Regisztráció  Belépés
joetoth.blog.xfree.hu
pax Tóth József
1937.09.06
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Bibliából és lelkésztől64/262
  2012-04-29 15:38:10, vasárnap
 
  Békesség a rólunk jó pásztorként gondoskodó Jézustól.
a) ,,Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A
béres pedig és aki nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni és elhagyván a juhokat, elfut; és a farkas elragadozza és elszéleszti azokat'' (Ján. 10,11).
A jó pásztor kedvelt képe a kinyilatkoztatásnak. Ezer év óta
utalnak rá az Isten gondolatai. Dávid pásztor volt; erôs, bátor
pásztor, ki a medvét s az oroszlánt üldözôbe vette s megvívott velük;megjárta a ,,rablók völgyét'', a ,,ragadozó madarak völgyét''; éjjel pásztortüzek mellett virrasztott s tartotta távol a tigrist, a sakált,a hiénát. Ezechiel megigéri a legjobb pásztort, ki nem lesz olyan,mint Izrael népének lelkipásztorai, a szívtelen pásztorok, hanem aki,,az erôtlent megerôsíti, a beteget meggyógyítja, a megtöröttet bekötözi''; aki a pusztát járja s nem fél, buzgalma s szeretete viszi.
-- Jézus erôs, bátor, küzdelmeslelkű pásztor; az apostolnak ilyen
lélek kell; járni, kérni, keresni, nem félni. Mindnyájan oszthatjuk ez
érzéseket, hisz ,,királyi papság'' vagyunk; mindnyájan menthetünk
lelkeket -- óvhatjuk a bűntôl -- kérhetjük, hogy térjenek Jézushoz --
imádkozhatunk értük!

b) ,,Én vagyok a jó pásztor és ismerem enyéimet és ismernek engem enyéim'' (10,14). Fáradozást, áldozatot nem kimél, tűr és nem kíméli magát; forrása kimeríthetetlen: a nagy szív. Az erkölcsi világban e vonások érvényesülnek; minden apostoli lelken föltünnek. Pál apostol mondja: ,,Semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem mindenféle nyomorúságot szenvedtünk; kívül harcok, belül félelmek'' (2 Kor. 7,5).
Az apostoli léleknek mindenekelôtt sokat kell imádkoznia. Az ima a buzgó lélek lehelete; abban összefoglalja önmagát, vágyát s kínját. S mialatt másért imádkozik, maga buzdul. Ah, ezek a forró vérű, erôs,feszülô idegzetű, plasztikus lelkek szolgálják a jobbnak uralmát, a haladást, a szépséget. A lelkiség tölti el ôket. Érzékük van a lélek iránt. Megérzik bajait, s megesik a szívük rajta. Ez érzéket művelem magamban lépten-nyomon; belenézek a lelkekbe s kiérzem bajaikat.

c) Nem egy, hanem millió bolyong a pusztában! Nem szabad letörnünk e tudat alatt. Letörnénk, ha a világ folyásából merítenôk buzgalmunk motívumait; de hála az Úrnak, a mi forrásaink a magasban fakadnak. Isten nagy gondolatai szerint alakul a világ; néha a hit, az erkölcs elsötétül, s a léhaság s romlottság pusztasága tért foglal;arról nem tehetek! Nem akarom a pusztaság nagy méreteit fölpanaszolni,hanem a pusztába ruganyos lelket akarok állítani, magamat, a ,,jó pásztor'' nyomában. Rám is lehel az erkölcsi magaslat, az erények viránya: az Istennel való érintkezés misztikus erdôszélein járok én is, s bár látom a pusztát, nem facsarodik össze a szívem. Isten akarja, dolgozom, mentek. /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől11/261
  2012-04-26 14:58:14, csütörtök
 
