Regisztráció  Belépés
szabomihalyf.blog.xfree.hu
"Minden ember élete egy regény, de erre csak akkor döbbenünk rá, amikor életünk eseményei már múlttá, emlékké váltak. S ezek a regények mindig tanulságosa... Szabó Mihály
1928.12.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
F. Szabó Mihály: Óramutatók beszélgetnek...
  2013-01-25 17:53:09, péntek
 
 
F. Szabó Mihály:
Óramutatók beszélgetnek



Kis viskóban megállítják az órát,
Egyszerre mind a három mutatóját.
Mivel semmi dolga nincs most ezeknek,
Egymás közt hosszan, jól elbeszélgetnek.
Megbeszélik, melyiknek mi a dolga,
Mikor majd újra elindul az óra.

Én, a kövér nagymutató vagyok.
Lassan járok, nagyon sokat látok.
Az emberek azt, ami fontos nekik,
Napjuknak egy-egy órájához kötik.
Azt az órát, mindig én mutatom meg,
Így sok titkát látom sok embernek.

Én, csak a nyúlánk percmutató, bevallom,
Hogy nagyon sokat én se panaszkodom.
Még azt sem bánom, hogy túl gyorsan járok,
Mert a percekből így sokkal többet látok.
Szert tehetek sokkal több ismeretre,
Sokszor hallhatom: álljunk meg egy percre.

Én, a másodpercek után vágtató,
Hosszú és sovány másodpercmutató,
Csak akkor juthatok siker élményhez,
Ha valamilyen pontos időt mérnek.
Akkor, vágtázom én gyorsan, szívesen,
S ez a vágtázás jól is esik nekem.

Látjuk: mindegyikünknek más a dolga.
Mindegyikünk örül, ha azt jól csinálja.
Beszélgetésünket azzal zárhatjuk,
Hogy a pontosságra mindig vigyázzunk.
A másodpercre, percre és órára,
Mindegyikünk arra, ami a dolga.

Ha majd mozdítanak, hogy indulni kell,
Jót pihenve most ezzel induljunk el.
De a legjobban majd arra vigyázzunk,
Hogy elfáradva össze ne akadjunk.
A kis viskó lakói meg szegények,
Legalább annyinak örülhessenek:
Hogy egyetlen kincsük, órájuk jól jár,
Hisz az élettől sok jót nem várnak már.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: Egy rózsatő ajándéka ( Igaz mese, élőkről )
  2013-01-24 17:19:17, csütörtök
 
  F. Szabó Mihály:

2013-01-22

Egy rózsatő ajándéka
( Igaz mese, élőkről )

Egyszer egy kertész, elhagyott üres kertben
Sérült, kiszáradó rózsatövet talált.
Megsajnálta. Szánalom kelt a szívében.
Vagy értő szeme megsejtett valami mást?
Bárhogy is volt, tüstént gondjaiba vette,
Hogy a szörnyű kiszáradástól megmentse.

Tápot hozott és azzal erősítette.
Ápolta, tekintetével simogatta,
Gyakran és nagy szeretettel öntözgette.
Figyelte, leste, a széltől is óvta.
És csodát művelt ez az ápoló szeretet,
A rózsatő szép lassan zöldülni kezdett.

S egyszer, egy csendes tavaszi nap reggelén,
Feslő rózsabimbó kicsi színes szirmán,
Hajnali harmatnak fénylő gyémántcseppjén
Csillant a felkelő nap játszi sugara.
Talán a napsugár nem is a harmaton tört meg,
Hanem gyöngyén a kertész örömkönnyének.

Így lett a megmentett rózsatő ajándéka:
A születő kicsi, színes rózsabimbón
Gyémántcseppeket szülő reggel harmata.
De a harmatcseppeknél is több volt
A rózsatövet megmentő kertész öröme,
S örömkönnyeinek sok-sok gyöngyszeme.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: MIÉRT?...
  2013-01-23 19:36:16, szerda
 
 
F. Szabó Mihály:

MIÉRT?

Forog a kerék,
robog a vonat,
messzire viszi
a fiatalokat.
Vidám legények
ők mindannyian,
az ajkukról is,
vidám dal harsan.
Katonadaltól
reng a föld, s az ég,
bátran kérdezik:
hol az ellenség?

Ott az ellenség,
ahova visznek,
ők is mindnyájan
nyalka legények.
Ők is dalolnak,
más nyelven ugyan,
de ők is, mint Ti,
nagyon vidáman.
Ők is kérdezik,
hol az ellenség?
de, hogy Ti vagytok,
azt nem tudják még.

De a katona
ne is kérdezzen,
csak egy a dolga:
parancsra lépjen.
Majd a ,,Nagyurak"
meg a ,,Vezérek"
mindig megmondják,
kik ellenségek?
Azt is, hogy hősként
ölni kell őket.
Nekik titeket,
tinéktek őket.

Miért ellenség?,
miért kell ölni?,
soha nem szabad
meg sem kérdezni.
Csak dalolni kell,
mint hőshöz illik,
amíg a kürt majd
csatába indít.
S mindkét oldalon
elhallgat a dal,
elnyomja azt a
szörnyű csatazaj.

Csak jaj hallatszik
majd a dal helyett,
hősi harc helyén,
holtak hevernek.
Az égre mered
sok-sok nyitott szem,
nem tudta senki
még lezárni sem.
Az élve maradt
bús legényeknek
semmi kedvük, hogy
énekeljenek.

Szomorú csend lett,
némák az ajkak,
nincs már helye, csak
egy gondolatnak.
Ami kimondva
így hangzik: Miért?
Miért haltak meg
annyian? Miért?
Miért hallgatnak
most a ,,Nagyurak"?
Mért' nem beszélnek
most a ,,Vezérek"?

MIÉRT?

 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Szabó Mihály: A csángókról...
  2013-01-16 14:25:41, szerda
 
  Szabó Mihály:
A CSÁNGÓKRÓL

Történelmi részletességre törekvés nélkül, és nem azoknak, akik a csángók történelmét akár hézagosan, akár részletesen ismerik, hanem azoknak, akik a csángókról keveset tudnak, keveset hallottak.

A csángók azok a magyarok, akik történelmük során, - különböző okokból és módon - kikerültek, kiszakadtak a magyarokból és a székely-magyarokból.
Jelenleg öt vidéken élnek csángók: Moldvában, Gímesben, Brassó környékén, Déva vidékén és szétszórtan a mai Magyarországon.
Ma, a különböző országokban élő Magyar kisebbségekből, a moldvai csángók magyarsága van legnagyobb veszélyben. Pedig ők a legtisztább magyar vér őrzői, hiszen az Árpád honfoglalóiból a mai lakóhelyükön maradottaknak, Árpádházi királyaink által oda telepített határőröknek, továbbá oda menekült, székely-magyaroknak a leszármazottai.
A román politika minden korábbinál erősebb asszimilációt, beolvasztást folytat. Ebben eddig az ortodox román állam-vallás tevékenysége volt a legerősebb. De, mivel a csángók római katolikusok, az asszimilációt, a beolvasztást mostmár a román római katolikus egyház is folytatja. Megdöbbentő, de ehhez bölcs ravaszsággal és eredménnyel kinevelték a római katolikus, ,,janicsár papok"-at is. A csángó magyar gyerekekből a román papneveldékben kiképzett ,,janicsár papok" veszélyesebbek a román ortodox papoknál is. Nem miséznek, prédikálnak, gyóntatnak, imádkoznak magyarul, vagyis az ,,ördög nyelvén".
A legmegtévesztettebb janicsár papok még a saját szüleikkel sem beszélnek a régi, megtagadott anyanyelvükön. ( Mindezt, hívő katolikus emberként merem leírni. )
Demokrácia ide, demokrácia oda, az asszimiláció terén a románokban nincs semmiféle gátlás.
Előfordul, hogy a ma még többségében csángó magyarok által lakott falvakban nincs magyar nyelvű óvoda, elemi iskola, középiskola. Nincs magyar nyelvű hivatal, tilos magyarul beszélni. A népszámlálásokkor pedig az ilyen falvak lakosságát is 100%-ban román nemzetiségűnek tüntetik fel. Ehhez az asszimilációhoz a csángók magyar neveit egyszerűen csak románra változtatták.

Veszélyben van a csángók magyar anyanyelve, magyarság tudata! A huszonnegyedik óra utolsó perceiben vagyunk. Néhány évtizede még többszázezer csángó-magyar beszélte a szép, archaikus ( ősrégi ) magyar nyelvet. Ma már, a még mindig, mintegy 150 ezer csángóból talán 50-60 ezer beszél magyarul. Ráadásul, csak az öregek. A fiatalok félnek, és valljuk be, helyezkednek is.
Talán még nem késő! Talán még megmenthető a maradék csángó-magyarok anyanyelve, magyarságtudata, magyarsága.
Aki magyar, és akinek nem mindegy, hogy megmarad, vagy megszűnik Moldvában a csángó-magyar nyelv, és vele együtt a csángók magyarsága, az segítsen a magyar nemzet fája határon túl érő szép ágának megmentésében.
Halljuk meg a még magyarnak maradni akaró csángók segélykiáltását, segítsünk rajtuk!
Egyszer már kiáltottak, de 2004 dec.5.- én megtagadtuk őket ( is ).

A segítség módjára később, ugyanitt, írásban visszatérek.

Ez előtt a visszatérés előtt, leírom majd egy, - a csángók megsegítésével összefüggő - versemet:


ADOMÁNYOZÁSI LEHETŐSÉGEK:

A bevezetésül néhány mondat a csángókról című bejegyzésemben említettem, hogy a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásához történő hozzájárulás módjára még visszatérek.
Most írom le az esetleges adományozás lehetőségét, de előtte ígéretemhez híven ismertetem egy, a csángó ügyhöz kapcsolódó versemet:
CSÁNGÓFÖLDÖN....

Csángóföld! Ismertismeretlenül hangzik,
Valahol a Kárpátokon túl létezik.
Hegyek, lankák, mezők ölelésében
Két bővizű folyó között, Etelközben.
Hol Árpádék nyergelték lovaikat,
Mikor a nagy hegyeken túlra indultak.

Csángók!? Ivadékai ősmagyaroknak,
Akik a honfoglalókból ott maradtak,
És azoknak, akiket Árpád fiai
Küldtek e tájra, az új hazát védeni.
Meg azoknak a szegény székelyeknek,
Akik üldözötten odamenekültek.

Magyar nemzetünkből kisarjadt szép ágról
Megfeledkeztünk a csángó magyarokról.
Későn vettük észre, hogy mennyit szenvednek,
És az üldözőik mindent elkövetnek,
Hogy a magyar anyanyelvüket elhagyják,
És a magyarságukat is megtagadják.

De a csángók mégis évszázadokon át
Nyelvüket, s magyarságukat megtartották,
Egészen addig, míg e nép ősi földjén
Az ország, melyben most élnek, gyilkosukként,
Erővel,megfélemlítéssel, s hazudva,
Ravaszul támadt a csángó magyarokra.

Iskoláikból kizárják,máshol meg tiltják
Az ősi magyar nyelvük használatát.
Aki mégis őse nyelvét használja,
Azt megzsarolják,annak nincs többé nyugalma.
Már az óvodás fél az óvó nénitől,
A felnőtt csángó meg fél a jövőjétől.

Századokon át hordta ez az árva nép
Szomorú sorsának súlyos, nagy keresztjét.
Dacosan viselte szegénysége kínját,
Néma fájdalommal tűrte árvaságát.
Álmodni sem mert valami jobbról, szebbről,
Csak egy kicsit könnyebb, boldogabb életről.

Ha csak szenvedése lenne az érdeme,
Már azért is jussa lehetne jobb élete.
Hiába tartottak testvérüknek minket,
Mi századokon át elfeledtük őket.
Az ország, hol élnek,nem édes hazájuk,
Ott, mint mostohákra néztek, s néznek rájuk.

Most a szomorú csángónép földjén járva
Felsír bennem sorsuk keserű fájdalma.
S arra gondolva, hogy elfeledtük őket,
Kínzó lelkiismeret furdalást érzek.
És szégyenkezve idézem fel magamban,
Miként keseregnek nemzeti dalukban.

,,Haj, amíg áll Magyarország,
Úristenünk Te is megáldd.
Haj, rajtunk könyörüljenek,
S elveszni ne engedjenek,
Mert mi es magyarok vagyunk,
Még Ázsijából származunk."

Lelkemet megfogják,szívemet égetik,
Szomorú panaszos,könyörgő szavaik.
Halljuk meg már végre testvéreink szavát,
Segítsük nyelvük megőrzésének harcát,
Hogy unokáik is magyarul tanuljanak,
S ősi földjükön magyarok maradjanak.

Hol kell a segítség,és hol segíthetünk?
Csángóföldön erre könnyen rájöhetünk:
Az öregek még magyarul köszönnek,
A templom előtt még magyarul beszélnek.
De az életüknek a derekán járók
Ritkán beszélik már nyelvüket, a csángót.

Óvodában, iskolában a gyerekek
Nem is hallhatják a csángó magyar nyelvet.
Az egyetlen lehetőségük már csak az,
Hogy iskolán kívül tanulhassák meg azt,
Azoktól, akik áldozattal vállalják,
Hogy a magyar nyelvet ily módon tanítsák.

Ott kell a segítség!És ott segíthetünk,
Ahol és akiktől sokat remélhetünk,
Hogy a Csángóföldön megmentik nyelvünket,
Megtanítva arra sok csángó gyereket.
Meg a nyelvvel együtt arra is rábírják,
Hogy a magyarságukat büszkén vállalják.

Hallja meg ezt, kiben van még nemzettudat,
Akiben legalább szunnyad még akarat,
Gátolni a magyar nemzet pusztulását,
Oltalmazni annak minden töredező ágát,
Hogy egészként éljen,erősödjön újra
Nemzetünk határon túl is növő fája.

Nemzetünk fájának kis törékeny ágát,
Moldvai csángók még élő magyarságát,
S annak legfőbb erősségét, ősi nyelvét
Hazugsággal táplált vihar tépheti szét,
Ha nem leszünk, kik az utolsó órában
Összefogunk-e vihar elleni harcban.

De tudunk-e egy kisáldozatot hozni,
Akarjuk-e a nemzet egységét megóvni?
Vagy nem is figyelünk a kinyújtott kézre,
Nem is érdekel már testvéreink nyelve?
Az sem, hogy tovább is magyarok maradnak,
Vagy nem is mondhatjuk őket már magyarnak?

Ó, te lélekölő,átkozott önérdek,
Gonosz szülője az átkozott közönynek!!

Szabó Mihály




Amikor az életben egyedül maradtam, elhatároztam, hogy meglévő, nem nagy vagyonomat maradéktalanul jótékonysági célokra fordítom. Az általam választott jótékonysági célok egyikére hoztam létre 2010-ben a:
,,SEGÍTSÉG A CSÁNGÓ GYEREKEKNEK"
elnevezésű alapítványt.

Az Alapítványt itt a következő dokumentumok bemutatásával ismertetem:
Csángóföldön az 1960 -as évek elején, - nagyváradi hivatalos tartós kiküldetésem idején - jártunk először Feleségemmel együtt. Nyugdíjazásunk után újra elmentünk a Csángóföldre. Mindkét útunk alkalmával egyszerű, de nagyszerű csángó-magyar emberekkel ismerkedtünk meg. Ugyanakkor megismertük a csángók sanyarú helyzetét, azon belül ősi magyar nyelvük és magyarságuk megszüntetésének veszélyét is.
A csángóknak, már puszta megmaradásuk is kétséges.

