Regisztráció  Belépés
joetoth.blog.xfree.hu
pax Tóth József
1937.09.06
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Bibliából és lelkésztől71/271
  2012-05-31 16:04:40, csütörtök
 
  Békesség a Szentlélek ajándékaival betöltöttségből.
,,És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng''
(Ap.Cs. 2,3).
a) A Lélek kereszteli apostolokká a tanítványokat. Jézusnak nagy fogalma van az apostolról; ki nem születik vérbôl és csontból, hanem Szentlélekbôl. Jézus már megkeresztelte Simon Pétert, Andrást s a többit; iskolájában nevelte, de a képesítést nem adta meg nekik földi életében, azt az égbôl küldte; ez volt az a ,,virtus ex alto''. Tűzbe s fénybe merítette lelküket és látók lettek igazán; nem vízzel, hanem tűzzel járta át ôket, mely kivette a földies érzés salakját; mely ahhoz a Krisztushoz forrasztotta ôket (eritis mihi testes); lelket adott nekik, mely félni elfelejtett (non timebis a facie eorum) és homlokot, kovakemény homlokot (dabo tibi frontem siliceam). Szívük kigyulladt s melegített, s e melegtôl lett tavasz a földön; kizöldült az egyház gyökere, kifakadt szelleme és megkezdôdött a történelem, az igazi emberélet! S ezekre a tűzzel és fénnyel átjárt lelkekre öntötte ki a Szentlélek a maga ajándékait: mély Isten-és Krisztus-szeretetet, csalhatatlan theológiát, világküldetést s hozzá kedvet és joghatóságot. Ó Szentlélek, te jól keresztelsz, tűzzel keresztelsz és tüzes lelkeket szülsz, és amellett alázatos, türelmes, kenetes, édes lelkeket. Csupa ,,vas electionis'' kerül ki kezedbôl, te ihletett, teremtô művész. Veni sancte Spiritus!

b) S hol születnek az apostolok? A coenaculumban, az utolsó vacsora termében. Oda gyűltek, hol legédesebb emlékeik, hol Krisztus fôpapi imájának visszhangjai zsongtak, hol a padlón meg voltak még a lábmosás vízfoltjai, ahol még Krisztus lelke járt. Itt e szent, édes helyen, Jézus szíve kiáradásának legemlékezetesebb színhelyén. Itt,hol minden oly hatalommal ragadta meg ôket s Jézus emlékezete szívüket lángra élesztette. Itt, ahol az utolsó vacsora asztala, az az oltár állt, melyen elôször mutatta be az Úr a maga titokzatosan szeretô szívét Istennek. Itt, ahol az ,,ingyen adott kegyelem'' legfôbb ünnepét ülhette! Itt, e titokzatos atmoszférában lépett föl az a típus, mely nem zsidó, nem római, nem görög, hanem krisztusi, azaz apostoli! Itt csendült meg az emberi nyelvnek az az akcentusa, mely nem férfi, nem nôi hang, hanem az igazság hangja, az angyalok akcentusa, kik se nem férfiak, se nem nôk, hanem szellemek. -- Az apostolság legmélyebb inspirációit azok bírják, kik az Eucharisztia életét élik. Azok mondják: Ecce ego, mitte me... íme Uram, itt is van szív, mely megért téged; megért, mert belôled él.

c) Erre a kegyelemre készültek tíz napig s imádkoztak egyesült
erôvel, a szívek áhítatos melegében. Sok kalóriát nyel el az eper, az ôszi barack, míg az a csepp olaj, melytôl zamatját veszi, benne leszűrôdik. Sok elmélyedés és áthevülés kell a léleknek is, míg édes,tüzes, zamatos lesz. Néha ugyan gyorsan érik, kivált az olyan izzó nyáron, amilyen az elsô pünkösd volt; Pál is hamar ért meg a damaszkuszi kapu elôtt Krisztus verôfényétôl; különben pedig a léleknek idô kell míg bensôségesebb, összeszedettebb s tisztább lesz./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől70/270
  2012-05-27 16:12:38, vasárnap
 
  Békesség a Szentlélek befogadására készségből.
,,És mikor elérkeztek a pünkösd napjai..., lôn hirtelen az égbôl
mint egy sebesen jövô szélnek zúgása, s betölté az egész házat, ahol ülnek vala'' (Ap.Cs. 2,1).

a) Mikor végre hosszú vártatva pünkösd lett! Ah, a várakozó
szíveknek a tíz nap egy kis örökkévalóság! Sinai hegyen e napon kötötte meg egykor Isten népével a szövetséget; ez tehát a
megfélemlítô törvénynek ünnepe volt, melyen inkább a szigor, a
szolgaság érzett meg, mint a szeretet s a szabadság. Sinai alatt
ébredt a nép a fölséges Isten uralmának öntudatára. Nyakas volt, s azért a törvény iga lett nyakában. Most azonban más pünkösd lett:szeretet, bensôség, lelkesülés, öröm tölti el a szíveket. A lélek a Szentlélekkel szeretetben egyesül; tud hevülni s olvadni; tud áradozni s vértanúvá lenni. Ó pünkösdök pünkösdje; édes, lelkes születésnapja a készségnek, erkölcsiségnek, szeretetnek! Te vagy lelkem ünnepe!

