Regisztráció  Belépés
joetoth.blog.xfree.hu
pax Tóth József
1937.09.06
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Bibliából és lelkésztől81/288
  2012-07-29 18:16:06, vasárnap
 
  Békesség Jézus inséget betöltő lelkületéből.
a) ,,Ama napokban, midôn ismét nagy sereg volt együtt, nem lévén mit enniök, egybehívá a tanítványokat, és mondá nekik: ,,Szánom a sereget, mert íme már harmadnapja vannak velem, és nincs mit enniök''(Márk 8,1).
Jézus körül gyülekezik a pusztában ötezer ember; követik
ôt bizalommal s lelkesen, mert ô lelkük vezére s mestere. Ezt a sok
lelkesülést éhség s puszta környezi. Lelkek ezek éhezô testekben;tehát kenyér is kell nekik; a puszta nem adja. Isten adja. Istenbôl valók a magvak, csirák, energiák; ezek az isteni titkok; belôle mint feneketlen mélységbôl való ez a duzzadó, dagadó élet. Mily titok ez
mind; idegennek érzem magam a földön, ha erre gondolok; összeszorul a szívem, ha e mélységbe s e soha ki nem fáradó folyamba nézek...érthetetlen, szent folyó. -- ,,És kérdé ôket: hány kenyeretek vagyon?Azok mondák: hét''. Jézus kezébe veszi a hét kenyeret, megáldja s kiosztja, s mindnyájan esznek... ez is érthetetlen, isteni tény; ez közvetlenül isteni; a vetés pedig csak közvetve. Imádom az Urat mindkettôben. -- Adj kenyeret -- mondom -- te táplálod a madárfiókot,feléd tátja csôrét; táplálj engem is. -- Mély útálat fog el a mértéktelenséggel szemben, mellyel a fegyelmezetlen ember megzavarja az isteni rendet; visszaél az Isten titkaival, s nem életet, hanem halált merít belôlük. -- Tisztelem az élet isteni folyamát; nem zavarom, nem piszkítom; szent ez nekem; szent bennem az evés-ivás funkciója is.

b) Látván a csodát a nép, királlyá akarja kikiáltani. Az isteni
hódítólag lépett a nép öntudatába; azt észrevenni s érte lelkesülni egy. Jézusban lép az isteni így elénk, fölségesen s hódítólag. Az egész élet a maga mélységes kapcsolataival, a maga titokzatos értelmével s jelentôségével megszentelve, fölmagasztalva nemesbül meg;királysággá lesz a puszta, a buta lét, a harctér. Üdvözlégy hát,királyom, ki királlyá teszesz engem is. Ezt el nem kerülhetem, ha Krisztust követem. Legyen királyom az Úr Jézus; a szív királyságát elfogadja; mást nem.

c) ,,Jézus, mivel észrevevé, hogy eljônek és megragadják ôt, hogy királlyá tegyék, ismét a hegyre futa maga egyedül''. Jézus otthagyja a tömeget, mely földi királyságot ajánl föl neki; gyönge királyság az;tömeg-királyság a fölött a nép fölött, mely testi jót keres s a szellemi jó iránt apathikus; mely az ô nagy terveit nem sejti,küzdelmeit alig érti; ily királyság után Jézus nem vágyik. Elmegy a hegyre imádkozni, s ezzel is az igazi értékek s a világ formáit legyôzô lelkesülésnek forrásaira mutat. Ott fönt felegyenesedik,felüdül a lelke. ,,A summo coelo'', a magas égbôl veszi mindig kiindulását, hogy a földet fölemelje; nem uralkodni s lenyomni, hanem emelni s uralkodókat nevelni jött ô. Értlek, Uram, s veled tartok, s ezzel az ambicióval töltekezem; ez megsegít, hogy elviseljek kudarcot is sikertelenséget is./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől80/287
  2012-07-26 17:29:43, csütörtök
 
  Békesség Krisztus világosságának befogadásából és kisugárzásából.
,És tanítványaihoz fordulván, mondá: Boldogok a szemek, melyek látják, miket ti láttok. Mert mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amiket ti láttok és nem látták, és hallani, miket hallotok és nem hallották'' (Luk. 10,23).
Boldogok vagytok, ha láttok; nem szemmel csak, de lélekkel; nem ésszel csak, de hittel; boldogok vagytok, ha istenivé nézitek ki a világot, -- ha nemcsak fényt nyel el a szemetek, hanem fényt tud önteni a világra, a ,,lumen Christi''-t.

