|
2013-03-12 21:16:43, kedd
|
| |
| |
Németh László regényének címét hívom segítségül.
Ma, délután, egy palack bort akartam venni a Flesch lakótelep italdiszkontjában. Persze parkolót kerestem, s láttam , hogy mögöttem, jobb oldalon zsaruk parkolnak. Beálltam, s mögöttük felmentem a lépcsőn. S szemközt velem kb. tíz méterre egy halott férfi feküdt a betonon, fekete műanyag vacakkal letakarva. Látszott, hogy ősz, öreg bácsi.
Mint akit villám ért. Ilyent még nem láttam. Ütött. A rendőrök ültek a kocsiban. Bementem a boltba, s kifelé ugyanaz a kép. Fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni, miközben tudtam, hogy semmit. Olyan szörnyű volt az egész helyzet.
Jövünk, megyünk, s a betonon pedig ott fekszik egy halott ember.
"Így végzed hát te is, súgtam magamnak".
S idehaza a méltatlan halál, s szörnyű hétköznapi volta fojtogat még most is.
Előtte hívott Zsóka, Ingolstadtban immár harmadszor kórházban van Kiszsóka. az idén. Ő vérnyomást mond, én tudom, hogy enerváltság, s minden más egyéb. Fogösszeszorítva vezettem a tehetetlenségtől. A feleségem volt az okosabb, figyeltem. Beszélt a leánnyal,majd elkezdte átszervezni a következő két hetet. Holnapután utazik, s két hétig ott lesz. Úgy szeretem, hogy ilyenkor úgy tudja, hogy mit kell csinálni!
Aztán délután e két szörnyűség közt bementünk vásárolni. Soproni húgom hívott, hogy leánya a győri kórházban van, 14 hetes magzatját el kell venni, mert sérülten születne. Ez volt a vég. Elkezdtem sírni a kocsiban. Aztán erős lettem. Ez nem erő. Ez más.
Nincs értelme semminek sem. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Online
