Regisztráció  Belépés
pircsi09.blog.xfree.hu
"Érkezz sírva, majd gyakorold a nevetést s mosollyal távozz" /Fodor Ákos/ Papp Irén
1936.09.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/14 oldal   Bejegyzések száma: 138 
Megint minden lehetek
  2012-07-31 19:46:22, kedd
 
  ...... ............


Bertók László
...... .............Megint minden lehetek...

Félek, mert már nem szeretek,
létezem csak, mint a kövek.

Egy bombához több a közöm,
mint ahhoz, ki visszaköszön.

Befelé nézek, mint a fa,
ha nincs lombja, nincs madara.

Jó órám is farkasverem,
kapni akarok, adni nem.

Mindörökké magam vagyok,
mint te, aki elolvasod.

Mennék feléd, jönnél ide,
de nem mozdul meg senki se.

Körbeér a történelem,
forog tovább a félelem.

Bezártam ajtót, ablakot,
nem hiányzom, ha meghalok.

Megölelnek az elemek,
mert megint minden lehetek.

És elindulok, mint a vak,
hogy újra megtaláljalak.

...... ........... ..............

 
 
0 komment , kategória:  Bertók László  
Ha utána csak üresség
  2012-07-31 19:20:19, kedd
 
  ...... ........... ......


Bertók László
...... ............Ha utána csak az üresség

Ha utána csak az üresség,
mire föl az égen a festék?
Ha nem tudni, hogy van-e vége,
számít-e az, hogy jössz-e, mégy-e?

Ha annyi csak, hogy porból porba,
miért köhög benned a bolha?
Ha nyilvánvaló, hogy becsapnak,
minek a lóba annyi abrak?

Ha semmi sincs, mi visszatartson,
honnan a csönd a túlsó parton?
Ha letetted a fegyvert, zászlót,
ki mondana, miféle zárszót?

...... ........... ........... ..........

 
 
0 komment , kategória:  Bertók László  
Megírjuk a szép, régi verseket
  2012-07-31 19:18:12, kedd
 
  ...... .....


Bertók László
...... ...........Megírjuk a szép, régi verseket

Beszakadnak a lassú tölgyesek,
mint egy vezércikk, magányos a táj,
erdő mélyéről nézem az eget,
sorok között is süllyed a határ,

belátható lesz, minden, ami fáj,
megírjuk a szép, régi verseket,
s míg a lap alján köröz a madár,
sírni vagy lőni egyaránt lehet,

de éjjel apróhirdetéseket,
csillagokat nyit fölénk a homály,
költemény lesz, hogy csodák nincsenek,
aki nem csügged, az hazatalál,

s hogy a temetőkapun is az áll,
nem fejeződött be, csak vége lett.

...... ........... .....

 
 
0 komment , kategória:  Bertók László  
Téli kertek
  2012-07-30 21:37:15, hétfő
 
  ...... ........... ..............


Berta Béla
...... ...........Téli kertek


Áll a ház magányában, csend honol szobájában,
Bundát vett fel, szép fehéret, hó lepi foghíjas elejét,
Csendesen nézi az akácon, hogy károg az ég varja,
Oly rég csendes magányát semmi sem zavarja,
Homály fedi rég, az eltűnt múltját a kis háznak,
Lakói, ki tudja mikor volt, mikor csendben elballagtak,
Talán fel sem ismerném, ha emlékeimben nem idézném,
Havat seprő kiskapuja nyitva áll, mintha valakit várna,
Vár valakit, a még az enyészet ki-be jár rajta,

Udvarán ott áll a vén eperfa korhadtan, búsan,
Gyermekként oly sokszor megpihentem árnyékában,
Zsivajt hallok, lassan közeledvén a kis házhoz,
S ma újból ott vagyok, hol eltűnt régi ifjúságom,
Látom a közeledő alkonyatban a múló világom,
Homályos ablakában mintha lámpás pislákolna,
S a kis házban az árnyék mint rég, úgy mozogna,
Benne jó anyám a gőzölgő vacsorával rám várna,
Rám tekint s mosolya tekintetét soha el nem hagyja,

