Regisztráció  Belépés
joetoth.blog.xfree.hu
pax Tóth József
1937.09.06
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Bibliából és lelkésztől131/387
  2013-06-30 14:19:12, vasárnap
 
  Békesség Jézus követésének útján.
a) ,,És hozzá járulván egy írástudó, mondá neki: Mester, követlek téged, bárhová mégy. És monda neki Jézus: a rókáknak barlangjaik vannak s az égi madaraknak fészkeik; az ember fiának pedig nincs, hová fejét lehajtsa'' (Máté 8,9).
Az írástudó felbuzdul, Jézus nagysága s fölsége ihleti. A lélek igazságból s szépségbôl él, s ahol ezekkel találkozik, okvetlen hódol. Imponál a tudós, a művész is, de leginkább vonz a szent. De a benyomással s az érzéssel be nem érhetjük; tennünk kell. Az írástudó is felbuzdult, de Jézus rámutatott a maga kemény életére: nincs házam, kényelmem, mások szolgája vagyok, s íme ettôl lelohadt az írástudó lelkesülése; a tettre nem szánta el magát. Nem bizom érzelmekben, melyek tettre nem segítenek; nem bizom áhitatban,fölbuzdulásban, mely az Isten parancsait tettben ki nem váltja; e nélkül párázat, hímes fátyol az érzés. Tetteket, jézusi életet akarok;az érzelem csak eszköz rá.

b) ,,Más pedig tanítványai közül mondá neki: Uram, engedd meg nekem, hogy elôbb elmenjek s atyámat eltemessem. Jézus pedig mondá neki: Kövess engem, és hadd a holtaknak eltemetni halottjaikat.''Vannak lélek szerint holtak, kik Isten szerint nem éreznek, kik Jézus evangéliumát el nem fogadják, hitünket, reményünket, lelkünket nem osztják. Csodálatos, hogy Jézus az ily holtak közt járt, kik az emberi szabadság szuverénítását vele szemben is érvényesítették. Szomorú függetlenség: holtnak lenni. ,,Hadd a holtakat, hadd temessék halottjaikat''; filozófiák, irányzatok, theóriák, morálisok egymás után hullnak. Ananiás sírásói már kocognak a pitvarban, hogy a még peroráló Zafirát csakhamar kivigyék; bátran lehetne róluk mondani:elvük temetni,hivatásuk meghalni. -- Vigyázok, hogy meg ne fertôztessem hullaméreggel, a ,,holtak'' kételyével, indifferentizmusával,
blazirtságával, lanyhaságával; elvem éltetni, hivatásom örökké élni.

c) ,,Ismét egy másik mondá: Uram, követlek, de engedd meg, hogy elôbb búcsút vegyek otthonvalóimtól. Mondá neki Jézus: Senki, aki kezét az ekére tévén hátranéz, nem alkalmas az Isten országára'' (Luk.9,61).
Aki az eke mellôl vissza-visszanéz, annak nincs ott a lelke,
másfelé van a figyelme, azért nem is dolgozik kellô eréllyel s
kedvvel, vagy pedig fáradt már s únja a dolgot. Az Isten országához is egész ember kell, aki odaadja magát, egész lelkét fekteti bele s nem néz másfelé, s azután kitartás kell. A félemberek félszegek s célt nem érnek, azután állhatatlanok is. Folyton, egész eréllyel s kitartóan kell dolgoznunk önmagunkban s a lelkeken. A folyam a csónakot rögtön elsodorja, mihelyt elôre nem tör; nekem is minden percben hűnek, tehát kitartónak kell lennem. Ne nézzünk hátra, hogy mit és mennyit tettünk már eddig, hanem tegyünk, dolgozzunk egyre tovább. Amik mögöttem vannak, azokat elfelejtem -- mondotta Szent Pál -- s amik elôttem vannak, azoknak nekifeszülök. S azt sem nézem, hogy még sok a dolgom,hanem itt és most teszek, amit tehetek. ,,Testvéreim -- mondotta Assisi sz. Ferenc -- kezdjük már egyszer szeretniIstent!'' Kezdjünk, kezdjünk folyton. A kezdôk pszichéje kedv, erô, megfeszülés; a kezdô nem az estét nézi, -- azt a fáradt nézi, hanem ég kezében a munka.Kicsiben, itt és most, annyit, amennyit lehet tenni: ez a nagyság titka./Prohászka Ottokár +1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől65/386
  2013-06-27 10:42:14, csütörtök
 