Miért is?
Mi, magyarok elfelejtettük őket.
Bezzeg nem feledkeztek meg róluk a románok. Erős, gonosz, bűnös asszimilációs harcot kezdtek és folytatnak ma is. Az ortodox román államvallás harca volt a legerősebb és legeredményesebb, de mivel a csángók római katolikusok, ezt a harcot folytatja a román római katolikus egyház is.
A moldvai csángók nagyon vallásosak. Az ortodox és római katolikus egyház ördögi ravaszsággal megcsinálta, hogy a csángók vallásukat ne gyakorolhassák magyarul csak románul. Ehhez kinevelték a ,,janicsár" papokat is. Csángó magyar gyermekekből a román
papneveldékben ,,kiképzett" római katolikus janicsár papok rosszabbak a román római katolikus papoknál, sőt még az ortodox papoknál is. Nem miséznek, prédikálnak, gyóntatnak,
imádkoznak magyarul, vagyis az ,,ördög nyelvén", csak románul.
A legelvetemültebb janicsár papok, még szüleikkel sem beszélnek régi, megtagadott anyanyelvükön.
Ez, érthetetlen!
De nagyon is érthető a román felsőbb vezetés e politikai magatartása. Nincs bennük semmiféle gátlás. Románra változtatták (sok esetben csak lefordították) a magyar neveket.
Demokrácia ide, demokrácia oda, a többségében magyar lakta falvakban sincs magyar óvoda, elemi iskola, középiskola, magyar nyelvű hivatal. A népszámlálásokkor pedig 100% lett az ilyen falvak román nemzetiségű lakossága.
Hát, itt tartunk!
Néhány évtizede még közel 300 ezer moldvai csángó-magyar beszélte a szép archaikus ( ősrégi ) csángó-magyar nyelvet. Ma, a mintegy 150 ezer csángóból alig 60-70 ezer beszél magyarul. Ráadásul csak az öregek. A fiatalok félnek.

Nem folytatom. de hangsúlyozom, a 24. óra utolsó perceiben vagyunk. Talán még nem késő. Talán még a megmenthető legalább a maradék csángó-magyarok anyanyelve és magyarsága. De segítenünk kell!
Aki magyar, és akinek nem mindegy, hogy megmarad vagy megszűnik Moldvában a magyar nyelv, s vele a csángók magyarsága, - az segítsen.
Akiknek meg minden mindegy, azokhoz nem szólok. Ők kérdezzék meg saját maguk a saját lelkiismeretüket.

SEGÍTSÜNK! HOGYAN?
Mit csinálnak az erőszakos asszimilálók?
- Módszeresen igyekeznek megszüntetni a csángók magyar nyelvét, és ezzel együtt magyarságát is.
- Ravaszul akadályozzák, hogy a csángók saját anyanyelvükön gyakorolják vallásukat.
- Fenyegetnek, zaklatnak.
Mit kell nekünk csinálnunk? Mit kell segítenünk?
- Megmenteni a csángók magyar nyelvét!
A csángók magyar nyelvének, és ezzel együtt m,agyarságának megmentéséhez kívántam hozzájárulni az alapítványom létrehozásával úgy, hogy szerény anyagi lehetőségem határáig én is támogatom a csángó gyerekek iskolán kívül történő magyar nyelvű oktatását, és természete3sen a hozzám hasonlóan gondolkodók anyagi támogatását is, az Alapítványomon keresztül.

- Minden lehetséges módon támogatni, hogy ez a még tiszta lelkű nép saját nyelvén gyakorolhassa vallását!
- Bátorítani, vigasztalni kell őket!
- És imádkozni is kell, hogy mindez sikerüljön!

Vannak - ha még nem is teljesen kitaposott - de már megkezdett utak.

Elsőnek említem Jáky Sándor Teodóz győri bencés szerzetest.
 aki az 1978-ban megtehetett első útja óta 2010-ben már a 111. csángóföldi útjával jubilált, ünnepelt;
 akit már minden csángó faluban ismernek;
S akiről minden csángó faluban szeretettel beszélnek magyarul, nem utolsósorban éppen az ő példás biztatásának köszönhetően.

A csíkszeredai magyar főplébánia plébánosa, Darvas-Kozma József főesperes az embert próbáló és eredményes otthoni (csíki) munkája mellett követendő áldozatossággal törődik csángó testvéreinkkel is.
Ő évente 40-50 csángó gyereket szed össze, lehetőleg egy faluból, és 4-5 hétig ,,táboroztatja" őket.
Valójában nem táboroztatás ez, hanem beoltja őket egy kis magyarsággal. A gyerekek csak magyarul beszélnek egymással, magyarul játszanak, magyarul verekednek, magyar meséket, magyar dalokat hallanak, magyarul imádkoznak, magyar misén vesznek részt, magyar vidékekre kirándulnak, s azokon a magyar történelemből hallanak egy-egy részt.
Azzal biztatja őket, hogy otthon is, máshol is bátran beszéljenek magyarul. Ne féljenek megvallani magyarságukat a maguk szintjén. Ha lehet, tanuljanak magyarul.
Ő a ,,táborozásra" esküszik.


A Gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumot, annak mai igazgatója, Berszán Lajos esperes hihetetlen energiával, utánajárással hozta létre. egyetlen év alatt.
Ebben a ma már oktatási intézménynek nevezhető rendszerben, közel 700 fő tanul óvodában, elemi iskolában és középiskolában magyarul.
A középiskolások között az erdélyi székelyek mellett, vannak gyímesi csángó és moldvai csángó gyerekek is. magyarként hagyják el az iskolát. Sokan tanulnak tovább és sokan térnek vissza szülőföldjükre.
Lajos atya a középiskolában történő középszintű magyar oktatást tartja legfontosabbnak.

Igen ám, de addig el kell jutni. Ez szinte lehetetlen magyar nyelvű óvodák és elemi iskolák nélkül.
A Pusztina-i Bilibók Jenő, remeteséget vállalt tanító ( tanár ) iskolán kívül tanítja a magyar nyelvet. De már eddig is eredményt ért el a magyar nyelvű elemi iskolákért küzdve.
A fiatal tanító úr szinte az életét áldozza a csángók magyarnyelvének megmentéséért.

Különös hangsúllyal említem, a Lészpeden működő MÁRTON ATTILA tanítót ( tanárt ) aki iskolán kívül tanította és tanítja a magyar gyerekeket, sőt ügyes politikával és magatartással azt is elérte, hogy már a román iskolában is - idegen nyelvként ugyan, de - tanítanak magyarul.
Természetesen a fiatal és lelkes Attila tanító bácsi a magyar nyelv oktatás mindkét formájából kiveszi a részét. De lelkesen szervez a faluban különféle magyar nyelvű rendezvényeket is.
Jó apostola ő a csángó magyar ügynek.

Az említett helyek, és az említett személyek megismerése során igen jó benyomásokat szereztem. Később meg jól eső érzéssel meg is tapasztaltam, hogy Alapítványom eddigi adományai jó helyre kerültek, azokat eredményesen és hatékonyan használták fel.
Érdemes hát a lehetséges támogatást továbbra is megadni.

A tapasztalt eredmények válaszul szolgálhatnak azoknak, akik Alapítványom létrehozásakor azt hangsúlyozták, hogy sok intézmény és szervezet foglalkozik már a csángókkal és felesleges még egy újabb alapítványt működtetni. Joggal ismételhetem meg akkori válaszomat:
,, Nem baj az, ha több erecskén is csordogál az éltető erő".


A Magyarországon, sőt máshol is, ahol magyarok élnek jól ismert, Pusztinán élő Nyisztor Ilonkát, akár elsőként is említhettem volna.
Ő, a csángó néphagyományoknak, s egyáltalán a csángó kultúrának jó ismerője. Csángóföldön lelkesen szervezi, képezi ki, és vezeti a különböző hagyományőrző csoportokat. Ezeknek a hagyomány őrző csoportoknak közreműködésével Magyarországon és a világ több országában is bemutatta, és folyamatosan bemutatja a Romániában élő csángókat, azok kultúráját és kulturális hagyományait.
Tőle, a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásának szervezésében sokan kaptak és kapnak hasznos útmutatást. Ilyen útmutatást kapott és kap tőle a ,,SEGÍTSÉG A CSÁNGÓ GYEREKEKNEK" ALAPÍTVÁNY is.

Jól illeszthető ide, egy sokak által talán különösnek tartható megjegyzés:
" Milyen érdekes?! Van természetvédelem, vannak védett növények és állatfajok. Van kulturális és műemlékvédelem. Vannak világörökséget képező építmények és művészeti alkotások, sőt védett népszokások és kulturális elemek.
Nem lehetne esetleg a csángóknak, a csángó kulturális hagyományoknak, a csángók népszokásainak, és a csángók archaikus nyelvének is valamilyen védelme???"


Az Alapítvány neve és címe:

SEGÍTSÉG A CSÁNGÓ GYEREKEKNEK ALAPÍTVÁNY
1026 Budapest, Radna utca 1/b. II. 3.

Levelezési cím: 1253 BUDAPEST, PF. 91.

Pénzforgalmi bankszámlaszám: Nemzetközi számlaszám (IBAN) :
10400951-50526578-52891016 Hu93 1040 0951 5052 6578 5289 1016

Az Alapítvány kuratóriuma:
Szabó Mihály, a kuratórium elnöke
Telefon: +36-1 201 93 94
Mobil: +36-30 597 43 47
Email: sz1mihaly1@gmail.com

Jáky Sándor Teodóz bencés atya
Telefon: +36-96 513 016
Mobil: +36-30 568 8678
Email: teodoz@gmail.com

Szabó Attila
Telefon: +56-26 315 713
Mobil: +36-30 960 6449
Email: laboskft@gmail.com


Kapcsolat:
A megadott levelezési címen, telefonszámokon és Email-címeken.

ADOMÁNYOZÁS:
Személyesen átvételi elismervény ellenében, vagy a megadott Bankszámlaszámokon.

Támogatást kérve és remélve, köszönettel:

SZABÓ MIHÁLY
Nyugalmazott mérnök


http://www.youtube.com/watch?v=qrpu0TtmjOY
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: A KIRÁY... ( filmnovella, I. rész )
  2013-01-16 10:18:05, szerda
 
 
F. Szabó Mihály: A Király...( filmnovella)
I. rész.
MOTTÓ Legtöbbször ne m a leghitelesebb történetek a legérdekesebbek!

ELŐSZÓ

Néhányszor már leírtam, sokszor sokaknak elmondtam, és szinte vallom azt, hogy az ember életét három dolog határozza meg, vagy legalább is befolyásolja igazán: a gondviselés, a szerencse és a véletlen.
A véletlen sodort egy idős ember közelébe, aki nagyon sok érdekes dologról beszélt nekem. Elbeszéléseinek meghallgatása után arra gondoltam, hogy a tőle hallottakat le kellene jegyeznem. Nehezen jutottam a végső elhatározásra, hogy mégis a leírás mellett döntöttem.
Azt is eldöntöttem, hogy a hallottakat csak stilárisan és szerkesztésében és időrendileg és tartalmi összefüggések szerint kissé átrendezem, de azokhoz semmit nem teszek, azokból semmit nem veszek el. Hangsúlyozottan ügyeltem arra, hogy leírásom csak azt tartalmazza, amit a főszereplője nekem elmondott, és/vagy amelyek a nekem átadott korábbi írásaiban szerepelnek.
Jelen írásom főszereplőjéről elmondottakat, illetve leírtakat a bulvársajtóban és egyéb helyeken megjelent leírásoktól és a tv-riportokban elhangzottaktól eltérően, nem véleményezem, nem értékelem, azt az olvasóra bízom.


BEVEZETÉS

A véletlen találkozás

Feleségem temetése után néhány nappal telefoncsörgés riasztott álmatlanságomból.
- Laci vagyok. Szeretnék beszélni, mondhatnám úgy is, hogy beszélgetni veled, ha nem zavarlak.
- Szervusz Laci. Nem zavarsz. Szívesen hallgatlak, legalább egy kicsit kiszakadok az egyre nehezebben elviselhető magányomból.
- Éppen erről beszélnék most veled, méghozzá arról, hogy ha meghívásomat elfogadod, akkor egy egész hónapra kiszakadhatsz a magányodból.
- Nem értelek, és nem tudom, miről, milyen meghívásról van szó?
- Hogy döntésedet megkönnyítsem, elmondom, hogy mire gondoltam.

A telefonáló Laci az Egyházközségi Népi Diákotthonok diákvezetője volt, amelyek egyikében laktam egyetemi éveim elején, amíg meg nem szüntették azokat. Abból az időből való a mi ismeretségünk.
Laci aztán elmondta részletesen, amit egyébként foszlányaiban már ismertem.
Ő, mivel nálam kettő és fél évvel idősebb volt, már katonaként sodródott a második világháborúba, és annak végén Berlinben súlyosan megsebesült. Sebesülése annyira súlyos volt, hogy már hadifogolynak sem kellett. Hazaengedték. Élte életét úgy, mint a többi hozzá hasonló, nyugatot is megjárt magyar.
Az 1990-es évek elején az illetékes német hatóságok hoztak egy határozatot, hogy - többek között és mellett - minden 1944. október 14-e után a német hadseregbe besorozott, megsebesült vagy fogságot átszenvedett magyar katona (is) és egy kísérője évente harminc nap szállodai ellátást kap Németországban, kárpótlásként.
Egy ilyen egyhónapos üdülés kezdődött 2010 márciusában is. Aztán így folytatódott a telefonbeszélgetésünk:
- Úgy gondoltam, hogy Te légy a kísérőm.
- Bár nem tudom, hogy miért rám gondoltál, mégis köszönöm, de azt válaszolom, hogy jelenlegi helyzetemben és állapotomban nem élek ezzel az egyébként csábító lehetőséggel. Talán majd jövőre.

Eljött a ,,jövőre", és 2011 márciusában Laci kísérőjeként közel egy hónapot töltöttem Németországban, a Fekete-erdőben.
Ott és akkor sodort össze a véletlen a nálam pontosan tíz évvel idősebb Daka Józseffel.
Németországban, a Fekete-erdő egyik városának szállodájában közel százan voltunk együtt egy hónapig, zömében lengyelországi németek, erdélyi szászok, magyarországi svábok és más, Lacihoz hasonló hadirokkantak és kísérőik.
Legtöbben legalább látásból, sokan személyesen is ismerték egymást, hiszen már több alkalommal voltak így együtt. Én kivétel voltam, mert első ízben csöppentem ebbe a kárpótlásos ,,üdülő" csoportba, így aztán nekem minden és mindenki új volt.
Új volt a szomszéd asztalnál, tőlem nem messze ülő öregúr, és újak voltak az akarva-akaratlan hallott elbeszélései is. De nem csak újak, különösek is voltak ezek az el-elcsípett elbeszélésfoszlányok, ezért aztán hamarosan megkérdeztem az én Laci barátomat:
- Te, Laci, mondd már, ki az az öregúr ott a szomszéd asztalnál, és miféle képtelen szöveggel tömi asztaltársainak a fejét?
- Ja! Ő az öreg Daka József, aki azt állítja saját magáról, hogy ő Árpád-házi leszármazott, és a második világháború végén titokban megkoronázott magyar király.
- Nem semmi! Megpróbálok ennek utána járni, de legalább is rákérdezni az öregnél.
- Ugyan, hogyan?
- Úgy, hogy audenciát kérek tőle.
- Próbáld meg, ha van hozzá türelmed.

Megpróbáltam. Egy autóbuszos kirándulás alkalmával az öreg szólt a kísérőjének:
- Mónika! Én nem megyek fel a vízeséshez, és nem megyek sétálni a hegyre. Maga menjen nyugodtan, én meg itt a városban vízszintesen mozgok, nézelődök egy kicsit.
- Akkor én is maradok!
- Sose maradjon. Mondom, menjen el nyugodtan a többiekkel. Még az is lehet, hogy én egy korábbi busszal visszamegyek.

