|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2013-04-01 21:42:17, hétfő
|
| |
| |
Az egyik nagy karmester életrajzában olvastam a következő kis esetet: Valamelyik opera vezénylésére készült, amikor nagyon ajánlottak neki egy énekesnőt. Valóban szép hangja volt, mégsem őt választotta. Csak akkor tudom használni, ha már megszakadt a szíve - mondta a karmester.
Az énekesnőnek két év múlva " szakadt meg a szíve", amikor meghalt egyetlen kislánya. És a világ egyik legnagyobb énekművésze lett.
Fájdalmaival igazolta Beethovent, aki egyszer azt mondta: AZ EMBERÉLET KERESZTJEI OLYANOK, MINT A KOTTA KERESZTJEI: FELEMELNEK. Hogy a hangunk meleggé érlelődjék, emberivé, s másoknak ne terhére éljünk, hanem hasznára, ahhoz szenvedések is szükségesek. Hiszen életünk értékrendjét is az elviselt és átalakított szenvedések alakítják. Ahhoz viszont, hogy a szenvedéseket ne csupán elviseljük, hanem fel is használhassuk, kevés a mi igyekezetünk.
Kapcsolatban kell lennünk az Emberfiával, Akinek megszakadt a szíve az emberért.
Gyökössy Endre |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Elgondolkodtató |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-04-01 21:35:07, hétfő
|
| |
| |
- Apám, misszionárius szeretnék lenni népem lányai és asszonyai között - jelentette ki Liliy Singh, a vékony, sötét hajú indiai kislány. A büszke hindu szempillája megrebbent. Arcvonásai csodálkozást, haragot és megvetést fejeztek ki.
- Nagy hibát követtem el - válaszolta elfúló hangon. - A missziói iskolába küldtelek, mert azt hittem, hogy jellemed elég erős, hogy ellen tudj állni a keresztyén tanításnak. Sohasem gondoltam volna, hogy az én lányom ennyire könnyen befolyásolható.
- Apám, megtanultam Jézus Krisztusban hinni - mondta Lily szerényen és alázatosan, de szilárdan - ezért egészen őszinte akarok lenni hozzád és nyíltan az Úr Jézus mellé akarok állni.
- Milyen szégyent hozol rám és az egész családra! Mit teszel velem! Anyád halála óta csak te maradtál nekem. Hogyan vagy képes ezt az új, idegen Istent jobban szeretni apádnál? - A férfi uralkodott haragján, de hangján csalódottságának egész keserűsége érződött.
- Apám, azért szeretlek úgy, ahogy eddig még sohasem szerettelek, mert annyira szeretem a megváltót - válaszolta Lily. Szemébe könnyek szöktek. Hangja remegett, úgy folytatta: - Itt nagy gazdagságban élek. Mindenem megvan, amit csak kívánok. Indiában azonban rengeteg asszony él irtózatos szegénységben, félelemben és reménytelenségben, mert nem hallották az evangélium gyógyító üzenetét, amit pedig én el tudnék vinni közéjük.
- Ebből elég! - kiáltott az apa mérgesen a lányára. Aztán meggondolta magát. Sokkal barátságosabban szólt Lilyhez: - Mutatok neked valamit.
Lily elcsodálkozott. Mit tervez apja? Lement utána a pincébe. Ott apja egy titkos ajtót nyitott ki. Sötét folyosón mentek végig, amelyet apja lámpája is alig világított meg. Egy terembe értek, amelyben néhány láda volt gondosan elrendezve. Az apa letérdelt, fogta az egyik ládát és kulccsal kinyitotta. Mi volt benne? A lámpa halvány fényénél egy halom gyémánt csillogott és ragyogott elöttük. Az apa kimarkolt egy csomót és hagyta, hogy ujjai között visszahulljanak a ládába. Lily csodálkozott. Micsoda gazdagság! Csodálkozása azonban még nagyobb lett, amikor az apa egyik ládát a másik után nyitotta ki, és látta, hogy mindegyik drágakövekkel és arannyal van tele. Az apa örült:
- Ez családunk gazdagsága, amely nemzedékről nemzedékre gyűlt össze és öröklődött. Mindez a tiéd. Nincs más örökösöm. De csak azzal a feltétellel kapod meg az örökséget, ha megtagadod új hitedet. Ezeknél a szavaknál a hindu lány ijedten hátrált. Szívében azonban nem volt kérdés. Világosan állt előtte ebben a pillanatban az Úr Jézus szava: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében azonban kárt vall". Halkan, szeretettel, de belső örömmel mondta:
- Apám, ha egyszer meghalok, nem vihetem magammal ezt a sok drágakövet és csodálatos díszeket. Ha a dicsőségben leszek mennyei Atyámnál, nem is tudok mihez kezdeni mindezzel. De tudod, most és itt van valamim, ami sokkal értékesebb ennél. Békességem és örömem van Megváltómban. Kell ennél több a földön?