  Békesség Isten tisztulásra, ébredésre,szeretetre indító adományaiból.
Ha a szentek útját követjük önátadásban, áldozatban, lemondásban, végül a bennünk lakozó Isten országának örömeit fogjuk magunkban tapasztalni és élvezni.
Az igazi lelki boldogság a kereszt tövénél, az áldozat szelleméből fakad. Ez irtja ki lelkünkből a rendetlen hajlamokat. Ez biztosítja lelkünkben az első helyet Isten és a lelkek természetfölötti szeretetének, a charitasnak, amellyel azután együtt jár a lélek békéje és megnyugvása. De ez az igazi mély lelki gyönyörűség csak akkor válhatik osztályrészünkké, ha érzékeink, érzelmeink, lelkünk, teljesen megtisztultak. E végből sok szenvedésen és megpróbáltatáson kell átmennünk: ezek tesznek minden földi dologtól függetlenné. Meg van írva az Apostolok Cselekedeteiben (14,21), hogy "sok háborúság által kell bemennünk az Isten országába".
Az isteni ébredés
Sok fájdalmas hányattatás után mintha felébredne a jó Isten lelkünk bárkájában. (Mt 8,24) "A lélek úgy érzi, mintha egyszerre felébredne és megmozdulna benne az isteni Ige" (Keresztes Szent János: Az élő szeretetláng, IV.) és az isteni Uralkodó most már parancsra nyitja benne ajkát. Országolni kezd, dicsőségben és kegyességben.
A lélek előtt már-már megjelenik Istennek kegyelemtől és csodatettektől sugárzó arca. "Abban áll ennek az ébredésnek a nagy boldogsága, hogy Isten által ismeri már meg a teremtményeket és nem a teremtményekből Istent; vagyis az okból az okozatokat és nem az okozatokból az okot." (Uo.}
Ekkor teljesül be a Zsoltáros imája: "Serkenj fel már Istenünk! Miért feledkezel el rólunk teljességgel?" (Zsolt 43,24) Keresztes Szent János magyarázatában (uo.) ez ennyit jelent: "Ébressz föl bennünket és világosíts meg. Uram, hogy megismerjük és szeressük azokat a javakat, amelyeket mindig elénkbe tartasz..."
Ezt a kegyelmet fejezi ki a 39. zsoltár: "Expectans expectavi, várva vártam az Urat, s felém hajolt és meghallgatta imádságomat, a mélységből felemelt, megtámogatta léptemet és ajkamra új éneket adott."
Ebben a dicsőséget és hatalmat sugárzó ébredésben "a Szentlélek mélységesen önmagába meríti a lelket s szeretetre lobbantja isteni fényével és gyöngédségével... Minden fogalmat és érzést meghaladó módon lobbantja szerelemre maga iránt Istennek mélységeiben." (Uo.)
Ezek a kegyelmek előkészítenek arra a másik felébredésre, a halál végső pillanatában. Akkor a lélek majd elhagyja a testet. Mint szellemi magánvaló fogja önmagát szemlélni, az angyalok módjára. A végső felébredés pedig a glória mennyei dicsőségébe, az Isten szemtől-szembe való látására jutás lesz. Boldogok a szentek, akiknél ez egybeesik a halál pillanatával. Mihelyt lelkük elhagyja a testüket, szemtől-szembe látja Istent, s Istenben előbb látja meg önmagát, mint önmagában. Még gyászolják őket és ők már céljukhoz érkeztek, a boldogító Isten-látás világosságába. Az evangélium szavaival: "beléptek Uruk örömébe".
Az élő szeretetláng
A tökéletesek lelkében az isteni ébredés már itt e földön olyan szeretetlángot gyújt, amely részesedés a Szentlélek égő szeretetlángjában. "Ez már nemcsak lassan emésztő tűz módjára alakítja át a lelket édes szeretetté, hanem lobog és lángokat vet benne... Így működik a Szentlélek abban a lélekben, mely már csupa szeretetté vált. Lelki tevékenységei a ki-kicsapó lángnyelvek... Így azután ezek mérhetetlen értékűek s egy ilyennel több érdemet szerez, mint amennyit azelőtt egész élete folyamán... Ebben az állapotban a lélek nem magától cselekszik, hanem a Szentlélek indítja őt, munkálkodik benne... Valahányszor fellobog benne ez a láng, mindannyiszor úgy érzi, mintha az örök boldogságban részesülne. Az élő Istent élvezi, a Zsoltáros (83,3) szava szerint: "Szívem és lelkem ujjongott élő Istenemben." (Uo. 1,1)/P. Garrigou-Lagrange, O.P.+1964.Róma/

 
 
0 komment , kategória:  Garrigou-Lagrange  
Bibliából és lelkésztől130/385
  2013-06-23 14:52:35, vasárnap
 
  Békesség az Úr követésével megtalált,véle járt úton.
,,Ha ki utánam akar jôni, tagadja meg magát és vegye föl
keresztjét, és kövessen engem'' (Máté 16,24).

a) Jézus int; akarja, hogy kövessük, hogy vegyük föl keresztünket s kövessük. Az a gondolatom jön: akarja-e, hogy vele menjünk. Kérdem ezt, mert látom, hogy mennyire szereti a magányos utakat. Egymaga jött, csendes éjben jött a világba; magányosan járt, lelkének mélyeit senki sem ismerte; magányosan vitte föl keresztjét a Golgotára; magányosan támadt föl, szálla alá a poklokra, fölment a mennyekbe. S kellett is e nagy utakat magányosan megjárnia; hiszen a nagy lelkek útjai magányos utak. Nem értik meg ôket. De meg a mi lelki életünk útjai is magányosak; mások szerethetnek, gyámolíthatnak, buzdíthatnak,
de az én öntudatom világában, mélységeiben vagy pusztáin végre is magam járok. Csak az Isten, kit lelkem mélyén látok, kibôl én magam vagyok, csak ô van velem; ô lelkem lelke; ô bennem, én benne! Benne kell elmélyednem, hogy elôre haladhassak; belé nônöm, hogy kifejlôdhessek; erejét, kegyelmét fölszívnom magamban, hogy isteni életet éljek. Ó igen, ide be, erre a magányos útra, ide a mélybe int az Úr. Itt szülessél újjá, itt szenvedj kereszthalált érzékiségedben,itt szállj alá poklokra lelki üdvöd aggodalmaiban, itt támadj föl sírból; itt menj föl a mennybe. Deus meus et omnia! Istenem, te gazdag világom; Istenem, te mély, erôteljes, fölséges életem; Istenem, te mindenem!

