|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2013-12-31 06:43:29, kedd
|
| |
| |
Örömötök sok legyen és bánatotok semmi,
Segítsen e versike is jókedvűnek lenni!
Higgyetek a csodákban és reméljetek szépet,
Így kívánok szeretettel boldogabb új évet!
Régi magyar ÁLDÁS
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.
Hiszem Atyám - Ima a magyar népért
Link
Zene: Jakobicz Eszter
Szöveg: Mama Sa (Jakobicz Szilvia)
"Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
Hazánknak lakóit
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben." - Arany János |
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-12-24 12:51:42, kedd
|
| |
| |
KARÁCSONYNAK ÉJSZAKÁJÁN
Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján
Örüljetek, örvendjetek: a kis Jézus megszületett !
A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja
Lábaival ringázgatja, két kezével ápolgatja.
Aludj, aludj én kisdedem, aludj, aludj én kisdedem
Nem királyné a te dajkád, szolgálóból lettem anyád.
Nincs a Jézus ágyán paplan, jaj, de fázik az ártatlan!
Takargatja édesanyja, dirib-darab posztókába.
Nincs a Jézusnak bundája, posztóba van bepólyázva.
Elveszett a báránykája, miből lett volna bundája?
Kirje, kirje kisdedecske, Betlehemi hercegecske.
Azért nekünk jót szereztél, a pokoltól megmentettél.
(Népköltés)
Kovács Nóri karácsonyi dala: Altató
Link
Áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok
minden kedves barátomnak és ismerősömnek  |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-12-21 12:51:46, szombat
|
| |
| |
A Karácsony története, melyet Czegei Wass Albert írt 1969 Karácsonyára, és amit felesége, Elizabeth olvasott fel családi körben, miután elénekelték a nagyon szeretett karácsonyi énekeket.
Most, hogy elcsendesült körülöttünk a világ és ragyog a betlehemi csillag, hadd mondom el nektek az én történetemet. A nagy titok történetét. Lehet, hogy utoljára vagyunk így együtt a karácsonyi csillag alatt. Ezért hát nagyon is ideje, hogy továbbadjam nektek ezt a históriát. A karácsony igaz történetét.
Nem a Mikulás és a vörösorrú rénszarvas agyoncsépelt meséjét akarom elmondani. Még csak nem is a pásztorokról és a kisded Jézusról szólót. Ennek a történetnek a kezdete mindezeknél messzebbre nyúlik vissza. Visszanyúlik abba a korba, amikor Isten megteremtette a világot, és látta, hogy " nagyon jó minden, amit alkotott ".
Isten megformálta az embert, belehelyezte őt ebbe a jó világba, és mindeneket az ő gondjaira bízott. És az ember boldog volt. Szíve csordultig megtelt örömmel, mert szerette a világot, amit Isten teremtett.
Aztán valami történt.
A Biblia szerint az Éden kertjében elbújva volt valahol egy kígyó. És volt egy bizonyos tiltott gyümölcs is, amely nemcsak a jónak, de a gonosznak tudását is őrizte.
Az embernek, aki ezt a sok ezer éves múltba tűnő bibliai történetet leírta, lehetett valami fogalma a történtekről, csakhogy szavakkal nem tudta jól kifejezni, ezért allegória segítségével írta le. Az ember mindig allegóriát használ, mikor képtelen valamit rendesen megfogalmazni. A jelképes ábrázolás pedig gyakran félrevezető tud lenni.
Egy biztos: beszélő kígyó nem volt, mivel Isten nem teremtett ilyesmit. És nem volt semmiféle titokzatos alma sem, melyben elrejtezhetett a gonosznak tudása, mivelhogy Isten nem teremtett gonoszt.
Valójában az történt, hogy az embernek voltak bizonyos elgondolásai önmagáról, melyek távol álltak Istentől és távol álltak a számára teremtett világtól. Ezek az elképzelések aztán rendre kiterebélyesedtek benne, s ezekből, az ő bensőjében, épített magának egy különálló és láthatatlan világot. Álmok és ábrándok világát. Egy világot, amely már kezdett hihetőbb lenni számára, mint az a másik, melyet Isten teremtett. Hogy haragvó angyal űzte ki lángpallosával az embert a Paradicsomkertből, az csak mese volt, amit lelki szükségből, a maga igazolására talált ki. Az ember saját akaratából került ki onnan. Ha az allegóriák útját akarjuk járni, azt mondhatjuk: Isten világából az első emberi találmány, egy sokfokú létra segítségével került ki, melyet a maga világában együtt kalapált össze embertársaival, álmokból és ábrándokból. Kikerült hát a hajdani Édenből, és a visszavezető utat azóta sem képes megtalálni.
Káin és Ábel álmodta a föld színére az első versengést, és ez a verseny irigységet, gyűlölködést és gyilkosságot szült. És attól az időtől fogva az ember nem tudta jónak és szépnek látni a világot. Gonosznak és veszélyesnek látta. És minél inkább elhitte, hogy gonosz és veszélyes, annál veszélyesebb és gonoszabb lett körülötte a világ. Azután, az idő múltával, már képtelen volt meglátni Isten alkotását. Csak a maga világát látta, amely telve volt gyűlölettel és szenvedéssel, igazságtalansággal, betegséggel és mindannak a hiányával, amire pedig oly nagyon vágyott. Reménytelennek tűnő lelkiállapotában fegyvereket talált fel, amelyek egyre hatékonyabban tudtak ölni. Betegségeket, melyek meg tudták hosszabbítani a szenvedést. Oltalmazó pajzsokat talált ki a maga kiagyalta fegyverek ellenében és gyógyszereket a maga előidézte betegségek kezelésére, és az ember ezt a gonosz tudást továbbadta, nemzedékről nemzedékre. Minden nemzedék hozzátett valamit ehhez a "tudományhoz", mígnem abból a gonosznak olyan hatalmas és olyan bonyolult birodalma alakult ki - körbezárva az emberiséget minden irányból - , hogy a nagyon is létező Isten már nem látszott többnek, mint álomnak, távoli és valószínűtlen álomnak.