b) ,,Mint egy sebesen jövô szélnek zúgása''. Zúgva jött le az
égbôl az élet lelke... zúgott, figyelmeztetett, ébresztett, csôdített;ez volt a pünkösd harangszava! Átjárt zeget-zugot, megrendített farizeusi házakat és római praetoriumot; különösen pedig átjárta azt a zárt ligetet, az apostoli lelkek gyülekezetét; megmozgatott benne minden ágat-bogot, minden lombot és levelet; fölpattantott minden rügyet, fölébresztett minden energiát; lelkiséget, szabadságot lehelt s kimelegítette s kitágította a belsô világot; ez az ô világa, az öntudat, az érzések, a motívumok világa. Külre csak az általános s közös viszonyok rendezésében s intézmények alkotásában nyilvánul. Mily mély s nagy ezzel szemben a belsô világ! Akarjunk jól, nemesen,erényesen, szépen, fölségesen, tiszteletteljesen, tisztán,szemérmesen, fegyelmezetten, türelmesen, bátran, kitartóan,alázatosan, elôzékenyen, ájtatosan, örvendezve s bízva; ez a mi világunk.

c) ,,Belölté az egész házat...'' Ez az egyház; ide vonzódott a
Lélek. Mint ahogy Noé galambja nem dögre, tuskóra, romra, hanem a bárkára szállt le: úgy a Szentlélek az egyházra; ez is bárka a vízözönben. -- Leszállt a galamb Krisztusra is, az Isten szerelmes fiára, keresztelésében; most pedig híveinek gyülekezetére, a tűzzel keresztelt apostoli egyházra száll. Szállhat ide bátran; minden lélek várva várja; nem magányos fa, hanem egész erdô hivogatja tavaszi pompában. Leszáll ô száraz ágra is, bűnös lelkekre, hogy szárnya csattogásával fölébressze ôket; leszállt magányos fákra, az ószövetség szentjeire; de fészket csak erdôben, a lelkek közösségében rak, ott van otthon, ott búg, szeret és költ. Örüljünk az egyház e galambjának,ez édes vendégnek. ,,Dulcis hospes animae'', lelkünk édes vendége.Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől69/269
  2012-05-24 15:47:17, csütörtök
 
  A természetben,történelemben,
életünkben szóló Isten megismeréséből eredő békesség.
,,Ezeket szólá Jézus és az égre emelvén szemeit, mondá: Ez az
örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit
küldöttél, Jézus Krisztust'' (János 17,1).

a) Istent megismerhetjük a természetbôl; de a népek Isten-
ismeretének forrása tényleg a történelem, s abban a kinyilatkoztatás.Mert voltaképen az Isten keres minket, ô áll útunkba; odaállt a nagy világnak történeti útjaira és a belsô tapasztalat kegyelmi ösvényeire,s mi tapasztalást veszünk róla és beigazoljuk Pascal szavait: ,,Nem keresnéd, ha már valamikép meg nem találtad volna''. Az Isten világtörténeti tényekkel szól hozzánk, milyenek a fölfeszített és föltámadott Krisztus, ,,signum in nationibus'', a nemzetek csodajele!
Ha akarod Istent megismerni, fogadd meg az Úr szavát (Jer. 6,16);szemléld a hadak útját: Szent Pált, Pétert, a vértanúkat és a szenteket, s add meg magadat e páratlan nagyságnak, hogy fölemeljen téged! Acquiesce ergo ei (Jób 22,21). Igen acquiesce... akarj, akarj,szeress, lelkesülj; akard a legjobbat s imádkozzál, hogy áthasd magadat teljesen.

b) Ha imádkozol, kigyúlad lelkedben az Úr Jézus arca, és mint mécses szórja rád sugarait. A világtörténelem szétfoszlik, összes
harcai s kínjai elenyésznek a köztünk megjelent Krisztus nagyságától.Ez megint csak történelem és kinyilatkoztatás. Mikor föllép,megelevenedik tôle a gondolat, az érzés, meghajlik elôtte a világ és üdvözli a lelkek tavaszát. Asszúr és Babilon, a szárnyas kerubok, a szakállas harcosok, az agyag-kultúra, Pompejus s Antonius harcai, Róma hatalma s kultúrája eltörpül, s a világ ez arcot látni s belôle vigaszát és bizalmát akarja meríteni, ,,cujus vultum desiderat universa terra'', kinek arcát látni akarja az egész világ. S most is így vagyunk Vele; el-elfordulunk s mindannyiszor visszatérünk hozzá,mert jobbat nem találunk. Hát vegyük föl szenvedélyes szeretettel lelkünkbe minden vonását. ,,A te arcodat akarják látni az elôkelôségek'', a szellemi világ arisztokráciája. Téged kívánlak Uram,téged kereslek, ó jöjj felém s világosíts föl engem. Hozzád fordulok Jézusom, s bízom, hogy ha el nem takarom szememet valami rossz, bűnös,nemtelen ragaszkodással, hogy akkor belém ég képed, arcod, szépséged.

