|
2013-02-06 23:48:55, szerda
|
| |
| |
60 ÉVE HUNYT EL A LÖVÉSZÁRKOK FŰZFAPOÉTÁJA
Lövészárkok ,,fűzfapoétája": vitéz Somogyváry Gyula (Gyula diák)
/1895. április 21. - 1953. február 12/
Talán egyre kevesebben vannak, akik még emlékeznek a néhai ,,Gyula diákra", hozzáteszem szomorúan. A mai korosztály már nem tudhatja, de megkérdezve nagyszüleinket, vagy dédszüleinket biztos tudnának róla mesélni. Régen a családi könyvespolcokon nélkülözhetetlenek voltak háborús, és csatákról szóló, sokszor teljesen hiteles történelmi regényei.
Azt szoktam mondani, hogy akit mind a német Gestapo, mind a magyar Államvédelmi Hatóság méltónak talál elhurcolásra, rossz ember nem lehet. S valóban, ha ma már részben elavult a munkássága, hiszen elvein, (s sajnos) erkölcsein túllépett az idő, újraolvasásra, emberségtanulására méltóak regényei, versei.
Na de ki is ez a rejtélyes, elfeledett alak? 1895-ben, a Sopron vármegyei Fülesen (jelenleg Ausztria) született Gyula diák, azonban a máig horvát többségű, jelentős német kisebbséggel rendelkező falu plébánosa ekkor még a Freissberger Gyula nevet írta be az anyakönyvi nyilvántartásba. A német származású család pár év múlva tovább költözött Somogyvárra, az édesapa a Széchenyi-uradalomban vállalt munkát.
Már fiatalon megmutatkozott a tehetsége, 13 évesen jelent meg első munkája egy vidéki lapban. Apja halála után Pestre költözik, megvalósítja álmát, s hírlapíró lesz. Kultúráról, irodalomról alkot. 1914-ben önként jelentkezik a frontra, a 29-es honvédekkel vonul ki, 1915 közepén kerül frontszolgálatra. Előbb zászlós, majd hadnagy s főhadnagyként szerel le. 36 hónap az első vonalban, emlékek fejében, szuvenírek mellén, Ferenc József király Kisezüst Vitézségi Érme, tisztként meg a III. osztályú Katonai Érdemérem, a ,,Verdienst". Természetesen minden medáliája hadiszalagon, vérvörös textil fehér csíkokkal szabdalva. 1929-ben Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatja Volhínia, Bukovina, Isonzó hősét, számtalan győztes csata résztvevőjét, egy vesztes háború - egyáltalán nem néma - tanúját.
S nemcsak a kardos-címeres jelvény (a Vitézi Rend egyenruhán hordott szimbóluma) emlékeztet, hanem ő is ugyanezt teszi a kortársaival és a következő generációkkal a Virágzik a mandula, a Ne sárgulj, fűzfa, és az És Mihály harcolt regénytrilógiájával. Nevek megváltoztatva, kitalált(?) lányok szerelmei a sorok között, s közben minden szava igaz. A bajtársak, különösen Látrányi Mihály emléke, aki éltében és holtában is emlékezteti a frontbecsületre, a helyes út megtalálására. A (meg)kemény(edett) szívű férfiak erkölcse, a gyilkos Vadász János bajtársi védelme a törvény elől, a frontbecsületért a szerelem eldobása (a főhős és André Márta, in: Ne sárgulj, fűzfa mindkét példa), hitünkért és feladatunkért érzelmeink elnyomása (Nanni és ,,Páterka" plátói kapcsolata in: Virágzik a mandula) csak a kor és a háború megértésével felfogható.
A szerelem minden regényében megjelenik. Ezek nem a mi korunk érzelmei, nincsenek vad test a testnek feszülések, egyéjszakás kalandozások, ,,kő kólák" az éjszakában. Szerelmet könyvben kétféleképp lehet olvasni, vagy inkább érezni. Totális közönnyel, várva valamit, bármit, hogy történjen, lépjünk túl ezen az unalmon vagy beleéléssel, párhuzamok keresésével, amikor az ember vagy még többet akar ebből olvasni vagy el kívánja dobni a kötetet vagy csak fogja a bal kezével a jobbot, hogy ne nyúljon a telefon kagylójához hajnali 3-kor. Gyula diák a lélekre teszi a hangsúlyt, többet viaskodik magával, mint a szerelemmel, szerelmetes - vagy éppen mást szerető - leánnyal. Somogyvárynál a búcsúcsók az orcára, az első csók az ajakra is fel tud értékelődni a bekezdés elején vázoltakig. Sőt néha mintha többet is adna.