Csak valahol az ember lelkének legmélyén volt még egy gyönge kis pislákoló fény. Mint távoli emléke valami tisztának, valami magasztosnak, valami szépnek. Valami szomorú vágyódás az elvesztett Éden után, tétova reménye a rég elfeledett, meleg és tiszta fény visszatértének. A fénynek, amelyben úgy láthatná a dolgokat, amilyenek azok valójában, és nem kéne tapogatózva keresgéljen a sötét homályában, hogy megragadjon valamit, ami nem is létezik.
Itt és amott, jéghideg téli éjszakákon nehány ember fáklyákat gyújtott és a csillagvilágos szabad ég alatt fenyőfákhoz kötözte azokat, figyelve a feltörő lángokat. És azokból a lángokból ábránd született, új vágyálom. Kevéske remény volt rá, hogy ez az álom valósággá váljon, mégis sokat jelentett, csak rágondolni is. Az emberek kezdték ezt az álmot megünnepelni. A sötétségen aratott győzelem vágyálmát. A meleg felülkerekedését a hideg fölött. A tavasz diadalát a tél fölött. És nemcsak a természet önmagán vett győzelmét, hanem az ember diadalát is, amit a maga szívén belül vívott ki, abban a kegyetlen és sötét világban,amit maga-magának fölépített. Ez volt valójában karácsony kibimbózása.
Isten könyörületet érzett az ember iránt, aki elveszett a maga gyűlöletre és rútságra épített világában és képtelen volt visszatalálni abba a világba, amit Ő teremtett számára. Isten azért elhatározta, hogy küld az embernek valami nyomravezető jelet. Olyan üzenetet, amit megérthet. Jelet, amit követhet. Jelzést, ami visszavezetheti őt a jóság és szépség világába. Az üzenetet Jézus hozta el, vagyis a Messiás, vagy amilyen emberi néven csak nevezni akarod Isten hírnökét, akit küldött az embereknek, ember képében. Innentől fogva már ismerheted jól a történetet. A kisded Jézus megérkezését a földre Isten új gondolatának fényes csillaga hirdette meg, és a Gondviselés angyalai, akik eljöttek a csöndes pusztába az egyszerű pásztorokhoz.
Hogy miért éppen a pásztorokhoz jött az üzenet? Mert ők a természet ölén éltek, Isten teremtett világában. A pusztában, ahol több idejük volt gondolkodni, mint azoknak, akiket városok kőfalai közé zárva lefoglalt a maguk alakította földi élet sok hiábavaló küzdelme.
"NAGY ÖRÖM JÓ HÍRÉT HOZZUK NÉKTEK! - mondták Isten angyalai a pásztoroknak. A pásztorok pedig fölnéztek az égre, látták odafönn ragyogni az új csillagot és megérezték az üzenet jelentését. Tudták, hogy azon az éjszakán fölöttébb nagy valaki született. Valaki, akinek küldetése a világ megmentése kell legyen. A pásztorok, izgatottságukban és örömükben, megjövendölt Üdvözítőjüknek a legpompásabb nevet adták, ami csak szegényes szókincsükből futotta: "ÚJSZÜLÖTT KIRÁLY" -nak nevezték Őt.
Nehányan, bölcsek, ugyancsak fölismerték a csillagot és beszámoltak róla uralkodójuknak. Elmagyarázták, hogy a különös csillag megjelenése jel, amely valakinek a születését jelzi. Valakiét, aki minden eddigi uralkodónál nagyobb lesz a földön. Nevet is adtak az ismeretlennek a maguk tudása szerint, mondván: Ő lesz a "KIRÁLYOK KIRÁLYA".
A karácsonyi történet további részleteit mindenki ismeri. A pásztorok követték a csillagot és megtalálták a kisded Jézust egy jászolban. Megcsodálták Őt. A történetnek erre a részére vonatkozólag írásos bizonyítékaink vannak. Nincs viszont bizonyítékunk sem a három királyok és a bölcsek megjelenésére, sem az ajándékokra, amiket feltehetően hoztak. Úgy tűnik, hogy ezekkel a részletekkel később kerekítette ki a történetet rajongó emberek túlfűtött képzelete. Az egyetlen uralkodói tett, amiről tényleges bizonyítékunk van, a zsidók királyáé, aki akkoriban a Római Birodalom vazallusa volt, és aki megparancsolta, hogy az ország minden újszülött kisdedét meg kell ölni. Ebből is világosan kitűnik, hogy bár szóbeszéd tárgya volt uralkodó politikai körökben, valójában senki sem tudta a helyet, ahol a KIRÁLYOK KIRÁLYA megszületett. Senki emberfia, kivéve a pásztorokat. József és Mária elmenekültek Egyiptomba és nyolc évig éltek ott száműzetésben. Majd, amikor visszatértek a szülőföldjükre, félrevonult zárkózottságban élték az életüket, kerülve, hogy a világ figyelmét kicsit is magukra vonják. A karácsonyi üzenet emléke azonban még akkor is tovább élt. Az emberek még mindig suttogtak az Üdvözítőről, aki azon az éjszakán megszületett nékik, és aki egy napon majd megszabadítja őket elnyomóiktól. Vágyaikban úgy jelent meg ez az új Üdvözítő, mint egy új Sámson, vagy egy új Dávid, ki a rendíthetetlen harcos erejével és rátermettségével jön majd, és kiverve az ellenséget felszabadítja az országot a római iga alól. Később aztán, mikor Jézust szemtől szembe láthatták és megtudták, hogy Ő azért jött, hogy békességet hozzon a földre, nem pedig háborúságot, tanácstalanok és csalódottak voltak.
A tömegek nem akarták Őt azzal az Üdvözítővel azonosítani, akiről a próféták beszéltek. Azok, akik látták Őt beteget gyógyítani, varázslónak mondták, azok pedig, akik hallották szólni, Keresztelő Jánosnak vagy valami hajdani prófétának gondolták. Csak igen - igen kevesek voltak, akik felismerték benne azt, aki Ő valójában volt.
Az egyházi vezetők szembefordultak vele, mert az Ő tanításai ellentmondásban voltak vallásuk elfogadott tantételeivel. A társadalom politikai vezetői ellene fordultak, mert Ő elvetette a lázadás kirobbantásának gondolatát. Végül megölték, mert Ő nem az volt, akit vártak.
