|
2013-03-22 23:54:45, péntek
|
| |
| |
Ady Endre
Félhomályban
I
Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve, s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az szívünk rejtekén.
Talán a múlt viharzott át előtted
S előttem halkan tűnt fel a jelen...
...Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem...
Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjúság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szívembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a múltnak tiltó romja áll!...
II
A szívedből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívembe...
Egyedüli kincs tetőled:
- Amit adhatsz még nekem -
A szívedből egy-egy sóhaj...
A szívemből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívedbe...
Oly kevés maradt a múltból...
Amit néked adhatok:
A szívemből egy- egy sóhaj..
III.
Ne vádoljunk senkit a múltért,
a vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
most már... mindennek vége van! ...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
a sírra ébredt vágy felett, -
de ránézek fehér arcodra
s elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
valami csodád balzsamot,
mely elfeledtet mindent, mindent
s meggyógyít minden bánatot...
Leolvasom sápadt arcodról
a rád erőszakolt hitet
és megdöbbenve sejtem, látom,
hogy nem hiszel már senkinek!...
IV.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
s ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te a színpadon ki nem oltott vággyal
hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
én meg, szakítva emberrel, világgal,
bolyongok árván, temetetlenül.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
magasba vont és így - a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
szívünkből végképp elszállott a hit...
... Olyan a színpad, mint a lant világa,
kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad -
a boldogságért küzdtünk, mindhiába:
boldognak lenni nekünk nem szabad!...
V.
Nem jó kép itt az "őszi napsugár",
mit mi érzünk, nem késő szerelem.
A szerelem már szánalomra vár
s te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketek egyedül elkárhozni,
magammal vinném beteg lelkedet...
de végzetünkkel mindhiába küzdünk:
nekünk együtt még halni sem lehet!...
Link You take my Breath away
Ady Endre
Mesélj a csendről
Mesélj a csendről
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az: hallani, ha nincs semmi hang; milyen az, mikor az ordítás a semmibe zuhan?
Milyen a békesség, az öröm; milyen, ha valaki ezt mondja: "Köszönöm?"
Milyen vagy te? S milyen az életed? Valóban fény van a felhők felett?
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az, mikor a Harag lehajtja fejét, s a Bocsánat fényre jön, elhagyva rejtekét?
Milyen az, ha én is lehajtom fejem, mert rámzuhant a világ?, megölt a küzdelem?
S amikor meleg kéz simogat, nem csizmás láb tiporja valóvá álmomat - milyen az?...
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen a mosoly, milyen a nevetés; milyen az, mikor mindez sohasem kevés?
Milyen, ha elém jön a Vég, ha elfogyott az Élet, s mindenből elég?
Milyen lesz ott, mire azt mondtad: Haza, túl a Tündérkapun; ez lesz a Tündérek otthona? Csend lesz ott, s hangtalan szavak? Lesz-e sok, őrült, táncos pillanat? - Veled.
S meddig tart ott az életünk? - Kedvesem, oda mikor megyünk?
Mesélj a csendről, Kedvesem,
Mert bennem üvöltés van és félelem.
Mesélj, még itt a földön! - de ne szólj!, hallom így is én; Csak maradj itt velem, s gyere felém! Védj meg, mert gyermek vagyok. Takarj be éj-hajaddal, add nekem illatod...
Add nekem magad, s én odaadom életem - ...
Akkor az üvöltés csenddé válik és békévé a félelem!
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Mert bennem üvöltés van és félelem. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ady Endre |
|
|
|
|
|
Offline