c) A legtöbb ember azért nem ismeri meg az Istent, mert nem akar a rossztól elfordulni, vagyis Istenhez fordulni. De én akarok, akarok;a teljes odaadás árán szert teszek az örvendezô hitre, és küzdök majd hitem abszolut igazságáért s örök érvényességeért, mert hiszem, hogy a világtörténelem útjain ráakadtam Krisztusban Istenre. Amit ô ad, amit hozott, az mind örök igény és örök érvény! A vére zsidó, a szelleme isteni! Arctípusát, öltözetét, életszokásait nem nézem, az judaizmus és galileizmus, változó kultúrelemek; hanem nézem az önmagunkba való térésnek, az önmagunk értékelésének, az Isten-szeretetnek, a megváltásnak, a kegyelemnek, az Istennel való egyesülésnek, szóval az Isten-fiúságnak örökérvényű elemeit, és leszek az ô népe (Jer. 32,38),és megnyugszom benne, mert érzem, hogy lelkem mélységesen elváltozott,mialatt körülöttem a haldoklás kísért (Iz. 55,13).

d) Szól hozzánk az Isten belsô tapasztalatainkban. Az imént
említettem lelkünk színe-változását. Óriási tény ez, szintén csodajel,signum, de a belsô világban. Az Isten szól hozzánk, ha nagylelkűen és minden áldozat árán lépünk hozzá s ha kérdezni merjük, mialatt sorba vesszük a tízparancsolat kényes pontjait: Uram, mit akarsz, hogy tegyek? A te akaratodat és nem az én kényemet keresem; akaratodat,Uram, akaratodat minden áron! Az én életem, az én történelmem is telve van isteni szózatokkal, tényekkel és befolyásokkal. Elôször is a lélektisztulás vizén jön hozzám az Úr, kinyujtja karját és biztat:Lépj ki, ne félj, hogy elmerülsz; én vagyok Urad, Istened,segítôd. Lépj ki, s ne félj, hogy bűn nélkül nem élhetsz. Aki bízik kegyelmemben, annak ez az elsô sikere.

e) S én megfogadom szavát s megfogom karját, fölhasználom erejét,és tapasztalom, hogy legyôzöm a világot, nem süllyedek, nem merülök;tisztán élek. Ez tapasztalatom, isteni tapasztalatom! A bűn kerülésével azonban be nem érem, hanem krisztusi életre törekszem, s magamba oltom gondolatait s indító okait, és érzem lelkem örömét, hogy Krisztus érzéseit oszthatom embertársaimmal szemben. Ez megint tapasztalatom, isteni tapasztalatom! Látom mások szívszegénységét s hervadó örömeit, magam pedig haladok és gyôzök; tehát tapasztalok. Imádkozom s eltelek Istennel, tehát tapasztalok; mások vergôdését és szenvedését látom, az én szívnyugalmamat pedig élvezem; tehát tapasztalok. Fokról-fokra hágok s minden örömömre s élvezetemre az van ráírva: folytatás következik; mialatt a világ dicsôségének útjai zsákutcák, és örömeinek ,,forrásai'' bűzhödô ciszternák. Ó gyôzelmes, isteni tapasztalatom! S hozzá nem lettem szegényebb semmiben, nem vesztettem el a kegyelemtôl a természetet; a zsoltártól szebben cseng felém a pacsirta éneke.

f) Természet és kegyelem, Isten és világ, történelem és
örökkévalóság, világfejlôdés s egyéni szentség bennem ülik
harmóniájukat. Az életösztönt, azt az életet, mely szívesen s örömest él, nem kellett letörnöm, csak jól beállítanom az örök, lelki élet szolgálatába; a természetest és természetfölöttit sehol sem kellett elválasztanom egymástól; a természetfölöttit nem kellett
elsötétítenem, sem a természetest túlbecsülnöm. Érzem, hogy legmélységesebb érzéseimben nagy béke uralkodik, mely világtagadást nem ismer. Érzem, hogy a természet összes erôit beállíthatom a természetfölötti életbe, és ez a munkám biztat és boldogít. -- Lelkek,hol támogat ennyi belsô tapasztalat valamely meggyôzôdést vagy kötelességet? Hol fakad ennyi erô és lelkesülés, ennyi öröm és élet?Tapasztald meg, mily igaz az isteni szó: Ha hallgatsz reám, olyan lesz békességed, mint a mély folyam s erényed, mint a tenger dagálya./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől68/268
  2012-05-20 15:07:30, vasárnap
 
  Békesség az isteni,bensőséges élet befogadásából.
,,És midôn nézték ôt, az égbe menôt, íme két férfiú álla melléjök
fehér ruhában, kik mondák is: Galileai férfiak, mit álltok az égbe
nézvén? Ez a Jézus, ki fölvétetett tôletek az égbe, úgy jô majd el,
amint láttátok ôt az égbe menni'' (Ap.Csel. 1,10).

a) Hogy nézték ôt a Szent Szűz s a hívek; hogy nézünk mi is még utána! Ha egy ragyogó felhôt látunk, gondoljuk: íme Krisztus bárkája az égnek mélységén! Nézünk az égre ezentúl is. Nem pesszimista elfordulás a világtól irányítja tekintetünket, hanem az örök szeretet.
Eljött hozzánk, hogy oda irányítsa szívünket. Célt ért. Bizony nézünk is, megyünk is feléje; folyton ôt keressük. ,,Nem keresnél -- mondja az Úr --, ha már valamikép nem volnék benned''. Igaz; hite, képe,emléke, érzelme, kegyelme bennünk van, s minél inkább nézünk feléje,annál több lesz bennünk belôle.

