A Boldogmondások margójára,A 2014. évi ökumenikus IMANYOLCAD NYOLCADIK ESTÉJE.,Az élet körforgása ,Árpád,Az elszakadt szem , - suzymama Blogja - Hit és vallás- versek,idézete, novellák, gondolatok, versek,1-tál étel,A természet gyógyszertárából,Advent,Advent,Adventi gondolatok 2015 minden,Alkohol és likör stb...,Anyák napjára,Apró tea sütik,Barátoknak,Betegekért ima,Böjtös ételek (húsmente),Bölcsességek,csibehúsos és más szárnyasok,Cukrosoknak diétás étrend,Diétásak,Dinus és Regi ,Ecetekről,Egészség,életmód,Egészségünkről ,EGYASSZONY az én történetem(fe,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZE,Elgondolkodtató,Élsz,Barackvirág!,Érdekes,Finom husik,Forever,Főzé,

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 5

A Boldogmondások margójára

2014-01-26 19:59:21, vasárnap

	Dr. Gyökössy Endre: A Boldogmondások margójára (Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez) Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük. Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak. Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

0 komment , kategória: Lélekemelő

A 2014. évi ökumenikus IMANYOLCAD NYOLCADIK ESTÉJE.

2014-01-26 18:45:43, vasárnap

	A 2014. évi ökumenikus (egységre törekvő) IMANYOLCAD NYOLCADIK ESTÉJE. Tanúságunknak, - a mi Urunk Jézus Krisztusról, - csak akkor lesz hatása, megosztott világunkban, ha a hit és szeretet egységében tesszük azt! Mindnyájunk számára kötelesség és felelősség a keresztények egységének helyreállítása. Ebben a végcél az, hogy Krisztusban egyesülve osztozzunk az Ő küldetésében. Eljuttassuk a reményt oda, hol a széthúzás, a gyűlölet és kétségbeesés az úr. Napjainkban ugyan még a keresztények fájdalmas megosztottsága tapasztalható, nekünk azonban ennek ellenére, a jövőbe, - reménnyel kell tekintenünk. Mindent, ami elválaszt bennünket, Krisztus győzelme fog leküzdeni. Vele és testvéreinkkel fogunk az élet teljességében osztozni. Azzal a Krisztussal, kinek feltámadása már bizonyította, hogy képes a rosszat legyőzni. A szeretet, még a halálon is képes diadalmaskodni. Jézusunk abban a küzdelemben is kísér bennünket, melyet a bűn és széthúzás ellen vívunk. A végső győzelem, második eljövetelével következik be, melyre türelmes reménnyel várunk. Az egyház látható egységére való várakozásunknak is türelmesnek és bizakodónak kell lenni. Ugyanakkor készséggel és figyelmesen kell válaszolnunk minden lehetőségre, mely szeretetközösséget és testvériséget kínál. Észrevéve az Úr ajándékait, ezen a téren. Örömre és reményre ad okot mindezek felismerése. Valamint bátorításra, hogy folytassuk elkötelezettségüket a végső cél eléréséig. Isten meg fog bennünket ajándékozni a keresztények egységével, ha hagyjuk, hogy bennünket formáljon át. Ha őszintén nyitjuk meg szíveinket, - Feléje! Az Úr hallgassa meg, nyolc napon keresztül, az egységért végzett imánkat, ez tegye széppé esténket, és áldjon meg minket! Szeretettel: (egységre törekvő) IMANYOLCAD NYOLCADIK ESTÉJE. Tanúságunknak, - a mi Urunk Jézus Krisztusról, - csak akkor lesz hatása, megosztott világunkban, ha a hit és szeretet egységében tesszük azt! Mindnyájunk számára kötelesség és felelősség a keresztények egységének helyreállítása. Ebben a végcél az, hogy Krisztusban egyesülve osztozzunk az Ő küldetésében. Eljuttassuk a reményt oda, hol a széthúzás, a gyűlölet és kétségbeesés az úr. Napjainkban ugyan még a keresztények fájdalmas megosztottsága tapasztalható, nekünk azonban ennek ellenére, a jövőbe, - reménnyel kell tekintenünk. Mindent, ami elválaszt bennünket, Krisztus győzelme fog leküzdeni. Vele és testvéreinkkel fogunk az élet teljességében osztozni. Azzal a Krisztussal, kinek feltámadása már bizonyította, hogy képes a rosszat legyőzni. A szeretet, még a halálon is képes diadalmaskodni. Jézusunk abban a küzdelemben is kísér bennünket, melyet a bűn és széthúzás ellen vívunk. A végső győzelem, második eljövetelével következik be, melyre türelmes reménnyel várunk. Az egyház látható egységére való várakozásunknak is türelmesnek és bizakodónak kell lenni. Ugyanakkor készséggel és figyelmesen kell válaszolnunk minden lehetőségre, mely szeretetközösséget és testvériséget kínál. Észrevéve az Úr ajándékait, ezen a téren. Örömre és reményre ad okot mindezek felismerése. Valamint bátorításra, hogy folytassuk elkötelezettségüket a végső cél eléréséig. Isten meg fog bennünket ajándékozni a keresztények egységével, ha hagyjuk, hogy bennünket formáljon át. Ha őszintén nyitjuk meg szíveinket, - Feléje! Az Úr hallgassa meg, nyolc napon keresztül, az egységért végzett imánkat, ez tegye széppé esténket, és áldjon meg minket! Szeretettel:

0 komment , kategória: Ima nyolcad

Az élet körforgása

2014-01-26 15:20:35, vasárnap

	Nyitott szemmel nézett a plafonon egy pontra, ahol nem látott semmit a hajnali pirkadatban. Gondolatai csapongva kergetőztek, hiába próbált megállj-t parancsolni nekik, a jövőt kutatva vágtattak tovább. Megborzongott, fázósan magára húzta a paplant. Napok óta sorsfilmet néz a múlt mozijában, kirándulva az emlékek birodalmába. Igazuk van azoknak, akik azt mondták a temetés napja a legnehezebb, a fájdalom és a hiány egyvelege olyanná teszi az embert, mintha külső szemlélőként élné meg a történéseket. Hallgatja a csendet, amit az öreg óra egyenletes ketyegése tőr meg. A másodpercmutató méltóságteljesen halad tovább, mintha semmi nem változott volna. Lehunyja vérágas szemét, könnyei már elapadtak. Aludni próbál, de minden hiába, egy új részlet színes kavalkádja követel helyet magának... Hársfaillatot vitt a szél a nyári éjszakában, a szálloda teraszán, a zenekar tangót játszott. Tekintetük egymásba fonódott, testük a lágy zenére összesimult a zene ritmusára. A pillanat ajándékaként, titkon remélték, velük marad örökre ez az érzés. Utolsó szám volt, a zenekar szünetet rendelt. Kézen fogva indultak a közeli sétányhoz. A kerthelyiség előtt Dankó Pista, hegedűvel a kezébe fogadta őket, és a letört vonójával mutatta az utat, az őspark felé. A sétányon az öreg tölgyek lombsátrat borítottak, a megkopott padok fölé, ahol a szerelmesek összebújtak. Egyetlen pad árválkodott, a fényárban úszó kandeláber alatt, ahol helyet találtak. A telehold fényes udvarából, ezüst bársonyával terítette be az eget... A következő kocka egy évvel később, a szülésznői oklevél átvételéhez repítette korban. Szűk családi körben elköltött ünnepi ebéd közben, kedvese, fülig érő vörös képpel, zavartan lépett az édesapja elé, megkérni a kezét. Milyen muris volt... Alig tudta elkezdeni a mondandóját, minél finomabban szerette volna csokorba szedni a szavakat, annál kuszábbak lettek, motyogásba torkolltak. Az őszi levelek tarka szőnyeget szőttek és borították be a tájat. Szürethez készültek, amit esküvő követett. Nem volt hetedhét országra szóló vigadalom, de tisztességes lakodalomra azért jutott. Lett a gólyának is hamarosan dolga, nem is lustálkodhatott, ötször szállt le a házuk kéményére. Az udvarban csak a kakasnak sikerült a hangját megtartani, neki is sietni kellett, mert ha későn ébredt, a gyerekzsivaj elnyomta. Életük közös szekerén haladva, néha a kerekek belesüppedtek a gondok kátyújába, de közös erővel kijutva belőle, megerősödve haladtak tovább. Keresztjük