  Békesség a minket betöltő Szentlélek vígasztalásából.
Ez az Atya és Fiú közti éltető lehelet lélegzik a teremtésben, mindenekelőtt bennünk emberekben. Ez bennünk a szeretet, amiből valók vagyunk, és amiből mindennap fennmaradunk.
Ez "az Úr Lelke", aki a vizek fölött lebeg és betölti a földkerekséget, s viharban száll le most is a pünkösdre előkészült emberre.
Jézus készített elő minket erre életművével és halálával. Arra, hogy élő templomként a Lélek lakásává legyünk, és azok is maradjunk.
És Isten "szent lehelete" most már nemcsak az első teremtő "igen" alapján van bennünk és körülöttünk. Hanem mindenekelőtt azért van bennünk, mert az Atya és a Fiú elküldte.
Benne lélegzünk, belőle élünk, mint mély, kimeríthetetlen erőforrásból. Mert isteni életét éli bennünk, az örök véglegességig és beteljesülésig. A kegyelmi élet az ember tevékeny részesedése Isten életében, az isteni Pneuma bennünk létéből, bennünk lakozásából fakadóan.
Jézus még mindig ráleheli övéire a húsvéti győzelem teljességét, a Lélek elűzi belőlük a bűnt és pusztulást, s lakást vesz bennük
mint támasz és vigasztaló, aki átment minden szomorúságon;
mint a gyermekség Lelke, akiben kiáltunk: Abba, Atyánk!,
mint előlege, elővételezése a végső, végleges életnek, amelyre születtünk,mint az Atya szeretetének nagy hívogatója, aki kimondhatatlan sóhajtozásokkal könyörög bennünk.
"Mélyet lélegzeni!" - kiáltották felém. Lélegzetet vettem. És íme, élek. Idegen leheletből élek. De semmit sem használna az idegen élet belém fúvása, ha nem lélegeznék vele. És semmit sem segítene saját kapkodásom levegő után, ha először nem áradna belém egy más valakinek a lélegzete, hogy megint életre hívjon.
"Mélyet lélegzeni" - még igazabban azt jelenti számomra, hogy magamban hordom az isteni Pneumát. Ez a Lélek, Istennek ez a lélegzete bennem, ugyanúgy nem használna nekem,
- ha nem lélegzenék vele,
- ha nem adnám át magamat fúvásának,
- ha nem hagynám, hogy oda vigyen, ahová akar.
Nem szabad megszomorítanom ezt a Lelket, akivel megpecsételtek a Krisztussal való találkozás nagy napjára,nem szabad kioltanom fényét.
Óvnom, ápolnom kell, mint az elérhető legértékesebb jót.
Ebben a lélekben kell élnem és járnom:
állhatatosan és kitartva a jóban,
türelmesen és hűséggel,
szeretettel és jósággal,
békében és örömben,
szelíden, gyengéden és önmegtartóztatóan.
Az igazságban kell maradnom.
Akkor igaz ember vagyok, és az isteni Pneumában maradok.
Akkor külső életkörülményeim sem jelentenek már problémát. Mit árt nekem, ha ágyhoz láncolt maradok, mankóra szorulok, vagy tolószékben kuporgok!
Isten élete maga lélegzik már bennem.
Az ideigvalóság minden szomorúsága már megtört, halálos fullánkja elveszítette mérgét.
Mert már világít bennem az eljövendőnek öröme, az alkonyt nem ismerő nappal, a le nem áldozó nap,és él bennem a bizonyosság:
Én nem halok meg, hanem élek,
s az Úr tetteiről beszélek.(Zsolt 118,17. Sík Sándor ford.)/P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/

 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és szerzetestől10/260
  2012-04-22 15:43:32, vasárnap
 