Ali Singh jó ideig megkövülve állt ott. Érezte, hogy el akarja fogni a kétségbeesés. Egész gazdagsága sem képes egyetlen lányát eltéríteni ettől az úttól? Csendesen mentek vissza és leültek a verandán álló kis asztalhoz. Alkonyodni kezdett. Ali Singh megparancsolta a szolgának, hogy hozza a teát. Egy ideig egyikük sem szólalt meg. Végül az apa szakította meg a csendet:
- Nem tudom elképzelni, misszionárius legyél, de ismerem Indiát, és ezért tudom, hogy ez az élet kemény és nehéz, de mindenekelőtt nagyon magányos élet. Itthon mindened megvan, amit csak akarsz.
- Apám, nagyon jó vagy hozzám. De a földi vagyon soha nem tett boldoggá. Isten szeretete tölti be a szívemet és nagyon boldoggá tesz. Legnagyobb vágyam az, hogy ezt a szeretetet elvigyem indiai testvéreimnek is.
- A mi népünk tud gyűlölni. Sokan kasztunk árulójának fognak tekinteni. Az életedre törnek és megpróbálnak megölni. Mi lesz, ha majd a halállal kell szembenézned?
- Jézus Krisztus nem hagy el a veszély, sőt a halál órájában sem. A menny dicsőségében vár rám.
- Hagyd már abba! Nem tudod, hiszen még nem is érted, mit beszélsz. Nincs benned ilyen bátorság. A halál félelmetes: remegni és reszketni fogsz. Add fel új hitedet és terveidet!
- Megnyugszol és elengedsz, ha meggyőződsz róla, hogy kész vagyok odaadni az életemet is Jézus Krisztusért? - Ezt előszór be kellene bizonyítani.
Lily ajka ebben a pillanatban egészen elfehéredett. Fél percre mintha ijedtség suhant volna át arcán, de utána megint megjelent rajta az a békés, boldog kifejezés, ami annyira jellemző volt rá.
- Apám, te ezt most nem érted, talán később. Kész vagyok meghalni, ha Isten akarja.
Az apa letette teáscsészéjét és megkérte a szolgát, hogy hozzon egy tálkában tejet. Amikor megérkezett a tej, székén mozdulatlanná merevedett, de megparancsolta a szolgának, hogy a tálkát az asztal közelében tegye le a földre. Nem tartott sokáig, hosszú, sárgásbarna, feketefehér mintás kígyó bújt elö az asztal alól. India egyik legveszélyesebb kígyója kúszott a tejestál felé. A szolga rémülten nézte.
- Öld meg a kigyót! - kiálltott az apa.
Lily érezte, ahogy a lábán kúszott át. Ekkor hirtelen eszébe jutott: Tényleg kész vagy meghalni? Ugyanakkor imádkozni is tudott:
- Úr Jézus, ha most magadhoz akarsz venni, kész vagyok rá. Apám, nem látod, hogy Isten bátorságot adott a halál közeledtekor? Nem kell félnem a haláltól, mert az Úr Jézus megnyitotta előttem az utat az örök élethez. Halálom órájában hozzá megyek.
Al Singh hangja remegett:
-Igen most már tudom. Inkább megmérgeztettelek volna, csakhogy ne legyél misszionárius. De most látom, hogy a te Istened az igaz, élő Isten. Nem tudok neki többé ellenállni. Legyél misszionárius, Istened küldötte, ha az akarsz lenni. De ne felejts el engem, apádat sem. Nekem is beszélj Jézus Krisztusról.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Elgondolkodtató |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-04-01 21:28:33, hétfő
|
| |
| |
A nagy német költő Rainer Maria Rilke hosszabb időn át Párizsban élt. Sokat sétált a városban. Az egyik utcasarkon öreg koldusasszony üldögélt. A járókelők pár fillért ejtettek kérges, kéregető kezébe: Az asszony mozdulatlanul, földre szegezett tekintettel, minden életjel nélkül fogadta az alamizsnát. Rilkét sétáira gyakran elkísérte egy ismerőse.