a) Az ember a teremtés lelke és szíve; benne érzéssé, gondolattá válik a teremtés; hangossá, színpompássá, értelmessé a világ. Neki föl kell vennie magába benyomásait; a természet ellenkezését föl kell használnia erényének, erélyének, türelmének kifejtésére, s a világ szépségébôl meríthet örömöt s élvezetet. Ezek a külvilág benyomásai a lélekbe. De viszont a léleknek a maga világát kell kiárasztania;Istent kell látnia; az Isten gondolatait s szeretetét, sôt gyönyörét kell művein észrevennie. Theológiává, isteni érzületté kell fejlesztenie függôségét, halhatatlanságának sejtelmeit, Krisztus példáját, keresztjét. Ime a fény, melyet Isten gyujt a lélekben, amely a lélekbôl sugárzik kifelé. Ah, tehát én vagyok a világ mécse, hívô lelkem a sötét föld világossága. No lám, mindig a világtól vártam a világosságot, pedig megfordítva van: én öntöm ki a világra az én világosságomat. Ah édes napom, te ragyogj lelkemben; aki beléd néz,mennyországot lásson! Nézz ki a lelkembôl, legyen bízó szemem csillag az éjben; csillaga sok kételkedônek...

b) Az ember a természet szenzóriuma, érzésével van a világba beleállítva; érzéssé válik benne a hideg, a meleg, a ború és derű: de épúgy a providenciában való alázatos hitté a világ járása, -- kedves harmóniává az ellenkezések kuszált kháosza, -- erénnyé az életben való okos elhelyezkedése. Ah Uram, ismét szívem a forrás, keserű vagy édes forrás; -- elpusztíthatja világomat, sötét, tehetetlen pesszimizmusával, türelmetlen, keserű, meghasonlott szellemével; vagy rendbe, fegyelembe, szépségbe foglalhatja azt. Én, én vagyok szerencsém kovácsa, vagyis hogy ennek a nagy műnek, mit életnek hívnak, az alakítója. A hidegkovács szerencsétlen művész!

c) Csapásokban büntetést látnak. Jól látnak-e? Igaz-e az, hogy ha rothad a vetés, azért rothad, mert a lelkek rothadnak, -- ha fölperzselôdik, azért fonnyad el, mert a lelkek szárazak? Igaz,
mélységesen igaz. A bajok büntetés nekünk, mert bűnösök vagyunk; aki bűnét érzi, az a rosszban büntetését szenvedi. Tisztelet e finom,fölvilágosult lelkületnek. Aki a rosszban büntetést nem érez, az tupa;azt a bűn sem kínozza. -- Szenvedéseinkben elôször is a lelkünk sebe fájduljon meg; legyen ez a legérzékenyebb oldalunk. Ó isteni, lelki,finom érzés, ahol te jelentkezel; ott van az erôs élet, az erôs reakció bűn és rothadás ellen. Ó járj át, hogy szellem és élet lakozzék bennem!/Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől79/286
  2012-07-22 15:20:32, vasárnap
 
  Békesség Jézussal a pusztaságban átélt Isten-közelségből.
,,És mondá nekik: Jertek külön egy puszta helyre s pihenjetek meg egy kissé; s hajójába szállván, egy puszta helyre menének külön''
(Márk 6,31).

a) Jézus vonzása: jertek, menjünk, ki a tengerre s ott túl a
felénk intô csendes partokra, az Isten-közelségbe... jertek el a világ piacáról, a fölületes gondatlanságból, hol csupa bénult, szokások s emberi tekintetek láncát csörgetô szenvedôk járnak, -- jertek el e fáradt, hervadt, elvirágzott, elnyűtt arcú emberek körébôl, -- e folytonos érdekkeresésbôl s mégis általános önfeledésbôl, -- e heccbôl s a hiúságok vásárából... el, el e piszokból, e fülledt, miazmás légkörbôl; csattogjon az evezô, mélyedjenek tengerek közénk, menjünk!-- Isten hív, teremtônk, megváltónk, örök bíránk; hív a Mindenható, az irgalmas; mily kegyelem ez, s hogy kell szívrepesve indulnunk az elvonulásnak, a magánynak, a lelkigyakorlatoknak ünnepeire!

