Regisztráció  Belépés
joetoth.blog.xfree.hu
pax Tóth József
1937.09.06
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Bibliából és szerzetestől7/253
  2012-03-29 14:40:18, csütörtök
 
  Békesség a minden helyzetben sorsunkat intéző Isten jelenlétéből.
Életünk kimondhatatlan erőfeszítések árán a magasba nyúlik, erőszakkal tör a fény felé.
Igen, senki sem mondhat le arról, hogy nagyot akarjon, "naggyá" legyen. Bennünk él a sürgető ösztön, hogy fölébe nőjünk önmagunknak, több legyünk, mint ebben a pillanatban vagyunk. És még mennyire vágyik az ember a boldogság után!
Merre tart a "fölfelé"? Hol az igyekezet vége, célja? A természet csalóka játékának leszünk-e áldozata, ha komolyan vesszük ezt a fölfelé noszogató sürgetést?
Nem a természet csalóka hazugsága kiált belőlünk. A vágy beteljesül. Maga Krisztus és apostolai jóváhagyják a fölfelé ösztönző hívást. "Keressétek az Isten országát!" (Mt 6,33) "Keressétek, ami fönt van!" (Kol 3,1)
Krisztus azonban azt is megmutatja és elénk tárja, hogy az ember nem a parttalanban keresi célját. "Aki keres, az talál!" (Mt 7,8) - "A hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez" (Fil 3,20-21).
Ez a haza a célja a boldogság, a béke, az öröm, a végleges beteljesülés utáni minden tapogatózásunknak, minden kapkodásunknak. Feléje törekszik énünk legmélye, legjava.
Ugyanakkor életünk mindig újból lehullás, földre esés is.
Hányszor nem ismétlődött mindez eddig mindennapos életemben s a mostani betegség folyamán! Az ember azt gondolta, túl van a nehezén, azt képzelte, hogy a napfényben sütkérezik, úgy gondolta, leszámolt ezzel meg azzal a nehézséggel, - és aztán jött a zuhanás: Visszaesések a halál gonosz közelébe, nem sejtett oldalról új nehézségek, saját csődünk, amely leszakította a fáradsággal emelt hidakat. Lehullás!
Keserves mindig újból kénytelen-kelletlen zsebrevágni saját nyomorúságunkat, megélni nyomasztó átlagosságunkat; látni, hogy a legjobb akarat mellett is mindig csak egyhelyben topogunk, és úgy látszik, képtelenek vagyunk egy magassági szinten túlemelkedni!
És mégsem ereszthetem búnak a fejemet!
Mert tudom: Valaki jön, aki nem taszít el, még kevésbé tipor el, hanem a kezébe vesz, és elirányít a fényre, az egészségre, az üdvösségre, a végső örömre. Azt mondom, hogy jön? Már itt van a szobában, életem terében, a kellő időben megjelenik, és kitárja nekem az ablakot. Elvezet a békére. Isten!
Bajok és halál, saját lehullásom és kudarcom egyet nem vehetnek el tőlem: az ő közelségének, gondjának, szeretetének tudatát! "Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Sem halál, sem élet... sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van (nyilatkozott meg)" (Róm 8,35-39).
Ezért nem maradok fekve egy-egy "zuhanás" után, hanem újra kezdem. Mindig újra. A küzdelem feladása halál lenne! Az "odalenn" nem az én igazi levegőm, nem maradandó lakhelyem. Boldognak mond az Írás, ha Ő eljövetelekor virrasztva talál.
És tudom, hogy mindig itt van. Azért nem merítenek ki az örökké egyforma "zuhanások". Inkább nagyobb összeszedettséget, erősebb koncentrációt hoznak a következő útra fölfelé. Legközelebb már magasabbra jutok, tovább maradok fent.
Föl és le, zuhanás és új fölkelés - így van mindennel. Ki tudja "balesetek" nélkül végigjárni az életét?
De nem törődöm a hegekkel meg a dudorokkal!
Mit számít! Ő van itt a szobámban. Felfog a hullásban, és mellettem van, ha megint a magasba kapaszkodom. Most már mindennap gyakran ablakot nyit. És bizonyos vagyok benne: utolsó fölemelkedésemkor is itt lesz, s bebocsát az országba, amelyet ő készített./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/

 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és szerzetestől6/252
  2012-03-25 15:24:22, vasárnap
 
