Regisztráció  Belépés
vg999.blog.xfree.hu
Az ÉLET a lényeg! xxx xxx
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
STEPHEN KING - Rémület a sivatagban 1.rész 1.fejezet
  2012-07-30 07:57:50, hétfő
 
  STEPHEN KING

Rémület a sivatagban


STEPHEN KING: DESPERATION VIKING
PUBLISHED BY THE PENGUIN GRÖUP
COPYRYGHT © STEPHEN KING, 1996
ALL RIGHTS RESERVED
FORDÍTOTTA: BIHARI GYÖRGY
HUNGARIAN TRANSLATION © BIHARI GYÖRGY, 1997

EURÓPA KÖNYVKIADÓ, BUDAPEST
FELELŐS KIADÓ OSZTOVITS LEVENTE IGAZGATÓ
SZEDTE AZ SZBÉ BT.
NYOMTA A KAPOSVÁRI NYOMDA KFT
FELELŐS VEZETŐ MIKE FERENC
KÉSZÜLT KAPOSVÁRON, 1997-BEN
A NYOMDAI RENDELÉS TÖRZSSZÁMA: 170911
SZERKESZTETTE PALKÓ KATALIN
FELELŐS SZERKESZTŐ GY. HORVÁTH LÁSZLÓ
A FEDÉL SZ. BODNÁR ÉVA MUNKÁJA
MŰSZAKI VEZETŐ NÉVERY TIBOR
KÉSZÜLT 34,8 (A/5) ÍV TERJEDELEMBEN
ISBN 963 07 6231 5

Carter Whitneynek

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Különösen négy embernek vagyok hálás:
RICH HASLER-nek a Magma Mining Corporationtől;
WILLIAM WINSTON episzkopális lelkésznek;
CHUCK VERRILL-nek, régi (és hozzátehetném, türelmes) kiadómnak;
TABITHA KING-nek, feleségemnek, legkíméletlenebb kritikusomnak.
A többieket már ismered, Kedves Olvasóm, akár együtt is mondhatnánk tovább, nem igaz? Ami jó, azért nekik jár köszönet; ami rossz, azért én vagyok a felelős.
S.K.

Költészetének tája még mindig a sivatag...
SALMAN RUSHDIE: Sátáni versek

ELSŐ RÉSZ

50-ES ORSZÁGÚT: A FARKAS HÁZÁBAN, A SKORPIÓ HÁZÁBAN

1. FEJEZET

1

- Ó! Ó, Jézusom! De undorító!
- Micsoda, Mary, mi történt?
- Nem láttad?
- Mit?
Ránézett, még az éles sivatagi fényben is feltűnt, hogy az asszony arcából kifutott a vér, csak a járomcsontján virított egy kis vörös folt - úgy látszik, az erős napvédő krém sem volt elegendő. Tejfehér bőre egykettőre leégett.
- A jelzőtáblán! A sebességkorlátozás-táblán!
- Mi van vele?
- Egy döglött macska lógott rajta, Peter! Odaszögezték vagy ráragasztották, vagy mit tudom én! - A férfi a fékre lépett. Az asszony megmarkolta a vállát. - Eszedbe ne jusson visszafordulni!
- De...
- Mit de? Le akarod fényképezni? Szó sem lehet róla! Ha még egyszer meglátom, felfordul a gyomrom!
- Fehér macska volt? - Még látta ugyan a visszapillantóban egy jelzőtábla hátulját - nyilván erről beszélt az asszony -, de azonkívül semmit. Amikor elmentek mellette, az ellenkező irányba nézett, a legközelebbi hegylánc felé szálló madarat figyelte. Itt nem kellett állandóan az utat lesni; a nevadaiak ,,Amerika legmagányosabb országútjának" nevezték az 50-est, és Peter Jackson szerint meg is felelt a minősítésének. Ő persze New York-i srác, biztos ezért szenved a borzongás minősített esetétől. Sivatagi agorafóbia, bálterem-szindróma, ilyesmi.
- Nem, cirmos - mondta az asszony. - Ez miért fontos?
- Arra gondoltam, talán sátánisták élnek a sivatagban - felelte a férfi. - Nem azt mondta Marielle, hogy a környék tele van csodabogarakkal?
- ,,Felfokozott", ezt a szót használta - válaszolta Mary. - ,,Közép-Nevada tele van felfokozott emberekkel." Idézet vége. Gary nagyjából ugyanezt mondta. De mivel senkit nem láttunk, amióta átléptük Kalifornia határát...
- Na és Fallonban?
- A pisilési szünetek nem számítanak - felelte az asszony. - De még az ottaniak is... - Külö-nös, tanácstalan pillantást vetett a férfira, ami mostanában ritkán jelent meg az arcán, noha a vetélés utáni hónapokban úgyszólván mindennapos vendégnek számított. - Miért vannak ezek itt, Pete? Mármint Vegast és Renót megértem... még Winnemuccát és Wendovert is...
- Akik Utah-ból jönnek ide játszani, azok mondják, Wendover, földhöz ver - vigyorgott Pe-ter. - Garytől hallottam.
Mary elengedte a füle mellett. - De az állam többi része... az emberek, akik itt élnek, miért jönnek ezek ide, és miért maradnak? Persze, mivel én New Yorkban születtem és nevelkedtem, va-lószínűleg képtelen vagyok megérteni, de azért...
- Biztos, hogy nem fehér macska volt? Vagy fekete? - Belenézett a visszapillantó tükörbe, ám az óránkénti csaknem hetven mérföldes tempó mellett a sebességkorlátozásra intő jel már beleolvadt a homok, a meszkito és a fakóbarna hegylábak foltos hátterébe. De végre feltűnt mögöttük egy másik jármű; látta a szélvédőn a forró napfénypötty reszketését. Talán mérföldnyire volt. Talán ket-tőre.
- Biztos. Mondtam már, hogy cirmos volt. Válaszolj a kérdésemre! Kik Közép-Nevada adó-fizetői, és miért éri meg nekik?
A férfi vállat vont. - Errefelé nem sok adófizető él. Az 50-es út mentén Fallon a legnagyobb város. Főképp tanyák vannak errefelé. Az útikönyv szerint elrekesztették a tavukat, ami lehetővé teszi az öntözést. Kantalupdinnyét termesztenek. Azt hiszem, van a közelben egy katonai támasz-pont is. Tudtad, hogy Fallon a Póni Expressz egyik állomása volt?
- Én elhúznék - felelte Mary. - Fölszedném a kantalupjaimat és mennék.
Peter a jobb kezével egy pillanatra megérintette az asszony bal mellét. - Szép két dinnyéje van, hölgyem.
- Kösz. De nem csak Fallonról van szó. Én menekülnék abból az államból, ahol egyetlen há-zat, de még csak egy fát sem látni, és macskákat szögeznek a sebességkorlátozó táblákra.
- Hát ez érzékleti zóna dolga - válaszolta a férfi óvatosan. Néha nem tudta eldönteni, hogy Mary komolyan beszél-e vagy viccel, és ez ilyen eset volt. - Annyi az egész, hogy mivel városban nevelkedtél, egy efféle Nagy Medence-szerű hely kívül esik a zónádon. Ami azt illeti, az enyémen is. Már maga az ég is kiborít. Amióta ma reggel elindultunk, egyfolytában úgy érzem, mintha rám feküdne.
- Én is. Rohadtul sok van belőle.
- Megbántad, hogy erre jöttünk? - Belenézett a visszapillantó tükörbe és látta, hogy a jármű közelebb van. Nem teherautó volt, jóformán nem is láttak mást, csak kamionokat, amióta elhagyták Fallont (és azok is mind a másik irányba haladtak, nyugat felé), hanem személy. Ugyancsak re-peszthet.
Az asszony gondolkodott, s azután megrázta a fejét. - Nem. Jó volt látni Garyt és Marielle-t, no meg a Tahoe-tavat...
- Szép, ugye?
- Hihetetlen. Még ez... - Kinézett az ablakon. - Nem mondom, hogy nincs benne valami szépség. Alighanem egész életemben emlékezni fogok rá. De mégis...
- ...kísérteties - fejezte be helyette a férfi. - Legalábbis ha New Yorkban nőtt föl az ember.
- Marhára igaz - válaszolta Mary. - Városi érzékleti zóna. És az I-80-asig egyfolytában siva-tagban haladunk.
- Ja. Görgő ördögszekerek között. - Ismét a tükörbe nézett, vezetéshez viselt szemüvegének lencséi megvillantak a napfényben. A közeledő jármű rendőrautó volt, legalább kilencvennel re-pesztett. Peter addig-addig húzódott le az útról, amíg a jobb oldali kerekek a port fölkeverve ugrálni nem kezdtek a kemény talajon.
- Pete! Mit csinálsz?
Újabb pillantás a tükörbe. Gyorsan közeledő nagy, krómozott hűtőrács, amely olyan vad tég-lalapban verte vissza a napot, hogy hunyorognia kellett... mintha fehérnek látszott volna, ami azt jelenti, hogy nem az állami rendőrséghez tartozik.
- Összehúzom magam - mondta Peter. - Pici, fortélyos állatka vagyok. Mögöttünk egy rendőr robog. Talán éppen...
A rendőrkocsi elszáguldott mellettük, olyan szelet kavarva, hogy Peter húgának Acurája be-leremegett. Csakugyan fehér volt, kilincstől lefelé poros. Az oldalán volt valami felirat, de elrobo-gott, mielőtt Peter egy pillanatnál tovább tanulmányozhatta volna. DES-valami. Talán Destry. Iga-zán jó név egy nevadai városnak itt a nagy semmi közepén.
- ...azt a fickót kergeti, aki a macskát a táblára szögezte - fejezte be a mondatot.
- Ha ennyire száguld, miért nem kapcsolja be a villogót?
- Ki miatt kapcsolná be idekint?
- Hát - Mary megint olyan furcsán nézett rá -, itt vagyunk mi.
A férfi kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, azután becsukta. Az asszonynak igaza van. A rendőrnek legalább azóta látnia kell őket, amióta ők látják, talán még előbb is, akkor meg miért nem kapcsolta be a villogót, csak a biztonság kedvéért? Peternek persze volt annyi esze, hogy tudja, mit tegyen, annyi helyet adjon, amennyit tud, mégis...
Hirtelen fölvillantak a rendőrautó hátsó lámpái. Peter gondolkodás nélkül rálépett a fékre, noha máris csak hatvannal ment, a járőr pedig elég messze volt ahhoz, hogy ne kelljen karamboltól tartania. Ekkor a rendőrkocsi átkanyarodott a nyugat felé haladó sávba.
- Hát ez mit csinál? - kérdezte Mary.
- Nem tudom.
Pedig nagyon is jól tudta: a rendőr lassított, nyolcvanöt-kilencven mérföldről ötvenre. Peter elkomorodott, még jobban fölengedte a gázt, mivel nem akarta utolérni a másikat, bár maga sem tudta, miért. Deirdre Acurájának sebességmérője visszasüllyedt negyven mérföldre.
- Peter! - riadt meg Mary. - Peter, nekem ez nem tetszik.
- Nincsen semmi baj - válaszolta, de csakugyan így volt-e? Nézte a rendőrautót, amely lassan cammogott a nyugat felé tartó, bal oldali sávban, és töprengett. Szerette volna meglátni a vezetőjét, de hiába. A járőrkocsi hátsó ablakára rákérgesedett a sivatagi por.
Az ugyancsak porlepte hátsó lámpák kurtán fölvillantak, a jármű tovább lassított. Már alig mászott harminccal. Ördögszekérnek is nevezett gyom pattogott az úton, a járőrkocsi radiálgumis kereke szétlapította. Amikor előbukkant a kocsi alól, Peter Jacksonnek úgy rémlett, mintha egy ha-lom összetört ujjat látna. Egyszerre megrémült, már-már rettegés fogta el, maga sem értette, miért.
Azért, mert Nevada tele van felfokozott emberekkel, mondta Marielle, amivel Gary is egyet-értett, és azok pontosan így viselkednek. Egyetlen szóval: furán.
Ami persze hülyeség, ez itt nem fura, legalábbis nem túlságosan az, bár...
A járőr még néhányat villantott. Válaszul Peter pillanatnyi gondolkozás nélkül ugyancsak rálépett a fékre, s azután a sebességmérőre nézett. Huszonötöt se mutatott.
- Mit akar ez, Pete?
Ez mostanra elég nyilvánvaló lett.
- Megint mögénk akar kerülni.
- Miért?
- Nem tudom.
- Miért nem áll le egyszerűen az út szélére, és hagyja, hogy elmenjünk mellette, ha egyszer ez az óhaja?
- Ezt sem tudom.
- Mit fogsz csinálni...
- Természetesen elmegyek mellette. - Azután minden ok nélkül hozzátette: - Végül is nem mi szögeztük föl azt a rohadt macskát a sebességkorlátozó táblára.
A gázra lépett, és egyre közeledett az alig húsz mérfölddel vánszorgó cirkálóhoz.
Mary belemarkolt a férfi kék munkásingének vállába, olyan keményen, hogy Peter érezte rövidre vágott körmeit.
- Ne csináld!
- Nem tehetek mást, Mare!
A szóváltást eleve fölöslegessé tette, hogy a kocsijuk közben haladt. Deirdre Acurája utol-érte, majd lehagyta a poros, fehér Caprice-t. Peter átpillantott az ablakon, de csak keveset látott: egy nagy árnyékot, egy férfi árnyát, semmi mást. Meg mintha érezte volna, hogy a rendőrautó vezetője visszanéz rá. Az utasülés felőli jelvényre sandított. Most volt ideje elolvasni: DESPERATION VÁROSI RENDŐRSÉG, aranylott a város címere alatt, amelyen egy bányász parolázott egy lóte-nyésztővel.
Desperation, micsoda név egy városnak! Reménytelenség, gondolta. Ez még Destrynél is jobb. Sokkal jobb.
Amint elhúztak mellette, a fehér autó visszakanyarodott a keleti sávba és felgyorsított, hogy az Acura lökhárítója mögött maradjon. Így haladtak harminc-negyven másodpercig (bár Peter sokkal hosszabb időnek érezte). Azután életre kelt a Caprice tetején a kék villogó. Peter gyomra össze-rándult, de nem a meglepetéstől. Egyáltalán nem.

