Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Kohut Katalin: A bűntudat
  2013-10-09 18:52:42, szerda
 
  Kohut Katalin: A bűntudat

Sebzett szív

Popper Péter szerint az a nő, aki gyermekkorában szexuális zaklatásnak volt kitéve, egész életére kiszolgáltatottá válik. Megsebesül a szíve visszavonhatatlanul, gyógyítására egyedül a szeretet az orvosság, a jó gyermek-szülő kapcsolat, az őszinteség, az anyai biztonság érzet kiteljesedése, erősítése.

Anna két éves kora óta volt kitéve unokabátyja szexuális molesztálásának. A túlérzékeny kislányt Béla a létrán hordozta fel a padlásra. Ott az ölébe ültette és simogatta nemi szervét, a kislány úgy érezte, valami dugdos belé. A gyereknek jól esett a simogatás, ugyanakkor hatalmas szégyen érzet töltötte el, különösen, miután a fiú közölte, hogy ezt senkinek sem szabad elmondani. Mivel anyja képtelen volt törődni vele, rettegett visítozásaitól, nem volt kivel megbeszélnie őszintén, ami vele történik. Talán három éven keresztül tartott a molesztálás, mikor Béla megházasodott és másik városba költözött. A létra látványát sem tudta többé elviselni, képtelen volt a padlásra felmenni.

Anna egész életén keresztül cipelte a bűntudatot, mindenért magát vádolva.

Amikor anyja flörtölt a férfiakkal, a kislány szíve görcsbe rándult, szégyellte magát az anyja viselkedése miatt.
Amikor anyja hadonászott a kezeivel, úgy magyarázott az utcán mindenkinek, akivel éppen találkozott, csúnya szavakat használva, a kislány lesütött szemmel, némán hallgatta.

Mikor már általános iskolás lett, s megtanult olvasni, még rosszabb lett a helyzet. Szégyellte magát, amikor anyja helytelenül ejtette ki a magyar szavakat, amikor a napraforgómagot bugának mondta, meg minden tévedése miatt. Ilyenkor eszébe jutott az a pillanat, amikor az ablakon keresztül nézte, amint a bátyja nemi szervére a szomszéd Ibollyal masnit kötött, s ezt nevették. Onnantól kezdve minden tettéért az anyjának felelősnek érezte magát, hordozta sebzett szívében a szégyen magvait, gyűjtögette őket, nemsokára olyanná vált a szíve, mint egy bélyeggyűjtemény anyja szavaiból és tetteiből kirakva.

Unokabátyja felesége egyszer elhívta magukhoz, hogy nyaraljon náluk egy hétig. Már Anna harmadik osztályos volt. Béla folytatni akarta a molesztálást, nyúlkált a melleihez. Ekkor Anna bátran odaállt Vera, a feleség elé és elmondta, hogy fél a férjétől, de a kisgyermekkori zaklatásról hallgatott. Vera közbenjárása mellett lehetett kibírni az egy hetet.

Egész életében szembe nézett a szégyen bélyegével, hordozta kívül és belül. Úgy érezte, mindenki látja szégyenét, aki csak ránéz, s nem merte magát úgy kifejezni, ahogyan kellett volna, kiállni saját igazáért bátran, határozottan fellépni a nem tetsző cselekedetek, szavak ellen.

Az az ember, aki a szégyent cipeli magában, szerelemben könnyen átadja magát, mert úgy érzi, neki kötelessége a szolgálat, de maga ezt elfogadni nem tudja, mert neki ez nem jár. Nem is támasztott igényt senkivel szemben arra, hogy őt is viszont szeressék, bár jól esett volna a figyelmesség, de férje is, mintha olvasott volna bűntudatos tekintetéből, érezte, hogy sebezhető, azt, hogy őt csak bántani lehet és megalázni. Soha nem emelte fel a hangját, mert szégyellte a veszekedést, mindenkire ráhagyott mindent, nem tanult meg nemet mondani sem. Ha kértek valamit tőle, azonnal teljesítette, de maga soha nem kért szívességet, s az emberek nem is szívesen kínálták fel neki segítségüket, érezték rajta, hogy sebezhető. A megsebzett szívű ember olyan, mint egy sebzett őz az erdőben, akire vadásznak a vadállatok, mert megérzik a vér szagát, nagyon kevés esély van a megmenekülésre, a csodák csak a mesékben léteznek, az igazságos véggel együtt, ahol jönnek a királyfiak, a jóságos öregasszonyok megmenteni a rászorulót.