  Békesség és öröm az Istentől elfogadott, és neki átadott életből.
Minthogy itt az Isten, kezébe kell tennünk mindent, és bizonyos gondtalanságot gyakorolnunk. Ez távolságot teremt önmagunktól. Csak így jöhet létre az igazi öröm Istenben.
Más szóval: Nem szabad túl komolyan venni önmagunkat. Bizonyára meg kell tennünk, ami hatalmunkban áll, de minden mást Istenre kell hagynunk. Ez felold, megkönnyíti kedélyünket, és azt a biztos tudatot adja, hogy nem magunknak kell mindenről gondoskodnunk. Komolyan kell venni Isten szavát, hogy ő velünk van, ne emésszük magunkat aggodalmaskodva, hanem őrá vessük minden gondunkat.
Istenhez való viszonyunknak sohasem szabad rabbá, szellemi nyomorékká vagy bogarassá tennie bennünket.
Saját hibáinkat (és embertársainkét) sem szabad "tragikusan komolyan" vennünk. Lisieux-i Szent Teréz mondta: "Isten gyermekei vagyunk. Gyerekek könnyen elbotlanak, de könnyen föl is kelnek megint. Mi lenne, ha Isten mindig olyan komolyan venne bennünket, ahogyan kellene!"
Az olyan ember, aki nem tudja már kinevetni önmagát (és azt sem viseli el, ha kinevetik!), saját énjének rabja. Teher magának és másoknak, és még nem érett az igazi örömre.
Végül is úgy kell elfogadnunk önmagunkat, amilyenek vagyunk: öröklött tulajdonságainkkal, nevelésünkkel, környezetünkkel, előnyeinkkel és hátrányainkkal, jó és kevésbé jó oldalainkkal együtt: Íme ez vagy!
Önmagunknak ez az elfogadása a helyes kiindulási alap. Közel visz bennünket minden lét első Okához, összhangot teremt, életünknek lelkiismeretben megismert isteni terve felé irányít, ami elengedhetetlen föltétele az igazi örömnek. Csak ott lehet öröm, ahol az ember igent mond arra, hogy olyan, amilyen, és ezért békében él.
Isten fejlődőképesnek teremtette lényünket. Nem vagyunk készen, fejlődőben vagyunk, lassanként dolgozzuk ki, valósítjuk meg legbelső énünket. Áll ez "természetes hozományunkra", vagyis természeti adományainkra, de a kegyelem belénk árasztott isteni életére is. Ez is már teljességében megvan, de úgy, mint a fa a magban, a gyümölcs a bimbóban. Jézus azt mondja: a mennyek országa mustármag, kovász, talentum, kibontakozásra tör.
Az embernek tehát úgy is el kell fogadnia magát, mint befejezetlen, félkész munkadarabot, amely még a végső simításra és forgalomba bocsátásra vár. Ez ismét higgadtságot, várni tudást és önmagunk iránti türelmet követel.
Nincs öröm e nélkül a higgadtság nélkül. Ez az igenlő felelet emberi létünk említett alapvető tényére. De már ott világít benne az eljövendő egésznek, a csírában már meglevő befejezettnek bizonyossága; a boldogság, amely ott csillog már tudatos életvitelünk tükrén.
A higgadtság öntudatos magatartásra vezet, az pedig vidámságra és örömre.
A betegállapot csendjében az ember lassan, de igen világosan tudatára ébred az emberi és keresztény élet e mozzanatainak.
Az öröm végső soron felülről jövő ajándék, de minthogy adománya át akar hatni mindent, alulról kell táptalajt kapnia. Ennek elkészítése az ember munkája az öröm istentiszteletében.
Akkor bontakozhatik ki bennünk teljesen Isten műve, és az öröm, a Szentlélek gyümölcse, átragadhat a többi emberre és a tárgyakra is.
Hála Istennek, az igazi öröm csakugyan ragályos. Másoktól tart felénk. Behatol betegszobámba is. Csak meg kell lennie a "felvevő szervemnek" hozzá.
És hinnem kell abban, hogy belőlem is örömnek kell kisugároznia, ez a fluidum tesz vidámmá, és adja tovább a megváltást.
Isten itt van, Krisztus megváltott, megszabadított, levette rólam létem terhét, mert életem az ő vállán van, és igazából ő hordozza. Ezért csak egyvalami helyénvaló: az öröm.
Ha keresztények találkoznak, a levegőben kellene lennie az öröm jelszavának! Arra kellene hívnia és toboroznia, hogy ugorjuk át a görcsös magunkba gubózás árnyékát, lendüljünk túl önmagunk gátján, s vessük magunkat minden terhünkkel együtt nap mint nap Isten karjába.
Csak akkor találjuk meg a megváltást, ha bele akarunk simulni Isten kezébe. Aki ott marad, az Atya szeretetében marad, s abból ki nem eshet soha többé./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
Link Ki Istenének átad
Nincs olyan fájdalom
Te vagy a szívem
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és szerzetestől9/259
  2012-04-19 13:42:48, csütörtök
 
