Regisztráció  Belépés
lyzbet3.blog.xfree.hu
A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van. Köszöntelek a blogomban. ...... Elizabeth
1970.10.13
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 91 
EZÜSTKE - Ács Klára meséi
  2012-05-24 16:44:32, csütörtök
 
  Gyönyörűséges, szép kis palotában élt Ezüstke. Azért hívták így, mert olyan ezüstös színe volt a hajának, mint nyári éjszakákon a holdvilág fényének. Édesanyja, Pirinyó hercegnőcske mondta is neki:
- Nincs nálad szebb kisleány hetedhét országban én gyönyörűséges Ezüstkém. Még a rózsabimbók is megcsodálnának, ha látnának téged.
A csiszolt keretű fényes tükrei is hízelegtek neki:
- Olyan szép vagy, hogy szinte káprázunk tőled. Még a fehérselyemgyapjas kis báránykák is megállnának, hogy bámuljanak.
A törpécskék dajkája is biztatta:
- Ragyogsz Ezüstke, mint sötét égen a holdvilág. Ezentúl minden mesém csak rólad szólni. Te leszel valamennyinek a hősnője.
És ő boldogan hallgatta édesanyja szavát, a tükrei hízelgését, a dajkája meséit. Így élt ragyogó, bűbájos, szép kis mesepalotában. Egyebet sem tett csak a csillogó, villogó tükreiben nézegette magát. Rózsavízben mosakodott, hogy illatos legyen, kefélgette a haját, hogy szebben ragyogjon és örült a sok szép mesének, melyek mind őróla szóltak. Közben pedig elszáguldott az idő. Ezüstke nőtt, fejlődött. Egyre nagyobb lett és egy nap azt vette észre, hogy már nem fér édesanyjának, Pirinyó hercegnőcskének az ölébe és a törpécske dajkája sem tudja többé két karjába venni. De a legnagyobb baj mégiscsak az volt, hogy amint így nőtt, fejlődött, nem fért be többé a gyönyörűséges szép kis mesepalotába és kint kellett maradnia. Ezüstke egyszerre csak azon vette észre magát, egyedül van. De nem ijedt meg, hanem neki vágott az útnak.
- No, most hadd lássa meg mindenki, hogy milyen szép vagyok - mondta büszkén és nagyhangosan.
Ment sietve a rózsabimbók elé.
- Nézzétek, milyen ezüstös a hajam, akár a holdvilág fénye. Ugyan mondjátok, láttatok már szebb leányt nálam? - kérdezte dicsekedve.
De a rózsabimbók összenevettek.
- Nicsak, hogyan henceg a kis szerénytelen.
Aztán így feleltek:
- Legszebb vagy az édesanyád szemében, a palotád tükrében, a dajkád meséjében, de minekünk bizony nem, azt elhiheted.
- Akkor nem is kelletek nekem! - felelte haragosan Ezüstke és gyorsan tovább ment.
Messziről halk bégetést hallott. Ettől jókedvű lett. Mindjárt tudta, hogy a fehérselyemgyapjas báránykák közelednek. Eléjük sietett. Várta, hogy megállnak-e majd előtte, megbámulják-e. De bizony azok észre sem vették, csak tovább mentek.
- Oh, hát észre sem vesztek? - szólította meg őket. Hát nem én vagyok a legszebb a világon?
A báránykák elbégették magukat.
- Bizony nem!
- Hát ki? - nézett nagyot Ezüstke. - Mondjátok meg, ki szebb, mi szebb nálam a világon?
- Menj és keresd meg nyitott szemekkel - bégették a kis bárányok.
- De hiszen Pirinyó hercegnőcske édesanyám mondta, a tükreim is azt hízelegték, a dajkám meséi is mind rólam szóltak. - álmélkodott Ezüstke.