Sebre sebet gyűjtve, hegesedésre képtelen szívvel élni lehetetlen, az ilyen ember önmagába fordul és két lehetőség között választhat: vagy szolgálja a többieket úgy, ahogyan erejéből telik szó nélkül és lesve mindenki ki nem mondott kívánságát, amit persze senki sem viszonoz és nem is vár hálát érte, vagy elvonul teljesen a világból remeteségbe önvédelemből, hogy még több sebet ne szerezzen, mert a durvábbak megérzik a szívsebes érzékenységét és még jobban belerúgnak. Dzsungel világot élünk, ahol farkas törvények uralkodnak, nem az érzékeny lelkűeké, nem az ezer sebből vérzőké.

Anna unokabátyjának és anyjának megbocsátott. Megértette anyja viselkedésének mozgatórugóit, unokabátyja perverzségét, akivel egész életében kerülte a kapcsolatot, nem tudott a szemébe nézni bűntudat nélkül. Ő cipelte helyette, Béla még humorizált is, amikor találkoztak, benne nem hagyott nyomot a gyermekkori szexuális zaklatás.

2013. október 9.
  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Szentséges éj
  2013-10-09 07:59:38, szerda
 
  Kohut Katalin: Szentséges éj

Karácsony viliájára a hó fehérbe öltöztette a fákat, utcákat. Igazi ajándéka volt ez az égnek, milyen is lenne a csendes éj nélküle?

Anna elővette szekrényéből alkalmi ruháját, kisminkelte magát és elfogyasztotta ünnepi vacsoráját, ahogyan tette egyedül évek óta. Betegsége kezdetén még az unokáival ünnepelt, de teherként gondolt rá a vője, évente szóvá is tette ezt a lányának. Maradt a magány, amit nem is bánt annyira, mert nem kell erősen tartania magát mindig, magában lehet beteg és fájdalomtól összetört. Nincs szükség színjátékra, hogy mindig derüt csaljon mások szemére.

Odaállt a fenyőfa elé és nézegette, meggyújtott egy csillagszórót, gondolatban átadta kis családjának a nekik alátett ajándékokat. Szétmorzsolta a könnycseppeket szemei sarkában. Visszagondolt gyermekkorára, az igazi meghitt és boldog karácsony estékre, amikor egymást lökdösték testvéreivel, ki lesz a legbátrabb, aki a csengőhang után belép először a Jézuska-látogatott gyerekszobába. Noszogatták egymást, végül a legerősebb mindig az öccse volt és a legbátrabb is. Mennyire nagy értékeket kaptak, mai napig ereklyéknek számítanak a könyvek, melyek szeretetére az apjuk megtanította őket, s milyen sok van még, amit nem olvasott, pedig egyszer mindent meg akart tudni a világról. Minden könyv ismeretlen világ, melyre rácsodálkozik az ember, együtt él és érez a főhősökkel, csodálatos tájakra vezérel, új gondolatokat ébreszt, gazdagítja az értékrendet.
Anna ajándékai között általában volt baba is, melyet babaszoba bútorába ültethetett. Külön birodalma a szoba egyik sarkában helyezkedett el. Minden hétvégén letörölte, lefényezte a bútorokat, a tükröt megtisztította, kimosta a babák ruháit, kis vasalóját a kályhán melegítve kivasalta őket.
Így készült a házi asszonyságra, igénye volt a rendre, a tisztaságra.

Mindenkit elveszített, értelmetlen és érthetetlen szenvedések között hunytak el azok, akiket szeretett. Anna szívéhez kapott fájdalmában és elgondolta, hogy egyszeri életük alatt mennyi baj érte őket, s csak addig élnek, míg rájuk emlékezik, míg magában hordozza a becsületet, emberséget, mint a legnagyobb ajándék-örökséget.