  Békesség az életünk hálában elismert isteni ajándékából és visszaadásából.
Az ember még csak Istene előtt igazán adós. Az emberi lét ajándék, rábízott, visszaadásra szolgáló talentum, - csakhogy kamatostul kell visszaadni! A hála: elismerése az élet ajándékának és a visszaadás kötelezettségének. Igen, a hála már maga is visszaadás.
És most valami sajátos dolgot kell megállapítanunk: Az ember csak ezzel a visszaadással válik létének tulajdonosává. Senki sem annyira ura önmagának, mint az, aki tudja és elismeri, hogy maga is továbbadásra váró adomány.
A visszaszolgáltatott adomány békét, elégedettséget kelt. Aki nem akarja visszaadni magát Istennek és embertársainak, az nyughatatlan, örömtelen, békétlen. Aki hálát ad, válaszol az Istennek, az békében él vele, mindig van elege, Istentől újra visszakapja magát, sőt Istent kapja vissza. Mert Isten minden adományában ő maga is ott van. Ebben az értelemben mondja az evangélium: "Akinek van, az kap, és bővelkedni fog. Akinek meg nincs (bár kellene, hogy legyen!), attól azt is elveszik, amije van" (Lk 19,26). Ha Isten mindennap új természetfölötti adományokkal jön felénk, akkor ezekben ő maga rejlik, valamennyi az ő jegyét hordozza, és szeretetének jele. Isten nem riad vissza attól, hogy ő maga jöjjön. A hálás emberben meghitt otthona van, tudja, hogy megbecsülik és tisztelik. A világot pedig az ilyen ember visszaadja Istennek, újra megerősíti létében.
Nézzük most azt is, mit tesz a "tulajdonában" (Jn 1,11) tartózkodó Krisztus, amikor áldozatában "Eukarisztiát", vagyis hálaadást mutat be. Mint a teremtés elsőszülötte, összefoglalja annak elismerő, hálás viszontválaszát, és áldozatul nyújtja oda az Atyának. Újonnan fogadja létünk megerősítését Isten feleleteként; áldozati vérének nyelvén kimondja, hogy minden áldozat újból nekünk ajándékozza Istent, aki így közöttünk marad.
Mi hiányzik hát nekünk? - "Akinek Istene van, annak semmi sem hiányozhat. Isten egyedül elég" - mondja Avilai Szent Teréz.
Csak feleletet kell adnom Krisztusban, akkor Isten újólag elfogad, és mélyebben belenövök a vele való közösségbe.
Ha hálás maradok, Isten otthona leszek.
Mindaz, ami mostantól fogva történik velem, ennek az elfogadottságnak a megerősítése: az emberek, akik naponta találkoznak velem és segítenek, a látogatók, a mindennapi örömök (és ezek erős túlsúlyban vannak), de a napi fájdalmak is, az álmatlan éjszakák, és holnap talán a halál.
Mindenekelőtt pedig adomány számomra minden ima, amit kapok, minden lakoma, amit ő készít nekem, és mindennap meghív rá; ajándék elsősorban az ő élete, amely ilyenkor újra elmélyül bennem, és már a jövendő dicsőséget rejti; adomány minden vereségben rejlő győzelem.
Gyakran elfog az elégedetlenség és a csüggedés kísértése. A még bennünk lappangó régi, megváltatlan ember végső erőlködését látom bennük. A hála lelkületével kell legyőzni őket. Mert a hála nyitottság, nekiindulás, béke és öröm./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől63/258
  2012-04-15 14:15:24, vasárnap
 
  ,Békesség az Úr Jézus szeretetének tapasztalatából.
,És nyolc nap mulva ismét benn valának az ô tanítványai, és
Tamás is velök. Eljöve Jézus és mondá: Békesség nektek! Azután mondá Tamásnak: Ereszd ide ujjadat és lásd kezeimet; és hozd ide kezedet és bocsásd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivô'' (Ján. 20,26).
Az isteni Megváltó öt ragyogó sebével úgy áll itt, mint a nap az
éjjel szemben. Ezen a fehérvasárnapon ez a Tamás egy fekete lélek.Fekete, mert hitetlen; fekete, mert csúnyán szenvedélyes; fekete, mert szomorú és szenvedô. Szent Tamás a világias, Istentôl elfordult lelkületnek a valóságos típusa: kevély és hitetlen, mert rendetlenül szenvedélyes; és mert hitetlen és szenvedélyes, azért szomorú és szenvedô.
Senki sem akarna cserélni Tamással a többi tíz közül. Szinte
látjuk dúlni a vihart szívében. Látjuk, mily fekete felhôkkel van
lekárpitozva Tamás kedélye; megsajnáljuk az erôszakos és öntudatos embert, de nem kérünk belôle. Az isteni Megváltó e lelkülettel szemben ragyogtatja öt szent sebét s biztosítja: Ne légy hitetlen, hanem hivô.Hogy ilyen légy, érintsd meg sebeimet és biztosítlak téged, elváltozol lelkedben, más szellem száll meg téged.
Az Úr Jézus azért tartotta meg dicsôséges testében is az öt szent sebet, hogy a lelkekben ezt a páratlan kihatást a világ végéig
gyakorolja.

a) Szent Tamás elsô baja az ô hitetlensége. Hogy a hitetlenkedô ember kigyógyuljon, tekintsen figyelemmel arra a nagy tényre, mely az Úr Jézus. Mert az Isten tényekkel beszél, eseményekben fejezi ki önmagát. A legragyogóbb, napnál ragyogóbb esemény s tény a feltámadott Krisztus. Krisztus sírjától kezdve megváltozik az apostolok érzése,gondolkozása. Nem az eszme tette azt, hanem a velük beszélô Messiás.Az evangéliumnak a pszichológiája oly hatalmas, mélységes tény, mely megtérít mindenkit, aki gondolkozik. De Szent Tamás nemcsak látott,hanem meg is nyugodott. Megnyugodott épen a sebek érintése, vagyis Krisztus szeretetének átértése által. Egy racionalista meg kételkedô lelket hogyan akartok megnyugtatni? Éreztessétek meg vele, hogy az Isten szereti ôt. Át kell neki érezni azt, amit a kegyelem meleg áramának mondhatunk, Krisztus szeretetét, mely öt szent sebébôl sugárzik. Azért mondta jól Fülöp az eunuchnak: ,,Ha egész szívedbôl hiszesz, akkor megkeresztelkedhetel''; s hinni akkor fogsz erôsen, ha Krisztus szeretetében megnyugszol. Aki így szeretett, az meg nem csal engem. Teljünk el az isteni Megváltó ideális szeretetével, és akkor a világnak hidegsége kihív majd, nem arra, hogy kételkedjünk Krisztusban, hanem hogy izzó, nagy szeretettel iparkodjunk gyôzedelmeskedni a világon.

