|
2013-09-07 20:32:39, szombat
|
| |
| |
HAJRÁ MAGYAROK
Irányító Középpálya
Amikor Never Give Up címmel Mr. André Tanneberger új slágeren kezdett dolgozni stúdiójában, akkor az a könyv, melyhez ezt az előszót írom, még meg sem született. Nagyanyám és két nagynéném közös, 25. születésnapi ajándéka Igor Janke Orbán Viktorról írt könyve volt. kézbe vettem, nézegettem hetekig, mint aki ebédnél megszagolja a kaját. Aztán megkóstoltam... akarom mondani, elkezdtem olvasni. Sok mindent segített megérteni nekem ez a könyv. Beleláttam olyan dolgokba, amiket akkor, 10, 14, 18 évesen (1998, 2002, 2006) egyszerűen nem érzékeltem. Tegnapelőtt értem a végére. Aztán döntöttem, szinte azonnal!
A könyv szinte teljes tartalmának meg kell jelennie. Mert az olvasónak is látnia kell ugyanazt, amit én láttam. Higgyék el, látni fogják, hisz Önök nem hülyék! Átértelmeztem néhány dolgot, ami a múltban történt. A poszt fura címe azért született meg, mert én a könyv lengyel címét: Napastnik, ami csatárt jelent magyarul, megpróbáltam értelmezni. A csatár nem más, mint Orbán Viktor, akinek párja Igor Janke. Én - focinyelven szólva - maradtam a középpályán irányító poszton. Vagy fogalmazzak inkább kedvenc sportágam; a kézilabda nyelvén? Jó! Ez esetben én lettem az irányító, Igor és Viktor pedig beálló poszton játszik. Két beállós támadó taktika. Mert bizony a szigetszentmiklósi választási eredmények ismeretében támadnunk kell barátaim! Ezért a mai naptól, egészen szeptember 30-ig közreadom Igor Janke Hajrá, Magyarok! című könyvének teljes tartalmát, mindennap egy fejezetet a könyvből.
Egyébként szeretném jelen cikk első sorait megmagyarázni. Never Give Up. Vagyis soha ne add fel! Orbán Viktor politikai pályafutását ez a mondat nagyban meghatározza. Keményen érvel, rákényszeríti az akaratát munkatársaira, mert meggyőződéses, látomásos politikus. Rá szabták a fent említett slágert. Soha nem alkalmaz olyan eszközt a politikában, ami mások fizikai megsemmisülését eredményezi. Ő Gyurcsány Ferencet is csak erkölcsileg akarta ellehetetleníteni, amihez neki akkor, 2006 szeptemberében csak hátra kellett dőlnie és kérni a kávéját. S lőn, Fletó ma már politikailag halott. Orbán Viktor a posztkommunizmus kérlelhetetlen ellensége, aki 2002 után döntött úgy, hogy megkeresztelkedik. Mert tudta, hogy Isten vele van! Érezte. Ha kikapott posztkommunista ellenfeleitől, változtatott a pártján. Felelősségre vonta azokat, akik szerinte a kudarcot okozták, ugyanezen embereknek meg is tudott keresztényi módon bocsátani! Ezek közül az emberek közül az egyik ma köztársasági elnök, mert Orbán még mindig bízik benne, tisztában van szellemi képességeivel.
Végül szeretném tovább magyarázni és végképp tisztázni a cikk címét. Irányító középpálya. Itt vagyok én. Az irányítás a feladatom. Betenni a blogba a Janke-könyvet, hogy egyszer és mindenkorra semmisüljenek meg politikailag azok, akik 57 évig mást sem csináltak, csak hazudtak, elkúrták, ellopták az ország vagyonát és ügyeit. Hiszem, hogy a következő cikksorozat segít felnyitni a szemeket, vagy akinek nyitva van a látószerve, az élesebben fog látni a következő pár hónapban. Mert most, hetekkel a kampány előtt szükségünk van a politikai éleslátásunkra, amit örök időkig meg kell tartanunk. Igor tehát az első félidőben Viktor passzából rúgott gólt a posztkommunisták kapujába. Most rajtunk és a miniszterelnök úron a sor, hogy ezt megtegyük! Sok sikert kívánok hozzá!
És persze Hajrá, Magyarok!
Link
Kicsoda Orbán Viktor? Igen, hazánk miniszterelnöke. Ezen kívül focista a közelmúltig. Fontos ülések alatt is figyeli a Bajnokok Ligáját, felépített egy fociakadémiát. Ennyire szereti a futballt. A foci nélkül Orbán Viktort nem lehet megérteni!!! Erről szól a Janke-könyv első fejezete!!!
A Csatár
,,Elnök úr passzolj, elnök úr, balra add le!" - kiáltozzák felcsúti csapattársai Magyarország miniszterelnökének, amikor együtt játszanak a falusi pályán. Az ,,elnök úr" szóösszetétel félig komolyan, tiszteletteljesen, félig tréfásan hangzik. Az elnök alatt itt a Fidesz elnökét kell érteni. ,,Viktor, ma gyönge vagy!" - néha ilyesmit is kiabálnak.
A magyar miniszterelnök heti két-három alkalommal, korán reggel vagy késő este szokott edzeni a Budapesttől 46 kilométernyire fekvő, Felcsút nevű csendes kis falu egyik focipályáján. Felcsúton töltötte gyermekkora egy részét, és van itt egy háza. ,,Szorgalmas, de az utóbbi időben hízásnak indult" - panaszkodik Takács Mihály, Orbán személyi edzője. Általában normális futballtréninget tartanak kettesben: futás, kardiogyakorlatok, labdavezetés. Időnként mérkőzést is játszanak a csapattagokkal. Orbán nagyon kemény játékos. Mobilizálja a többieket: ,,Előre, gyerünk, támadni!" . Szereti irányítani a játékot.
A faluban egyszerűen csak Viktornak hívják. A felcsútiak nagyon büszkék rá, de úgy kezelik, mint bármelyik szomszédot. ,,Normálisan viselkedik, nem gőgös, ugyanolyan szerény sportoló, mint volt" - mondják róla. ,,Viktor az Viktor, gyerekkora óta ismerjük, idevalósi." Amikor Felcsútra jón, szóba se kerül a politika. A fociról, az ismerősökről, a családról beszélgetnek. ,,Az a Viktor, aki lejön ide, nem ugyanaz, mint akit a tévében látni. Normális pasas. Olyan, mint közülünk bárki" - vélekednek a falubeliek.
Nem olyan rég történt, hogy az ötödosztályban játszó felcsúti csapat egyik mérkőzése előtt a játékosok az öltözőben készülődtek. Orbán valaki másnak a helyére ült le. Az illető némi késéssel megérkezett, odament hozzá, és közölte vele: ,,Ez itt az én helyem." ,,Áá, sorry - válaszolta a miniszterelnök, és átült a helyére. Egy másik történet: ,,Még mielőtt másodszor lett miniszterelnök, egy olyan faluba mentünk játszani, ahol nem volt öltöző. Megyek a parkolóban az egyik autó mellett, hát látom, hogy Orbán egy szál gatyában éppen átöltözik ott, az utcán. Ahogy a többiek."
Orbán Viktorból már nem lesz futballsztár. De lehet, hogy a fia, Gáspár majd megvalósítja apja álmait. A húszéves, barna hajú fiatalember focista lett, nemrég mutatkozott be a Videoton második, NB II-es csapatában. Felcsúton, a futballpálya mellett találkozom vele. ,,Könyvet írok édesapádról." ,,Nagyszerű, szívesen elolvasom majd" - válaszolja udvariasan. A Videoton piros-kék mezét viseli magán. ,,Elbeszélgethetnénk, szeretném megtudni, mit jelent nektek a labdarúgás" - mondom. ,,Szívesen, de elnézést, most muszáj a pályára mennem." Ülök a lelátón Szöllősi Györggyel, a FourFourTwo futballmagazin főszerkesztőjével, aki maga is felcsúti lakos, és a Puskás Akadémia sajtófőnöke: ,,Gáspár nagyon kedves fiú, de nincs nála esélyed. Nem hajlandó senkinek sem interjút adni. Tudja, hogy mindenki az apja miatt érdeklődik iránta, ő viszont maga akarja fölépíteni saját magát." Orbán Gáspár kerüli a médiát. Meg akarja mutatni a világnak, hogy tud gólt rúgni. Édesapja rendkívül büszke rá.
Ha azt mondjuk, hogy Orbán Viktor lelkesedik a fociért, nem mondtunk eleget. A labdarúgás a miniszterelnök második élete. ,,A politikai életben összeszakadhat ég és föld, Viktor megőrzi a nyugalmát, ám amikor a sportolóink küzdenek, kitörnek belőle az érzelmek" - meséli valaki, aki nagyon közel áll Orbánhoz. Ezt a véleményt erősíti mindenki, aki valaha is volt vele stadionban, vagy esetleg csak tévén nézett vele meccset. Amikor a játékosok a pályán szaladgálnak, nem képes megülni egy helyben. Dühöng, kommentál, nem lehet vele olyankor beszélni. ,,Nemrég együtt néztük a Real Madrid-FC Barcelona meccset. Minden játékosról megvolt a véleménye - meséli egyik barátja. Amikor Orbán munkatársai a miniszterelnökkel való találkozómat intézték, előre figyelmeztettek: ha esetleg meccsre mennél vele, meg ne próbálj a futballon kívül bármit is szóba hozni! A legjobban teszed, ha egyáltalán meg sem szólalsz.
Orbán Viktor szereti a futballt, szereti Magyarországot és szereti a politikát. És ez a három dolog szorosan összefügg. Tudja, hogy a futball nem csupán játék, hanem a magyarok lelki szükséglete. Meggyőződése, hogy a labdarúgás az egyik leghatékonyabb tényező, amely hozzájárulhat a magyar társadalom erejének megújulásához. Ahhoz, hogy újjáépüljön, egészséges, dinamikus, vállalkozó kedvű társadalom legyen belőle. Orbán álma egy erős állam, erős magyar futball, erős, magabiztos, eredményeire és labdarúgóira büszke társadalom felépítése. A futballt azért is szereti, mert stratégiai játék. Meg lehet tervezni, elő lehet készíteni a taktikát. Érzelmeket kavar, van esély a győzelemre, a nagy örömre csakúgy, mint a vereség okozta elkeseredésre. Hitet, elszántságot, gondolkodást és kemény munkát követel. Mindazt, amit Orbán szeret. A pályán is, a politikában is csatár vagy támadó középpályás.
Viktor mindig is lelkesedett a fociért. Kisfiúként, amikor még a Felcsúttal szomszédos Alcsútdobozon laktak, nagyon erősen kötődött Mihály nevű nagyapjához. Manapság számos legenda kezd szövődni kapcsolatuk köré. A nagyapa adta át unokájának a legfontosabb értékeket. Ő maga harcos, kemény, vallásos, határozott alapelvek szerint élő ember volt. Mint amilyen Viktor is lett később. Bizonyára sok igazság van ebben. De van ennél banálisabb magyarázat is. Orbánék a nagyszülőkkel együtt laktak egy nem túl nagy házban, Viktor pedig a nagyapja szobájában tartózkodott a legtöbbet. Vajon azért, mert hallgatta a nagyapa hősies, hazafias történeteit, vagy inkább azért, mert ott volt a televízió, amelyen meccseket nézhetett, ki tudja?
Gyerekkorában focizott, ahol csak tudott. A középiskolában ő volt az egyik legjobb játékos. ,,Szabadidőm kilencven százalékát focizással töltöttem. A többi tíz maradt a lányokra. Más dolgokra már alig jutott időm" - mesélte Orbán Viktor, amikor egy Duna-parti vendéglőben ebédeltünk. A lányokat emlegetve elmosolyodik, ám amikor a futballról beszél, halálosan komollyá válik.
Ha elcsavargott, azért tette, hogy focizhasson. A labda mindig harcban állt nála a tanulással, a munkával, a politikával és a családdal. Mindennel. Amikor katona volt, és meg akart nézni valamilyen meccset, elrejtőzött valahol a körletben, vagy egyszerűen lelépett néhány órára. Ezért aztán büntetés várt rá, beleértve a fogdát is. A foci azonban mindennél fontosabb volt.
Az egyetemen belevetette magát a közösségi és politikai életbe. Ám a politika, a bor és a lányok mellett továbbra is a foci volt számára a legfontosabb. Azonnal beállt egy kispályás csapatba, amilyenből akkor több száz is volt Budapesten. Ezek a kis létszámú csapatok nagyon népszerűek voltak Magyarországon. Rendszeresen játszott az egyetemi bajnokság mérkőzésein, de továbbra is focizott valamelyik nagypályás klubban. Először a Felcsút SE-ben, aztán a székesfehérvári MÁV Előrében, végül pedig Budapesten, az Erdért csapatában. Mindig nagyon sok időt szentelt az edzésekre. Iskolás korában is, az egyetemen, majd politikusként is.
1989-ben az Erdért sportegyesületben volt középcsatár. Az edzésekről sosem hiányzott, de egy júniusi napon arra kérte edzőjét, hogy engedje őt el néhány napra. Jakab János szó nélkül rábólintott. Amikor az edző néhány nap múlva az autójával tartott valahova, a bekapcsolt rádióban, legnagyobb megdöbbenésére, játékosa hangjára lett figyelmes. Beszédében éppen a szovjet csapatokat szólította fel Magyarország elhagyására. Jakab ekkor arra gondolt, hogy ez a fiú alighanem hosszabb időre el fog tűnni. Nem tűnt el. Hamarosan visszatért, folytatta a focizást. A két férfi a mai napig jó barátságban van, együtt szoktak meccseket nézni.
Amikor pártelnök lett, kissé nehezebben jutott el az edzésekre, de gyakorlatilag egészen addig, amíg 2010-ben újra át nem vette a kormány vezetését, igazolt labdarúgóként játszott különféle csapatokban. Legtovább az ötödosztálybeli Felcsút SE-ben, faluja csapatában szerepelt. Rendszeresen játszott ebben az egyesületben még akkor is, amikor 1998-tól 2002-ig kormányfő volt. Miniszterelnök lévén, hét közben reggeltől késő estig dolgozott, szombat-vasárnap pedig, ha csak tehette, rohant le Felcsútra az edzésekre és a meccsekre. Felesége, Anikó gyakran panaszkodott emiatt.
2001-ben egyszer elhalasztották a kormányülést, mert csapata a horvátországi Porecbe utazott edzőmérkőzésre. Ha ő maga nem játszik, meccseket néz. Ha erre sincs módja, igyekszik legalább figyelemmel kísérni a találkozók eredményeit. Ha személyesen nem teheti meg, megkéri erre munkatársait. ,,Gyakran faggatott a részletekről. Ki mit csinál, melyik poszton játszik, ki az edző? Nem volt könnyű dolgom. Pedig számos focibajnokságról tudósítottam már. Valóban sokat tudok a labdarúgásról, és tapasztalatom is van benne. De ő többet tud nálam. Ő azon töri a fejét, hogyan kellene változtatni a csapat felállásán, melyik csapatnak milyen taktikát kellene választania" - meséli Borókai Gábor, az első Orbán-kormány szóvivője. Mivel foglalkozott korábban a kormányszóvivő? Sportújságíró volt, a labdarúgás szakértője - Orbán miniszterelnök azt szereti, ha olyan emberek vannak a környezetében, akikkel könnyen szót tud érteni.
Akkor sem sokat változott a helyzet, amikor Orbán 2010-ben másodszor lett miniszterelnök. Egy alkalommal Brüsszelbe repült az Európai Tanács ülésére. Fontos megbeszélések zajlottak akkor a kormányfők részvételével. A tanácsadóknak kint kellett maradniuk. A teremben nem volt internet-elérhetőség. A magyar miniszterelnök arra utasította tanácsadóit, hogy az ülés alatt SMS-ben tudassák vele, hogy áll a magyar bajnokság egyik mérkőzése.
Amikor 2012 júliusára a hivatalos szlovák-magyar viszony eléggé feszültté vált, ami egyébként nem számított ritkaságnak az elmúlt években, úgy alakult, hogy a Slovan Bratislava-Videoton FC Európa Liga-selejtezőn találkozott Robert Fico miniszterelnökkel. A mérkőzésen való részvételi szándékáról - a szabályoknak megfelelően - hivatalos diplomáciai jegyzékben értesítette a szlovák felet. A kormányközi kapcsolatok gyors javulást mutattak. Fico is jár időnként meccsekre, de nem olyan futballőrült, mint magyar partnere. ,,Orbán Viktor nagy focirajongó" - mondta róla a szlovák kormányfő. A mérkőzés után azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök annyira beleélte magát a játékba, hogy nehéz lett volna arról beszélni, ami elválasztja őket, ezért inkább a látottakat kommentálták, és arról beszéltek, ami a két országot összeköti, és arról is, hogyan javíthatnák a köztük lévő viszonyt. A játékosok diplomatikusan viselkedtek, az eredmény 1 - 1-es döntetlen lett. Aztán a két miniszterelnök slivovica és bor mellett megbeszélte, melyikük milyen stadionokat tervez építeni hazájában.