Megölték Jézust, az embert, testében, de a Megváltót, az isteni üzenetet, melyet Jézus hozott, mégsem tudták megölni. Itt maradt az üzenet, bár csak nagyon kevesen értették meg és kevesek tudtak róla. Ezeket a keveseket hívták apostoloknak és tanítványoknak, akik szétszéledtek a világban és kezdték magyarázni az örömhírt a népeknek, mindnek a maga nyelvén. De csak az egyszerű emberek értették meg, a tanulatlan, természettel együtt élő emberek. A többiek, akik városokban laktak és álbölcsességek elméleteihez kötötték magukat, az üzenetben próbáltak olyan bonyolult valamit találni, ami egyszerűen nem volt benne. Az új vallás, amely Jézus élete és tanításai nyomán felépült, a kereszténység nevet kapta, és követői a szegények és elnyomottak voltak. Ez szította föl Rómában a zendülést, mely a birodalom összeomlásához vezetett. Ez szolgált alapul új birodalmak építéséhez.
Ahogy az idő múlt, tanult emberek, akik a tanítást mégsem értették egészen, Jézus emlékezete nyomán felállítottak egy teljes, új tantétel-gyűjteményt. Az évszázadok során ezer és ezer embert sanyargattak, kínoztak és öltek meg Jézus nevében, úgymond " a kereszténység javára ".
A Jézus nevével alapított új egyház nem értette meg az örömhírt sem. Az ember túlságosan mélyre süllyedt a maga téveszméinek tengerében, és ezek a téveszmék idővel a világot egyre egyre rútabbá tették. A zavaros eszméken kitenyészett a gyűlölet, és a gyűlölettől elburjánzott a csúfság. Ezek a téveszmék egyre több betegséget, egyre több nyomort, egyre több bűnt eredményeztek. A bűn, nyomorúság és betegség pedig a föld arcát megint tovább csúfította. Az emberiség ördögi körbe keveredett. Alulról, az összezavart, emberalkotta elméletek mélyéből csak nagy néha ragyogott föl egy gyönge kis fénysugár a világosságból, mit Jézus hozott el közénk, hogy meglelhessük a visszavezető utat Isten igazi világába. Ezek a feltünedező, egymástól távoli kicsi fények aztán, ha halványan is, de mégiscsak kirajzolták az embercsinálta sötétségen átvezető ösvényt.
" SZERESD FELEBARÁTODAT S MÉG AKI ÁTKOZ, AZT IS ÁLDJAD! "
Csak kicsike fénysugár ez. Alig elegendő, hogy az emberiséget előbbre mozdítsa kétezer éven át, bár nehány hüvelyknyit. Isten valódi üzenete eltemetődött sötét és bonyolult elméletek, üres formaságok alá, az álműveltség kitaposott útja alá. És bár az üzenet igen egyszerű, talán legtöbbünknek túlságosan is könnyen érthető, mivel elménket hozzászoktattuk, hogy csak bonyolult feladatokkal foglalkozzon, az üzenetet általában a gyermekek értik meg, amíg csak gyermekek maradnak. Mint ahogy, lelkük mélyén, gyermekek voltak a pásztorok is. Isten világa csodálatos, és csodálatos az ember is. Ez minden, amiről az üzenet szól.
Vedd le a színezett szemüveget, azt a hamis szemüveget, melyet az úgynevezett műveltség rakott a szemed elé. A félelmek, kétségek, téves hiedelmek, tanok és szokások színezte szemüveget. Vedd csak le, és mindjárt eléd tárul a világ, ahogy azt Isten megteremtette.
Amilyen az valójában.
Hányd le öntudatodról az ember-képzelte tudás ábrándját, a betegségek találmányát, a szenvedés és gyűlölködés csinálmányát. Isten soha nem teremtett ilyeneket. Ezek csak az ember maga alkotta világában fordulnak elő, ami nem az igazi világ. Ez csak a színezett szemüveg világa. Ám a karácsonyi üzenet legnagyobb titka ezeknél mélyebben rejtezik. A lét alapvető törvényében. A szeretet törvényében.
Mint ahogy a természet világában minden, amit látunk vagy tapintunk nem egyéb, mint a ható erő különféle formája, azonképpen a lélek világában az egyetlen létező elem a szeretet. A világot szeretet hozta létre, szeretettel és a szeretet kedvéért. Így hát a szeretet az egyetlen indíték, az egyedüli erő, ami képes előbbre vinni a világot. Mondhatnánk, a szeretet hiánya olyan, mintha fény nélkül járnánk a köd homályában, melyben elvész az ösvény, mely démoni árnyakat sejtet és ami a semmibe visz. Ha van okunk, hogy a karácsonyfa gyertyáit meggyújtsuk, az csak az lehet, hogy emlékeztessük magunkat a szeretet fontosságára az emberi létben. A szeretetre, ami ragyogó fényként munkál a bennünket körülvevő sötétben, ahol ez a mi világunk telve van az ember kitalálta rémek ijesztő árnyaival, melyek a gyűlölködés és a szenvedés egyazon tengelye körül forognak. Ezek a karácsonyi fények kell emlékeztessenek bennünket, legalább egyszer az évben, hogy nincs más kiút ebből a végzetes örvényből, mint a szeretet.
Ez a család, kedveseim, kicsi homokszem csak a világban. De ha ti fel tudjátok fogni a karácsonyi örömhír valódi jelentését, és annak tanítását a magatok kis bűvkörében mind elkezditek működtetni, úgy ez a kicsi homokszem ragyogni fog, mint gyertya a sötétben, és segít majd másokat, hogy ők is megleljék a maguk útját.
A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan - mindez így együtt a világ.
Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek, hogy sötét árnyak vesznek körül, jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb, mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek. Ez, szeretett gyermekeim és unokáim, az én nektek írt karácsonyi történetem.
Emlékezzetek rá, ha majd az éjszaka sötétje rátok szakad. Mikor majd úgy látjátok, hogy a világ elmerül a ködben, és én többé már nem leszek itt, hogy kinyújtsam felétek a kezem. Veletek leszek mindig ennek a karácsonynak az emlékezetében.