2

Mary még mindig fogta a karját, és most, miközben Peter lehúzódott a padkára, megint be-levájta a körmeit.
- Mit csinálsz? Peter, mit csinálsz?
- Megállok. Bekapcsolta a villogóit, mögém húzódott.
- Nem tetszik ez nekem - mondta az asszony, és idegesen körülnézett. Semmi látnivaló sem volt a sivatagon, a hegyek lábán és a végtelen kék égen kívül. - Mit követtünk el?
- A gyorshajtás tűnik logikusnak. - Belenézett a külső tükörbe. A VIGYÁZAT, A TÁR-GYAK KÖZELEBB LEHETNEK, MINT AHOGY LÁTSZANAK! felirat fölött látta, amint kivá-gódik a rendőrautó poros fehér ajtaja, és előbukkan egy khakiszínű lábszár. Elképesztő volt. Amikor követte a hozzá tartozó ember, becsukva a terepjáró ajtaját, megigazítva Maci Laci-kalapját (Peter feltételezte, hogy a kocsiban nem viselte, bár ezt nem lehetett tisztán látni), Mary is megfordult, hogy megnézze magának, és tátva maradt a szája.
- Szentséges ég, ez akkora, mint egy négyajtós szekrény!
- Legalább - felelte Peter. Durva számítása szerint, amelyhez az autó - nagyjából százötven centis - magasságát használta viszonyítási alapul, ez a Deirdre Acurájához közeledő rendőr legalább százkilencvenöt centi lehetett, és nyomott vagy százhuszonöt kilót. De valószínűbb, hogy megütötte a másfél mázsát.
Mary elengedte a férjét, és a lehető legközelebb húzódott a saját ajtajához, hogy minél mesz-szebb legyen a közeledő óriástól. A rendőr az egyik csípőjén a termetéhez illő pisztolyt viselt, a keze viszont üres volt, sem jegyzetfüzetet, sem bírságcédula-tömböt nem tartott benne. Peternek egy-általán nem tetszett a dolog. Nem tudta, mit jelent, de nem tetszett. Egész vezetői pályafutása alatt, a kamaszkori négy gyorshajtást és az egy ittas vezetést (három éve, a fakultás karácsonyi bulija után) is beleértve, még sohasem közeledett hozzá üres kezű rendőr, és ez a leghatározottabban nem tetszett neki. Pulzusa, amely máris szaporább volt a normálisnál, mintha még egy kicsit gyorsabban vert volna. Nem túlzottan, legalábbis még nem, de érezte, hogy ez is megtörténhet. Nagyon köny-nyen.
Ugye tudod, mekkora hülye vagy?, kérdezte magától. Ez csak gyorshajtás, egyszerű gyors-hajtás. A sebességhatár, az kész kabaré, azt mindenki tudja, de ennek az alaknak nyilván van egy meghatározott kvótája. Ha pedig bírságolni kell, akkor sokkal célszerűbb olyasvalakit bírságolni, aki más államból érkezik. Tudod, hogy van ez. Na, hogy is szól annak a régi Van Halen-lemeznek a címe? ,,Nyeld le és mosolyogj?"
A rendőr megállt az ablak mellett, antantszíjas öve egy magasságban volt Jackson szemével. Nem hajolt le, csak fölemelte egyik öklét (Peter akkorának látta, mint egy sonkakonzervet), és intett.
Peter levette keret nélküli szemüvegét, beletette a zsebébe, leeresztette az ablakot. Nagyon tisztán hallotta Mary kapkodó lélegzését az utasülés felől. Úgy hangzott, mintha ugrókötelezne vagy szeretkezne.
A rendőr lassú, de olajozott, mély térdhajlítással lesüllyesztette hatalmas, semmitmondó ar-cát Jacksonék látómezejébe. Kalapjának kemény karimája árnyékszalagot húzott a homlokára. A bőre kellemetlenül rózsaszínű volt, Peter úgy látta, hogy ez az ember, bármily nagydarab is, nem bírja jobban a napot Marynél. Ragyogó szürke szeme volt, nyílt tekintetű, de semmiféle érzelem nem tükröződött benne. Olyan legalábbis nem, amelyet Peter kiolvashatott volna. Valami illat is lebegett körülötte, talán Old Spice arcszeszé.
A rendőr egyetlen kurta pillantásra méltatta, azután körbejártatta szemét az Acura utasteré-ben, először Maryt nézte meg (amerikai feleség, fehér, csinos arc, mutatós alak, karbantartott ka-rosszéria látható sebhelyek nélkül), azután a fényképezőgépeket, csomagokat, a hátsó ülésen há-nyódó úti ezt-azt. Nem mintha olyan sok dolog lett volna; alig három napja hagyták maguk mögött Oregont, beleértve azt a másfél napot is, amelyet Gary és Marielle Sodersonnal töltöttek, ódon le-mezeket hallgatva és a régi szép időkről beszélgetve.
Tekintete megállt a kihúzott hamutartón. Peter sejtette, hogy drog után kutat, a fű vagy a kender sokáig megmaradó szagát szimatolja, és megkönnyebbült. Legalább tizenöt éve nem szívott füvet, a kokóval sohasem próbálkozott, és a karácsonyi ittas vezetés óta abbahagyta a piálást. Mos-tanában az alkalmi rock-koncerteken szippantott kevéske marihuánafüst állt a legközelebb a kábító-szeres élményekhez, Mary pedig sohasem próbálkozott ilyesmivel - időnként ,,drogszűznek" emle-gette magát. Semmi sem volt a kihúzott hamutartóban, csupán néhány gyümölcsízű rágógumi go-lyóvá gyűrt papírja, a hátsó ülésen sem hányódtak üres sörösdobozok vagy borospalackok.
- Biztos úr, tudom, hogy kicsit gyorsan hajtottam...
- Beletapostunk a pedálba? - kérdezte derűsen a rendőr. - A mindenit! Uram, láthatnám a jo-gosítványát és a forgalmit?
- Természetesen. - Peter kivette az irattárcáját a hátsó zsebéből. - Bár a kocsi nem az enyém. A húgomé. Most visszük vissza neki New Yorkba. Oregonból. A Reedre járt. A portlandi Reed College-be.
Tudta, hogy fecseg, de tartott tőle, nem bírná abbahagyni. Különös, mennyire megoldják az ember nyelvét a rendőrök, mintha legalábbis egy széttrancsírozott holttest vagy egy elrabolt gyerek lenne a csomagtartóban. Emlékezete szerint ugyanez történt, amikor a Long Island-i gyorsforgalmin állította le egy zsaru a karácsonyi buli után, ő csak beszélt és beszélt, blabla-bla-bla..., miközben a közeg egy szót sem szólt, csak módszeresen végezte a dolgát, ellenőrizte a papírokat; azután a kis kék alkoholszonda tartalmát.
- Mare! Elővennéd a forgalmit a kesztyűtartóból? Egy kis műanyag tasakban van, Dee bizto-sítási papírjai mellett.
Felesége először nem mozdult. Jackson látta a szeme sarkából, hogy csak ül némán, miköz-ben ő kinyitotta az irattárcáját, és kutatni kezdte a jogosítványát. Ott kellett volna lennie az egyik átlátszó rekeszben a bankjegyek előtt, de nem volt ott.
- Mare! - kérte ismét, most már kissé türelmetlenül, hangjában árnyalatnyi rémülettel. Mi van, ha elveszett valahol az az átkozott jogosítvány? Talán leesett a földre Garyéknál, miközben át-rámolta a cuccot (utazásnál valahogy mindig több szemetet tömsz a zsebedbe) egyik farmerből a másikba? Természetesen nem esett le, de nem lenne jellemző, ha...
- Segítenél egy kicsit, Mare? Elővennéd azt a nyomorult forgalmit? Kérlek!
- Ó. Hát persze.
Úgy hajolt előre, mint egy hirtelen áramlökéstől életre keltett öreg, rozsdás gépezet. Matatni kezdett a kesztyűtartóban, kiszedett ezt-azt (fél doboz Smartfoodot, egy Bonnie Raitt-szalagot, amely tropára ment Deirdre autós magnójában, egy Kalifornia-térképet), hogy hozzáférjen a mögöt-tes dolgokhoz. Peter látta, hogy felesége bal halántékán apró izzadsággyöngyök ütnek ki. Csapzott lett tőlük a kurta, fekete haja, noha a légkondicionáló azon az oldalon egyenesen az arcába fújta a hideg levegőt.
- Nem... - kezdte Mary, azután észrevehető megkönnyebbüléssel folytatta: - Ó, meg is van!
Ugyanebben a pillanatban Peter belenézett abba a rekeszbe, ahol a névjegykártyákat tartotta, és fölfedezte a jogosítványát. Nem emlékezett rá, hogy odatette volna - miért rakná oda, az isten szerelmére? -, mégis ott volt. Nem úgy festett a fényképen, mint az angol nyelv adjunktusa a New York-i egyetemen, hanem mint egy munkanélküli napszámos (és lehetséges sorozatgyilkos). Mégis ő volt, felismerhetően ő. Nyomban felvidult. Megvannak a papírjaik, Isten az égben, minden rendben van a világon.
Mellesleg, gondolta, miközben átadta jogosítványát a rendőrnek, ez itt nem Albánia, tudod. Lehet, hogy túl van az érzékelési zónánkon, de határozottan nem Albánia.
- Peter!
Odafordult, átvette a tasakot Marytől, és kacsintott. Felesége igyekezett elismerően vissza-mosolyogni, de nem sikerült valami fényesen. Odakint egy szélroham homokot vágott a kocsi olda-lának. Az apró szemcsék szúrták Peter arcát, és ettől hunyorgott. Hirtelen azt kívánta, bárcsak leg-alább kétezer mérföldnyire lenne Nevadától, bármilyen irányban.
Elővette Deirdre forgalmi engedélyét, és odanyújtotta a rendőrnek, de az egyre csak a jogo-sítványát bámulta.
- Látom, szervdonor - mondta föl se tekintve. - Maga szerint okos dolog ez?
- Hát, én... - hápogta Peter.
- Ez a jármű forgalmi engedélye, uram? - kérdezte élesen a rendőr. Most már rápillantott a kanárisárga papírlapra.
- Igen.
- Adja ide, kérem.
Jackson kinyújtotta az ablakon. A rendőr, aki még mindig indián módjára guggolt a nap-fényben, most egyik kezében a jogosítványt tartotta, a másikban Deirdre forgalmi engedélyét, és hosszúnak tűnő ideig bámult egyikről a másikra. Peter enyhe nyomást érzett a combján, és ugrott egy kicsit, aztán jött csak rá, hogy ez Mary keze. Megfogta, ujjaik összefonódtak.
- A húga? - kérdezte végül a rendőr, és ragyogó szürke szemmel nézett föl rájuk.
- Igen...
- A neve Finney. A magáé Jackson.
- Deirdre egy éve ment férjhez, a gimnázium és az egyetem között - válaszolta Mary. Hatá-rozottan, derűsen, félelem nélkül csengett a hangja. Peter tökéletesen hitt is volna neki, ha nem szo-rítja annyira az ujjait. - Annyi az egész, hogy a férje nevét használja.
- Egy éve, hmmm? A gimnázium és az egyetem között. Férjezett. Tak!
Feje továbbra is az iratok fölé hajolt. Peter látta a Maci Laci-kalap tetejét; ahogy ide-oda fo-rog, miközben tulajdonosa a két iratot vizsgálja.
Peter megkönnyebbülése kezdett elpárologni.
- A gimnázium és az egyetem között - ismételte a rendőr fejét lehajtva, nagy arcát elrejtve, Peter pedig magában megint hallotta, amint mondja: - Látom, szervdonor. Maga szerint okos dolog ez? Tak!
A rendőr fölnézett. - Kérem, Mr. Jackson, lenne szíves kiszállni a kocsiból?
Mary ujjai mélyebbre vágódtak, körmei belevájtak Peter kezébe, de a férfi alig érezte az égető fájdalmat. Gyomra és golyói hirtelen összehúzódtak a rossz előérzettől, újra gyereknek érezte magát, megzavarodott gyereknek, aki csak azt tudja biztosan, hogy semmi rosszat nem csinált.
- Mi... - kezdte.
Desperation járőre fölállt. Mintha egy teherliftet néztek volna emelkedés közben. Előbb a fe-je tűnt el, azután a nyitott gallérú ing a fénylő jelvénnyel, majd az antantszíj átlója. Azután Peter ismét meglátta a súlyos övcsatot, a revolvert meg a slicc khakiszínű hajtását.
Ezúttal nem kérés hallatszott, hanem igenis felszólítás csattant. - Szálljon, ki a kocsiból, Mr. Jackson!