A fehérselyemgyapjas báránykák mind bégetni kezdtek.
- Igen, persze tudjuk, hogy így van. Legszebb vagy az édesanyád szemében, a palotád tükrében, a dajkád meséjében, de idekint bizony nem.
- Oh, Istenem! - sóhajtott Ezüstke-, Mit ér most már az élet.
Bús könnyek hulltak két szeméből és lefolytak a földre. Ő utánuk hajolt, hogy feltörölje. S ekkor hirtelen felkiáltott meglepetésében. Puha, selymes, illatos zöld szálakat érintett a keze. A tiszta, harmatos, friss gyeppázsit volt, mely csak úgy ragyogott az ő könnyeitől.
- Milyen szép és milyen szerény vagy - nyílt nagyra Ezüstke szeme csodálkozva, - megengeded, hogy rád tapossak?
A zöld pázsit csöndesen sóhajtott.
- Hát mit tegyek? Hidd el, boldog vagyok, ha egyszer valaki észrevesz, meglátja harmatkönnyeimet és megszán engem. Bizony én már megszoktam, hogy könyörtelenül rám tiporjanak.
Ezüstke szánakozva nézte.
- Pedig milyen szép vagy. Arra teremtődtél, hogy csodáljanak, akárcsak engem.
De a selymes fűszálak halkan így szóltak.
- Nem, édes kis Ezüstke! Rosszul tudod te ezt! Mindenki azért teremtődött, hogy másoknak szolgálatot tegyen. Pirinyó hercegnőcske anyád csak csókolt, tükreid csak hízelegtek, törpe dajkácskád csak mesélt neked, De idekint másképp van az. Lásd a fényes holdsugár, mely éppen olyan ezüstöt, mint a te hajas és másoknak világítja be az utat. Nézd csak a Napot, mely a világ legragyogóbb csodája, hogyan szolgál valamennyiünket. A rózsabimbók, melyeket láttál, illatot adnak, gyönyörködtetnek. És nézzél csak fel a magasba. Ezüstke felpillantott. Éppen akkor bújt elő egy gyönyörűséges gyémánt csillagocska az égen. Felkiáltott örömében.
- Oh, de gyönyörű, jaj de fényes, hogyan ragyog! Azt hiszem ez a kis csillag a legszebb az égen.
De alighogy ezt kimondta, máris újabb csillagocska gyúlt ki, amely éppen úgy ragyogott, mit az előbbi.
- Nicsak - csodálkozott nagyot-, hát kettő is van belőle!
De mire ismét felnézett, már egy harmadikat is látott. És így egymásután jöttek a többiek. Mind egyformán ragyogtak, mind egyformán világítottak. Zavartan nézett le Ezüstke a selymes fűszálakra, melyek ránevettek.
- Nem tudnál-e különbséget tenni köztük?
- Bizony, nem - vallotta be Ezüstke. - Mind egyformán ragyog, mindnek egyformán ezüstös a fénye.
A zöld fűszálak megint zizegtek, suttogtak, mintha hangjuk lenne.
- Lásd, és azért mégsem jut eszébe egynek sem azt hinni, hogy ő a legszebb. Mind megelégedett, mint boldog és mind megfér azon a kicsiny helyen, mely neki jutott. Egy sem siránkozik azon, hogy miért is van a világon, ha nem ő a legszebb.
- Látod, látod Ezüstke, hogy te milyen dőre vagy! Azt képzelted, hogy csak úgy érdemes élni, ha egymagadban pompázhatsz, egymagadban ragyoghatsz. Belátod már, hogy helytelenül gondolkoztál, hogy nem volt igazad?
- Igen - rebegte csendesen Ezüstke - Belátom, hogy csak a kis mesepalotában voltam a legszebb.
- És most már azt is tudod, hogy idekint sokan vagyunk és mindegyikünk számára csak egy kicsike hely juthat, körülbelül akkora, mint amelyen elfér egy csillagocska.
 