  Békesség az Istennek átadott életből.
A munkának hosszú ideje (és nyilván még hosszú ideig) vége. Mindennap keményen és könyörtelenül meg kell bizonyosodnom, hogy a munkám nem fontos, hogy nélkülem is megvannak. Jön idő, amikor már nem leszek, és a világ akkor is megy majd tovább.
Kemény lecke, különösen ha az ember még fiatal, és csupa tettvágy.
Nyilvánvalóan nem az a lényeg, hogy "tegyünk" valamit Isten országáért, még az sem, hogy szenvedjünk valamit, hanem csakis az, hogy Isten akaratában maradjunk, és igent mondjunk mindarra, amit ő itt és most kíván tőlünk, akár munkát, akár szenvedést vagy halált.
Egy napon olyan levelet kapok, ami még jobban hangsúlyozza ezt a leckét, és az "elpazarolt idő" miatti szomorkodásból meg a jövő üres álmaiból visszahoz az óra parancsához. "Isten arra választotta ki önt, hogy szenvedjen értünk, ahelyett, hogy dolgozna értünk, Ő tudja, miért, akkor is, ha egyikünk sem érti. Ó, ha a kereszt nem lenne! Bennem napról napra inkább személyes bizonyossággá válik, hogy minden tevékenység szükségszerű alapja a szenvedés, az ima és az áldozat.
....
A kívánalom most az, hogy egyszerűen itt legyek Isten előtt, időm legyen számára, tartsam neki oda magamat, mindazzal, ami vagyok és amim van. Ebben a nyitottságban egész lényemnek kifejezésre kell előtte jutnia. Mert az Istennel való négyszemközti együttlét előfeltétele az én kijelentésem: Nem akarok egyedül létezni, egyedül boldogulni; úgy szeretnék lenni, hogy érted vagyok. Ez Isten lehető legjobb elismerése, minden istendicsőítés ősszava. Ha a további "szavak" hiányoznak is, de így vagyok ott előtte, akkor Isten felém indul, és én feléje.
Ezt akarják nyilván mondani az Írásnak mindazok az intelmei, amelyek buzdítanak, hogy "mindenkor" és "szünet nélkül" imádkozzunk, és sose hagyjuk abba. Beszédem az, hogy ott vagyok Isten előtt. Így legyőzzük a magányt, és kikerüljük a kifelé való menekülést. Szembe kell néznünk Istennel, ki kell őt bírnunk, akkor magunkat is kibírjuk, és csak akkor tudunk kezdeni magunkkal valamit.
Annyi kitörés akad ma a korlátok közül, annyi menekülés kifelé, a távolba, az utcára, napjaink milliónyi nomádja közé, akik nem bírják ki "benn", nincs már hazájuk önmagukban, mert elveszítették otthonukat Istenben. És ha jól látom, az Isten előli menekülés pusztító betegsége napjaink lelki életének igazi rákos daganata. Ennek a középpontból való menekülésnek megvannak persze az álcái: az aktivizmus szédülete, a lelki "menedzserség" és - mint legveszedelmesebb álarc! - "az emberek szolgálata Isten megbízásából."
Egyesek állítják, hogy az Isten előtti csendes megállás órái elpazarolt idő, sőt menekülés az elkötelezéstől és elhanyagolása a Krisztus szellemében művelt világalakítás parancsának. A világot csak akkor lehet meghódítani Krisztusnak, ha készek vagyunk benne tartózkodni és rajta dolgozni.
Évekkel ezelőtt hivatott oldalról megállapították: a mai világban vannak "eretnek struktúrák". Ezeknek az eretnekségeknek, eltorzított és ezért terméketlenné vált részigazságoknak egyike "a tevékenység eretneksége" a szükséges szemlélődés rovására. Helyesen-helytelenül mindenben hivatkozhatunk Krisztusra. De mint sok másban, úgy itt is éppen Krisztus személye hazudtolja meg azt az embert, aki menedzserré válik, és a keresztény életet puszta "tevékenységben" szeretné feloldani.
A bennünk élő kereszténység valóban tettre sürget. De semmit sem ér bármi munka, ha nem az Isten előtti csendből táplálkozik. Jézus az emberi nyomor mindennapos ostroma közepett egész éjszakákat töltött imában az Atya előtt. Egyes mai "aktivisták" felfogása szerint fel kellett volna világosítani: jobban teszi, ha éjszaka kialussza magát, hogy így másnap "fit" legyen az újabb emberszolgálatra.
Továbbá Jézus, bár nem volt "veszteni való idő", nyilvános tevékenységének néhány évét megelőzően negyven teljes napot és éjszakát tartott fenn a visszahúzódásra. Menekülés? Időpocsékolás?
És nem egyenesen megbocsáthatatlan-e, hogy bár tudta, "mennyi a tennivaló", alig három évet szánt nyilvános tevékenységére? Miért maradt hát olyan soká "elsüllyedve"? Miért nem kezdett már 25, 20 éves korában "tevékenykedni"?
Jézus később azt mondja: "Csak egy a szükséges" (Lk 10,42), és tanúságot tesz Máriának, a betániai két nővér egyikének, hogy ő, a "tétlen", az Istennek magát csendben odanyújtó, "a legjobb részt választotta."
Ha az embernek hetekig, hónapokig, sőt évekig kell csendben feküdnie, akkor különben is elmosódnak a határok az addig "föltétlenül szükséges" között, amit csak rohanó hajszával, nyüzsgő tevékenységgel lehetett elérni, meg a valóban lényeges és szükséges között. Lépésről lépésre arra a belátásra jutunk, hogy csak egy a fontos: Isten előtt és Istenért lenni. Minden egyéb magától adódik, sőt "utána hajítják", mint az evangélium mondja (vö. Mt 6,33).
Nem kétséges többé, ki a sajnálatra méltó: a betegek, akik erre a boldog nyitottságra és tétlenségre "vannak ítélve", vagy a menekülő "egészségesek".
De mindennek - mondhatná valaki - semmi köze az imához. Így van, ha imádságon azt értjük, hogy az ember elintézi a keresztény napirendben "esedékes" dolgokat.
Erre gondoltak-e az említett levélírók, amikor hangsúlyozzák, hogy imádkozókra ma nagyobb szükség van, mint minden másra? Van az ilyen imának értelme a közösség, a többiek számára? "termelékenysége"?
Az Isten előtti nyitottság egyben a közösség lényeges és legjobb szolgálata. Aki Istennek él, nem veszett el testvérei számára, hanem éppen így válik ajándékká mindenkinek. Minden Isten előtt álló emberben fölfelé tárul ki a közösség. Mindaz, ami az egyes ember lelke mélyén lejátszódik, sorsa és története a többieknek is, akik benne ott vannak Isten előtt. Így állt Jézus az Atya előtt, és mi is ott voltunk valamennyien.
Az Isten iránti nyitottságban és az ebben adott közelségben rejlik a közbenjáró ima lehetősége és meghallgatásának bizonyossága is. Aki nyitott Isten előtt, az már semmit sem akar magának tartani, hanem mindent neki ad át. Isten viszont őneki ajándékozza magát. Barátokká váltak. "Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek" (Jn 15,15) - mondja Jézus. Az egész emberiség az Atya felé tart, s az imádkozó emberben szószólóját, ügyeinek pártfogóját találja meg. Tehát minél mélyebb közösségben áll egy imádkozó az Istennel, minél "családiasabban" él őbenne "Isten házanépe"-ként, annál többet várhatnak Isten előtti közbenjárásától a többiek is./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és szerzetestől5/251
  2012-03-22 15:07:53, csütörtök
 