Amikor Orbán ugyanabban az évben Chicagóba repült a NATO-csúcsra, megkérte munkatársait, nézzenek utána, repülhetne-e München érintésével, ekkor került sor ugyanis az Allianz Arénában a Bajnokok Ligája döntőjére. Legnagyobb csalódására nem volt megfelelő légi összeköttetés. Megjelent viszont később a 2012-es labdarúgó Eb Lengyelország-Görögország nyitómérkőzésén. Donald Tusk miniszterelnök hívta meg, és nem volt kétsége afelől, hogy Orbán ott lesz a meccsen. Annál is inkább, mivel a futballhoz hasonlóan a magyar-lengyel jó viszonyt is szívén viseli. Orbán nyilvánosan támogatta a lengyel kormányt, amikor az a kijevi Eb-döntő bojkottja ellen szólított fel.
Az az ember, aki egész életét a politikának szentelte, fölépített egy nagy, erős pártot, és aki Európa egyik legismertebb politikusa, azt állítja, ha még egyszer születne, labdarúgó szeretne lenni. A legjobb, leghíresebb focista, olyan, amilyen Puskás Ferenc volt. Puskás a magyar futballsikerek megtestesítője. A vitézség, Magyarország elvesztett nagyságának jelképe. A világ egyik legkiválóbb, leghíresebb labdarúgója. Magyarország büszkesége. Orbán eszményképe. Puskás nevét minden srác ismeri a Duna mentén. ,,Száguldó őrnagy" - ez volt a beceneve.
Ha meg akarjuk érteni a mai Magyarországot, a magyarok ambícióit és gondjait, álmait és traumáit, ha meg akarjuk érteni Orbán Viktort, legalább érintőlegesen meg kell ismerkednünk az akkori labdarúgás történetével. A XX. század ötvenes éveiben a magyar Aranycsapat győzelmet győzelemre halmozott. A magyar nemzeti válogatott 1950 júniusától 1954 júliusáig 32 meccsből egyet sem veszített el! Egész Magyarország lelkesedett a futballért, mindenki azt figyelte, mit csinálnak leghíresebb játékosaik, az európai labdarúgás sztárjai: Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József, Hidegkuti Nándor.
1952-ben a magyar nemzeti tizenegy aranyérmes lett az olimpiai játékokon. 1953. november 25-én a Wembleyben játszottak Anglia ellen. Az angolok odahaza addig még soha nem veszítettek el mérkőzést. Ezen a napon kikaptak 6:3-ra. Puskás két gólt lőtt. Magyarország tombolt örömében. Ez volt az Évszázad mérkőzése. 1998-ban Tímár Péter magyar filmrendező 6:3 címmel játékfilmet forgatott, amelyben a rabok örömükben összeölelkeznek az őket őrző smasszerekkel, amikor a magyar gólok születnek.
1954 nyarán a magyar csapat bejutott a világbajnokság döntőjébe. A németek ellen játszottak. Egyértelműen a magyarok voltak az esélyesek. A csoportmérkőzések során már legyőzték a németeket 8:3-ra, biztosnak látszott, hogy ők lesznek a világbajnokok. A meccs jól kezdődött. A magyarok vezettek 2:0-ra, végül azonban 3:2-re veszítettek. Ezt Budapesten senki nem akarta elhinni. A magyarok sírtak. Már nem csupán a sportról volt szó, politikai üggyé vált a vereség. A főváros utcáin zavargások törtek ki, vádaskodások keltek szárnyra, hogy az eredményt a titkosszolgálatok és a politikusok ,,állították be". A vereséget a magyarok tragédiaként élték meg. Fischer Tibor magyar származású brit író a következőket írta: ,,Ez az éjszaka megmutatta, hogy a magyarokat nem is zavarja olyan nagyon a diktatúra. Viszont őszintén gyűlölnek meccset veszíteni." Az igazi dráma azonban két évvel később érte utol a magyar labdarúgást. 1956-ban a Budapesti Honvéd, amelyben a magyar futball legfényesebb csillagai játszottak, Spanyolországba utazott, hogy az Athletic Bilbaóval játsszon. Akkor hagyták el Magyarországot, amikor kitört a forradalom, amelyet a szovjet csapatok hamarosan vérbe fojtottak. Nem volt miért hazatérniük. Minden idők legjobb magyar játékosai közül többen is külföldön maradtak. Puskás csatár lett a Real Madridban. Háromszor nyerte el csapatával a Bajnokcsapatok Európa-Kupáját. Fölvette a spanyol állampolgárságot. Az 1956-os forradalom leverése után, a már említett Szöllősi György szerint, Magyarországot tizenkétezer futballista hagyta el. Ezt a veszteséget többé már nem lehetett pótolni. Puskás világszerte több csapatnál is edzősködött. A kommunizmus bukása után hazatért Magyarországra, és rövid időre a nemzeti válogatott szövetségi kapitánya lett, de már nem sokat tudott tenni. Temetése napján az egész országban nemzeti gyászt rendeltek el. Az Index.hu portál a halálakor a következő címmel közölt cikket: ,,Ha nincs Puskás, akkor nincs magyar labdarúgás". A magyarok néhány évtized óta általában veszítenek. Egyáltalán nem számítanak az európai labdarúgásban. A stadionok és a focipályák konganak az ürességtől. A bajnokság színvonala siralmas, szüntelenül korrupcióról hallani, a nemzeti tizenegy szinte semmilyen selejtezőből sem jut tovább. Kevés az olyan fiatal, aki egyáltalán hajlandó focizni.
,,A kommunista vezetés '56 után általában veszélyesnek ítélt mindent, ami nemzeti összetartozást és - mint '56-ban - közös cselekvést eredményezett - magyarázza Orbán egy nagyon hosszú, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia internetes honlapján közölt, kizárólag a futballnak szentelt interjúban. - Ezeket tudatosan szétbontották, sőt szétbombázták a szellemi élettől a csapatsportokon keresztül a politika világáig."
Magyarországon ma körülbelül százezer labdarúgót tartanak számon, miközben Csehországban ez a szám nyolcszázezerre rúg. ,,A magyar futballt, ami nemcsak a profikat jelenti, megskalpolták. Az utánpótlásról beszélek, a grundokról, a pályákról. Rengeteg pénzt vettek el, elsősorban létesítmények felszámolásával a gyerekektől. Nem a profi kluboktól, hanem a budapesti és vidéki BLASZ I-es, BLASZ II-es, NB III-as csapatoktól" - mondja Orbán. Sok beszélgetést folytatott arról, hogyan kellene újjáépíteni a magyar futballt. Tudja jól, az a legfontosabb, hogy kedvet csináljanak a fiataloknak, visszaadják nekik a játék örömét, elérjék, hogy a magyarok, ahogyan az ötvenes években, újra izgalommal figyeljék a bajnoki mérkőzéseket és a nemzeti csapat szereplését.
A magyar labdarúgás helyzetének javítása Orbán Viktor egyik személyes és politikai célja lett. Elhatározta, hogy részben ő maga is futballmenedzser lesz. Öt évvel első kormányának bukása után, ellenzékbe szorulva, 2007-ben Felcsúton megalapította a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát. Kezébe vette a projekt elképzelésének kidolgozását és anyagi hátterének megszervezését. Rábírta két nagy magyar cég, az OTP és a MOL főnökeit, hogy fektessenek be a labdarúgásba. Azt mondta, hogy míg az ellenzék általában destruál, addig nekik pozitív dolgokat kell végrehajtaniuk, s míg a kormány destruál, addig ők építkezzenek.
Orbán már 2004-ben elkezdett ezen a projekten dolgozni. Létrehozott egy alapítványt, amelynek maga állt az élére. Győzködte az üzletembereket, utánanézett, hogyan működnek az ilyen akadémiák külföldön. Olyan rendszert akart létrehozni, ahol a gyerekeket egyszerre edzik, tanítják és nevelik is. S létrehozta. Három évvel később megnyílt a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.
A felcsúti egyesület szerződést kötött a Videotonnal, az egyik élvonalbeli magyar egyesülettel. A felcsúti fiataloknak esélyük van arra, hogy bekerüljenek az NB I-es csapatba. A Felcsút SE pedig hivatalosan is a Videoton második csapata lett, és ma a másodosztályban játszik. Az együttes 2013 nyarán Puskás Akadémia FC néven immár önálló klubként feljutott az NB I-be.
A faluban kilenc szép focipálya létesült, egy épületegyüttes, amelyet a híres magyar építész, Makovecz Imre tervezett. A nemrégiben elhunyt Makovecz jelentős személyiség volt Magyarországon, gondolkodása közel állt Orbánéhoz. Nagy hangsúlyt fektetett a hagyományok ápolására, minden alkalommal hangsúlyozta magyarságát. Az úgynevezett organikus építészet élenjáró képviselője. Épületei mindig belesimulnak a tájba, formáikkal növényekre emlékeztetnek, sok bennük a növényi-állati motívum. Ahogyan Orbán mondja, amikor valaki idelátogat, azonnal látja, hogy ilyen épületek a világon sehol másutt nem épülnek, csak itt.
Az akadémia fiatal labdarúgók - 12-19 éves tanulók - százait képezi. Legkevesebb fél évet töltenek itt. Naponta szállítják őket a közeli általános iskolába tanulni. 2012-ben új középiskolát nyitottak, amelyben a fiatal labdarúgók mellett helybéli gyerekek is tanulnak.
Az ifjú sportolók az akadémia területén laknak. Mindenütt tisztaság, zöld növényzet, csönd. Nagy hatást váltanak ki a szokatlan formájú épületek. A termekben Puskás Ferenc hatalmas portréi függenek. A kollégiumigazgató helyettese egy lelkész, Mácsodi Ferenc, aki egy személyben lelkész és nevelő. ,,Nemcsak futballozni tanítjuk őket. Igyekszünk őket nevelni is, ezt nagyon fontosnak tartjuk - meséli, amikor körbevezet az épületeken és a sportpályákon. - Az elnök úr rendszeresen eljár hozzánk. Az akadémia a szeme fénye. Minden itt tanuló fiút ismer. Hetente ideutazik, beszélget velük, megnézi a meccseket." A világ számos országából érkeznek Felcsútra fiatalok, hogy gyakoroljanak, és magyar kortársaikkal játszhassanak.
A felcsúti labdarúgó iskola legnagyobb sikere az volt, hogy 2011-ben megállapodást írt alá a Real Madriddal. A Budapest környéki faluban a híres spanyol sportklub és az akadémia közös vállalkozásaként létrejött a Real Tanoda, azzal a céllal, hogy ott fiatal roma gyerekeket integráljanak a társadalomba a sport, a tanulás segítségével.
2009-ben Felcsútra érkezett a FIFA elnöke, Sepp Blatter, hogy Orbán Viktorral közösen kihirdesse a FIFA döntését a Puskás-díj megalapításáról. A díjat az adott évad legszebb góljáért ítélik oda. Elsőként CR7, vagyis Cristiano Ronaldo kapta meg azért a találatáért, amelyet a Manchester United színeiben az FC Porto ellen szerzett 2009. április 15-én, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ezeket - a Madriddal kötött megállapodást is és a FIFA díjának létrehozását - ha nem is maga Orbán intézte, de minden a tudtával és jelentős támogatásával történt.
Politikai ellenfelei manapság azzal vádolják Orbánt, hogy kihasználja kormányfői pozícióját a szülőfalujában lévő akadémia építésére. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Puskás Akadémia akkor létesült, amikor Orbán ellenzéki politikus volt. Semmiféle kormányzati forráshoz nem volt hozzáférése. Az építkezésbe való befektetésre és szponzorálásra sikerült néhány vállalkozást megnyernie. Most, hogy az akadémia állandóan tovább épül, az ellenzék és az Orbánnal ellenszenvező médiumok azt kutatják, hogy például nem szerzett-e ehhez törvénytelenül építési telkeket. Mendemondák keringenek Orbán kiterjedt birtokairól. Az akadémia valóban közvetlenül ott helyezkedik el Orbánék falusi háza mellett, amely szerény, egyszerű ház, külsejében alig különbözik másokétól. Nem látni itt sem őröket, sem őrbódét. Hétvégeken bárki találkozhat Felcsúton a sportruhában sétáló vagy éppen futó miniszterelnökkel. Jelenléte ott semmiféle feltűnést nem kelt.
Alcsútdobozon az Orbán család megvette azt a házat, amely egykor a miniszterelnök nagyapjáé volt, és amelyben Orbán Viktor élete első tíz évét töltötte. Miután felújították a házat, átadták használatra az akadémiának. Ma a Felcsútra edzésekre érkező fiatalok laknak benne.
2012 nyarán a focilegenda Michel Platini, az UEFA elnöke találkozott Orbán Viktorral. Amikor Platini megdicsérte - milyen jó, hogy a magyar kormányfő a futballnak szenteli szabadidejét -, Orbán tréfásan azt válaszolta, hogy nem így van, mert ő a futballért dolgozik, és szabadidejében foglalkozik az államügyekkel.
Orbán szeretné még felépíteni a Puskás Intézetet is, ahol majd feldolgozzák a család által a felcsúti Puskás Akadémiának felajánlott, Spanyolországból 2011-ben hazahozott Puskás hagyatékot. Szeretnék bemutatni, milyen volt a híres labdarúgó, hogy a fiatalok példát vehessenek róla, újra az eszményképükké válasszák, és olyanokká akarjanak válni, mint ő. Orbán töretlenül hisz abban, hogy lesz még magasan jegyzett a magyar futball.
Amikor Orbán másodszor lett miniszterelnök, legelső döntéseinek egyike az adójóváírás volt, amely az üzleti élet szereplőit hivatott arra buzdítani, hogy támogassák a sportot, a sportpályák, futballakadémiák építését, segítsék a fiatalokat. Ma már öt olyan akadémia létezik Magyarországon, amilyen a felcsúti. A magyar kormányfő nemrég jelentette be három új stadion felépítését, köztük volt a Népstadion, azaz a budapesti Puskás Ferenc Stadion teljes újjáépítését. Jelenleg ez az aréna úgy fest, mint amilyen az 1955-ös varsói Stadion X-lecia volt, mielőtt Nemzeti Stadion lett.
2012 tavaszán ötödször rendezték meg Felcsúton a Puskás-Suzuki-kupa ifjúsági labdarúgótornát (Orbán a rendezvény támogatására a legnagyobb magyarországi gépkocsigyártó céget nyerte meg), ahol mindig a legismertebb európai csapatok fiataljai vesznek részt. Itt a Videoton Puskás Akadémia legutóbb 2 - 2-es döntetlent játszott a Real Madriddal. Orbán nagyon boldog volt. Meglátta a magyar futball jövőjét. Nagyon hisz ebben. A felcsúti akadémiát tartja élete egyik főművének.
Arról, hogy mit jelent számára a labdarúgás, ő maga így beszél az akadémia honlapján olvasható interjúban: ,,Egy válogatott csapatért élünk-halunk, mert ugyan az csak tizenegy ember a pályán, de úgy érezzük, hogy az a mi nagy közös nemzeti vállalkozásunk. [...] Számunkra a futball maga az élet. Az élet, ahogy mi, magyarok éljük."
Link
A második fejezetben Igor vázolja azt a kádárista burkot, ami Orbán Viktort 18 évig, a gimnázium végéig körbevette. Viktor sosem tagadta, hogy az apja pártitkár volt, noha ezzel rendszeresen támadták.
Kádárista Burokban
Magyarország miniszterelnöke első generációs értelmiséginek számít a családjában. Szülei - Orbán Győző és Sipos Erzsébet - akkoriban szereztek magasabb képesítést, amikor ő már felnőtt fiatalember volt. 1963. május 31-én született Székesfehérváron. Családjával előbb Alcsútdobozon lakott apai nagyszülei házában, majd a szomszédos Felcsútra költöztek. Ottani házuk a falu legvégén állt. Egy ház a falu közepén tekintélyt és magas társadalmi pozíciót jelent, a falu végén épp fordítva. Orbánék otthonába nem volt bevezetve a víz. Viktort és fivérét gyermekkoruktól fogva délutánonként a mások, a tehetősebb gazdák kukoricaföldjeire küldték ki gyűjtögetni, az elhullott csöveket összeszedni, a vakációk alatt pedig egy hónapot dolgozniuk kellett a környékbeli állami gazdaságban. Otthon is sok feladatuk volt: krumpli pucolás, az állatok ellátása, udvartakarítás. Apjuk keményen nevelte gyermekeit. Amikor Viktor lázadozott, és ez gyakran előfordult, eljárt az apai kéz. Nem voltak valami jóban. Viktor számára a tekintélyt Orbán Mihály, a nagyapja jelentette, akitől számos jellemvonást örökölt. A nagyapa egyébként az egész családban nagy tekintélynek örvendett, fontos embernek tartották. Hogy megteremtse övéi számára az életfeltételeket, és bármilyen munkát is találjon, volt, hogy több mint 40 kilométert gyalogolt Budapestig. Később Viktor is hasonló céllal indult útnak, noha ő már busszal járt. Az Orbán-házban a munka kultusza uralkodott, amint az egy kálvinista, protestáns család körében szokás. A fiatal Viktor életét kezdettől fogva kemény munka és tanulás töltötte ki. Nem jutott ideje ábrándozásra, holmi hamleti morfondírozásra az élet értelme, a lét fájdalmas mivolta fölött. Kezdettől fogva racionális, szisztematikus és nagyon határozott volt. Makacs és hihetetlenül csökönyös, dacos.
