|
2013-02-28 13:41:01, csütörtök
|
| |
| |
Kohut Katalin: A szégyen
Mentem haza egyik nap iskolából és csodálkozva fedeztem fel, hogy anyám főzött, húslevest és töltött káposztát készített. Már ekkor négy éve éheztünk, naponta egyszer készítettünk pirított grizt, melyet vízzel felöltöttünk. Időnként nagymama áthívott bennünket, de az unokanővérem ezt nem jó szemmel nézte. Én szégyelltem elfogadni az ennivalót. Lényegében a levegő tartott minket életben és a tiszta forrásvíz. Most sem kínált meg ebéddel, az asztalnál ülő mirigyes arcú ellenszenves ürgének tálalta az ebédet. Neki főzött, miatta.
Átküldött az unokanővéremhez fehér blúzért. Jutka cinikusan kérdezte:
- Tudod, minek kell anyádnak a fehér blúz?
- - Nem tudom.
- - Férjhez akar menni! - vágta ki diadalmasan.
Anyám elment karöltve a férfivel és mi ott maradtunk hónapokig egyedül a leamortizálódott családi ház felében. Senkinek sem jutott eszébe, hogy mi is létezünk. Apa az egyik kisszobában lakott, az ablakon közlekedett ki-be. Néha átjött nekünk enni adni, de már agyvérzést kapott, nem tudta elviselni, ami velünk történik. Amíg átjött hozzánk, anyám kihívatta a rendőrséget rá.
Ballagásra kölcsön kértem egy régi matrózblúzt. Már ekkor eljött értünk anyám. Mostohaapám azt kiabálta, csak a gyerektartás miatt gondolt ránk és azért vette el anyámat, mert neki van egy fia, aki éppen hozzám való. A ballagásomra egyedül a nagynéném jött el, apa nővére egy csokor virággal. Sári gesztenyebarna hajú kisebb méretű babámmal ballagtam, a többieknek hatalmas macijuk, babájuk volt.
Érdekes módon, míg a négy gyerekeseket felkarolta az iskola és támogatta őket tanulmányaikban, anyagiakban, velünk, mint három gyerekesekkel senki sem törődött, egyedül osztályfőnök, Frici vette észre, hogy valami nincsen rendben, amikor mostohaapám rám törte az ajtót és beleharapott a mellembe. Összetörtem teljesen, mert anyám engem támadott ki miatta. Nem éreztem soha az anyai gondoskodás, törődés, figyelem biztonságát, csak a szégyen mardosott, amikor helytelenül, csúnyán beszélt, amikor flörtölt apa unokatestvéreivel is, meg mindenkivel és minket egy darabig cipelt körútjaira. Persze egyedül a bátyám volt hajlandó menni, én hisztivel tiltakoztam ellene.
Egy szoba-konyhás komfort nélküli lakásba vitt minket anyám, abban lakott Jani bácsi, egy négy gyermekes családapa, akinek gyerekei nem tanultak tovább. Nagyon primitív család volt az övék. Természetes volt, hogy minket sem fognak engedni iskolába.
Így is történt. Eljött a gimnáziumba való iratkozás ideje, kaptam értesítőt a Kossuth gimitől. Anyám becsukott a lakásba. Én vártam egy darabig, sírni sem tudtam már a fájdalomtól, majd kiszöktem az ablakon, elmentem osztálytársamhoz, az anyjától kértem kölcsön ötven forintot biztosításra a beiratkozáshoz. Felmentem a nagynénémhez a Hecskére. Délután anyám jött karonfogva a mostohámmal értem.
- Akkor engedem el a jányt, ha megígéritek, hogy nem fogjátok bántani!
Haza kullogtam velük, de egész nyári szünetben azt hallgattam, hogy lusta vagyok dolgozni, egész nap csak ténfergek, nem csinálok semmit. Hiába kapták a családi pótlékot és gyerektartást, nekünk nem adtak továbbra sem enni, csak néha és nem vásároltak ruhákat. Apa vett nekem egy szürke trapéz nadrágot, mert nem volt mit felvennem, kabátom sem volt évek óta.
Így nem tudtam szeptemberben elmenni a gimnáziumba. Nem volt kitől segítséget kérnem, pedig megfordult a fejemben, hogy jelentkezem a menhelybe, őket segítik tanulmányaikban, van mit enniük.
Nagynéném elküldött Hollóházára nagybátyámhoz, Béla bácsihoz, aki a TMK-ban volt vezető. Felvetetett porcelánfestő tanulónak annak ellenére, hogy a három gyengébb tantárgyam egyike volt a rajz, mellette a gyakorlati és a testnevelés szerepelt. Kegyelem négyest kaptam mindegyikből, míg jól tanultam.
Albérletbe költöztem három lánnyal, villany nélkülibe. Fát venni kellett, mert régi vaskályhával fűtöttünk. Szerencsére a nagylányok feldarabolták a fát és tüzet is tudtak rakni. Nyolcszáz forint ösztöndíjat kaptam már. Az albérlet kétszáz forint volt. A legelső ösztöndíjból vettem ötszáz forintért egy keki maxi vékonyka kabátot, többre nem tellett. Abban jártam a legnagyobb hidegben télen, csizmám nem volt, barna velúr cipőt viseltem és mini szoknyát rövid ujjú blúzokkal. Enni továbbra sem volt mit. Megvettünk az ösztöndíjból Melindával, akit vittem magammal egy csomag Delikátot és esténként azt ettük felforralva vízben.