 
0 komment , kategória:  ~ Mesék, történetek  
Várnai Zseni: Csodák csodája
  2012-05-24 16:42:09, csütörtök
 
 

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint amilyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
De most, de most a tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, hogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Virágos ág...
  2012-05-24 16:41:30, csütörtök
 
 

Virágos ág az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
a virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók akár a vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi felső, szép virága van,
ő bennük éli tavaszát,
s nyáron a nap deleje hajtja át.

Így ringatja a változó idő,
a mag ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjá szüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él a lénye...
gyümölcsös ág az asszony élete...
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Csodálatos
  2012-05-24 16:37:42, csütörtök
 
 

Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,
oly egyszerű és mégis oly csodás,
ahogy a rügyből a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,
ő én vagyok, de mégis Ő maga.
Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelső szava,
s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Éveim
  2012-05-24 16:36:54, csütörtök
 
 

Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, - én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek,
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, - tán' mindörökre!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Március 30.
  2012-05-24 16:36:16, csütörtök
 
 

Tavaszodik, eső esik,
nem hagyja abba reggelig.
A zöld özön mindent elönt,
csodamódon ifjul a föld.

Kisüt a nap, és mint a hab
az ágakon, szirom fakad,
a réti fű is újra kél,
bogárhad döng és zöngicsél.

Ó, mennyi élet, mennyi szép!
Szüntelen változik a lép,
s minden a maga idején,
egy falevél egy költemény,
szívemben újhodó remény.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Retusált fénykép
  2012-05-24 16:35:29, csütörtök
 
 


Az utcán sokszor szembejön velem
egy rég nem látott, kedves emberem,
vagy egy-egy asszony; régi ismerős
iskolatárs, énvelem egyidős.

S rádöbbenek: mily szörnyű változás!
Igen, ez ő, de mennyi torz vonás
ült az arcra, ránc és mélyedés,
miket a kor kemény vésője vés.

Szemem a régi képpel összemér;
mily karcsú volt, és most milyen kövér,
az ifjú báj hogy eltűnt nyomtalan,
szegénynek bizton sok-sok gondja van.

Szívem körül jeges kéz markolász:
- így dolgozik az ősz, az elmúlás,
így látnak bizton mások engem is,
magamat néző látásom hamis.

S amint megyek, csak úgy, önkéntelen
a kirakatüveget kémlelem,
játszik velem önámító varázs,
pedig tudom, hogy kegyes öncsalás.

De ez kell mégis, kell, hogy így legyen,
az évek fátyolt szőnek a szemen,
egy retusált fényképet őrizünk
s nem vesszük észre, hogy megőszülünk.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Mama
  2012-05-24 16:34:37, csütörtök
 
 

Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor visszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban, ha látom,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belőlem :
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg, Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó szegény Mama,
s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,
ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Így álmodom... így képzelem...
  2012-05-24 16:33:59, csütörtök
 
 

Ha egyszerre csak, mint egy ábrát,
letörölné a fekete táblát
az Alkotó művészkeze
s valami újat kezdene,
de úgy, hogy égszín lenne a tábla
s csodás világot tervezne rája
a Teremtő művészkeze...
új Édenkertet festene!

Letörölné a régi rosszat,
varázsolna szebbet és jobbat
a legnagyobb művész keze...
egészen újat festene!
Oly csodaszépet, hol a lények
békességben, boldogan élnek,
nincs félelem csak értelem...
így álmodom...így képzelem!

De Földanyánk, miért ne lehetne
rajtad a világ Édenkertje,
van napod, holdad, levegőd,
varázslatos teremtőerőd...
Minden lehet, ami még nem volt,
fölöttünk a végtelen égbolt
s a Teremtő művészkeze
békegalambot festene
a táblára, de úgy, hogy többé
ne legyen kéz, mely letörölné...
s békesség lenne mindörökké!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Várnai Zseni: Száguldó idő
  2012-05-24 16:33:10, csütörtök
 
 

Azt mondják, hogy a szív égő sebére
legjobb gyógyszer a száguldó idő!
Én elhiszem, de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely mind nagyobbra nő.
Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok, hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én, mint sikongó sirály,
keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző, ólom, bármi, ami öl...
s nem lesz többé, mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék, ami meggyötör, ami összetör!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 91 
2012.04 2012. Május 2012.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 91 db bejegyzés
e év: 904 db bejegyzés
Összes: 2853 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 19
  • e Hét: 790
  • e Hónap: 7235
  • e Év: 33436
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.