b) Fölnézünk. Jézus akarta, hogy nagy, erôs vágyunk legyen Isten,üdvösség, kegyelem s erô után. Különben is érezzük, hogy a világ lefolyik rólunk, s mi kimeredünk az idôbôl, mint a vándorszikla a lapályból; kimeredünk a térbôl, melynek korlátjain átlátunk. A világ nekünk mint a ketrec a sasnak; ez is mindenütt kiált, de szárnyát ki nem bonthatja, neki más kiterjedések kellenek. Kicsiny nekünk minden itt lenn; azért vágyódunk a lét, az élet, a boldogság ösztönével az örök, szép élet után. De ez a vágyunk visszahat itteni életünk nemesbítésére s az örök élet erejét és szépségét fekteti bele; a meggyôzôdés üdeségét s a gyakorlat közvetlenségét éli át már itt. Át kell élnem már itt az isteni, meleg bensôséges életet; ez az az örök élet, melyet más kiadásban élek majd ott túl.

c) Fölnézünk, mert e diadalmenet nekünk öröm és vigasz. Mily nagy s erôs az a Krisztus, kinek lábai alatt köddé foszlik a dicsôség, s ponttá vékonyul a világ. Hogy néz vissza innen a kísértések hegyére,ahol hallotta: Mindezt neked adom, ha imádsz engem!... Hogy érzi ki a hitvány hazugságot! Visszanéz a boldogságok hegyére!... Hogy élvezi azok erejét. Visszanéz a Táborra... s a Golgotára! ,,Montes Dei'', de a hegyek s ormok fölött ez az ô hegye; dicsôségének, örömének hegye, s mi is e hegyen állunk, mert ott nagyok vagyunk s kicsiny lesz szemünkben a föld. De azért lemegyünk s dolgozunk s küzdünk a lapályban. Egy-egy tekintet a dicsôség hegyére fölemel; megcsap magaslatairól az örök élet biztató lehellete./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől67/267
  2012-05-17 14:27:29, csütörtök
 
  Békesség a lelkünkbe nyúló isteni erők megtapasztalásából.
a) ,,Egy kevéssé, és már nem láttok engem, és ismét egy kevéssé,és megláttok engem, mert az Atyához megyek'' (Ján. 16,16).
A búcsúzó Mester mindenképen elôkészíti tanítványait, hogy megállják helyüket a nagy megpróbáltatás idején. Elszakadok tôletek, -- mondja -- testi szemeitekkel nem láttok majd engem, elmegyek Atyámhoz. Üresség,sötétség, vigasztalanság, kedvtelenség környékez meg akkor majd titeket, de e sötétségbe újfajta világosság, ez ürességbe újfajta tartalom, e szakadásba újfajta kapcsolat kell, s az lesz a Szentlélek;tôle megnyílnak lelki szemeitek s benne tapasztalni fogjátok a jelenlétemet. -- Jézus folyton feljebb vezeti az érzéki, a természetszerű embert; nemcsak napvilágot, hanem lélekvilágosságot sürget; ébresztgeti azokat a lelki, kegyelmi energiákat, melyeknek az Istennel érintkezô lélekben kell fakadniok. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint meggyôzôdni a lélekbe benyúló isteni erôkrôl s átélni azokat önmagunkban, hitünkben, bizalmunkban, megnyugvásunkban,folytonos, krisztusi törekvésünkben a jobb, az isteni után. -- Járjunk hát ez érzülettel s legyen érzékünk aziránt, hogy necsak benyomásaink szerint éledjünk vagy csüggedjünk, hanem vessük föl a kérdést, hogy mit gondol Isten s mit akar ô tôlünk e körülmények közt, s tegyünk a szerint.

b) ,,Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti majd könnyeztek és sírtok, a világ pedig örülni fog; ti megszomorodtok, de a ti
szomorúságtok örömre fordul''. A lélek embereinek van sajátos
szomorúságuk, melyet a világ nem oszt, a világ, az a Krisztus vágyait és gondjait nem osztó, az a fölületes, gondolatlan világ. De az a szomorúság lelki kiválóság, a világ dévaj öröme pedig könnyelműség.Szomorkodunk, mikor bűnösségünket, tökéletlenségünket, gyarlóságunkat látjuk, -- mikor észrevesszük, hogy mily távol esünk az igazi belsô,nemes jóságtól, -- mikor tapasztaljuk, hogy mily nyers, szálkás,szemcsés anyag vagyunk, melybôl a művész is nehezen farag ki szépséget s örömöt; de minél jobban érezzük ezt, s minél érdeklôdôbb, megalázkodóbb lélekkel vesszük ezt szívünkre, annál inkább mozdul meg bennünk a lélek, jelentkezik az érzék, hasonulunk, nemesbülünk;szomorúságunk tehát örömre változik. Az örömök e tiszta forrásához a kulcsot a lélek s nem a lelketlen világ ôrzi.