Orbán azt mondja, hogy a családjában mindig is számított a fizikai erő. Faluvégi gyerek lévén, jobb híján ezzel az érvvel tudott tiszteletet kivívni a többi fiú közt. Aláhúzza: falun a fizikai erő biztosította számára a függetlenséget. Volt egy fivére és egy szigorú apja. Ebben a férfias világban kemények voltak a játékszabályok. Az erőnek jelentősége volt az általános iskolában is, mind a tanulók, mind a tanárok körében. Az iskola igazgatója szívesen alkalmazta a rendetlenkedő nebulókkal szemben. Orbán a maga helyét a focival és az öklével harcolta ki. Nem kerülte az összecsapásokat. Míg apja a fizikai erőnlétére, addig anyukája az értelmi fejlődésére gyakorolt nagyobb hatást. Édesanyja fejlesztő pedagógus volt. ,,az, hogy Viktor manapság annyira érzékeny a társadalmi problémákra, a mamájának köszönhető" - véli egyik régi kollégája.
Leghamarabb a lázadási hajlam és a függetlenségre törekvés tűntek elő Viktornál, és ezek erősen rá is nyomták bélyegüket az életére. Ha úgy érezte, hogy bármi is veszélyezteti a függetlenségét, azonnal fellázadt. Ki nem állhatta, ha valaki uralkodni akart fölötte, ha általa el nem ismert játékszabályokat próbált rákényszeríteni. Ezt már látni lehetett általános iskolás korában, később a hadseregben, egyetemista időszakában, majd amikor a politikusi pályára lépett. Ő szerette és szereti megszabni a játékszabályokat, és ha azt látja, hogy valami nem úgy fest, ahogyan elképzelése szerint lennie kellene, azonnal kimereszti a tüskéit, és cseppet sem érdekli mások véleménye. Gyermekkorától makacs volt.
A családjában nem beszélgettek politikáról. ,,Fura dolog. Semmi olyan nincs a családom történetében, ami alapot adhatott volna ahhoz, hogy kommunistaellenessé váljak. Apám párttag volt - ismeri el Orbán. - A család úgy vélte, jobb nem beleütni az orrunkat a politikába. Ez tipikus reakció arra, ami 1956 után történt. Azt mondták nekem: tanulj, dolgozz, a magad ügyeivel foglalkozz, ne járasd az eszed társadalmi kérdéseken és a külvilág dolgain. Azokat úgysem befolyásolhatjuk" - emlékezik.
A szülei párttagok voltak. Apja még párttitkár is volt a munkahelyén. Mint a magyarok többsége, alkalmazkodott a kádári rendszerhez. Orbán tehát nem otthonról hozta a kommunistaellenességét, az inkább megfigyelései és saját tapasztalatai nyomán alakult ki benne. Ha a lázadásra való hajlam gyökereit keresi, akkor az édesanyja jut eszébe. Politikáról ugyan ő sem beszélgetett vele, de azt táplálta belé, hogy ítéleteiben őrizze meg a függetlenségét. "A mamám, aki pedagógus volt, mindig azt tanította: " Úgy cselekedj, ahogyan gondolkodsz! Ha érzed, hogy valami rossz, ne tedd meg! Ha pedig úgy érzed, hogy valamit meg kell cselekedned, mert úgy igazságos, tedd meg, vedd védelmedbe!"" - mondja.
Az általános iskola elvégzése után Orbán egy elismert székesfehérvári oktatási intézménybe került. A Teleki Blanka Gimnázium jó hírű középiskola volt. Viktor angol tagozatos osztályba iratkozhatott be. Nagyon sokat dolgozott azon, hogy ezt elérje, de sikeresen letette az igen nehéz felvételi vizsgát. Egy szegény családból, kis faluból származó srác nem ismert akadályt, hogy bekerüljön egy ilyen gimnáziumba és egy ilyen osztályba. A mamája győzködte, hogy fontos a nyelvismeret, mert azzal nagyobb esélyek nyílhatnak meg előtte. És Viktor tanult is, szorgalmasan.
A Teleki Blanka grófnő nevét viselő gimnázium szolid tömbjét a XIX. század végén emelték. Testes ablakok, masszív ajtók. Az előtérben az iskola névadójának szobra. Az intézmény jó karban van, saját tornateremmel, nagy sportpályájával. Viktor osztályába hat fiú járt, és - eleinte - harmincegy lány. Szabadidejének java részét Orbán a focinak szentelte. Labdarúgó-életpályáról álmodozott, és játszott, amikor csak alkalom nyílt rá. Hitt benne, hogy karriert csinál, ha elég keményen dolgozik ezért. Vagyis focizik, amennyit csak lehet.
Viktornak ebben az iskolában is küzdenie kellett. Az övé másmilyen történet volt, mint a tanulók többségéé. Másképpen beszélt, máshogy öltözködött, más problémái voltak. Nem Székesfehérvárról származott, mint a többiek java része, hanem faluról, amit eleinte hallani és látni is lehetett. Kollégiumban lakott, ahol kifejezetten rosszul érezte magát. A nyitott falusi házból, amelyet tágas terek vettek körül, és ahol szabadnak érezhette magát, zárt, szűk helyiségbe szorult, ahol számára addig ismeretlen szabályok kötötték gúzsba. Nem akart igazodni hozzájuk, gyakran keveredett konfliktusba. Az egyik bunyót követően ki is rúgták a diákotthonból.
Szerencsére éppen az idő tájt kapott Orbán apja új munkát Székesfehérvárott, amivel egy ötven négyzetméteres szolgálati lakás is járt. Viktor tehát ismét a szüleivel lakhatott. A lakásban meleg víz jött a csapból, ami a szegényes falusi házban született és nevelkedett fiú számára valóságos civilizációs sokkot jelentett.
Néhány ismerőse azt mondja, rengeteg munkába került, hogy hozzácsiszolódjék iskolatársai színvonalához. És képes volt erre, mi több, gyorsan meg is haladta évfolyama számos tagjának felkészültségét. Ugyanakkor egykori padtársa, Hermann Róbert - napjainkban ismert magyar történész - úgy emlékszik, Viktor nem lógott ki a többiek közül. ,,Ez mítosz, amelyet ő maga is ápol, mert jól illik az életrajzába. Egyáltalán nem volt lemaradva mások mögött. Tizennégy-tizenöt évesen olvasottsága sokkal nagyobb volt az átlagnál, az enyémnél is, olyan többkötetes műveken volt túl, amiket én addig nem is ismertem" - állítja. Orbánnak egyébként soha nem volt gondja a tanulással. Szorgalmasan tanult, jó jegyeket kapott. A magatartással azonban rendre gondjai akadtak. Mint a srácok többsége, rock koncertekre járt, és már akkoriban imádta a westernfilmeket. Idővel bajuszt növesztett, és hosszúra engedte a haját.
,,Érettebb volt, mint a vele egykorúak. A gimnázium negyedik osztályában osztályfőnöki órán szavazást tartottak, aminek a lényege az volt, hogy ki tud egy bizonyos, lányokkal kapcsolatos problémát a legjobban megoldani. Viktor nyert, méghozzá lóhosszal, egy olyan osztályban, ahol többségben voltak a lányok. Felnőttnek tekintették. Úgy vélték, ő az, aki adekvát módon képes megvizsgálni a helyzetet, és segíthet megoldani a problémát" - emlékezik Hermann. Más beszámolók is megerősítik ezt. Viktor gyorsan az élre tört. Amikor pedagógusnap alkalmából a diákok és a tanárok szerepet cseréltek, Orbán lett az iskola igazgatóhelyettese. Roppant aktív volt, nemcsak a labdarúgás terén. Ha valami történt, neki ott kellett lennie. Gyakran ő maga kezdeményezett különböző akciókat. Már akkoriban könnyen teremtett kapcsolatokat, villámgyorsan reagált, és képes volt előre látni helyzeteket. ,,Az Isten is politikusnak teremtette" - mondja Hermann. Mindig abban a csapatban kívánt lenni, ahol a döntések születnek. Befolyással akart lenni arra, hogy mi történik. Eleinte azonban egyáltalán nem gondolt a politikára, és nem is értette azt. Részt vett az úttörőmozgalomban, aztán tagja lett a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ), noha - mint bizonygatja - kizárólag ifjúsági, nem pedig politikai szervezetnek tekintette.
Lehetséges, hogy maga a város volt befolyással rá, az épületek, a gazdag történelmi múlt, de az elég nyomasztó kortárs világ is. Székesfehérvár az egyik legrégebbi magyarországi település, és királyi székhely. Az ottani bazilikában koronázták meg az ország 43 királyát, tizenötöt közülük ott is temettek el. A város püspöki székhely is, tele impozáns templomokkal. A barokk óváros túlélte a háborús bombázásokat. A fiatal Viktor hamar szembesült a történelem szépségeivel, a magyar hagyományokkal és legendákkal, a királyok örökségével és a katolikus vallás szerepével. Az idő tájt ugyan, amikor a gimnáziumban tanult, nem voltak ott királyok, és a vallási élet defenzívába volt kényszerítve. A hagyományokat is igyekeztek mindenáron kiverni a magyarok fejéből. Ehelyett Székesfehérvár ,,gazdagodott" valami mással. A szovjet hadsereg egyik bázisát telepítették oda. Mindez együtt hatással volt Viktorra. Feltöltődött az Árpád-ház hagyományaival, hazájának csodálatos történelmével. Mindez olyan múlt része volt, amelyet a kádárizmus feledésre ítélt. Püspökök és udvaroncok helyett szovjet katonákat látott az utcán, a város külső részein pedig ronda laktanyákat.
Nem vált egyik napról a másikra a kommunizmus ellenségévé, de ilyen környezet és ezek a körülmények formálták öntudatát. ,,A gimnázium volt az első kis lépés az életemben az antikommunizmus felé" - mondja Orbán. A kommunista iskola, bármennyire is magas színvonalú oktatás folyt benne, nem biztosított valódi történelmi ismereteket a számára. Viktor néhány gimnáziumi iskolatársával (többek között Simicska Lajossal, aki később a Fidesz gazdasági hátterét teremtette meg), elkezdte otthon kiegészíteni a tudását. ,,A mamám azt mondta, azt tedd, amit helyesnek tartasz. Így aztán tíz társammal önképzőkört alakítottunk, és újságcikkeket, szociológiai lapokat gyűjtöttünk, olyanokat, amelyekben érdekes szövegek voltak. Ezek nem ellenzéki lapok voltak, de sok jó cikket közöltek. A cenzúra nem volt túl szigorú: megjelenhettek olyan érdekes publikációk, amelyek nem közvetlenül politikai jellegűek voltak, ugyanakkor azonban fontos társadalmi kérdéseket érintettek. Tizenhat évesek voltunk. Tanárok nélkül találkozgattunk, csereberéltük az újdonságokat."
Orbán társai politikailag sokkal tudatosabbak voltak, mint ő, amit nem is tagad ma sem. Közülük csak hárman nevelkedtek Kádár Jánossal szemben ellenséges beállítottságú családi légkörben. Felmenőik között egyházhoz kötődő emberek voltak, vagy a klasszikus, régi magyar értelmiség köreiből származtak. Viktornak akkor még voltak bizonyos illúziói a rendszerrel kapcsolatban. Tisztában volt egyébként a jó oldalaival is. Apja a városban kaphatott munkát, lakást, feljebb léphetett a társadalmi ranglétrán, és a család egyre jobban élhetett. Az önképzőköri találkozók mintegy két évig tartottak, ezt Orbán elég nehezen tudta megoldani, mert sokat focizott, fennmaradó szabad idejében pedig inkább a lányok után járkált. Nagyon fontos időszak volt ez az életében. A körben közösen kutatták mindazt, amire nem tanították őket, keresték, fürkészték a múlt titkait. A legfontosabb, hogy önként tették. Nem volt ez mindennapos dolog a hetvenes évek kádárizmusa idején.
Különböző, hivatalos és marginális lapokban megjelent szövegeket elemeztek. Nem volt dolguk a szamizdatokkal. A megismert szövegek, azok megativitása fontos intellektuális ösztönzést jelentett a számukra. Néha meglepő következtetésekre jutottak. Varga Tamás - e találkozók egyik résztvevője (a '90-es években a Fidesz tanácsadója, aki aztán összeütközésbe került a törvénnyel, és lecsukták) - egy, a mikrocsipekről szóló cikk elemzésekor azt állította, hogy az új technológiák megjelenése nyomán a Magyarországon uralkodó rendszer összeomlik, mert az elmaradott állam nem lesz képes felvenni a versenyt a gyorsan fejlődő világgal, amelyben mind nagyobb szerepet kapnak a számítógépek. ,,Akkor értettem meg, hogy mégis csak érdekel, mi történik a társadalomban. Kezdtem tisztába jönni azzal, hogy a történelemben sok a homály, a valóság egészen más, mint kellene, hogy legyen, és hogy a dolgok rosszul állnak" - mondja Orbán.
Link
A gimnázium elvégzése után Orbán Viktor a katonasághoz került kötelező jelleggel, ahol megismerkedett egy tüzértiszttel Fodor Gábor személyében akivel barátságot kötött. A katonaságnál eltöltött időszakot és egy lelki gyötrelmektől nem mentes Luca napot mutat be Igor Janke, könyvének harmadik fejezetében
Luca Napján
Orbán kommunistaellenes világnézetének kialakulásában a katonaságnál eltöltött idő volt a következő és alighanem legfontosabb lépés. Tizennyolc évesen, az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt 11 és fél hónapra be kellett vonulnia. Történt mindez 1981 augusztusában. Már ismerte a lengyelországi eseményeket, tudott a Szolidaritásról, és nagy érdeklődéssel figyelte annak tevékenységét. Sokat beszélgetett barátaival politikai kérdésekről. Gyűjtötték a Lengyelországgal kapcsolatos információkat, lelkesen szurkoltak az ott zajló szabadságkarneválnak. Hallgatták a Szabad Európa Rádiót, otthonról is hordták be a híreket. Nagyon mélyen átélték a lengyelek lázadását.
Orbán Zalaegerszegre került egy speciális egységhez, ahonnan 1968-ban a ,,prágai tavasz" elfojtására vezényelték a magyar katonákat. Tudnivaló volt, ha kitörne a háború, vagy fegyveres beavatkozásra lesz szükség, a zalaegerszegi katonákat az első vonalba fogják küldeni. 1981-ben egyre gyakrabban esett szó arról, hogy a Varsói Szerződés csapatai bevonulhatnak Lengyelországba.
Orbánnal együtt ugyanahhoz az egységhez került Fodor Gábor is, akivel később barátok, szobatársak lettek, együtt hozták létre a Fideszt, majd politikai csatákat vívtak egymással, ami Fodornak a Fideszből való kiválásához és politikai háborúskodáshoz vezetett. Gábor tüzér volt, Viktor a gyalogságnál kötött ki. Fodor Gábor arra emlékszik azokból az időkből, hogy a katonaság le akarta rombolni a személyiségüket, engedelmességre, a kommunista hadsereg szolgálatára akarta őket kényszeríteni. Erőteljes nyomást gyakoroltak rájuk, de ők szembeszegültek.
A hetvenes évektől kezdve a magyarok mindennapi életében nem volt túlságosan jelen az agresszív kommunista propaganda. Az emberek inkább csak csöndben beletörődtek a kádári rendszerbe. Nem öntött el mindent a tolakodó jelszavak hulláma, a doktriner nevelőmunka, az ideológiai agitáció. Nem úgy a hadseregben, ahol napirenden volt a primitív agymosás. A katonai szolgálat súlyos próbatétel elé állította Orbánt és barátait. A kommunista hadsereg szigorú és abszurd szabályai allergiás reakciókat váltottak ki a fiatal értelmiségiekből. Emlékeik szerint nem tudták elviselni azt, hogy olyan emberek parancsolgatnak nekik, akiknek ehhez semmiféle - sem elméleti, sem erkölcsi - alapjuk nem volt.