  Békesség Isten sokféle jelenlétéből.
Körülvesz az Isten, elmerülök az Istenben, belélegzem az Istent. Mert ő most bennem él. őbenne szenvedek (és ő énbennem), őbenne sírok vagy örülök. Itt van az Isten!
Isten azonban sokféleképpen jelen van mindennap fivéreimben és nővéreimben is, akik szolgálatot teljesítve, vagy sorsomban másképpen osztozva betegágyamhoz jönnek. Ezt is meg kell látnom, ők is keresztények, és - ki-ki a maga személyes, egyszeri módján - az ő jelenlétét hozzák közel.
Vigasztaló szavukban fölismerem az ő segítő részvétét, holnapomról való gondoskodásukban, minden intézkedésükben az ő gondját és gondviselését látom, ő szól hozzám minden szavukból, a messziről jövő üdvözlő kártyából, a virágokból, a barátság és jóakaró megemlékezés apró ajándékaiból.
Nálam van az Isten! Ez a belátás mindennap új meg új gyönyörűségem. Feloldódom, lehiggadok, el tudok vonatkozni saját törékenységemtől és korlátoltságomtól. Olyan ez, mint egy ragyogó nap pirkadata. Annak tudata, hogy nem kisebb valaki fogadott el, mint ő maga, sziklaszilárd bizalomra gerjeszt, győzelmes bizakodásra, hogy minden esemény, amit életem számára még elrendelt, jó lesz, akármi, akárhogyan jön is.
Nyugodtan hagyhatom leszállni az éjszakát, higgadtan tarthatok az új nap felé. Így mondja az Írás: "Hogyha lefekszel, nincs miért aggódnod. Ha pihensz, édesen alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől" (Péld 3,24-25). És igazán azt kell felelnem:

Ha járok is setétlő völgyeken,
nem félek semmi bajtól,
mert te vagy ott velem.
(Zsolt 22,4. Sík Sándor ford.)

Jelenlétének ebből a tudatából olyan öröm és béke sarjad, amit a legsötétebb éjszaka sem olt ki. Mintegy magától tör fel a hála szava azért, hogy élhetek, hogy itt lehetek, s képviselhetem és megmutathatom az Istent, ahogyan itt van. És ha e boldogság közepette aggódó gondolat merül föl, akkor csak az, hogy nem tudom "meggyőzően", eléggé tisztán élni jelenlétének tanúságtételét, és saját életem nyomorúságaival, felemásságával elhomályosítom az emberek kilátását őrá.
A betegszoba világa rövidesen túl szűkké válik. Ez a terület, ez az élet túlságosan kicsi ahhoz, hogy egészen befogadhassa Istent. Ajtót-ablakot kell nyitnom, az egész világot meghívnom, hogy részesedjék ebben az állandó Isten-közösségben.
Beteg testemen az események a prognózishoz híven folynak. De mindinkább csak külső keretté válnak, jelképes burkává valami egészen másnak, ami mögöttük játszódik le.
A betegség könnyülő-súlyosbodó állapotában a lélek mélyén végbemenő folyamat boldogsága és szenvedése jelenti magát: Isten bensőséges kapcsolata azzal az emberrel, akivé lenni hivatásom./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől59/250/Prohászka O./
  2012-03-18 15:14:00, vasárnap
 
  Békesség a világot szerető Isten viszont-szeretetéből.
,,Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adá...''
(Ján. 3,17).

a) Fiában szeretett minket. Míg nem így szeretett, nem igen értettük. Végtelen ô s nincs emberi érzelme, a gerjedelmek változatai nem járnak benne; nem lélekzik, nem piheg, nincs vére; tiszta,végtelen szellem ô. A természetben kimutatta, hogy szeret. Ragyogó napot teremtett, de jeges tengert s jégmezôt is, -- virágillatot, de tűzhányót is, -- csobogó hullámot, de vihart is. Beszélt édesen, de csattogott villámaiban is; ah, Uram, nem értlek egészen! Az erkölcsöt illetôleg sem; az erény szépsége dagasztotta keblünket, de a gonoszság özönvize is végigszáguld rajtunk; a szent szeretet pírja s a bűn szégyenérzete váltakozott arcunkon, s elsötétült szereteted tudata.Szeret talán -- kérdeztük -- azzal az abszolút jóakarattal, a természet célszerűségével, a mindenhatósággal? S beéri-e ezzel emberi érzésünk? Ah, ez megtévesztô gondolat. Végre rátaláltunk s megtudtuk,
hogy szeret Jézus szívével; ,,így szerette Isten a világot'', így szeret. Ezt értem s megnyugszom.

b) Igy szeret, ily isteni szívvel szeret. Az emberek közt is vannak áldott szívek; a jegyesi, a szülôi, a baráti, a gyermeki
szeretetnek, a szívnek s kedélynek csodavilágát nyitják meg; illatos,édes érzelmekkel hintik be az életet. Tovább, a szív a művészet világát sugalmazza. Azután jön a hit, az érzelmek új világával. Mit gondoltok, milyen világba vezet bele Jézus szíve, mellyel Isten akart szeretni s minket egy isteni, érzelmes világba bevezetni? ,,Igy szerette Isten a világot.''

