott a peremen és elindult lefelé, maga mögött hagyva a szelet. Ellen visszanézett, szeretett volna valami fényt látni, de már túl késő volt. A gödör falai elrejtették, ami megmaradt a naplementéből. A terepjáró lefelé ereszkedett a sö-tétség hatalmas tavába, olyan szakadékba, amely csúfot űzött a fényszórókból.
Odalent már leszállt az éjszaka.

 
 
0 komment , kategória:  Könyvek  
Barlangok
  2012-12-03 16:32:06, hétfő
 
 
















 
 
0 komment , kategória:  Természet  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2012.11 2012. December 2013.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 7 db bejegyzés
e év: 85 db bejegyzés
Összes: 1801 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 340
  • e Hét: 340
  • e Hónap: 23489
  • e Év: 118096
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.