Viktor gyakran verekedett. Az idősebb katonák brutális módon viselkedtek az újoncokkal. ,,Csak azért tudtam ezt túlélni, mert erős voltam, és vállaltam a kockázatot - meséli Orbán leplezetlen büszkeséggel a hangjában. Nemegyszer az idősebb katonákkal is összetűzésbe keveredett. - Csak így lehetett kivívni a többiek tiszteletét" - emlékszik vissza fülig érő szájjal.
Egyszer arcul vágott egy tisztet, amiért aztán fogdába került. Sokszor kapott büntetést. Ám ez még saját bevallása szerint sem volt politikai lázadás. Itt sem tudta elviselni - az általános és a középiskolához hasonlóan - az általa elfogadhatatlannak tartott szabályokat. Mivel pedig a hadseregben az előírásokból, különösen az abszurd szabályokból több volt, mint bárhol másutt, a lázadás szelleme egyre nőtt benne.
Átugrott a laktanya kerítésén, ha el kellett szaladni borért. Beszállt a verekedésekbe, ha a helyzet úgy kívánta. Tudta, hogy csak így fogják a többiek tisztelni. Egyszer megszökött az egységétől, mert meg akart nézni egy focimeccset.
Máskor majdnem lebukott, amikor egy falusi úton ballagva észrevette, hogy megáll mellette egy katonai járőr kocsi. Rohanni kezdett a mezőn át, mielőtt még a bent ülők rájöttek volna, hogy alkalmi szökevénnyel van dolguk. A spanyolországi labdarúgó-vb idején épp a Spanyolország-Anglia meccs alatt kellett volna valahol az egységénél jelentkeznie. Nem tette meg. Elbújt. A találkozó első félidejét a tüzéreknél nézte meg, a másodikat a hadtáposoknál. Akkor nem találták meg azonnal, de később megfizetett ezért. A Brazília-Olaszország mérkőzés ideje alatt zárkában volt. Ám korábban voltak már komolyabb, tisztán politikai természetű ,,élményei" is.
A kommunista állambiztonsági szolgálat megpróbálta beszervezni Orbánt. ,,Nagy nyomás nehezedett rám, nem volt könnyű kibújni alóla" - meséli. Háromszor kellett jelentkeznie a politikai tisztnél. Nemcsak neki, több más fiatalnak is tettek ilyen ajánlatot. Arról faggatták, hogy mit gondol Lengyelországról, a világról. Nem voltak ezek direkt politikai beszélgetések, de a politika körül forogtak. A tiszt nem volt agresszív. Jóízűen elbeszélgettek. ,,Olyan volt, mint amikor egy jól képzett, idősebb tanár beszélget fiatal növendékével - emlékezik vissza Orbán - Végül megkérdezték, nem akarom-e szolgálni a társadalmat, cserébe különféle előnyökhöz jutok az egyetemen. A támogatás legváltozatosabb formáit ajánlották fel." Orbán beismeri, hogy igen erős nyomás alatt érezte magát. Visszautasította az ajánlatot. ,,Azt mondtam, hogy én erre egyszerűen alkalmatlan vagyok, mert képtelen vagyok tartani a számat. Magyaráztam, hogy itt nem a politikáról van szó. Elmondtam, hogy nem tudnék ilyen kettős életet élni. Makacsul állítottam, hogy lélektani okokból nem lennék erre képes." És sikerült kivágnia magát, elengedték. ,,Szerencsére nem volt mivel megzsarolniuk. Tisztában voltam vele, hogyha bármibe bele tudtak volna kapaszkodni, nem lett volna esélyem. De nem találtak semmit" - emlékszik vissza.
A magyar hadsereg ekkortájt nem örvendett különösebb társadalmi elismertségnek. Az emberek lenézték, kinevették a katonaságot. Elsősorban azért, mert siralmasan volt megszervezve, nyomorúságos, kétségbeejtő képet mutatott. Nem tartották történelmi hagyományokkal bíró, az állam, a nemzet számára fontos intézménynek, még annyira sem, mint ahogyan ez Lengyelországban volt. Nem tekintették olyan helynek sem, ahol a fiatal férfiak fizikailag megerősödhetnek, vagy valamilyen hasznos nevelésben részesülnek. ,,Gyűlöltük az egészet - fogalmaz egyértelműen Orbán. - Zalaegerszegen világossá vált előttem, hogy az állam rosszul van megszervezve, és hogy ezen változtatnunk kell."
1981 decemberében bekövetkezett a legrosszabb. A hangulat rendkívül feszült lett. A tisztek ingerülten járkáltak. Mindannyian tudták, hogy ha valami váratlan dolog történik a Varsói Szerződésen belül, az ő egységüket harcba küldik. A jelek arra mutattak, hogy a helyzet a lehető legrosszabb irányba fejlődik. Mi több, emlékszik vissza Fodor Gábor, a katonák többsége is úgy gondolkodott, ahogyan azt a fejükbe verték a kommunista propagandisták. A katonasághoz általában egyszerű, képzetlen fiúk vonultak be. Az olyan fiatalok, mint Viktor és Gábor, akik érettségiztek, aztán egyetemre készültek, intellektuális szempontból fölötte álltak a többieknek. Nem nagyon találtak maguknak beszélgetőtársakat. ,,Sok tiszt és sorkatona meg volt róla győződve, hogy a lengyelek lusták, nem akarnak dolgozni, ezért sztrájkolnak, és ezzel tönkreteszik a gazdaságukat, nekünk tehát csatlakoznunk kell a szovjetekhez, hogy rendet teremtsünk, hogy a lengyelek újra elkezdjenek dolgozni, lábra állítsák a gazdaságukat" - emlékszik vissza Fodor. Állandó stresszben voltak. Egyik nap azt mondta Fodornak az egyik tiszt: ,,Riadókészültségben kell lennünk. Speciális készültségi körletbe kell átvonulnunk teljes fegyverzettel, üzemanyaggal feltöltött gépkocsikkal." Gábor döbbenten hallgatta.
December 11-én, két nappal a lengyelországi hadiállapot kihirdetése előtt az egység egy részét speciális előkészítő táborba vezényelték. Éles lőszert kaptak, sátrakban aludtak, éjszaka riadóztatták őket. teljes készültségben várakoztak. Az ilyen táborból csak harcba lehetett indulni. A december 12-ről 13-ra virradó éjszaka fagyos volt. Viktor ezt az éjszakát parancsra várva, kezét a jéghideg géppisztolyra szorítva töltötte. Csak konzervet kaptak enni. Óriási volt a feszültség, érezték, hogy valami történni fog, de még nem tudták, mi lesz az. ,,Azt nem lehet elfelejteni. Borzalmas volt az egész" - emlékszik vissza Orbán.
Fodor megkérdezte a tisztektől, hogy mire várnak. ,,Várunk, mert Lengyelországba kell mennünk" - szólt a válasz. Fodor: ,,Számomra ez tragédia volt. Azt hittem, nem élem túl. Töprengtünk, hogy mit kellene tennünk. Arra gondoltam, hogy ha Lengyelország ellen irányítanak minket, én dezertálok. Féltem."
Orbán: ,,Óriási erkölcsi dilemma előtt álltam. Mit tegyek, ha kiadják a menetparancsot? Szerettük Lengyelországot. Lengyelhonba menni és ott lengyelekre fegyvert fogni borzalmas dolog lenne. Tudtuk, hogy a rossz oldalon állunk. Mit tehet az ember, ha a rossz oldalon álló hadseregben szolgál? Nem volt jó válaszom erre a kérdésre. Nem láttam kiutat."
Végül kiderült, hogy mégsem indulnak. ,,Rájöttünk, hogy eszerint nem volt Lengyelországban fegyveres ellenállás, és ezért nem vezényeltek minket oda. Gyanítottuk, hogy a lengyel és szovjet kommunisták elintézték az ügyet egymás között, nem volt szükségük külső segítségre" - emlékezik Orbán. Voltak tisztek, akik nem bírták a feszültséget, és sírva fakadtak.
,,Azt gondoltam, Lengyelországban mindennek vége - mondja most beismerően Orbán. - Jó fél évvel később, amikor leszereltem a katonaságtól, ugyancsak meglepődtem arra a hírre, hogy tovább tart az ellenállás a Visztula mentén. Akkor megértettem, hogy ez tartós dolog lesz, a Szolidaritást nem sikerült végérvényesen legyőzni. Megértettem, hogy az az ellenzék már elpusztíthatatlan. Ez volt a legjobb hír, amit csak kaphattunk."
Nem vonultak Katowice, Gdansk, Varsó ellen. És ha mégis menniük kellett volna? ,,Nem tudtam, mit teszünk, ha elindítanak bennünket - ismeri el Orbán. - Az ember nem lehet eléggé okos. Meg kell várni, hogy mi történik, s csak aztán dönteni, hogyan tovább. Akkoriban francia egzisztencialistákat olvastam. Az ember csábítást érez, hogy eltöprengjen azon, mit fog tenni, ha valamilyen abszurd, extrém helyzetbe kerül. Rájöttem, hogy nem lehet így gondolkodni. Nem lehet azon morfondírozni, hogy mit teszel holnap. Várj türelemmel, és a gyakorlat meg a tapasztalat majd megmutatja, miként viselkedjél."
Honnan jutott hozzá a francia egzisztencialisták műveihez ez a 18 esztendős fiú az egységnél, ahol sem a sorkatonák, sem a tisztek többsége egyáltalán nem olvasott? ,,A katonai könyvtárból" - mondja nagy vidáman Orbán. ,,Volt ideje olvasni? - faggatom tovább. ,,Én ott főleg azon törtem a fejem, hogy mit kezdjek magammal. Ott nem volt mit csinálni!" Abszurdba csomagolt gulyáskommunizmus. A magyarok saját bőrükön tapasztalták meg ezt a rendszert 1956 után. A kommunizmus enyhébb változata volt ez, amelybe belekevertek (mint egy klasszikus gulyásba) egy evőkanálnyi szocializmust egy csipetnyi kapitalizmussal. Aztán ezzel az olcsó gulyással, vagyis viszonylagos jóléttel ,,megvették" a magyar társadalmat.
A közel egy esztendei katonáskodás mély nyomot hagyott Orbánban és társaiban. ,,Ha valaki, aki szabadságra vágyott, 18-19 évesen egyszer csak a Varsói Szerződés egyik legrosszabbul működő hadseregében találta magát, akkor egy év után, ha viszonylag intelligens volt, csak a rendszer ellenségeként kerülhetett ki onnan" - mondja Kövér László, Orbán barátja, és egyik legközelebbi munkatársa.
Fodor és Orbán a katonai szolgálat végeztével határozott antikommunista lett. Minden jel arra mutat, hogy ott, Zalaegerszegen csírázott ki annak az új csoportosulásnak a radikalizmusa, amely napjainkban Közép-Európa legnagyobb, tevékenységében továbbra is következetesen radikális pártja.
Link
A Hajrá, Magyarok! negyedik fejezete vázolja egy kialakuló, rövid életű, nem mindennapi barátság alakulását Orbán Viktor és Fodor Gábor között, majd bemutatja, miként kezdődött el a kádárizmussal szemben folytatott macska-egér harc, végül pedig szó lesz Waclaw Felczak professzorról, aki rávette Viktorékat a pártalapításra!!!!!!
Lengyel Tanács
1982. november 10-én meghalt Leonyid Brezsnyev. Amikor másnap reggel a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem egyik professzora előadás előtt egyperces néma tiszteletadásra szólított fel, az első évfolyam három joghallgatója ülve maradt. Az előadó ordítozni kezdett, hogy ez botrány. Akkor a három diák felállt, és kiment. Az egész egyetemet bejárta az eset híre. A három hallgató között ott volt Orbán Viktor és Simicska Lajos, a Fidesz későbbi alapítói, napjainkban pedig a magyar közélet és az üzleti világ meghatározó személyiségei
Viktor két hónappal azelőtt kezdte az egyetemet. Az első pillanatoktól fogva nyilvánvaló volt, hogy radikális antikommunista. A jogot választotta. Mint maga mondja, ez negatív választás volt. Attól tartott, hogy nem veszik fel a bölcsészkarra, amely akkoriban a legnagyobb presztízsnek örvendett. Budapesten eleinte a jogászkollégiumban lakott, majd átkerült az elitnek számító, később épp általuk Bibó Istvánról elnevezett szakkollégiumba, amelynek különleges jellege volt, valahol a kollégium és egy független felsőoktatási intézmény között helyezkedett el.
A szakkollégiumok sajátos szerepet töltenek be Magyarországon. Olyan helyek ezek, ahol nemcsak lakik az ember, hanem a foglalkozások egy része is ott zajlik. A jelzett időben igen széleskörű autonómiával dicsekedhettek. A szakkollégiumokat ugyan a felsőoktatási intézmények által kijelölt igazgatók vezették, de mellettük ott állt egy független önkormányzat, amely az igazgatóval közösen határozta meg, mi történjék a kollégiumban. A tanárok és a hallgatók együtt laktak ott. Egyenlő jogokkal rendelkeztek, karöltve állították fel a belső szabályzatot, döntöttek arról, hogy miként folyjék a kollégiumi élet, mit engedélyezzenek, és mit nem, milyen foglalkozásokat szervezzenek. Ez a belső önkormányzatiság az akkori körülményekhez képest meglehetősen széleskörű volt. Az előadók és a diákok nagy szabadsággal rendelkeztek a foglalkozások és a kollégiumi élet megszervezésében. A kollégium önkormányzatának megválasztása teljesen demokratikus volt, a bentlakók rivalizáltak egymással, kampányoltak a szavazatokért, a támogatásért.
Az első hasonló magyar intézményt még az I. világháború előtt hozták létre. Az Eötvös Lóránd alapította kollégiumnak a magyar elit kinevelése volt a feladata, tehetséges vidéki fiatalok begyűjtésével. 1950-ben az intézményt megszüntették. A szocializmusban nem volt szükség elitre, arra a szerepre a munkásosztályt jelölték ki. De hét évvel később újra lehetővé tették a kollégium megnyitását. Az egyetem válogatott, szűk hallgatói csoportja kaphatott itt helyet. A legjobb professzorokat hívták meg előadónak. A diákoktól nagyon magas felkészültséget vártak el. Olaszul, németül, franciául kellett tudniuk olvasni tudományos értekezéseket. Ha egy hallgató nem ismerte az adott nyelvet, amelyen az olvasásra szánt dolgozatot írták, plusz időt kapott, de mindenképpen el kellett olvasnia a szöveget.
Az Eötvös Kollégium a legtekintélyesebb ilyen intézmény volt Budapesten. A '80-as években a joghallgatók ennek a mintájára saját szakkollégiumot akartak létrehozni. Ez 1983 tavaszán sikerült is, amikor megkapták a csendes és hangulatos Ménesi út egyik épületét. Az 1956-os Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot betöltő Bibó Istvánról nevezték el az intézményt (a hivatalos jóváhagyás csak két évvel később született meg), Bibót a forradalom alatt nevezték ki. A kormányt egy nappal ezt követően megdöntötték. Amikor a szovjet csapatok megtámadták a Parlamentet, és már bent is voltak az épületben, Bibó behúzódott az egyik kis irodába, és ott írta meg a magyarokhoz és a világhoz intézett felhívását. Mindenki elmenekült, de ő nyugodtan kivárta az orosz katonák megjelenését, akik a Parlament elhagyására kényszerítették. A következő év tavaszán a kádári karhatalom letartóztatta, és végül életfogytiglanra ítélték. Bibó elsősorban független politikai gondolkodóként vált ismertté. Az államról és a magyar társadalomról, Közép-Európáról kialakított gondolkodásmódja nagyon fontos volt Orbán Viktor számára, különösen politikai tevékenysége első szakaszában.
A magyarok a XX: század elejétől fogva megosztottak voltak, egy részük ,,urbánus", azaz városi, kozmopolita és liberális lett, más részük pedig ,,népi-nemzeti" - vagyis a falvak, kistelepülések, a hagyományokhoz erősebben kötődő, hazafias beállítottságú állampolgárok csoportját alkotta. Ez a megosztottság igen mélynek bizonyult. A magyar elitet a mai napig meghatározza. A két tábor szívből gyűlöli egymást, és ez sokkal nagyobb ellenségeskedést szül, mint a lengyelek belső megosztottsága. Bibó megkísérelt létrehozni szintézist a két csoport eszmevilága között, a nemzet egyesítésének lehetőségeit keresve. Fennállásának első szakaszában a Fidesz is ehhez a gondolathoz igyekezett igazodni.