A fiatalasszony maga is szokott adni néhány fillért a koldusasszonynak. Csodálkozott; hogy a költő, akit nem csak verseiből ismert melegszívű embernek, sohasem ad semmit. Nem értette; hogyan lehet egy ilyen nagyszerű ember ennyire közömbös.
Rilke észrevette, hogy mi foglalkoztatja kísérőjét és megjegyezte: - A szívének kellene adnunk valamit; nem a kezének. Néhány nappal később Rilke egy illatozó fehér rózsával indult szokásos sétájukra. Amikor a koldusasszonyhoz értek, megállt, lehajolt és a szikkadt kezekbe fektette a gyönyörű virágot.
Váratlan dolog történt: az öreg, mióta ismerték, most emelte először rájuk pillantását, majd nagy erőfeszítéssel felállt, megragadta az idegen kezét, időtől barázdált arcához szorította, és a rózsát magához szorítva elment. Napok teltek el. Aztán egy teljes hét. Az utcasarkon üresen maradt koldusasszony helye. Rilke útitársnője aggódott hogy az öreg koldusasszony talán már nem is él. A hetedik napon újra ott ült az öregasszony: Kérges, kéregető kezébe a járókelők egy-egy pénzdarabot ejtettek. Az asszony, mozdulatlanul, földre szegezett tekintettel, minden életjel nélkül fogadta az alamizsnát. - De hát miből élt egész idő alatt, ha nem járt ide koldulni? - tört fel a kérdés a fiatalasszonyból: Rilke alig hallhatóan, fejével bólogatva, mintegy önmagának válaszolt:
-A rózsából igen, a rózsából.
(J. Bill nyomán) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-04-01 21:04:05, hétfő
|
| |
| |
Egy lelkész minden erejét felemésztették a rázuhanó anyagi és családi bajok, betegségek és a rengeteg kapálás. Szinte agyon lapították a terhek. Csak teste-lelke utolsó erőfeszítésével tudott már egy-egy szolgálatra készülni. Egy este hiába húzta meg a kis templom apró harangját, nem jött senki, egy árva lélek sem az istentiszteletre. Csak várt, várt a sűrűsödő szürkületben, hogy csak egy neszező lépést hallana, de süket csend vette körül. Akkor leborult a nyikorgó padra, ráborult a kopott fára, és sírt. Rázta a zokogás. Amikor valamiképpen össze tudta szedni magát, kitámolygott a templom elé. S hangosan kiszakadt belőle: Istenem, mit csináljak? Mintegy különös ámenként kigyulladt az első fény a falu egyik házacskájában, benne pedig egy HANG: Ha nem tudsz beszélni nekik Rólam, beszélj most róluk Nekem. Egész testében reszketve, ahogy a faluban egymás után kigyulladtak a fények, beszélni kezdett róluk. - Ott, Uram, mindenki gyűlöli egymást! Könyörülj rajtuk! - Amott, Uram, a férfi most is a szőlőben bujkál a szeretőjével és sír a felesége. Én már csődöt mondtam. Te még segíthetsz rajtuk. - Az a ház, Uram, lopott kukorica árából épült. Uram, tisztítsd meg a szívüket és kezüket. - Ott, Te jobban tudod, mint én, az öreg szülők halálára várnak. Könyörülj és irgalmazz nekik! Így imádkozta végig a falut, attól az estétől kezdve minden lámpagyújtáskor. Utána mindig határtalan békességet érzett. Valami különös módon pár hét múlva újra járogatni kezdtek a templomba az emberek. Egyik este a falu öreg és bibliás parasztasszonyától megkérdezte: - Miért volt az, hogy hónapokig alig jártak a templomba, sőt olykor senki sem jött, most meg egy kicsivel többen jönnek, mint eddig? Az asszony azt válaszolta: Mert most vidámabb a beszédje, nem olyan sanyarú, mint eddig volt. Most megfényesedünk tőle.