Na, gondoltam, itt a kínálkozó alkalom. Felsiettem a vízesésig. Leváltam a társaságról, és visszamentem én is a ,,vízszintes"-re. Az öregúr már ott ült a megállóban, és várta a korábbi buszt. ,,Hogyan is csináljam?" Aztán nehezen, de merészen rászántam magam:
- Felség! Volna ideje és kedve, hogy engem egy rövid audenciára fogadjon?
- Hogyne, Fiam! Nagyon szívesen! De megmondom őszintén, nem szeretem, ha ,,Felség"-nek szólítanak.
- De úgy hallottam, hogy...
- Akár mit is hallott, ne szólítson ,,felség"-nek, és ne másoktól tudja meg, hogy én ki vagyok. Szívesen elbeszélem azt saját magam.
- Tisztelettel megköszönöm, és bátorkodom megkérni, hogy máskor is tegye lehetővé, hogy meghallgassam.
Közel egy órát vártunk a buszra, egy másik órát utaztunk a szállodáig. Ő meg egész idő alatt beszélt. Nekem kérdeznem sem kellett.

Ott tartózkodásom alatt négyszemközt még további három alkalommal is beszélt nekem, legalább egy-egy órát, ahogy ő mondta, érdekes és kalandos életéről.
A második beszélgetésnél már felajánlotta, hogy tegeződjünk, és nyugodtan szólítsam Józsi bátyámnak.

2012. január elején, tehát közel egy év múlva meglátogattam Egerben a már 93. életévét megtagadó élénkséggel taposó Daka Józsefet. Ő ismét hosszú órákat beszélt, beszélt, beszélt magáról, és legnagyobb meglepetésemre átadott öt kisebb leírást, amit ő maga készített azután, hogy a nyilvánosság előtt is felfedte Árpád-házi leszármazásának titkát.
Ahogy az előszóban említettem, ezeken a beszélgetéseken elhangzottakat és az átadott kis jegyzetekben Daka József által leírtakat foglalom össze kissé átrendezve, de minden kiegészítés és torzítás nélkül.
Ha a könnyebb megértés érdekében csinálok is néhol valamelyes szövegbővítést, gondosan maradok a hallottaknál és megkapott írások tartalmánál, azokat sehol nem bővítem.

Képzelt metamorfózis

Megérkeztem Egerbe. Az egyemeletes, kopottas családi ház omladozó előterében hirtelen képzelődni kezdtem, hogyan is élhetne egy Árpád-házi herceg.
,,Márványlépcsős, rézkorlátos bejáraton át, süppedő szőnyeges, aranysárga színűre festett falak között, vastag bársonnyal terített bútorokkal berendezett szobában várt a 93. életévét meghazudtolóan friss járású Daka József.
- Felség, hálásan köszönöm a szerény személyemnek engedélyezett audienciát. Mély tisztelettel kérem Felség megtisztelő válaszát, esetleg szerénytelen kérdéseimre is.
- Kedves fiam, kérdéseidre szívesen válaszolunk, mert őszinte válaszainkkal is népünket szolgáljuk. Kelj fel, és tedd fel kérdéseidet!
Megcsókoltam az uralkodói kézen lévő királyi gyűrű ékkövét, és felálltam fél térdre ereszkedett helyzetemből."

Közben hirtelen magamhoz tértem a képzeletem szülte álomképből. Álltam egy, a szegényesnél is egyszerűbb, fűtetlen konyha csomagolópapírral leterített asztala előtt.
- Isten hozott, Mihály öcsém! Foglalj helyet!
- Köszönöm!
Leültem, és beszélgetni kezdtünk.
- Mindenek előtt a származásodra vonatkozó kérdést teszem fel. Próbálj nekem erre elfogadható választ adni.


A CSALÁDFA

A családfa gyökerei

A tatárjárás

A korábbi, németországi beszélgetések során a következőket tudtam meg.
Abban az időben Kadán kán, mint a Mongol Birodalom trónörököse vezette a győzelmes, hódító hadjáratokat Európában, így Magyarországon is.
IV. Béla mindent elkövetett, hogy trónját visszaszerezze, és hozzákezdjen az ország újjáépítéséhez, de a mongol-tatár hadak gyakori támadásai ezt lehetetlenné tették. Ebben a kényszerhelyzetben a tatár nyomás csökkenésének reményében adta feleségül Jolan(da) nevű lányát Kadán kánhoz, egy titkos házassági szerződés megkötésével.
Ma minden történész egyetért abban, hogy IV. Béla volt az országunk másodi megalapítója.
Vajon egyetértenek-e abban is, hogy ennek a házasságnak a létrejötte nélkül nem lett volna lehetséges az újjáépítés?

IV. Béla bölcsen gondolt arra is, hogy a trónöröklés akkor se kerüljön veszélybe, ha fia, István akár a tatá¬rok elleni harcokban - mert azért ezek továbbra is voltak -, akár az ő ellene folytatott harcokban elesik.
Titkos és szent esküvéssel védett, családi hagyományban őrzött végrendeletében leányának, Jolandának a leszármazottait is a trónöröklésre jogosnak nyilvánította.
- Ki hitte volna, hogy ez a titkos királyi végrendelet 700 év után engem, majd 750 év után nővérem elsőszülött fiát, mint Árpád-házi leszármazottakat teszi jogossá a magyar királyi trónra?

Kávézással összekötött rövid pihenő után így folyt beszélgetésem a véletlen során megismert 93 éves Daka Józseffel.
- Józsi bátyám, tisztelettel köszöntelek egri otthonodban. Őszintén köszönöm, hogy engedélyt adtál a meglátogatásodra, és lehetőséget arra, hogy folytassuk a közel egy éve Németországban megkezdett és ott akkor abbahagyott beszélgetésünket.
- Mihály öcsém, nagyon örülök a látogatásodnak. És micsoda beszéd az, hogy engedélyt adtam a látogatásodra, meg beszélgetésünk folytatására?! Emlékezz rá, hogy már Németországban is egyenesen kértem ezt a folytatást.
- Hát, most itt vagyok. Folytatjuk a megbeszélésünket. Nagy érdeklődéssel, figyelemmel és türelmesen meghallgatlak.
- Jól mondod. Türelemre és sok időre lesz szükség, mert nagyon sokat fogok most beszélni, elmondani neked.
- Időm van. A türelmet meg csak magamra erőszakolom valahogy.
- Én meg szívesen elmondom az egész hosszú és kalandos életem történetét. Tudod, nagyon sokan megkerestek már, és kérték, hogy beszéljek magamról, de senki nem hallgatott végig. Az eddigi kérdezőimnek vagy elfogyott a türelme, vagy sokan nem is hittek nekem.
- Én végighallgatlak, sőt esetenként kérdezni is foglak. De most előbb újra elmondom, hogy - amennyiben hozzájárulsz -, az itt hallottakból meg az általad most átadott írásokból egy kerek egészet, egy könyvet szándékozok összeállítani.
- Boldogan! Hiszen engem boldoggá tesz, hogy végre valaki képes is meg hajlandó is erre. Ezt várom már régóta!
- Akkor most nem kell tovább várnod, csak bele kell egyezned.
- Persze, hogy beleegyezem! Mi az hogy...!
Kis nekikészülés után főszereplőm tudtával és engedelmével bekapcsoltam a diktafont, és folytattuk a beszélgetést.

- Kezdjük hát legelölről!
- Józsi bátyám, hogyan is vagy Te Árpád-házi Daka József?
- Hosszú az a történet, ami erre választ ad, de ha nem untatlak, elbeszélem úgy, ahogyan azt én tudom. Teljesen őszintén a teljesen igazat mondom el! Sőt, a bizonyítás megerősítése végett átadom neked néhány, az életemről szóló korábbi kis írásomat is. Kikészítettem ezeket, amikor telefonon megállapodtunk, hogy eljössz meghallgatni engem.
- Külön megköszönöm az írásaidat tartalmazó a kis füzeteket.
- Én meg külön megkérlek, hogy olvasd el, és a Te összefoglaló írásodba építsd be azokat.
- Én meg tisztelettel és őszinte érdeklődéssel hallgatom a további történeteidet. Kérdéseimmel csak akkor zavarlak, ha valamit nem teljesen értek. Meséld hát el, hogyan vagy Te Árpád-házi leszármazott?
- Jó! Hát elkezdem, és elmondom újra.
- Tudjuk a magyar történelemből, hogy 1242-ben a tatárok és a mongolok a hódító hadjárataik során már Magyarországot is elfoglalták.
A tatárok vezére Batu kán volt, a mongolok vezére és egyben Batu kán alvezére pedig Kadán kán.
De abban az évben otthon, Mongóliában meghalt a nagy kán, Dzsingisz.
A tatárok ekkor abbahagyták hódító hadjáratukat, és visszavonultak Mongóliába azzal a határozott céllal, hogy Batu üljön Dzsingisz kán trónjára. Azonban Batu nem volt Dzsingisz vérbeli leszármazottja, ezért nem követhette őt a trónon.
A nagy kán elsőszülött fia Ogodej volt, így ő lett a Mongol Birodalom császára.
Ogodej kán pedig trónra kerülése után elhatározta, hogy meghódítja egész Európát. Újra indította hát a hadjáratot. Nagyon jó politikai érzékkel csökkenteni akarta az ellenállást, és növelni akarta a saját erejüket, ezért szövetséget ajánlott IV. Béla magyar királynak, illetve szövetséget kért tőle. Támadás helyett követeket küldött hozzá.
- Hadd kérdezzem itt meg, mi volt Dzsingisz kán elképzelése, szándéka?
- Hát az, hogy elfoglalja egész Európát, és kiterjessze birodalmát egészen a tengerig.
- Szóval az Atlanti-óciánig.
- Igen! És ennek a nagy tervnek a megvalósításához kért volna segítséget a magyaroktól, IV. Béla magyar királytól. Nem véletlenül gondolta így, mert tudta, hogy a magyarok milyen nagy hősök.
- És mint nagy hősök, nagyon megnehezíthetik, akadályozhatják a tatárok hódító hadjáratát, de esetleg szövetségre lépve jelentősen segíthetik, megkönnyíthetik a dolgukat, Dzsingisz kán hódító hadjáratát.
- Jól látod. Pontosan így volt. Dzsingisz kán ezt szerette volna. Ezért küldött követeket a magyar királyhoz.
Megérkeztek a követek.
- A hatalmas Mongol Birodalom nagy erejű és bölcs császára tiszteletét küldi a hős, a hazájáért halni is képes, a szintén bölcs magyar királynak.
- Megtisztelőnek tartom, hogy a hatalmas birodalom császára követeket küld hozzám, de őszintén mondom, nem tudom mi ezzel császárának célja?
- Császárunk szövetséget ajánl királyi fenségednek, és szövetséget kér felségedtől, hogy egyesült erővel támadhassátok Európa országotokon túli részét.
- És mi lehet a biztosítéka a köztünk esetleg létrejövő szövetségnek?
- Bölcs császárunk számított a magyar király ilyen kérdésére, és elküldte velünk az erre vonatkozó válaszát is.
A szövetséget oly formában lehet biztosítani, hogy felségednek, Béla király fiának királyi felesége lesz Ogodej kán egyik leánya, vagy Béla király Jolan(da) nevű hajadon leánya lép házasságra Kadán kánnal.
- Az ajánlatot nem utasítom vissza, de kérek időt annak családi megbeszélésére és eldöntésére, hogy fiam feleségeként lesz-e magyar királyné Ogodej egyik leánya, vagy leányom teszi-e feleségként boldoggá a hős Kadán kánt.

Szinte egy kis pihenésként megbeszéltük a magyarok történetének ezt a részét. Én azon a véleményen voltam: lehet, hogy valóban így volt, lehet hogy nem. Mindezeket nem tanultuk, nem is hallottuk, és arról sincs tudomásom, hogy mindezeket bármilyen dokumentummal igazolni lehetne.
Daka úrnak más volt a véleménye, és a következőket mondta teljes komolysággal, teljes meggyőződéssel:
- Én nemcsak kimondom, de határozottan állítom, hogy minden így volt, mert több mint hét évszázadon át ez a történet a titkos családi hagyomány szerint így szállt apáról fiúra. Márpedig a mi családi szájhagyományunk erősebb bármilyen kitalált és a valóságnak meg nem felelő történelmi igazolásnál.
- Elég furcsa magyarázat ez, Józsi bátyám, de nem vitatkozom veled. Inkább arra kérlek, hogy folytasd az elbeszélést.
- Azzal folytatom, hogy a mongol követek hazavitték a magyar király válaszát, üzenetét.
IV. Béla, magyar király pedig szorult helyzetében kétségbeesetten azonnal egy főpapokból álló küldöttséget küldött Rómába, IV. Sándor pápához.
A pápa fogadta a magyar főpapokból álló küldöttséget.

- IV. Béla, Isten akaratából magyar király hódolatát küldi velünk Krisztus földi helytartójának, Pápa Őszentségének.
- Királyotok hódolatát elfogadjuk, és áldásunkat küldjük Őreá és népére.
- Királyi felségünk a tatárok ismételt támadásától tartva segítséget, konkrétan ezer íjász harcost kér Őszentségétől, hogy nagyobb erővel tudjon ellenállni a bizonnyal újra támadó tatároknak.
- Látjuk királyotok és népetek szorult helyzetét, ezért hozzájárulunk, hogy a nekünk járó egyházi jövedelemnek egyötöd részét királyotok hazátok védelmének megerősítésére fordítsa, de a kért 1000 íjász harcost nem áll módunkban segítséget küldeni.
Királyotok és népetek hősi harcának vállalását nagyra becsüljük, és Isten segítségét kérjük annak megvívásához.
- Királyunk szorult helyzetének illusztrálására ismerteti Krisztus helytartójával a mongolok császárától, Ogodej kántól kapott ajánlatot. Ezen ajánlatban Ogodej kán szövetséget ajánl és kér Béla királytól, hogy a szövetségben a magyar csapat legyen előfutára az Európa ellen támadó tatár seregnek.
Ogodej azt is kéri, hogy ezen szövetség megerősítésére Béla király adja feleségül Jolán nevű hajadon leányát Ogodej császár fiához, Kadán kánhoz.
- Szomorúan értesülünk a pogánynak ezen sátáni ajánlatáról, de Isten nevében figyelmeztetjük királyotokat, nehogy elfogadja azt! Ne váljék a kereszténység hős védelmezőjéből a kereszténység ellenségévé!
Isten adjon tiszta szívet és éles szemet királyotoknak, hogy ne fogadja el a saját leányának beszennyezésére vonatkozó ocsmány pogány ajánlatot.

- A magyar főpapok megalázottan és szomorúan hozták a hírt IV. Béla király udvarába.
Igen ám! De Béla király rendkívül nehéz helyzetben volt. Nem tudott, nem lehetett egyszerűen dönteni, ezért összehívta a királyi családot, beleértve a legfiatalabb leányát, a szépséges és még csak 14 éves, de már majdnem felnőttként gondolkodó Jolánkát is.
Szóval IV. Béla úgy gondolta, hogy elég, ha a királyi család hozza meg a döntést, melyhez a főurak véleményét sem kéri.
- És hogyan döntött a család?
- Szájhagyományunk szerint világos és kiemelkedő képként él, hogy Jolánka véleménye volt a döntő ebben a kérdésben. Az ő döntését meg egy kissé az is befolyásolta, amit a sudár termetű, szép férfiról, bátor és kemény katonáról, az ifjú mongol hercegről, Kadán kánról hallott. Vállalata a nagy kalandot, a bizonytalan kimenetelű házasságot.
- Szóval akár azt is mondhatjuk, hogy egy 14 éves ábrándos lelkű hajadon leány döntésétől függött egy egész ország, ha úgy tetszik egész Európa sorsának alakulása.
- Nem egészen, mert IV. Béla király is nagyon szívén viselte országa és a keresztény Európa sorsát, de tisztában volt azzal is, hogy nem mindegy, hogy a tatárok, pontosabban a mongolok, még pontosabban Kadán kán milyen érzéssel viseltetik országunk irányába.
De szerette legfiatalabb leányát is, és nem szándékozott annak akarata ellenére áldozatot csinálni belőle.
A király - a családdal teljes egyetértésben - meghozta a döntést, de nem kürtölte világgá. Még a pápával sem közölte, nehogy megharagudjon, és esetleg kitagadja. Ha már nem tudta segíteni a keresztény Európáért vérző Magyarországot, legalább ne sújtsa azt még az átkával is.
Mindezek után IV. Béla magyar király egy titkos házassági szerződés megkötésével feleségül adta csodálatosan szép és akkor még csak 14 éves leányát, Jolánt Kadán kánhoz.
Nagyon valószínű, hogy ennek a házasságnak megvolt az a haszna, hogy a tatárok, legalább is Kadán kán csapatai már nem kegyetlenkedtek úgy, mint korábban.
A király számára meg lehetővé vált, hogy megkezdje az ország újjáépítését.
A tatár sereg elindult nyugat felé, de a magyarok nem küldtek előcsapatokat a mongolok megtámogatására.