Kövér László, az Országgyűlés jelenlegi elnöke, Orbán néhány évvel idősebb barátja, aki hozzá hasonlóan vidéki származású, így beszél erről: ,,Budapesten volt egy nagyon szűk, a fiatal városi értelmiség soraiból verbuválódott elit, sokan közülük zsidó származásúak voltak, akik demokratikus ellenzéknek nevezték magukat, és később létrehozták a Szabad Demokraták Szövetsége nevű liberális formációt. És volt egy másik, vidéki emberekből álló csoport, soraiban számos íróval, amelyik a nemzeti érdekek mentén próbált egyezkedni a hatalommal. Ők alakították meg később a konzervatív Magyar Demokrata Fórumot. S volt egy harmadik csoport is, a reformok iránt nyitott kommunisták csapata. Nekünk mindegyik körből voltak tanáraink és nevelőink. Formálisan egyik társasággal sem kapcsolódtunk össze, de jó viszonyt ápoltunk mindegyikkel. Igyekeztünk tanulni tőlük. A lengyel Szolidaritás szellemét kerestük. Egy olyan ellenzékét, amely mindenkit összefog. Számunkra nagyon fontosak voltak Bibó István eszméi."
A Bibó István Szakkollégium kezdettől fogva rangos helynek számított, ahol pezsgett az intellektuális, társasági és sportélet, utóbbiban vezető szerepet játszott a foci. Viktor régi, jó gimnáziumi iskolatársával, Simicska Lajossal együtt került be ide.
A kollégium akkori lakóinak nem csekély hányada idővel a legbefolyásosabb körök tagjává vált Magyarországon: parlamenti képviselők és házelnök, miniszterelnök, miniszterek, agytrösztök vezetői, alkotmánybírák, polgármesterek, üzletemberek lettek; 2012 májusában Áder Jánost államfőnekA hallgatók különböző, az uralkodó hatalomtól távol eső körökből hívtak meg embereket, többek között az 1956-os forradalom résztvevőit, de beszélgettek olyanokkal is, akik nem megdönteni, hanem megreformálni akarták a kommunizmust. 1984-85-ben gyakori vendége volt a kollégiumnak az akkori ellenzék vezéralakja, Kis János, a liberális Szabad Demokraták Szövetsége egyik leendő alapítója és első elnöke, aki ki volt zárva az egyetemi előadók sorából. A fiatalok találkoztak Soros Györggyel is, a magyar származású milliárdossal, aki később lelkesen támogatta őket. Soros 1984-ben a saját nevét viselő alapítványt hozott létre, amely a liberális gondolkodás legfontosabb, nem mindennapi befolyással bíró központja lett Közép-Európában. Mint az egyik régi diák meséli, Soros akkoriban megajándékozta őket egy nagyon veszélyes, felforgató jellegű, a rendszer ellenségének számító berendezéssel, egy másológéppel. Külön helyiségbe került, vasráccsal elzárva. Telefonkészüléket is kaptak, ösztöndíjakat, tanulmányutak lehetőségét Angliába és az Egyesült Államokba. Sorosnak nagyon megtetszettek ezek a fiatal forradalmárok. Akiknél persze felbukkantak a konzervatív népi írók is. A kollégium lakosai nemcsak politikai témájú szemináriumokat szerveztek, olyan kérdésekkel is foglalkoztak, mint a szegénység vagy az ökológia, ami már-már súrolta a felforgató tevékenység határait.
***
A Bibó Szakkollégiumban barátság bontakozott ki Fodor Gábor és Orbán Viktor között. Előbb barátok voltak, azután együtt hozták létre a Fideszt, váltak e szervezet legjelentősebb alakjaivá, majd pár év múltán a párt egymással versengő belső platformjainak vezetőivé. Idővel ellenfelek lettek, sőt politikai ellenségek. De akkoriban még együtt voltak.
Egyszerű, frissen felújított szoba a Ménesi út 12-ben. Előbb két, majd három ággyal. A szoba lakosai - Fodor Gábor és Orbán Viktor - rengeteget beszélgettek zenéről, könyvekről, filmekről, politikáról, fociról és persze a lányokról. Mindkettejüket körülrajongták a nők. Jóképű, rokonszenves, karizmatikus, intelligens ifjak voltak. És még lázadók is. Barátkoztak, de különböztek egymástól, fizikai tekintetben is. Gábor magas, vékony, szőke fiú volt. Viktor alacsony, zömök, barna srác. Ami összekapcsolta őket, az a kommunistaellenesség volt, az államrendszer megváltoztatásának célja. Gábor könyvek között nevelkedett, katolikus, művelt, meglehetősen antikommunista beállítottságú, de nyitott családban. Viktor egy szerény kis faluvégi házból jött, ahol vallásról szó sem esett, a politika idegen dolognak számított, és a fizikai erő kultusza uralkodott. Gábor az érzékenyen bonyolult témákhoz nyúló, kifinomult európai mozit szerette, Viktor a westerneket, ahol a jó vívja harcát a rosszal, a szerepek tiszták és egyértelműek. Nem jártak együtt filmet nézni, mivel nehéz lett volna olyan alkotást találni, amelyik mindkettejüknek tetszik. Gábor a festészetet szerette, Viktor a focit. Gábor a kompromisszumok kötésének és a konfliktusok feloldásának mestere volt, Viktor a problémák gyökereit kutatta, és nem riadt vissza a konfliktusoktól, tört előre, a legjobb akart lenni. A legjobb a csajozásban, a tanulásban, a kollégiumi élet szervezésében. Mindketten jó humorú és elbűvölő társasági emberek, fáradhatatlanok. Kitűnő tanulók, akik ugyanakkor nem zárkóztak el a bulizástól és a magyar bortermelés gyakori tesztelésétől sem.
Kölcsönösen rajongtak egymásért. Szerfelett kedvelték a másikat, és tanultak egymástól. Viktor kileste, mit olvas a barátja, és ő is rávetette magát ugyanazokra a könyvekre. Nagyon igyekezett, hogy intellektuálisan felnőjön hozzá. Köstler, Kafka, Orwell, Esterházy, Michnik: a közép-európai értelmiség alapcsomagja az 1980-as években. Ebbe a világba Gábor vezette be.
A fiúk együtt jártak jó kemény zenét hallgatni. Budapesten akkoriban erős volt az alternatívrock-mozgalom. Számos underground zenekarnak nem jelenhetett meg lemeze. Viktor nem ismerte ezt a közeget. Gábortól kapott magnókazettákat. Viktornak egyre jobban tetszett a dolog, és arra kérte Gábort, hogy vigye el magával koncertekre.
Gábornak pedig mind jobban imponált Viktor szorgalma. És az, ahogyan ráérzett a hangulatokra, ahogyan képes volt meggyőzni az embereket. Tetszett neki Viktor problémamegoldó-képessége, határozottsága és dinamizmusa. A változásokra, a világ újrateremtésére irányuló szüntelen sóvárgása. A kérlelhetetlensége.
Gábor foglalkozott illegális kiadványok terjesztésével is. Viktor még nem kötelezte el magát az ellenzék oldalán. Ő a kollégiumi élet szervezésével volt elfoglalva.
***
Viktor lett a hallgatói önkormányzat elnöke. A kollégium vezetőivel együtt dönthetett arról, miként szerveződjön a nap, milyen foglalkozások legyenek, mit tanuljanak a diákok. Mindenre befolyással akart lenni. A kollégiumban folyvást többórás viták zajlottak különböző kérdésekről: a labdarúgásról, a tanrend alakulásáról, mit kell tenni a jobb tanulási eredmények érdekében, de arról is, mi módon lehetne megdönteni a fennálló hatalmat és megváltoztatni Magyarországot. Viktor konfliktusokba keveredett az előadókkal, a kollégium vezetésével. Az egyik ilyen vita tárgya a hallgatók fakultatív dolgozataival függött össze: Orbán azt akarta, hogy a diákok készítsenek saját tanulmányokat, és dolgozzák fel a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat. A hasonló viták során Orbán igen agresszívan lépett fel ellenfeleivel szemben. Gábor és Kéri László professzor - politológus, aki felügyelte a kollégiumi munkát, és magát Viktort is tanította - ellenezték ezt a stílust, az ilyesfajta megoldásokat. Kéri akkoriban hosszú órákat töltött el Orbánnal és társaival vitázva. A professzor így emlékszik erre: ,,Ők mindenkire azonnal rá akarták kényszeríteni az elképzeléseiket. Volt egy csomó ostoba ötletük. Mindent szabályozni akartak, amit csak lehetett. Az első pillanattól látszott, hogy Viktor dominál a többiek fölött, hogy képes rájuk kényszeríteni az akaratát, és hogy nagy meggyőzőerővel bír. Ennek ellenére ki nem állhattam őt."
A vita annyira elmérgesedett, hogy egyszer csak Kéri nem bírta tovább: ,,Elnyomtok másokat! Éppen, hogy ti nem hisztek a szabadságban! Azt akarjátok, hogy mások olyasmit tegyenek, amihez semmi kedvük! Úgy viselkedtek, mint a bolsevikok!" - kiabálta, és elhagyta a termet. Még visszalépve odavetette: ,,De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál. És tudod mit? Ha egyszer hatalomra jutsz - mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer majd te dirigálj itt -, a Stumpfot meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, te ki voltál egykoron!" - azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta.
Kéri távozott a kollégiumból, Orbán nem. Néhány esztendő múltán Kéri mélyinterjút készített Orbánnal. Aztán megint elszánt ellenfelévé lett. Olyan ellenfelévé, aki nagy rokonszenvvel és tisztelettel képes beszélni róla. A viszony kölcsönös. Orbán a mai napig úgy emlegeti Kérit, mint egyik első és legfontosabb tanárát. Bő tíz évvel később Stumpf - a vita idején a szakkollégium igazgatója - Orbán miniszterelnöki kancelláriájának vezetője lett.
Ma Orbán Viktor elismeri, hogy a katonaság után valóban agresszív volt. Nem volt ezzel egyedül. Ez az állapot - a folytonos harc, az indulatok és frusztrációk - kifejezést nyert a kollégiumban megszervezett focicsapat elnevezésében is: Zalaegerszegi Regresszivitás. Fél évvel később, amikor már kissé lecsillapodtak, megváltoztatták a nevet Unitasra.
Orbán, aki annyira felbosszantotta a tanárát annak idején, 20-21 éves volt. Kéri professzor mindenre megesküszik, hogy amikor azt mondta, miniszterelnök lesz, esze ágában sem volt dicsérni vagy örömöt szerezni neki. Mégis alighanem az első volt, aki megjósolta Orbán további pályafutását. A reformkommunista Kéri viszonya Orbánhoz, a tanár és a diák viszonya specifikus volt, és az is maradt.
A kollégium az akkori időkhöz képest nem mindennapi hely volt. Esténként és éjszakába nyúlóan folytak a viták. Különböző dolgokról szavaztak, vitatkoztak, érveltek, veszekedtek, győzködték egymást. A Bibó Szakkollégium szinte permanens konfliktusban állt az egyetemmel. Teljesen független sziget volt a kádárista Budapesten.
Természetesen, mint minden koleszban, itt is ment a bulizás, a kemény ivászat, és sokat fociztak is. Még mindig nagyon fiatalok voltak, de egyre magabiztosabbak, akik próbálgatták, mi is a demokrácia. Fokozatosan elkezdték érzékelni azt is, hogy valami nem mindennapi dolog részeseivé válnak. Minden hónappal egyre nehezebb volt elfogadniuk a rendszert, amelyben éltek. Úgy vélték, az ellene való fellépés legjobb módja a függetlenség kis szigetinek megteremtése. Ilyen kis szigetek keletkeztek Budapest különböző helyein. És mindaddig, míg zárt közösségekként működtek, a hatalom megtűrte őket. Csakhogy a független mozgalmak mind szélesebb köröket érintettek.
Orbán Viktor számára a legemlékezetesebb foglalkozást Fellegi Tamásnak az 1956-os forradalomról szóló előadássorozata jelentette. (Fellegi előbb a második Orbán-kormány minisztere lett, azután 2012 nyaráig ő vezette az IMF-fel és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokat.) Amit Viktor akkor megtudott, sokkoló hatással volt rá. Ezeknek az előadásoknak a nyomán fordult mindinkább szembe a hatalommal. Orbán, mint később többször aláhúzta, belerendült abba, amit hallott. Ezt követték a lengyel Szolidaritással, valamint az 1968-as csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatos foglalkozások. Tanulmányai végeztével Orbán a lengyel társadalomnak az egypártrendszerrel folytatott küzdelméről írta szakdolgozatát.
Miután Viktor összebútorozott Fodor Gáborral, nyugodtabb lett, amiből azért nem következett, hogy veszített volna harciasságából és határozottságából. 1984-ben elnyerte az elnöki széket a kollégium önkormányzati választásain. Az igazgatói posztot Stumpf István töltötte be, de Orbán, noha csak hallgató volt, egyenrangú szerepet kapott. A szakkollégiumban szinte teljes szabadság uralkodott. ,,Ideiglenesen felszabadított terület" - így emlegette Orbán és Kövér. Orbán egyre több időt töltött ott, és egyre kevesebbet az egyetemen. A diákok folyamatosan értékelték a politikai helyzetet, forgatókönyveket dolgoztak ki a jövőre nézve. A cselekvés stratégiáján és taktikáján gondolkoztak. Egyre pontosabban tudták, mit szeretnének az élettől. Követték a más országokban zajló eseményeket is, felvették a kapcsolatot különféle független társaságokkal. Szónoki gyakorlatokat tartottak, igyekeztek elsajátítani a meggyőzés módszereit, támogatókat kerestek, szövetségeket és kompromisszumokat kötöttek. Valóságos pártalapítás előtti gyakorlótérré vált az intézmény.
***
1985-ben Magyarországon választásokat tartottak a kommunista országgyűlésbe. Az akkor frissen hatályba lépett törvény értelmében - kvázi demokratikus gesztusként - első ízben indulhatott, sőt indulnia is kellett legalább két jelöltnek a képviselői mandátumért minden körzetben. Az új rendelkezések szerint a választási jelölőgyűléseken spontán módon be lehetett jelenteni más jelölteket is, a Hazafias Népfront hivatalos listáján szereplőkön kívül. A fiatal jogászok úgy döntöttek, saját jelöltet indítanak. Elterjesztették ezt az ismerőseik körében, és nem rejtették véka alá, hogy harcolni fognak. Tömegesen jelentek meg a jelölőgyűlésen, ahol kiderült, hogy a termet rendőrkordon és civil ruhás állambiztonságiak veszik körül. A helyiséget megtöltötték a KISZ beépített emberei. A vita és a szavazás során a diákok rájöttek, hogy az egész megmozdulás egyetlen nagy színjáték. A független jelöltnek esélye sem volt átmenni. ,,Hatalmas átverés volt" - meséli később Orbán. Neki és társainak mindez rettentő csalódást okozott. Viktor írt egy beszámolót a gyűlésről. Megrendítő szavakkal zárta: ,,Harmadéves joghallgató vagyok. Mint leendő jogi végzettségű állampolgár számára a legelső feladatom, hogy ott, ahol vagyok, ott, ahol tudok, mindent megtegyek a jog és a törvényesség védelmében". Úgy vélte, törvénysértés történt. ,,Így csak két lehetősége van egy magamfajtának. Vagy komolyan veszi a fentieket és így saját magát is, vagy abbahagyja a jogi tanulmányait, és megpróbál más végzettséget szerezni.1985. április 22-én ez az írás, a Jogász Szakkollégium részéről pedig az írás közzététele volt a legtöbb, amit tehettünk. (Sajnos!)"
A kollégista baráti kör rohamosan radikalizálódott. Kövér László meséli, mennyire beléjük vésődött Andrzej Wajda Vasember című filmjének utolsó jelenete. Az újságíró a sztrájkolók oldalára állt, bent van a gyárban, és örül, hogy mindez megtörtént. Ugyanakkor a párt képviselője kigördül az udvarról egy autón, és csendesen azt mondja: ,,Még visszajövünk". ,,Ez a jelenet nagyon világosan tudatosította bennünk, hogy ezekkel nem lehet tárgyalni" - mondja Kövér. Később aztán sok helyütt, számos rendezvényen és buli alkalmával, borozásokon ismételgették: ,,Ezekkel nem lehet tárgyalni".
Ez a radikalizmus különböztette meg a Fideszt még a lengyel ellenzéktől is. Ezért történt, hogy a magyar lázadók, amikor a rendszer már rogyadozott, egyből radikális követelésekkel álltak elő: teljesen szabad választásokat követeltek, és a szovjet csapatok kivonását az országból. A meggyőződés, hogy ,,ezekkel nem lehet tárgyalni", megmaradt Orbánban mindvégig. Nincsenek illúziói, ami a másik oldalt, vagyis azokat illeti, akik a régi rendszerben gyökereznek. Ezért van, hogy egész harca a kommunizmus maradványai ellen folyó küzdelem.