b) ,,Külön gyertek''... Van egy világ, hol semmi sincs, csak
Isten és én! Csak? Hisz Isten minden s végtelen világok ôs valósága!Tehát ô meg én! Ott van világossága, ereje, teremtô s újjáalkotó hatalma, tisztító, olvasztó, képét rám lehelô lelke, s ott lelkem ellágyul, megsemmisül s mégis végtelenbe nô; folytonos ébredéseim a reggel üdeségét s erejét hozzák rám; elhomályosul s elborul a lelkem öntudatom vádjaitól, de annál átlátszóbban s tisztultabban kel föl. --
Ez az Isten világa, az ô háza; itt fakadnak kegyelmi forrásai; e
csendben hallatszanak léptei s hívó szava. Vesd le saruidat, ez az a szent föld; térdelj le, borulj arcra; ez az a föld, hol prófétákat és szenteket nevel az Isten. Legyen ez a te szülôfölded is. Becsüld,szeresd!

c) ,,S pihenjetek.'' Ha megpihentek, s elcsendesül a lárma s izgalom lelketekben, akkor ébredtek majd éltetek titokzatos voltára s azon veszitek magatokat észre, hogy zárt, örök kapuk elôtt álltok, s nem gondoltatok rá, hogy azokat megnyissátok. Istent keresitek; s ô nem mutatkozik, de folyton elmegy mellettetek; ti arcot vártok, de az ô arca az élet tartalma hitben, reményben, szeretetben, tisztaságban;át kell éreznetek, hogy benne éltek s lélekzetek. Ezt a tudatot mélyítsétek ki, és szentek lesztek. Ébredjetek öntudatára, hogy ma és mindig halhatatlan életet éltek, s következôleg, hogy lépten-nyomon ti adtok ez érthetetlen világnak értelmet s lelket. -- Ébredjetek öntudatára a lélek elrejtett, belsô világának s fejlesszétek azt ki.Erre csak a hit s az alakító szeretet ôsereje képes. Itt elmélkedem,megtörôdöm, egyesülök Istennel; itt dolgozom ésszel, szívvel,érzéssel, akarattal.
/Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől78/285
  2012-07-19 15:36:05, csütörtök
 
  Békesség Jézus terhet könnyítő,nyugalmat árasztó lelkületéből.
,,Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok s terhelve vagytok,
s én megnyugtatlak titeket'' (Máté 11,28).
a) Jézus jóságos, erôs lelke árad ki e szavakban; e szívbeli
jóságon áttetszik az a lélek, ki napját fölkelti igazak s gonoszok
fölött s esôt ad bűnösnek és szentnek. Ez a nagystílű szeretet, melyet a kislelkű emberi igazság vagy gonoszság nem tud lehűteni; elébe áll mindnyájunknak, akár bűnösök, akár igazak legyenek s mondja: Fáradtak s terheltek mindnyájan vagytok, jöjjetek hozzám, én segítek rajtatok.Igazán jó s nagy hatalom ez a lelki jóság, vonz, lebilincsel, egyesít.Hivatása mindnyájunkat magához vonzani s egymás közt is egyesíteni.Aki jó, az nem marad egymaga; csatlakoznak hozzá, s lelkébôl valami friss, üde, erôteljes vonzás indul ki; olyan, mint a hegyi patak, nem fárad ki, ereje ki nem fogy. -- Ezt a lelkületet tanuljuk Jézustól. Az antik kultúrának ideálja a finom, sokoldalú műveltség volt, a
kereszténység ideálja a részvét, mely emel; az erô, mely az
alacsonyakhoz, szenvedôkhöz, elnyomottakhoz fordul. Sokan vannak ilyenek; ezeket emelni kell. -- Jézus mindnyájunkat segít; ô erôt s lelket sugárzott; tanítványai az ô nyomaiban, mint az erôsek nemzedéke járjanak, mely szintén segít, emel s boldogít.

b) ,,Mindnyájan'', mily nagy szó, mindnyájunk igényeit
kielégíteni! Kivált azt az igényt, a ,,szív terhét'' levenni. E terhek
gravitációinak központja Jézus szíve, s aki a terhet érzi, azt már az Atya vonzza, az keres enyhülést s megtalálja Jézusban, de csakis benne. A naprendszerek gravitációinak középpontja érdekes pont lehet,mert a lét fizikai középpontja: íme, a világok terhének középpontja Jézus! Ô viszi a terhet, ,,elviszi a világ bűnét''. E teher összezúz,ha nem hárítom át rá. Vérében megenyhülök.