Megnézett egy filmet a tévében az amerikai csodás karácsonyról, amikor pulykaillat tölti be a lakást, hálaadást rendeznek ilyenkor. Mennyire szeretett volna odaköltözni a nyolcvanas években, amikor öt munkakört végzett egy fizetésért! Mindig mondogatta: ha Amerikában dolgozna ennyit, már rég saját háza és autója lenne. Nem is bírta elképzelni, hogyan élhette volna meg az ott adott szabadságot. Ki lehet az érzéseket is szabadon fejezni, akár a gyermeknek. Ha boldog, nyíltan örülhet, felkiálthat, nem botránkozik, nem irigykedik senki, ha bánatos, könnyezhet, egy fél ország osztozik vele. Vagy talán ez a televízióban mutatott amerikai álom? Itt szégyenlik az emberek az érzéseiket, el kell rejteniük mélyen magukba, mert mindent irigyelnek az embertől, még a szomorú arcát is. Egyszer, amikor egy ügyvéd által egy lerobbant lakásba került okirat hamisítással, aki átjavította a lakás-szerződés összegét aláírás után, s beköltözött Anna új lakásába szülővárosában, de a pénzt a volt férjnek adta át, akit már egyszer kifizetett, felfogadott egy jogtanácsost, miután hiába járta végig a város ügyvédjeit. Volt, aki nagy hangon ki is tessékelte az irodájából azzal a felkiáltással, hogy képzeli, hogy egy ügyvédet megvádol. Hiába tartotta a kezében a bizonyítékot, igazság sincsen itt már régen. Ekkor a jogtanácsos azt mondta szomorú és idegességtől szikrázó szemeire elragadtatottan, mennyire szépek, amikor ideges.
Meghalt a volt férj is, Anna emlékét magával vitte a sírba. Elhozatja a menyasszonyi képet a falról, annyi maradt közös emlékként. Szerette mindenki, hiába volt a második házassága, az ő fotóját tették ki és nézegették. Különös szeretett lehetett ez, ami naponkénti megalázással járt. Mikor megesküdtek, s kötekedett a férj, Anna mindig valamelyik dallal válaszolt. Egyszer azt dalolta neki: ,,Találd el mit érzek, ha rád nézek!"
Aztán lefagyott az arcáról a mosoly, nem kellett hozzá, csak egy év. Már nem Pici volt többé, hanem Nyanya, így szólította, mosolyát sem bírta elviselni, összetört a szíve szavaitól.

Az ember nem ismeri a halált, így soha nem készül rá, teljesen természetes, hogy hosszú, szép élete végén csak elaluszik, mint tették régen kedvenc szomszédban lakó öregei. Tulpa bácsit Tulipán bácsinak szólította, mikor ment át egyik reggel beszélgetni a házaspárhoz, Tulpa néni szájára tette a kezét és azt mondta: - Tulipán bácsi elaludt!
Nem mondta, hogy meghalt, így kislány szívébe nem lopódzott be a félelem a haláltól.
Apja halálakor szembesült először az értelmetlen és felfoghatatlan halállal, ami nagyon fiatalon érte három agyvérzése után. Kommunikációsan teljesen leépült, nem tudott beszélni sem, csak suttogva, bal oldala is megbénult, de így is a hegyen keresztül naponta járt a szőlőt művelni, hatalmas erő volt, ami életben tartotta. Nem tudott könnyezni Anna a sírjánál, csak a szíve fájt, eltemette hatalmas darabját a kegyetlen, fekete föld.
Öccsének megváltás volt a halál, hiszen nem is tudta, valójában min megy keresztül, miért kell kereszteket cipelnie, csak Anna tudta egyedül, de nem tudott segítséget nyújtani, hiszen maga is arra szorulna.

Átvirrasztotta a karácsony éjszakát gondolatainak emlékeivel.
Első nap átjönnek a gyerekek az ajándékokért. Ők nem örülnek a babának, soha nem játszanak velük. Nagy gondot jelent az állandó meglepetés, s izgalommal tölti el a várakozás, egyszer jobban fogják értékelni a tárgyakat, amikbe beletette egész szívét, látszani fog rajtuk az öröm. Egyedül akkor villanyozódott fel a tekintete, amikor kisebbik unokájának egy ajándékként konyhai kötényt varrattatott pár esztendeje, mert azt volt minden álma. Mennyire nehéz meglesni az emberek álmait! Kérdezősködni, mire vágyik az a gyerek, akinek lényegében mindene megvan.