is akadt bőven, de egy sem volt olyan nehéz, amit együtt el ne bírtak volna. Versenyt futottak az évek, mindenki végezte a Teremtő által rábízott feladatát. A gyerekek orgonasípként "síppal, dobbal, nádi hegedűvel", ahogyan az írva vagyon- ünnepelték a soros születésnapokat. Az ajtófélfára húzott rublikák is szaporodtak, egyre magasabbra utat törve. A gyerekek iskolás évei gyorsvonatként robogtak, csak egy fontos állomáson időztek, ahol a történelmet tanulták. Az apjuktól hallott lett számukra a hiteles, mert a szüleik soha nem hazudnak. Így lett természetes, hogy a föld, ahol születtek, Szent Haza, a Himnusz nemzeti ima, a Szózat égi üzenet, a Szent Korona örök Tan, melyre esküdni lehet! Ebben az értékrendben érték el a felnőtté válás küszöbét, így élik az életüket, és adják tovább gyermekeiknek, az apjuktól kapott kincset. Új fejezet, az utolsó előtti, a sorban. Egy kórház rideg folyosója. Kezüket tördelő felnőttek, és csendben, halkan suttogó gyerekek várnak a sorukra, hogy egyenként bemenjek, az Isten Veled!-re. Egy óra alatt a búcsú véget ért. A férj, apa és nagyapa megnyugodva, kisimult arccal, küldetését teljesítve, a világgal megbékélve, utódainak szebb jövőt remélve, felkészülten elindult a hosszú útra, A film itt véget ért. Kellemes lágy fuvallatot érkezett, betakarta egész testét, már nem fázott. A résnyire nyitva hagyott ajtón, nyöszörgést hallott. Lassan felkelt, mezítláb, hogy a papucs sarkával zajt ne keltsen, beosont a szomszéd szobába, ahol a kis unokája aludt. Lerúgott takarója lábacskájánál lelógva, jelezte, rosszat álmodott. A kis testet betakarta, várt egy kicsit, majd megnyugodva visszaindult a szobájába. Nem feküdt vissza, már pitymallott. Felöltözött, csendben reggelit készített a családnak. Magának nem terített, a gyomra görcsbe rándult, a torkában gombócot érzett, egy falat sem ment volna le. Félt, hogy a gyászmise alatti tömjénszaga is problémát okoz. Amikor fekete ruháját magára öltötte, szemben a szekrénnyel a párja mosolygott le rá, a sűrű bajusza alul az esküvői képről. Megértette, nincs itt búcsú, a férje csak előre ment, követni fogja, hiszen megígérte, hogy örökre... Késő délelőttre fordult idő, eljött az óra, megszólalt a lélekharang. Fiai karjába kapaszkodva lépkedett a sírhoz vezető úton. A pap búcsúztatója után, a koporsóra dobott göröngy hangja, szívét, lelkét majd széthasította... Mikor visszalépett a családi koszorúba, mennyének domborodó pocakját megpillantva felfogta, az élet körforgása az elmúlással soha meg nem áll, megy tovább... forrás:Lélek Sándorné