c) ,,Az asszony midôn szül, szomorúsága vagyon, mert eljött az ô órája; miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékezik szorongatásáról örömében, hogy ember szülelett e világra''. Mindenki,aki új emberiségnek, új, jobb nemzedéknek kialakításán dolgozik,valahogyan az újjászületés fájdalmaiban is osztozik. A szülô, a nevelô, az apostol szülési fájdalmakat s örömöket élvez. Mennyi nehézség, csalódás, ellenkezés, keserűség éri, mennyit szenved s vágyódik, míg végre lelket lát csillámlani az ösztönös neveletlenségben. De ha azután sikerült embert, keresztény, nemes lelket fölnevelnie, nem emlékezik többé szorongatásáról örömében, hogy van megint egy ,,emberrel'' több a világon. -- Imádkozzék a nevelô,dolgozzék lélekkel, adjon lelket, ébresszen lelket fôleg példájával s egyéniségével; gondoljon saját neveletlenségére a multban s talán a jelenben is s arra a sok szorongatásra, melyet nevelôinek s a Szentléleknek okozott! /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől66/266
  2012-05-13 15:09:17, vasárnap
 
  Békesség Jézus áldozatos szeretetéből.
,,Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét
adja barátaiért'' (Ján. 15,13).
a) Jézus az áldozatot, mint a mély, nagy szeretet igényét mutatja be. A szeretet áldozatot akar hozni. A szeretet áldozat, odaadás és szolgálat, mindez igaz, erôteljes érzésbôl fakadva. Mondhatni-e, hogy ez az érzés édes a keserű áldozatban is? Aligha. A szeretetet nem szabad azonosítanom lágy, édes érzelmekkel. A természetben a halál és szenvedés mutatja, hogy az isteni szeretet is odaadást és szolgálatot sürget. Egyik szolgáljon a másiknak, egyik haljon meg a másikért. Ez az igazi szeretet; a lélek virága. Amit a természet kényszer alatt végez, azt mi készséggel tegyük. A halálnál erôsebb a szeretet. De azért édes is, lágy is, élvezetes is. Áldozatokra akarom szeretetemet nevelni; áldozatok által akarom megpróbálni; áldozatok nélkül nem bízom benne!

b) Ez az áldozatos szeretet nincs közvetlenül adva, erre rá kell magamat nevelnem; elsôsorban azáltal, hogy Jézust s az ô szeretetének jóságos és nemes szépségét, az ô áhítatát, bensôségét, az ô érzelmességét, megindulását, elérzékenyülését és buzdulását megértem,szóval az ô szép, tiszta, nemes, meleg egyéniségének légkörébe lépek.
Ily környezetben a nevelô behatás nem a szón s az intésen s buzduláson fordul meg, hanem a jó értelemben vett ,,mételyen'', az infekción.Kell a krisztusi érzés klímájába költözködnöm; más klíma megrontja szervezetemet, beteg s gyönge leszek. S ha ez érzést eltanulom, akkor másokra is hatok vele ugyanúgy. Léptesd föl ezt a fölényes lelkületet;az emberek ezt jobban megszeretik, mint a fegyelmezetlen képzeletnek,az élvvágynak, a házasságtörô örömöknek mámoros világát. Apostolok,papok, szülôk, tanítók, lélekkel hassatok.

c) S ha e szeretettôl indíttatva életünket is odaadnók, azt ne
panaszoljuk föl; az áldozatok, a vértanúságok nem veszteségek, hanem gyôzelmek és nyereségek. Az élet azáltal lesz mélyebb és tisztább s a rossz nem gyôz rajta. Bízzunk e szeretetben, az gyôz. Ha sokan elpusztulnak is az erkölcsi epidémiákban, nagy baj az ugyan, de mi mégis úgy tudjuk, hogy szeretettel segítünk leghathatósabban a világon. Ha sok örvény és szakadék van is, az erkölcsi világ hegyei mégis e szeretetben állnak. Ha a filozófia sok borút borít is reánk,ez a szeretet lesz majd a ködöt emelô napsugár. Ha sok szemét úszik is a közélet áramán, de azért mégis csak e szeretet fakasztja egyre a kristályforrást. E szeretetben bízom, ez lesz az, én erôm is. Tehát nem kímélek sem önmegtagadást, sem áldozatot a több, szebb, erôsebb szeretetért. /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől13/265
  2012-05-10 14:10:14, csütörtök
 