Beszélgetésünket most már az eddig elhangzottakat figyelembe véve így folytattuk:

- Még mindig nem tudom, hogyan vagy Te, Józsi bátyám Árpád-házi leszármazott?
- Most következik családom történetének az a része, ami erre vonatkozik, és amivel én igazolom Árpád-házi leszármazásomat.
- Ezt aztán valóban nagyon kíváncsian, nagy érdeklődéssel hallgatom.
- A tatárok Magyarországra történt újabb bejövetelekor Kadán kán délkelet felől, Szegeden át jött be. Szeged nagyon megtetszett neki. Nagyon szerette csodálatosan szép és művelt fiatal feleségét, Jolánt. Talán éppen az ő kérésére lemondott a mongol trón örökléséről, és boldog házasságban Szegeden telepedett le az Árpád-házi vért őrző feleségével, Jolánnal.
- Most már aztán tényleg itt van számomra az egyértelmű válasz, hogyan vagy Te, Daka József Árpád-házi leszármazott!
- Tényleg itt van a számodra is egyértelmű válasz, de kell egy kis kiegészítő magyarázat.
Kadán, azért hogy ne tudják ki ő, megváltoztatta a nevét. A ,,Kadán"-ból elhagyta az ,,n" betűt. A megmaradt ,,Kadá"-t megkeverte, és attól kezdve Daka névvel élt, és még a keresztény hitre, vallásra is áttért.
Házasságukból fiú született, akit nagyapja, azaz Jolán apja tiszteletére Bélának neveztek el. Ez a Daka Béla, Árpád-házi Jolán fia az én ősapám. Ez hát a családfa eredete.
- Feltétlenül el kell mondanom azt, hogy az én esetemben volt egy kis eltérés az esküvel megfogadott titoktartásban.
- Mi volt az? Csak nem szegte meg valaki?
- Nem. Nem. Csak annyi történt, hogy az én apám, Daka József az I. világháború utáni abszolút bizonytalan időben már 1920-ban elmondta Szegeden Horthy Miklósnak, katonatársának, jó barátjának, hogy ő Árpád-házi leszármazott. Tehát ha a királyság visszaáll Magyarországon, nem kell a Habsburg-házból királyt ültetni a magyar trónra, mert van Árpád-házi leszármazott: apám vagy én.
- De a Tanácsköztársaság megszűnését követően nem állt vissza a Magyar Királyság. Sőt, talán éppen maga Horthy Miklós volt a királyság visszaállítása elleni küzdelem élharcosa.
- Igen, mert attól tartott, hogy ismét a Habsburgok kerülnek a magyar király trónra.
- De tudta, hogy ott van az Árpád-házi Daka család. Miért nem próbálkozott apádnak, vagy neked, Daka Józsefnek a trónra ültetésével?
- Mert félt, hogy a magyar parlamentben vagy még a kormányban is többségben lesznek a Habsburgok támogatói, mint Dakáéké.
- Ebben tényleg van valami. Meg éppen elég gondja-baja volt a Trianonban megtépett országnak. Nem hiányzott még egy trónbirtoklási háború.
- De változott a helyzet a II. világháború kitörésével...
- Valóban! Senki nem tudta, hogyan végződik, és mi következik utána. Megint a legjobb volt csak várni...
- Apámnak viszont az volt a véleménye, hogy fel kell készülni a változásokra. Ismét szólt Horthynak, a hajdani katonatársának, és nem várta meg, hogy halála előtt feddje fel előttem az esküvel védett családi titkot.
Nekem is felfedte, elmondta azt, amikor 1941-ben mi magyarok is beléptünk a háborúba. Emlékezetem szerint valahogy így történt:
- Térdelj le elém fiam! Esküdj meg! Mondd utánam!
,,Én, Daka József esküszöm a magyarok Istenére, hogy a most tudomásomra kerülő titkot, amit Apám elmond nekem, életemben soha senkinek el nem mondom. Csak halálom előtt fedem azt fel legidősebb gyermekemnek. Úgy segéljen engem a magyarok Istene. Ámen!"
- Állj fel fiam és halld a családunkban több mint 700 éven át őrzött titkot.
- Hallgatom Atyám, és előbb elmondott eskü szerint meg is őrzöm azt.
- A mi ősanyánk IV. Béla Árpád-házi magyar király és felesége Mária királynő legkisebbik leánya, Jolán, ősapánk pedig Kadán kán, a mongol herceg. Az ő titkos házasságukból született fiú, aki a névváltoztatás után már nem Kadán, hanem Daka Béla herceg. Ő nem viselte ugyan az Árpád-házi nevet, de ereiben - anyja révén - az Árpádok vére folyt. Mi, Dakák az ő leszármazottjai, tehát Árpád-házi leszármazottak vagyunk. Őrizd meg ezt a titkot, és halálod előtt mondd el majd a Daka család legidősebb gyermekének.
- Így lesz, Atyám. Isten engem úgy segéljen.

- Ez csodálatos és szinte hihetetlen!
- Csodálatos, de igaz. Így tartja ezt a családunkon belül több évszázados szájhagyomány.

A leszármazás

- Ötévi boldog házasság után Daka fiatalon meghalt. A királyi család IV. Béla unokáját, Daka Bélát nevelőszülőkhöz adta Szegeden, Jolán pedig visszament a királyi udvarba, Visegrádra.
- IV. Béla maga gondoskodott arról, hogy a szintén Béla névre hallgató unokája Szegeden magyar és keresztény szellemben nevelkedjen. Ez nem volt nehéz, mert a félárva kis Béla nem is sejtette, hogy apja egy mongol herceg, ráadásul a magyarok ellensége volt.
- De hogyan bizonyítod a Daka Bélától és rajta keresztül ősanyádtól, Árpád-házi Jolántól való egyenes ági leszármazást?
- A királyi család minden tagja, beleértve Jolánt és Daka Bélát is, szent esküt tett arra, hogy Jolán első házasságát, és fiának, Daka Bélának a kilétét soha senkinek nem árulják el. Ez alól csak egy esetre volt felmentés. Daka Béla halála előtt elmondhatta legidősebb fiának (vagy lányának), hogy benne Árpád-házi vér folyik. Azután minden apa ugyanúgy tájékoztatta legidősebb fiát a családi titokról. A felfedett titok elárulását ismételten eskü tiltotta úgy, hogy a titoktartó fiú szintén csak a halála előtt mondhatta el legidősebb fiának az eskü megtartása mellett.
És ez így ment 700 éven keresztül. Nekem is az apám mondta el, hogy ősanyánk Árpád-házi Jolán volt, és én is egyenes ági Árpád-házi leszármazott vagyok.
- Valamilyen írás nem maradt fenn, amellyel szintén bizonyítani lehetne ezt a leszármazást?
- Nem. A család sok viszontagságon ment keresztül úgy, hogy semmilyen irat nem maradt fenn. Csak az eskü melletti szigorú családi titoktartással továbbadott családi szájhagyományból tudom, hogy én is ÁRPÁD-HÁZI DAKA vagyok.
- Tehát, ha jól értem, akkor csak a szent esküvel fogadott, szigorú titoktartás mellett 700 éven keresztül, illetve a Te titokfelfedő megnyilatkozásodig közel 750 éven keresztül húzódó családi szájhagyomány az alapja annak, hogy Te ÁRPÁD-HÁZI DAKA József vagy.
- Igen. Ez pontosan így van.

Feltétlenül el akarom még mondani, hogy a mongol ősapám, Daka halála után Árpád-házi ősanyám, Jolán férjhez ment Boleszló lengyel nagyherceghez. Csodával határos, szinte hihetetlen akaraterővel tartotta be szent esküvését, és új férjének sem beszélt Kadán kánnal kötött első házasságáról és az abból született fiáról, akit (apja névváltoztatása után) Daka Béla néven tartott Árpád-házi vért hordozó ősömnek a családi szájhagyomány.
- Köszönöm, hogy mindezt ilyen őszintén és részletesen elmondtad. És ismételten köszönöm ezeket az általad leírtakat tartalmazó kis mappákat, füzeteket.
Külön megköszönöm, hogy hozzájárulsz, hogy mindezeket le is írjam, és beépítsem a készülő könyvembe.
- Mondtam már, hogy nemcsak hozzájárulok, hanem kérem is azt!


KALANDOS ÉLET

- Kérlek, Józsi bátyám, most már beszélj nekem a saját életedről, élményeidről, emlékeidről.
- Ajjaj! Nagyon sokat tudok én arról beszélni, mert az én életem - aminek most már 93. évében járok - végig igencsak kalandos volt.
- Hát, el is hiszem, sőt el is tudom képzelni, mennyire változatos, kalandos lehetett ez a szép hosszú időt átfogó életút.
- Annál is inkább, mert egy jelentős történelmi eseménynek is részese lehettem, voltam.

A közvetlen ősök

- Ha megkérhetlek, elbeszélésedet kezdd életed legelejének, gyermekkorodnak az emlékeivel.
- Ezt kérned sem kell, magam is így gondoltam.
- Nos, halljunk hát a gyermekkorodról!
- Mondom én szívesen! Nekem magamnak is jó visszaemlékezni arra az időszakra. Én is ugyanolyan gyerek voltam, mint a többi, csak legfeljebb egy kicsit élénkebb az átlagnál. Már kicsi koromtól kezdve nagy fantáziával bírtam, úgy hogy mindig kitaláltam valamit. Legtöbbször valami turpisság, csínytevés volt a végeredmény.
- Azt elhiszem...
- De nem a csínytevésekkel kezdem, hanem az apámmal, a nagyapámmal és a dédapámmal.
- Szóval elbeszélésedben egy kicsit visszafelé mégy az időben?
- Igen, mert apámtól tudtam meg mindent, ami számomra nagyon fontos dolog.
Legelőször a legfontosabbat említem.

Apám, Daka József a családi titok felfedésekor - ahogy már említettem - kérte, hogy esküdjek meg arra, hogy az általa elmondottakat titokba tartom, és én is csak a halálos ágyamon mondom el az elsőszülött fiamnak azt, hogy bennünk, benne és bennem Árpád-házi vér folyik.
- Tudomásom szerint neked nincs gyermeked?
- Sajnos nincs, de az esküm szerint is, meg a családi hagyomány szerint is, elmondhatom más családtagnak is, aki szóba jöhet, mint örökös.
- Ebben az esetben ki ő?

- A nővérem idősebbik unokája, aki ráadásul egy stramm, nagyon szép, nagyon okos és nagyon rendes fiú. Ha nekem sikerül bebizonyítani Árpád-házi leszármazásunkat, és újra kivívni a királyságot, ez a fiú méltó lesz arra, hogy örökölje tőlem a királyságot, és mint Árpád-házi király üljön a magyar királyi trónra.
- Azt mondod, ha neked sikerül kivívni a királyságot, akkor vagy átengedheted a trónt nővéred unokájának, vagy örökölheti majd tőled. De egyáltalán történik valami akár a te részedről, akár mások részéről annak ,,kivívására" (a te szavaiddal élve), hogy újra királyság legyen Magyarországon?
- Mások részéről nemigen, de én a kormányhoz és a parlamenthez is benyújtottam a trónigényemet. De erről csak később kívánok beszélni.
- Igazán érdekes, amit most, főleg a trónigényedet is említve elmondtál, de térjünk vissza a gyermekko¬rodra.
- Azzal folytatom, hogy apám elmondta, hogy ki volt a nagyapám és a dédapám.

A dédapám Daka Ferenc, jómódú polgára volt Szeged városának. A felesége meg Bajorországból áttelepült német családból származott. Ezt csak azért mondom, hogy Te is tudd meg, hogy bennem bajor vér is folyik.
Dédapám a szabadságharc idején szoros kapcsolatba került Kossuth Lajossal. Támogatója és bizalmas embere lett. Így aztán ő vitte-hozta a bizalmas és titkos jelentéseket.
Köztudott, hogy Kossuth és Petőfi között sokszor támadt vita. Ilyenkor dédapám volt köztük a békebíró. S mint ilyen, Petőfivel is igen jó barátságba került. Petőfi neki ajándékozta a Nemzeti dal eredeti szövegét. Ezt a példányt én a mai napig is féltve őrzöm.
A szabadságharc bukása után dédapámat elfogták, kihallgatták. Ő a kihallgatás során elszólta magát. Kiderült, hogy ő Árpád-házi leszármazott. Halálra ítélték. Huszonöt hazafival együtt várta a kivégzését.
- Dédapád, Daka Ferenc nem volt sem magas rangú katonatiszt, sem neves politikus, akkor őt miért ítélték halálra?
- Hát, szerintem azért, mert Kossuthnak nem csak bizalmasa, de tanácsadója is volt, s kiderült, hogy ő tanácsolta Kossuthnak a Habsburgok trónfosztását. S mikor a kihallgatás során azt kérdezték, hogy ,,Ha megmarad a királyság, de a Habsburg királyi házat megfosztották a tróntól, honnan vesznek királyt, maguk rebellisek?", elszólta magát: ,,Nincs gond! Itt vagyok én!" Hát, hogy ne legyen, inkább egyszerűen halálra ítélték.
- Elismerem, ez logikus beszéd. Érthető, hogy miért ítélték halálra dédapádat.
De menjünk tovább. Beszélj tovább! Ott tartottunk, hogy dédapád huszonöt társával együtt várta a kivégzést.
Én meg ott folytatom, hogy a foglár egy jó szándékú magyar ember volt, és a kivégzés előtt kiengedte őket.
Dédapám irányításával kimenekültek Amerikába. Ott újra szoros, jó kapcsolatba került Kossuth Lajossal.
Végül Detroitban telepedett le. Annak előkelő, hasznos polgára lett. Nagyon sokat tett a városért. A város hálából halála után szobrot emelt neki. Ezt Szeleczky Zita mondta el nekem, amikor hazajött Amerikából, és mint régi szerelmét, többször is meglátogatott engem egri otthonomban.
Hát így volt. Dédapámnak mint Árpád-házi leszármazottnak meg szabadságharcosnak el kellett menekülnie a Habsburgok elől.
- Fantasztikus és tragikus történet. Kíváncsi vagyok, mit beszélsz majd nagyapádról és apádról?