0 komment , kategória: Általános

Árpád

2014-01-26 15:14:06, vasárnap

	A férfi egész éjszaka démonokkal harcolt a domboldalon lévő temető kápolnája előtt. A résnyire nyitott ajtón át szeretett volna betérni, mikor útját állta a sötét sereg. Észrevette, hogy a bejárattal szemben egy lefelé vezető lyuk tátong, ahonnan sorban jönnek fel a fekete erők. Ismerős hangon szól hozzá a csuklyája alól valaki, azt hajtogatja, hogy nem kell félni, saját érdekében óvják attól, hogy a kápolnát válassza, helyette ígérnek titkokat feloldó beavatást. Kérik a tenyerét, ijedten kulcsolja össze a kezét, nem adja. Ekkor két csuklyás odalép, szétfeszíti az imára kulcsolt kezet, és a tenyerébe rajzol egy jelet. Égő fájdalmat érez, kiabálni kezd. Kiáltása visszhangzik a térben, de elnyomja a hangos nevetés. Az ereje fogy, lábai rogyadoznak, nem tud ellenállni, megy a démonokkal a fekete lyuk felé. Leérve egy nagy tágas teremben találja magát. Ismerősei is vannak, még sem védi meg senki, borzong, és fázik. A falon árnyak ringatóznak sejtelmesen. Félelme egyre nő. Szemével hunyorog, az árnyak alatt szimbólum töredékeit véli felfedezni, szeretné beazonosítani, úgy talán megtudja, miért hozták ide, mit akarnak tőle. Az egyik szimbólumot tisztán látja. Nem! Ez nem lehet, felismeri a rettegett jelet. Azért hozták ide, hogy a beavassák, megtörjék! Arra akarják rávenni, azonosuljon egy eszmével, egy csoporttal, ami távol áll tőle. Azt nem, soha! Ha szabadulása után a kezében marad a jel, inkább a halált választja. Réka a fiatal, csinos tanárnő sziluettje suhan át előtte, aki óvta őket a szimbólumok meggondolatlan használatától. Fülében csengtek a szavai. - A nemzeti szimbólumok használatát kifejezetten ajánlom, mert erősítik az öntudatot, de ne feledjük az ismeretlen, vagy ismert idegen szimbólumokkal nem tudhatjuk, mit vonzunk be. Gondoljunk, arra hányszor látunk különböző tanfolyamokat, ahol szimbólumokat tanítanak. Vannak közöttük ismertek és ismeretlenek. Ezek nagy tömegben használva erőket szabadítanak fel, amelyek lehetnek építők vagy romboló hatásúak. A szándékot azok tudják, akik a tematikát megalkotják. A legfontosabb, hogy megtanuljunk, szelektálni... Eltűnik a lány képe, csak egy szimbólum marad előtte. Fájó tenyerét kifordítja... Ebben a pillanatban felébred, nedves testére húzza a takarót, reszkető kézzel keresi az olvasólámpa gombját. A világosság szétterül a szobán. Két kezét tenyérrel felfelé a szeme elé emeli. Semmi jel, nincs beavatás, nyugtatja magát. Hajnali negyednégy. Már nem álmos. Az álombéli ismerőse hangját próbálja azonosítani, nem megy. Megfájdul a feje. Kimegy és főz egy erős teát, és pár szem kekszet keres. Már tenné a szalvétára, mikor feleszmél, nem ehet, nem ihat, éhgyomorra kell menni reggel a kórházba, hátha szükség lesz még egy vérvételre. Előveszi a leleteit és böngészni kezdi. Nem sokat ért belőle, tele van latin szavakkal. Azt tudja, hogy nagy baj lehet, mert látta a másik betegnek kiadott leletét, ami tele volt írva, az övé alig pár sor. Fél a teleírt oldalaktól. Gondol egyet, bekapcsolja a gépét, nem nagy ügy ma kideríteni a diagnózist, csak be kell pötyögni, és olvashatja az ember fehéren, feketén a kórrajzát, sőt színes képekkel illusztrálva még láthatja is sejtjeit, szerveit. Úgy döntött, a magyarázatot és a perspektívát szakemberre bízza, megbízott az orvosában. Kikapcsolta a gépet, leleteit visszahelyezte a mappába. Elindult