b) Ezek a belsô mélységek borzalmasak is; az élet oly nagy
rejtély, hogy el nem bírjuk, s valami mélységes bizalmatlanság vesz erôt rajtunk, kivált ha a lelkeknek tévedéseit s abnormitásait is szemléljük. Az élet mélységei a szubjektivizmus csalódásaival telvék.Szükségünk van tehát külsô útmutatásra, mely az isteni életet objektív kiadásban állítja elénk s ez Krisztus példája, érzése, lelkülete,kedélye, indulata, bensôsége, imája, szava, beszéde, vágyai,küzdelmei... Ime az isteni élet mintája; jöjj, e nyomokon kövess engem. Nem értenéd meg jól az isteni életet; passzív intuiciókba vagy dionysosi erôszakoskodásba bonyolódnál, ha rá nem mutatnék az édes és erôs isteni életre. E probléma körül elvesznek filozófusaitok, mint a legyek a légyvesztôn; Prometheusaitok megôrülnek, Don Juanjaitok megrothadnak, de életre nem tanítanak. Az élet adója s alakítója én vagyok; én adtam az eszményt is belétek: Krisztust. Ô a ti született
közvetítôtök: splendor gloriae, figura substantiae, kialakulása az
isteni életnek. Ó Jézus, lelkem az örök élet hivatásával fordul feléd;
lelkesülök érted! Szétmorzsolom édes neved öt betujét mint a cukrot, s ízlelem; édes vagy nekem, ki nekem születtél, hozzám jöttél. Hogy kötôdöm, hogy fuzôdöm hozzád, te erôs cédrusom, pálmám, olajfám;porban kúsznék lelkem indája, s letaposnák a világ útjain, ha te nem állnál elém s mellém, s ha nem mondanád: karolj át, én vagyok a te Urad, eszményed és erôd.

c) Erôs és hatalmas mintázóm és mintám, utam és úttörôm, Úr
Jézus: ,,qui factus est mihi sapientia a Deo et justitia, et
sanctificatio et redemptio'' (I Cor. 1,30), ki lefogod a lelkeket s a
hadak útjára állítod, hogy haladjanak elôre. Te a lelkek királyi útja;mások szisztémái tévutak, úttalan sivatagutak, csörgôkígyók csörögnek rajtuk nagy zajjal s megbűvölnek kolibriket s pintyeket. Te vagy az élet útja! Máshol azt mondod, hogy keskeny az üdv útja, de engedd meg,hogy lelkesen valljam: a te utad igazán a hadak útja, lelkek seregei vonulnak rajta, s egy se szorítja le a másikat, egy se! Nem keskeny a lelkeknek; de értlek már, keskeny a testeknek, ,,wo hart im Raume sich die Dinge stossen''. Milliók férnek el rajta, de málhás szekerek nélkül! Te vagy a nemzeteknek is útja, ,,via nationum'', a népek haladásának s boldogulásának útja!/Prohászka Ottokár +1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől64/384
  2013-06-20 17:04:11, csütörtök
 
  Békesség az Úr kegyelmének áradásából.
Szó volt már a második megtérésről, amely a lelket a kezdők útjáról a haladókéra, a megvilágosodás útjára vezeti. Több lelkiíró is tanítja, hogy az apostolok (nevezetesen Szent Péter a hármas tagadás után) az Úr Jézus szenvedésének vége felé mentek át a második megtérésen.
Szent Tamás szerint (In Mt. c. 26,74) Szent Péter akkor tért meg komolyan és véglegesen, mikor az Úr Jézus reá vetette pillantását.
Mikor az üdvözítő feltámadt és a szent asszonyok jelentették a csodát, Szent Péter és az apostolok mégis késedelmesek voltak a hívésében. Azt gondolták, alaptalan csacsogás az egész. Pedig az Úr Jézus előre megmondotta nekik. (Lk 24,11)
Szent Ágoston még valamire rámutat. (In Jn. tr. 25,3) Bár késedelmesek voltak az Úr Jézus feltámadását elhinni, de viszont nagyon is várták Izrael országának az ő elképzelésük szerint való visszaállítását. Mikor az Úr Jézus mennybemenetele napján újból megígérte a Szentlelket, megkérdezték: "Uram, akkor fogod visszaállítani Izrael országát?" Pedig még sokat kell szenvedniük Isten országáért, s az az ország más, sokkal fenségesebb lesz, mint ahogy ők képzelték. (ApCsel 1,16)
Ezért beszélnek azután a lelkiírók még egy harmadik megtérésről is. Ez az apostolok lelkében pünkösdkor ment végbe. Mi történt akkor velük? És minek kell mibennünk is végbemennie?
Mennybemenetelével az Úr Jézus véglegesen megfosztotta őket érzékelhető jelenlététől. Ezzel készítette őket elő a harmadik megtérésre. El sem gondolhatjuk eléggé, mennyire szenvedtek először. Hiszen az Üdvözítő volt az ő életük - amint Szent Pál mondja: Mihi vivere Christus est. Napról-napra bensőségesebb lett vele barátságuk. Így hát most fájdalmas elhagyatottságba estek, mintha sivatagos vidéken, kínos veszedelemben, a halál árnyékában járnának. S ez annál fájdalmasabb lehetett, mert Urunk sok szenvedést jövendölt meg számukra. Valami halvány fogalmat alkothatunk magunknak erről az állapotról. Mint mikor valaki egy Istennel telt papi lélek vezetése alatt buzgó lelkigyakorlatot végzett, s most visszakerül a mindennapi robotba, s attól fél, hogy elveszti mindazt, ami lelkébe gyűlt. Néztek-néztek az apostolok az ég felé: nem tört össze érző szívük úgy, mint a kínszenvedés alkalmából, de mégis megrázta lelküket a teljes elszakadás az Úrtól. Kínszenvedése alatt az Úr Jézus mégis csak jelen volt: de most eltűnt szemük elől, s úgy érezték, teljesen elveszett számukra.
Ebben a lelki homályban készültek elő a pünkösdi kegyelemáradatra./P. Garrigou-Lagrange, O.P.+1964.Róma/
 