A főhős ,,női" - bocsánat ezért a profán, pofátlan és meglehetősen sértő jelző értékű főnévért - is érdekes alakok. Lehetnek különcek, vagy éppen átlagosak, de a meseszövő rózsaszín keretes szemüvegén át mind különlegesek. A reformkorban játszódó regény ,,pirossapkás kislánya", aki először csak hasonlónak tűnik a szabadság jelképéhez, majd szinte metaforájába fordul át, vagy André Márta, aki őrlődik a piros (hopp, már megint) csizma, a hűség jelképe s az igaz szerelem között. Hihetetlenül aranyosnak találom a fiumei olasz kislány Nannit és Borislava ,,Bucika"/"Borika" Jelent. Pontosítva azt a motívumot, hogy valami csoda folytán mindketten beszélnek magyarul. Az előbbi Fiumében tanul meg a tanítóképzőben magyarul, míg az utóbbinak szabadkai (suboticai) nagymamája van. Törve beszélik, de mégis folyékonyan, komolyan mondom, ha ennek a fele is igaz lett volna, nem az angol, hanem a magyar lenne a világ nyelve.
Népszerű regényének korabeli kiadása
S érződik a következő 20 év is. A Horthy-kor revizionizmusa és empátiája (ajánlom Horthy Miklós 1938-as kassai beszédét, amelyet részben szlovákul mondott el) a ,,visszacsalogatni" kívánt nemzetiségekkel kapcsolatban. A fiumei olasz kislány, Matej, a szlovák szolga, a megkéselt román baka, a magyarokat gyűlölő horvátok, akik ellenünk, sőt a Károlyvárosban állomásozó honvédek ellen szervezkednek is, szívük mélyén mind jó emberek. Ha rosszat tesznek, csupán megtévedtek, pár szép szó, s felismerik, hogy kihasználta őket a külső és/vagy belső (mármint a Magyar Királyságon kívüli, de a Monarchián belüli) ellenség. A kommunista oroszok (de a volt cáriak s a nemzetiségek, főleg a lengyelek, úriemberek), a gyáva csehek (khmm, ebben mondjuk, lehet igazság a korabeli jelentések, memoárok szerint, vagy csak olvassunk Svejket!), a vad szerbek (kik nem szabadságot akarnak Horvátországnak, hanem maguknak megszerezni földjét) ármánykodnak. S bár időlegesen, átmenetileg a frontkatona ezeket legyőzi, érzik, hogy valami magasabb van felettük s ez nem az Isten, akihez fohászkodnak.
Győzünk Szerbiában, Montenegróban, Oroszországban, Románia meghunyászkodik, közel a győzelem. Mégis úgy érzik, valami rág belülről, a Hinterland (hátország) erkölcse összeomlóban. De majd ha ők hazatérnek, városi legényekből újból tősgyökeres kemény magyar parasztokká válnak, s felszántják az országot, a földjét pedig bevetik a boldogság magjával. Ez utóbbi már színtiszta képzelet, a propaganda becsapja az embert, úgy érzem én, 2012-ben. Persze Somogyváry ezt nem tudja, ő tényleg hisz benne, ki tudja, talán még Mauthausen koncentrációs táborában és az ÁVH pribékjei között is a szabad Nagy-Magyarországról álmodott.
Ez az álmodozás más regényeiben érződik. A Rajna ködbe vesző lovas katonája, aki az 1686-os török elleni háború elején egy meghódítandó országot lát e földben, majd szívébe zárja népe sorsát, aki egy ismeretlen lány okán menekül el, menekíti szívét e távoli tájékra, s lesz deákból marcona zsoldos katona, majd egy másik pusztai szép arcú okán ekét toló jobbágy, szívében pedig németből magyar. Mintha egy Freissberger Gyulát látna az ember, akinek kinyílik a szeme 1918-19 után (ha nem korábban).
A két háború között sorra írja történelmi regényeit. A török kor, az azt követő felszabadító háborúk, a reformkor, 1848-1849 - mind feldolgozásra méltó téma, s ő meg is írja regényeit. Közben 1928-ban a Magyar Rádióhoz kerül, s egészen az irodalmi igazgatói posztig viszi. Neki köszönhetjük a ,,hangjáték" kifejezést, tagja lesz a Petőfi Társaságnak, majd a médiában és az irodalomban elért sikerek" után politikai pályára lép, a kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja jelöltjeként 1935-ben, majd 1939-ben is képviselővé választják Csornán.