- Nagyapám, Daka Mihály örökölte dédapám vagyonát. Ebből fejlesztette ki hat fatelepét, és tulajdonosa lett Szeged város lóvontatta ,,lóré" vasútjának.
Nagyapám a szegedi nagy árvíz alatt több mint 300 embert mentett ki a megáradt Tisza habjaiból.
Mikor Ferenc József császár ellátogatott Szegedre, nagyapámat az árvízi mentésért kitüntette, és bárói rangot adott neki. Apám mesélte el azt is, hogy a kitüntetés átadásakor Ferenc Jóskával kezet fogva nagyapám csak azt morogta halkan a bajusza alatt: ,,Te hülye, ha tudnád, ki vagyok, nem kitüntetést, hanem kötelet adnál nekem."
De a császár nem tudhatta, hogy mi, Árpád-házi Dakák a Habsburgok legnagyobb ellenségei, magyar királyi trónbitorlásuk veszélyeztetői vagyunk.
Mi, Dakák titokban tartottuk kilétünket, és mint a Habsburgok ellenségei, soha nem használtuk a Ferenc József által adományozott bárói címet sem.
- Ez természetes és magától értetődő volt.
- Mivel a természet vad támadása, az árvíz elvitte nagyapám tejes vagyonát, a hat fatelepet, a ,,lóré" vasutat és házait is, így ő tönkrement.
Nehezítette a helyzetet, fokozta a bajt, hogy - éppen hősiessége miatt - nagyapám Ferenc József látókörébe került. Félni kezdett, hogy ha a kiléte kitudódik, a császár kivégezteti.
Elveszített vagyona miatti bánatában és a Habsburgoktól való félelmében egy elhagyott kis faluba, Ób¬é¬¬¬bába menekült a Bánátba, a magyar-szerb-román határ közelébe.
Nagyapámék nyugodtan, békességben éltek ebben a vegyes lakosságú kis faluban, és mint művelt nemesember, elnyerte a többnemzetiségű lakosság köztiszteletét.
Nemesemberként jó kapcsolatba került a környék más nemesi családjaival. Később ennek akkor élveztük a hasznát, amikor apámék Nagyszentmiklósra költöztek, talán éppen azért, hogy Óbébához, azaz nagyapámékhoz közel legyünk.

- És mi történt apáddal, az ő életéről még nem beszéltél.
- Hát persze, hogy nem, hiszen még nem jutottam odáig az elbeszélésemben. Most éppen az ő életének elmondása következik, csak legyen elég időd és türelmed, hogy végighallgasd.
- Időm és türelmem is van, hiszen azért jöttem, hogy meghallgassalak. Beszélj nyugodtan, mondj el mindent, ami eszedbe jut, s úgy gondolod, hogy érdemes és szeretnéd is elmondani.
- Köszönöm az érdeklődésedet, meg a türelmedet is. Nekem mindig örömet szerez az, ha valakit érdekel az én sorsom, úgy ahogy én elmondom, és meg is hallgatja elbeszélésemet.
Folytatom most apám történetével.
Mint már említettem, nagyapám jelentős vagyonát elvitte a szegedi nagyárvíz. Ő meg a Habsburgok elől menekülve Óbéba faluba költözött. Apám, akkor már magas rangú törzstiszt volt az osztrák-magyar hadseregben.
Menjünk vissza apád K und K törzstiszti idejéhez.
- Nagyon érdekes, kétélű dolgok történtek. Egyrészt az I. világháború kitöréséig nem volt gond, nem volt semmi baj. Sőt, igazán hasznos, jó dolgok is történtek.
A hadseregben apám nagyon szoros kapcsolatba, jó barátságba került Horthy Miklóssal. Persze akkor Horthy még nem volt a császár szárnysegédje, és akkor még Horthy maga sem álmodta, hogy valamikor ő lesz a kormányzó.
- Hát, bizony elég furcsán alakult akkor apád körül a világ. Horthy Miklós és Daka József katonatársak, mindketten a K und K hadsereg magas rangú tisztje, akik jó barátokká váltak. Ráadásul apád, Daka József Árpád-házi leszármazott, tehát jogosultabb a magyar királyi trónra, mint a Habsburg-ház bármelyik tagja. Így hát gyakorlatilag ellenfele Ferenc József osztrák császárnak és magyar királynak. Viszont Horthy Miklós viszont a Habsburg Ferenc József császár és király szárnysegédje lett.
- Ezek után mi lett a barátságukkal?
- Igen, igen! Szinte elképzelhetetlen volt, hogy ez a kapcsolat megmarad. De Horthy Miklós és Daka József barátok maradtak. Apám végül is úgy gondolta, a Habsburgok miatt neki nem szabad Szegeden maradnia. Anyámmal, nővéremmel meg velem Nagyszentmik¬lósra költözött, tehát Óbéba, vagyis nagyapám közelébe. Én akkor még igen kicsi fiú voltam. Nem is emlékszem a költözésre.
- És mi lett a katonatiszti állásával. Természetesen megtartotta azt egészen addig, amíg a trianoni békediktátummal Nagyszentmiklós Romániához nem került. Mi ott maradtunk, és Román állampolgárok lettünk.

- Hogy-hogy nem gondoltatok arra, hogy a trianoni döntés után a Romániához került Nagyszentmiklósról átköltözzetek Magyarországra vagy más nevén Csonka Magyarországra.
- Úgy, hogy apám együtt járt egyetemre Groza Péterrel, aki már akkor elismert politikus volt Romániában, s ami még fontosabb, nem gyűlölte (talán még szerette is) a magyarokat. Apámat bizonyára...
Tehát apám igen jó barátja volt Groza Péternek. Valójában ő beszélte rá, hogy maradjon ott, a Romániához csatolt területen, és nyugodjon meg, mert biztonságban lesz.
Groza (most már csak így) soron kívüli állampolgárságot adott apámnak, és a Román Vasutaknál igen magas beosztásba helyeztette.
Később még szó lesz róla, hogy én is sokat köszönhettem az apám és Groza közötti barátságnak. Egészen pontosan Groza Péternek.
Tehát így lettünk mi román állampolgárok, és maradt a családom Nagyszentmiklóson, ahol aztán a gyermekkoromat leéltem.

Gyermekkor

- Elbeszéléseidben eljutottunk végre a gyermekkorodig. Azt már említetted, hogy nagyon eleven, mozgékony gyerek voltál.
- Most meg azzal folytatom, hogy a falumban, Nagyszentmiklóson magyarok, románok és németek éltünk együtt, így aztán én egyszerre három nyelvet tanultam. Kis cimboráim is akadtak mind a három csoportból.
- Gondolom, nem is kevés.
- De nem ám. Tapadtak rám, meg az általam szervezett játékok és közös csínytevések is vonzották kis cimboráimat, későbbi barátaimat.
- Elmondanál ezekből a csínytevésekből néhányat, hogy láthassam, láthassuk, milyen gyerek voltál.
- Szívesen. Én is élvezem, mikor visszagondolok ezekre az időkre. Persze, most csak néhányat említek, mert nem lenne elég a magaddal hozott magnószalag azok felvételére. Ha leírod mindazt, amit elbeszélek, csak a csínytevések taglalására vastag könyvet kellene írnod.
- Magnószalag van elég, a könyv meg olyan vastag lesz, amilyenre kijön.

- Alig voltam 5 éves, amikor a nővérem férjhez ment. Úgy döntöttek, hogy a mi házunkban fognak lakni. A házunk jó nagy volt. Nekik külön lakásuk lett benne.
A lakodalom éjszakáján, hajnal felé már nagyon álmos voltam, de nem feküdtem le a saját ágyamba, hanem átmentem a másik lakásba, és bebújtam a nővérem ágya alá. Ott menten el is aludtam, de felébredtem, amikor már nem volt fölöttem üres az ágy.
A sógorom észrevett, és a grabancomnál fogva vitt be apámékhoz, aki persze jól elnáspángolt. Még most is fájni kezd a fenekem és a hátam, ha erre a verésre gondolok.

Én magyar elemi iskolába jártam, és magyar tanító néni tanított bennünket. Második vagy harmadik elemista voltam. Egyik napon bevittem és magam mellé ültettem a hasonló korú szomszéd román kisfiút. A tanító néni meglepődve kérdezte:
- Te ki vagy és mit keresel itt?
- Azt mondta a Jóska, hogy te nem tudsz románul. Hát, én majd megtanítalak románul beszélni.
- Ki küldött ide? Ez provokáció!
Fogalmunk sem volt arról, hogy mit jelent ez a számunkra ismeretlen szó. De az biztos, hogy nagy botrány lett a dologból. Mikor kitudódott a dolog, apám megint jól elvert.

- A falu temploma a falu legmagasabb részén állt. A tornya is elég magas volt. A toronynak egészen az eresze alatt volt egy kis körerkély, amin körbe lehetett járni. Ebben a toronyban volt a ,,tűzőr". Nyári időben nappal félóránként, éjjel is többször körbejárt az erkélyen, és figyelte a falu határát. Ha tüzet észlelt, abba az irányba kitűzött egy színes zászlót, és félreverte a harangot. Egyszer a kis barátommal meglestük, és elcsentük a torony ajtajában hagyott kulcsot.
Egyik hajnalon a félrevert harang hangja ébresztette az egész falut, persze a tűzőrt is.
Az történt, hogy a kis cimborámmal hajnalok hajnalán felosontunk a toronyba, a falu határának legnehezebben járható része felé kitűztük a piros zászlót, és félrevertük a két harangot, a tűzőr elől meg elfutottunk.
A falu apraja, nagyja vödrökkel, szerszámokkal rohant gatyában, pendelyben a torony erkélyére kitűzött zászló által jelölt irányba. A tűzőr már csak utánuk tudott futni, és próbálta megnyugtatni az embereket, hogy nincs is tűz.
Szerencsére nem tudódott ki az igazság. Ha apám megtudta volna, bizonyára nem a jelölt irányba futott volna tüzet oltani a vasvillával, hanem engem vert volna azzal agyon.

- Akkor most nem lennél itt. Nem élnél, nem lenne kivel és miről beszélni.
- De élek, és van is miről beszélni. De még mennyi mindenről és mennyi mindent...
Na, folytatom a gyermekkori csínytevéseim, cselekedeteim elbeszélését.

- Kamasz koromban is szinte ,,bandavezérnek", ,,bandagazdának" tekintettek az iskolatársaim. Például én szerveztem meg a faluban az első futballcsapatot. Akkortájt jelent meg a piacon a Schmollpaszta nevű cipőkrém. Megtudtam, hogy a bokszosdoboz-nyitót érdemes gyűjteni, mert 10 darab, 100 darab, pláne 1000 darab ilyen nyitóért jelentős adományt adnak. Sógoroméknak szatócsüzlete volt, amiben cukorkát is árultak. A gyerektársakkal megegyeztem, hogy mennyi cukorkát adok 10 vagy 20 darab bokszosdoboz-nyitóért. A fiúk még a szomszéd falvakból is hozták a Schmollpaszta dobozának a nyitóit, amelyekért én a nővéremtől kapott cukorkával fizettem. Így jutottam első futball-labdámhoz. A végén pedig a Schmoll vezetői jónak látták, hogy ,,Schmoll Futballklub" névvel játsszon az vezetésemmel szervezett focicsapat a cég által juttatott teljes felszerelésben.

- Rengeteg dolog jut még az eszembe, de már csak egyet említek meg.

- Középiskolába, egy német nyelvű gimnáziumban együtt jártam a későbbi ,,Tarzan"-nal, Weissmüller Jancsival. Nagyon jó barátságba kerültük. Jancsi megtanított engem úszni, persze később azért a tanítvány nem lett nagyobb a mesterénél.
De volt más barátom is, akivel egyforma részünk volt a sok huncutságban. Mint kamasz fiúk, már tánciskolába jártunk. A záró bál az egész város nagy eseménye volt. Ezen több, komolyan udvarló fiú is megjelent szíve hölgyével, egyik-másik már a menyasszonyával.
Mi, a barátommal bekentük fekáliával a glaszékesztyűnket, és azzal a táncpartnereink ruháját. Jött a komoly udvarló, és boldogan fogta táncpartnere derekát. Amelyik még a kesztyűjét is levette, az még rosszabbul járt. A nagyszünetben több fiú szagolgatta a kezét, és sok lány báli ruháját törölgették fintorogva a gardedámok.
Mi persze gondosan ügyeltünk arra, hogy a nagyszünet előtti utolsó két tánc előtt már eldobtuk a kesztyűnket, és újra felkértünk egy-egy előbb már általunk bekent ruhájú lányt, és néhány lépés után undorodva kérdeztük, hogy micsoda gusztustalan dolog ez. Így aztán minket is áldozatnak tekintettek, és nem is gondolták, hogy mi voltunk ennek az egésznek a kitalálói.

- Ahogy észlelem és látom rajtad, elhiszem, hogy rengeteget tudnál még gyerekkorodról mesélni, és szívesen is hallgatnám, de most mégis arra kérlek, hogy lépjünk tovább, és beszélj, mondjuk a katonaidődről.
- Nahát, ez aztán nagyon könnyű, de nagyon nehéz is, mert én román, magyar és német katona is voltam, meg ráadásul tiszt is. Melyikkel kezdjem, melyiket beszéljem el részletesebben?
- Mondd el időrendben, és lehetőleg mindet részletesen.

A román hadsereg főhadnagya

- Mondtam már, hogy Groza Péter jó barátja volt apámnak, s tulajdonképpen ő beszélte rá, hogy maradjunk lakóhelyünkön azt követően is, hogy az a trianoni döntés után már nem Magyarországhoz, hanem Romániához tartozott.
De másra is rábeszélte, mégpedig arra, hogy menjek a bukaresti Román Katonai Akadémiára, és azt elvégezve legyek a román hadsereg tisztje.
Apám is, én is engedtünk a rábeszélésnek. Tanulmányaimat kitűnő eredménnyel végeztem a Román Katonai Akadémia repülőtiszti tagozatán. Olyan kiemelkedő volt az eredményem, hogy főhadnagyként avattak, azonban mint magyar nemzetiségű ember, nem vezethettem román katonai repülőgépet, ezért a légvédelemhez osztottak be.
Közben a második bécsi döntéssel Észak-Erdély 1940 szeptemberében visszakerült Magyarországhoz.
- Igen. ez jelentette családunknak a legnagyobb problémát. Megint Groza (csak így) segített, aki azt mondta apámnak:
- Te Józsi, Románia és Magyarország között egyre feszültebb a helyzet. Ma még szövetségesként vagyunk együtt a németek oldalán, de ki tudja, mit hoz a jövő. Az is lehet, hogy a feszültségből fegyveres harc keletkezik a két ország között.
- Valóban, bármi történhet, de mi maradunk Nagyszentmiklóson román állampolgárként.
- Ha a fiad nem a Román Katonai Akadémián tanulna, hogy román katonatiszt legyen, én is helyeselném a maradást. De ha netalán fegyveres konfliktus törne ki, milyen érzéssel vennéd, hogy a saját népe ellen harcol?
- Hát, rendkívül nehéz helyzetbe kerülnénk.
- Ezt meg lehet előzni, ha rám hallgatsz. Fiad fejezze be tanulmányait Bukarestben. Közben értékesíthetitek a vagyonotokat. Én meg szerzek útlevelet az egész családnak, aztán átmentek Magyarországra.
- Megint hallgattunk Petru Grozára. Befejeztem akadémiai tanulmányaimat, és a román hadsereg főhadnagyává avattak. Viszont tisztté avatásom után többé fel sem vettem a román uniformist. Én azonnal áttelepültem Szarvasra.
Apám és nagyapám továbbra is Romániában maradt, engem meg Magyarországon behívtak katonának.