Gyökössy Endre nyomán |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-04-01 20:06:56, hétfő
|
| |
| |
1-rész
Derengett a hajnal. Mint törött szárnyú pillangó a viharban, gondolatai fogságában vergődött az asszony. A múlt sötét árnyai suhantak el előtte, miként fájdalomtól zaklatottan, a végtelen sorstenger hullámain lovagolt képzelete, majd egy mindent megsemmisítő hörgés után, felszabadult sóhajjal távozott belőle a kínzó kétely. Nyugalom pamlagára vágyott, ahol megpihenhet a hosszú út után. Évtizedeket hagyott maga mögött, gyakori vendég már nála az emlék. Közös munkával készítenek számvetést. Álmában az ősei is gyakran visszatérnek. Közel hét évtized terhével megrakott sorspoggyászát is egyre nehezebben cipeli.
Arany csíkokat festett a Nap korongecsetjével a szoba falára. A kertből vidám madárcsicsergés hallatszott. Napi teendői valóságköpönyegben burkolózva keringtek körülötte. A nyári szellő végigsimította fáradt testét. Cihelődni kezdett. Öltözködés közben leheletfinom fuvallatot érzett a lábszárán. Jókedvűen üdvözölte a láthatatlan lényt. Szemével a pórázt fürkészte, nyolc éve ugyanazon a helyen lóg a fogason. Számtalanszor észrevette, amint a szíj magától mozgásba lendül, majd kis idő múlva leáll. Miután leült, a lábát simogató fuvallathoz így szólt:
- Isten hozott, régen beszélgettünk. Mostanság az álmaimban egyre ritkábban találkozunk. Nagyon hiányzol. Emlékszel még az első találkozásunkra? Ilyen időtáj lehetett. Talán évforduló van, és figyelmeztetni jöttél? Bocsáss meg, a pontos dátumra már nem emlékszem, öregszem, az emlékezetem már néha sántít. Azért ne hidd, hogy elfelejtettelek! Az együtt töltött éveket soha nem feledem, csak a hónapok napjait törölte ki a rohanó idő. Az első gazdiddal a menhelyre indultál. Megrágtad a szőnyeget, amiért száműztek, és nem maradhattál a lakásban. Kéttenyérnyi fekete szőrmók voltál, szomorú szemekkel, nagy gombszemekkel. Göndörfürtös füleid közül, alig látszott ki a fejecskéd, apró lábaidat barna szőrcsizma díszítette. Pár lépést tébláboltál körülöttem, fejecskédet lábamra hajtottad és elaludtál. Bokámon éreztem a simogató leheleted, és kicsi szíved gyors dobogását. Nyújtottam a beszélgetés fonalát, mert éreztem, hogy mind a kettőnknek szüksége van időre, hogy meghozzuk a döntést. Te kiválasztottál, majd gyorsan elaludtál, hogy megkíméld magad az esetleges elutasítástól. Megvallom féltem, hogy a család feje nem egyezik bele az örökbefogadásodba. Csatáztak az érvek és ellenérvek, de a végén nekünk állt a zászló, és ez volt a lényeg. Mire felébredtél, a ,,személyi igazolványodat, az oltási lapodat"- megkaptuk, és elindultunk az új otthonod felé. Amint becsuktuk magunk mögött az ajtót, ismerősként jártad be a lakást, mintha oda születtél volna, kiválasztottad a helyedet, és beilleszkedtél a család életritmusába. Soha nem rágtál meg semmit. Háládat hűséggel és ragaszkodásoddal fejezted ki.
Az elején néha nehezteltem, mert engem semmibe vettél, amikor megérkezett a falkavezér, de belenyugodtam a sorsomban. Az én szerepem a családban az lett, hogy szolgáljalak benneteket, a két "férfit". Gyönyörű évek következtek. A szerepek lassan felcserélődtek, Te lettél a főnök, mi pedig a beosztottak. Kiérdemelted a magas titulust, szorgalmasan végezted a dolgodat, védtél bennünket, és éberen őrizted a házat.
Kilenc évesen beteg lettél, egyre többet pihentél, szomorú szemekkel kértél segítséget. Az orvos megváltozhatatlan tényként közölte: gyógyíthatatlan betegségben szenvedsz, soha többé nem lépcsőzhetsz, és életed végéig drága gyógyszerekre lesz szükséged. Feltette a kérdést, vállaljuk-e? Ha nem, akkor hamarosan el kell altatni, mert véglegesen lebénulsz. Egy pillanatig sem volt kérdés, természetesen vállaltuk.