Német származása ellenére nem szívleli a nácik terjeszkedését. A háború alatt Kádár Gyula vezérkari ezredes alatt szolgál a Vezérkari Főnökség Nemzetvédelmi Osztályán tartalékos századosként, s ott sem tartja magában véleményét, hiába figyelmezteti őt parancsnoka.
Emléktáblája Budapesten
1944. március 21-én elsők között hurcolják el a Gestapósok, koncentrációs táborba kerül. Jellemző módon a németek annyira sietnek az elfogatásával, hogy csupán utólag fogadtatják el a magyar szervekkel, előbb a cselekvés, aztán a törvényesség (látszata). A szovjetek 1945-ben számára sem a felszabadulást, maximum a kiszabadulást hozzák el. Hiába ír, nem jelenhetnek meg munkái, pedig ekkor írja meg ,,A vihar a levelet..." c. regényét, amely egy Donnál férfivá érett gépészmérnök szemszögéből mutatja meg a keleti front és a háborúba sodródás embertelenségét.
1950-ben betiltják összes munkáját, majd még ugyanezen évben bármiféle vádemelés nélkül Kistarcsára szállítják. 1953. február 12-én az államvédelem rabszállító autójában éri a halál, a kórházba már nem érnek el vele...
Link
Somogyváry Gyula élete valódi magyar sors. Tartották irredentának, ellenforradalmárnak, németellenesnek, antifasisztának, kommunista ellenesnek, nacionalistának. Magyar módon gondolkodott és cselekedett egy nem magyar korban. Ötvennyolc éven át e nemzet érdekében, az iránta táplált magas hőfokú szeretet birtokában munkálkodott. Írásos művei és gyakorlati tettei harmonikus egységet teremtettek: a humanitás, a mély istenhit és a hazaszeretet nemes érzülete dobogott benne utolsó pillanatáig.
Könyvei közül ajánlom regénytrilógiáját, legnépszerűbb munkáját:
Virágzik a mandula,
Ne sárgulj, fűzfa
És Mihály harcolt.
A trilógia első két kötete a rendszerváltozást követően jelent meg - Nemeskürty István gondos szaklektorálásával és előszavával.
A regénytrilógia szociográfiai megfigyelésekben gazdag élményregény-folyam, amely az első világháború kezdetétől a Tanácsköztársaság bukásáig mutatja be a magyar történelem viharos és tragikus korszakát.
A trilógia gyakorlatilag átmenet a háborús napló és a regényes cselekményszövés között. Aki e könyvek fellapoztáig semmit sem tudott e véres történelmi vihar részleteiről, most mindent megtudhat - egy ,,középosztálybeli" ifjú szemszögéből, aki a tollat cserélte fel a karddal.
Külön meg kell említeni, hogy a trilógia harmadik része (És Mihály harcolt...), amely a Kun Béla-féle rezsim tündökléséről és bukásáról szól, több mint fél évszázad után - politikai okokból - csak most (ti.: a polgári kormány ideje alatt) jelenhetett meg újra.
Virágzik a mandula...
Somogyvári Gyula, írói álnéven Gyula diák, leghíresebb regényét tartja kezében az olvasó.Az itt közölt kép fotótörténeti ritkaság. Jobb oldalt maga a szerző, az írói-költői vénával megáldott első világháborús frontok "fűzfája" látható, bal oldalt pedig Feri, a hűséges mindenes. Fűzfa, aki hazafias érzésektől vezetve önként jelentkezett a frontra, élményregényében hűen festi elénk a gyilkos olasz front és a híres Bruszilov-áttörés miatti keleti front nem kevésbé rettenetes harcait. Ez a könyv - amely egykoron egy család könyvespolcáról sem hiányozhatott - egy világháborús nemzedék életérzését fejezi ki megkapó őszinteséggel és hitelességgel.
Ne sárgulj, fűzfa!
A Virágzik a mandula... c regény folytatása a regénytrilógia második kötete. A Ne sárgulj fűzfa! címe szójátékot takar: egyrészt a főhős becéző gúnynevére, másrészt az első világháború frontjain szenvedő katonák dacosan büszke mondására utal. Ne sárgulj! vagyis ne add fel, legyen tartásod, bármi is történik. Fűzfa szabadságra utazik haza az orosz frontról, hogy otthon más harcokat vívjon meg: a szív harcait. Az édes-bús szerelmi történet végén, a többszöri csalódás után szinte megváltás neki, hogy visszamehet a harctérre: először a bolsevik forradalom hatására felbomlóban lévő orosz, majd pedig a gyilkos olasz frontra...