A magyar katonatiszt

A főhadnagy

- Mint érettségizett fiú, karpaszományos lettem. A román katonatiszti rangomat eltitkoltam, és a repülőköz kértem magam. Végül a légvédelemhez kerültem. Világos, hogy a Román Katonai Akadémián szerzett ismereteimmel gyorsan haladtam a katonai ranglétrán. Rövid időn belül egy fényszórós egység parancsnokaként hadnagy lettem.
- Ez persze azt jelentette, hogy az itthoni légvédelemben maradtál, tehát nem kerültél ki a frontra.
- Igen azt, de itthon is hamarosan kitüntettek és előléptettek.
Szolnok város védelmére voltunk beosztva. Egyszer jelzést kaptunk, hogy az amerikaiak nagy légitámadást akarnak intézni Szolnok ellen. Én a fényszóróimat elvezényeltem a város pereméről, és egy ritka tanyavilág köré telepítettem. A megtévesztett amerikaiak a fényszórógyűrűben lévő majdnem teljesen puszta térséget bombázták, és azon kívül csak a vasútállomást érte bombatámadás.
- Az is lehet, hogy csak az volt a cél?...
- Ezzel a tettemmel vitézségi kitüntetést és főhadnagyi rangot kaptam, és engem neveztek ki a Budapesti Ludovika Akadémia őrségparancsnokává, ahol hamarosan ismét egy nagy hőstettet hajtottam végre.
A Ludovika parancsnoka, Ács vezérezredes közel kétszáz hallgatónak tartott előadást a nagy előadóteremben, amikor légiriadót fújtak, mert támadtak az amerikai Liberátorok. Azonnal parancsot adtam az őrségnek, hogy mindenkit irányítsanak a légópincébe. Le is mentek vagy kétszázan, de Ács vezérezredes tovább folytatta előadását az előadóteremben maradt mintegy másik kétszáz növendéknek. Én dühösen az ölembe kaptam a kistermetű, alig 50 kilós Ács vezérezredest, és levittem a légópincébe, a növendékek meg követtek bennünket. A légitámadás után alig maradt épen maradt rész az előadóteremből.
Így mentettem meg én a Ludovika Akadémia parancsnokát és kétszáz növendékét.
- Ez valóban nagy cselekedetnek hangzik! És ezt követően mi történt?
- Ezután?... Sűrű egymásutánban történtek életem legjelentősebb eseményei, amelyeket elképzelni, elmondani sem mertem volna magamról. De úgy látszik, abban az időben sok mindennek kellett történnie az életemben.
- Egyre kíváncsibbá teszel az üres bevezetőiddel. Lassan már a türelmem is elfogy.
- Nem élek vissza a türelmeddel. Máris mondom az eseményeket, egyiket a másik után.
Már másnap kihallgatásra rendelt Ács vezérezredes, és közölte, hogy aznap délután jelentkeznünk kell Horthy Miklós kormányzónál. Jelentkeztünk. Tisztelegtünk, és a Kormányzó úr egyenesen felém fordult.
- Ki vagy fiam, és tudod-e, hogy miért vagy itt?
- Vitéz Daka József honvéd főhadnagy vagyok. Azt nem tudom, csak sejtem, hogy talán felségsértéssel vádolnak.
- A kormányzó úr mosolygott a nyelvbotláson, hogy felségsértést mondtam, mert valójában én fegyelemsértést akartam mondani. Ő így folytatta:
- Nem fiam! Azért, vagy itt, mert megmentetted a Ludovika Akadémia parancsnoka és kétszáz növendéke életét, s ezért a hőstettedért kormányzói kitüntetésként megkapod a ,,Nagy Ezüst Vitézségi Érmet".
- Köszönöm a megtiszteltetést!
- Annyira meghatódtam, hogy szinte önkívületi állapotba kerültem. Ma sem tudom, hogyan kerültem vissza állomáshelyemre. Talán az ezredes úr irányításával.
- Nem mondom! Nagyon rád mosolygott, melléd szegődött a szerencse, hogy rövid időn belül ennyi kitüntetést, előléptetést kaptál!
- Valóban a sors kegyeltje lettem. De ezután jött még a java a kalandos életemnek.

A magyar királyi honvédség őrnagya

- Korábbi elbeszéléseid során elmondtad már, hogy Szolnok város légitámadástól, szőnyegbombázástól megvédéséért hadnaggyá léptettek elő, a Ludovika Akadémia parancsnoka és több száz növendéke életének megmentéséért pedig vitézi címet, a Horthy Miklós érdemrend arany fokozatát kaptad meg. De mikor és hogyan lettél honvéd őrnagy?
- Azt, hogy én honvéd őrnagy lettem, szintén az előbbiekben már említett hőstetteimnek köszönhettem.
- Ezt egyelőre nem értem.
- Pedig könnyű megérteni. Különösen a második hőstettemmel a kormányzó úr látókörébe kerültem.
Na, mármost, a németek a titkos fegyverek katonai megismertetésére és helyes alkalmazásuk oktatása céljából a Wehrmacht keretében létrehoztak egy törzstiszti továbbképző iskolát. Ebbe szövetségeseiket is bevonták, tehát minket, magyarokat is. De erről, a német továbbképzésről majd később.
Persze, ebbe a képzésbe csak nagyon megbízható törzstiszteket vontak be. A magyar résztvevőket a honvédkar főnöke és a kormányzó ajánlhatta, akikre nekik kellett garanciát is vállalni.
Engem a kormányzó megbízhatónak ismert, de nem voltam törzstiszt, ezért aztán előléptetett honvéd őrnaggyá.
- Ez érthető meg természetes is. És hogyan alakult tovább a sorsod?
- Hát, attól kezdve nagyon gyorsan peregtek az események.
Háború volt. A szovjet hadsereg és vele a kommunizmus veszedelme egyre jobban közelítette országunkat. Emellett nagy gondot jelentett, hogy a hősi halált halt Horthy István kormányzóhelyettes után nem tudtak kit jelölni a helyére. Fokozta a kormányzó úr gondját, hogy a Habsburgok trónkövetelése nagyon megerősödött.
- Na, de hogyan kapcsolódik ezekhez a történelmi eseményekhez a Te személyed.
- Úgy, hogy Horthy Miklós kormányzó úr, mint már az előzőekben is említettem, ismerte a mi családunkat, mivel apámmal már Szegeden nagyon jó kapcsolatba, mondhatnám jó barátságba került. Apám úgy érezte, hogy a rendkívüli helyzet felmenti őt az Árpád-házi voltunk eltitkolására tett esküje alól, és felfedte ezt a valós történelmi tényt a Kormányzó úrnak.
Horthy Miklós meg volt győződve arról, hogy az én személyem jelenti a megoldást mind a három problémára.
A Kormányzó úr tudta, hogy én régi katonatiszt társának, a barátjának, vitéz Daka Józsefnek a fia vagyok, de ezt nekem nem árulta el.
- Biztosan azért nem, hogy el ne bízd magad.
- Biztosan. De a Kormányzó úr azt is tudhatta, hogy én, azaz egy Árpád-házi vitéz Daka soha nem éltem volna vissza a helyzetemmel, kilétemmel.


A KIRÁLY

Az utolsó titkos koronázás

- Elbeszélésedben már említést tettél arról, hogy téged, mint Árpád-házi herceget a második világháború végén titokban magyar királlyá koronáztak. Kalandos életutadnak ez a legnagyobb eseménye, és egyben a leghihetetlenebb is. Ezért most megkérlek, hogy ezzel kapcsolatban mondj el mindent a legjobb emlékezeted és a legjobb tudásod szerint.
- Ezt szívesen és könnyen megteszem, mert ezt sokszor, sok érdeklődő embernek elmeséltem már.
- Én is nagy érdeklődéssel hallgatom.

- A Kormányzó úr parancsot küldött Ács vezérezredes úrnak, hogy 1944. június 25-én délelőtt 10 órára vezessen fel a budai várba, a kormányzósági rezidenciába, és mindketten díszegyenruhát viseljünk. Így is történt. Azért nekem egy kicsit gyanús volt, hogy pont a születésnapomon, június 25-én kell a különös és váratlan kihallgatásra mennem.
- Bennem is erősödik a kíváncsiság, hogy miket beszélsz el ezzel kapcsolatban?
- Hát, csak hallgasd! Elmondok én mindent!
A rezidencia dísztermébe lépve azt láttam, hogy a Kormányzó úr, a hadhadsegédje, a miniszterelnök, Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, a magyar miniszterek, és általam nem ismert méltóságok - mindannyian díszruhában -, a német kormány képviselője - civil ruhában - vannak jelen. Összesen mintegy ötvenen lehettünk.
Pontban 10 órakor a hadsegéd csendet kért, a Kormányzó úr meg a következők szerint szólt:
- Uraim! Mi, akik itt együtt vagyunk, együttesen vagyunk felelősek hazánkért, népünkért, a jövőnkért.
Nekem és nekünk három nagy kérdést, bajt, gondot kell megoldanunk. Közeledik a szovjet hadsereg és a kommunizmus veszélye. A szovjet bolsevizmus vörös kakasát meg kell állítanunk, mert ha nem tesszük meg, hazánkban vége lesz a békés, tisztességes emberi életnek, a szabadságnak, de fogalmazhatjuk egyszerűbben: vége lesz a keresztény Magyarországnak. Szörnyű halált hal nemzetünk. Ellenállásunkhoz hiányzik, hogy be legyen töltve a kormányzóhelyettesi tisztség, tehát ezt a tisztséget be kell tölteni, és egyúttal fel kell készülni a Habsburg-ház trónkövetelésének megtörésére.
Tudom, vannak közöttünk is royalisták, akik a Habsburgokat tartják a magyar királyi trónra jogosultnak. Nem kívánom és nem is tudnám meggyőzni őket tévedésükről, de azt tudom, hogy a jelenlévő többségnek az a meggyőződése, hogy még egy Habsburgot nem szabad a magyar trónra engedni! Azt meg kell akadályozni!
Uraim! Akik most itt vagyunk, mindhárom gondunk megoldását segítő döntést hozhatunk.
- Azután egyenesen hozzám fordult. Én, honvédtiszthez illően szabályosan bejelentkeztem. Akkor a Kormányzó úr így szólt:
- Fiam! Ami most itt történni fog, az lesz életed legszebb születésnapi ajándéka!
- Azután így folytatta:
- Uraim! Az előttem álló honvéd főhadnagy, Árpád-házi Daka József Árpád apánk leszármazottja, Árpád-házi főherceg. A magyar parlament jóváhagyásával és a helyzetünket sokban meghatározó Német Birodalom kancellárjának, Hitler Adolfnak engedelmével úgy határoztam, hogy a Szent Korona kerüljön egy magyar Árpád-házi főhercegnek, Daka Józsefnek a fejére. De előbb esküdjünk meg mindannyian, hogy erről a titokban történő koronázásról soha senkinek nem beszélünk halálunkig, vagy addig, amíg el nem jön az ideje annak, hogy a titokban megkoronázott király nyilvánosan elfoglalhatja a magyar királyi trónt.
- Felkérem Őkegyelmessége Serédi Jusztinián hercegprímás urat, Magyarország első zászlós urát, készítse elő az esküt és vezesse le úgy, hogy az érvényes, tehát valamennyiünkre kötelező legyen. Az eskü alól én sem vonom ki magamat.
Az érseki titkár két püspök segítségével a terem közepén lévő oltárszerű, díszesen fedett asztalra állított egy feszületet, és mellé fektette az aranycsatos Szentírást, azaz a Bibliát.
- Uraim! Kérem, hogy a katolikus vallásúak ereszkedjenek fél térdre, a nem katolikusok álljanak feszes vigyázzba, és esküre emelt kézzel mondják utánam:
,,Én ... esküszöm az élő Istenre és a Szent Bibliára, hogy a mai napon itt történő eseményről soha senkinek nem beszélek mindaddig, míg esküm alól a most megkoronázandó Felség trónfoglalásának megtörténte ez alól fel nem ment. Isten engem úgy segéljen!"

- Esküre emelt kézzel, a Kormányzó úrral együtt mindannyian megesküdtünk.
A közös fogadalom után így szólt a Kormányzó úr:
- Bíboros úr! Felkérem, hogy helyezze a magyar szent koronát Árpád-házi Daka József főherceg fejére.
Egy imazsámolyra kellett térdelnem. Egy főpap átvette a koronát a koronaőr-parancsnoktól, átadta azt a bíboros hercegprímásnak, aki pedig a fejemre helyezte azt. Felolvasta a koronázási eskü szövegét, és én az imazsámolyon térdelve, meghatódottan mondtam utána a szöveget.
Ezt követően átmentünk a királyi palota tróntermébe. Leültem a trónszékre, a bíboros úr pedig megáldott.
A trónszék aranyozott sujtással volt díszítve, körülvonva. Én erről leszakítottam egy aranyszálat, amit azóta is őrzök. A trónszék a háború viharában eltűnt, csak ez az egy szál maradt nálam belőle.
A szertartás után a Kormányzó úr ezekkel a szavakkal köszöntött:
- Öröm számomra, hogy ez a vágyam teljesült. Gratulálok, fiam, most már Felség. Nyilvános trónra ülésed előtt és utána se feledd el soha, hogy magyar vagy.
- A bíboros úr a következő szavakkal búcsúzott:
- Isten áldásával és segítségével vezérelje majd a magyar népet Felség.
- A civil ruhás legnagyobb meglepetésemre a ,,Felség, sok szerencsével vezesse a jobb sorsra érdemes magyar népet!" mondattal búcsúzott, persze németül.
A résztvevők hangos ,,Éljen a király!" felkiáltással köszöntöttek, utána valamennyien elhalmoztak jókívánságaikkal. Én mindenkinek megköszöntem. Véget ért a ceremónia.

El sem tudom mondani, mennyire meghatódtam. Én éppen 24 évesen, különösebb előzmények nélkül - titokban megkoronázva - Magyarország király lettem. Hosszú ideig azt sem tudtam, hogy ébren vagyok-e vagy csak álmodom az egészet.
- Én meg szinte el sem tudom képzelni, hogy tudtad ezt átélni? Más lett volna, elviselhetőbb lett volna, ha normális körülmények között, hosszú előkészítés után, nyilvánosan történik a megkoronázásod? Nem is tudom, hogy most mit mondjak, mit kérdezzek?
- Ne kérdezz semmit, Mihály öcsém! Neked nagy meglepetés most így hallani az egészet. Énbennem hosszú évtizedek alatt kikristályosodtak és leülepedtek a dolgok, és nyugodtan, higgadtan, őszintén tudok azokról az eseményekről beszélni.
- Őszintén köszönöm, Józsi bátyám! Nekem legkönnyebb és legjobb most csendben maradni!
Hosszan hallgattunk mind a ketten. Sőt, egy kávézást közbeiktatva pihentettük az agyunkat, pihentettem a magnetofont is. Ráfért.

Tehát Daka József úr - saját elbeszélése szerint - a titokban megkoronázott magyar király!

- A ceremónia befejezése után én, a titokban megkoronázott magyar király mély gondolatokba merülve sétáltam Ács vezérezredes úrnak most már a jobbján a várból a mai Széll Kálmán térre.
Többek között arra is gondoltam, hogy a titokban tartást maga Hitler kérte. Attól tarthatott, hogyha az osztrákok hírét veszik a megkoronázásomnak, veszélyeztethetik a rajtuk keresztülmenő utánpótlást a keleti frontra.
- Hogy őszinte legyek, nem tudom elképzelni, hogy ez miért történhetett volna meg az osztrákok részéről?
De azt is megmondom, szinte hihetetlen a te titokban történt megkoronázásod.