a hálószobába és visszafeküdt az ágyába. Rettentő éhség vett rajta erőt, hallani vélte gyomra korgását. Eszébe jutott a katonaság, ott sokszor volt éhes. A szabadtéri gyakorlatok, friss levegő, és a mozgás, mindig jó étvágyat hozott. Szemei előtt megjelentek a becsomagolt házi finomságok. Mennyi íz. Érezte ízlelőbimbói incselkedését, egyre nehezebben viselte az éhségét, orrába a friss rétes illata szemtelenkedett. Szemei előtt megjelentek a téli disznótorosok, amit még melegen kaptak meg, mert volt közöttük egy volános fiú... Tőle tanulták, hogyan lehet a posta megkerülésével, leghamarabb hozzájutni a csomagokhoz. Egy kis zsebpénz a buszvezetőnek és célállomástól végállomásig utazik a pakk. Emlékszik, milyen nagy izgalommal, tágra nyílt szemekkel várták, mi kerül elő a dobozokból. Körbeülték a bajtársukat, aki testvériesen szétosztotta az elemózsiát, nem is oly sokára, már csak a szemetesből kikandikáló kartondoboz és annak barna, gyűrött csomagolópapír ruhája emlékeztette őket a tartalomra, no meg a kantinok szendvicsei maradtak árván, azon az estén. Egy pillanatra látta a fiúk arcát maga előtt. Sokáig gondolkodott, mi lehet velük? Kezébe vette az éjjeliszekrényen lévő könyvet. Két napja nem lapozott bele. Nála ez szentségtörés, amióta megtanulta a betűvetést, számára a könyv az élet. Akármerre néz, mindenhol könyv van körülötte. Szerencséje volt, Évát is a könyvtártárban ismerte meg. Harminc éven át gyűjtögették a köteteket. Szegény asszony nem tudta befejezni a sorozat utolsó kötetét... Nem kötik le a sorok, inkább zenét hallgat. Pár perc múlva Chopin Polonaize kápráztatta el. Észre sem vette az idő múlását, csak a Ballade in G. Minor, op 23 térítette magához. Eljött az idő, készülni kell, egy óra múlva az osztályon kell lenni. Sebtében öltözködött. Összekapta magát, mappáját a hóna alá csapta és elindult. Háromszor kerülte meg a kórházat, mire parkolni tudott. Kétszer ment vissza a kocsihoz. Először a szemüvegéért, azután a mappáért, amit az ülésen hagyott, amikor letette, mert a szemüvegét kereste. A lift előtt többen várakoztak. Megy gyalog, igaz, hogy a hatodik emelet, de amint elnézi, körülbelül a harmadik turnusban kerülne rá a sor. Nyelve lógott, alig kapott levegőt, mire felért. A folyosón, a padokon sorban betegek ülnek. Köszönését sem fogadták, mindenki a maga bajával volt elfoglalva. Tíz perce ülhetett ott, amikor a lift felől ismerős hangot hallott. Úristen, hasított belé a felismerés, az éjszakai hang, az ismerős démoni kacaj. Nem! Ez nem lehet, mit vétett! Még most is, sosem lesz vége? Felállni készült, hogy itt hagy csapot, papot, nem akar találkozni ezzel az emberrel. Még sem tette, maradnia kell, a lelete miatt. Az ismerős a közelébe ért, széles vigyorral, köszöntötte, és rákezdett emelt hanggal. Most érkezett a személyzeti lifttel. Neki nincs ideje ki várni a tömeget, az idő drága. A fia telefonált a főorvosnak, mindjárt behívják. - Egyébként, hogy van a család? Nálunk tegnap nagy bulit csaptunk. Az unoka balett vizsgán piros ász volt. Jaj, hát van ám még más újság is, az asszony önmegvalósító tanfolyamra jár. A lány pedig, minden héten... Árpád Innentől kezdve semmit nem hallott. Évekkel visszament az időbe, abba az irodába, ahol közölték vele, hogy csökkentik a termelést, két mérnökre nincs szükség. Neki menni kell, mert a másiknak egyetemre járnak a gyerekei, és kell a pénz, meg egyébként is, nézze meg, itt a