c) Mily bizalmat ébreszt ez a meghívó kivált halálunkban! Hová
menjek, Uram, mikor a világból kiszakadok, mikor fejem lehanyatlik szeretô karokba, -- de az már nem én vagyok, -- mikor idegenné lesz ez az egész világ nekem? Jöjj hozzám, jöjj -- mondod -- s én megenyhítlek... véglegesen, gyôzelmesen. Veni, coronaberis! Ez aztán meghívó; boldog, ki komolyan rászolgált! /Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
Link
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől20/284
  2012-07-15 15:00:56, vasárnap
 
  Békesség az embertársunkban felismert Jézus szolgálatából.
Korunknak még egy vonása tűnik föl nekem éppen legközelebbi környezetemben is. Ezt kell még csak igazán kiaknázni és a mai keresztény élet megvalósításába beépíteni: a mai ember szociális nyitottságát. Világunk kicsi lett, az emberek közelebb kerültek egymáshoz. A tájékoztató eszközök naponta "házhoz szállítják" embertársunkat, minden problémájával és terhével, de előnyeivel és kincseivel is. Nekünk modem embereknek nem lehet mindegy, mi van a másikkal. Naponta fejünkbe verik, hogy valamennyien ugyanabban a csónakban ülünk, és át kell segítenünk egymást az életen.
Ilyenformán ma a szociális vívmányoknak eddig soha el nem ért tetőpontján állunk. Csak üdvözölni lehet, ha ma az ember fölismeri embertársában a testvért, aki neki adatott, de aki egyben feladatot is jelent, örvendetes ez akkor is, ha a szociális elkötelezés nem kifejezetten vallásos jellegű vagy sajátosan keresztény indítékú.
A keresztény ebben is hagyhatja, hagynia kell, hogy kívülről irányítsák Krisztus megbízása felé, amely embertársának önzetlen szolgálatára kötelezi. A "legnagyobb parancs" egyenlőségjelet tesz Isten- és emberszeretet közé. János magyarázata ehhez: "Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad, Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból - mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét. Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal" (1Jn 3,11-18).
A felebarátban Istennek szolgálunk. Jézus mondja: "Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 26,40). Ez a kijelentés a felebarátot nem fokozza le puszta "eszközzé"; inkább felmagasztalja, és hasonlíthatatlanul komolyan veszi.
Minden keresztényt súlyosan kötelez a parancs, hogy ne csak valamennyire tisztelje, hanem szeresse is testvérét. Ennek teljesítése az igazi tanítványi mivolt bizonysága (Jn 13,35), megvetése pedig a kereszténységnek és magának Krisztusnak elárulása.
Korának "jelei", tehát a keresztényt legsajátabb erkölcsi kötelességére kell, hogy intsék. Csak akkor "modern ember" és egész keresztény, ha nem húzódik vissza saját négy fala közé, hanem kilép önmagából, és odaadja magát embertársáért, abban a formában, amit a mai kulturális és társadalmi (szociális) élet felajánl, bármilyen profánnak és a szokástól eltérőnek lássék is.
Perfekcionizmus, optimizmus, szociális jelleg: a mai emberiség három alapvető hajtóereje, "kairosz"-unk ismertetőjelei. Mint kereszténynek nem szabad figyelmen kívül hagynom őket. Ha megértem hozzám intézett felhívásukat, akkor ebben a kairoszban ott marad az Isten, de rajtam, a keresztényen át. Akkor Isten ennek a mi időnknek is Ura./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/

 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és szerzetestől19/283
  2012-07-12 15:23:15, csütörtök
 
