|
2013-10-11 13:22:40, péntek
|
| |
| |
A Küszöbhöz közeledve - részlet a Székely halottaskönyvből
Október vége, november eleje az emlékezés időszaka. Emlékezünk elhunyt szeretteinkre, és saját mulandóságunkra. Mintha a Természet is ezt sugallná a késő őszi időjárással.
A ma embere igyekszik távolítani magától a halál, a búcsúzás, az elválás gondolatát és tényét.
Pedig ezekkel mindannyiunknak óhatatlanul szembesülnünk kell.
Régi írásokban, szokásokban, alkotásokban számos példát és mintát találunk arra, hogyan lehet az elmúlás témájával méltósággal, lelkileg tisztán, az emberi élet részeként foglalkozni. Mivel ez mai kultúránkban sajnos nem természetes, ezért úgy gondolom, többeknek segítséget, vigaszt, tartást adhat, ha olyan részleteket közlök, melyek erről szólnak. Így ezt mostantól november elejéig rendszeresen meg is teszem.
Elsőként a kevesek által ismert Székely halottaskönyvből idézek, egy édesapa búcsújából és búcsúztatójából.
,,1860-ból való ez a könyv. Nincs má ugye fedele, mer' sok kézbe járt. Ebbe olyan furcsa betűk vannak s kifejezések, aki nem érti, nem es tudja olvasni. Olyan régi. Ebbe vannak a búcsúztatók, amivel az édesapát elbúcsúztassák s az édesanyát. Ezt elolvassuk végig:
Mikor jő az embernek utossó órája,
Megvizsgálhatatlan, senki azt nem tudja.
Isten határozta valamikor, s tartsa,
Sem idős, sem ifjú átal nem hághatja.
Arany, ezüst szépség, drágakő, ékesség,
Nem szabadíthat meg semmi nagy erősség.
Lesben, szerénységgel csak az órát várja,
Ember életének határát nyomojza.
Hirtelenül mindjárt csak torkon ragadja,
Ásóval, kapával jószágától fosztja,
Erős kővárakból urakot kivonja,
Teli tárházukot velük elhagyatja.
Királynak, koldusnak ilyen kemény sorsa!
Semmi szerzetbeli magát nem óvhatja.
Nekem is órámot nyilván közel hozta,
A halál illatja testemet átjárta.
Nehéz betegségem bizonnyal mutatta,
Hogy lelkemnek el kell testemtől válnia.
Már tőlem elmarad én minden jószágom,
Tovább életemet én már nem nyújthatom.
Édes árváimtól noha meg kell válnom,
De nem soká utánam őköt is elvárom.
Jertek azért hojzám fiaim s lányaim,
Akikre éltemben néztenek szemeim.
Halljátok meg most utossó beszédim,
Míg meg nem hidegülnek fájdalmas tetemim.
Nekem el kell menni, látjátok, oly útra,
Melyről immár többet nem térhetek vissza.
Ez lészen fiaim végső búcsúzásom,
Édesapátoknak megszűnik szólása.
Vajon életemet, hogyha eléhozom,
Búbánat, fáradtság, s számtalan fájdalom,
Kereszt s sok háború bántotta vígságom,
Hogyne kívánnám immá nyugovásom.
Vége szakad immá minden kínjaimnak.
Számos nyavalyáim engemet elhagynak,
Többé immá rajtam nem uralkodhatnak,
Örökségül rólam reátok szállanak.
Fiaim azért ti Istent szolgáljátok,
Ő ellene, kérlek, ne zúgolódjatok,
Segítséget tőle mindenbe várjatok.
Nem hagy el, mert irgalmas mennyei atyátok,
Azért híven neki szovát fogadjátok,
És parancsolatait mind jól megtartsátok,
Miképpen aztot éntőlem láttátok.
Éhezőt, szomjuzót, bénát,
Akik tőletek kérnek alamizsnát,
Meg ne utáljátok kórbeteget s némát,
Istennek viselik azok ábrázatját.
Szerencsés leszen eképpen dolgotok,
A mennybeli Isten leszen gyámolotok,
Ne féljetek semmit, legyetek bátorok.
Anyátoknak szavát ti meghallgassátok,
És mindenben neki híven szolgáljatok,
Akarata ellen meg ne mozduljatok,
Kegyes intésére fejeket hajtsátok.
Ti magatok között egyezők legyetek,
Amit nem értetek, mástól megkérdjétek,
Kevélységet, patvart ti elkerüljetek,
Senkit megcsúfolván ki ne nevessetek.
A hitben erősek mindvégig legyetek,
Idegen tudományt ti bé ne vegyetek.
Semmibe serényebb soha ne legyetek,
Mint hogy lelketekre gondot viseljetek.
Tudom, ha ezeket bételjesítitek,
Istennek mennyekben ti kedvesek lesztek,
Az emberek előtt becsületet nyertek.
Mennybéli nagy Isten, neked hálát adok,
Te szent fölségednek dicséretet mondok.
Engemet, eddiglen, hogy te megtartottál,
Amiért szent jobboddal gyakorta sújtottál,
De sírásom láttán kegyesen megszántál.
Ezért nagy örömmel megyek kebeledre,
Jóreménység vagyon elszálló lelkembe.
Végbúcsúmot veszem e világi hívságtól,
A nagy harcoktól s fájdalmas kínoktól.
Immáron megválok minden nyavalyáktól,
Melyek gyötörték testemet nyomorultul.
Mostan lelkem kimegy, mint fogoly tömleciből,
Immár megszabadul a sok ínségtől,
Búbánat, fájdalom és sok kísértéstől.
Legyen má békesség, kívánom tinektek,
Kik még több ideig e világon éltek.
Az Úristen legyen, fiaim, segítségtek,
Vigyázás, józanság legyen életetek.
Immáron énnekem mind megbocsássatok,
Mind kisdedek, mind nagyok, kik még élők vagytok.
Az én halálomon semmit ne sírjatok,
Isten nyugosztaljon immá, azt mondjátok.
Így búcsúzik tőlünk kedves atyánkfia,
Neki megbocsássunk, tőlünk azt kívánja,
S hogy könyörgéseink által őt segítsük útjába,
Hogy őtöt a Úristen nyugosztalja, Ámen."
Dr. Balázs Lajos: Székely halottaskönyv
Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem, Jegyzet, részletek (117-120. o.)
Hagyaték - Út a túlsó partra: Elmúlás a magyar hagyományban
A Magyarokba ősidők óta belé kódolt régi, elfeledett emlékékezetet hív meg újra ez a néhány perces nagyszerű videó. A halálról, az elmúlásról szól. Arról az ősi tudásról, amit ma "tűzzel-vassal" próbálnak kiverni a fejünkből az oktatásban, a médiában, de még vallási területen is.
Manapság vaskos pszichológiai szakkönyvek tárgyalják a hozzánk közel állók halálának sokkját, és azt, hogyan lehet ezt feldolgozni. Eleink nem forgattak ilyen munkákat, de nem is volt szükségük rá. Sok ezer éves hagyományokba kapaszkodva jutottak túl a gyász fájdalmán. Nem egyszerűen hittek a halálon túli éltben - tudták, hogy van.
A siratás és a temetés magyar tradícióiról és őseink túlvilágba vetett hitéről Haszmann Pál és Harangozó Imre néprajzkutatókkal elmélkedtünk.
Link
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák - épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek - hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.
 
forrás: (https://www.facebook.com/GyongyharmatosCsudafa) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