Hétvégente hazamentem, de anyám továbbra sem törődött velem, bár a pénzeket felvette, magukra költötte, meg a mostohaapám húst hússal evett, ráadásul sokat költött alkoholra, cigarettára is.
Egyik este hiába kopogtam, anyámék nem engedtek be a lakásba.
Elmentem a Szabó Ktsz-ben dolgozó sánta cigánylányhoz, aki nem messze lakott, látásból ismertem és elvitt engem Anikóhoz, aki egyedül lakott éppen, mert az apja a szlovák határ lezárása miatt nem tudott hazajönni. Anikó adott pizsamát és lefeküdtünk, sokáig beszélgettünk.
Másnap reggel kopogásra ébredtünk. A szomszéd fiú állt az ajtó előtt és közölte, hogy ha azonnal nem megyek haza, rendőrség fog elvinni.
Mint kiderült, anyámék este jöttek utánam, hová fogok menni aludni, ha nem engednek be. Anyám ott állt a kapuban Jani bácsi rendőr unokatestvérével. A szégyen, amit anyám miatt éreztem, egyre nagyobb űrrel tátongott bennem, a bizalmatlanság, hogy anyám az, aki a legtöbbet árt marcangolta a szíveset és éles tőrként szurkált bennem. Lejáratott ő mindenkit, nemcsak engem, de a vádjai nem ismertek határokat. Ez ugyanolyan volt, mint amikor tizenhárom éves koromban mentem Melindával haza az utcán iskolából és kiabálni kezdett rám köszönés helyett:
- Már megint viszket a p...d, Melinda kell Neked!
Én ilyenkor süllyedtem el szégyenemben, a szégyent anyám miatt születésem óta hordoztam szinte. Az ő viselkedése miatt mindig én szégyelltem magam magam és mások előtt is. Közönségessé tette a családot, lealjasította, lefokozta, leminősítette.
Ezt követően a Szabó Ktsz-be iratott be a következő év januárjában fiatalkorú varrónőnek, de még mindig kapta utánam a pénzeket tizenhat éves koromig. Korgott a gyomrom egész nap. Reggeli és vacsora szünetekben kiálltam a cigisek közé, akik néha megkínáltak cigarettával. Szívtam a gyomromba a füstöt, hogy valami megtelítse, ittam a vizet a mosdóban. Tilos volt az ennivalóhoz nyúlni otthon. Ott ismerkedtem meg férjemmel, Zsigával, aki vasaló volt a Végári szalagban. Úgy nézett akkor ki, mint Bródy János. Mélyen lenézte a lányokat, kihasználta őket, nagyon beképzelt volt, ki vagyok, mi vagyok tipus. Néha ott aludt az öltözőben, olyankor azt beszélték, hogy reggelig mulatott, ivott.
Anyám terhes lett ismét. Egy darabig egy szalagban dolgoztunk Csomós bácsinál. Egyetlen egyszer hívott oda magához és adott egy kevés húskonzervet, meg elmondott engem mindennek a többieknek.
Megszületett a közös gyerekük. Én undorodtam tőle jó darabig, úgy éreztem, a család szentsége nem engedi, hogy idegen gyerek szülessen más férfitól. Naponta cirkuszokkal telt, a mostohaapám, ha öt percet késett, anyám már jeleneteket rendezett, hogy kurvánál volt biztosan. Ilyenkor előfordult, hogy a húgomat földhöz vágta pólyástúl, vagy kizavarta öcsémet télen mezitláb a hóba, megfagyott a lába. Közben cigányozta és köpdöste, mert apára hasonlított, sötétbarna, göndör haja volt és kreol bőre.
Nekem naponta kidobálták a holmimat az udvarra, mire hazaértem munkából azzal, hogy takarodjak el otthonról, ők nem fognak engem eltartani. A villanyt nem engedték égetni, gyertyafény mellett olvastam.
Szóltam a mostohaapámnak, hogy ne cigarettázzon a gyerek mellett. Másnap jött a falusi eredetű védőnő. Anyám beszélgetett vele, majd közölte, hogy kísérjem ki a kapuig. Udvarias voltam mindenkivel, mentem a védőnővel, aki nekem szegezte a kérdést:
- Miért cigarettázol Évike mellett?
- - Én? - csodálkoztam és rosszat sejtettem. - Én mondtam a mostohaapámnak, hogy nem szabad cigarettázni a gyerek mellett.
Anyám vádja ismét tőrt szúrt a szívembe, ezek az oktalan és buta vádolások megterheltek. Hogy is lehet ennyire gonosz? Más örülne, hogy szép gyerekei vannak és főleg tehetségesek, ő meg tönkretette az egész családot.
Ilyen előzmnyek után jelentkezett Zsiga megkérni a kezemet. Már az első napon a bátyja majdnem összeverekedett a mostohaapámmal,mert Pisti ránézett anyámra. Kivitt Karcsára magukhoz, aznaptól ő hordta nekem az ennivalót a munkahelyre.
Következő évben megszületett a nagyobbik lányom a születésnapomon egy életre szóló ajándékként. Csak néztem rá, teljesen olyan volt külsőleg, mint az apja. Egyszer eljött velem sétálni Zsiga a városba pár hetes korában a gyereknek. Éppen osztálytársaim ballagtak a gimiből, nem akartam, hogy észrevegyenek, szinte bujdostam szégyenemben. Férjem ezt észrevette és meglökött:
- Menj a társaidhoz, minek jössz mellettem az utcán?
2013. február 28.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