Még aznap felcipeltük a nagy lajtorját a pincéből, - amiről az ereszcsatornát tisztítottuk a tél beállta előtt, a lehullott levelektől -. Elfektettük a lépcsőn, szerencsére az öreg asztallap és a kiszolgált gyúrótábla elégnek bizonyult a mozgáskorlátozott feljáróhoz, amire piros csíkos gyapjú futószőnyeget leterítettük. Mint egy kiskirály, úgy lépkedtél rajta. Másnap az orvos alig akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogyan oldottuk meg a lépcsőzés nélküli közlekedésedet. Hamar megszoktad, eszedbe sem jutott, hogy a feljáród mellett lépcső is létezik.
Minden hónapban megjelent a doktor a gyógyszereddel. Hálás voltál a gondoskodásért, kicsit húztad ugyan a hátsó feledet, de ugyanúgy játszottál, mint a betegséged előtt. Múltak az évek, a gyógyszerek és a tünetek szaporodtak, a tested gyengült, a látásod is megromlott.
Hideg tél volt, november utolsó napja, embert próbáló fagy, a talaj kőkemény.
Azon a reggelen, a konyháig araszoltál, ott összerogytál és nem tudtál többé felállni. Szőnyeget terítettünk alád, nem sokkal később elaludtál. Örökre.
Úgy éreztük, mi is veled halunk. Egész délelőtt készült a sírod a kert végében, a fagyos föld nehezen engedett az ásónak. Nem adtuk fel, itt volt a helyed közöttünk, különben nem tudtuk volna követni az utadat. Délutánra végeztünk. Álltunk a hantnál, mécsest gyújtottunk, megköszöntük a szeretetet, a szolgálatod, a hűségedet és ígéretet tettünk, nem lesz helyetted ,,másik", hiszen hozzád hasonló úgy sem létezik. Nehéz napok jöttek, hiányod nagyon fájt, sokat emlegettünk. Egy-egy eldugott játékod előkerült a legváratlanabb pillanatban. Azt hiszem a te műved lehetett, hogy biztosítsál bennünket, nem mentél el örökre. Akkoriban sűrűn éreztem a lábamon selymes szőröd tapintását, éppen úgy, mint, a fuvallatot. A póráz is jelzett a fogason. Tavasszal a sírhalmodon bontja ki először szirmait az árvavirág, biztosan te bíztatod, hogy siessen, így akarsz örömet szerezni. Később a gyöngyvirág is ott bontakozik ki legkorábban levelei öleléséből. Feletted nyílnak a legszebb virágok.
Kora ősz lett. A nap még beragyogta a tájat. A fák pihenni tértek, tarka ruhájukat levetették, színes levélszőnyeget szőttek belőle. Barátnőm egy képet küldött át a telefonomra, amit az egyszerű készülék nem fogadott, ezért felhívott. Elmondta, a gyerekek egy fiatal kutyát találtak és haza vitték. Heteken belül az államokba utazik, nincs, aki vállalni tudná az állat ellátását, ezért a menhelyre vitték, közben ránk gondoltak...
Friss volt a bánat, kötött az ígéret, nem mentünk el megnézni. Egyébként is festés előtt álltunk, nem szerencsés helyzet ismeretlen idegen kutyával, a rumli között.
Két hét múlva a gazdid azzal állt elő, hogy a délutáni program megváltozott, a menhelyre megyünk. Meg kell, hogy ismerjem az utódodat, akihez egy hete eljárt ismerkedni, és sétáltatni.
Felvázolta hamarjában, sürgősen döntenünk kell, ha nem hozzuk haza, más viszi el. Megszegtem az ígéretem, nem ellenkeztem. Ki tudja milyen sors várt volna rá
Hazafelé hárman jöttünk. Akkor este ott álltunk előtted, és bocsánatot kértünk. Mind a ketten éreztük, megbocsátottál, de ezt követően kevesebbet tértél vissza hozzánk, és a játékaid is eltűntek.
Évek teltek el, a kis menhelyes velünk élt. Más tulajdonságai voltak, mint neked. Te csendes, de hamis kutya voltál, haraptál. Idegenek meg sem közelíthettek bennünket, ha ott voltál.