3

Peter lenyomta a kilincset, a rendőr hátrább lépett, így ki tudta nyitni az ajtót. A zsaru fejét mintha levágta volna az Acura teteje. Mary még erősebben markolta a férje kezét, Peter megfordult és visszanézett. Az asszony arcán és homlokán még jobban virítottak a leégett foltok, mert a bőre csaknem hamuszürkére fakult. A szeme nagyra tágult.
Ne szállj ki a kocsiból, tátogta Mary.
Muszáj, tátogta vissza, és kitette a lábát az 50-es út aszfaltjára. Mary egy pillanatig rajta ló-gott, azután Peter kifejtette kezét az asszony ujjai közül, és kiszállt - furcsa volt, mintha nem is az övé lenne a lába. A rendőr lenézett rá. Két méter, gondolta Peter. Egy centivel sem kevesebb. Hirte-len gyors jelenetsor pergett le előtte, mint egy videoklip: a hatalmas közeg előrántja a pisztolyát, meghúzza a ravaszt, szétteríti az Acura tetején Peter Jackson kiművelt agyának nyálkás legyezőjét, aztán kirángatja Maryt a kocsiból, arccal előre ráborítja a lezárt csomagtartóra, és ott a műút mellett, az égető sivatagi napfényben megerőszakolja. Szervátültetést akar, hölgyem? Tessék! Tessék!, ordítja rengve és döfölődve, miközben Maci Laci-kalapja végig elvágólag ül a fején.
- Mi a baj, biztos úr? - kérdezte, azonban hirtelen kiszáradt a szája meg a torka. - Azt hiszem, jogom van tudni.
- Lépjen a kocsi mögé, Mr. Jackson.
A rendőr megfordult és elindult a kocsi vége felé, ügyet sem vetve rá, hogy Peter engedel-meskedik-e neki. Peter engedelmeskedett; rakosgatta utána a lábait, amelyek mintha távirányítással működtek volna.
A rendőr megállt a csomagtartó mellett, és amikor Peter odaért, előrebökte egyik vastag uj-ját. Peter követte az ujj irányát és észrevette, hogy Deirdre kocsijának hátulján nincs rendszám, csak egy viszonylag tisztább négyszög.
- A francba! - mondta Peter, és legalább annyira bosszankodott és hüledezett, mint amennyi-re megkönnyebbült. Hát mégis van értelme! Hála Istennek! A kocsi eleje felé fordult, és nem igazán lepődött meg azon, hogy a sofőrülés ajtaja zárva van. Mary zárta be. Annyira belemerült ebbe az... eseménybe... epizódba... nevezzük bárminek... hogy még a kattanást sem hallotta.
- Mare! Hé, Mare!
Az asszony kidugta napégette, ideges arcát az ablakon, és hátranézett.
- Leesett a nyavalyás rendszámtáblánk! - kiáltotta Jackson majdnem nevetve.
- Mi?
- Nem esett le - szólalt meg Desperation rendőre. Megint leguggolt, azzal a nyugodt, lassú, ruganyos mozdulattal, és benyúlt a lökhárító alá. Egy-két pillanatig piszkált valamit a rendszámtábla helyének belső oldalán, szürke szemét a látóhatárra meresztve. Petert az a kísérteties érzés rohanta meg, hogy már látta valahol: a Marlboro reklámja állította meg őt és a feleségét.
- Aha! - mondta a rendőr. Fölállt, kotorászó keze laza ökölbe zárult. Odatartotta Peter elé és kinyitotta.
Tenyerén (nagyon kicsinek tűnt a hatalmas rózsaszín kézben) csavarcsonk hevert az út porá-tól mocskosan. Csupán egy helyen fénylett, ott, ahol elvágták.
Peter ránézett, azután föl a rendőrre. - Nem én voltam.
- Megálltak Fallonban?
- Nem...
Mary nyíló ajtaja nyekkent, majd kattant, ahogy az asszony becsukta maga mögött, majd el-indult feléjük, tornacipője alatt csikorgott az útpadka homokja.
- Dehogynem - mondta. Ránézett a nagy tenyéren árválkodó fémdarabra (Deirdre forgalmija és Peter jogosítványa még mindig a másik kézben volt), majd föl a rendőr arcába. Most nem látszott ijedtnek - legalábbis nem annyira -, és Peter ennek nagyon örült. Szidta, üldözési mániában szenve-dő idiótának nevezte magát, de azt el kell ismerni, hogy ennek a különös találkozásnak a rendőrrel megvoltak a maga
(gondolja, hogy okos dolog ez?)
furcsa oldalai.
- Üzemszünet, Peter, nem emlékszel? Benzin nem kellett, azt mondtad, elég Elyig, de vet-tünk üdítőt, így tiszta lelkiismerettel kértük, hogy használhassuk a mellékhelyiséget. - A rendőrre nézett, igyekezett mosolyogni. Hátra kellett hajtania a fejét, hogy az arcáig láthasson. Peternek oly-bá tűnt, mintha egy kislány igyekezne mosolyt varázsolni a pocsék hivatali nap után hazatért papája arcára. - Nagyon tiszta mellékhelyiség volt.
A rendőr bólintott. - A Fill More Fastnál vagy Berk Conocójánál álltak meg?
Az asszony bizonytalanul nézett Peterre. A férfi tanácstalanul kifordította a tenyerét.
- Nem emlékszem - mondta. - A fenébe, hát arra is alig emlékszem, hogy megálltunk.
A rendőr a válla fölött hátradobta a sivatag homokjába a csavarcsonkot, ahol akár évmillió-kig háborítatlanul heverhet, hacsak szemet nem szúr valami kíváncsi madárnak.
- De lefogadom, arra emlékeznek, hogy mindenféle kölyök lebzselt a környéken. Inkább idősebbek. Egy-kettő már túl öreg ahhoz, hogy kölyöknek lehessen nevezni. A kisebbek gördeszká-val vagy görkorcsolyával.
Peter bólintott. Mary jutott eszébe, amint azt kérdezi, miért vannak itt emberek, miért jönnek ide, és miért maradnak.
- A Fill More Fast volt. - Peter tekintete a rendőr mellére siklott, hogy megnézze ingzsebén a névtáblát, de nem volt. Végül is mostanáig rendőrként viselkedett. Olyan rendőrként, aki hasonlít a magazinok hirdetésein a marlborós emberre. - Alfie Berk nem tűri, hogy ott csellengjenek. Kivágta őket. Az egész nemtelen bagázst.
Mary erre fölemelte a fejét; és Peter a mosoly elröppenő árnyékát pillantotta meg a szája szögletében.
- Ez egy banda? - kérdezte Peter. Még mindig nem tudta, mi sül ki ebből.
- Egy olyan porfészekben, mint Fallon, leginkább őket nevezhetjük annak - válaszolta a rendőr. Arcához emelte a jogosítványt, Peterre nézett, azután ismét leengedte. De nem mutatott haj-landóságot, hogy visszaadja. - Zömmel iskolából kimaradt kölykök. Azzal szórakoznak, hogy lelop-ják a más államokból való rendszámokat. Olyan vagány dolog. Nyilván akkor csinálták, amikor maguk üdítőt vásároltak vagy a mellékhelyiséget használták.
- Maga tud róla, és mégis csinálhatják? - kérdezte Mary.
- Fallon nem az én városom. Ritkán megyek oda. Külön utakon járunk.
- Most mit csináljunk a hiányzó rendszámtáblával? - kérdezte Peter. - Úgy értem, ez sza-bálysértésnek számít. A kocsit Oregonban jegyezték be, de a húgom visszament New Yorkba, ott lakik. Gyűlölte a Reedet...
- Igazán? - szólalt meg a rendőr. - A mindenit!
Peter érezte, hogy Mary szeme feléje fordul. Valószínűleg azt akarta, hogy a férje is mulas-son vele, de ő nem találta olyan jó ötletnek. Egyáltalán nem.
- Azt mondta, abba az iskolába járni olyan, mintha egy Grateful Dead-koncerten próbálna tanulni - folytatta. - Szóval visszamenekült New Yorkba. A feleségemmel úgy gondoltuk, muris lenne kiruccanni és elhozni neki a kocsit New Yorkba. Deirdre berakta egy csomó cuccát a csomag-tartóba, főleg ruhákat...
Megint locsogott. Erővel állította le magát.
- Szóval mit tegyünk? Nem mehetünk végig az országon úgy, hogy nincs hátsó rendszám, igaz?