kollégája indoka, hogy miért van szükség, a méltányos elbírálásra. A főmérnök felemelt egy apró betűkkel tele írt levélpapírt. Margók nélkül, teleírva, szinte érezni lehetett a betűk fuldoklását. Amint meglátta a kolléga levelét, azonnal tudta, neki itt nincs mit tenni, csak csomagolni. Felesége grafológiát tanított, az évek alatt sok mindent megtanult, azt is, hogy aki kitölti soraival az egész teret, az nem néz másokat, az önös érdek, az akaratérvényesítés olyan fontos számára, hogy azt bárkin keresztül gázolva képes a saját érdekeit képviselni, képtelen a közösség érdekeit figyelembe venni. Számára a brillírozás, az önfényezés a fontos, mindenáron. Azóta tudja, hogy a betűk beszélnek. Nem lett boldog, mert eszébe jutott az egész oldalt kitöltő lelete. Felállt, szólt a volt kollégának, hogy elnézést, de neki le kell menni, valamit a kocsiban felejtett, majd elindult a kijárat felé. Ott állt meg, ahol nem hallani a démoni hangot. Várt egy darabig, vett pár mély lélegzetet... Egyszer csend lett. Visszament a folyósóra, és leült. Sokáig nem nyílt ki a főorvos szobájának ajtaja, majd kilépett rajta egy megtört, leesett vállú ember, akinek fénytelen szeméből csorogtak a könnyek. A folyóson néma csend lett. Árpád odalépett volt kollégájához, megfogta a vállát és megkérdezte. - Segíthetek? Nem jött válasz, csak egy néma bólintás. Lekísérte a kocsijáig. A férfi elmondta, most közölte vele a főorvos, hogy előrehaladott rosszindulatú daganata van, ami valószínű áttét. Holnap megkezdik a primer tumor keresését. Árpád vigasztalni próbálta. A modern terápiák lehetővé teszik a teljes gyógyulást, előre haladnak a kutatásokban, naponta lehet hallani bíztatásokat. Azzal köszöntek el egymástól, hogy telefonon keresik egymást. Furcsa érzése támadt, amikor Péter után nézett, egy rajzot, egy jelet látott annak a mappáján, azt a háromszöget és valami jelet körülötte, amit éjszaka a démonok rajzoltak a tenyerébe. Még egyszer ránézett a mappára, de már nyoma sem volt. Elindult vissza az osztályra, mikor a padsorhoz ért, a betegek elmondták, már szólították. Az asszisztensnő pár perc múlva behívta. A főorvos elkezdte beszámolóját. Nyomatékkal közölte, érdekes esettel állnak szemben, olyan problémára derült fény a vizsgálat során, ami fiatalkorban szokta kettétörni a beteg életét. Egy fejlődési rendellenességgel kell szembesülniük . A szakirodalom leír pár spontán gyógyulást, de eddig nem találkozott vele. Most itt áll előtte leírva, egy egész lapot kitöltve, hogy ez a gyógyulás tökéletesen bekövetkezett. Tehát a tüneteket pszichoszomatikus problémák okozzák. Talán a lelki megrázkódtatás után a szervezete nem tudott regenerálódni. Engedje el a félelmeit, adjon esélyt magának, hogy visszanyerje, a testi-, lelki-, szellemi harmóniáját. Próbálja meg átrendezni az életét a megváltozott körülményekhez. Táplálkozzon rendszeresen és egészségesen. A gyásza feldolgozásához kérjen pszichológus segítséget, ha egyedül nem tudja megoldani. Hat hónap múlva tünetmentesen szeretné látni. Első útja a temetőbe vezetett, elmesélte asszonyának a napi történéseket, úgy ahogyan eddig mindennap megtette, majd megkérte, ne haragudjon, de ezután csak hetente egyszer jön ki, mert meg kell erősödni, hogy ismét dolgozni tudjon újra. A napi beszélgetéseket ezután otthon folytatják... Sokat tanult az álmából, Péterrel való találkozásból, a teleírt oldalról, és a főorvostól. forrás:Lélek Sándorné