 
0 komment , kategória:  Garrigou-Lagrange  
Bibliából és szerzetestől63/383
  2013-06-16 16:20:08, vasárnap
 
  Békesség az Úr szeretetébe térő lelkületből.
Sienai Szent Katalin dialógusának 63. fejezetében beszél az apostolok második megtéréséről.
Első megtérésük akkor ment végbe, mikor az Úr Jézus hívta őket: "Emberek halászaivá teszlek." Követték az Urat, csodálattal hallgatták tanítását, látták csodáit, résztvettek művében. Hárman közülük tanúi lehettek táborhegyi színeváltozásának. Mind jelen voltak az Oltáriszentség alapításakor, mindnyájan papokká szentelődtek és megáldoztak. De amikor eljött a kínszenvedés órája, amelyet Jézus mindannyiszor előre megjövendölt, az apostolok elhagyták Mesterüket. Péter nagyon szerette, mégis odáig jutott, hogy háromszor megtagadja. Az utolsó vacsora után a mi Urunk megmondotta Péternek (emlékeztet ez Jób könyvének előjátékára): "Simon, Simon, a Sátán megkívánt titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy még ne fogyatkozzék a te hited, és te egykoron megtérvén, megerősítsd testvéreidet." - "Uram, mondotta Péter, kész vagyok éretted elszenvedni a börtönt és akár a halált is." És mondá neki Jézus: "Mondom neked, Péter, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem." (Lk 22,31-34)
És Péter valóban elbukott s esküvel tagadta Mesterét.
Mikor kezdődött második megtérése? Rögtön hármas tagadása után, amint Szent Lukács elbeszéli (Lk 22,61): "Azonnal, míg ő beszélt, megszólala a kakas. És megfordulván az Úr, Péterre tekinte. És megemlékezék Péter az Úr igéjéről, amint mondotta vala: hogy mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem. És kimenvén Péter, keservesen síra." Jézus tekintetét kegyelem kísérte, Péter bánata mélységes volt, új élet fakadt belőle.
Péter e második megtérésével kapcsolatban érdemes idézni Szent Tamás gondolatát (III. q. 89, a. 2.): "A lélek súlyos bűn után is visszakaphatja a kegyelem régi fokát, ha igazán mély és méltó bánata van: sőt nagyobb fokú kegyelemben is részesülhet, ha bűnbánata még tüzesebb. Nem kell tehát elölről kezdenie mindent, hanem ott folytathatja útját, ahol elhagyta, mikor elbukott."
Joggal tehetjük fel, hogy Szent Péter forró bűnbánatában nemcsak visszaszerezte az elvesztett kegyelmet, hanem a természetfeletti élet magasabb fokára is lépett. Urunk megengedte bukását, hogy gőgjéből kigyógyuljon, alázatos legyen, s többet ne önmagába, hanem Istenbe vesse bizalmát.
Sienai Szent Katalin (dialógusa szerint, 63. fej.) ezeket hallotta az Úrtól: "Péter csendesen meghúzódott és sírt, miután megtagadta Fiamat. Fájdalma még nem volt a tökéletes ember bánata, még a mennybemenetel után sem. De mikor Igém embersége szerint is visszatért hozzám, Péter és a többi tanítvány házukba vonultak, hogy várják a Szentlélek eljövetelét, melyet Igém megígért nekik. Bezárkóztak, mert féltek: nem jutottak még el a tökéletes szeretetig." Csak pünkösdkor alakultak át igazán.
Azonban Szent Péter és az apostolok még Urunk kínszenvedésének befejezte előtt nyilván a második megtérés kezdetéhez jutottak. S feltámadása után a mi Urunk többször is megjelent előttünk, felvilágosította őket, amint az emmauszi tanítványoknak is megadta az Írások megértésének kegyelmét, és Péternek a csodálatos halfogás után megengedte, hogy hármas tagadását hármas szeretetvallással tegye jóvá. Szent János beszámol erről. (Jn 21,15) Jézus így szólt Simon Péterhez: "Simon, Jónás fia, szeretsze engem inkább ezeknél? Felelé: Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek. Mondá neki Jézus: Legeltesd bárányaimat. Másodízben mondá neki: Simon, Jónás fia, szeretsze engem? - Igen, Uram, jól tudod, hogy szeretlek. Mondá neki Jézus: Legeltesd bárányaimat. Harmadszor is kérdé: Simon, Jónás fia, szeretsze engem? Elszomorodék Péter, hogy harmadszor mondá neki: Szeretsze engem és mondá neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Mondá neki: Legeltesd juhaimat." Majd burkoltan tudtára adta vértanúhalálát: "Midőn megöregszel, kiterjeszted kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod."
A hármas tagadást a hármas szeretetvallás jóvátette. Ez Szent Péter második megtérésének megszilárdítása, s lehet mondani, a kegyelemben való megrögzítése volt még a pünkösdi átalakulás előtt.
Szent Jánosnak is kiváltság jutott osztályrészéül közvetlen az Úr Jézus halála előtt. Mint a többi apostol, úgy ő is elhagyta Urunkat, mikor Júdás fegyvereseivel megérkezett. De hatalmas és gyöngéd láthatatlan kegyelemmel az Úr Jézus keresztje tövéhez vonzotta a szeretett tanítványt, s János második megtérése a haldokló üdvözítő hét utolsó szavának hallatára ment végbe./P. Garrigou-Lagrange, O.P.+1964.Róma/
 