  Békesség a jó kimenetelt adó Gondviseléstől.
"Kairosz"-unk egy további ismertetőjeleként fedezném fel a mai emberiséget éltető, átlagnál erősebb optimizmust. A ma embere előtt világos, hogy az élet minden területén csak "előre" tartani lehetséges, "hátrafelé" nem. Olyan szédítő tempójúak és mélyrehatóak a változások, hogy még a jogosnak tűnő óvást és aggodalmakat is afféle vészmadár-huhogásként rázzuk le. A kultúroptimizmus csakis győzelmekről tud a jövőben, ahol pedig vereségek vannak kilátásban, az csak "szükséges szünet, hogy kifújjuk magunkat", benne van a tervben. Ki merészelne ma még kétségbe vonni előre elkészített terveket és előkalkulációkat, ha még olyan elképzelhetetlennek tűnnek is!
Ez az optimizmus jogos. Az embernek Istentől kapott feladata, hogy hatalma alá vesse a földet, és markába kerítse saját életét.
A mai kereszténynek nem szabad pesszimistaként félrehúzódnia. Éppen neki kell beleállnia a dolgok kellős közepébe! Sőt járjon élen, mutasson utakat, tegyen szabaddá forrásokat, amelyekből ez az optimizmus mindig újra táplálkozhat. "Minden a tietek, ti azonban Krisztuséi vagytok!" - mondja az apostol (1Kor 3,22-23). Senkinek az optimizmusa nem jogosabb, nem kötelezőbb, mint a keresztényé. Hiszen tudja: a teremtésnél Isten áll. És a világ minden negatívumát, a szenvedést meg az élet árnyoldalait képes meghagyni megfelelő helyi értékükben, mert tudja magáról, hogy átalakító erejű javak birtokosa. A keresztényben élő kegyelmi élet az egész vonalon a nekiindulást, kibontakozást, a világ megkovászosítását célozza. Semmi sem mutat megkövesedésre, visszalépésre, megrekedésre.
A kereszténytől tehát nem idegen az optimizmus. Mert a keresztény lét - helyesen értve - az öröm élete. Tudja, hogy itt az Isten, és végső soron semmi sem sikerülhet félre. Tehát minél megváltottabb megjelenésében a keresztény élet, minél örvendezőbben élik, annál keresztényebb, következésképpen annál vonzóbb is. Azt mondják, a mai embert valóságos farkaséhség kínozza az örömért. Aki mint keresztény igazi, valódi örömöt ad, optimizmusban él, az nemcsak saját életének lesz ura, hanem embertársával is jól boldogul, és megváltja az ő világát is, mert Isten örömébe vezéreli./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/

 
 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől77/282
  2012-07-08 14:29:34, vasárnap
 
  Békesség az örömhírt hirdető Jézus befogadásából.
,,És jöve Názáretbe, hol felnövekedett, és bement szokása
szerint szombatnapon a zsinagógába, és fölkele olvasni. És adaték neki Izaiás próféta könyve. És föltárván a könyvet, azon helyre talála,hol írva vala: Az Úr lelke rajtam, azért kent föl engem és elküldött engem örömhírt vinni a szegényeknek, meggyógyítani a töredelmes szívűeket'' (Luk. 4,16).
Jézusnak elsô, a szentírásban regisztrált föllépése! Bemutatja magát mint a Szentlélektôl fölkent s kegyelemtôl áradozó embert. ,,Ma teljesedett be ez az írás elôttetek.'' Ez az a nagy tény, hogy maga a megtestesült Isten állt a világba bele, mint
kristályhegység, melyen villog a nap s oldalaiból források fakadnak.
Ilyen legyen az evangélium hirdetôje... hittel, reménnyel, kegyelemmel fölkent; legyen ajkán édes az ige. Lássék meg rajta az evangélium tendenciája; örömhírt vinni, gyógyítani, segíteni... ezek a krisztusi nyomok. ,,És csodálkozának a kedves igéken...'' ezek a krisztusi igék;nem szidni, hanem emelni, melegíteni.

b) ,,És mondák: nemde ez József fia?'' az ács fia! Ime az emberi gondolat, mely a véren, a ruhán, a látszaton fönnakad s elborítja az istenit, a lelkit. Ne azt nézd, hogy az ács fia, hanem, hogy Lélek árad belôle. Lélek volt a könyvkötô-inasban, Faradayban; lélek a lakatoslegényben, Fadruszban, s lélek nélkül nem ér semmit királyság és akadémia. Lelket adj, Jézusom, a gyaluhoz, a vályogfalak közé;lelket az evangéliumhoz s az oltárszekrény elé; lelket a köznapba, a közéletbe; akkor nem lesz üres az élet, bármily szolgálatban folyik;Szent Nothburga cseléd sírverse igazul be:

Der himmlisch fromme Tugendsinn
Macht eine Magd zur Königin.