Somogyváry Gyula: EGY KIDŐLT FATÖRZS ELŐTT
Vénülő fűz az istenadta.
Úgy állt napfényben, zivatarban,
mint akinek már úgyis mindegy,
hogy könny pillangók keringnek
körötte, vagy a hópihék.
Számba se vette él-e még
Vénülő fűz az istenadta
s a Duna zúg, oson alatta
nagy idő óta, zajtalan.
A vén fűz meg csak ráhajolva
- mint hogyha titkon hallgatózna -
merengve nézi. Így suhan,
áramlik, s vissza sohse jő,
Isten szolgája az Idő.
Idők partján állt, s vénült egyre,
lombot nevelt, meg levetette,
s kérgesedett az istenadta.
Csodát ugyan ki látna abban,
hogy vénülünk - itt ez a rendje -
csak a víz jár a végtelenbe
meg az Idő. Mert mind elmúlunk,
a gyökerünkből kifordulunk;
mi termő volt mibennünk itten,
magához hívja majd az Isten,
s a régi fa avarrá vál.
Egyszerre csak jön egy őszi szél
és kettéroppant majd a tél,
az utolsó szál vén gyökér
s a fa kidől, és tovahordják
és szétkorhasztják a habok.
A fűz már belenyugodott.
S akkor, egyszerre, más vihar
hajtott föl villámaival,
bömbölt, zúgott, mint ördögátok
s gyilkolta, zúzta a világot -
hagyjuk! A gondolat is fáj,
az ember szinte nem talál
pontot e meggyötört világon,
hol, mint madár a tarlott ágon,
csak percre is nyugvást találjon.
És lám, a fűz, az istenadta,
törten és csonkig hasogatva
- mikor úgy vélted, vége már -
egy szál gyökérből újra hajt
s lerázva kínt, ezernyi bajt
új gallyra törtet, s fényre vár!
Én Uram Isten! Hát e vén
még élni kíván S ölremén
az életért S új harcba kezd
Hát hányszor kell megölni ezt,
hogy magát végül is megadja
Megrendülten és áhítatba
nézem e kérges bajnokot.
S ámulva látom, hogy amott
tovább is hajt egy másik ág,
nem, nem ez nem hagyja magát
Talán csak egyetlen gyökér,
az utolsó, de él, de él
s míg él hitében verhetetlen!
Hát hajtja, egyre vérmesebben,
a nap felé új sarjait!
S én röstelkedve állok itt
hát ez a vénség, ez tanít
új reménységre engemet,
akit már szinte eltemet
a kín s a gond nehéz avarja,
hogy nincs halál, nincs elmúlás
- amíg azt Isten nem akarja!
Nézem ez újból sarjadót
és elordítom harcosan
halljátok meg ti korhadók
- kik úgy hittétek, vége van -
bénák, roncsok és összetörtek,
kiégettek és meggyötörtek!
Nincs még halál! Nincs még enyészet!
Még nem végzett velünk a végzet!
S legyen bár hegynyi omladék,
mely ránk zuhant kivájja még
győzelmes útját minden águnk,
s hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk,
mert istenáldott dacban égünk
és csakazértis százszor élünk!
Vitéz Somogyváry Gyula: ERDÉLYI INDULÓ
Elhangzott a szó, zeng az induló!
Győztesek megint: régi zászlaink.
Nézd a gúnyhatár széttiporva már!
Várnak újra mind, ősi bérceink!
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya förgeteg:
A rohanó sereg.
Lépteink nyomán, fönn a Hargitán,
Völgyeinkben lent tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs: az átkozott bilincs.
Énekeljetek, völgyek és hegyek:
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.
Erdély induló
Link
Link
vitéz Somogyváry Gyula (Gyula diák): Halott magyarok szájával szólok
Ez a föld: egy. És örökké magyar.
S aki egy marék rögéről lemond:
az pusztuljon, az nem való közénk,
az rongy!
Ki elfelejti köztünk álmosan,
hogy vállunkon a Jövő keresztje,
annak legyen a legszebb perce a
veszte!
Ki nem lát be a sírok mélyibe
s nem hallja, hogy ott nyögnek az apák:
az menjen, jaj, az menjen innen el
tovább!
Kinek nyugodt a szíve és álma,
akár mert bolond, vagy akár mert bölcs:
az hulljon le, mint fáról a rohadt
gyümölcs
Ez a föld: egy. És örökké magyar.
S aki egy marok rögéről lemond:
az járjon úgy, mint a hét gyászmagyar:
az rongy!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Híres emberek-jeles napok-évfo |
|
|
|
|
|
Offline