 
0 komment , kategória:  Garrigou-Lagrange  
Bibliából és lelkésztől129/382
  2013-06-13 20:19:32, csütörtök
 
  Békesség az emberek segítésére,vígaszára szolgáló életből.
,,Mondom nektek, hogy minden, aki atyjafiára haragszik, méltó az
ítéletre. Aki pedig mondja atyjafiának: raka, méltó a fôtörvényszékre;aki pedig mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére'' (Máté 5,22).

a) Nem haragudni, pörlekedni, veszekedni, sértegetni, hanem
jóindulattal viseltetni az emberek iránt. Éreznem kell, hogy szívembôl meleg áramlik, s hogy vonzok. Ki bírja azt? Nem a szépség, mely vonz,de felületesen; nem a tudás, mely ha pedanteriával, <neg>édességgel párosul, kiállhatatlan; nem is a fölényes, szigorú, követelôdzô erény;hanem az a lelkület, mely jót akar, mely javít, emel, -- mely a saját fölényét s a maga gyarlóságát nem érezteti, s mely mégis nevel és vezet. Ez az igazán fölényes s erkölcsi érzület. Ez az érzület tud alkalmazkodni, tud egy kissé ,,más'' lenni; nem parancsol, nem ellenkezik sokat, hanem megérteti a gyarlóval, hogy mit kell tennie, s szinte észrevétlenül jóváteszi, amit a másik elront, amit elhanyagol,
vagy elfelejt. Ô a környezetnek az, ami a tavasz a természetnek;
illatát, szépségét, melegét érezni erôszak nélkül! Ezt gyakorolni
gyönyörűség!

b) Az ellenkezés, veszekedés saját lelkünknek diszharmóniája;
megzavarodásunk piszkos folyása ömlik ki benne, s mi szenvedünk alatta legtöbbet, akár durvaságunk- s faragatlanságunkból vagy
korlátoltságunkból, akár kislelkűségünk- vagy ellenszenvünkbôl való.Mások is hibásak, a környezet is tűrhetetlen lehet, de bármint legyen,magamat elkeseríteni, eltorzítani, elmérgesíteni nem hagyom. Azért iparkodom másoknak szolgálatot tenni, vigaszára, segítségére lenni; ha valamit akarnak, s nem bűn, nem rossz, megteszem. Az ellenszenvet természetem sajátosságának nézem, mely végre is relatív s nem mérvadó. Szívesen meghozom e részben lemondásaim, önmegtagadásaim, a szíves közeledés áldozatait. Isten jár elôttem.

c) A gazdasági s elvi harc az embereket elidegeníti egymástól,
mert egyikben sincs szeretet. Csináljunk magunknak néha ünnepet s közeledjünk jó szívvel az emberek felé; felejtsük a harcot, a bántódást, a keservet, s akarjunk érteni s megbocsátani. Ezáltal kikorrigáljuk pszichológiánk egyoldalúságát s kizárjuk az ellenszenv s a meghidegülés elhatalmasodását. Mondjuk magunknak néha: ma megbocsátok, ma elfelejtek ismét mindent; ma megint szeretni akarok az egyenesség s ôszinteség naivságával. Jó lenni, hasznára akarok lenni ennek és mindenkinek. ,,Mindeneket azért, amiket akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is cselekedjétek nekik'' (Máté 7,12)./Prohászka Ottokár +1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és lelkésztől128/381
  2013-06-09 16:57:14, vasárnap
 