A szomszéd ház, ő is magányos, s feléje tekintem,
Ott áll, úgy mint a régi időkben, hajlott tetővel,
Lakói elmentek együtt a múló idővel a temetőbe,
Nincs már a mezsgyén a hatalmas öreg tölgyfa,
Hol esténként a hangoskodó madarakat várta,
Elköszönt az alkony, s a sötét vette át helyét,
Átadva a régi mondáknak a huhogó baglyok történetét,
Mert hol bagoly huhog a ház tetején, éjnek éjjelén,
Ott a halál kopog hamarosan, a kaszájával életért,

A holdvilág fénye lassan előbújt a vonuló felhőkből,
Sejtelmes árnyak tűnnek fel a csillogó mezőből,
Tudtomra adva azt, hogy itt ember még él,
Csak árnyakká váltak, az éjjel közeledvén,
Kutya is megszólalt a távolban, hangos csaholással,
S a bagoly is besegít csendes huhogással,
Hull a fehér hó a közeli fáról, hol riadt madár szól,
Él a kis házikó, mint rég, hozzám a múlt szól,
A széken gémberedem, s az öreg kályha adja melegét,

Pécs, 2012


 
 
0 komment , kategória:  Berta Béla  
Gémeskút
  2012-07-30 21:36:27, hétfő
 
  ...... ............


Berta Béla
...... ..........Gémeskút


Szúette ága közt sandán áll a rúdja,
Hívó hangját rég nem hallja a róna,
Nem szolgál sem embert, sem jószágot,
Meredten nézi a halovány holdvilágot.

Valaha nap mint nap bólogatott,
Embert és jószágot egyaránt itatott,
Haloványan emlékszik még a rég múltra,
Mikor a gulya bőgve ment a vályúra.

Talán már száz éve látja fenn a napot,
S látta rég még a Bundást amott,
Az idő rohanva futott tova el azóta,
Hogy szomjas vándor meglátogatta.

Pedig hát valaha idejárt a gulya,
A gulyás, a juhász, a botja és szamara,
Ittak jót a fodrozó, ízes, hűs vizéből,
Jutott bőven a szikes föld mélyéből.

Oly szívesen most is tovább bólogatna,
Már a cudar szél, mely hevesen rángatja,
Gulyás sem szólítja füttyentve, kurjantva,
A szétszéledő gulyát az itatóvályúra.

Egyedül áll és egyedül hallgatja, ahogy
Delelőre szólít a falu nagy harangja,
A vén tölgyfa is ott áll a magányában,
Az elmúlt időtől rég meg roskadva.

Hiába várja hűs lombját ringatva,
Delelő gulya rég nem pihen alatta,
Amott a földes úton sem zötyög szekér,
A szekért is szú eszi már réges-rég.

Embert is ritkán lát erre a kék ég,
Oly nagy a csend és a nyugalom,
A magányos gerle is suttogva turbékol,
S mára a rónán örökös csend honol.

Aztán szél seper az elhagyott tájon,
Síró nyikorgás hallik a szúette kútágon,
S újból csend honol a végtelen határon,
S szemem könnybe lábad a rónaságon.

Bogdása, 2000. július 10.
...... ...........

 
 
0 komment , kategória:  Berta Béla  
El nem küldött levél
  2012-07-30 21:27:03, hétfő
 
  Kolonics gobelin: Levélf/i]
...... ........... .............


Berta Béla
...... ........El nem küldött levél


Kérlek, ne sírj, ne sírj a múlt után,
az elmúló gonosz órák után,
Ne gondolj arra, mi szép volt talán,
ne sírj, bárhogy fáj. Kérlek, ne
gondolj többé rám, bárhogy fáj.

Kérlek, ne kérdezd, mi történ,
miért hagylak el én, kérlek, ne sírj,
bárhogy fáj, s majdan ha mindez
a múlté már, s nekem sem fáj,
s az árnyékot napfény váltja át.

S ha majdan a virágot szépnek
látod már, s a bánat szíved
nem bántja már, s mosolyod
visszatér, s életed nem elveszett
remény, akkor majd jő a fény.

S kérlek, ne sírj, mert van remény,
hisz szíved oly fiatal még,
s ne feledd, a búcsú mindig fáj, s
ha most elveszem segítő kezem,
velem szemben is az élet kegyetlen.

Hidd el nekem, a szívemet veled
együtt vesztem el, mert te adtál
éltető perceket. Nézd, a kék madár
itt van, hidd el, még akkor is,
ha most hazudok neked, ha sírva is.