b) Szent Tamás szenvedélyes lélek. Az ô szenvedélyessége lelkének keménységében nyilatkozik meg. Gyarlóságunknak a lélek és szív keménysége, a test és vér szenvedélyessége képezi egyik fôforrását; ez a szív a rossz értelemben vett ,,világ''. Minden szívben van belôle elég, s majd mint kevélység, majd mint testiség nyilatkozik meg. A római asszonyok nyers húst tettek éjjel arcukra, mert ez megóvta a bôr üdeségét és az arcszínt; Krisztus megtartotta feltépett testének sebeit, a szép lelkek miatt. Az Úr Jézus sebhelyeit kell érintenünk.Gyermekeinek forró homlokkal, lázas, dobogó szívvel kell odatapadniok Krisztus sebeihez, hogy enyhet találjanak. Az a tűz kioltja a mi tüzünket. Érintsük bizalommal Krisztus sebeit, e benyomástól kialszik bennünk minden csúnya érzés.

c) Vannak szomorú és szenvedô lelkek és senki közülünk s az egész világ folyása sem lesz képes arra, hogy mindenkit vigadozóvá,örvendezôvé tegyen. Egyáltalában ne gondoljunk arra, hogy a kultúra haladásával a szenvedések kevesbednek. Szomorú és szenvedô lelkek mindig lesznek. Az isteni Megváltó megtartotta sebeit a szomorú és szenvedô lelkek számára, hogy megvigasztalja ôket, s hogy megnyugodjanak és felemelkedjenek a krisztusi szenvedés méltóságára. Megtartotta szent sebeit, hogy buzdítson és bátorítson, hogy szenvedéseinket mint Isten jótéteményeit megbecsüljük s Krisztusért elviseljük. ,,Ime, kezeimbe jegyeztelek téged'', térj be megsebzett szívembe, az oly menedék, melybôl nincs kiút. Mert amint szépen írja valaki: A kezek át vannak ütve, a lábak át vannak lyukasztva, aki azokba betér, az azokon átjut; de a szív úgy van átdöfve, hogy aki oda betér, az ott marad./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől8/257
  2012-04-12 20:36:13, csütörtök
 