A rendőr elindult az Acura orra felé. Nagyon megfontoltan mozgott. Egyik kezében még mindig Peter jogosítványát és Deirdre kanárisárga forgalmiját szorongatta. Antantszíjas öve nyiszorgott. A kocsi elejéhez érve kezeit összekulcsolta a háta mögött, és elkomorodva nézett vala-mit. Mint érdeklődő törzsvendég a galériában, gondolta Peter. Nemtelen bagázs. Hétköznapi be-szédben még nem hallotta mástól ezt a kifejezést.
Jött visszafelé a rendőr. Mary odaállt Peter mellé, de mintha elszállt volna a rémülete. Egy-szerűen csak kíváncsian nézte a nagydarab embert.
- Az elülső rendszám rendben van - mondta a rendőr. - Tegyék azt hátra. Így nem lesz gond-ja New Yorkig.
- Ó - mondta Peter. - Rendben. Jó ötlet.
- Van villáskulcsa és csavarhúzója? Úgy rémlik, az én szerszámaim egy padon csücsülnek a városi garázsban. - Elvigyorodott. Arca kigyúlt, a tekintete is átalakult, egészen más ember lett tőle. - Ja, ez a magáé. - Visszaadta a jogosítványt és a forgalmit.
- Azt hiszem, van egy kis szerszámkészlet a csomagtartóban - mondta Mary. A hangja olyan volt, mintha szédülne. Peter ugyanezt érezte. Puszta megkönnyebbülés, gondolta. - Láttam, amikor a neszesszeremet betettem. A pótkerék mögött.
- Nagyon hálás vagyok, biztos úr - mondta Peter.
A termetes rendőr bólintott, de nem nézett rá; szürke szemét a bal oldali hegyekre szögezte. - Csak azt teszem, ami a dolgom.
Peter odament a vezetőülés ajtajához, és közben azon töprengett, vajon mitől rémültek meg annyira kezdetben.
Ostobaság, mondta magának, miközben kihúzta a slusszkulcsot a gyújtásból. A kulcskarikán stílszerűen - legalábbis Deirdre stílusához illően - egy holdvilágpofa vigyorgott. Mr. Smiley-Smile, ahogy Deirdre nevezte, Peter húgának védjegye volt. A legtöbb levelére a boldog sárga vigyorit ra-gasztotta, néhanapján egy-egy nyelvet öltögető, szontyolodott zöldet, ha történetesen rossz napja volt. Én nem ijedtem meg, nem igazán. Mary sem.
Puff, ez hazugság. Ő bizony megijedt, Mary pedig... hát, Mary fene közel állt a rettegéshez.
Jó, talán egy kicsit megrémültünk, gondolta a kocsi fara felé menet, kiválasztva a csomagtar-tó kulcsát. Mary, ahogy ott állt a hatalmas rendőr mellett, olyan volt, akár egy érzékcsalódás: a feje búbja alig ért fel a közeg alsó bordájáig.
Kinyitotta a csomagtartót. Balra gondosan elcsomagolva (és a por ellen hálózsákokkal leta-karva) Deirdre ruhái. Középen Mary neszesszerje és két bőröndjük, beékelve a zöld zsákok és a pótkerék közé. Noha a ,,kerék" kifejezés talán túlzás, gondolta Peter. Ez inkább holmi felfújt fánk, csak annyira jó, hogy a legközelebbi szervizállomásig bevigye a kocsit. Már ha az embernek sze-rencséje van.
Benézett a ,,fánk" és a csomagtartó oldala közé. Semmi.
- Mare, nem látom...
- Ott - mutatta az asszony. - Az a szürke, nem? Az az. Csak becsúszott a pótkerék alá.
Benyúlhatott volna a hasadékba, de könnyebbnek látszott félrerakni az útból a lapos gumi-fánkot. Nekidöntötte a csomagtartó oldalának, amikor meghallotta, hogy Mary lélegzete hirtelen elakad. Úgy hangzott, mintha megcsípték vagy megbökték volna.
- Hohó - szólalt meg halkan az óriási rendőr. - Hát ez mi?
Mary és a rendőr a csomagtartóba bámultak. A közeg érdeklődőnek és kissé bávatagnak lát-szott. Mary szeme kiguvadt az iszonyattól. Az ajka remegett. Peter megfordult, pillantásukat követ-ve ismét belenézett a csomagtartóba. Volt valami a pótkeréknek kialakított mélyedés alján. A fánk alatt. Egy pillanatig nem tudta, mi az, vagy nem akarta tudni, azután az altestében újrakezdődött a szorítás. Ráadásul most úgy érezte, hogy a záróizma nem egyszerűen ellazul, hanem leesik, és mintha a többi izom, amelyeknek tartaniuk kéne, elaludt volna. Rádöbbent, hogy összeszorítja a feneke két partját, de mindez valahol távol történt, egy másik időzónában. Hirtelen egészen bizonyosan tudta, hogy ez csak álom, annak kell lennie.
A nagydarab rendőr ránézett furcsán üres, ragyogó szürke szemével, azután benyúlt a pótke-rék mélyedésébe, és előhúzott egy nejlonzsákot, jó nagyot, akkorát, mint egy marmonkanna, tele valami zöldesbarna fűfélével. A teteje le volt ragasztva, elöl kerek öntapadó sárgállott. Mr. Smiley-Smile. Tökéletes címer egy ilyen Deirdre-féle füvesnek, akinek kalandos életét talán a Pipával és csikkfogóval a legsötétebb Amerikán át címmel lehetne összefoglalni. Elszállt állapotban esett te-herbe, kétségtelenül akkor is mák volt, amikor elhatározta, hogy hozzámegy Roger Finneyhez, azt pedig Peter biztosan tudta, azért maradt ki a Reedről (amelyen felejthető eredményt ért el), mert ott túl sok volt az anyag, ő pedig nem tudott volna nemet mondani. Legalábbis ezzel hőzöngött. Peter, mielőtt elhagyták volna Portlandet, átkutatta az Acurát, hogy van-e benne dugi fű, illetve nem is annyira eldugott, mint ottfelejtett. Benézett a hálózsákok alá, ahová Deirdre a ruháit rakta, Mary átkutatta magukat a ruhákat is (egyikük sem ismerte be hangosan, mit keresnek, de azért mindketten tudták), ám egyiküknek sem jutott eszébe, hogy benézzen a gumifánk alá.
Ez a rohadt fánk!
A rendőr úgy szorította meg a zsákot egyik túlméretezett hüvelykujjával, mintha paradicsom lenne. A zsebébe nyúlt, és elővett egy svájci bicskát. Kipattintotta a legkisebb pengét.
- Biztos úr - kezdte gyenge hangon Peter. - Biztos úr, én nem tudom, hogy...
- Sss - csitította a rendőr, és apró lyukat vágott a zsákon.
Peter érezte, hogy Mary megrángatja az inge ujját. Megfogta és ezúttal ő markolta meg az asszony ujjait. Deirdre sápadt, csinos arca merült föl előtte: szőke haja, amely még ma is természetes Stevie Nicks-loknikban hullik a vállára, és a szeme, amely mindig zavaros egy kicsit.
Te hülye kis kurva, gondolta. Adj hálát, hogy nem vagy itt, és nem kaphatlak el!
- Biztos úr - próbálkozott Mary.
A rendőr fölemelte kifordított tenyerét, azután az orrához nyomta a zsákon metszett lyukat, és beleszagolt. A szeme lecsukódott, majd egy pillanat múlva felnyílt. Leeresztette a zsákot. Ki-nyújtotta a másik kezét, tenyérrel fölfelé. - Adja ide a kulcsait, uram - mondta.
- Biztos úr, meg tudom magyarázni...
- Kérem a kulcsait.
- Ha csak egy...
- Süket maga? A kulcsait kértem.
Alig emelte föl a hangját, de ez is elég volt, hogy Mary elsírja magát. Peter úgy ejtette bele Deirdre kocsijának kulcsait a rendőr várakozó tenyerébe, mintha nem is ő lenne az, aki ezt teszi, majd átölelte felesége reszkető vállát.
- Attól tartok, emberek, hogy velem kell jönniük - mondta a zsaru. A szeme Peterről Maryre siklott, azután vissza Peterre. A férfi ekkor jött rá, mi zavarja ebben a rendőrben. A szeme úgy fény-lett, mint reggelente a köd, pár perccel azelőtt, hogy kisüt a nap, de ugyanakkor olyan halott volt.
- Kérem - szólalt meg Mary könnyes hangon. - Ez tévedés. A húga...
- Befelé a kocsiba - mutatott a rendőr a terepjárójára. Tetején még mindig lüktettek a villo-gók, még az éles sivatagi fényben is vakítottak. - Most rögtön, Mr. és Mrs. Jackson.