( Wass Albert 1969 karácsonyára külön kis füzetben megjelentetett angol nyelvű írása, a "the True Story of Christmas" első ízben olvasható magyarul. Fordította: Simó József ) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-12-20 17:52:07, péntek
|
| |
| |
Volt egyszer, hol nem volt, valamikor réges-régen egy kék és zöld szigeten élt egy szép fiatal asszony. Sok barátja volt a szigeten, tündérek, fák, virágok, nyulak, szarvasok és madarak...ám ő volt az egyetlen ember, aki a szigeten élt. Szerette volna magához hasonló emberekkel megosztani a barátságát, a titkait, ezért szülni kezdett. Minden hónapban, amikor a hold elrejtőzött, az asszony szült. Az első hat hónapban sötét bőrű és szemű leányokat szült. Az év második hat hónapjában fehér bőrű leányoknak adott életet. Minden év hetedik hónapjában varázserejű, szent tölgyfát szült az Első Asszony. Ahogy teltek az évek, sok-sok leány született, és néhány tölgyfa is. A leányok az állatokkal és egymással játszadoztak, fölmásztak a tölgyfa ágai közé és a tündérek társaságában virágokat szedtek.
Egy napon az Első Anya elsőszülött leánya maga is szült. Az Első Anya nagyon büszke és boldog volt, legkedvesebb barátja, a Tölgyfa (aki szerfölött bölcs volt) ezüstkoronát ajándékozott neki, és elnevezte Nagyanyónak. Hamarosan sok leány szült még, és a sziget még boldogabb hely lett, mint valaha, benépesült csecsemőkkel, nagylányokkal és nagyanyókkal, akik együtt játszottak az állatokkal, a fákkal és a tündérekkel. Egy téli éjszakán, amikor a hold elrejtőzött, az egyik leány olyan babát szült, aki minden eddig látott lénytől különbözött. Nem leány volt, se nem tölgyfa, hanem FIÚgyermek! Nagyon sötét és hideg éjszaka volt, az év leghosszab éjszakája, ezért minden leány és minden állat összebújt, hogy ne fázzanak. Miután izgalmuk lecsillapodott a különleges csecsemő láttán, rájöttek, hogy a kisfiú nem érzi jól magát. Nem volt olyan erős és nem volt olyan melegvérű, mint a sziget eddigi szülöttei. Mindannyian aggódni kezdtek érte, és megpróbálták őt átmelegíteni. A vastag prém és állatok odabújtak hozzá meg az anyjához, a tündérek varázsködöt hintettek fölé, a kicsi leányok pedig gyönyörűséges dalokat daloltak és körbe-körbe táncoltak a szobában. Ám a kisbaba nem tudott eléggé fölmelegedni, és hamarosan annyira kihűlt, hogy már sem sírni, sem a tápláló anyatejet szopni nem maradt ereje.
Első Nagyanyó nagyon féltette a kisfiút. Igyekezett eltitkolni könnyeit a leányai előtt, és kifutott az erdőbe. A hó szörnyen mély volt és szikrázóan fehér. Annyira mély volt, hogy Nagyanyó lépni sem tudott benne. Így hát barátja, a bagoly a tömött hófelhők fölé emelte őt, és magával vitte a varázserdőbe, ahol elsőszülöttje, a legszentebb, legbölcsebb barátja, a Tölgyfa élt. Első Nagyanyó elhatározta, tanácsot kér barátjától, hogyan segíthetne a kisfiún. Amikor a bagoly odaért a tisztáshoz, ahol a szent Első Tölgyfa élt, Nagyanyónak a szava is elakadt a látványtól! A földön egy szem hó sem volt, s a szabályos kör közepén ott hevert barátja, a Tölgy. Kidőlt ugyanis, és egy halom tuskóvá és gallyakká hasadt. Nagyanyó térdre rogyott a kidőlt fa mellett, és kicsorduló könnyei szikrázó jégcsapokká fagytak az arcán. Miközben próbálta megérteni, hogy mi történhetett drága barátjával, egy prérifarkas lépett a körbe, és mellételepedett. Először lenyalta arcáról az odafagyott könnyeket, majd egy titkot súgott Első Nagyanyó fülébe. Nagyanyó bólintott, majd a prérifarkas és a bagoly segítségével néhány rőzseköteget szedett össze legöregebb barátja, a Tölgy ágaiból, majd visszatért leányához és kisunokájához. A Tölgy adományát és a prérifarkas titkát felhasználva Nagyanyó megépítette a kék és zöld sziget legelső tűzrakását. A tündérek megrémültek, még sohasem láttak olyat, ami szárnyak nélkül táncol. Az állatok kacagtak, még sohasem láttak ilyen ragyogó szí neket, hacsak nem a tavaszi virágokon. A leányok nem tudták, mitévők legyenek, még sohasem éreztek tél közepén olyan meleget, mint a nyári homok a tengerparton. Az anyja közelebb húzta kisfiát a tűz széléhez, közelebb, mint bárki más (kicsit mindannyian meg voltak illetődve az új dologtól, amit tűznek hívnak). A kisbaba egy egész kicsit kinyitotta szemét, és mozgatni kezdte ujjacskáit. Aztán elmosolyodott, és lábujjacskáit is megmozgatta. Amikor már jól fölmelegedett, odabújt anyjához és szopni kezdett, és hamarosan már mindenki biztos volt benne, hogy minden rendben van vele. Mindannyian olyan boldogok voltak, hogy táncra perdültek a tűz körül, kedvenc különleges dalaikat énekelték, és kicsiny ajándékokat adtak a tűznek.