c) ,,Ô pedig mondá: bizony egy próféta sem kedves hazájában.''
Tisztelettel és alázattal kell közeledni a Fölségeshez. Nem szabad vele feleselni, sem pörbe szállni. Igy történt, hogy már Illés a pogány özvegyhez tért be, s Elizeus szintén a pogány Naamant s nem a zsidókat gyógyította. Aki szívet nyit, ahhoz szólok. Ajtót be nem török, csak kopogok: eressz be, testvér! Ah Istenem, hová kell
menekülnie az Isten igéjének s kegyelmének a világ bölcseitôl, hová,kikhez? Szareptai özvegyekhez... Sôt az ember erôszakoskodik az Istennel ,,s kihurcolák ôt s fölvivék a hegyre... hogy onnan letaszítsák''; ilyenkor a próféta elnémul... s ,,átmenvén közöttük,eltávozik''. Uram, ajtót, kaput nyitok neked s térdenállva fogadlak,kérlek, szólj; engedelmeskedem, hű szolgád s szolgálód leszek./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől18/281
  2012-07-05 15:19:44, csütörtök
 
  Krisztussal való életközösségből eredő hatékonyság és békesség.
Mindenekelőtt igen feltűnően jellemzi koromat minden tökéletlenség, minden befejezetlenség elutasítása, s az egész, a befejezett megkövetelése. Az óra parancsa a perfekcionizmus: gazdasági életben, iparban, tudományban, sportban, szóval a mai élet minden síkján. Napjaink könyörtelen vetélkedésében csak az áll meg (és annak van joga megmaradni), ami a maga nemében a legjobb, legtökéletesebb. Aki nem érett, a tökéletlen irgalom nélkül lemarad. Az ember ma állandó ostrom alatt áll, hogy a végsőkig kihozzon magából minden lehetőséget és képességet. Csak így bírja szusszal a századmásodpercek vadászatát a sportban, a konkurrenciát a gazdasági életben és a versenyfutást eddig feltáratlan életterek meghódítására, s így lehet kilátása alkalomadtán, hogy nyerjen. És éppen ma, az elektronika és a számítógépek korában világosan látszik, hogy az ember sajátos szerepe és helyzete sohasemvolt értékre emelkedett, és magas minősítésnek örvend. Az emberi cselekvést különleges módon áthatja a szellem, és ennek a ténynek sugárzó ereje ma nagyobb, mint valaha. Éppen annak a sokféle jelenségnek a hátterében figyelhető ez meg, amelyek látszólag mind pótolják az embert.
Aki ma mint keresztény hagyja magára hatni életének területén korunknak ezt a tökéletes utáni igyekezetét, az a szó legjobb értelmében "modern". Ez kívülről is hozzá fog járulni, hogy Isten országáért munkálkodva ne elégedjék meg felemás, felhígított, azonos színvonalra lenyomott teljesítményekkel, hanem mindent kihozzon magából, amire képes.
A "modern" keresztény tudja, hogy Isten ügyében - és ma jobban, mint valaha - csak a nagyobb szeretetnek, az önzetlenebb bevetésnek van hitele. Az Egyházon belül is kellős közepén vagyunk a reformmunkának, a korunk követelményeihez alkalmazkodó megújulásnak. Mindezekben a fáradozásokban állandóan a következő kérdés legyen irányadó: Szolgálja-e egy konkrét reform, vagy eddigi életmódunk új, másféle változata Krisztus meggyőzőbb, mélyebb, lényegszerűbb felmutatását a világban? nagyobbá, izzóbbá, átéltebbé teszi-e az Isten és embertársak iránti szeretetet?
Ez a kérdés, csakis ez a mércéje mindennek, amit ma az egyes keresztény és az egész Egyház tenni akar, tenni tartozik. Ami kibírja ezt a kérdést, azon rajta van az érvényesnek és a helyesnek a pecsétje, akkor is, ha lemondás a hagyományosról, a megszokottról.
Mindig is tudtuk, hogy Krisztus az egészet akarja, s ellensége minden félmegoldásnak. Ismerjük sürgető szavait, hogy aki őt követni akarja, annak mindent el kell hagynia; hogy aki egyszer "az eke szarvára teszi kezét" (Lk 9,62), annak nem szabad többé hátranéznie; és hogy az ember csak "erőszakkal" ragadhatja el a mennyek országát (Mt 11,12). Éppen korunk tárja saját eszközeivel és saját nyelvén elénk keresztények elé, hogy ma csak a teljes bevetés érvényes. Mindenütt, ahol a világ egy ilyen teljes odaadással munkálkodó kereszténnyel találkozik, engedi még hatni magára, és megnyílik a benne felkínált evangéliumnak.
Tehát "nem modernek" azok, akik Krisztus tanítását és megbízását felhígítják, a keresztet elvitatják, és leszállított árú kereszténységet kínálgatnak. "Nem modern" mindaz az újítás, amely nem vezet nagyobb szeretetre, szilárdabb helytállásra a hitben, nem mutatja meggyőzőbben Krisztus életét és halálát.
Továbbá mint kereszténynek azt is meg kell tanulnom ma "az idők jeleiből", hogy nekem is megvan a fontos szerepem. Hogy egy önzetlen, jóságos tettel, egy imával, az áldozatos odaadás egy cselekedetével olyan kisugárzás gyújtópontjába kerülök, amelynek végső határait le sem tudom mérni. A Krisztussal való életközösségből táplálkozó világarányú hatás titka (vö. Jn 15,1-11), Krisztus titokzatos teste tagságának jelentősége (vö. 1Kor 12,12-30) hallatlanra nem vehető világossággal értelmeződik "az idők jelei"-ből és azok nyelvéből. A mai világ a maga módján megmutatja nekem, a kereszténynek, milyen értékes és magas minőségű lehet legszerényebb cselekvésem is az emberiség nagy családjáért, ha a legmélyebb felelősségtudattal és a Krisztussal való eleven kapcsolatból kiindulva vetem a mérlegbe./P. Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes/