  A Krisztusban maradásból termés,békesség.
Mikor visszatérő testi erőm már megengedi, egyik első "kirándulásom" házunk kertjébe visz, amely már tavaszi ruhában pompázik. Félig tolószékben, félig mankón eljutok a kert közepén fekvő tóig.
A kísérő nővér mintegy véletlenül fölvesz egy követ, és a nyugodt vízbe hajítja. Mindannyian gyakran láttuk már, mi következik ilyenkor: a kő belecsapódik a vízbe, hullámgyűrű keletkezik, s mindig szélesebb körre terjed. Követem a köröket: az egész tó mozgásba jön, mígnem az első, bár már igen gyenge, de mégis világosan fölismerhető hullámok a nád és sás között a partnak ütődnek.
Nem egy-egy ilyen kődobás-e a mi életünk és minden egyes jó cselekedete az egész embercsalád tágas tengerébe? Nem ver-e az is hullámokat, amelyek minden körülöttünk levő embert érintenek, a legközelebbieket erősebben, a távolabb élőket kevésbé? -
Semmi sem vész el, ami jót ember - akár magányos vagy szenvedő ember - tesz, ami szenvedést vállal, átvirrasztott éjszakákon elvisel, ami örömöt és hálát kisugároz. Mindez megmarad, jó helyen marad. Átvivődik mindenkire. Minden ember felfrissül, megindul, új mozgásba kerül tőle. És ha akarja, mindenki maga is sok ilyen hullámmozgás elindítója lehet.
Mi ennek a talánynak a titka?
Mindannyiunkat Isten hívott életre és ültetett az élet közös asztalához. Nem lehet hát az egyiknek mindegy, mi történik a másikkal. Valamennyien közös csónakban ülünk, és ugyanazon a folyón utazunk.Isten tehát teremtése rendjének alapján azt akarja, hogy egymásra legyünk utalva.
De itt van még Krisztus tette is, aki mint embereket és keresztényeket újból egymáshoz vezetett és egyesített bennünket.
A tó partján, ahol a hullámok gazdagon jelképes értelmű játékát bámuljuk, hatalmas gesztenyefák állnak. Mankómmal leverek egy ágacskát a törzsről. A földre hull. Egy héten belül el fog száradni.
El tudom képzelni, hogy Jézus tanítványaival egy szőlőtő előtt állt, és talán ugyanígy csinált, hogy megértesse velük Isten felvirradó országának egyik legcsodálatosabb titkát: a vele való tényleges kapcsolatot, mint a lelki hatékonyság és termékenység alapját és forrását. "Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad, összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok" (Jn 15,1-7).
Így van hát! És mindig ugyanígy. Krisztusban mindent megtehetünk. Benne testvéri közelségben vagyunk minden emberhez, mindenekelőtt pedig azokhoz, akik velünk együtt Krisztusnak, a törzsnek ágacskái. Nélküle, tőle különválva semmi maradandót, az örökkévalóság számára értékeset nem tudunk képviselni egymásnak.
A körülvevő természet tele van szellemi valóságok jelképeivel.
Életünk hullámgyűrűi azért érnek olyan messzire, mivel Krisztusban vagyunk. Mert ugyanaz a Krisztus lakik minden más emberben és keresztényben is. És ugyancsak ezért nem teszünk hiába semmit: minden tettünk letétbe kerül és megmarad. Még ami az én szememben balsikernek látszik is, az ő kezében ütőkártya és győzelem.
Így hát szívesen megyek vissza, és fekszem ágyba megint. Vidámabban nyomom az ágyat, és további "tétlenségemet" könnyebben viselem, mint idáig.
A tó és a gesztenyefák intelemmé válnak, mindig újból felszítják bennem a "tétlen" fekvés fölfedezett értelmének örömét.
Valahol valaki "egy követ hajít a vízbe": egy jótettet, egy imát, egy súlyos áldozatot, - és hullámai elérnek hozzám, mert Krisztusban egy vagyok azzal, aki "bedobta", és ugyanabból a kegyelemből élek.És ha még saját életem is ilyen "kőhajítás" Krisztus kezéből, amely hullámaival elér más embereket, megérint és "mozgásba hoz" másokat? -Hinni akarom. És azért továbbra is nyugton akarok lenni! A lényeg az, hogy őbenne maradjak. Akkor bizonyos a termés!/P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől62/256
  2012-04-08 18:46:44, vasárnap
 
  Krisztus feltámadásába vetett hitből eredő békesség.
,,De menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek... Azok
pedig elfutának a sírból, mert elfogta ôket a rettegés és a félelem''
(Márk 16,7).
A fölfordított sírkövön mint piedesztálon mutatkozik be az a
titokzatos, halált és bűnt legyôzô hatalom, s minket is valami szent
borzalom száll meg. Krisztus gyôzelme megrendítô! Gyôzött a
hitetlenségen.

a) Diadala az a fényes világosság, mely a kételyt eloszlatja, az a rendületlen megnyugvás, mely a föltorlódott hullámokat elsimítja, az a biztonság, mellyel összes aggodalmainkra azt feleljük: Ô az Isten Fia. Már nagypénteken este ragyog föl ez a sugár, de az csak esthajnal volt; ott mondta a százados: Valóban az Isten fia volt. De ami ott alkony, az itt ragyogó napkelet. Nem a keresztfán, hanem a dicsôséges föltámadásban kaptuk meg az Isten kinyilatkoztatását, hogy Krisztus az Isten Fia. A hitetlenség, a keresztrefeszítés szentségtörése, a tagadás diadalmi mámora szükségessé tette ezt a legfôbb kinyilatkoztatást: föltámadott, tehát Isten.

b) Krisztus is titokzatos valójának e fejlôdésére mutat rá.
Suttog körülötte a kétség; a halandó lét s a halál kettôs homályt borít rá; igaz, hogy a hit mécsét tartja mellette az apostol, aki mondja: Te vagy Krisztus, az élô Isten Fia. De a mécses kialudt
nagypénteken. A Messiás meghalt, vége van! A bizalom pálmaága elhervadt az apostolok kezében is. Meg kell tehát újra gyujtani a mécsest, de nem földi tűzzel, hanem örök fénnyel, ,,lux perpetua''-val. Krisztus sírjában Isten gyújtja meg azt s megmutatja nekünk:
,,Lumen Christi!'' ,,Deo gratias!''