A kisfiú erős és boldog ifjúvá cseperedett, hála az Első Tölgyfa adományának. Sok-sok fia lett, és megtanította őket makkot ültetni az év hetedik újholdjának idején, hogy mindig sok-sok tölgyfa legyen a szigeten. Minden télen, az év leghosszabb, leghidegebb, legsötétebb napján a kék és zöld sziget egész népe különleges tüzet rakott. Különleges fából rakták a máglyát, és fényes díszekkel, csillogó tündérköddel ékesítették. Különleges ágat vagy tuskót szedtek össze, és miközben ékesítették, kedvenc dalaikat dalolták. Aztán ezt a szépséges tuskót a jövőnek adták ajándékba... és minden gyermek meghallgathatta az Első Tölgyfa ajándékának történetetét. Az év leghosszabb éjszakáján, amikor gyertyát gyújtotok vagy tüzet raktok, emlékezzetek az Első Nagyanyó és a prérifarkas történetére, aki elárulta a titkot Nagyanyónak. Nem számít, milyen hideg van...... ...........
forrás: (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=456526361126482&set=a.13528882658357 2.23663.100003073652036&type=1) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-12-19 18:03:20, csütörtök
|
| |
| |
Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.
Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.
Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!
Devecserben,1882-1884 között töltötte tanítói éveit Gárdonyi Géza és itt "született" meg ez a gyönyörű ének amelynek szövege és az író domborműve a templom külső falát díszíti a bejáratnál.
forrás: (https://www.facebook.com/remeteaga) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-12-16 09:53:46, hétfő
|
| |
| |
KARA-CSUN=KARÁCSONY
A téli napforduló ünnepe eleink számára a legkiemelkedőbb örömnap lehetett.
A kínai krónikák már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun ( azaz karácsony ) ünnepe. A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, és a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a Téli napforduló megünneplése. Az év legrövidebb napja ( december 21. ) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van ( néha december 22-re esik ). Valószínűleg az ősi magyar neve a kara csun volt. A kara - feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a csun - fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk.
A feketeség csúcsa és annak átfordulása után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban. A karacsun - karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre - karácsony - ( itt már Jézus születése ) is ezt szót vetítették át.
A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez ( illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele ).
"KARÁCSONY - Jézus születésének keresztény ünnepe. [ A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv ] Csak a megnevezésre vonatkozóan: Az 1267-es Kassai Kódex szerint a magyar kerecsen, KERECSENY szóból származik e szó. Ez időben tartották a KARÁCSONNYal egy időben, régi magyar szokás szerinti sólyomröptetést. A magas-alacsony magánhangzó váltás a szaracén - szerecsen szavaknál is megfigyelhető. A KARA, KARÁ - fekete, sötét jelentése a december 21-i legrövidebb nappal okán is lehet. Nem a krisztusi hitvalláshoz köthető szó!
A latin nyelvnek nincs szava erre. Az legyen a szlávok gondja, honnan van nekik a szó, ám a magyar KARÁCSONY szó épp úgy nem tőlük való, mint az EBÉD, VACSORA, VARKOCS, GEREBLYE, BORONA vagy a többi ezernyi szó, melyet a MÉKSZ szerkesztői szláv eredetűnek jelöltek. A szóban levő ÁCS gyök írhat le CSelekvést is, de különben a CSON-Y minősítő értelemadó hangnyaláb. Mivel a KARÁCSONY fénykötődésű ünnep, így a CSO ősgyök szerepét innen kell vizsgálni. Jelen van a CSOrog (le irány), CSOrda (vonulás) szavakban, és mindkettőnél folyamatot leíró. Ekkor éri el a nap fényerőváltozás folyamata a legalaCSONYabb szintet. Innen indul a fényerősödés CSOdás jelensége. Tehát a KARÁCSONY a hosszú sötét (KARÁ) éjek legalaCSONYabb fényszintje.
Van még egy erdővidéki székely szó, amely a sötétséghez köthető: GURUCSA. Tulajdonképpen a KURUZSLÁShoz köthető. Valamilyen megátkozott összekötött csomó, amelyet bedobnak valakinek az udvarára, hogy átkot hozzon a ház lakóira. Eszerint, ha valami rosszul sikerül, azt mondják: megvan GURUCSÁLva. Ez esetben a KURuzsol K > G hangváltása nyomán GURucsál, amelyben a KUR, GUR gyök feketét jelent.."
Forrás: MAGHUN Magyar Világörökség és Hagyomány / Kolumbán Sándor: Ősmag(yar)-nyelvi Értelmező Kéziszótár
A téli napfordulókor áll meg a fény csökkenése s indul el a napos órák idejének növekedése. A fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett hit szimbóluma.
Őseink decemberben ünnepelték kerecsen ünnepét.
Kara-csun szavunk is köthető ehhez az ünnephez. A kerecsensólyom a fény madara. Az ünnep alkalmával röptették a sólymokat, hogy az emberek lelke (amely közel volt a sólyoméhoz), a sólymok közvetítésével közelebb kerüljenek az újjászülető fényhez.
Ez az ünnep a téli napforduló ünnepe és Őseink szokása szerint az újév kezdete. Ilyenkor a leghatalmasabb a sötétség, és a legerősebb a sötét erő. Azonban a legnagyobb sötétségben kell a fénynek megszületnie.
A hasonlóság ezen rítus és a keresztény hit között feltűnő. A vallások között megfigyelhető, hogy különböző átjárók vannak, mint amolyan ajtók. Ezeken keresztül átjárható egyik másik vallás, már azok között, amelyeknek a szeretet az alapja, és az Isten felé mutatnak. Őseink vallása és a keresztény Jézusi vallás sokban hasonlított egymásra. Ezért könnyű az átjárhatóság a vallások között.
A szokásos szer-tart-ás-ok-on az ünnep előestéjén a lenyugvó Nappal gyújtják meg a ,,nyugati tüzet", ahol a lélek megtisztulásáról van szó. A második nap a kelő Nappal keltik életre a ,,keleti tüzet": ez az újjászülető fény, az újjá születő Isten köszöntéséről szól.
A ,,Nyugati Szer" a következőképpen történik: A Gazda meggyújtja a gondosan előkészített tüzet, háromszor körbedobolja a szertartás helyét és a résztvevőket, majd áldozik a négy égtáj, Nap atyánk és Föld anyánk és a tűzben lakozó Őseink lelke felé. Az áldós tűz a tisztítótűz szerepét is betölti, így azokat a tárgyakat, ill. tulajdonságokat, melyektől meg szeretnénk szabadulni, belevetjük a tűzbe. Közben megérkezik a rettenetes Bőzön Bika és ijesztgeti a békés népet, hogy ezáltal a közelben ólálkodó Ármányt is elijessze, ezen kívül az ő borzalmas zsákja is elnyeli a szemétre valót...