  Békesség az életet adó Úr irgalmából.
,,És lôn azután, egy városba méne, mely Naimnak neveztetik...,mikor pedig a város kapujához közelgett, íme egy halott viteték ki,egyetlen fia anyjának, ki özvegy vala...'' (Luk. 7,11).

a) ,,Naim'' annyit jelent, mint ,,kedves''. Mily kontraszt a
város neve s e szomorú menet közt. A világ, az élet egy-egy ,,Naim'',kedves helyeink vannak benne, de szomorú menetek vonulnak végig rajtuk; nemcsak menyasszonyokkal, de bánatos özvegyekkel is találkozunk. -- A hitnek világosságában még szomorúbb vonások ötlenek szemünkbe; holt lelkekkel találkozunk, kiknek sírja a kárhozat. Ez árnyaktól nekünk magunknak nem szabad elhervadnunk; a lélek bizalmát s erejét nem szabad elvesztenünk. Bármily árnyak essenek is ránk, a sötétségnek nem szabad gyôznie lelkünk fölött. A széthúzó erôknek nem szabad szétszakítaniok az én lelkem szimmetriáját. Központom az Isten;bízom benne, s tudom, hogy ô jó; tudom azt is, hogy lelkem fényforrás,égô mécs. Dosztojevszkij szavában is hiszek, ki a szibériai fogházakból azt írta: ,,itt is lehet ideális életet élni''. Minden jó nekem, Uram, ami neked jó; semmi sem késô nekem, semmi sem korán. Avkorán elhalt ifjú ideálisan halhat meg, s özvegy anyja gyászfátyolban is ideálisan élhet, ha benned s belôled él.

b) Jézus megpillantja az özvegyet s ,,könyörülvén rajta, mondá neki: ne sírj.'' A lelkek szomorúságát át kell érezni, akkor bennünk is könyörület támad s mély szánalom. ,,Es ist in den Bekenntnissen der modernen Christlichkeit zu wenig von heimlichen Tränen zu spüren, zu wenig von der stummen, wortlosen Herzenspein um ein Todgeweihtes.'' A lélek nyomorát át nem érezzük, nem sírunk testvéreinken, pedig lelkük halott s viszik... Szent Péter is e mély szánalommal járt köztünk s buzdított: öltsétek magatokra az irgalmat, Jézus érzelmeit. Sírjatok testvéreiteken, imádkozzatok értük, s vonzzátok szelíden s vezessétek az Úrhoz. Mondjuk Ezdrással: ,,Leültem sírván és keseregvén, sok napig bôjtöltem és imádkoztam; kérlek, Uram, hallgasd meg szolgád imádságát,
mellyel ma imádkozom szolgáid bűneiért melyekkel vétkeztek
ellened...'' (2 Ezd. 1,4).

c) ,,És odajárulván, illeté a koporsót.'' El kell mennünk a
holtakhoz, bele kell állnunk a világmozgalomba. Nem szabad Kain nyomaiban járnunk, aki nem akart öccsének ôrzôje lenni, hanem Pálnak nyomaiban, ki a ,,világnak'' prédikált. Sohasem közelítjük meg annyira az Úr Jézust, mint mikor a hit napsugarait vetítjük az elborult lelkekbe. Inspiráljon nagy szeretet az emberek iránt, nagy bizalom a lélek természetes jóságában, energia, férfiasság, s iparkodjunk mindig fölemelni az embereket.

d) ,,És fölüle, ki halott vala s szólani kezde.'' Lehulltak
kötelékei, szeme kinyílt, az élet lelke járta át s rálehelte arcára a
szeretet s az öröm pirját; megmozdult, aki rögbe fagyott, aki dekadens, sôt kadáver volt, s fölült s megmutatta hogy él. Élek...élek, koporsók s gyászmenetek, sírok dacára; élek, nem rothadok el! S hogy nézett maga körül; mennyi hála s öröm volt tekintetében Jézus iránt. Érezte az óriási ellentétet, mely a lét s a nemlét közt kiélesedik, a halál párkányán szemébe ragyogott az élet napja: lux orta est illi. Látta Krisztust, mint senki a körülállók közül. Ó, hogy nézte ezt a ,,dominust'', mily üde, erôteljes, isteni volt szemében az élet s a halál Ura! Vita, dulcedo, vis et fortitudo! Erôs volt ez az Úr, erejében él s ül most az ifjú; a halál gyönge ez erôvel szemben, s lelkébe vésôdik az Úrnak biztató tekintete: élj, miért halnál meg; ne félj, itt vagyok én!
Igy vagyunk mi sokszor. Elernyed értelmünk; sötétség s halál környez. Minél többet ,,tanulunk'', annál sötétebb lesz világunk, mert kiutat nem találunk. A kiút az erôs élet, mely Istenbôl árad belénk, a,,nagy tettek'' mezeje felôl, ahol Krisztus int felénk!

e) ,,És szólani kezde.'' ,,Uram, nyisd meg ajakimat, és szám a te dícséretedet fogja hirdetni.'' Akit Jézus fölébreszt, annak az ajka
megnyílik dícséretre, imádásra, hitvallásra. S mily édesen folyt e
rögbefagyott szívbôl, e fölébredt ajakról az ima, mint az olajos illat
a kinyílt virágból. Amit a néma ajak mondott, az halál, keserűség,
aggodalom volt; amit ez a megnyílt ajak mond, az öröm és ének. -- Hány van, aki szólni nem tud, mert sötét, néma és keserű; ó bár megnyitná ez ajkakat az Úr. Keserű szívbôl kegyetlen szózat, szeretô lélekbôl édes ének fakad.