Ő vörös színű, akaratos, hisztis, mindez mellett végtelen barátságos. Te, nem követelőztél soha. Mintha az ellentéted lenne, ő mindent kibalhézott magának.
Nehezen szokott meg, egyszer meg is szökött. Ahogy múltak a hónapok, egyre bátrabb lett, lépésről, lépésre vett le a lábunkról bennünket, és vette át a hatalmat, éppen úgy, mint te, annak idején. Mi szolgáltuk hét éven át. Egy kora őszi napon megbetegedett, egy héten át küzdöttünk az életért, de feladta. Egy kicsit ismét meghaltunk mi is. Gyászunk megduplázódott. Alig pár méterre pihentek egymástól, miközben a mennyei kertben futkorásztok. Tudom, ha eljön az idő majd várni fogtok. Hetek múlva a menhelyen bóklásztunk. Egy depressziós kutyusra esett a választásunk, most Ő van velünk, ránk volt szüksége, hogy meggyógyuljon. Titeket azonban soha nem felejtünk el, velük vagytok, a szívünkben, az emlékeinkben. - fejezte be mondandóját az asszony.
Az előszoba fogason ismét nagyot lódult a bőrszíj, mintha egy kutyus lökte volna meg, jelezve, ideje indulnia.
Nem sokkal később egy sűrű erdő mellett, a keskeny úton, csendben falták a kilométereket az autó kerekei. Az ébredő reggelt madárcsicsergés köszöntötte. A Napsugárgyerekek önfeledten játszadoztak a harmatcseppes leveleken. Az asszony mélyet szippantott a kristálytiszta levegőből, frissnek érezte magát, fittyet hányt a mögötte hagyott évtizedekre. A hat-venkedők korát éli, hatvanon túl, hetvenen innen. Az andalító zene ritmusára pillái elnehezedtek. Az emlékek fátyla újfent meglibbent, megmutatva a múltba vezető ösvényt. Gyermekkorát, a származása miatt, megalázó iskolás éveit átugrotta, nem akart emlékezni azokra a tanítókra, akik gúnyosan megkérdezték tőle minden hónapban, mi volt édesapja foglalkozása 1947 előtt? Nem azért, mert elfelejtették egy hónappal korábbi válaszát, hanem, hogy megalázzák, és emlékeztessék, nem tartozik az öntudatos munkásosztály gyermekeinek táborába, akiké a jövő. Megborzongott, összehúzta magán vékony, selyemmel bélelt kabátját. Pár pillanat múlva hófehér csipkeruhában, mirtuszkoszorúval a fején, csipkekesztyűben, térdzokniban, és fekete lakkcipőben várta a templom folyosóján az elsőáldozás szentségének ajándékát. Mindössze hatan voltak. Nehéz idők jártak akkor. Bűnnek számított a hit, és Isten házának látogatása. Az el nem üldözött, be nem börtönözött papokat a hatalom addig ostorozta, ameddig békepapokat nem faragott belőlük. A folyosó gránitlapjából áradó, hűvös fuvallat épp úgy nyaldosta lábszárát, mint akkor. Miközben futott a kocsi, és fogyott az út előttük.
Szendergéséből unokája ébresztette:
- Ébredj mama, megérkeztünk! - szólongatta kedvesen.
Rendezett tágas park fogadta az érkezőket. Tarka virágágyásokkal körülölelt, emeletes sorház csillogó ablakszemei kíváncsian pislogtak a zsalugáterek közül. Vastag, mívesen faragott tölgykapu őrizte az épületbelsőt, műremeknek beillő kovácsoltvas kilincsével. Terebélyes tölgyfák alatt fehér padok terpeszkedtek, helyet kínálva a pihenni vágyónak.
- Mama, jól meggondoltad? Még visszafordulhatunk! Szeretünk, beosztjuk az időnket, és segítünk, amikor szükséged lesz rá. Mi lesz velünk? Nélküled ünnep sem lesz többé. Kérlek, gondold meg! - könyörgött a fiú.
Az asszony szeméből legördült egy könnycsepp, de nem hagyta, hogy a gyenge pillanat a tervét módosítja. Senki nem tudhatta, hogy az előszerződés ott lapult a retiküljében. Osztott, szorzott, hogy mindenkinek jusson, és jól járjon a pénzből. Eljárt az idő, gondoskodni kell magáról, hogy ne legyen senki terhére, ha a sorskereke meglódul vele. Párjával évek óta kinézték ezt a helyet. Jól körüljárták, kik az üzemeltetők, milyen szellemben, és értékrendben élik az itt lakók az életüket. Elhatározták, megbeszélték, amelyikük egyedül marad...