c) Mindennek így kellett történnie; így, páratlanul. A halál
kapujában kellett Krisztusnak gyôzelmi zászlaját leszúrnia; az élet urának a halál keretében kellett bemutatkoznia; ez a fekete keret ezt a glóriás képet ezerszer vakítóbbnak mutatja be a világnak, mint a betlehemi éjfél a szent karácsonyt. Csak dühöngjetek, van nekem trónom, van zsámolyom; gyöngykoszorúmat abból a mélységbôl hozom,melyben ti mindnyájan hajótörést szenvedtek, mind, mind, fáraók,cézárok, satrapák, bölcsek, próféták, költôk, szépségek; s babérom lengô szálát az örök élet virányairól tépem. Meglátjátok, mily,,victoriát'' éneklek; megsüketültök, megvakultok, ha nem szerettek;de ha szerettek, elragadtatásban tágranyílt szemmel néztek s lelkendeztek: Jézus, Jézus, utaid a dicsôség magányos útjai, csak te járhatsz rajtuk; be jó, hogy a dicsôség s erô ez útjain hozzánk jössz s értünk jössz. /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
Link Áldott,szép ünnepeket kivánok mindenkinek!
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől61/255
  2012-04-05 16:38:40, csütörtök
 
  Az Isten akaratában megnyugvó lélek békessége.
a) A lélek álmatlan, s kínos éjtszakája az elhagyatottság;
,,solus'', voltakép borzasztó szó. A világban sem lehetünk önmagunkra hagyatva; a szív édes s erôs érzései mind másokkal kötnek össze, s ha szakadnak, az fáj. De mi legyen a lélekbôl, mely léte s öntudata mélyeiben elhagyatva érzi magát, kérdések közt feleletek nélkül,vágyakkal kilátások nélkül? Mi lesz velem az öntudat pusztaságában? Mi lesz, ha lelkem kiáltó szóvá válik a világnézet, a reménytelenségnek sivatagjában, a kilátások nélküli értelmetlenségben? Ó, ez a kiáltás az érzô léleknek a buta lét malomkerekei közt való csikorgása; kiáltás a föltétlenül szükséges kiemelkedés és fölszabadulás után. Kiáltás,mely protestál az öntudatnak mechanizálása ellen; kiáltás, mely az atya-, anya-, gyermekgyilkosság vádját üvölti a tagadás szelleme ellen; protestáció, melyet az érthetetlen s szerencsétlen lét poklának kapujára szegez az ember! -- Nem, nem, az Isten nem hagyhat el;próbára tehet, de el nem hagyhat, ha én el nem hagyom ôt. --Jézus,Atyád látszólag elhagyott téged. ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem'', ez szenvedésed egyik motívuma! Lelked Isten után kiált;szíved az ô nyomaiban jár és vár és kér: Uram, Uram, múljék el e kehely tôlem!

b) Tekintsük meg az Urat, hogy elhagyatottságunkban gyôzni tudjunk. Szent Pál mondja: Meghallgattatott tiszteletének s
hódolatának nagy mérve szerint. -- E sötét elhagyatottságba Krisztus a föltétlen tiszteletet állította bele; ne az én akaratom, hanem a tied legyen. Ô imádja e kemény, felsôbb akaratot; látja, hogy a világban az Isten éjtszakával s napsugárral, örömmel s keserűséggel dolgozik a lelkek kialakításán; látja, hogy a fejlôdés perspektívái beláthatatlanok, de azért minden parányi alakon ragyog a forma, az észszerűség; látja, hogy az emberi érzés s ítélet relatív, s a mechanizmus ôrlô malmában nemcsak kvarcszemek, hanem érzô lelkek is csikorognak. Tudja, hogy az Istenhez jóban-rosszban alázattal s törekvô jóakarattal kell ragaszkodni; hogy esedeznünk, könyörögnünk,hozzá fölemelkednünk, szivünket besugárzásainak megnyitnunk kell, sôt hogy küzdelmesen ki kell állnunk s kifeszülnünk, és a sötétség s lehangoltság kiáltására a kiemelkedô lélek kiáltásaival kell felelnünk, a szív panaszos kiáltására a bizalom kiáltásával, az elsötétült léleknek fájdalmas kiáltására a zsoltáros léleknek Isten világosságáért esdô kiáltásával, a mélységbôl való kiáltásra a magasságból hangzó kiáltással. ,,De profundis clamavi'', a mélységbôl való kiáltásra felel a ,,Verbum Dei in excelsis'' a magasból jövô isteni szózat. Akkor elmondjuk majd mi is ,,De ne az én akaratom,hanem a tied legyen''.