***
1985 tavaszán Kövér László egyetemista társaival együtt hivatalos levelet intézett a szarvasi Mezőgazdasági Főiskola igazgatójához, amelyben hozzájárulását kérte, hogy az intézmény helyiségeit igénybe vehessék a IV. Országos Diáktalálkozó megrendezése céljából. Az igazgató megkapta a levelet, és azt olvasta benne, hogy ez már a negyedik alkalom. ,,Az elsőről, a másodikról, a harmadikról ugyan nem hallott, de nyilván legálisnak kellett lenniük, ha most a negyediket tartják, és éppen őnála szeretnék" - meséli Kövér. És az igazgató beleegyezett. Nem tudta, hogy igazából nem volt se első, se második, se harmadik találkozó. Az intézményben aztán öt napon át arról vitatkoztak, hogy miként lehetne megváltoztatni a rendszert, amelynek ő maga és iskolája is része volt. Szarvason ugyanis megjelentek az egymástól függetlenül, különböző szervezetekben tevékenykedő fiatalemberek, hogy arról folytassanak eszmecserét, mi zajlik Magyarországon, és mi volna a teendő. Nemcsak szállást, hanem a közgazdász hallgatók céges ismeretségei révén még külön dotációt is sikerült szerezni. A ,,diáktábor" számára alkalmi újságot is kiadtak, amelyben különféle vállalatok helyeztek el álláshirdetéseket a végzős hallgatóknak. A kiadvány és a hirdetések pusztán arra szolgáltak, hogy legalizálják az anyagi támogatást. Senki az égadta világon nem volt tisztában azzal, hogy valójában mire adja a pénzt, mint ahogyan azzal sem, hogy kiknek a rendelkezésére bocsátja a helyiségeket. Azokban az időkben hasonló találkozókat csak a KISZ és a hivatalos hallgatói önkormányzat szervezhetett. Csak ezeknek volt hozzáférésük az anyagi forrásokhoz, és csak ők tudtak szállást intézni a diákoknak. Számos aktivista úgy emlékszik erre a szarvasi táborra, mint az öntudatra ébredés felé vezető út kulcsfontosságú állomására. Itt tudatosodott bennük, hogy lehet és kell is önállóan cselekedni. Szarvas nélkül Fidesz sem lenne - állítják.
***
Orbán ekkoriban kezdte írni szakdolgozatát a Szolidaritásról. A címe a következő: Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (a lengyel példa). Orbán ebben leírja, mi volt a Szolidaritás - mennyire volt politikai mozgalom, mennyire önkormányzati és mennyire szakszervezeti jellegű. Az önkormányzatiságot boncolgatja. Elgondolkodik azon, hogy egy tízmillió embert felölelő szerveződés vajon még szakszervezetnek, vagy már inkább politikai pártnak minősíthető-e. Azt elemzi, hogy az 1980-ban létrejött Szolidaritásnak milyen hatása lehet a helyzet alakulására más szocialista országokban. Orbán e munkájában Jadwiga Staniszkist, Jürgen Habermast, Mieczysław Rakowskit idézi, valamint Jacek Kuroń és Adam Michnik által adott interjúkra hivatkozik.
Témavezetője azt írta, hogy a szakdolgozat kivételesen jól elkészített munka, szerzője a források széles körére támaszkodik, és hogy ritkán találkozni ennyire alaposan kidolgozott diplomamunkával. Íme, egy részlet Dr. Samu Mihály tanszékvezető értékeléséből: ,,A szakdolgozat szakirodalmi háttere, elméleti fogalomrendszere messze túlhaladja a szokásos szakdolgozati szintet. A társadalmi mozgalmak és a szocialista civil társadalom problematikájának vizsgálata még a szaktudományi magyar irodalmat nézve is újszerű és egyéni."
1987 májusában Kovács István polonistát, egyetemi előadót megállított az ajtóban egy fiatal, szakállas hallgató. Udvariasan, de igen határozottan megkérte, hogy másnapra lenne szíves lefordítani magyarra egy lengyel történész, Maciej Koźmiński cikkét a Molotov-Ribbentrop paktumról. Ugyanis éppen lapzárta volt a Századvég című folyóiratnál, és az utolsó pillanatban szerették volna elhelyezni benne ezt, az akkori időkben felforgató jellegűnek számító szöveget. A kérés némiképp szemtelen volt, tekintettel az írás nagyobb terjedelmére és a szűkös határidőre, hiszen a tanár mindössze egyetlen napot kapott a diáktól a fordítás elkészítésére. A szakállas hallgatót Orbán Viktornak hívták.
A Századvég ugyan hivatalosan engedélyezett folyóirat volt, de olyan tartalmakat is közölt, amelyek a kommunista sajtóban soha nem jelenhettek volna meg. A diákok meglelték a módját, hogy miként kerüljenek nyomtatásba kényelmetlen szövegek. Beadták a nyomtatási engedélyre szóló kérelmet elfogadható, gyanakvást nem ébresztő tartalomjegyzékkel. A nyomdába azonban már más szövegek mentek. Nemegyszer a hatalom toleranciáját meghaladó írások. Kovács tanár úr a hallgató kérésének eleget téve lefordította a cikket, amely aztán meg is jelent a lapban. A hivatalnok, aki engedélyezte a nyomtatást, nevetve mesélte később Kovácsnak, mint vezették meg a diákok. Ő is csak akkor jött rá az átverésre, amikor már látta, hogy más tartalommal jelent meg a folyóirat, mint amit jóváhagyott.
Kádár Magyarországán nem volt cenzori hivatal. Amikor valami ,,helytelenség" jött ki nyomtatásban, rendszerint közvetlenül a főszerkesztőt vonták felelősségre. S ha valamely publikáció nyomán botrány keletkezett, a lap vezetője volt kénytelen igazoló jelentést adni a pártközpont illetékeseinek arról, hogy miként kerülhetett sor az ominózus anyag kiadására, és természetesen az esetleges következményeket is neki kellett viselnie (amit aztán gyakorta igyekezett továbbhárítani). Ez az intézményes cenzúra nélküli rendszer rosszabb volt, mint azon országoké, ahol preventív cenzori hivatal működött - az újságírók és szerkesztők öncenzúrája ugyanis sokszor szigorúbb volt, hiszen nem léteztek egyértelmű tiltások és útmutatások, hogy mit szabad, és mit nem.
Kovács tanár úr közeli jó viszonyban volt az ismert lengyel hungarológus történésszel, Wacław Felczak professzorral. Felczak kiváló történész volt, a II. világháború alatt, mint az emigráns lengyel kormány megbízottja, katonai futárszolgálatot épített ki, és működtetett a Varsó - Budapest - London útvonalon. 1945-ben ismét hazájába küldték, hogy segítsen kiépíteni egy kommunistaellenes konspirációs hálózatot. Három évvel később árulás következtében letartóztatták, és életfogytiglani börtönbüntetést kapott. 1956-ban feltételesen szabadult. Történészként Magyarországgal foglalkozott. Amint lehetett, gyakran utazott Budapestre, ahol előadásokat tartott a diákoknak. Az 1970-es években egyik akkori szemináriumi hallgatója, a későbbi Kovács István professzor, lakásában rendhagyó foglalkozásokat vezetett Közép-Európa történelmének kérdéseiről. Sokat beszélt a kommunizmus megdöntésének víziójáról. Felczak professzornak nem voltak kétségei afelől, hogy ez bekövetkezik. Panaszkodott magyar barátai tétovázására, akik haboztak elindulni a határozottabb politikai cselekvés irányába.
1987-ben Felczak professzort vendégtanárnak hívták az Eötvös Kollégiumba (amelynek a háború előtt maga is ösztöndíjasa volt). Orbán Viktor akkor megkérte, hogy jöjjön el egy találkozóra a Bibó Szakkollégium végzős joghallgatóihoz is, és beszéljen nekik a Szolidaritásról. A professzor beleegyezett, és tartott ott egy előadást a lengyel ellenzék tapasztalatairól.
A teremben közel húszfős hallgatóság várta. A találkozó végén Orbán megkérdezte a professzort, hogy szerinte mit kellene csinálniuk. ,,Alakítsatok pártot! Valószínűleg lecsuknak benneteket érte, de minden jel szerint nem kell majd sokáig ülnötök" - hangzott Felczak válasza. Ez forradalmi javaslat volt. A Szolidaritás históriájától elbűvölt fiatal magyarok megfogadták a professzor szavait. Rövidesen létrehozták az első hivatalos ellenzéki szervezetet, amely nemsokára politikai párttá alakult, és napjainkban Közép-Európa legnagyobb politikai mozgalmaként ismeretes.
Link
Orbán Viktor akkor alapított Fideszt, amikor éppen befejezte egyetemi tanulmányait. Erre az időszakra tehető, hogy a meggyengült kommunista hatalomból egyre gyakrabban űztek gúnyt az általa vezetett fiatal demokraták. Orbán 25 éves volt (annyi, mint a Narancsszelet Blog szerkesztője most) amikor egy pohár sör mellett a Trió sörözőben megírta híres beszédét, melyet Nagy Imre újratemetésén mondott el. Ezeket taglalja Igor Janke, könyvének ötödik fejezetében.
Szabadságunk Hajnala
1988 tavaszának egyik délutánján egy rendőr kopogtatott be Orbán Viktor albérleti lakásának ajtaján. Közölte Orbánnal, hogy ki fogja őt hallgatni. A válasz: ,,Remek, és miről?" A férfi erre: ,,Valami ifjúsági szervezet alakulásával kapcsolatos ügyekről". Orbán: ,,Itt valami tévedés van, mert a szervezet már megalakult. Ez egy befejezett tény, alkotmányos alapokon áll" - és közölte, hogy egyetlen kérdésre sem fog válaszolni. A rendőr azonban mindenáron jegyzőkönyvet akart készíteni a kihallgatásról. Orbán megtagadta a jegyzőkönyv aláírását. Az összezavarodott hatósági ember nem tudta, hogyan viselkedjen. A dolog azzal ért véget, hogy két tanút hívtak az utcáról, akik előtt, mint tanúk előtt, a rendőr, Orbán követelésére, felolvasta a hivatalos figyelmeztetést, mert ezt írta elő a jog, amelynek fortélyait Orbán ügyesen kihasználta.
Az egész szituáció jól mutatja egyfelől a fiatal aktivisták magabiztosságát, másfelől azt az állapotot, amelyben az akkori magyar pártapparátus leledzett. A jelenetre néhány nappal a Fidesz létrehozása után került sor.
,,A Kádár-rendszer vége felé nem éltünk félelemben. Nem volt különösebb terror, puha diktatúra volt. De gyűlöltük ezt a rendszert" -emlékezik vissza azokra az időkre Bayer Zsolt, Orbán barátja és éveken át közeli munkatársa, napjainkban ismert konzervatív publicista. A fiatalok vidámak voltak, de igazából mélységesen frusztrálta őket a Magyarországon uralkodó kádári világ. ,,Minden jel arra mutatott, hogy mi elveszett nemzedék leszünk - mondja Bayer. - Az előttünk járó nemzedéknek, apáinknak, itt, Magyarországon már ez a sors jutott. Az én generációmnak az volt a terve, hogy továbbtanul, megszerzi a diplomát, és Nyugatra távozik. Nem akartunk bevonulni katonának. Sokan elmentek akkor közülünk Nyugatra. Később sokan vissza is tértek. Mi itthon maradtunk. Arra gondoltunk, hogy tennünk kell valamit. Hittünk a liberalizmusban, nem láttunk más kiutat. A liberalizmus nekünk Amerikát, a szabadságot, a függetlenséget jelentette. Kedvenc filmünk volt a Szabad Motorosok, Salingert, Kerouacot és Updike-ot olvastunk. Imádtuk a szabadságot. Minden hétvégén koncertekre jártunk. A Budapest-Krakkó útvonalon közlekedő expressz a szabadság vonata volt. Tudtuk, hogy Lengyelországban nehezebb az élet, mint nálunk, de Krakkó különleges helynek számított. Ott dzsesszt és az SBB nevű együttest hallgattuk, Varsóba a Jazz Jamboree-ra utaztunk. Nagyon szerettem volna Amerikába menni. Ez volt a nagy álmom. De megjelent a Fidesz. Számomra ez teljesen új dolog volt. Forradalom. Robbanás. Kövér és Orbán - ők tudták, merre tartanak. Én még nem jutottam el ilyen messzire. Mi csak rebelliót akartunk."
Valóban, Kövér, Orbán vagy Fodor Gábor tudták, mit akarnak. Kövér László: ,,1981. december 13. után minden fiatal magyar értelmiségi tudta, hogy a rendszert már nem lehet megreformálni, ahogyan Kádár tette 1956 után. Ám még a Fidesz alapításakor sem mertük azt mondani, hogy a szovjet csapatok még a mi életünkben elhagyják az országot. Sokkal hosszabb harcra készültünk, arra gondoltunk, hogy az egyetem után mindenki elmegy a maga városába, és létrehoz majd olyan kollégiumokat, olyan köröket, amilyeneket mi hoztunk létre, és hogy így lassan kialakítjuk a szabadság szigeteit."
Orbán Viktor: ,,Akkor már meg voltam róla győződve, hogy közel a rendszer bukása. Nem tudtam, milyen gyorsan fog ez bekövetkezni, de éreztem, hogy én még megérem."
1988. március 30-án egy késő esti időpontra Orbán, Kövér, Fodor és mások gyűlést hívtak össze a Bibó Szakkollégiumba. A meghívottakat előre figyelmeztették: ,,Jól gondoljátok végig, nincs semmiféle garanciánk. Bármi megtörténhet velünk. Elveszíthetjük a munkahelyünket."
Eljött mintegy 60 fő. Viharos hangulatú gyűlés volt. Arról folyt a vita, hogy mit tegyenek: alakítsanak formális szervezetet, vagy másként működjenek? Győzött az elképzelés, hogy alakítsák meg azt a szervezetet, amelynek legfőbb programtéziseit már korábban kidolgozták. A gyűlésen jelen voltak a Kommunista Ifjúsági Szövetség aktivistái is. Azt mondták, hogy amit Kövér, Orbán és Fodor javasol, nem legális. Különösebben azonban senki sem törődött velük. Néhányan - a teremben lévők közül senki sem ismerte őket - semmit sem szóltak, csak szorgalmasan jegyzeteltek.
A gyűlésre eljött a kollégium akkori igazgatója, a reformkommunista Stumpf István is. Dühös volt. Kiabált a fiatalokkal, hogy felelőtlenek, hogy hülyeséget csinálnak. Nyolc évvel később ő kezdte szervezni a leendő Orbán-kormány intellektuális hátterét, majd ő lett a Miniszterelnöki Hivatal főnöke.
Stumpf akkor nem tudta meggyőzni a fiatalokat. A megjelent KISZ-esekre sem figyelt senki. Éjfél körül megszületett a döntés arról, hogy létrehoztak - Magyarországon elsőként - egy új, önálló és független politikai szervezetet. Kifüggesztettek egy listát, amelyre föl lehetett iratkozni. A teremben lévő hatvan főből harmincheten tették meg ezt.
Az újonnan létrehozott szervezetet Fiatal Demokraták Szövetségének, azaz rövidítve Fidesznek nevezték el. A tagok korhatárát 14 és 35 év között állapították meg. A belépés egyik feltétele az életkor volt, a másik pedig az, hogy a jelentkező nem lehet tagja más ifjúsági szervezetnek, vagyis gyakorlatilag a KISZ-nek. A programtervezetben szó van egy új Magyarország felépítéséről: a piacgazdaságról, a magántulajdonról, az önkormányzatiságról, a többpárti demokráciáról, a társadalmi egyenlőségről, a szolidaritásról, a szuverén nemzeti politikáról, a határon túli magyarok érdekvédelméről, az európai egységről, a közép-kelet-európai népekkel vállalt szolidaritásról. a leglényegesebb döntés az volt, hogy nyilvánosan és legálisan fognak működni. A megalakult szervezet tagjai közül tízen voltak jogászok vagy joghallgatók. Az alkotmány előírásaival összhangban akartak tevékenykedni. Hat szóvivőt neveztek ki. Ez az alakuló ülés sem volt titkos. Ezért kerültek oda előadók is, KISZ-esek is, titkos ügynökök is.
***
Magyarország politikai életében valóságos áttörést jelentettek ezek az események. Korábban is formálódtak ugyan kisebb ellenzéki körök, itt-ott szamizdat lapokat is kiadtak, de senki sem hozott létre szervezetet. Fél éve a konzervatív ellenzékiek Magyar Demokrata Fórum (MDF) néven tevékenykedtek, de ez a tömörülés akkor még informális mozgalom volt, nem pedig formális szervezet. A fideszesek áttörést hajtottak végre. Nyíltan léptek fel a rendszer ellen. Úgy gondolták, a legjobb cselekvési forma a teljes nyilvánosság.
Két nap múltán sajtókonferenciát rendeztek egy budai eszpresszóban. Meghívták az összes magyar médiumot, a hírügynökségeket, a nyugati újságok tudósítóit és a legfontosabb nagykövetségeket. Úgy viselkedtek, mintha normális, demokratikus államban működnének. Senki sem akadályozta őket. Tökéletesen meglepték a hatalmat. Orbán közölte a többtucatnyi újságíróval, hogy Magyarországon bő harminc év után először alakult független, legális politikai szervezet, amely teljes mértékben jogszerűen működik.