c) E szeretet minden ponton remekelt. Szentlélektôl fogantatott s szűztôl született, romlás nélkül, azért lett ,,speciosus'', szép. A kellem megnyilatkozott vonásaiban, a szeretet csendült meg szavában;jelképeül a bárányt választotta. ,,Isten báránya.''
Szeretetreméltósága fátyolozta el a gyermeklélekben a ,,minden
tudományok'' fényét, s szemeibôl csak a gyermek kedvessége s ártatlansága sugárzott. Férfikora a lélek hatalmának igézetében telt el; ,,kövess'' -- mondá -- s követték bűnösök s tömegek; nélküle az otthon puszta volt, s a pusztában vele elfelejtették az otthont. Az apostoli lelkek az ô árnyékai; Szent Domonkos az ô fehér gyapjúszövetében s Szalézi sz. Ferenc sajátos egyénisége egyaránt emlékeztet reá. Szereti az embereket, s vonzódnak hozzá; korán van a templomban, s mielôtt a napsugár az Olajfák-hegyére esett, már ô fái alatt imádkozott. Beszédbe ereszkedik, oktat, tanít, s eszmét s érzelmet cserél; nem hideg, nem sablónos. Van is, nincs is lakása;Nikodémus este jön hozzá, s ha nem jön senki, imádkozik; néha egész éjjeleken át; haja és ruhája nedves az éj harmatától, de ô nem érzi,oly mélyszívű ember. Egyszer-kétszer szó van a szentírásban szemeirôl;a gazdag ifjúra elragadó szeretettel, Péterre mély bánattal tekint!Milyen hatást tett Mátéra, Zachaeusra s Magdolnára! ,,Igy szerette Isten a világot.''

d) S ezzel a szeretettel ,,végig szeretett'', s azért szeretetet
kér viszont. Szeressük mi is emberi, meleg, lelkes szeretettel.Caecilia s Ágnes szeretik ôt, mint jegyesüket; Néri sz. Fülöpnek kitágul két bordája a szeretet hevétôl; Szent Katalin szeret, s Jézus
gyűrűt húz ujjára. Akarja, hogy érzelmesen szeressük ôt; ,,nézd e
szívet -- mondja -- mely annyira szeretett!'' Ó Uram, viszontszeretünk téged tôlünk telhetôleg. Úgy szeretem Jézust, hogy magamat adom érte,s örvendezve teszem! /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Szerzetestől20/249/P.Dr.Anton Gots/
  2012-03-15 17:08:02, csütörtök
 
  Szilárd hittel Istenhez kapcsolódásból eredő békesség.
Minek jutottunk birtokába a hittel?
A hit horgony, amely a lét alapjához köt, ezáltal megerősít és bizalmat ad. Kitörhetnek az életünkben viharok, magasra csaphatnak a hullámok, - míg megmaradunk a horgonyon, kapcsolatban maradunk Istennel.

A hit világosság, lámpás a világban.
Ebben a világosságban képesek vagyunk látni, akkor is, ha körülöttünk már minden sötét. Benne mindig újból visszatalálunk Istenhez. Ez a világosság fölismerteti velünk, hogy Ő itt van, és nem húzódik vissza tőlünk.

A hit segít mindennap legyőzni a világot, és félretolja az egyre-másra feltolakvó sok "ha"-t és "de"-t.
Mindezt jelenti a hit, nekem és minden boldog birtokosának. Aki így tud hinni, az nemcsak maga horgonyzott le Istenben, és nemcsak saját magának találja meg a világosságot. Hanem ő is horgony és világítótorony lesz a bizonytalanoknak, a veszélyben forgóknak, a fuldoklóknak, a hajótörötteknek.
Sohasem hiszünk az Istenben egyedül, csak önmagunknak, mindig sok más emberrel együtt, az ő javukra is hiszünk.
Aki "igen"-t mond Istenre, aki vállalja vele a hit kalandját, az átmeneti szállássá válik minden örökkévalóság felé tartó embernek. Isten jelen lesz benne s általa sok másban is, és ővele együtt a kegyelmi gazdagságnak Krisztusban rendelkezésre álló teljes bősége.
....
Fölfelé a hitnek nincs mértéke. Ezért mindig érvényes: "Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!"
És mindennap érvényes rám és mindenkire: Szilárdan és rendületlenül megalapozva kell állnunk a hitben (vö. Kol 1,23), hogy hitünk világítson, és győzelemre vezessen magunkat és sokakat!/P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől58/248/Prohászka O./
  2012-03-11 15:37:00, vasárnap
 