Bíztál és szerettél, s most az élet
a csalódáson kívül mást nem ígér.
Gyűlölj, átkozz, most ne kímélj,
mást úgy sem érdemlek meg tőled én.
De tudd, hogy szeretlek mégis én.

S most, mint máskor megbocsátanál,
nemes szíved, igaz lelked értem
megaláznád, kérlek, ne tedd, mert
mást érdemel szerető szíved, mint
engem, vesd ki szívedből nevem.

Még akkor is, ha könyörögve kérem,
hogy szerethesselek, bocsánatot
ha kérek, vidd el tekinteted, hogy
könnyem ne lásd meg sohasem,
mert most is szeretlek. Ha kérlek,

maradj velem, mert szeretlek,
küldj el, szívednek ne engedj, rá
ne hallgass, bármennyire lesz a
búcsú fájdalmas, s kérlek, ne sírj,
ne sírj a múlt után, bárhogy fáj.

2006.



 
 
0 komment , kategória:  Berta Béla  
Az erdőn
  2012-07-30 21:22:58, hétfő
 
  Benda Zoltán: Tél az erdőn
...... ..........


Berta Béla
...... .........Az erdőn


A nap még szelíden ontja mosolyát,
Az ég kékjét sötét felhők takarják már,
A cinege az ágon egyedül ide-oda ugrál,
A fiókái a messzi távolba repültek már,

Az erdő zöld köpenyét sárgára cserélte,
A kis rigó sokadszor csodálkozva megnézte,
Amott meg a vadgalamb párjának turbékol,
S az őzgida már nem a bokorban honol,

Nyárfa zizegő levelét szelíd szellő ringatja,
Ágai közt lévő fészkét elhagyta a csóka,
A megsárgult falevél búcsút int a fának,
A szellők szárnyán a levelek mélybe szállnak,

A vén tölgyfa makkját koppanva hullatja,
A kis mókus odújába egyenként hordja,
Mindenki készül a nagy eseményre,
Amikor a deres tél betoppan az erdőre,

S reggel, ahogy a vörösbegy felébred,
Látja a rókát, amint a hóban hempereg,
A kis mókus odújából, ahogy kitekint,
Szomszéd fán a harkálynak farkával int.

2007

...... ........... ........... ........... ........

 
 
0 komment , kategória:  Berta Béla  
A csend hangja
  2012-07-30 21:16:57, hétfő
 
 
Berta Béla
A csend hangja


Csend hallatszik, hisz hozzád szól,
Halld meg, mert érted szól,
Ez a csend hangja, mely szótlan,
Szótlan s mégis hangja harsona,
Harsona, mely a világnak mondja el,
Elmondja, mi el nem mondható,
Csend hangja, halld, mert érted szól,

S mikor ott térdelsz, hol a csend szól,
Hallod majd, mint álomból a szót,
Álom visz utadon, hol csend honol,
Veled lesz, akit vártál utadon,
Hallani fogod, mit a csend elmond,
Elmondja örömöd s minden bánatod,
Ez a csend hangja s csak te hallhatod,

A csend hangja, ha harang szól,
Halld meg hangját, ha érte szól,
S mikor imát mondasz, a csend szól,
Csendben szól, s mégis hallod,
Mert értünk, s csak nekünk szól,
Hozzá szólunk, a csendben hallja ő,
A szeretet csend, s érzi, ez neki szól.

 
 