f) ,,És visszaadá ôt anyjának.'' Aki szülte, táplálta, de a
haláltól meg nem óvhatta; ahhoz nem elég az anyai szeretet, ahhoz isteni erô kellene; most Jézus visszaadja a föltámasztott fiút
anyjának, aki úgy vette ôt, mint régen, mert fájdalommal szülte s
fájdalom közt vette most is, hogy annál inkább övé legyen, s örüljön neki. Mily hálás tekintetet vethetett az Úrra: Ó nagy Úr, édes Úr --mondhatta -- ki életet adsz a halálban; hála neked! -- Isteni erô kelti s adja vissza a megtérô lelket az egyháznak. /Prohászka Ottokár +1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Bibliából és szerzetestől62/380
  2013-06-06 11:38:08, csütörtök
 
  Békesség az Istentől adott lelki javakból.
Mindnyájunk számára a lelkiélet az egy szükséges. Benső lelkivilágunk kultúrája fontosabb számunkra, mint értelmi, tudományos, irodalmi, művészeti kultúránk. Mert az előbbi a lélek mélyeiből fakad, az utóbbiak csak egyik vagy másik tehetségünk kivirágzásai. És maga az értelmi élet is sokat nyerne, ha nem akarna a lelkiség helyébe lépni, hanem elismerné annak szükséges voltát, nagyszerűségét és élvezné jó hatásait. Hiszen a lelkiségen keresztül az istenies erények és a Szentlélek adományai tökéletesítenék. A pusztán értelmi élet, az eszeskedés lelkiség nélkül mily üres és hiábavaló! De az is bizonyos, hogy komoly lelkiélet nélkül tartós és értékes társadalomalakulásról sem lehet szó.
A lelkiélet szükségessége
Vissza kell térnünk az egy szükségeshez! Könnyű ezt belátni a mai nyugtalan és zaklatott világban. Egyesek és népek, szem elől tévesztettük igazi, végső célunkat. Minden reményünket a földi javakhoz kötöttük s mindig jobban eltávolodtunk az örök lelki értékektől. Pedig Szent Ágoston világosan rámutat, hogy míg ugyanazok az anyagi javak nem lehetnek egy időben többeknek a teljes birtokában, addig a szellemi javakkal éppen ellenkezőleg állunk. (L. S. Th. I. II. q. 28, a. 4 ad 2.) Ugyanaz a ház, ugyanaz a föld nem lehet a maga teljességében egyszerre több emberé, sem ugyanaz a terület több népé. Ha mindenki lázasan csak ezeket az alsóbbrendű javakat keresi, rettenetes érdekösszeütközések következnek be.
Ezzel szemben a szellemi javak, amint Szent Ágoston hangsúlyozza, egyszerre és a maguk teljességében a közösségé és minden egyesé lehetnek, minden súrlódás veszedelme nélkül. Sőt minél többen élvezzük azokat, annál jobban birtokolja mindegyikünk. Így egyszerre mindnyájunké lehet ugyanaz az igazság, ugyanaz az erény, ugyanaz az Isten. Ezek a lelki javak elég bőségesek és gazdagok ahhoz, hogy egyszerre mindenkié legyenek s mindenkit elárasszanak. Sőt, az igazságot valójában csak akkor birtokoljuk, ha tovább is adjuk, ha másokat is részesítünk benne; az erényt csak akkor kedveljük igazán, ha mással is megkedveltetjük, Istent csak akkor szeretjük igazán, ha mással is megszerettetjük. Ha pénzt ajándékozunk, az a pénz többet nem a miénk: de ha az Istent ajándékozzuk másoknak, nem veszítjük el, hanem annál inkább bírtuk. Sőt akkor veszítenők el Istent, ha haragunkban azt kívánnák, hogy csak egyetlenegy lélek is maradjon Istentől megfosztva, ha kizárnánk szeretetünkből csak egyetlenegy lelket is, akár üldözőnk vagy rágalmazónk lelkét.
Ez az oly egyszerű és oly mély szentágostoni igazság erre a világos belátásra vezet: Az anyagi javak annál jobban elválasztják az embereket egymástól, minél inkább törik magukat utánuk - a lelki javak annál jobban egyesítik az embereket, minél inkább szeretik őket.
Ez a fontos elv érteti meg velünk talán legkönnyebben a lelkiélet szükségességét. Sőt, ez az elv a most dühöngő társadalmi, szociális és világgazdasági válság megoldását is magában hordja. Egyszerű szavakkal kifejezi az evangélium: "Keressétek először az Isten országát, a többi mind hozzáadatik nektek." (Mt 6,33; Lk 12,31) Elemi igazság ez minden keresztény számára, de alapigazság, s ha a világ elfelejti, belepusztul.
Hiszen éppen az elemi igazságok a legmélyebbek és legelevenítőbbek, ha soká elmélkedünk felettük s elmélyedünk bennük, ha számunkra életté és szemlélődésünk tárgyaivá válnak.
Krisztus Urunk megmutatja ebben az órában, mennyire tévednek azok, akik meg akarnak lenni ő nélküle, akik a földi élvezetbe helyezik végső céljukat s felforgatják az értékek rendjét. Az anyagi rendben, az érzéki élvezet terén akarják a legtöbbet produkálni: azt hiszik, hogy majd a mennyiséggel kárpótolják magukat a földi javak silányságáért. Mindig tökéletesebb gépeket készítenek, hogy mindig többet és jobbat termeljenek és nagyobb hasznuk legyen: ez a végső céljuk. Mi az eredmény? A túltermelésnek nincs hová lefolynia, haszontalanná lesz és megöl minket, mert munkanélküliséget okoz - a munkanélküli nyomorog, s mások elpusztulnak a túltáplálás következtében. Válság van, mondják; valójában több ez, mint válság, olyan állapot ez, amelynek fel kellene nyitnia szemünket, ha volna még szemünk a látásra: mert az emberi tevékenység végső célját az alantjáró élvezetekbe helyezték, nem pedig Istenbe. Az anyagi javak bőségétől várják a boldogságot, de hiába. Hiszen ezek a javak nem egyesítik az embereket, hanem annál inkább elválasztják őket, minél durvábban törik magukat utánuk. Az anyagi javak felosztása, a szocializálás nem orvosság, nem ad boldogságot, amíg csak az anyagi javak megtartják természetüket, s az emberi lélek is megtartja a maga természetét, amely messze felülhaladja amazokat. Ezért mindegyikünknek az egy szükségessel kell törődnie. Szenteket kell az Úrtól kérnünk, szenteket, akik csak ennek a gondolatnak élnek, szenteket, akik lelket adnak a világba, mert a világnak erre van szüksége. A legzavarosabb időszakokban, az albiak korában, s később a protestantizmus kirobbanásának idején seregestül küldte Isten szentjeit. Most éppen oly nagy szükség van rájuk, mint volt akkor./P. Garrigou-Lagrange, O.P.+1964.Róma/
 