4

Hátul rendkívül szűkös volt a hely (hát persze, gondolta Peter szórakozottan, ekkora ember-nek addig kell hátratolnia az ülést, amíg lehet). A vezetőülés mögött (a támla valósággal kidudoro-dott a rendőr súlyától), lábnál papírkazlak tornyosultak, az ülésen pedig még annál is több torlódott föl. Peter fölemelt egyet, amelyre kávéspohár gyűrűje száradt, és látta, hogy kábítószer elleni röplap. A tetején egy srác ült egy ajtóban, és üres arccal bambult maga elé (pont úgy nézett, ahogy Peter érezte magát pillanatnyilag), a kávégyűrű dicsfényként vette körül a fejét. A HASZNÁLÓK A VESZTESEK, állította a röplap.
Elöl-hátul nagy kupleráj volt a kocsiban, és az ajtókról hiányzott a kilincs meg az ablaklete-kerő kar. Kezdte magát úgy érezni, mint egy film szereplője (leginkább az Éjféli expressz-é), és ezek a részletek még inkább elmélyítették ezt az érzést. Máris túl sokat beszélt túlságosan sokféléről, jobb lesz, ha csöndben maradnak Maryvel, legalábbis amíg oda nem érnek, ahová Barátságos Rendőr vinni akarja őket. Okos tanács volt, csak nehezen betartható. Kétségbeesetten szerette volna közölni a rendőrrel, milyen szörnyű hibát követ el: ő az angol nyelv adjunktusa, a háború utáni irodalom a szakterülete, nemrég tett közzé ,,James Dickey és az új déli valóság" címmel egy cikket (amely nagy vitát kavart egyes fennköltebb akadémiai berkekben), továbbá, hogy évek óta nem szívott füvet. El akarta mondani, hogy ha közép-nevadai szabványok szerint esetleg túlságosan műveltnek minősül is, azért alapvetően a jó fiúk közé tartozik.
Maryre nézett. Az asszony szeme tele volt könnyel, ő pedig hirtelen elszégyellte magát a gondolatai miatt. Mindig csak engem, engem, engem és én, én, én. A felesége is benne van; jobban teszi, ha ezt nem felejti el.
- Pete, annyira félek - suttogta csaknem nyüszítve az asszony.
A férfi előrehajolt, megcsókolta az arcát. Olyan hidegnek érezte Mary bőrét, akár az agyagot.
- Nem lesz semmi baj. Rendbe fogjuk hozni.
- Becsszó?
- Becsszó.
A zsaru, miután beterelte őket a hátsó ülésre, visszament az Acurához, és legalább két percig bámulta a csomagtartót. Nem kutatott benne, még csak körbe sem járta, csak bámulta révetegen, háta mögött összekulcsolt kezekkel. Hirtelen összerezzent, mintha szundikálásból ébredt volna, le-csapta a csomagtartó fedelét és a Caprice-hez baktatott. A kocsi balra billent, amikor beszállt, a ru-gók pedig fáradtan, de valahogy belenyugvóan felnyögtek. Az ülés háttámlája még hátrébb nyo-mult, és Peter elfintorodott a térdének feszülő hirtelen nyomástól.
Marynek kellene ezen az oldalon ülnie, gondolta, de most már túl késő volt. Egy csomó mindenhez túl késő volt.
Fölberregett a terepjáró motorja. A rendőr sebességbe kapcsolt, és felkanyarodott az útra. Mary hátrafordult, bámulta a távolodó Acurát. Amikor visszafordult, Peter látta, hogy a szemében ülő könnyek megindultak lefelé az arcán.
- Kérem, hallgasson meg! - mondta a hatalmas tarkón tövig nyírt szőke hajnak. A zsaru maga mellé tette Maci Laci-kalapját, s Peter úgy saccolta, hogy a fejé búbját egy centiméter sem vá-laszthatja el a kocsi tetejétől. - Jó, kérem? Próbáljon megérteni. Ez nem a mi autónk. Végül is ennyit meg kell értenie, tudom, hogy megérti, miután látta a rendszámot. Ez a sógornőm kocsija, aki kábítószeres. Az agysejtjeinek a fele...
- Mare... - Peter a karjára tette a kezét. Az asszony lerázta.
- Nem! Nem fogok a nap hátralevő részében holmi szaros őrszobán kérdésekre válaszolgatni, esetleg egy cellában ücsörögni, csak mert a húgod önző, feledékeny és... és... és mindent elbasz!
Peter hátradőlt - a térde eléggé fájt, de úgy gondolta, ki lehet bírni -, és kinézett a poros ab-lakon. Már egy-két mérföldnyire jártak az Acurától, és most megpillantott valamit elöl, az út szélén, a nyugatnak tartó sáv mentén. Valamilyen járművet. Nagyot. Talán egy teherautót.
Mary pillantása átvándorolt a közeg fejéről a visszapillantó tükörre, bele akart nézni a zsaru szemébe. - Deirdre agysejtjeinek a fele kisült, a másik fele pedig folyamatos szabadságon van Sma-ragdvárosban. Szakszóval élve ,,kiégett", a biztos úr nyilván látott ilyeneket még idekint is. Abban igaza van, hogy amit a pótkerék alatt talált, az narkó, de nem a miénk! Hát nem érti?
Ott, előttük az úton az a színezett szélvédőjű akármi Fallon, Carson City és a Tahoe-tó felé tarthatott, és egyáltalán nem teherautó volt, hanem motoros lakókocsi. Nem olyan igazi dinoszau-rusz, de azért elég nagy. Krémszínű oldalán sötétzöld csík futott végig. Tömpe orrára ugyanilyen sötétzöld árnyalatú nyomtatott betűkkel a NÉGY BOLDOG VÁNDOR szavakat írták. Belepte a por, és furcsa, természetellenes szögben megdőlt.
Közeledőben Peter fölfigyelt valami különösre: minden kerék, amelyet látott, lapos volt. Úgy vélte, az utasülés oldalán is ugyanilyenek lehetnek a kerekek, bár azokra csak egy futó pillantást vethetett. Ettől a sok lapos keréktől dőlhetett meg ilyen furán, de ennyi kerék hogy durranhatott ki egyszerre? Szöget szórtak az útra? Vagy üvegszilánkot?
Maryre nézett, de az asszony még mindig a visszapillantó tükröt bámulta szenvedélyesen. - Ha mi tettük volna a narkót a pótkerék alá - mondta éppen -, ha a miénk lenne, akkor mi az istennek emelte volna le róla Peter a pótkereket, hogy maga észrevegye? Átnyúlhatott volna a pótkeréken, úgy is kivehette volna a szerszámkészletet, ha nem is kényelmesen, de azért volt ott elég hely.
Elhúztak a lakókocsi mellett. Az oldalajtó be volt csukva, de nem volt bezárva. A lépcső le-engedve. Mellette egy játék baba hevert a porban, ruháját lebegtette a szél.
Peter szeme becsukódott. Nem tudta pontosan, hogy ő hunyta-e be vagy magától csukódott le. Nem is érdekelte. Annyit tudott, hogy Barátságos Rendőr elszáguldott a használhatatlan lakóko-csi mellett, mintha észre sem venné... vagy mintha már mindent tudna róla.
Egy régi dal szövege zsongott a fülében: Biztos, hogy történik valami... csak nem egész vilá-gos, hogy mi...
- Olyan benyomást keltettünk, mint két hülye? - kérdezte éppen Mary, miközben hátuk mö-gött Deirdre Acurájához hasonlóan zsugorodni kezdett a tönkrement lakókocsi. - Vagy mint akik be vannak lőve? Gondolja, hogy mi...
- Pofa be - válaszolta a rendőr. Halkan mondta, hangjából mégis egyértelműen érződött, dü-hös. Mary előredőlve ült, ujjait az üléseket elválasztó hálóba akasztva. Most lehullott a keze, és el-hűlten fordult Peter felé. Egyetemi tanár felesége volt, költőnő, aki nyolc évvel korábbi, első tétova próbálkozásai óta több mint húsz magazinban publikált, hetente kétszer járt egy női vitaklubba, s komolyan fontolgatta, hogy kifúratja az orrcimpáját. Peter azon tűnődött, mikor mondták neki utol-jára, hogy pofa be. Azon tűnődött, mondták-e neki valaha.