0 komment , kategória:  Berta Béla  
Átverve
  2012-07-30 21:08:06, hétfő
 
 
Berecz Dóra
Átverve


Most már igazán át vagyok verve,
Most vagyok csak igazán a fejemre esve.
Most érzem csak mi az, ha átejtenek,
Milyen ha, valaki hazudik neked.
Mintha egy darab belőlem kiszakadna,
És a szívem két része össze soha nem ragadna.
A gyomrod ég, mert valami elveszett,
Elveszett, amit igaznak hihettem.
Amiről azt hittem nem csak mese, csodálat,
De úgy látszik rossz végét néztem e világnak.
Minden szó hazug volt mit hozzám szóltak,
És én azt hittem, hogy jó, hogy hiszek a jóknak.
A jóknak kikről kiderült, hogy igazán csak ők a rosszak,
Ők, akik becsaptak, átvertek, átejtek és hazudtak sokat.
Vagy talán én voltam az őrült, hogy hittem nekik?
Hogy nem vettem észre milyen sandák a szemeik?
Nem kellett volna hagynom, hogy vak legyek,
Hogy a szerelem engem vakká tegyen?
Most már mindegy, visszafordítani nem lehet,
Bekötözni nem lehet, a szíven a sebeket.
Örökre marad ott egy tátongó, üres lyuk,
Senkiknek nem fog sikerülni beforrasztaniuk,
Az ember nem felejt, mindig emlékezni fog,
Emlékezni fogok, hogy ki volt velem ilyen rossz.
Állok itt az udvar közepén, hideg szél fúj át a hátamon,
A rettegéstől, az ürességtől már alig állok a lábamon,
A gyomrom összeszűkül, ha arra gondolok mit tettek velem,
És érzem, hogy még most sem sikerült megszoknom teljesen.

Nem tudom elfelejteni, amit velem tett,
De úgy érzem még mindig szeretek,
Nem akarok tovább szeretni,
Mindent el akarok feledni!

De nem megy, valami belül kapar,
Nem hagyja, hogy felejtsek hamar,
Hát itt állok, védetlenül, üresen,
Csak egy maradt, amit tudnom kell: szeretnem
Ha nem őt, akkor valaki mást,
De szeretet nélkül üres e nagyvilág.
És ha őt kell, akkor őt fogom!
Majd egyszer úgyis megszokom,
Megszokom azt a nagy lyukat,
Mely fölött szeretetünk építhet csak hidat.
Mert a szívnek nem lehet parancsolni,
Amit a szív diktál, azt kell megszokni,
Lehet, úgy érezzük az érzet nem jogos,
De a szív másik szívvel összekötése nagyon szoros.

Eleredt az eső, azt jelzi sírnom, kéne?
Vagy, hogy gondoljak inkább a szépre?
A Hold sem hazudik senkinek,
Mert lát mindent, amit mások tesznek,
Onnan fentről tényleg könnyű neki.
Onnan akár az egész világot körbe tekinti,
De én innen lentről mit lássak?
Nem láthatom, mások mit csinálnak,
Hogy éreznek, mit szeretnének,
Hogy gondolják, ha engem átvernének?
Itt csak egyre hagyatkozhatok,
Csak arra, amit az én szívem nekem súgott.

 
 
0 komment , kategória:  Berecz Dóra  
Kékszemű herceg fehér lovon
  2012-07-30 21:01:45, hétfő
 
 
Berecz Dóra
Kék szemű heceg fehér lovon


Mázlista vagyok,
Mert élek és szeretni tudok,
Tudom érezni a világ legszebb csodáját,
Érezni tudom és jó, nem fáj egyáltalán.
Dobog a szívem,
Azt jelenti élek,
Azt jelenti szeretve élek,
Dobog bennem a tűz a vágy,
Vonz a kéz, a test, a száj.
Mindent tudni szeretnék,
Ismerni az éj sötétjét,
A nap ragyogó mosolyát,
A madarak szerelmes dallamát,
Hallani azt amit csak most lehet,
Csak most hogy igy igazán szeretek.
Tudni milyen a tested melege,
A kezed két simító tenyere,
A szád érintése ajkamon,
A szerelem rezgése hangodon.
Kívánni szeretném, szeress még!
Az örök tűz szívemben ki ne égj!
Lángolj bennem tovább
Akárhogy is fáj is talán
Ne felejtsd el el soha
A szerelem óriási csoda
A hangod melegsége fülembe játszik
Kezem mely tied nélkül nagyon fázik
Csók melyet tőled loptam én
Az éj sötét tengerén
Egy pillanat emléke
Szívemben fölfoghatatlan értéke,
A vágy mely örökre űz feléd,
De igazán soha el nem ér,
Mosolyod vakítása szürke napokon,
Kék szemed szépsége derűs arcodon
Akár a mesékben szokott,
Kék szemű herceg fehér lovon.

2010. június 6.

 
 
0 komment , kategória:  Berecz Dóra  
     1/14 oldal   Bejegyzések száma: 138 
2012.06 2012. Július 2012.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 138 db bejegyzés
e év: 1991 db bejegyzés
Összes: 5134 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1487
  • e Hét: 6487
  • e Hónap: 28296
  • e Év: 394877
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.