Az ajtó kitárult, csinos fiatal nő lépett ki rajta, szorosan mellette, szemüveges öregúr lépkedett, egyenes gerinccel, peckesen. Vidáman beszélgetve közeledtek feléjük.
folyt.köv
Szerző.Lélek Sándorné |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2013. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
68 db bejegyzés |
| e év: |
1531 db bejegyzés |
| Összes: |
8746 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1237)
- Belső kör (74)
- Család (203)
- Munka (6)
- Haverok (9)
- Iskola (10)
- Hit és vallás- versek,idézete (287)
- novellák, gondolatok, versek (73)
- 1-tál étel (56)
- A természet gyógyszertárából (146)
- Advent (100)
- Advent (9)
- Adventi gondolatok 2015 minden (29)
- Alkohol és likör stb... (13)
- Anyák napjára (18)
- Apró tea sütik (66)
- Barátoknak (29)
- Betegekért ima (27)
- Böjtös ételek (húsmente) (48)
- Bölcsességek (112)
- csibehúsos és más szárnyasok (246)
- Cukrosoknak diétás étrend (25)
- Diétásak (65)
- Dinus és Regi (48)
- Ecetekről (10)
- Egészség,életmód (461)
- Egészségünkről (97)
- EGYASSZONY az én történetem(fe (6)
- EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZE (22)
- Elgondolkodtató (85)
- Élsz,Barackvirág! (10)
- Érdekes (10)
- Finom husik (80)
- Forever (6)
- Főzés-sütés (65)
- Fűszerkalauz (41)
- Gombócok (10)
- Gyógyászat (169)
- Gyógyító gyyümölcsök,teák,olaj (136)
- gyors édesség (22)
- Gyümölcslevesek (37)
- Hal ételek (31)
- Házi mosószer és egyebek készí (4)
- Hírek a világból (70)
- Horoszkóp (47)
- Humormorzsa (9)
- Húsvét (36)
- Húsvétra töltött husik (20)
- Idézetek,szép mondások (9)
- Ima kilenced (119)
- Ima nyolcad (6)
- Imádságok,áldások. (638)
- Isten patikája. (42)
- Jó éjszakát (29)
- Jó ha tudod (91)
- Jó napot (29)
- Jó reggelt (147)
- Karácsony (55)
- Karácsonyi ételek (50)
- Kelt tészta édes és sós (121)
- Kérdések-válaszok (6)
- Kis Szent Teréz (28)
- Kívánságok (7)
- konyhai tudnivalók (54)
- Könnyű ételek,saláták,stb... (100)
- köretek (37)
- lekvárok-befőzése,szörpök (63)
- Lélekemelő (249)
- Lelkipásztori elmélkedés (220)
- levesek (63)
- mások tollából (74)
- Masszázs és Csakrák (21)
- Mikulás (4)
- Nagymama gyógyító receptje (100)
- okosságok (75)
- Olcsó, finom és házias recepte (73)
- Palacsinták édes - sós (4)
- pünkösd (9)
- Rózsafűzér (40)
- saláták (32)
- Schüssler sók (7)
- sertéshúsos (119)
- Spárgás ételek (9)
- sütemények ,édességek (472)
- Szent Ágnes (1)
- Szent András (2)
- Szent család ünnepe (2)
- Szent Erzsébet (9)
- Szent Ferenc (3)
- Szent Márton (1)
- Szent Mihály Arkangyal (1)
- Szent Mónika (1)
- Szent Pio atya (234)
- Szent Rita (9)
- Szentek (43)
- Szép történetek (48)
- Szeretett könyv (46)
- Szilveszter (3)
- Szószok (16)
- Születésnapi Köszöntők (7)
- tallózásból (15)
- Tanulságos történetek (210)
- Tésztafélék (45)
- Tudnod Kell (25)
- Túrmezei Erzsébet versei (48)
- Új év (3)
- vacsorára reggelire (47)
- Vad ételek (6)
- Versek (262)
- Viccek (37)
|
|
|
| |
- Ma: 803
- e Hét: 2287
- e Hónap: 8659
- e Év: 59450
|
|
|
Online