A tűz általi megtisztulás után jön a jelképes víz általi megtisztulás. A Gazdasszony tartja a tálat, a Gazda a vizes kancsót, egy Szűzleány a törölközőt... A ,,rituális" mosdás után mindenki tiszta szívvel nézhet az Öregisten, és Ő általa, önmaga szemébe, és tisztán mehet át az újévbe.
A sötétség növekedésével a sötét erő egyre jobban elhatalmasodik az embereken. Ilyenkor sokkal ingerlékenyebbek, feszültebbek lesznek, és sokkal könnyebben bántják társaikat és szeretteiket. A lélek megtisztulásában nagy szerepet kap a táltos dob, amely nem csak azért táltos dob, mert a táltosé, hanem azért, mert táltos tulajdonságokkal rendelkezik.
Kép: Dávid Júlia festőművész képe
Második napon napkeltekor a kakas szavára felébred a csoda-boga szarvas, ki agancsa között hozza el az égi tűznek földi mását, melyről a Gazda meggyújtja a ,,keleti tüzet". Ezáltal köszönti a megszülető fényt, amely ettől a naptól indul győzedelmes útjára. A szertartás központi része a szertűz, mely melegséggel és hittel telíti azokat, akik körülötte a szertartásban részt vesznek.
A ,,keleti tűz" már nem mint tisztítótűz, hanem a szó legnemesebb értelmében áldozati tűzként szerepel a szertartás rendjében. Ebbe a tűzbe a jelenlévők a felajánlási ajándékaikat dobják, és elmondják a tűzben lakozó Őseink lelkének - és általa az Öregistennek - kívánságaikat az elkövetkezendő újesztendőre.
Magyar Adorjántól idézek:
"Egyébiránt ez a magyar hagyomány A tavaszi napéjegyenlőségtől a téli napfordulóig pontosan kilenc hónap telik el.
Csodafia szarvasnak ezer ága-boga,
Ezer ága-bogán ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak.
....Míg a közönséges gyertyaágasokon a gyertyákat természetesen gyújtani és oltani kellett, de regösénekeink szerint a Csodaszarvas ezer ága-bogán a gyertyák, azaz a Csillagok: ,,gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak", miként az Égen. Vagyis, hogy tehát itt az égi Csillagok gyönyörű, költői jelképezéséről van szó, azonnal megértjük, ha tudjuk, hogy népi regösénekeink szerint a Csodaszarvas az Ég felhői közül tűnik elő és ezután az égi folyóvíz melletti halastóban (a Tejút és a Vízöntő csillagképe.) az ott sarjadozó gyönge sásocskákon legelészik.
Sebestyén Gyula is megemlíti, hogy keleti és északi rokonnépeink az égi Csodaszarvast szintén ismerik, valamint, hogy a mongoloknál, bizonyos szertartásoknál, olyan szarvasálarc is szerepel amelynek szarvai hegyein stilizált lángocskák ábrázolvák.
Továbbá, hogy a bolgár kolindaénekekben a Csodaszarvas agancsa hegyein csillagok vannak. (Lásd: Berze Nagy János az ,,Ethnographia" folyóirat 1927. Évfolyamában megjelent cikkét.)
A karácsonyi ajándékok eredetére meg az mutat rá, hogy a mi Csodaszarvasunk ágabogán édességek, dió, mogyoró stb. is szokott lenni, a gyermekek számára. Viszont az, hogy énekek szerint, a szarvas szőrén is Csillagok vannak, ezt az fejti meg, hogy a közönséges szarvasok kétoldalán is néha még vannak fehér foltok, bár ezek az idősebb állatoknál mindinkább eltűnnek, de a fiataloknál mindig megvannak. Ellenben például a dámszarvasnál és az indiai axis-szarvasnál mindig megmaradnak.
Elképzelhetjük pedig, hogy ősidőkben voltak olyan szarvasfélék is, amelyeknek, miként ma a lovaknak, homlokán és szügyén is egy-egy nagyobb fehér folt volt, amelyek által azután a Hajnalcsillag és a Hold jelképeztettek.
Mármost, ha a ragyogó, fénylő, gyönyörű Csodaszarvas, amelynek az énekek szerint szarvain és szőrén ezernyi Csillag, szarvai között a pirosan fölkelő Nap, szügyén a Hold, homlokán a Hajnalcsillag ragyognak, úgy mi mást jelképezhet mindez, mint magát az Eget?
Miért van pedig, hogy mindez ily világosan csak a magyar nép hagyományaiból tűnik ki?
Holott másutt már csak többé-kevésbé értelmetlen töredékeket találunk.
Vegyük csak példaképpen a Hubertus-mondát: Ebben a szarvas agancsai között már nem a fölkelő Nap, hanem fényes feszület van. Megemlíthetem itt, hogy avar törzseinknél, akik tűztisztelők voltak, a Csodaszarvas szarvai között is napkorong szerepelt, de amelybe egyenlőszárú kereszt volt föltüntetve, azért mert az avaroknál a Nap a Tűzisten jelképe is lévén, náluk a körbefoglalt keresztalak egyúttal a Napban rejlő tüzet is jelentette. Ezen egyenlőszárú kereszt pedig náluk még az első, ősi tűzgyújtó szerszámot: a két egymáshoz dörzsölt fadarabot is jelképezte."
Varga Csabától idézek, hogy megértsük a KÖR-KÖRÖSZTÉNY szót:
"A szél (=lélek) által forgatott körőszt, 8-9.000 évvel a " forgó" régi képi ábrázolásokon már megjelenik. ( ilyen a mi gyerekkorunkban is használt forgó játékszer pl.)
Köröszt - Kereszt - Körosztó - Körforgó
A forgó végein a toll (a pihe) a lélek szimbóluma, de tárgyként e tollak valóban forgatták is, miáltal a jel - a kereszttel négy egyenlő részre osztott kör - jelentése teljes egészében kifejeződött.