A hatalom hallgatott. Az alakuló ülésen és a sajtótájékoztatón részt vevő ügynökök részletes jelentéseket írtak. Ezek megmaradtak az állambiztonsági szolgálat dokumentumai között. Alább a sajtótájékoztatóról szóló belügyi jelentés olvasható:
BM jelentés a Fidesz sajtótájékoztatójáról és az alapító tagokról (1988. 04. 06.)
6./ A ,,Fiatal Demokraták Szövetsége" (FIDESZ) nevű ifjúsági szervezet f. hó1-ei ,,sajtótájékoztatóján" mintegy 60-70 fő, közöttük az alapítók többsége, 5 magyar újság munkatársa és az ,,ÁB Hírmondó", valamint a ,,Füzetek" elnevezésű szamizdat kiadványok képviselője vett részt. A rendezvényen megjelent DEMSZKY GÁBOR, HARASZTI MIKLÓS és MISZLEVITZ FERENC is.
A ,,FIDESZ" ideiglenesen megbízott ügyvivő bizottságának tagjai, mint kollektív szóvivők bejelentették, hogy megalakulásukról, sajtótájékoztatójukról az ,,összes magyar tömegkommunikációs szervet" értesítették, és ugyanezt a tájékoztatót juttatták el a ,,jelentősebb" nyugati hírügynökségek és újságok tudósítóinak, a budapesti szocialista és kapitalista országok nagykövetségeinek. Kihangsúlyozták, hogy a tények kommentár nélküli közlését kérték a BBC-től és a SZER-től, ,,mert el kívánják kerülni, hogy a magyar hivatalos szervek reakciósnak vagy ellenzékinek minősítsék a szövetséget".
Kinyilatkoztatták, hogy a tagság feltétele: a csatlakozni szándékozók nem lehetnek tagjai a KISZ-nek.
Tagságukat illetően elsősorban a középiskolás és egyetemi rétegre akarnak számítani, de kívánatosnak tartják, hogy a munkásfiatalok is bekapcsolódjanak a munkába.
A szóvivők kijelentették, hogy a ,,FIDESZ" nem ellenzéki és nem értelmiségi szervezet, céljuk egy ,,új Magyarország" létrehozása. Szervezeti elkülönülésüket - kijelentésük szerint - az indokolja, hogy nem értenek egyet az MSZMP és ,,annak ifjúsági szervezete" azon politikájával, amely ,,csak hosszabb távon tartja megvalósíthatónak a társadalom előtt álló problémák megoldását... ők a radikális változásokat kívánják elősegíteni". A szervezet megalakulását jogszerűnek, ,,alkotmányjogilag támadhatatlannak" tartják. A rendezvény résztvevőit a ,,FIDESZ" támogatására, a támogató nyilatkozat aláírására és annak megfelelő széleskörű propagálására kérték fel.
Megjegyzés: a ,,FIDESZ" alapító tagjai között 27 egyetemi és főiskolai hallgató van, továbbá Kaderják Péter közgazdász, BEGÁNY ATTILA programozó matematikus, KOVÁCS ISTVÁN gépészmérnök, FODOR GÁBOR, MOLNÁR PÉTER, SZÁJER JÓZSEF, ORBÁN VIKTOR és KÖVÉR LÁSZLÓ jogászok, NÉMETH ZSOLT közgazdász és BEKK MÁRIA tanár. Az ideiglenes ügyvivő bizottság tagjai: Orbán Viktor, Kövér László, valamint ANDRÁSSY MIKLÓS, CSABA IVÁN és RÁCZ ANDRÁS egyetemi, illetve főiskolai hallgatók.
Intézkedés: tájékoztató jelentést készítettek;
tájékoztatják az egyetemek vezetőit;
folytatják az ellenőrzést.
A Fidesz megalakulásáról az alapítók tájékoztatták a kommunista vezetőket; mindegyiküknek levelet küldtek. Csak egy hét múlva kezdte őket látogatni a rendőrség. Az ideiglenes ügyvivő bizottság öt tagja úgynevezett rendőrségi figyelmeztetésben részesült ,,törvényellenes szervezet létrehozására irányuló tevékenység" miatt. Kihallgatásra rendelték be őket, mindegyiküket más-más kapitányságra. A magyar újságokban csak ekkor jelentek meg az új pártról szóló, hazugságoktól hemzsegő információk. Látszott, mennyire meglepődött a hatalom, mennyire nem volt felkészülve ilyen helyzetre. ,,A meccs meg van nyerve. Ha hívnak, és nem visznek, akkor már olyan nagy baj nem lehet" - mondta ekkor Andrási Miklós, a Fidesz egyik alapító tagja.
Két héttel az alakuló ülés után behívatták őket az ügyészségre. Orbán fölhívta telefonon az ügyészt, és a legkomolyabb hangon közölte vele, hogy nem érti az idézés tartalmát, mert az jogi szempontból értelmezhetetlen. ,,Nem szabályszerű az idézés, de mivel az ügyészségről érkezett, nem tudjuk, mit tegyünk ebben az esetben." Az ügyész magyarázkodni kezdett, hogy ez nem is hivatalos idézés, csak kérés, de válaszolniuk kell a meghívásra. ,,Miért?" - kérdezte Orbán. ,,Szeretnék néhány jó tanácsot adni maguknak" - válaszolta az ügyész. Erre Orbán: ,,Ezek szerint magánbeszélgetésről van szó. Ez esetben javaslom, hogy találkozzunk ebben és ebben a sörözőben. Nem szoktam az ügyészségre járni beszélgetni. Oda nem vagyunk hajlandóak elmenni."
Az ifjú forradalmárok egyáltalán nem zavartatták magukat a rendszertől. Úgy viselkedtek, mintha szabad országban élnének. Gúnyt űztek a hivatalnokokból, nem vették komolyan az egyébként veszélyes helyzetet. Ugyanekkor Lengyelországban, Csehszlovákiában az ellenzék többsége még illegalitásban működött.
Aztán úgy döntöttek, hogy mégiscsak elmennek az ügyészségre, de csupán azért, hogy ott újabb műsort adjanak elő. Odaértek az ügyészségi épülethez, fölmentek, megálltak a megfelelő ajtó előtt, és hangos beszélgetésbe kezdtek. Amikor az ügyész ezt meghallotta, kinyitotta az ajtót, és beinvitálta őket a szobába. ,,Még egy pillanat türelmet, mindjárt megyünk" - jelentette ki az egyik fiú és... visszanyomta az ügyész urat ajtóstul, mindenestül a szobába.
Végül bementek. Odabent az ügyészen kívül volt egy rendőr is, aki azzal kezdte, hogy adják oda a személyi igazolványukat. ,,A mi köreinkben nem szokás baráti beszélgetések előtt elkérni a másik személyi igazolványát, ellenben, ha önök ide akarják adni, akkor szívesen megnézzük" - vágott vissza Orbán. Aztán kérte, mutassák meg nekik azokat a jogszabályokat, amelyeknek alapján berendelték őket. Az ügyész elképedt. ,,Egyetlen rendeletet sem tudott felmutatni, amely azt bizonyította volna, hogy a működésünk törvénytelen" - meséli Kövér László. A hangulat egyre idegesebb volt, a hatalom emberei egyre agresszívabbak lettek, fenyegetni kezdték a fideszeseket, ők azonban egyáltalán nem jöttek zavarba. Tovább gúnyolódtak. Egyszer csak Orbán az ügyészre nézett, és kijelentette: ,,Sajnos nem nagyon van már időnk, focizni kell mennünk".
Az ügyész dühös, Orbán és társai vidámak voltak. Az ügyész azt kiabálta, hogy a rendszer taníttatta ki őket, ők pedig gúnyt űznek az ő jogi végzettségéből. A fiatalok elmentek, becsapták maguk mögött az ajtót. Örömmel futottak le a lépcsőn. Győzteseknek érezték magukat.
***
Hasonló esetek később is előfordultak szép számmal. Ugyanakkor az ifjú fideszesek nagyon komolyan vették tevékenységüket. Formai oldalról is gondosan fölkészültek, megtettek mindent, hogy ne kövessenek el jogsértést, hogy minden helyzetben szakszerűen viselkedjenek. S mivel mindemellett fantáziájuk is volt, gúnyolódtak mindenen, amin csak lehetett.
A Fidesz elkezdte a működését. Gyűléseket szerveztek, amelyekre mind többen jöttek el. Egy hónappal az alakuló ülés után, amelyen 37 fő lépett be a szervezetbe, a Fidesz már ezer tagot számlált. Tevékenységük egészen szokatlan volt. Nyitottságuk, amellett, hogy sokkoló volt, rövid időn belül eredményesnek is bizonyult. Elkapták azt a pillanatot, amikor a kommunista hatalom megállíthatatlanul hanyatlani kezdett, és nem volt kinek reagálnia a fiatal, dinamikus ellenzéki szervezet felbukkanására. Rövidesen már a rendszerhű sajtó is írni kezdett róluk.
Fodor Gábor 1988 októberében a Közgazdász című orgánumnak adott interjúban a következőképpen hasonlította össze a Fideszt a másik jelentős ellenzéki csoporttal, a Magyar Demokrata Fórummal: ,,Az MDF inkább idősebb, többet megélt embereket tömörít, akik az elmúlt évtizedek tapasztalataiból tanulva semmiképpen sem konfrontációra törekvő politikát folytatnak, nem mintha a FIDESZ ezt akarná, csak talán bennünk nincsenek meg azok a visszafogó reflexek, amelyek az idősebb generációban megvannak. A FIDESZ-nek - mondhatjuk - mindig is az volt a legnagyobb erénye, hogy nagyon nyíltan, kertelés nélkül fogalmazta meg a problémáit az ország életével kapcsolatban. Talán ez is a legfőbb vonzerőnk."
1988 szeptemberében a Heti Világgazdaság interjút közölt az egyik alapító taggal, Németh Zsolttal, aki a következőket mondta a Fidesz tevékenységéről: ,,Szemetet szedünk, és ezzel ráirányítjuk a figyelmet a környezetvédelmi problémákra; ha a nemzeti kisebbségekről van szó, csomagokat viszünk át a határon túli magyaroknak, ha menekültekről, segítünk őket elszállásolni, munkahelyet szerezni nekik. ( A Romániában élő, ekkor még mintegy1,5-2 milliónyi magyarról van szó, akiket a Ceausescu-rezsim üldözött, megfigyelt, és szülőhazájuk elhagyására kényszerített - a szerkesztő megjegyzése). A civil - más szóval állampolgári - politizálási technika következő típusa a parlamenti döntésekre való hatás. Megszereztük minden parlamenti képviselő címét, leveleket küldtünk nekik, amelyben leírjuk véleményünket egy adott politikai kérdésről."
Budapesten a hangulat, még mielőtt a hatalom bármiféle intézkedéseket hozott volna a Fidesz megfékezésére, gyors változáson esett át. Látványosan mozgásba lendültek a különféle ellenzéki csoportok. 1989. március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján az ellenzék arra szólította fel az embereket, hogy a hivatalos állami megemlékezések helyett az alternatív ünnepségeken vegyenek részt. A független nagygyűlés óriási tüntetéssé nőtt. Orbán ekkor mondott először beszédet igazi tömeg előtt.
A hatalom lépésről lépésre legális szervezetként kezdte kezelni a Fideszt. 1989 tavaszán találkozóra hívta meg őket Pozsgay Imre államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reformszárnyának képviselője. A Fidesz szóvivői azt válaszolták, hogy csak akkor mennek el a találkozóra, ha az hivatalos lesz, a Parlament épületében fog lezajlani, és utána hivatalos kommünikét fognak kiadni. Nagyon odafigyeltek arra, hogy legális szervezetként tekintsenek rájuk. Pozsgay elfogadta a feltételeket. Ő volt ekkor a hatalom legnyitottabb pártfunkcionáriusa, aki Orbánnal már korábban is találkozott a kollégiumban.
Alig egy hónappal később Orbánt meghívták az állami televízió egyik esti műsorába. Fodor Gábor a Rádióban szerepelt, és ott világosan kijelentette, hogy a Fidesz célja a szabad országgyűlési választások kiharcolása.
***
Ettől kezdve villámgyorsan zajlottak az események. Nem került sor sem sztrájkra, sem jelentősebb tüntetésekre. A kommunisták önként hátráltak, csak azzal foglalkoztak, hogy az új körülményekhez igazítsák egzisztenciájukat. 1989 februárjában a kommunista párt először volt hajlandó tárgyalni a ,,hatalomgyakorlás új alapelveiről". 1989. március 15-én a Független Jogász Fórum kezdeményezte az Ellenzéki Kerekasztal összehívását. Az egy héttel későbbi alakuló ülésre a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán került sor. Az előző hónapokban alakult vagy nyilvánossá vált különféle csoportosulások képviselői ekkor megállapodtak az új cselekvési stratégiában, és tárgyalást ajánlottak a kommunistáknak.
Az említett csoportosulások között volt négy párt, melyek jelentős szerepet játszottak vagy játszanak még ma is Magyarország politikai életében. Nevezetesen: a Magyar Demokrata Fórum (MDF, jobbközép párt, amely a Kádár-korszak mérsékeltebb ellenzéki mozgalmából nőtt ki, vezetője 1989 tavaszától Antall József volt). A Független Kisgazdapárt (FKgP, az 1989 elején reaktivált történelmi parasztpárt még 1930-ban alakult). A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ, liberális párt, a Kádár-korszak radikálisabb ellenzéki mozgalmából, az úgynevezett demokratikus ellenzékből alakult). És végül a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz).
Az ellenzék azt akarta, hogy a tárgyalások érintsék az alkotmányos átmenet kérdését, a büntető és büntetőeljárási törvények módosítását, a választójog újraszabályozását, a többpártrendszert előkészítő törvény elfogadását. Az Ellenzéki Kerekasztal szervezettsége meglepte a kommunista pártvezetőket, akik megpróbálták elérni, hogy külön-külön tárgyaljanak a szervezetekkel. Meg akarták bontani az ellenzék egységét, ám ez nem sikerült nekik.
1989. június 13-án megkezdődtek az úgynevezett Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai. Három hónapon át folytak. A Kerekasztal lett a legjelentősebb rendszerváltó erőket tömörítő hatalmi központ. Az első tanácskozás alkalmával létrehoztak hat albizottságot azzal a megbízással, hogy dolgozzák ki többek között az alkotmánymódosítást, a politikai pártok szabályozását, és készítsék elő a szabad választásokat. A Nemzeti Kerekasztal három tárgyalófélből állt: a kommunista pártból, az Ellenzéki Kerekasztalból és a hét szervezetet egyesítő úgynevezett harmadik oldalból.
Miután 1988-ban Kádár Jánost felmentették, a Magyar Szocialista Munkáspártban három-négy különböző ,,belső párt" formálódott. Erőteljesen meglátszott ez a kerekasztal-tárgyalásokon. Az MSZMP-n belül zajló hatalmi harcot akkor a Pozsgay Imre vezette reformszárny nyerte meg.
1989. június 16-ra ünnepséget szerveztek, amely később a magyarországi kommunizmus bukásának szimbóluma lett. Nyilvánosan és méltó módon eltemették Nagy Imre egykori magyar miniszterelnököt, aki 1956 őszén szembeszállt a Szovjetunióval, független államot akart építeni, és a nemzet oldalára állt. A kádári hatalmat kiszolgáló bíróság titkos tárgyaláson Nagy Imrét és társait halálra ítélte, a kivégzéseket 1958. június 16-án végre is hajtották.
Harmincegy esztendővel később egész Magyarország, sőt nemcsak Magyarország, tudomást szerzett Orbán Viktorról. A fiatal fideszes politikus beszédet mondott a temetésen, amit az állami televízió is közvetített. Sok magyar családban tört ki ekkor a lelkesedés, sokan látták meg Orbánban a jövő politikai vezetőjét, ugyanakkor számosan voltak olyanok is, akik halálosan megrémültek.
Harminchárom esztendővel az 1956-os forradalom kitörése és vérbefojtása, valamint 31 évvel Nagy Imre kivégzése után a kommunisták beleegyeztek abba, hogy az újratemetés hivatalos, a televízió által is közvetített esemény legyen. A Hősök terén ekkor a magyarok hat koporsó előtt adóztak tisztelettel a kommunisták által meggyilkolt honfitársaik emlékének. Öt koporsó az 1958-ban kivégzett mártírok, köztük Nagy Imre és Maléter Pál honvédelmi miniszter földi maradványait tartalmazta. Az ítéletek végrehajtása után a holttesteket jeltelen sírokba temették, többségüket arccal a föld felé, kátránypapírba tekerve, ketten pedig egymáson hevertek egy közös sírban. A hatodik - üres - koporsó a forradalom összes többi áldozatát jelképezte.