  A szív templomát őrző,Istenben bízó lélek békessége.
,,És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni a templomban levô
árúsokat és vevôket, s a pénzváltók asztalait és a galambárusok
székeit fölforgatá... mondván: Nincs-e megírva, hogy az én házam
imádság házának hivatik minden nemzeteknél? Ti pedig azt latrok
barlangjává tettétek'' (Márk 11,15).

a) Jézus izzó lélek; szeret s szeretetbôl hódol Istennek; gyengéd és figyelmes; vele jár; érte eped. Ez szeretetének elsô lángja! Van aztán más is, mely szenved az Isten bántalmai alatt, sír, ég, kitör;lelkesül és lehanyatlik; remél és csügged. Lángol a templomért s a templom Istenéért; ott áll mint kerub és megcsóválja ostorát... tűz a buzgalom, az emészti. -- Ôrizzük, óvjuk szívünk templomát... Az Úr egyházát... mások lelkét! Mennyi a kufár ezek körül! Bátor leszek;Isten ostora van kezemben! Mily erôs a gyermek is, mely az erényért kiáll; vén bűnösök is érzik fölényét.

b) Jézus emberszeretete nem lágy és erôtlen. Az elérzékenyülni,de áldozni és erôsen akarni nem tudó ,,áhítat'' hiába hivatkozik reá.Az ô szeretete nemcsak könyörület és jóindulat, hanem fegyelem és szigor. Ne bízzál az áhítatban s az elérzékenyülésben, ha nem merítesz belôle erôt önmagad megtörésére s az isteni akaratnak föltétlen teljesítésére. Igy értsd a szót: Annyit haladsz, amennyire megtöröd magad, vagyis amennyire az isteni akaratot átéled, ha kell, letörés s áldozat árán is. A letörés és az önmegtagadás önmagában nem érték,csak eszköz.

c) ,,Szent'' haragról szokás beszélni s Krisztusra mutatni. Az indulat természetes, s bizonyára nem erkölcsi fogyatkozás; csak el ne ragadjon. Krisztus Urunk haragjában is szent volt; az ember haragjában rendszerint nem szent; fölindulásunkba sok nemtelen elem vegyül.
.....
d) Mint ahogy a fatörzs száz meg száz galyba ágazik s ezer meg ezer levelet s virágot hajt: úgy a buzgó lélek is kiterjeszti karjait,vágyait; feszül, fakad, terjeszkedik; érzékeny is, búsul is; hevül is,lehül is; kiderül és elsötétül. Ezer meg ezer lelket lát, akin segítenie, sokféle bajt és botrányt, melyet megszüntetnie kellene.
Építi az Isten templomát s ugyanakkor követ fejt, meszet éget, homokot hord; mindent megmozgat, vagyis dolgozik önmagán s buzgólkodik a világban; semmit sem tart magához nem tartozónak. S ez a munkája nem kín, nem napszám, hanem a szeretet ösztönzése; ily erô s kitartás csak a szeretetben van. Azért tehát ne törj, ne szakíts, hanem mosolyogva dolgozzál.

e) Vannak a buzgalomnak betegségei is; ezek a harag,bosszankodás: ,,Szűnj meg a haragtól és hadd el a búsulást; ne
bosszankodjál, hogy rosszat is cselekedjél'' (Zsolt. 36,8). Azután a
kedvetlenség, mely a prófétákat is megszállja: Mózest, Illést... A
szentírás bíztat: ,,Ne bosszankodjál a gonosztevôkre, ne irígykedjél a hamisságot cselekvôkre'' (Zsolt. 36,1). Ezek mind üres, széllel bélelt emberek; céltalanul futók. -- Továbbá az egyoldalúság, mely csak egyet rögzít; csak a rosszat látja, s attól elkeseredik, elégiás, siralmas lélekké lesz. -- Van ezeknek gyógyszere is: ne zsugorodjál össze,hanem ,,gyönyörködjél az Úrban és megadja neked szíved kívánságát.Bízzál az Úrban és cselekedjél jót, és megadja neked szíved kívánságát; lakjál a földön, és gazdagságaival tápláltatni fogsz''.Jézus velünk; motívumaink az örökkévalóság mélységeibôl valók; vér,Jézus vére táplál és gyujt tüzet szívünkben. /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Szerzetestől19/247/F.Lelotte S.J./
  2012-03-08 18:40:50, csütörtök
 