/Krisztus emiatt forog, KÖRÖZ, akár a sisakforgó (CRISTa), és a KÖRÖZ a KERESZT szavunk eredeti jelentése!/
KÖRÖZ szóban rejlik tehát a ,,KÖRÖSZTény" (christian) szó valódi értelme:
A KÖRben lévő két átló metszéspontja a mag, a testesülés, innen tehát a ,,KORpus" szó, fogalom is, mert a KORpus is forgó, hiszen mivel a latin us végződés elhagyható, csak a nemet jelöli, marad a korp = kerep, azaz forgó. (Egyébként is a ,,latin" CeREPo KEREPIő.)
/Tehát e fogalomkörben mindenütt a forgásra akadunk: A kör a végtelenség jelképe, a körben középen a pont alap NAP szimbólum, s a kereszt azt négy EGYenlő részre OSZTja. A napfordulóhoz is köze van. ( A szerk.)/
Így válik teljesen érthetővé, hogy a ,,kereszt" alapja a ,,köröz", vagy ,,körös" ige, és a -t végződés teszi főnévvé.Mint például tör-tört, kör-köret, visel-viselt (holmi) stb. Tehát a körőszt azért körőszt, mert forogó. De hát ez egyértelműen adódik a ,,kereszt" szóban lévő ker, kör szóból is, ami pedig igazán őseredeti magyar szó, jelentése nem is kérdéses.
Mindebből adódik, hogy a körösztény egész egyszerűen Köristen tisztelője, s a keresztség, keresztelés pedig valódi értelmében Kör-isten hívei közé való beavatás.
Körkeresztek
Más nyelven mindez megmagyarázhatatlan!
Tehát e fogalomkör, vallás és hitvilág magyarul fogalmazódott meg, mégpedig a leletek alapján legalább 10.000 évvel ezelőtt. Hogy sokfelé eltorzult ez a gondolatkör: a lényeget illetően mit sem számít.
Még mindig megértjük. MAG nyelven."
A karacsun szertartások fontos eleme a rituálét követő ünnepi étkezés, az áldomás is, ahol a házigazdák által szeretettel és a jelenlévők iránti legnagyobb tisztelettel készített ételeket fogyasztják. Népünk és a pusztai népek sajátossága, hogy minden vendégünket megvendégeljük, megetetjük, megitatjuk.
Nagyon fontos, hogy a hagyományokat ne őrizzük, és főleg ne pótoljuk, hanem tegyük élővé, megélhetővé!!!
A mai elembertelenedett világunkból kiveszett a SZER, a Rend, az összetartó és megtartó erő. Őseink világában ezt a szerepet többek között az ünnepeink megülése töltötte be.
Nagyon fontos az évkör négy pillérének a megünneplése, a téli napfordulóé, a tavaszi nap-éj-egyen-lőségé, a nyári napfordulóé és az őszi nap-éj- egyenlőségé.
Mint tudjuk: ahogy az égben, úgy a földön is, Nap Atyánk égi útja során a halandó ember életútjával megegyező utat tesz meg a születéstől az elmúlásig. Eleinket az életükben végbemenő életciklus-váltásokra az évkör ünnepi szerei készítettek fel.
Ez a felkészülés a mai ember számára teljesen elveszett. Ennek hiányában a gyermek törésként éli meg az ifjúvá serdülést, az ifjú nem tud felelős felnőtté válni, és az agg retteg az elmúlástól, és ez mind különböző lelki bajok kifejlődéséhez vezet.
Jelen korszakunkban a meggyulladó szertüzek őrtűzként is működnek. Ahol fellángol egy tűz, az azt mutatja: itt igaz magyarok vannak.
MAG NÉPE!
Hát gyulladjanak azok az őrtüzek, hogy lángjaik egy máglyává összeterelve lángbetűkkel írják az égre:
Lesz még szép MAGyar jövendő!
forrás: Magyar Nyelv
(https://www.facebook.com/notes/magyar-nyelv/kara-csunkar%C3%A1csony/771798432834 608) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-12-04 18:08:23, szerda
|
| |
| |
47.000 Ft nyugdíja pár nap alatt elfogyott. Kifizette a boltban a tartozásait kamatostól, a postán hatezer forintot hagyott a villanyszámlára, elküldött a fiának ötezer forintot a főváros egyik hajléktalanszállójára, végül az önkormányzatnál a kutyaoltás elmaradt összegét fizette be.