 
0 komment , kategória:  Garrigou-Lagrange  
Bibliából és lelkésztől127/379
  2013-06-02 15:10:59, vasárnap
 
  Békesség az életet megújító Krisztussal közösségből.
Az Úrvacsora életközösség Krisztussal.
A vendégség a jóbarátságnak, vagyis az életközösségnek jele.
Együtt eszünk, együtt élünk. Az Úrvacsora is élet-közösséget jelent
Krisztussal. Nevezetesen három irányban.

a) Közösség az élni akaró, életet megújítani és kiárasztani akaró Krisztussal. Együtt élni s egyet élni akarok veletek; önmagam életét,az erôs, isteni életet vágyom átélni bennetek. Ez erôs életnek nem fűzfákra akasztott lant a szimboluma; nem idegen Eufrátok folyóvizét nézi; nem nyögés az éneke, hanem lélek, örvendezô, öntudatos odaadás és vállalkozó szellem tölti el, s lelkében fakadnak vizei, könnyeiben fürdik, s önlelkének dagályán emelkedik. -- Ezt az odaadást kezdem tisztuláson; ez a durva munka, mely az Isten gondolatait belém vezeti;ezt folytatom gyakorlati, hűséges szereteten, melyben átadom ugyan magamat, de ugyanakkor visszanyerem magamat. Odaadom lelkemet Istennek, és erôvel, lélekkel, érzéssel megtöltve kapom vissza. Istent élem át, hogy annál erôteljesebben s tevékenyebben éljek.

b) Közösség a halálba induló Krisztussal. Beleszövôdik az
eucharisztia szellemébe az árny, az árulás, az élet keserve, az
olajfák árnyékában vért izzadó Krisztus képe, vérfoltok és kereszt. Ez temperamentuma az Úrvacsorának. A Mester, kit a kereszt hív, magához inti keresztre s szenvedésre még nem érett fiait. Biztat; jertek közelebb; egy-egy hulláma kínszenvedésének végig söpör lelkünkön s megborzaszt. Úgy ülünk körülötte, mint a vértanú-jelöltek a Kolosszeum padjain; le kell ereszkednünk nekünk is az arénára; minél inkább ereszkedünk, annál közelebb hozzánk a szenvedô Krisztus; megcsap és megittasít szelleme; a szeretet áldozatot hoz!

c) Közösség a föltámadásra induló Krisztussal. Ha valaki meghalni készül szeretetbôl, annak nagyon kell élni, s aki nagyon él, az a halálban sem hal meg végleg. A szeretet nem halni tanít s ha halált kíván, a több életért teszi. Himnusa az élet, virága az öröm és lendület. A halált tehát szintén az újjászületésért szenvedi. Meghalni Krisztussal, mindig újjászületést, különb életet,fölvirágzást, megújulást jelent. -- Ez az önmegtagadás filozófiája; lefogni az életet, mint a hegyekrôl vágtató vizet, hogy magasabbra szökelljen./Prohászka Ottokár +1927.Budapest/
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2013.05 2013. Június 2013.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 106 db bejegyzés
Összes: 841 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 14
  • e Hét: 1045
  • e Hónap: 2940
  • e Év: 44358
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.