  Békesség a teremtésben kapott ajándékok iránt érzékeny,hálás lelkületből.
Atyám, te teremtetted a világot, amely segít, hogy megismerjelek, és mind jobban megszeresselek.
Minden fénysugár, minden virág, minden új pillantás a jövôbe egy néma parancs, amely a hozzád vezetô meredek ösvényre szólít. A harmatos reggel, a hajnali kakasszó, a susogó szellô, a lágy, puha kenyér az asztalon -- a te jóságodról beszél.
Sajnos, lelkem nem eléggé figyelmes arra, hogy téged megtaláljon minden dologban, amely körülvesz engem.
Adj ezért fiatalos, éber, rajongani tudó lelkületet, amely sohasem
fárad bele a természet csodálatos énekének hallgatásába!
Segíts rábukkanni színekben, hangokban gazdag isteni elgondolásaidra,mint ahogy az olvasó megismeri a betűk és a szavak mögött az író gondolatát!
Váljék a természet számomra csodálatos templommá, amely minden egyes részletében a te dicsôségedet hirdeti!

Érzékszerveink felajánlása

Néha nem tudom, mit is kérjek, pedig olyan sok megköszönni valóm volna.
Vannak például emberek, akiknek minden óhajuk, vágyuk ebben az egyetlen sóhajban merül ki: Uram, add, hogy lássak! Uram, add, hogy halljak!...
És én, Uram, én látok, ... hallok, ... beszélek. Mégis milyen ritkán
jut eszemben, hogy ezekért köszönetet mondjak.
Meg akarom mindezt köszönni. Különösen szemem világát, hogy láthatom a fényt, a színeket -- és édesanyám arcát.
Köszönöm a nyelvet, amelynek segítségével kifejezhetem gondolataimat,kívánságaimat!
Köszönöm, hogy érzem az illatokat, és megtapinthatom a világ tárgyait!
Te ajándékoztad mindezt nekem, s most felajánlom ôket neked:
érzékszerveimet, amelyeket csak a te akarod szerint akarok használni.Csak azt akarom látni, hallani, ami jobbá, nemesebbé, gazdagabbá tesz.
Ajkam csak az igazságra nyíljék, minden beszédem örömet szerezzen!
Mértéktelenséget, puhány érzékiséget nem tűrök meg magamban!
Minden érzékszervemet finomítani, tökéletesíteni akarom, hogy téged mindjobban szolgálhassalak.

Imádság a mindenütt jelenlévô Istenhez

Add meg, Uram, hogy minden történésben fölfedezhesselek téged!
Add meg azt a finom megérzést, amely alázatossá teszi az embert a teremtett dolgok iránt; azt az érzékeny felfogóképességet, amellyel kiolvashatom a dolgokból csendes üzenetedet!
Mert te, Örök Ige, emberré lettél, és éppen ezért nem akkor jutok hozzád közelebb, ha eltávolodom az emberi dolgoktól, hanem ha mindinkább ember vagyok -- a te elgondolásod szerint.
Mint keresztény, szeretnék veled együtt imádkozva végigvonulni az egész teremtésen, amely az utolsó porszemig a te alkotásod. Téged talállak benne mindenütt, mindenben! Nem nehéz megtudni, hol vagy, de csaknem lehetetlen megmondani, hol nem vagy./ P.Fernand Lelotte S.J. szerzetes imakönyvéből+1994 Belgium/

 
 
0 komment , kategória:  Lelotte,Fernand  
Bibliából és lelkésztől57/246/Prohászka O./
  2012-03-04 14:42:52, vasárnap
 