Az elbeszélő, mintha kiolvasta volna a gondolataimat, így folytatta a történetet:
- Az én titkos megkoronázásom ceremóniáján résztvevő személyek egy része már meghalt, másik része a háború végén és után disszidált Magyarországról, így aztán könnyen meg tudtam őrizni titkomat. Erre azért volt szükség, mert ha kitudódott volna királyi voltom, engem azonnal megöltek vagy kivégeztek volna. A háború alatt az osztrákok gyilkoltattak volna meg, a háború után meg a magyar kommunisták.
- Nehéz lehetett ezzel a nagy titokkal élni.
De a koronázásomon résztvevő személyek eltűnése azt is jelenti, hogy élő személyekkel sem tudom bizonyítani, hogy engem titokban magyar királlyá koronáztak.
- Most már csak megkérdezem, nem lehet-e, nem tudod-e írásos dokumentumokkal bizonyítani ezt a tényt.
- Erre én is gondoltam. Sok helyen kutattam. Az esztergomi érseki levéltárban Serédi Jusztinián hercegprímás titkárának naplójában találtam egy sokat mondó 1944. májusi bejegyezést, amely szerint a hercegprímás kijelentette, hogy ,,hamarosan királykoronázás lesz Budapesten". Sajnos nem jutottam tovább ezen a téren, mert a napló folytatása hiányzik.
- Ne haragudj, Józsi bátyám, én neked magadnak őszintén megmondom, hogy nem értem, sőt ellentmondásosnak tartom ezt az egész történetet.
- Nem haragszom. Az a korrekt, ha nyíltan megmondod, amit gondolsz, mert úgy megmagyarázhatom, és közösen tisztázhatjuk a dolgokat. Kérlek is, fedd fel, milyen ellentmondásokra gondolsz.
- Megmondom a két legfontosabbat, leglényegesebbet.
Az első ellentmondást abban látom, hogy megkoronázásodat maga Horthy Miklós kormányzó szorgalmazta. Viszont ő ezzel saját magánok ártott. A saját helyzetet, rangját veszélyeztette.
A másik ellentmondást a személyes magatartásodban látom. Megkoronázásodat követően, királyként is úgy tisztelted a Kormányzó urat, mintha ő lett volna a magasabb rangú, nem pedig Te, a Király.
- Meg tudom magyarázni mindkettőt. Be fogod látni, hogy nekem van igazam.
Horthy Miklós, a legmagasabb rangú magyar katona nem a királyságot akarta megszüntetni, amikor a kormányzóságot elvállalta, hanem az országát akarta megmenteni a Trianon utáni tragikus helyzetből, és a Habsburgoktól. 1944-ben úgy érezte, hogy ezt katonához illően tökéletesen teljesítette. De érezte azt is, hogy ő már elég öreg, és fiatalabb erőre van szükség a továbbiakban. Legjobbnak látta volna, ha a királyság visszaállhat és egy fiatal, Árpád-házi, tehát magyar vért hordozó király vezeti tovább a nemzetet, az országot.
- Ezt a logikus magyarázatot el kell fogadnom. De mi van a másik ellentmondással?
- Nem volt az én magatartásomban ellentmondás, csak tisztelet. Engem apró gyermekkoromtól a Kormányzó úr tiszteletére nevelt az apám. Ez a tisztelet valósággal megcsontosodott bennem. A koronázásom megtörtént ugyan, de az csak a jövőnek szólt. Bizonyára én is, a Kormányzó úr is, és mindenki másként viselkedett volna, ha akkor azonnal trónra kerültem volna. Hidd el ezt nekem!
- Ha van napló, ha nincs napló, ha megkoronáztak, akár csak titokban, te királynak érezted és érzed magad. Volt idő, amikor ezt egyszerűen az életed megvédése céljából titokban kellett tartanod. De ezt a titkot már felfedted, és nagyon sokszor sokaknak elmondtad, hogy te titokban a megkoronázott magyar király vagy.
De ne firtassuk tovább ezt a kérdést, beszélj inkább arról, hogy mi történ koronázásod után.

Nehezen oltható szerelem

- A koronázási ceremónia után Ács vezérezredes úrral (most már az én bal oldalamon haladt) a júniusi hőségben elég nehezen elviselhető díszegyenruhában lesétáltunk a mai Széll Kálmán térre.
Vártunk a villamosra. Mindketten felfigyeltünk egy elegáns, rendkívül csinos és bájosan szép hölgyre. Felsegítettük a villamosra, a peronon előre akartuk engedni.
- Köszönöm, nem megyek be a kocsiba. A harmadik megállónál leszállok.
A vezérezredes úr bement és leült. Katonásan tisztelegve elbúcsúztunk egymástól. Én a harmadik leszállónál lesegítettem a hölgyet. Észrevettem, hogy zavartan figyel rám, ezért így szóltam:
- Szíves engedelmét kérem ahhoz, hogy bemutatkozzam"
Bemutatkoztunk, és hazáig kísértem a hölgyet, Szeleczky Zita színművésznőt. Megbeszéltük a következő találkozónk időpontját.
Az első találkozón, a hangulatos kis budai korcsmában megegyeztünk, hogy ha egyikünk valamilyen oknál fogva nem tudna elmenni, az egy megelőző jelszavas üzenetet hagy a másiknak, megjelölve a következő találkozó időpontját. Ilyenre csak egyetlen egyszer került sor. Kialakult egy nagyon erős bizalmi kapcsolat, ami énbennem olthatatlan szerelemmé változott. De nem sikerült beteljesítenem.
- Miért? A művésznőben nem volt semmilyen viszonzási szándék?
- Volt, de volt benne tiszteletre méltó női tartózkodás is, én meg nem akartam ajtóstól rontani a házba.
Aztán mégis az történt, mert engem sürgetett az idő, mivel felsőbb katonai parancsra Bécsbe kellett utaznom. Azt majd később mondom el, hogy miért.
Egyik esti találkozónkon egyértelműen elmondtam, hogy szeretném nemcsak a kapuig hazakísérni, hanem a lakásába is.
- Nekem nincs bélyeggyűjteményem, de szívesen látom a saját otthonomban is.
Elkísértem. De nagy gondban, két nagy titoktartás bilincsében voltam. Nem beszélhettem sem a titokban történt megkoronázásomról, sem a bécsi utazásom céljáról.
- S nem beszéltél?
- Nem, de a csodálatos nő utáni olthatatlan vágy annyira elkábított, hogy elszóltam magam, hogy én titokban megkoronázott magyar király vagyok.
Szerencsére a művésznőt bölcsessége képessé tette arra, hogy hallgasson, nem úgy, mint én.
Akkor már ő is nagyon szerelmes volt belém. S nem is tagadta, hogy az is hatott rá, hogy én megkoronázott király vagyok, ha nem is élhettem még jogaimmal és rangommal. Biztosan arra is gondolt, hogy ha a háború után esetleg újból királyság lesz, akkor ő lesz a királyné. De amilyen szép, okos és művelt volt, megfelelt volna királynőnek is. De nem ábrándozok már tovább.
Még nagyobb szerencsémnek tartottam, hogy Bécsbe utazásom előtt volt néhány boldog napunk. De ebből a mámoros, bódult állapotból kisodort a hazám iránti kötelesség.
- Mi volt az a hazához fűződő kötelesség?
- Részletesen elmondom, de előtte még megemlítem, hogy Szeleczky Zitáról még lesz szó, úgy is, mint szerelmemről, meg úgy is, mint arról a személyről, aki később nagy szolgálatot tett a hazáért.

A német Wehrmacht őrnagya

- Akkor ezt beszéld el most, hogy miért kellett Bécsbe utaznod?
- Említettem már, hogy a németek kezdték belátni, hogy a szövetségesek ellen folyó háborúban alulmaradnak, ha nem tudják fokozni a katonai erejüket.
De erre már csak egyetlen lehetőségük lett volna: a csodafegyver kifejlesztése és bevetése.
Kutatómérnökök, kutatóintézetek, gyárak készültek a csodafegyver előállítására, a német hadseregen, a Wehrmachton belül létrehozták a titkos fegyverek műszaki törzstiszti továbbképző katonai intézetét. Az ott kiképzett tisztek biztosították volna, hogy a titkos csodafegyvereket majd eredményesen használják a frontokon.

Néhány nappal a megkoronázásom után a kormányzó úr üzenetet küldött (nem parancsot vagy utasítást!), hogy Ács vezérezredes úrral együtt menjünk hozzá egy tárgyalásra (nem kihallgatásra!).
A tárgyaláson elmondta, hogy mint alkalmas és megbízható embert, magyar részről engem jelöltek erre a törzstiszti továbbképzésre. Őrnaggyá azért léptettek elő, mert német továbbképzésben csak törzstisztek vehettek részt.
Másnap Ács vezérezredes úr átvette az úti papírokat és a megbízólevelemet, és ezt Bécsben zárt borítékban átadta az iskola parancsnokának.
- Te nem kaptál azokból a dokumentumokból?
- Sajnos, én nem kaptam belőlük még másolatot sem.
A Kormányzó úr kezet nyújtott, megölelt, és így búcsúzott:
- Édes fiam! Isten vezéreljen. Őrnagy úr, soha ne feledd, hogy magyar vagy!
- De hiszen akkor már magyar király voltál. Neked kellett volna kezet nyújtanod, és téged felségnek kellett volna szólítani. Hogy-hogy nem így történt?
- Ja, elfelejtettem elmondani, hogy a koronázáskor a kormányzó úr is, a bíboros hercegprímás úr is elmondták, hogy csak azért koronáztak meg most előre, mert nem lehet tudni, hogyan végződik a háború, megmaradnak-e a koronázási ékszerek, s egyáltalán lenne-e lehetőség egy koronázásra. Így mindenesetre van egy megkoronázott király, akinek joga lesz a trónra ülni. De trónom elfoglalása előtt nem élhetek királyként. Addig csak a katonai rangommal járó kiváltságok illetnek meg.
- Köszönöm a magyarázatot. Akkor mondd el, légy szíves, hogyan történt az a továbbképzés, és mi történt annak befejezése után.

- Ez is nagyon kalandos történet. A továbbképzési iskola és a képzés olyan titkos volt, hogy soha nem a nevemen szólítottak, hanem ,,Der Ungar" volt a megszólításom. Mellém volt vezényelve egy német tanfolyamos tiszt. Az volt a feladata, hogy engem figyeljen. Mellettem volt a szállása, mindenhova elkísért. Minden mozdulatomat figyelte.
A továbbképzést kitűnő eredménnyel fejeztem be. Wehrmacht-őrnagyi rangot kaptam. Zárt borítékban kaptam meg a bizonyítványomat és a további teendőkre vonatkozó leírást, utasítást. Ezt a borítékot a magyar honvédelmi miniszternek vagy a hadsereg-főparancsnoknak kellett volna átadnom, de elkéstem. Budapestet már körbefogták az oroszok, és engem az oroszok elfogtak.
- A németek nem is sejtették, hogy ki vagy? Hiszen a titkos koronázáson ott volt a Német Birodalom, ha úgy tetszik a birodalmi kancellár, Adolf Hitler képviselője is. Ha jelentést adott az eseményről, biztosan megemlítette a nevedet is.
- Hát, látod ezt nem tudom, hogy a németek tisztában voltak-e azzal, hogy valójában ki vagyok. De ha igen, örültek neki, mert akkor igazán megbízhatónak tartottak.
- Tulajdonképpen mit tanultatok azon a tanfolyamon, ha még nem is volt kész az előadások tárgya?
- A tanfolyam résztvevői mind mérnökök voltunk. Így azt tanultuk, ami a tervekben le volt fektetve, ahogy működött volna, ha elkészült volna.
- A németek tényleg nagyon elkéstek már azzal a nagyon ígért és nagyon várt csodafegyverrel. S az még nem is az atombomba lett volna, csak valami nagy teljesítményű rakéta.
- Az is megfordíthatta volna a helyzetet. Ha nem is kapituláltak volna az oroszok úgy, mint később az atombomba hatására a japánok, a háborút még megnyerhették volna a németek. Olyan nagy erejű tüzérségi fegyver lett volna, hogy egy-egy teljes frontszakaszt semmisíthetett volna meg.

Orosz hadifogságban

- Ezek szerint rosszul fejeződött be a titkos fegyvereket ismertető német katonai kiképzés.
- Hát, bizony senki nem erre számított. Főleg én nem. Elkéstünk. Nemcsak én, hanem a németek is a titkos csodafegyverükkel. Nekem meg rossz irányba fordult az életem.
Amikor az oroszok magyar katonaruhában elfogtak, gyanúsnak tartották, hogy német iratok voltak nálam. Ezért átadtak a politikai katonai szervezetnek, a G.P.U.-nak. A G.P.U.-nál hosszan és nem éppen kesztyűs kézzel vallattak. De semmit nem tudtak kiszedni belőlem.
- Pedig biztosan nagyon örültek volna, ha többet megtudnak a német titkos fegyverről.
- Persze, a német iskolán megszerzett ismereteket és titkot akarták megtudni tőlem.
Az volt a szerencse, hogy a magyar igazolványomban az én nevem és fényképem volt, a német papírokban meg az álnevem, amit magam sem tudtam, így nem tudták kiszedni belőlem a csodafegyver adatait. Azt állítottam, hogy én csak egy futár vagyok, és annak a számomra ismeretlen másik, méghozzá német személynek a papírjait kellett volna átadnom a magyar katonai vezetőségnek. Végül úgy gondolták, nem próbálkoznak tovább, de biztos, ami biztos, halálra ítéltek.

- Akkor, hogy-hogy most mégis itt vagy?
- Úgy, hogy megint szerencsém volt.
A kihallgatásom és a kínzásom heteken át tartott. A kihallgatásokon egy Besszarábiából származó orosz nő is részt vett, aki maga is G.P.U. tiszt volt, és jól tudott románul, ezért amikor megtudták, hogy én is beszélek románul, őt jelölték ki tolmácsnak. Ő közölte velem, hogy agyonlőnek. Kétségbeesésemben felvágtam az ereimet. Az orvosi kezelésem alatt ez a tolmácsnő megsajnált, sőt belém is szeretett. Ezt be is bizonyította annak rendje-módja szerint.
Felépültem, meggyógyultam. De ez azt jelentette, hogy eljött a kivégzésem napja. Kivégzésemet egy G.P.U.-századosra bíztak.

A kivégzés helyén szembeállt velem. Mellette volt a tolmácsnő, aki elcsukló hangon felolvasta és fordításban románul is elmondta az ítéletet. Irina hangjából, szomorú arcából megállapítottam, hogy ez a nő tényleg szeret engem. Addig én csak egy különös kalandnak tekintettem a fogoly és az őrzője között kialakuló kapcsolatot
- Valóban különös volt az a kapcsolat. De különös volt akkor az egész megbolondult, megbolondított világ.
- Akkor úgy nézett ki, hogy számomra vége ennek a világnak, vége az életemnek, amit percek alatt végiggondoltam, és bűnbánattal kértem az Istent, bocsássa meg az én vétkeimet.
- És akkor megtörtént a csoda!
- Ez már a csodánál is több volt. Nekem fel kellett emelnem a kezem. Amikor a százados lőtt, a tolmácsnő meglökte a kezét. A golyó a fejem helyett a bal csuklómat találta el. Elestem, a vérző bal karom meg a homlokomra került. Úgy nézett ki, mintha fejsérülésemből folyt volna a vér. A százados megnyugodva elment. A tolmácsnő odasúgta, hogy játsszam meg a halottat. Vihogó orosz katonák bevittek valamilyen terembe, ahol már több tetemre várt a későbbi közös temetés.

A szerelmes tolmácsnő bekötözte sebeimet, és megszervezte menekülésemet a halálból. Kis idő múlva egy szennyvízcsatorna aknához vezetett, aminek le volt emelve a fedele. Megmondta, hogy melyik irányban menjek körülbelül 200 métert. Ott már biztos terület alatt leszek.
Az utolsó forró ölelésből, amiből akár a mennybe is emelkedhettem volna, leereszkedtem. A megjelölt irányba a bokáig, vádliig, térdig élő szennyvízben talán 300 métert is vergődtem már, amikor merészkedtem felmászni egy akna lépcsőin. Óvatosan emeltem fel és csúsztattam félre a lejáróakna fedelét. Semmi mozgást nem észleltem. Gyorsan kibújtam, lefedtem az aknát és távolabb futottam.
Csend volt. Tavasz volt. Madarak repkedtek bokorról-bokorra, fáról-fára. Számomra befejeződött a második világháború!
- Méghozzá - ahogyan elbeszélted - eléggé kalandosan. Mint egy kalandfilmben...