  Békesség a hittel,áhítatos tisztelettel befogadott Isten igéjéből.
Az igazi keresztény úgy kiált "minden szó után, amely az Isten szájából származik" (vö. Mt 4,4), mint még soha. Az egyházi és vallásos élet minden területén komolyabban vesszük a Bibliát.
Örömmel kell megállapítani: úton vagyunk ma Isten igéje jelentőségének elmélyült megismerése felé. Az evangélium igéjében az élő Krisztus hatalma közeledik felénk. Ezért mindig alaposabban kellene a szent iratokat tanulmányoznunk. Bizonyos sikereket már elértünk, például a bibliatudomány eredményeiben. Segítségükkel jobban megérthetjük, hogyan beszél hozzánk is az Isten, mit akar szavával itt és most mondani nekünk. Szavában magának Krisztusnak kerülünk közelébe. "A szentségekben, a liturgiában és az Egyházban mindörökre eleven marad Jézus csodatevő hatalma, de az evangélium szavaiban is tovább él ez a hatalom. Életté válnak, amikor a hivő bensejét megérintik" (Lucien Cerfaux: Die lebendige Stimme des Evangeliums, Mainz 1953, 9. o.).
Lényeges mozzanatra történik itt utalás, amire ma sürgető szükségünk van, és nélkülözhetetlen az Isten igéjével való találkozásban: a hit magatartására, a hozzánk szóló Isten előtti áhítatos tiszteletre.
A bibliát különféle módon lehet tanulmányozni. Lehet áhítatos tisztelettől, hivő készségtől éltetett keresés, hogy mit is akar Isten az ő igéjével nekünk mondani; vagy lehet az üdvösség élő szavának tiszteletlen, előfeltételek nélküli szétszabdalása terméketlen darabkákra. Bibliatudósok és az ő uszályukban igehirdetők ma különösen ki vannak téve a veszélynek, hogy a szétdarabolt részekben keresik (és nem találják meg többé) a "lelket", belefúrják magukat külsőségekbe (nyelvi köntös, a környezet befolyása a megfogalmazásra, keletkezési feltételek stb.), és közben elfelejtik Isten eleven, hatékony igéjét, amely "minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit" (Zsid 4,12).
Mindenekelőtt azonban és mindig újra az a magatartás szükséges Isten igéje iránt, amely kész Istent és embert a helyes rendben látni, és az emberi szellem önmérséklete, nem pedig a szellemi gőg mellett száll síkra. Ernst Hello találóan mondja: "Az (emberi) szellem nem elég, hogy megadja az embernek azt a magatartást, amelyre (Isten) igéje előtt szüksége van. Ha egy nagy szellem csak önmagára támaszkodva, vaktában, messze az Egyháztól és hit nélkül akarná kikutatni a Szentírást, akkor belülről és kívülről számtalan tévedés veszélye fenyegetné. Szükségünk van a hitre, szükségünk van az egyszerűségre. Az isteni dolgok előtt a térdre ereszkedés adja meg a belátást. Aki nem azzal kezdi, hogy letérdel, azt mindenféle veszedelem fenyegeti" (Worte Gottes, Köln 1950, 12. o.).
Ahol már nincs meg az áhítatos tisztelet és imádás ilyen magatartása az ige isteni titka iránt, ott tárva-nyitva áll a kapu a hitetlenségnek, és a Biblia szavai terméketlenek maradnak, semmiben sem különböznek többé régi kultúrák vallási könyveitől. Ha azonban a szellem alapbeállítottsága a "letérdelés" marad, akkor Isten minden egyes igéjéből élet, öröm, béke, sőt üdvösség virágzik ki. Isten csak annak nyilatkoztatja ki magát, aki saját maga szemében kicsiny és csekély, és úgy lép eléje, hogy kész hallgatni rá. Akkor és csakis akkor lesz igéje erő, hatalom, élet a léleknek. Aki így fogadja az igét, annak nincs szüksége piaci kikiáltóktól fölvett kölcsönökre, hogy életével megbirkózzék. Az evangélium igéjében az igazsággal találkozott, útban van Isten felé, máris Istenben él.
Az életnek erre a szavára vágyakozik a mai ember. Nem szükséges napjaink filozófusait megkérdezni, hogy megtapasztaljuk, milyen kemény tud lenni az élet. A filozófus semmit sem ad nekem. Üresen hagyja a lelkemet. De szükségem van Isten igéjére, amely mindennapi életem kenyere. Szükségem van Isten igéjére, amely "lámpása lépteimnek, utamra fényt sugároz" (Zsolt 119,105).
Gyötrelmeimben könnyebbséget ad,hogy életemet táplálja szavad.
(Zsolt 119,50. Farkasfalvy Dénes ford.)

Erre az igére van szükségem. Mert fenntart és azt mondja, biztosít róla, hogy "Ő nincs messze egyikünktől sem" (Csel 17,27), még akkor sem, ha "halálos árnyak völgyén járnék". Ezért az első pápa intelme értelmében szilárdan ragaszkodom ehhez a szóhoz, figyelve rá, "mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben" (2Pt 1,19).
Hogy én magam tudok-e még egyszer prédikálni, és mikor, annak csak Isten a tudója. De éppen a hónapok tapasztalatából okulva egyvalamit mindig újból el kellene mondanom az embereknek:
Isten itt van, és a nehéz órákban sem hagy el. Úgy van itt, mint Atyánk, - akkor is, ha szenvedést küld nekünk, és már mit sem értünk mindabból, ami ránk tör. Gyermekeivé fogadott bennünket; az ő családjához tartozunk, meghívott, hogy nála találjuk meg kiteljesedésünket, boldogságunkat, elveszíthetetlen örömünket.
És Krisztus is itt van, "megdicsőülésünk reménye" (Kol 1,27). Előttünk jár az életben, és velünk hord minden bajt is. Ő bennünk minden öröm és béke forrása. Szószólónk ő az Atya előtt. Benne tartunk a végső dicsőség felé. Szentül megőrizzük őt szívünkben; hasonlóvá leszünk hozzá a szenvedésben és halálban is, és egykor majd beborít bennünket dicsősége.
És itt van Isten Szentlelke, egyetlen dicsőítő éneket alkotva életünkből. Ő kiált, ő imádkozik bennünk; ő ad nekünk erőt és lendületet, szentséget és mindenekelőtt a szeretetet. Ő bennünk a "foglaló", az "előleg" az Istennél váró üdvözült boldogságra, amely felé tartunk. Kimondhatatlan sóhajtásokkal kiáltozik bennünk; elmélyíti gyermekségünk tudatát Isten előtt, és mindig teljes bizalommal mondatja el velünk: "Abba, Édesatyánk!"
Ezt mondanám el és ismételném ezerféle változatban, mint Isten életünknek szóló üzenetét. És Pállal könyörögnék, Jánossal sürgetnék: Béküljetek ki Istennel, és szeressétek testvériesen egymást!
Miközben fölépítem ezt a "másoknak szóló prédikációt", már én magam is "az ige hallgatójává" leszek./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől65/264
  2012-05-06 15:14:54, vasárnap
 
