|
2013-10-31 15:27:02, csütörtök
|
| |
| |
Aranyos Ervin írta ezt a szép, csak szomorú, verset.
Halottak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Menyire fontosak
azok, akik élnek.
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit
mint ki régen ment el ?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Mért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep?
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőként tehetnél
ahelyett, hogy sírnál.
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod,
-tudod- attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni, ,
s elbúcsúzni tőle.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