- Mi? - kérdezte az asszony, igyekezett, hogy támadóan vagy éppen fenyegetően csengjen a hangja, de csak szörnyülködés telt tőle. - Mit mondott?
- Letartóztatom magát és a férjét, mert marihuánát tartottak maguknál eladási szándékkal - válaszolta a rendőr gépies fahangon. Most, ahogy előrenézett, Peter észrevette, hogy apró műanyag medvét erősítettek a szerelvényfalra, az iránytű és egy másik műszer, valószínűleg a radaros sebes-ségmérő közé. Kicsi medve volt, olyasféle, amilyet vidámparkban lehet lőni. Rugó volt a nyakában, és üres, festett szemmel bámult vissza Peterre.
Ez egy lidércnyomás, gondolta a férfi, de tudta, hogy nem az. Ez csak egy rossz álom. Tu-dom, hogy valóságnak érzem, de nem az.
- Ezt nem mondhatja komolyan - felelte Mary, ám vékony és megbotránkozott volt a hangja. Olyasvalakié, aki azért tudja, hogy igen. A szemét ismét elfutotta a könny. - Biztosan nem komo-lyan mondja.
- Joguk van hallgatni - folytatta a nagydarab rendőr robothangon. - Ha úgy döntenek, hogy nem hallgatnak, akkor minden, amit mondanak, fölhasználható maguk ellen a bíróságon. Joguk van ügyvédet kérni. Megölöm magukat. Ha nem áll módjukban ügyvédet fogadni, kirendelnek maguk-nak egyet. Megértették a jogaikat, amelyeket elmagyaráztam maguknak?
Mary az iszonyattól tágra nyílt szemmel nézett Peterre, szavak nélkül kérdve, hallotta-e, mit mondott a rendőr a jogaik ismertetése közben. Peter bólintott. Persze hogy hallotta. Megtapintotta az ágyékát, bizonyosra vette, hogy nedvességet fog érezni, de nem vizelte össze magát. Egyelőre legalábbis. Fél karral átölelte Mary vállát, és érezte, hogy az asszony reszket. A lakókocsira gondolt. Az ajtó résnyire nyitva, a játék baba arccal lefelé a porban, túl sok lapos kerék. És a sebesség-korlátozást jelző táblára felszögezett döglött macska, amelyet Mary látott.
- Megértették a jogaikat?
Viselkedj normálisan. Nem hinném, hogy a leghalványabb fogalma lenne róla, mit mondott, így hát viselkedj normálisan.
De hát mi a normális, ha az ember egy olyan rendőrségi terepjáró hátsó ülésén ül, amelynek vezetőjét láthatólag fejre ejtette a bába? Aki éppen most mondta, hogy meg fogja ölni őket?
- Megértették jogaikat? - kérdezte a robothang.
Peter kinyitotta a száját. Semmi sem jött ki rajta, csak krákogás.
A rendőr ekkor hátrafordította a fejét. Arca, amely napsütötte rózsaszín volt, amikor megál-lította őket, elsápadt. A szeme nagyon nagy volt, szinte üveggolyóként dagadt ki az arcából. Az aj-kába harapott, mintha iszonyatos dühöt kellene féken tartania, az állán vékony csíkban folyt a vér.
- Megértették a jogaikat? - rikácsolta hátrafordulva, miközben óránkénti jó hetven mérfölddel repesztett a kétsávos sivatagi úton. - Megértették azokat a kurva jogaikat vagy nem? Igen vagy nem? Igen vagy nem? Igen vagy nem? Válaszolj már, te nagyokos New York-i zsidó!
- Megértettem! - kiáltott Peter. - Mindketten megértettük, csak figyeljen az útra, az isten sze-relmére, nézzen már oda, hogy merre megy!
A zsaru csak bámulta őket a hálón túlról, az arca fakó volt, alsó ajkából folyt a vér. A Caprice, amely már csaknem átcsúszott a bal oldalra, most kezdett visszatérni a rendes sávba.
- Miattam ne aggódj - mondta a rendőr, már ismét nyájasan. - Azt már ne, a mindenit! Ne-kem a tarkómon is van szemem. Sőt mindenütt van. Jobb, ha ezt észben tartod.
Hirtelen megfordult, ismét előrenézett, és lelassította a kocsit komótos ötvenre. Az ülés megint hátrébb dőlt, fájón nekifeszült Peter térdének.
Két tenyere közé fogta Mary kezét. Az asszony a melléhez szorította a fejét, s Peter érezte, hogyan próbálja elfojtani a zokogását, meg-megrándulva, mintha szél lökdösné. A férfi átnézett a válla fölött, a rendetlenség fölött. A műszerfalon a medve feje bólogatott-billegett a rugón.
- Olyan lyukakkal látok, mint a szemek - mondta a rendőr. - Tele van velük az agyam. - Ez-után egy szót sem szólt, amíg el nem érték a várost.

5

A következő tíz perc nagyon lassan telt Peter Jacksonnak. A zsaru súlya a nagymutató min-den köre után egyre jobban kínozta a térdét, lábszára hamarosan elzsibbadt. A talpa érzéketlenné vált, nem tudta, rá bír-e majd állni, ha ez az utazás valaha véget ér. A hólyagja lüktetett. A feje fájt. Azt felfogta, hogy életük legsötétebb csávájába keveredtek, de képtelen volt valamennyire is reális és ésszerű módon értelmezni a történteket. Valahányszor közeledett a megértéshez, rövidzárlat ke-letkezett a fejében. Úton voltak New Yorkba. Várják őket. Valaki locsolja a növényeiket. Ez nem történhet meg, ez teljesen lehetetlen.
Mary oldalba bökte, és kimutatott az ablakon. Az út mentén egy tábla állt, rajta a szimpla DESPERATION felirat. Alatta nyíl mutatott jobbra.
A zsaru lassított, de nem nagyon, mielőtt kanyarodott volna. A kocsi dőlni kezdett, Peter lát-ta, hogy Mary beszívja a levegőt. Sikítani fog. A férfi a szájára tapasztotta a tenyerét, és a fülébe súgta: - Megtartja a kocsit, biztosan megtartja, nem fogunk felborulni. - Persze azért nem volt any-nyira biztos benne, amíg nem érezte, hogy a terepjáró hátulja, amely az előbb megcsúszott, ismét talajt fog. Egy pillanattal később már délnek száguldottak egy keskeny, foltozott, választóvonal nél-küli aszfaltúton.
Valamivel több mint egy mérfölddel arrébb elhaladtak egy útjelző tábla mellett, a következő felirattal: DESPERATION POLGÁRI ÉS EGYHÁZI SZERVEZETEI ÜDVÖZLIK ÖNT! A POLGÁRI ÉS EGYHÁZI SZERVEZETEI szavakat ki lehetett betűzni ugyan, bár lefújták őket sárgával, és föléjük ugyanazzal a festékkel a DÖGLÖTT KUTYÁI szavakat mázolták reszketeg nagybetűkkel. Alatta következtek a polgári és egyházi szervezetek, de Peter nem bajlódott azzal, hogy elolvassa a nevüket. A tábláról egy német juhászkutya lógott. Hátsó lábai négy-öt centire lengtek előre-hátra a vérétől sötét, sáros föld felett.
Mary keze satuként szorította Peter karját. A férfi örült a szorításnak. Ismét odahajolt a fele-ségéhez, bele az édes parfümillatba és a rémület savanyú verejtékfelhőjébe, addig, amíg ajka meg nem érintette az asszony fülkagylóját.
- Egy szót, egy hangot se! - súgta. - Bólints, ha megértetted!
Mary biccentett, Peter kiegyenesedett.
Elhaladtak egy léckerítéssel körített lakókocsipark mellett. A többnyire kicsi lakókocsikról lerítt, hogy láttak jobb napokat is, talán akkor, amikor a Cheers-sorozat első epizódjai mentek a té-vében. Itt-ott mosott fehérnemű laffogott csüggetegen a forró sivatagi szélben. Az egyik előtt ez virított egy táblán:

PUSKÁT HORDÓ, GUGYIT NYAKALÓ,
BIBLIA-OLVASÓ, CLINTON-POFOZÓ
KURAFI VAGYOK!
NE TÖRŐDJ A KU'IYÁVAL,
A GAZDA HARAP!