Tervezte, hogy tüzelőt is vesz, de a pénztárcájában csak három darab ezres maradt egész hónapra. Vett a boltban fél kiló kenyeret és egy fél liter tejet is és lassan totyogott hazafelé a sáros úton. Az utat nézte mereven, nehogy elcsússzon. A szőke boltos nő ingerült volt, miután kilépett ajtón, mert megint szellőztetnie kellett a szerinte rossz szagú öregasszony után. Sejtette, hogy talán érezni rajta a kihagyott tisztálkodásokat, azt, hogy nem fürdött hetek óta, de azért mégis azt gondolta, hogy tisztán tartja magát. Gondolni sem mert arra, hogy utána szellőztetni kell a boltban. Volt a házban fürdőszobája, de azt már nem tudta felfűteni, meleg vizet is csak a gázon melegített, ha mosakodott. A bojlert már régen kikötötték. Nem sokkal azután, hogy férje hazafelé jövet a munkából összeesett a buszon és vele már csak annyit közöltek, hogy egyedül maradt. Félretett pénzük egy része a temetésre és a sírkőre ment el, a maradékot, néhány tízezer forintot fiának a kezébe nyomta, aki lejött hozzá, de a gyerekkori haverok közt nem akart segélyes ingyenélő lenni, ezért visszament a fővárosba segélyes ingyenélőnek. Persze dolgozott volna a Laci, de nem kellett évek óta sehova. Erős volt, két kőműves keze alá dolgozott, attól sem ijedt meg, ha neki kellett a kőműves vagy a burkoló helyére állnia. Bármit elvállalt, mégsem kellett sehova. A menyére is mérges volt. Addig kellett neki a fia, amíg dolgozott Pesten, küldte a pénzt. Amikor nehéz helyzetbe került, akkor elzavarta otthonról és maga mellé fogadott egy fiatalabb férfit, akivel kiköltöztek a távoli angol fővárosba és még az egyetlen unokáját is magukkal vitték. Hónapok óta semmit sem hallott felőlük. Eleinte még telefonált néhányszor Lacika, hónapokig csak miatta tartotta meg a telefonelőfizetést, de aztán már nem csörrent meg a piros készülék. Sokat szomorkodott, bosszankodott. Félt attól, hogy ott abban a távoli nagyvárosban talán történt velük valami, sokáig csak azért nézte a híradót, hátha megtud valamit, hátha meglátja véletlenül egy híradásban az unokáját. Aztán egy napon a TV nagy durranással megadta magát. A szerelőt kihívta, de nem volt nyolcezer forintja a javításra. Néhányszor megpróbált érdeklődni nászasszonyától, hogy mi van a volt menyével, unokájával, de az csak kapuban állva fogadta, nem hívta be, mint régen. Nem is mondott semmit, csak foghegyről annyit, hogy megvannak, ne aggodalmaskodjon, meg azt is hozzátette, hogy jelentkeznek majd, ha van velük valami. A sáros úton hazafelé totyogva sok gondolat kavargott a fejében, sok oka volt a szomorúságra, de ő vitte a sok terhet, amit az élet rárakott. Amióta elment a férje, azóta minden nehéz lett, elviselhetetlenül nehéz, de senkinek sem panaszkodott. Otthon gyorsan nyitotta az ajtót, rámordult a macskára, amiért az csak lassan ment be utána a konyhába. Vigyázott, hogy ne hűljön ki a lakás. A tűzhelyre tejet tett melegedni, vízzel felhígította, kenyeret aprított bele, de még mielőtt rendesen megmelegedhetett volna, ellobbant a láng. Először a macska edényébe rakott, majd vitt a hátsó udvaron fagyoskodó kutyához is. Sok nem maradt a lábas alján, de neki annyi is elég volt. Elgémberedett keze nem engedett fel. A langyos tej miatt felmelegedett a szájában a levegő és lehelete meglátszott a konyhában. Nagyon hideg volt a lakás minden pontján. Lekapcsolta a villanyt, kabátját a szék karjára tette, bebújt a paplan alá. Macska a lábához a gömbölyödött. Nem tudott elaludni. A paplan alatt sem érezte, hogy átmelegedne. Fát kellene szerezzen, arra is gondolt, hogy kivágatja a nagy almafát, de az is pénzbe kerül, a gázpalack is. Összerándult a gyomra, mert eszébe jutott, hogy milyen kevés maradt a pénztárcájában. Eszébe jutott a fia, aki azon a kegyetlen helyen kell lakjon, az unokája, aki biztosan szomorú ott a messzeségben. Még kihajolt az ágyból a pohárért, a víz jéghidegen folyt le a torkán. Amikor végre elaludt, akkor is nagyon fázott. Arra gondolt, hogy holnap talán kisüt a nap és egy kicsit majd átmelegíti magát a teraszon. Szinte érezte a téli nap kellemes melegét a bőrén, látta a fényességet a lehunyt szempilláján keresztül. Szép álomba szenderült, együtt volt végre mindenki, akit szeretett. Furcsa volt, mégsem szólt egy szót sem. A jót ő pont úgy fogadta, mint a rosszat. Mosolygós beletörődéssel. Egyedül a férje miatt bosszankodott, amiért a buszról nem egyenesen hazafelé jött, hanem belépett a kocsmába egy pohár sörre. Aztán a szikrázó tavaszi napsütést lassan felváltotta a szürkület, egyre sötétebb lett és az utcai világítást sem kapcsolták fel. Áramszünet megint, csóválta a fejét álmában, aztán lassan elborított mindent a sötétség. Nem történt semmi különös. Sem indulás, sem megérkezés, csak a mélyülő sötétség. A kutya két napon és éjszakán át vonyított a hátsó udvarban. A szomszéd ház évek óta üres volt, szemben már le is bontotta az önkormányzat a szétmálló vályogházat. A falugondnok, aki hétfőn az ebédet hozta, nem találta a kapun az üres ételhordót. Bekiabált, álldogált egy darabig, aztán félve belépett az udvarba, hangosan nyugtatva a szinte megbolondult kutyát. Amikor a konyha kilincsét lenyomta, tudta, hogy mivel fogja szembetalálni magát. A lassan kinyitott ajtón keresztül a macska rémülten szaladt ki az udvarra. Nem lépett be, az ajtót szélesre tárva fényt, téli meleg fényt engedett a konyhába. A sarokban lévő ágyon, félig kitakart, mozdulatlan test feküdt, lehunyt szemmel, arcán egyértelmű mosollyal. Édeskés illat lengett a levegőben, egy kanál és egy alumínium edény volt a konyha közepén a cementlapon, biztosan a macska verte le az asztalról. Nem volt szükség önkormányzati temetésre. Az iratok közt minden költséget fedező pénzköteget találtak. Nem volt ráírva, hogy a temetésre lett félrerakva, de mindenki tudta, hogy csak azért lehetett ott. Fiát két napos keresés után találták meg. Közömbös hangon fogadta a hírt, de még aznap este hazaindult. Az éjszakai vonattal azonban nem jutott messzire. A fővárostól alig negyven kilométernyire leszállították a vonatról és minden kérlelés dacára fogdába zárták. Kihallgatása másnap délután kezdődött, pontosan akkor, amikor anyját utolsó útjára indítottak. Mindössze hárman álltak a felbontott sír előtt, ahová férje után most a feleség is megérkezett. Miután a betonlapot visszahelyezték, a polgármester a fejét csóválva lerakta a sírra a magával hozott virágot. Minden kész volt, már csak az évszám hiányzott az asszonynév mellől. A sírköves néhány nappal később fáradtan véste fel a 2013-es évszámot.
Forrás: www.facebook.com |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2013. December
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | |
| 30 | 31 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
8 db bejegyzés |
| e év: |
130 db bejegyzés |
| Összes: |
361 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 279
- e Hét: 666
- e Hónap: 2594
- e Év: 8610
|
|
|
Offline