Gyerekei könyvtárát is odaadta nekik, amiket zsákokba pakolva kivittek a telekre, mint ócska, hasznavehetetlen tárgyakat. Minden hónapban fizetése egy részét könyvekre költötte, mindent megvett nekik, amire szükségük volt, nagyon szerettek olvasni, de azért az esti élet-mesék sem maradtak el. Anna általában olyan meséket talált ki nekik, melyeknek maguk voltak a főszereplői. Nem nagyon kötötték le őket a régi mesék, meg a varázsmesék, bár elolvasták azokat is. Érdekes, Anna sem szerette ezeket a meséket. Egyszer az egyik mesekönyvben ijedten nézte, amint egy fiókból egy kidülledt szemű férfibáb-rajz nézte a vitrinen ülő csodálatos babát. Olyan volt, mintha a ruhája alá nézne. Soha többé nem felejtette el ezt az ábrát.
Amikor egyszer a kisebbik lányának a Piroska és a farkast mesélte, aki természetesen ezt már kívülről tudta, a gyerek odatette Anna szájára csöpp kezét és azt mondta: - Majd én, anya! Hozzá kezdett a meséhez, melyet úgy kezdett el, ahogyan hallotta, körbe írva minden körülményt, hogy Piroska neve azért volt Piroska, mert mindig piros ruhában járt, s egyszer elment az erdőben lakó nagymamájához, aki beteg volt, hogy ennivalót vigyen neki és orvosságot. - Azután mi történt? - kérdezte Anna, miután a gyerek már hosszabb ideje hallgatott. - Hát nem tudod, találkoztak!? Széttárta apró kezeit. Igen, már a gyerek végig gondolta a mesét, nem tartotta lényegesnek az egészet elmesélni. - Kivel találkozott Piroska? - kérdezte Anna. - Hát nem tudod, a farkasszal!? Még csak másfél éves lehetett. A nagyobbik lánya tíz hónapos korától beszélt, egy éves korában már énekelt. Anna tanította a gyerekeket egész nap, énekkel ringatta álomba is őket, voltak nekik kitalált közös dalaik.
Hogy is hozhatná vissza ezt a szépséges időszakot, amit csak a férj mulatozásai, durvaságai rontottak el, mikor hajnalonként hazajött részegen? Azt mondta, nincsen miért itthon lennie, amikor Anna mindent egyedül old meg. Kisebbrendűségi érzete volt, megmagyarázhatatlan rejtélyként nézett szembe a feleségével, akit igazából soha nem akart megismerni, képtelen volt rá, mint a szeretetre is. Gyerekeiről tudomást sem vett, nem hatotta meg a kislányok csodálatos énekhangja sem. Amikor sétálni hívta őt Anna, azt felelte, nem vonul fel velük a városban.

Előkészített az interneten egy karácsonyi dalt, melyet majd elindít, mikor a gyerekek belépnek az ajtón, kicsit félve, mert a Csendes éjre a lánya azt mondta, hogy kapcsolja már ki ezt a nyávogást. Milyen változáson esett keresztül gyerekkora óta! S mindezt Anna a betegségének tudta be, melyről igazából nem tehetett, csak arról, hogy nem költöztek el jó messzire lakni, ahogyan tanácsolták a válása után. Itt össze akarnak zúzni - mondták, de ő nem fogta fel, nem értette. Hogyan is tudhatnának neki ártani mások, amikor erősnek és szabadnak érzi magát és amíg két keze van, nekik mindenük meglesz?

Ekkor csengetés hasított bele a csendbe, félénken bekapcsolta a karácsonyi videó-dalt és elindult ajtót nyitni lányának és unokáinak abban a reményben, talán most örülni fognak, talán egyszer igaz lesz régi kívánsága, hogy ne csak karácsonykor, hanem minden áldott nap a szeretet ünnepeljen a szívükben, hogy ismét összeáll a család és nem gondokat cipel többé, hanem szabadon örülhetnek egymásnak.


2013. október 9.		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Rég-tükörkép
  2013-10-09 06:40:19, szerda
 
  Kohut Katalin: Rég-tükörkép

A karácsonyt már nem ünneplem,
pedig nemrég még azt zengtem:
minden napom a szeretet,
csodát művelt és énekelt
szívből ember-törvényeket,
kezeimből reménységet.
Fenyő-illat oltáránál
halk lélegzetnyi csönd szitál,
meghaltakra emlékezem
és megbénít a félelem.
Nem vigasztal angyali ég,
csonttá fagyott érzés kísért,
barázdái az Időnek
vízcseppből folyóvá nőttek.
Hullám-világ nyílt alattam,
vasutammal ott ragadtam,
emlékekkel telítetten
vesztegel sors-szekrényemben.
Vágy-amulettem nézegetem,
elillant rég-tükörképem.

2013. október 9.		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2013.09 2013. Október 2013.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 49 db bejegyzés
e év: 329 db bejegyzés
Összes: 7245 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1045
  • e Hét: 2932
  • e Hónap: 5291
  • e Év: 57557
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.