Az út mellett álló egyik öreg Airstreamre nagy, fekete műholdas antennát szereltek. A lakó-kocsi oldalára egy másik, fehérre festett fémtáblát erősítettek, amelyet rászáradt véres könnyekként csíkozott a rozsda:

TÁVKÖZLÉSSI KÖSZPONT
A CSÖRGŐKÍGYÓ LAKÓKOCSIPARK TULAJDONA
TILOS AZ ÁTJÁRÁS! RENDŐSSÉG ŐRZI!

A Csörgőkígyó lakókocsiparkot hosszú, félhenger alakú barakk követte. Oldalát és tetejét ki-lyuggatta a rozsda. Az előtte levő tábla szerint ez volt a DESPERATION BÁNYÁSZATI RT. Mel-lette tucatnyi autó és kisteher állt a repedezett aszfaltú parkolóban. Valamivel később elhúztak a Si-vatagi Rózsa Kávézó mellett.
Aztán már bent is voltak a városban. A nevadai Desperation két utcából állt, amelyek derék-szögben metszették egymást (mind a négy sarok fölött villogó, állandóan sárgát mutató forgalmi lámpa lógott), továbbá két üzleti háztömbből. A legtöbb épület díszletszerűnek tűnt. Volt egy Ba-goly Klub (kaszinó és kávézó), egy zöldséges, egy mosoda, egy kocsma, ablakán ÉLVEZZE VEN-DÉGZSEBELÉSÜNKET felirattal, egy vasbolt, egy élelmiszerbolt, egy Amerikai Nyugat nevű mozi, meg még néhány üzlet. Egyik se festett úgy, mintha virágozna, a filmszínház kimondottan olyan légkört árasztott, mintha rég becsukták volna: a bejárat fölött egyetlen elgörbült R lógott a mocskos, ütött-kopott védőtetőről.
A másik irányban, a kelet-nyugati utcában néhány fagerendás ház és még további lakókocsik álltak. És sehol semmi mozgás, a járőrkocsin és az ördögszekéren kívül, amely a főutcán hányt nagy, lusta bukfenceket.
Én is eltakarodnék az utcáról, ha látnám, hogy ez a szivar közeledik, gondolta Peter. Ezer százalék, hogy eltakarodnék.
A város mögött hatalmas földhányás domborodott. Szélesen kanyargó, legalább négysávos, jól karbantartott földút vezetett a tetejére. Közel száz méter magas oldalát mély vízlevezető árkok szabdalták. Petert egy öregember ráncos bőrére emlékeztette. A kráter lábánál (feltételezte, hogy valamilyen bányászati művelet során keletkezett kráterről van szó), a magasba emelkedő gyűrött fal mellett játék teherautóknak tűnő járművek bújtak össze egy hosszú, agyonrozsdált épület mellett, amelynek mindkét végéből szállítószalag indult.
Házigazdájuk megszólalt, először azóta, hogy közölte, a tudata tele van lyukakkal, vagy mi.
- Ez a Csörgőkígyó Kettes. Néha Kína-gödörnek is emlegetik. - Úgy beszélt, mint egy ide-genvezető, aki élvezi a munkáját. - Az öreg Kettest 1951-ben nyitották meg, és úgy hatvankettőtől a hetvenes éveken át ez volt a legnagyobb nyíltszíni rézbánya az Egyesült Államokban, talán az egész világon. Azután kifújt. Egy éve nyitották meg újra. Valami új technológiájuk van, amivel még a maradékot is ki lehet termelni. Tudomány, mi? A mindenit!
De még most sem mozdult semmi, legalábbis Peter nem látta, noha hétköznap volt. Csak ott volt az a sereg teherautó, az épület mellett, amely valószínűleg valamilyen osztályozó lehet, egy magányos teherautó pedig - egy kisteher - a csúcsra vezető kavicsos út szélén parkolt. A hosszú bá-dogbarakk két végén álltak a szállítószalagok.
A rendőr keresztülhajtott a város központján, és amikor elrobogtak a közlekedési lámpák alatt, Mary kétszer gyorsan megszorította Peter kezét. A férfi követte a pillantását, és három biciklit vett észre a főutcát keresztező másik utca közepén. Másfél háztömbnyire sorakoztak, üléssel lefelé. Égnek meredő kerekeiket malomként forgatta a lökésekben érkező szél.
Mary a férje felé fordult, könnyes szeme még hatalmasabbra nyílt, mint korábban. Válaszul Peter is megszorította az asszony kezét, és azt suttogta: - Sssss.
A rendőr kitette balra az indexet - ami az adott körülmények között elég sajátságos -, és be-fordult egy három oldalról téglafalakkal körülvett, nemrég leaszfaltozott kis parkolóba. A makulát-lan, sima aszfalton festékszóróval húzták meg a vakító fehér vonalakat. A parkolóhely mögötti falon a KIZÁRÓLAG KÖZALKALMAZOTTAKNAK HIVATALOS ÜGYEKBEN, KÉREM, HAGYJÁK SZABADON EZT A PARKOLÓHELYET felirat díszelgett.
Csak Nevadában lehet valakit arra kérni, hogy hagyja szabadon a parkolót, gondolta Peter. New Yorkban valószínűleg úgy szólna a felirat, hogy AZ ENGEDÉLY NÉLKÜL PARKOLÓ KO-CSIKAT ELLOPJÁK, TULAJDONOSAIKAT MEGESZIK.
A parkolóban négy-öt jármű állt. Az egyikre, egy rozsdás, öreg Ford Estate Wagonra azt ír-ták, hogy TŰZOLTÓPAKANCSNOK. Állt ott egy másik rendőrautó is, különb állapotban, mint a tűzoltóparancsnoké, de nem volt annyira új, mint amelyiken foglyul ejtőjük idehozta őket. Egyetlen hely volt a rokkantak számára. Barátságos Rendőr éppen ide parkolt. Leállította a motort, azután egy-két pillanatig csak ült lehorgasztott fejjel, ujjaival a volánt ütögetve zümmögött valamit az orra alatt, Peternek úgy rémlett, hogy az ,,Utolsó vonat Clarksville-be" dallamát.
- Ne öljön meg minket! - szólalt meg hirtelen Mary könnyes, remegő hangon. - Megtesszük, amit akar, csak ne öljön meg!
- Fogd be azt a vartyogó zsidó pofádat - válaszolta a zsernyák. Nem emelte föl a fejét, to-vább dobolt a volánon szafaládéujjai hegyével.
- Nem vagyunk zsidók! - hallotta Peter a saját hangját. Nem volt benne félelem, csak inge-rültség és harag. - Mi... azt hiszem, presbiteriánusok vagyunk. Mi baja a zsidókkal?
Mary rémülten nézett a férjére, majd vissza a hálóra, hogy lássa, mit csinál a rendőr. Először semmit nem csinált, csak ült lehajtott fejjel, a volánt ütögetve. Azután megfogta a kalapját és ki-szállt. Peter lehajolt egy kicsit, így látta, hogy a zsaru a fejére igazítja a kalapot. Árnyéka még min-dig kurta volt, de nem kuporgott többé a lába körül. Peter az órájára pillantott: fél három múlt vala-mivel. Alig egy órája az volt a legnagyobb gondjuk, hogy milyen szállást találnak éjszakára.
A rendőr lehajolt, kinyitotta a bal hátsó ajtót. - Kérem, emberek, szálljanak ki - mondta.
Elsőnek Peter lépett ki. Álltak a forró fényben, bizonytalanul bámulva a khaki egyenruhás rendőrre, az antantszíjra, a csúcsos járőrkalapra.
- Megkerüljük a városi tanács épületét - mondta a rendőr. - Balra tartsanak a járdán. Nekem mégiscsak zsidónak tűnnek. Mindketten. Olyan nagy orruk van, ami a zsidókra jellemző.
- Biztos úr - kezdte Mary.
- Elég - válaszolta a rendőr. - Indulás. Balra tartsanak. Ne éljenek vissza a türelmemmel.
Elindultak. Lépéseik nagyon hangosan koppantak a friss, fekete aszfalton. Peter folyton a járőrkocsi műszerfalára erősített kis műanyag medvére gondolt. Bólogató fejére, festett szemére. Ki adta a rendőrnek? A kedvenc unokahúga? A lánya? Barátságos Rendőr nem viselt jegygyűrűt, erre akkor figyelt föl, amikor a volánon doboló ujjakat nézte, de ez persze nem jelenti azt, hogy sohasem volt házas. Peter a legkevésbé sem találta különösnek azt a gondolatot, hogy ennek a rendőrnek a felesége egy idő után kérelmezte a házasság felbontását.
Valahonnan föntről egyhangú nyikk-nyikk-nyikk hallatszott. Végignézett az utcán és észre-vette, hogy a Bud Bicskanyitogatója nevű kocsma tetején szélkakas forog sebesen. Egy manó volt, hóna alatt fazéknyi arannyal, forgó arcán mindentudó vigyorral. Ez keltette az előbbi hangot.
- Balra, hülye - szólalt meg a rendőr, nem türelmetlenül, inkább lemondóan. - Tudod, melyik a bal lábad? A New York-i homo presbiterianusoknak nem tanítják, hogy széna és szalma?
Peter balra fordult. Egymás mellett, még mindig kézen fogva mentek Maryvel. Modern, szí-nezett üvegű, kétszárnyú ajtóhoz értek, amelyhez három fokból álló kőlépcső vezetett. Maga az épület már sokkal kevésbé volt modern. A megfakult téglán lógó tábla szerint ez volt a DESPERATIONI VÁROSI TANÁCS. Alatta az ajtón felsorolták az itt található hivatalokat és iro-dákat: Polgármester, Iskolaszék, Tűzoltóság, Rendőrség, Egészségügy, Szociális ügyek, Bányászati és Fémjelző Csoport. A jobb ajtószárnyra legalulra még odafestették: FOGADÓÓRA: PÉNTEK du. 1 ÉS MEGBESZÉLÉS SZERINT.
A rendőr megállt a lépcső aljában, és érdeklődve nézett rájuk. Noha pokoli hőség volt, közel negyven fok, ő egyáltalán nem izzadt. Mögöttük a csendben egyhangúan nyikk-nyikk-nyikk-egett a szélkakas.
- Te vagy Peter - mondta a közeg.
- Igen, Peter Jackson. - Peter megnyalta a száját.
A rendőr ezután elfordította a tekintetét. - És te vagy Mary.
- Igen.
- De hol van Paul? - kérdezte a rendőr nyájas pillantással, utalva a hatvanas-hetvenes évek-ben népszerű trióra, miközben hátuk mögött a rozsdás manó egyre nyikorgott-forgott a kocsma tete-jén.
- Tessék? - kérdezte Peter. - Nem értem.
- Hogyan tudjátok énekelni az ,,Ötszáz mérföld"-et vagy a ,,Repülővel utazom"-ot Paul nél-kül? - kérdezett vissza a zsaru, és kinyitotta a jobb oldali ajtót. Légkondicionált hideg levegő pöf-fent az arcukba. Peternek még volt ideje megállapítani, milyen kellemes, kellemes és hűvös, azután Mary fölsikoltott. Az ő szeme hamarabb alkalmazkodott az épület sötétjéhez, mint a férjéé, bár egy pillanattal később Peter is meglátta. Hat év körüli kislány terült el a lépcső alján, félig-meddig rátá-maszkodva az utolsó négy fokra. Tenyérrel kifelé fordult egyik kezét a feje fölé dobta. Szalmaszín haját két varkocsba fonták. A szeme tágra nyílt, a feje természetellenes szögben nyaklott a vállára. Peter rögtön tudta, kié volt az a baba a lakókocsi lépcsője mellett. NÉGY BOLDOG VÁNDOR, hirdette a jármű felirata, de ez láthatólag egy korábbi állapotra vonatkozott. Efelől nem voltak két-ségei.
- A mindenit! - mondta barátságosan a rendőr. - Felejtsék el! De maguk semmit sem felejte-nek el, igaz? Akármennyire igyekeznek!
Mary ismét fölsikoltott, ökölbe szorított kezét a szája elé kapta, és igyekezett volna visszafe-lé a bejárati lépcsőn.
- Na ne, micsoda buta ötlet! - dorgálta a rendőr. Elkapta a vállát és áttaszította az ajtószár-nyon, amelyet már kinyitott. Az asszony keresztültántorgott a kis előcsarnokon, karjaival malmozva, kétségbeesett erőfeszítéssel próbálta megtartani az egyensúlyát, nehogy ráessen a farmert és MotoZsaruk 2200 feliratú trikót viselő halott gyermekre.
Peter megindult a felesége után, a rendőr azonban mindkét kezével elkapta, közben a fene-kével támasztva ki az ajtószárnyat. Egyik kezével átölelte Peter vállát. Az arca nyílt és barátságos volt, de főleg - és ez volt a legjobb - normálisnak látszott; mintha őrangyalai győztek volna, leg-alábbis pillanatnyilag. Peterben felvillant a remény, és először nem ismerte föl a hasába nyomott tárgyban a rendőr szörnyeteg pisztolyát. Az apjára gondolt, aki néha az ujja hegyével bökdöste, amikor tanácsot adott, így nyomatékosítva ezeket az otthoni aforizmákat, mint például, hogy Senki sem lesz terhes, ha nem húzod le a cipzáradat, Petie.
Nem jött rá, hogy pisztoly az és nem a rendőr túlméretezett kolbászujja, amíg Mary föl nem sikoltott: - Ne! Ó, ne!
- Ne - kezdte Peter.
- Én nem törődöm vele, hogy zsidó vagy-e vagy hindu - mondta a rendőr magához ölelve Petert. Haverian megszorította a férfi vállát a baljával, miközben a jobbjával felhúzta a 45-öst. - Desperationben mi nemigen törődünk az ilyesmivel. - Legalább háromszor húzta meg a ravaszt. Lehet persze, hogy többször, de Peter Jackson csak hármat hallott. A hasa tompította a lövések hangját, mégis nagyon zajosan szóltak. Hihetetlen forróság futott föl a mellén, ugyanakkor le a lá-bába, és hallotta, hogy valami nedves hullik a cipőjére. Hallotta azt is, hogy Mary még mindig si-koltozik, de mintha nagyon messziről jött volna a hangja.
Most pedig felébredek az ágyamban, gondolta, miközben megroggyant a térde, és a világ tá-volodni kezdett, mint ahogy napos délutánon a távolodó vonat krómozott oldala viszi magával a fényt. Most pedig...
Ez volt minden. Utolsó gondolata, miközben a sötétség örökre elnyelte, nem is gondolat volt, inkább kép: a medve a műszerfalon, a rendőr iránytűje mellett. A feje bólogatott. Festett szeme bámult. A szemek lyukakká változtak, sötétség zúdult ki rajtuk, Peter pedig eltávozott.