c) Jóakarattal kell a legsötétebb elhagyatottságban is átkarolnom az Istent. Jó, azaz erôs, bízó s föltétlenül hódoló akarattal. Amit az Isten akar, az lesz, s én is azt akarom. Bármi legyen az, föltétlen hódolattal hajlom meg elôtte; vétkezni nem vétkezem, s nemcsak ezt sürgetem, hanem azt is, hogy akaratomban még meg se hidegüljek az Úr iránt, ha nem úgy történik valami, mint ahogy azt kértem. Ó meleg erôs, hajlékony, ruganyos, törhetetlen akarat; ilyet csak az Istenben való elmélyedés, a vele való egyesülés nevel! Jézus jóakarattal hódol Istennek, s íme angyal jön; tán egy azok közül, kik 33 év elôtt karácsonykor énekelték: béke a jóakaratú embereknek; ezt a jóakaratú embert vígasztalja meg a békesség vigaszával. /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
LinkKertben/hangkép/
Link
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől60/254
  2012-04-01 13:47:01, vasárnap
 
  Jézus békességszerzését jelképező vonulásáról.
a) Ez az Úr virágvasárnapja. Pálmák és olajfaágak lengnek feléje;a tavasz illata csapja meg az Olajfák hegyérôl, s a nép önkéntes lelkesülése rögtönzött fogadtatásban részesíti. Jézusnak nehéz a szíve, fátyolos a szeme; sírni is tud; az utca lelkesülését az Isten fia gondolataitól világok választják el. De ezt a nyitányt, a nyilvánosságnak ezt a megnyilatkozását célozta, hogy megmutassa nekünk, hogy szenvedéseinek útjára pálma- és olajágak tavaszi hajtásai közt lép; hogy a dicsôség lombja, a pálma, s a békének szimboluma, az olajfaág, jelzik e szenvedés mély értelmét. A szenvedés bár teher, de kimondhatatlan kegyelmek forrása is! Ez érzelemmel töltekezzem;emeljek ki magamnak a szenvedésbôl és megvettetésbôl nagy kegyelmeket.
A világ nem érti e gondolatokat. Az ember degradálja magát
türelmetlenség és bizalmatlanság által a szenvedésben! Azért eltakarja szenvedését, míg Jézus ellenkezôleg a világ figyelmét hívja föl rá; az ember szereti, ha nem látják mások megaláztatását; Jézus pedig akarja,hogy mennél többen érdeklôdjenek ez új, nagy tanítás iránt!

b) ,,És midôn Jeruzsálemhez közeledtek és Betfágéba jöttek az
Olajfák hegyénél, akkor Jézus elküldte két tanítványát, mondván nekik:Menjetek a helységbe, mely ellenetekben vagyon és azonnal találtok egy megkötött szamarat és vemhét vele; oldjátok el és hozzátok ide nekem''(Máté 21,1,2). Az Úr Jézus szamáron akart bevonulni Jeruzsálembe. A szamár a békének állata, a ló a harcé. A zsoltáros is mondja: Ôk lovaikban bíznak, mi pedig az Úr nevében. Mikor a zsidók harciasakká lettek, lovakat kezdtek használni. Jézus is országot akar szerezni nekünk, az örök boldogság országát, de nem lovon, harcmezôkön, hanem a lélek küzdelmei, az odaadás, az áldozat s a szolgáló szeretet által;erô s erôszak van itt több, mint Nagy Sándor, Xerxes s Napoleon harcaiban; hôsök is vannak: ,,szemérmesek, mint a zárdai leányok,bátrak, mint az oroszlánok''. ,,Ime a te királyod jô neked szelíden'',de erejét érezheted s csak az áldozat, tehát a hôsiesség inspirációival léphetsz a nyomába. Fogd pálmádat és olajfaágadat,lengesd meg és mondd: Igy akarok járni, küzdeni és gyôzni.
Virágvasárnapi hangulatom van; pálmaágak s rajtuk rengô könnyek. De ez nem baj; ez a hôsök hangulata. Sírnom is szabad, de hôsnek is kell lennem!

c) Mily eltérô fogadtatásban részesítik az Urat a farizeusok és a
nép! Azok bosszankodnak és irigykednek, botránkoznak és átkozódnak, a zsidó nép és hit vesztét látják. Kisméretű gondolataik koruk Jeruzsálemén túl nem érnek. Hogy robbantja szét az Úr e gyarló s alacsony fölfogást. Ez is utca! A népet jóindulat vezeti, olcsó és állhatatlan lelkesülés, kiáltása hozsanna, mely nagyhamar elnémul. Ez is utca! Jézus mégis szívesen fogadja a hódolatot, s példájával és szenvedéseivel dolgozik azon, hogy az mély, tartós, hűséges legyen.
,,Ha ezeket eltiltjátok -- mondja a farizeusoknak --, a kövek fognak
kiáltani''. Kiáltson a szívem, mely nem kô, a kövek ellentálló,kitartó erejével; kiáltson hozsannát s hódoljon az Úrnak! /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/

Link
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2012.03 2012. április 2012.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 106 db bejegyzés
Összes: 841 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 14
  • e Hét: 1045
  • e Hónap: 2940
  • e Év: 44358
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.