  Békesség az Istenre hangolt lélekben.
,,Uram, jó nekünk itt lennünk'' (Máté 17,4).
a) Jézus imádkozik s színében elváltozva dicsôségbe öltözik. Mit
jelent az? Rendesen arra utalunk, hogy Krisztus a Golgotán át jutott az Olajfák hegyére, honnan az égbe szállt; de nem figyelünk arra, hogy a Golgotára is a Táboron át jutott. Harcát gyôzelmesen azért tudta megvívni, mert lelkében átszellemült a rossz, a kín s a szenvedés.Fényben állt s élt lelke, azért tudta legyôzni a sötétséget. A Táboron mutatta be lelkének fölemelkedését, ,,ascensus in Deum''; szellemi munkára tanítja az embert, mellyel világ, idô, nyomor, mulandóság s a gyöngeség fölé emelkedik; munkára, mellyel fölszabadítja szívét, hogy ne tapadjon a göröngyhöz, munkára, mellyel ruganyosnak ôrzi meg lelkét
reakcióban a rossz ellen; bánatban is életvidoran és erôsen; munkára,mellyel törekvésben, vágyban, küzdelemben elnyujthatja s kifeszítheti.Ez a munka az imádság. Igy kell imádkozni: lélekben fölemelkedni s dícsérni, áldani s kérni, megkövetni az Urat. Mint a sas napfénnyel,úgy töltekezzünk isteni gondolatokkal és lelkesüléssel. Az emelkedés a zsoltár, a lendület a himnusz. Megbeszéljük az Úrral ügyeinket,kérdezzük és várjuk feleletét: ,,loquere Domine''.

b) S elváltozott színében, mialatt imádkozott: felöltözködött fénybe s tűzbe s érezte az Isten örömeinek s vigaszainak ünnepét.Isteni gondolatok s érzések által elváltozunk; ,,species altera'',más, különb emberekké leszünk. A bizalmatlan, csüggedô, félénk,
földies emberbôl isteni ember válik. Ereje lesz a gyengének s lelke a csüggedônek. Lélekkel legyôzi a testet s világot, a rosszat s a kísértést. Csak az a nyomorúság gyôz, mellyel szemben lelket nem állítunk; a szellemmel áthatott szenvedés nem csúnya s nem gyilkol;annál pusztítóbb a szellemtelen. Az a szív, mely megnyílni s oly érzéssel tud beszélni Istenével, hogy egyre vágyik a jobb után s töri magában a rosszat, tényleg a Tábor lejtôjén jár s az Isten vonzalmait élvezi. ,,Mutaberis in virum alienum''; elváltozol -- biztatja az olyat a lélek -- elváltozol más emberré. A vágy elnyujtja, a szeretet megolvasztja, a fegyelem pedig új formába önti a lelket. Azért tehát dolgozzunk lelkünk hangolásán, ébresszük föl a megfelelô érzelmeket.Ne várjunk, míg az ár elsodor; ereszkedjünk mi magunk a mélybe.Használjuk a röpimákat; ébresszük vágyainkat, fohászainkat a szentírás szavaival! /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Szerzetestől18/245/F.Lelotte S.J./
  2012-03-01 21:13:22, csütörtök
 
  Isten szeretetére hangolt lélek békessége.
Vonulj el minden emberi lénytôl, s tarts távol magadtól minden egyéb gondolatot!
Légy egyedül szívedben!
Isten meglátogat téged egyedüllétedben.
Isten szól hozzád lelki magányodban.
Isten eltölt majd szíved rejtekén.
Ha nem távolodsz el a teremtményektôl, Isten nem
látogathat meg téged.
Ha a földi dolgoknak nem parancsolsz hallgatást, Isten nem beszélhet hozzád.
Ha nem szakadsz el a teremtményektôl, Isten nem szerethet téged.
Vigyél engem a magányba, és szólj hozzám magányomban Istenem!

Milyen szép vagy Istenem, hiszen olyan sok szépet alkottál!
Milyen jó vagy, hisz oly sok jót is teremtettél!
Mennyi kegyelemmel árasztasz el engem!
Ki érdemli meg legjobban szívemet, ha nem te?
Ki ajánl nagyobb árat szívemért, mint te?
Kinek ajándékozzam, ha nem neked, aki a magáét is nekem adta?
Kinek kínáljam, ha nem neked, aki a vérével fizetett érte?
És én eddig nem szerettelek!
Oly gyakran megbántottalak!
Ezután mindig szeretni akarlak, és soha többé megbántani nem akarlak./ P.Fernand Lelotte S.J. szerzetes imakönyvéből+1994 Belgium/

 
 
0 komment , kategória:  Lelotte,Fernand  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2012.02 2012. Március 2012.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 106 db bejegyzés
Összes: 841 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 14
  • e Hét: 1045
  • e Hónap: 2940
  • e Év: 44358
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.