A gyászünnepség lebonyolításának módjáról hosszas egyeztetéseket tartottak. Rengeteg delegációra lehetett számítani. A kommunisták mindent megtettek, hogy az újratemetést az ő jóindulatuk megnyilvánulásának, a rendszer megreformálására törekvő szándékuk bizonyítékának tekintsék.
A kormányoldal közös közleményt akart kiadni arról, hogy megkezdődnek a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai. Orbán ebbe nem akart beleegyezni. Úgy vélte, hogy a közös közlemény ötlete az ellenzék semlegesítésére és a hatalom szavahihetőségének igazolására irányul, még mielőtt bármiben is megállapodnának. Azt javasolta, hogy csak az újratemetés után adjanak ki közleményt. ,,Miért kell nekünk azért, mert a kommunista párt végre elkezd tárgyalni, rohanni és nem nekünk szabni meg az események menetét? [...] Miért hajt bennünket a tatár, amikor őket nem hajtotta? [...] Különösen azt megfontolva, hogy június 16. után az egész magyar belpolitikai élet erőviszonyai másként fognak festeni, és javunkra fognak megváltozni? Miért sietünk?" Érezte, hogy ennek a játéknak igen magas a tétje. Érezte, hogy döntő pillanatok következnek. Azt is tudta, hogy Nagy Imre temetése után, egy ilyen szimbolikus, nagy horderejű eseményt követően a kommunisták nehezebb helyzetbe kerülnek.
Az ellenzék már korábban követelte, hogy a temetési ünnepségen ne vegyen részt az a hatalom, amely az 1956-os vérengzésben bűnös párt törvényes örököse. Ám a kommunisták koszorúzni is akartak, meg azt is, hogy díszőrséget állhassanak a koporsóknál. Orbán és társai keményen tiltakoztak (eredménytelenül). Abban egyeztek csak meg, hogy politikai pártok képviselői nem fognak beszédet mondani az újratemetésen.
Az ünnepség lebonyolítása körüli heves egyeztetéseket az 1988 tavaszán egykori '56-os politikai foglyokból alakult Történelmi Igazságtétel Bizottság vezette. Ez a testület jelölte ki végérvényesen a Hősök terei újratemetés szónokait.
Úgy volt, hogy csak az elesettek vagy kivégzettek egykori harcostársai fognak beszédet mondani. Az összes szónok maga is részt vett a forradalomban, aztán vagy börtönben ültek, vagy a megtorlástól való félelmükben elmenekültek az országból. Abban is megállapodás született, hogy valakinek a fiatalok nevében is szólnia kell, mert a felkelésben sok fiatal vesztette életét. És itt jött Orbán ügyes húzása. A kommunisták nem sejtettek ebben semmi veszélyt. Úgy gondolták, jobb, ha egy fiatal mond beszédet, mintsem az idősebb nemzedék valamelyik ismert képviselője. De ki szólalhatott meg az ifjúság nevében? Vagy a KISZ, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, vagy a Fidesz. Valójában csak egy választás jöhetett szóba: valaki a Fidesztől, amely hivatkozhat 1956 hagyományára, és ekkor még nem politikai párt, csak ifjúsági szervezet. A szónoknak nem a Fidesz, hanem a magyar ifjúság nevében kell beszélnie. A tárgyalások résztvevői úgy emlékeznek vissza, hogy a döntés, miszerint az ,,ifjúsági" szónok a Fideszből lesz, a legteljesebb káosz közepette és - számos résztvevő véleménye szerint - kissé esetlegesen született.
***
A Fideszben azon gondolkodtak, hogy ki mondja közülük a beszédet. Senkinek sem volt tapasztalata a nyilvános szónoklatok terén. Egyedül Orbán volt az, aki egyszer - 1989. március 15-én - beszélt már nagy tömeg előtt, és egészen jól ment neki. Egy interjúban később bevallotta, hogy akkor se élő, se holt nem volt, és bizony remegett a térde. A választás végül Orbánra esett.
A fideszesek ezek után hosszasan vitáztak arról, hogy miről beszéljen Orbán. Tisztában voltak azzal, hogy fontos szereplésről van szó. Bár akkor talán még senki sem sejtette, mekkora hatása lesz. Többtucatnyian vettek részt a beszéd tartalmának kidolgozásában, ideértve a szovjeteket kiutasító híres mondatot is. Beszélgettek arról, miért vesz részt egy fiatal, antikommunista szervezet a Kommunista Nagy Imre temetésén, mert hiszen Nagy végül is kommunista volt. Azon tanakodtak, hogyan kerüljék el annak a gyanúját, hogy az újratemetés a kommunistákkal kötendő egyezség része. Orbán azt ismételgette, hogy világosan el kell határolódnia a bukásra ítélt rendszertől, ugyanakkor viszont úgy kell fogalmaznia, hogy senkit se sértsen meg - végül is temetési gyászbeszédről van szó. Határozottan jeleznie kellett, hogy egyáltalán nem hálásak az MSZMP-nek és a kormánynak a szertartás engedélyezéséért. ,,Azt akartuk, hogy a közvélemény érezze, mindaz, amit teszünk, tagadása annak, amit a hatalom követelt tőlünk" - emlékezett vissza Orbán. Amikor az órákig elhúzódó vitatkozás után végre megegyeztek a beszéd tartalmában, azt meg is kellett írni. Két nappal az újratemetés előtt, 1989. június 14-én Orbán és Kövér beültek a Trió sörözőbe. ,,Ott egy sör mellett egész délután a beszéden dolgoztunk, megpróbáltuk összerakni a szöveget. Így született az a hétoldalas változat." Benne volt minden, amiről korábban megállapodtak, amit el akartak mondani a világnak.
Amikor a szertartás egyik szervezője a beszéd felől érdeklődött, Orbán hímezett-hámozott, és csak annyit árult el, hogy az hét oldalt tesz ki. Közölték vele, hogy szó sem lehet ilyen hosszú beszédről, le kell rövidítenie két oldalra. Minden szónoknak ötpercnyi idő jutott! Ennyi munka, és kiderül, hogy csak öt percet kap?! Orbán teljesen kétségbe esett. Fölhívta Kövért, hogy le kell rövidíteniük a szöveget. Kövér azonban ezt vágta oda neki: ,,Csinálj, amit akarsz, nem foglak még egyszer korrepetálni!".
Az elbizonytalanodott Orbán hazautazott. Nem nagyon szeretett írni, és ha már kiizzadt magából hétoldalnyi szöveget, gondolni sem akart arra, hogy kevesebb, mint harmadára kell azt rövidítenie. Hajnali három körül fejezte be az írást. Sokat kínlódott, mert újra kellett írnia az egészet. De megcsinálta.
Reggel felvonatozott Budapestre, bement Gyurgyák János főszerkesztőhöz a Századvég című lapnál, ami korábban, az egyetem vezetőségét félrevezetve, Maciej Koźmiński cikkét is közölte. A főszerkesztő stilizálta Orbán szövegét, kisebb módosításokat is ajánlott. Másnap Orbán Viktor elmondta azt a beszédet, amely megrázta egész Magyarországot, és nagyon sokáig megmaradt az emberek emlékezetében.
Link
Az Orbán-portré hatodik fejezete a miniszterelnök úr életének egyik legfontosabb beszédét, valamint azt a kérdéskört járja körül, hogy érdemes-e radikálisnak lenni? Tanulságos olvasmány!
Édes Június
Egy nappal Nagy Imre és társai újratemetése előtt lengyel diákok egy csoportja - a Független Diákszövetség aktivistái (akiknek sorában ott volt e könyv szerzője is) - a Fidesz tagjaival karöltve elmasíroztak a budapesti szovjet nagykövetség elé, hogy ott együtt skandálják: ,,Ruszkik, haza!". Közös nyilatkozatot is kiadtak akkor, miszerint a szovjet csapatoknak ki kell vonulniuk Magyarországról és Lengyelországból. De ez a követelés csak másnap jutott el az egész világhoz, amikor Orbán Viktor hangosan kimondta.
1989. június 16-án a budapesti Hősök terén emberek tömegei gyűltek össze, középen lyukas zászlókat lengetve. Így festettek az 1956-os forradalom idején a nemzeti lobogók, amelyekből kivágták a kommunista címert. Megegyezés született arról, hogy Nagy Imre és társai újratemetési szertartásán nem lesznek politikai transzparensek, se pártzászlók vagy jelképek. A piros-fehér-zöld lobogók erdejében a tengernyi emberfő fölött csak két politikai jellegű transzparens látszott: az egyiken a ,,Szolidaritás" felirat, a másikon ,,Független Diákszövetség" - mindkettő lengyel nyelven. Két lengyel küldöttség hozta, melyek tagjai nem tudtak magyarul, így fogalmuk sem volt a szervezők kéréséről, de a vendéglátók sem szóltak nekik... Méltóságteljes hangulat uralkodott, hiszen gyászszertartásról volt szó, ugyanakkor izgatott öröm és várakozás töltött el mindenkit. Szabad magyarok tömegei - a rendőrség pedig nem reagált, minden békésen zajlott. Körös-körül zászlók és virágok. A ravatalon fekvő koporsókhoz sorban érkeztek az egyes küldöttségek, és elhelyezték koszorúikat. Mindezt tizenegy órán át folyamatosan és élőben közvetítette az állami televízió. A nemzet ébredezett a kádárizmus kábulatából. Fejet hajtott 1956 hősei előtt, emlékezett azokra, akiket a kommunisták feledésre ítéltek. Kiderült, hogy szó sem volt feledésről. A valódi megrázkódtatást azonban, amely talpra állította a magyarokat, az akkor 26 éves Orbán Viktor beszéde váltotta ki. Érdemes teljes egészében felidéznünk:
Polgártársak!
Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a '48-ból, így nem engedünk '56-ból sem.
Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt.
Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen. Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen.
A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.
Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.
Barátaim! Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat.
Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.
Polgártársak! Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ´56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára.
Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ´56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát.
Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni. Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz Hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait.
Ezért nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek: meghajtják fejüket emléketek előtt. Nyugodjatok békében!
Orbán elhagyta a tribünt. A tömeg éljenzésben tört ki. Hasonló szavakat nyilvánosan senki sem mondott sok-sok éve. S hallhatta ezt szinte minden magyar ember élő tévés közvetítésben. A téren és rengeteg otthonban már csak erről beszélgettek. Egy alig ismert fiatalember, Orbán Viktor a szovjet csapatok kivonását követelte, amikor Magyarországon és más országokban hatalmon volt még a kommunista párt. Ebben a jóképű fiatalemberben akkor sokan a jövő vezetőjét vélték felfedezni.
Beszéde elhangzását követően Orbán gyorsan buszra, majd vonatra szállt. Szülei agárdi nyaralójába sietett, ahol felesége, Anikó várt rá a pöttöm, másfél hónapos kislányukkal. Este megérkezett hozzájuk az anyósa, aki felváltotta a szülőket a kis Ráhel mellett, a fiatalok pedig elsiettek egy házi összejövetelre, ahol magyar és lengyel ellenzékiek gyülekeztek.
Aznap szinte minden hivatalos fórumon kritizálták őt. Másra számított viszont Adam Michniktől. Orbán korábban Michnik számos munkáját olvasta, tanult a szövegeiből, és meg volt győződve arról, hogy ha netán Közép-Európában mindenki elítéli is a szovjetek kivonulásának követelése miatt, egyetlen ember - éppen Adam Michnik - egészen biztosan megdicséri érte. Pont fordítva történt! Azok, akik ott voltak vele a Hősök terén, úgy emlékeznek, hogy Michnik durván káromkodott egyet a mondat hallatán (,,Bassza meg, azért ez már sok!" - a szerk.), mert szerinte Orbán túllőtt a célon. Este aztán találkoztak az ellenzéki összejövetelen. Ruszlis szendvicset majszolgatva, Michnik élesen bírálta őt a beszéde miatt. Orbánt - ma is emlékszik rá - egyenesen sokkolta lengyel eszményképének reakciója.
Michnik csapata másnap ismét találkozott Orbán Viktorral és legközelebbi munkatársaival a XX. század elején épült Astoria Szálló elegáns kávéházában. Michnik hosszasan győzködte Orbánt, hogy túl radikális, és túl nagy kockázatot vállal.
Orbán Viktor annak a két jegyzetlapnyi beszédnek köszönhetően, amelyet Nagy Imre és társai újratemetésén mondott el, az egész világon ismertté vált. Különböző nyelvű lapok idézték a szavait. A televíziós beszámolókban mindenütt feltűnt. A Hősök terén akkor hatan beszéltek, De szinte csak róla szóltak a tudósítások, másokra alig figyeltek fel. Egyszerű, tiszta, közérthető mondatokat használt, egyértelműen fogalmazott, sikerült megérintenie a magyarok szívét. A fontos kérdések lényegét ragadta meg. Orbán politikai talentuma teljes valójában megmutatkozott e napon.
***
1989 júniusában, a Fidesz meghívására a lengyel Független Diákszövetség egyik képviselőjeként ott voltam a Hősök terén. Huszonhárom évvel később Orbán Viktor miniszterelnökkel egy budapesti étterem teraszán azon morfondíroztunk, miből eredhetett a jelentős különbség az idősebb, sokkal óvatosabb lengyel ellenzékiek és a radikális Fidesz hozzáállása között. ,,A beszédem előtt volt egy nagy vita a Fideszen belül, hogy milyen stratégia követése volna a legjobb - mondta Orbán. - Egy dologban egyetértettünk: a Közép-Európa szabadságáért folyó korábbi próbálkozások - az 1953-as berlini, az '56-os budapesti, a '80-81-es lengyel, élén a Szolidaritással - mind azt a tanulságot sugallták, hogy minél nagyobbat lépsz előre, annál kisebbet kell majd hátralépned. Úgy döntöttünk, hogy attól függetlenül, milyen lesz a végeredmény, radikálisnak kell lennünk, méghozzá annyira, amennyire csak lehet" - magyarázta.
A lengyelországi kerekasztal-tárgyalásokat az idősebb nemzedékhez tartozó értelmiségiek vezették, a Független Diákszövetség fiatalabb, radikálisabb aktivistáit háttérbe szorították. A tárgyalások meghatározó szereplői tartottak a radikalizmustól. Magyarországon azonban a fiatalok hangja volt az erősebb, aminek következtében az ő dominanciájuk érvényesülhetett az eljövendő két évtized politikájában. Orbán azt mondja: ,,A politikában cselekedni kell. Nem szabad túl sokat méláznod, mérlegelned, tervezgetned és aggodalmaskodnod, milyen lesz a végeredmény. Ha úgy érzed, tenni kell valamit, akkor tedd meg! Az értelmiségiek túl okosak, túl sok akadályt látnak. A politikában két jellemvonás lehet igazán szörnyű: az egyik, ha nem vagy elég okos, a másik, ha túl okos vagy. A Fideszben is túl sok fiatal értelmiségi akadt. Nemegyszer nehéz is volt egyezségre jutnunk. Kialakítottam egy elméletet: minél radikálisabban cselekszel, annál jobb eredményt érhetsz el. Én magam meg voltam győződve róla, hogy a rendszernek vége van. Fogalmam sem volt akkor, ténylegesen mikor következik ez be, egy, két vagy három év múlva, de hogy vége van, abban biztos voltam. Sőt már '82-ben biztos voltam abban, hogy belátható időn belül véget ér. Azt, hogy a kommunizmus végül összeomlott, a Szolidaritásnak köszönhetjük. Jött az 1981-es Jaruzelski-féle hadiállapot, de a Szolidaritást nem lehetett eltüntetni, épp azért, mert radikális volt. Megmaradt mint illegális szervezet, harcos szellemű mozgalom, amelynek földalatti sajtója is volt. A kommunistáknak nem sikerült százszázalékosan szétverniük az ellenállást. Mert ekkorra valami megváltozott. Ötvenhat őszén az oroszok katonailag beavatkoztak Magyarországon. Néhány hét múlva mindennek vége volt. A Szolidaritás mozgalma pedig sohasem ért véget. Akkor rájöttünk, hogy hiába vezették be a hadiállapotot, a totalitárius rezsimben valami megrendült. Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy a kommunista országokban - Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Romániában, az NDK-ban - mikor tör felszínre egy időben az elégedetlenség, az ellenállás. Tudtam, hogy ez meg fog történni. Akkoriban még nem jutottak eszembe a balti államok - az egy külön ajándék volt a Jóistentől, amire nem számítottam. Mondom, nem tudtam, meddig tart még, de akkor, ott júniusban a csontom velejéig éreztem, hogy vége a régi világnak."
Link
Az Orbán-portré hatodik fejezete a miniszterelnök úr életének egyik legfontosabb beszédét, valamint azt a kérdéskört járja körül, hogy érdemes-e radikálisnak lenni? Tanulságos olvasmány!
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
Online