  Jézusból,mint szőlőtőből táplálkozó lélek békessége.
a) ,,Én vagyok az igaz szôlôtôke s Atyám a szôlômíves,... ti a
szôlôvesszôk; aki énbennem marad s én ôbenne, az sok gyümölcsöt terem;mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek'' (Ján. 15,1.5).
Jézus lejön a Sion hegyérôl és látja a közel fekvô szôlôhegyet,
buján hajt haragoszöld lombja. Lelke elmerül az ôserôs élet
szemléletébe, mely e tôbôl vesszôt fakaszt, sejteket épít, lombot
hajt, s az igénytelen virágból kialakítja a tüzes, édes, zamatos
gerezdet; titkos műhelyében porból-sárból méz, illat, zamat fejlik, s
a napsugár tüze fekszik bele. -- Igy áramlik Jézusból az élet ôsereje és bűbája a lelkekbe; ô érzi s örül neki, s szenvedélye ezt az életet,erôt és szépséget belelüktetni a lelkekbe; tűzzé, mézzé, élvezetté akarja átváltoztatni az ember köznapi életét: és van benne elég minden lélek számára; a Jancsekiang partján épúgy, mint Alaskában vagy az Andrássy-úton ô élteti a lelkeket; a természetfölötti élet benyomásait tôle veszik. Minden ember Krisztustól vesz indítást; ô vonzza,fölvilágosítja, lelkesíti, irányt mutat neki, mert nála nélkül semmi természetfölötti jót, vagyis ami Istenhez elvezet, nem cselekedhetünk.
Ezt a benyomást veszik zsidók, hitetlenek, pogányok, kishitűek,
bűnösök és szentek. Ó édes, titokzatos szôlôtônk, te kipusztíthatlan
életforrás; milyen az erezeted, mely kegyelmeidet elülteti a tüzes
lelkekbe épúgy, mint a rögökbe.

b) ,,Minden szôlôvesszôt, mely énrajtam gyümölcsöt nem terem,lemetsz, s minden gyümölcstermôt megtisztít, hogy többet teremjen.Maradjatok énbennem és én tibennetek''. Nekem is az élet szenvedélyével és az erôs boldogulás ösztönével kell a tôkéhez ragaszkodnom; hisz a lét és az isteni végzés kötelékeivel füzôdöm hozzá, bele vagyok szôve, hozzá vagyok nôve. Nincs értelme az elnyesett vesszônek; épúgy nincs értelme az Istenbe és az örök életbe nem vágyódó létnek, s ez összenôtt és vele egybeszôtt léleknek szomjasan kell szívnia azt a titkos folyást, meg kell nyitnia minden sejtjét az isteni lét lüktetésének. Ó csak többet, minél többet belôled, krisztusi élet! Hajtani, virágozni, gyümölcsöt hozni akarok,vagyis féltékenyen fölhasználom Jézus kegyelmét, a lelkemben kigyulladó világosságot, az érzés, az elérzékenyülés, a buzdulás, a javulás indításait. Úgy veszem mindezt, mint Isten illetéseit, kivel a lét mélységeiben a lelkem érintkezik. Énekelnék, ha erre az öntudatomba nem esô, de mégis valóságos összeköttetésre és befolyásra gondolok: igen, én benne vagyok és ô énbennem. Ó tehát hajtson ki isteni erôvel a krisztusi élet!

c) ,,Ha ki énbennem nem marad, kivettetik, mint az elnyesett
szôlôvesszô és elszárad''. Aki az isteni sugallatoknak és öntudatában jelentkezô indításoknak ellentáll, az önmagát nyesi le Krisztusról, és lelke elszárad. Ez a folyamat lassan áll be. A lélek rendszerint eldurvul, hűtlensége miatt az isteni befolyás erejét veszti, az élénk összeköttetés öntudata vész, a krisztusi érzés melege hul s az ember kiszabadul az Isten vonzalmainak körébôl; elnyesi a szeretet, a hűség és sokszor a hit kötelékeit is. Szabad lesz, mint ahogy megszabadul a tôkétôl az elnyesett és száradó vesszô. -- Minek hajtott, minek fakadt lombja, minek öntözte rostjait a tôke nedve, minek pontozta ki gyönyörű pajzzsá levelét a napsugár radirtűje, minek, ha az erôtôl elzárkózott, minek, ha a lom alá illatos virágot, zamatos gerezdet nem rejtett? Minek? Hisz ez az a borzasztó kérdés: minek élünk, ha az életnek, a több, a krisztusi életnek ereit beiszapoljuk, rostjait elnyessük, szóval, ha a kegyelmet pontosan föl nem használjuk?