 
 
0 komment , kategória:  Gots,Anton  
Bibliából és lelkésztől76/280
  2012-07-01 16:06:27, vasárnap
 
  Békesség,gyógyulás a hozzánk közeljött Jézusba vetett hitből.
,,És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendeig és
sokat szenvedett a sok orvostól, s elköltötte mindenét és mitsem
használt, hanem még rosszabbul volt, amint Jézus felôl hallott, a
seregben hátul méne és az ô ruháját illeté, mert azt mondá: hacsak ruházatát illetem is, meggyógyulok'' (Márk 5,25).

a) A vérfolyásos asszony szerette életét, a napsugárt, a virágot;mindent megtett, de hiába, az édes élet elfolyt! Mi is szeretjük az életet, de az egészet kell szeretnünk, a virágot is s a mélységet is,a zord fönséget is s a szépséget is. Az élet nemcsak inger s mosoly,hanem esô, köd s vihar is; öröm is s kötelesség is; bátorság, erô és küzdelem, de gyermekség, tisztaság, alázat, bensôség is; ezt mind egybe kell olvasztani! A ,,blauer Himmel, rote Rosen, weisse Marmor, duftige Luft'' csak egy oldala a létnek! Hát az Alpesek szirtjei s örvényei... hát a kötelesség magaslatai, az áldozat mélységei... A nagy stílus... hol maradnak? Be kell illeszkednem teljes harmóniában a világba; ezt csak erôvel s fegyelemmel tehetem!

b) Sok a fájdalom, a betegség s baj, s nehéz a jó Isten
fogalmával az élet e keserűségeit megegyeztetnünk. De ne vádoljuk az Urat; ne haragudjunk a fájdalom Istenére; Krisztus nem mondja, hogy szenvedjetek minél többet, ez erény és tökéletesség; de a fájdalmat is fölveszi programmjába; mert -- úgymond -- probléma az, melyet meg kell oldani; mit csináljunk, ha azt meg nem oldjuk? Achilles a halál országában a napsugaras, szép világra gondol, s fohászkodik, hogy inkább lenne zsellér a földön, mint király az alvilágban. A panasz nem használ, a szép világ elmúlik, s segíteni kell az el nem múló szíven.Segítünk, ha Istenért s a szebb lélekért még szenvedünk is.