 
 
0 komment , kategória:  Könyvek  
Egyiptomi istenek
  2012-07-11 11:36:15, szerda
 
  Amentet- az alvilág istennője, más néven nyugatnak, a holtak országának istennője.

Amon- a nyolc ősi isten egyike. Más istenekkel való azonosulása révén lett hatóereje. Ré+Amon= Amon-Ré, az istenek királya. Ozirisszel való azonosulása után a túlvilágon is uralkodik. Ptah istennel való azonosulása= teremtőisten. Kos fejjel, kék testtel ábrázolják.

Amszet- Hórusz és Ízisz fia.

Anat- a háború istennője, Ré lánya

Anubisz- Sakálfejű isten, a halottak, a temetők, a balzsamozás istene.

Anuket- A nílusi zuhatagok vidékének védőistennője

Ápisz- Memphiszi, bika alakban tisztelt termékenységi jelkép, Ptah hírnöke és lelkének megtestesülése.

Apóphisz- Kígyó alakú isten. Ré legnagyobb ellensége, a felhőzet megtestesítője.

Apuaut- halotti és hadistenség

Aton- Napisten, az Amarna-korban az egyetlen létező isten.

Atum- Napisten, Ré-Atumként a leáldozó napot jelentette

Básztet- a szerelem, a vidámság, az örömök, a zene istennője. Macska vagy macskafejű nőként ábrázolták.

Bész- torz testű törpe isten. Amulettként is használták, mert távol tartja a gonoszt. A házi tűzhely, a vajúdó asszonyok jóindulatú istene.

Duamutef- Hórusz és Ízisz fia.

Epet- Szülést segítő istennő

Geb- ősi földisten, Su és Tefinut fia. Felesége Nut, gyermekei Ozirisz, Ízisz, Széth és Nebethut (Neftisz). . Jóságos isten, hátán nőnek a növények, belőle fakad a Nílus.

Hapi- A Nílus istene, ő gondoskodik a folyó áradásáról.

Hathor- A szerelem, a szépség, a vidámság, a bőség, az ég istennője, a zene és a tánc barátja.

Heket- A szülés istennője.

Henti-imentu- Anubisz istennel eggyé olvadt halotti istenség

Heper- Héliopoliszi napisten.

Hnum- A termékenység, az alkotás istene. Kos alakjában vagy kos fejű emberként ábrázolták.

Horpokratész- Ozirisz és Ízisz fiának, a gyermek Hórusznak a neve

Honszu- Thébai hold- és hadisten, Amon és Mut fia.

Hórusz- Sólyom alakban, vagy sólyomfejű emberként ábrázolták, Ozirisz és Ízisz fia. Az ég istene, a fáraó földi megtestesülése.

Ihi- A zene istene, Hathor fia.

Imhotep- Héliopoliszi főpap, Dzsószer király építésze, orvosa, tanácsadója, később a gyógyítás istene, az írnokok védelmezője.

Ízisz- Ozirisz húga és felesége, Geb és Nut lánya, Hórusz anyja. A termékenység, a víz és a szél, a nőiesség és az anyaság szimbóluma.

Kebehszenuf- Hórusz és Ízisz fia.

Kepher- Ősi egyiptomi isten, a teremtés szimbóluma.

Maat- Az igazság, a jog, a rend istennője.

Mandulisz- napisten

Min- termékenységisten, Koptosz sivatagi terület védőistene.

Mnevisz- Hélioposz szent bikája

Montu- Théba helyi főistensége, valahol a háború istene is

Mut- Amon felesége.

Nechbet- Elkab város keselyű alakú istene

Nefertem- Ptah isten és Szahmet istennő fia, az ifjúság istene

Neith- a háború és a fegyverek istennője

Nephtüsz- Ízisz, Ozirisz és Szeth nővére, a halottak istene

Nut- Az ég istennője, Su és Tefnut lánya, Geb felesége.

Ozirisz- A héliophoszi kilenc isten egyike. Halotti és termékenységisten. Geb és Nut fia, Ízisz férje

Pahet- oroszlánfejű viharistennő

Ptah- Memphiszi isten, a kézművese, művészek pártfogója.

Ré- Napisten, a világ teremtője, az istenek királya. Kezében az ankh- jelet tartotta.

Resef- hadisten, eredetileg a mennydörgés kánaáni-föníciai istene

Su- A levegő és a fény istene. Testvérfelesége Tefnut.

Szahmet- A háborúk és a betegségek istennője. Férje Ptah, gyermekük Nefertem.

Szelket- skorpió istennő, a zsigerek oltalmazója

Szerapisz- a világ ura, gyógyító isten

Szesat- az írás istennője

Széth- A mitológia szerint meggyilkolta testvérét, Oziriszt, ezért a gonoszság, a pusztítás, a káosz megszemélyesítője, de elismert harcos.

Szobek- Nílus-isten.

Szokarisz- Memphiszben a halottak istene.

Szóthisz- a Sirius csillag istennője, a Nílus áradásának megindítója

Tefnut- Su nővére és felesége.

Thot- A bölcsesség, az írás és a számolás istene.

Toerisz- a vajúdó asszonyok, és a gyermekágyas anyák oltalmazója

Ureusz- a kobrakígyó nevéből származott védőistenség
Uto- Kígyóistennő, Alsó-Egyiptom védője.
 
 
0 komment , kategória:  Rejtélyek, Misztikum,Mitológia  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2012.06 2012. Július 2012.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 85 db bejegyzés
Összes: 1802 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 232
  • e Hét: 807
  • e Hónap: 4687
  • e Év: 155918
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.