d) ,,Ha énbennem maradtok és az én igéim tibennetek, amit
akartok, kérjetek és meglesz nektek''. Ha velem összeforrtok s lelkem világít s ég bennetek, és életemet, érzületemet osztjátok, ha arra a mély, igaz, belsô egyesülésre szert tesztek, mely a lelketek mélyében fakadó isteni életet öntudatos kincsetekké emeli: akkor teljesen osztani fogjátok érzéseimet, vágyaimat; az fog tetszeni nektek, ami nekem tetszik; azt fogjátok akarni, amit én akarok; pihegéstek az én lélekzetem, imátok az én vágyam lesz. Ez a bensô, édes élet, az Isten akaratának erôs, lelkes teljesítése, a kitartás minden bajban, az erôs érvényesülés, a türelem és fölülemelkedés, az örvendezô remény, ez a
fölényes, isteni élet lesz akkor a ti imátok, és amikor ezt akarjátok
és kéritek, biztosítlak, meglesz nektek. Isten nem a félreértésekben utazó, hanem a belsô lényét megértô léleknek ígérte meg azt, hogy,,amit akartok, kérjetek és meglesz nektek''. /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől12/263
  2012-05-03 15:21:27, csütörtök
 
  Békesség a Jézus nevében egyetértők közösségében.
Nyugodt vasárnap délután. A szolgálatos fiatal orvos jön be. Jelentéktelen dolgokról beszélünk. Aztán minden átmenet nélkül megkérdezi: "Páter, nem mondhatnánk el együtt az olvasót?" "Nagyon szívesen!" És elmondjuk.
Egészen meg vagyok lepve, szinte zavarba jöttem. Ezt nem vártam volna!
A rákövetkező időben mindig újból megismétlődik, hogy látogatók együtt imádkoznak velem. Megkérem rá őket, ahogy az orvos engem kért.
Új világ virrad föl előttem.
Egyedül is igen sokra vagyunk képesek Isten előtt. De ketten vagy még többen sokkal-sokkal többet érhetünk el. Sőt észrevétlenül már merésszé válunk az éghez intézett kívánságainkban. A biztonság érzése tölt el bennünket, és tudjuk, nem hiába imádkozunk.
"1 +1 = 3." - Ennek a furcsa összeadásnak az ellenpróbája nem nehéz. Mt 18,19-ben található: "Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."
Kérdem magamtól, hogyan tud az ember olyan könnyen megfeledkezni erről a mondatról a vallásos élet mindennapi megvalósításában? Miért nem jön több keresztény kis körben össze, hogy együtt imádkozzék? Miért akar olyan sok kitűnő ember mindent egyedül elérni Isten előtt?
Egyszerűen szaván kell fognunk Krisztust, és abban a meggyőződésben élnünk, hogy itt van.
Mert ennek az Isten előtti együttlétnek nagy, szinte kézzelfogható jótéteménye elsősorban az Úr jelenléte. Ő a legfőbb, az előimádkozó, aki összemarkolja dadogó, gyámoltalan kéréseinket, és úgy mondja el az Atya előtt nevünkben, ahogyan legjobban célhoz érnek, Ő a szóvivőnk, ha a könyörgésünkre váró sokakért "közbenjárunk". Ő áll a köszönetünk és istendicséretünk mögé, súlyt és érvényt adva neki.
Ez a közös és egyetértő imádság valódi csodákra képes.
Először is közvetlenül megtapasztalhatjuk benne a nagy bizalmat, hogy meghallgatást találunk. Nem felszínes, elhamarkodott értelemben, inkább úgy, hogy tudjuk: Isten szívesen fogad, amikor előtte állunk, mindazok nevében is, akiket imádságunkban magunkkal viszünk; és ő fogja irányítani imánkat, oda, ahol mindentudó tekintete szerint a legnagyobb a szükség.
További "eredménye" az ilyen imának az önként fölébredő öröm és hála, hogy őbenne egyek lehetünk. Ez az öröm feledteti a betegség szürke mindennapját és a többi napi keresztet, előre besugározza az egyedüllét elkövetkező idejét. A közös imának ezek az örömei napfényként ragyognak a nap, az egész hét fölött, és sugarukat rávetik minden betegágyunkhoz közeledő emberre.
Hála marad a lélek mélyén. Fölismeri, hogy dúskál a javakban, míg másoknak nélkülözniük kell a vigaszt.
A kegyelem, hogy hinnünk szabad, sugárzó élménnyé válik. Sokakból hiányzik a hit, hogy Isten jelen van az életükben, a tudat, hogy semmi sincsen hiába, inkább minden elfogadottá és tőkévé válik Isten kezében.
Az Úr nevében végzett közös imánk utolsó "eredménye" maguknak az imádkozóknak kialakuló közössége. Az egységes érzület, mindannyiunk gondolatainak egy célra irányulása, mindenekelőtt azonban mások terheinek közös viselése és a közös odaállás Isten elé megadja a bizonyosságot, hogy magányunknak és elszigeteltségünknek vége. Annyi a tanácstalanság a világon, annyi életuntság, a hálátlanság annyi kísértése, annyi bezárkózás saját énünk fabrikálta bástyái közé!
Az imádkozóknak sikerül legyőzniök mindezt.
Csírasejtet képeznek, amelyből Isten napról napra nagyot hoz elő. Mert Krisztus van ott közöttük./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/

 

 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2012.04 2012. Május 2012.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 106 db bejegyzés
Összes: 841 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 14
  • e Hét: 1045
  • e Hónap: 2940
  • e Év: 44358
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.