c) Az asszony megismerte Jézust; jó fogalmat alkotott magának róla. Alkothatott volna rosszat is; szkeptikus lehetett volna. Ha pedig baja nincs, lehet, hogy Krisztussal nem törôdött volna. Mi minden szövôdik bele az ember fölfogásába, mennyi öntudatlan s öntudatos, jól ellenôrzött s becsempészett elem! A vámsorompót ôrzöm s fertôztelenítek mindent, ami lelkembe jut; piszkot, rongyot, mérget,gyilkot behozni tilos. Mennyi jut be mégis rossz példa, társalgás s olvasmány révén! Vigyázzatok a különféle befolyásokra is. Óvakodom egyoldalúságtól; mérséklet, igazságosság, méltányosság, alázat megóvnak. Mily fogalma van Krisztusról Nietzschének? Ki csinálta azt?S mily szerencsétlenség az, ezt tovább adni s mérgezni a lelkeket! Ki felel ezért?

d) Együgyű, gyermeki bizalma van az asszonynak: hacsak ruhája szegélyét érintem... Lelkünk ösztöne ez: közeledni, érinteni,
összeköttetésbe jutni. Azért lett az Isten ember, azért jött közel
hozzánk, hogy mindenütt ruhája szegélyéhez férkôzzünk. A természet is az ô virágos, csillagos, kalászos, csipkézett szegélye, de fôkép az Oltáriszentségben, a szentelményekben mintha csak érintenôk!...Hányszor megy el mellettem az Úr, ruhája meglegyint! Hányszor érzem ôt közel s magamban is, s átkarolom s megcsókolom. Kis gyakorlataim,milyenek az Oltáriszentség látogatása, a röpimák, szentelt víz használata, nagy ragaszkodást nevelnek bennem iránta. Érintem szegélyét.

a) ,,És azonnal megszünt az ô vérfolyása, és érzé testében, hogy meggyógyult; Jézus pedig azonnal észrevevén a belôle kiment erôt, a sereghez fordula, mondván: Ki illeté ruházatomat? És felelék neki tanítványai: Látod, hogy szorongat téged a sereg és azt kérded: Ki illetett engem?'' (Márk 5,29). Szinte összenyomják az Urat, de ez a testek érintése. Van lelki érintés is. Egymást érintjük szeretettel,bizalommal, kegyelettel, vagy gyűlölettel s hidegen; a meleg kéz, az érzelmes szem emberi érintés. S az Istent érintjük hittel,bizalommal, közeledéssel. Érintette Jézust Magdolna nemcsak kézzel, de lélekkel;érintette Veronika, érintette a vérfolyásos. A napsugár is érint virágbimbót, az esô érint rügyet... A szentáldozásban érintjük,ízleljük, élvezzük Krisztust: ,,mel et lac ex ore ejus accepi'',csókja tejes és mézes nekem.

b) ,,És körültekinte, hogy lássa meg, ki azt cselekedte.'' Senki,
senki. Mind hátrál és fél; érintették ôt sokan, s most talán félnek haragjától s mentegetôznek, talán tagadják is. -- Sokszor meggondolatlanul gyávák, kétszínűek vagyunk s hazudunk is;mentegetôdzünk, takaródzunk. E részben is fegyelemre kell nevelnünk magunkat az ösztönszerű gyávasággal szemben, s mindig egyenesen s nyiltan kell beszélnünk. Még szubjektív nézeteinket, elágazó vélekedésünket is ôszintén adjuk elô, ha kérdeznek. Olyan szép a nyilt, egyenes lelkület, bizonyára azért, mert tiszta és erôs.

c) ,,Az asszony pedig félvén és reszketvén, mivel tudta, mi
történt rajta, eléjöve és leborula elôtte, megmonda neki mindent
igazán. Ô pedig mondá: Leányom, a te hited meggyógyított téged.'' Ott reszket a jó asszony; fél, mert merész volt, meg merte érinteni az Isten fiát, ô a tisztátlan. Mily kedves, alázatos lélek! Sokszor szentek félnek Jézushoz járulni, áldozni; keveslik érdemüket, hitványnak tartják öltözetüket, érzik gyarlóságaikat! Isten gyönyörűsége ez. Érezzem át mindezt én is, de menjek bizalommal hozzá dacára gyarlóságomnak; ô szeretettel fogad s biztat, hogy a hit gyógyító erô bennem is./Prohászka Ottokár püspök /+1927.Budapest/
 
 
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2012.06 2012. Július 2012.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 106 db bejegyzés
Összes: 842 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 175
  • e Hét: 777
  • e Hónap: 3941
  • e Év: 45359
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.