Sebesülések, hadirokkantság

- A hadirokkantságodat bizonyítja az a tény, hogy Te, Józsi bátyám, hadirokkantként évtizedek óta igénybe veszed Németországban az évenkénti 30 napos kárpótlási üdülést.
Most csak azt kérdezem meg, mikor és milyen mértékben sebesültél meg. Hogyan lettél hadirokkant?
- Nagyon egyszerű erre válaszolni.
- Halljam!
- 1944. június 25-én történt titkos koronázásom után néhány bódult, boldog napot élvezhettünk Szeleczky Zita művésznővel. Június 30-án el kellett utaznom Bécsbe, és még aznap súlyosan megsebesültem.
- Hogy-hogy?
- Úgy, hogy az amerikaiaknak kitűnő kémszervezetük volt. Tudtak a titkos fegyver ismertetésére szervezett iskoláról. Jól értesültségüket azzal is bizonyították, hogy már a megnyitás napján bombatámadást hajtottak végre az iskola ellen. A résztvevők többsége megsebesült.
- Beszélj már a te sebesülésedről!
- Az bizony súlyos volt. Megsérült a bal csuklóm, összetört a jobb vállam, megsérült a koponyám, úgy, hogy egy nagy szilánk féltenyérnyi léket ütött rajta. A koponyacsontom mélyen behajolt, és négy órán keresztül lassan húzták vissza. Egy kisebb szilánk befúródott a fejbőr és a koponyám közé.
Két nap kórházi tartózkodás után, felkötött kézzel, átkötött vállal, bekötözött fejjel már részt vettem az előadáson.
- Ez hihetetlenül hangzik. Hogyan engedélyezhették az orvosok?
- A sebesülésemkor eszméletemet vesztettem, de utána normális agyműködést tapasztaltak. Természetesen minden sebesültet, így engemet is folyamatosan ellenőriztek.
- Furcsa lehetett az az előadóterem a sok bekötözött sebesülttel a padokban, sőt a katedrán is, mert az előadótisztek, hadmérnökök közül is többen megsebesültek.
- Mi lett a lebombázott épülettel?
- Annak feléje se mentünk többé. Az iskolát a Bécsi erdő jelentéktelen kis épületébe telepítették, amelyet minden nap más irányból közelítettünk meg.
De hadd mondjam a végeredményt. Én 75%-os német hadirokkant és amellett mozgáskorlátozott vagyok. Ezért nagyon szép rokkantsági nyugdíjat kapok a németektől.
- És ne feledjük, ehhez jön még az évenkénti 30 napos üdülési jog.
- Hát az is nagyon jól jön, pláne hogy kísérőt is vihetek, mert az agysérülésem következtében bármikor eszméletemet veszíthetem. Igaz, hogy a sebesülésem óta eltelt közel hatvan év alatt csak vagy húsz esetben volt ilyen szédülésem.
- Olyankor mi történik?
- Hát mi történhet? Elszédülök. Elesek. Néhány percig nem tudok magamról, de utána ugyanúgy megy tovább minden, mint a szédülésem előtt.
De mégis jár nekem a kísérő a harminc napos üdülésekre. Jól jár velem a kísérőm, mert csak arra kell ügyelnie, hogy ne maradjak egyedül egy percre sem.
- De hát az év további 11 hónapjában teljesen egyedül vagy.
- Hát, az mégiscsak más! Különben kérésre itthon is bármikor adnak nekem kísérőt. Persze, azt nem fizetik a németek. És arra nincs is annyi önkéntes jelentkező...
- Tehát úgy foglalhatnám össze, hogy a légitámadás alkalmával nemcsak kéz- és vállsérülést, hanem súlyos koponya- és agysérülést is elszenvedtél.
- Nem egészen úgy, mert ugyan súlyos koponyasérülésem volt, de az agyam nem sérült meg.

De volt nekem egyéb sérülésem is. Amikor az oroszok magyar katonaruhában, német papírokkal elfogtak, azonnal bevittek a G.P.U.-ra.
A német papírok a Wehrmacht-tanfolyamra utaltak, ezért nagyon kíváncsiak lettek, hogy milyen titkot őrzök én a magyar katonaruhában. Nagyon szerettek volna szólásra bírni.
- S ennek legjobb módszere a kínvallatás.
- Úgy, ahogy mondod. Meg is kezdték, és heteken keresztül folytatták az kínvallatásomat.
Gumibottal verték a talpamat, és szögeket vertek a térdizmaimba. A titok kiszedése nem sikerült nekik, de a térdem, lábam tönkretétele igen.
Már az utolsó vallatásra és a tervezett kivégzésemre is úgy vonszoltak oda.
Mondtam már, hogy a G.P.U.-s tolmácsnőnek köszönhetem, hogy nem haltam meg, meg azt is, hogy fizikailag is, testileg is rendbe hozott. Újra születtem.
- Maradjunk ennyiben.

Egy kis visszaemlékezés, egy kis összefoglaló

- Ha megengeded, a későbbiek megértésének megkönnyítésére foglaljuk össze az eddig elhangzottakat.
- Akár 40 évre is elég lett volna a háború négy éve.
 Már visszavártuk Észak-Erdélyt, amikor én még a bukaresti Román Katonai Akadémián tanultam 1940 első felében.
 1940 nyarán Groza Péter, akkori román elnök tanácsára és segítségével, én áttelepültem Magyarországra, Szarvasra. Szüleim viszont a Romániához csatolt Nagyszentmiklóson maradtak.
 1940 őszén behívtak a magyar hadseregbe.
 1943 tavaszán Szolnok város megmentéséért, mint a légvédelmi tüzérosztag fényszórós tűzmesterét kitüntettek, és hadnaggyá léptettek elő.
 1944 tavaszán a Ludovika Akadémia parancsnoka és 200 növendéke életének megmentéséért újból kitüntettek, és főhadnaggyá léptettek elő.
 1944 nyarán Wehrmacht törzstiszti továbbképzésre jelöltek és előléptettek őrnaggyá.
 1944. június 25-én, születésnapomon (apám és Horthy Miklós ismeretsége alapján és hőstetteimet figyelembe véve) titokban magyar királlyá koronáztak.
 1944 nyarán rövid ideig udvaroltam Szeleczky Zita színművésznőnek.
 1944 őszén-telén elvégeztem a Wehrmacht törzstiszti titkos fegyvereivel kapcsolatos kiképzést, és Wehrmacht őrnagyi rangot kaptam.
 1944. december végén orosz hadifogságba estem.
 1945 tavaszán kiszabadultam az orosz fogságból, és ezzel számomra vége lett a II. világháborúnak.

- Józsi bátyám! Köszönöm, hogy ezt a visszapillantást, tömör összefoglalást megcsináltad. Nekem is és majd az olvasóknak is nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy kalandos életedről szóló elbeszéléseidet megértsük.
- Hát, azért csináltam.
- De folytasd elbeszélésedet, és térjünk rá arra, ami az orosz fogságból történt szabadulásod után kezdődött és folytatódott.


A HÁBORÚ UTÁN

Beilleszkedési próbálkozások a háború után

Első újrakezdés: a néphadsereg őrmestere

- Természetesen folytatom, mint ahogy természetesen folytatódott az életem is.
Az orosz fogságból megszabadulásom után jelentkeztem a magyar hatóságoknál. Az igazolásom során nem említettem a román és német katonai szervezetekben kapott tiszti rangjaimat. A magyar honvéd őrnagy rangomat úgy tagadtam le, hogy az arra vonatkozó kérdésre őrnagy helyett egyszerűen őrmestert mondtam be. Fel is vettek a frissen alakult Néphadseregbe. De hamarosan kiderítették, hogy osztályidegen vagyok, és kizártak a hadseregből. Mikor ezt barátaim és ismerőseim körében megemlítettem, szinte kórusban válaszolták: örüljek, hogy csak kizártak, és más bajom nem történt. Akár internálótáborba vagy börtönbe is kerülhettem volna.
- Én is azt mondom. Szerencséd volt, hogy nem derült ki, nem derítették ki igazi kiléted. Akkor nem úsztad volna meg annyival.
- Örültem is, és megpróbáltam megélhetést biztosító munkát keresni. De az életnek a munka mellett egy másik része is van.
- Biztosan fontos dolgot fogsz megemlíteni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit. És arra is, hogy mi lett a titokban megkoronázott királlyal?

Második újrakezdés: a svábhegyi kisiparos

- Minden területen szerettem volna minél előbb rendbe hozni az életemet.
Először a királyi rangommal kezdtem. A vak is látta, hogy a háború után szó sem lehet a Magyar Királyság visszaállításáról. Nekem személy szerint az életembe került volna, ha kitudódik a titkos koronázás. Egyetlen lehetőség maradt: a titoktartás.

Amikor megéreztem egy kicsit a szabad levegőt, azonnal eszembe jutott a koronázásom utáni napokban kialakult nagy, nagy szerelmem, és annak főszereplője: Szeleczky Zita. De ezt a nagy szerelmet elfújta a háború szele.
Szeleczky Zitát nagyon messzire sodorta a háború utáni helyzet vihara. A háború alatt nyíltan mutatott magyarsága, nemzeti érzése miatt disszidálnia, menekülnie kellett a kommunisták elől. Amerikába ment, de ott is sok jót tett a hazáért. De erről - mint már egyszer említettem - majd később lesz szó. Ebben az ügyben nekem nem maradt más, mint a várakozás.
- Így teljes idődet, energiádat arra fordíthattad, hogy saját magad számára munkahelyet, megélhetést biztosíts.
- A Bukaresti Katonai Akadémián a fényszóró tűzmesteri kiképzés tulajdonképpen villamosmérnöki, elektrotechnikusi képzést jelentett. A bizonyítványom ugyan nem volt meg, de a ,,végzettség" kérdésre mindenhol elektromérnököt írtam.
Ez segített hozzá, hogy végül villanyszerelő kisiparos engedélyt kaptam. Ráadásul ezt az engedélyt 1948-ban állították ki egy viszonylag rövid eljárási után.
- Gondolom, hogy a gyors és kedvező döntés meghozatalában nagy szerepe volt annak, hogy mint villamosmérnök kértél villanyszerelő kisiparosi tevékenységre engedélyt.
- Meg annak is, hogy én mindenütt úgy mondtam és írtam, hogy a Néphadsereg leszerelt őrmestere. Azt elfelejtettem megmondani, hogy engem kirúgtak. Ők meg elfelejtették elkérni, bevonni a katonakönyvemet. Nekem viszont sok helyen jót jelentett annak a bemutatása.
- Végül is sokat köszönhetsz annak, hogy egy ideig a Néphadsereg őrmestere voltál!

- Sokat... Nagyon sokat. A háború utáni életemben talán a legtöbbet...
A legnagyobb szerencsének mondhatom, hogy teljesen elterelte még a legkisebb gyanút is a király voltomról. Könnyű volt számomra a titoktartás.
De volt egy nagyon konkrét, és akkor az új életem megkezdéséhez nagy segítséget jelentő dolog is. Még 1946-ban kiutalták nekem, mint a Néphadsereg őrmesterének a Diana úti Erkel emlékház Költő utcai melléképületében kialakított lakást. Beköltözéskor találtam egy táblát a következő felirattal: ,,Ebben a szobában komponált és gyakorolt sokszor nemzetünk nagy zenésze, Erkel Ferenc."
Ezzel a véletlennel kezdődött az életem fontos részét képező és nagyon sok időm hasznos eltöltését jelentő szokásom kialakulása.

- Te mindig fokozni tudod a kíváncsiságomat. Mi volt, mi lett ez a szokás?
- Már gyermekkoromban rácsodálkoztam sok mindenre, és gyűjtögetni kezdtem az érdekes, szép és főleg különleges dolgokat. Volt lepke, bogár, falevél, gyökér és aszalt gyümölcs gyűjteményem.
- De hogy jönnek ezek ide.
- Úgy, hogy az Erkel-emléktábla megtalálásakor és elolvasásakor elhatároztam, hogy ezután komolyabb dolgokat fogok gyűjteni. De a ,,gyűjtőszenvedélyem"-ről és annak nagyszerű eredményeiről szintén csak később.
- Én is helyeslem, hogy később beszéljünk arról, és egyben megígérem, hogy a könyvemben külön fejezetet szentelek ennek a gyűjtőszenvedélyednek.
De térjünk vissza a Svábhegyre. (Várj egy kicsit, beteszek egy üres magnószalagot.)
- Abban a melléképületben, a lakásom mellett alakítottam ki a villanyszerelő műhelyemet és villamossági üzletemet. De az a kopott tábla csak nem hagyott nyugodni.
Mint már említettem, mindig nagy volt bennem a kutatási és gyűjtési szenvedély. Ezt lobbantotta fel bennem a tábla és annak felirata. El kezdtem kutatni a Svábhegy különleges házait. Ezekről a kutatásokról is később és bővebben beszélek majd.
A villanyszerelési munka nagyon keresett volt az abban az időben. Sok volt a háborúban megsérült, romos ház, sok volt a javítani való, jól ment az bolt. Az üzleti lehetőségeimet növelte, hogy a háború előtt sok arisztokratának és gazdag polgárnak volt a környéken palotája, villája. Az ilyen helyeken sokkal jobban fizető munkák voltak, akár a régi, akár az új tulajdonos rendelte meg azokat.
Nekem kétszeresen is szerencsém volt. Jól ment a villanyszerelési üzlet, és bejáratos lettem a legtöbb palotába, villába. Talán a kettő együtt elegendő okot szolgáltatott arra, hogy hét év után államosítottak. Megirigyelték a jövedelmemet, és megelégelték, vagy legalább is nem nézték jó szemmel, egyenesen féltek attól, hogy bejáratos voltam a legtöbb akkori kommunista vezető villájába. Az őrök ismerősként engedtek be bárhová.

Az vállalkozásom államosítására mégis az tette rá a pontot, hogy a műhelyem és az üzletem túl közel volt a Rákosi-villához. Persze, nem a tulajdona volt az Matyi bátyámnak, csak benne lakott. A háború előtt egy gazdag zsidó textilkereskedő tulajdonát képezte, aki valamelyik koncentrációs táborban halt meg. A zsidó tulajdonos deportálása után egy Kiss nevű nyilas nemzetvédő alezredes költözött be, aki érdekes módon még a háború utáni igazolást is megúszta. Hanem aztán kellett a villa Rákosinak, ezért Kiss urat kitelepítették vagy lecsukták. Mindegy!
- Ez az eset jól tükrözi a II. világháború előtti, alatti és közvetlenül a háború utáni viszonyokat.
- Meg az én esetem is. Engem még csak megtűrtek volna, hiszen mint villanyszerelő, bejáratos voltam én Rákosiékhoz. Még a kirgiz felesége miatt se kellett volna féltékenykednie Rákosinak. De az már nagyon zavarta őket, főleg az őrzést biztosító ÁVÓ-t, hogy sokan jártak az üzletembe. Egyszerűen megoldották a kérdést: engem elzavartak, az üzletet államosították, aztán meg be is csukták.
A munkámon keresztül az államosításkor a környékbeli lakók között és a hatóságoknál már nagyon sok ismerősöm, nagyon sok jó kapcsolatom volt. Így aztán könnyen - mondhatnám azonnal - el tudtam helyezkedni az IKV-nál (az Ingatlankezelő Vállalatnál), méghozzá középvezetői beosztásban.
Feltétlenül el kell mondanom, hogy még az államosításom előtt, villanyszerelő vállalkozó koromban ismerkedtem meg első feleségemmel. De a megismerkedésről meg a házasságomról később beszélek majd.
- Ha be kellett zárnod az üzleted és abba kellett hagynod a villanyszerelési munkát, mi lett a kutatásaiddal?
- A hét év alatt, amíg ott dolgoztam, olyannyira megismertem gyakorlatilag minden jelentős svábhegyi villát, hogy 2000-ben eredményesen vettem részt ,,A hely, ahol élek" helytörténeti pályázaton.
- Azt hiszem, ennek is helye lenne a rólad szóló összefoglaló írásomban. Persze csak akkor, ha beleegyezel. Ha igen, mondd el most mindazt, amit tudsz és el akarsz mondani a svábhegyi villákról.
- Hát, akkor elmondom, sőt itt most odaadom azt a leírásomat is, amit pályázatként beadtam.
Mindez azért is érdekes, mert sok említésre méltó történelmi esemény is fűződik ezekhez a villákhoz, kúriákhoz.


A helytörténész

II. rész következik

 
 
1 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2012.12 2013. Január 2013.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 5 db bejegyzés
e év: 82 db bejegyzés
Összes: 284 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 14
  • e Hét: 288
  • e Hónap: 961
  • e Év: 5556
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.