0 komment , kategória: Általános

Az elszakadt szem

2014-01-26 15:08:08, vasárnap

	Mélyen kotorászott a zsebében, ujjai között megcsörrent az apró, tenyerébe szedte, az összezárt markát, kinyitotta, és számolni kezdte. Nem sok, állapította meg búsan, három kisfröccs ára. Elgondolkodott, újra számolni kezdett. Az nem lehet, hogy csak ennyi, sokan adtak, azt hiszi valami fizetésnapforma lehetett, mert néha mosolyogtak is hozzá, ahogyan a pénzt feléje nyújtották. Ismét nadrágja zsebét kutatta, az ujja megakadt egy lyukba, tehát megvan a bűnös, a szakadás miatt elpotyogtatta. A maradékot a másik zsebébe csúsztatta, miután meggyőződött róla, hogy az megtartja. Végig nézett magán. Ruhája tiszta, nadrágja ugyan az élét régen elhagyta, nincs áram, kivasalni nem tudja. Pulóverja kissé bolyhos, a színe is fakó, látszik rajta nem mosóporral mosott, és a selymesítő öblítőt sem ismeri. Szappant kapnak a máltaitól eleget, egész hónapban kitart. A múltkoriban egy doboz sört ajándékozott egyik sorstársának, hát az a balga, az összes szappanát neki adta. Elfogadta, de nem azért, hogy kihasználja, hanem, hogy kiporciózva visszaadja. Nagy szükség van arra az ő sorsukban. Elég sok bűz tapad rájuk az utca porával, no, meg aztán ott a kocsma, a füst, a pia szaga, hát az bizony nem Chanel illat, az már biztos! Ha még ezt tetézi a személyi higiénia hiánya, gyomorforgató lehet, az már tragédia kategória. A nap lemenőben volt, amikor közeledett a kocsmához. Kinyitotta az ajtót, szürke füstködbe burkolódzott a helyiség, csak a söntés volt megvilágítva, hogy a bizonytalan járásúak, és a rossz szeműek is odataláljanak. Estefelé hangos a szó, az efféle intézményben, jobbról, balról folyik a diskura, itt-ott csendes disputa, a hangok kavalkádja. A sarok felé vette útját, volt ott egy üres asztal. Jól esett beteg lábainak a pihenés, reggel óta állni nem gyerekjáték. Talán tíz perc telt el, amikor a kocsmatulajdonos odament. - Mi van, öreg, sziesztázunk, vagy csendes pihenőt tartunk, arra ott a parkban a pad, ha nem találsz oda, majd megmutatom! - sziszegte fenyegetően a kigyúrt alak. - Óh, fogyasztok én, kérem, csak kicsit megpihentem, -válaszolt alázatosan. Nem is várt tovább felállt, és a söntéshez sétált. Kért két kisfröccsöt, azért kettőt, mert így, egy úttal elrendezte a napi adagját. Az asztalhoz visszatérve, megkezdte élete filmjének vetítését... Kereste az elszakadt láncszemet, ami ide vezetett. Egy kis gyereket lát, akinek a szülei dolgos emberek. Szerény körülmények között, békességben élnek. Négyen vannak testvérek. Három fiú és egy lány. Az apjuk vasutas, az anyja nem dolgozik. Vasutas feleségek nem dolgoztak akkortájt, majorságot tartottak, gyerekeket neveltek, és az uruknak főtt ételt pakoltak az utakra, amit a kazánnál megmelegítettek, így mindig főtt ételt ettek. Iskolában nem volt semmi baj a gyerekekkel, édesanyjuk rengeteget mesélt nekik, a leckékben segített, vagy csak ellenőrzött. Haladtak is szépen. Lett belőlük szakmunkás-mester, tanár. Ő technikus lett. Úgy tűnt a családalapításnál vendég volt Fortuna, gyarapodtak szépen, gyermekáldásban és, anyagi javakban. Jóban is voltak Istennel, miért ne lettek volna, ha ilyen szépen éltek. Teltek az évek, ahogy a gyerekek nőttek, úgy szaporodtak a gondok. Szülei, egymást követve, rövid alatt, visszatértek a Teremtőhöz. Kezdett szétesni a család. Mindenki hajtotta a maga kerekét, már csak esküvők, és temetések hozták össze a famíliát. Saját családjában akkor ütött be a ménkű, amikor a gyerekek elhagyták a szülői házat, és ketten maradtak. Jó sok idő óta nem értette, mi lehet asszonyával, reggel semmi baja, délutánra általában ágyban találja. Hiába kérdezte, a megnyugtató válasz késett. Valami általános rosszullétről panaszkodott, de orvoshoz nem ment. Történt egyszer, hogy napközben hazaugrott, mert egy fontos irományt otthon felejtett, ez oldotta meg a rejtélyt. Jó minőségű pálinkás üveggel a kezében találta asszonyát, amint éppen az üveg szájával csókolódzott. Még az ajtónyitást sem hallotta, mintha az üveg nyaka az asszony szájához tapadt volna. Azt hitte, megnyílik alatta a föld szégyenében, azért szégyenében, mert milyen balga, már régen észre kellett volna neki vennie, talán nem jutott volna idáig. A baj soha nem jár egyedül, mire észbe kapott, késő volt. A leleplezést az asszony nyílt alkoholizmusa követte. Hiába kérlelte, fenyegette, a rabságból ki nem szabadult, ez lett a veszte, a következő évben a mája elvitte. Nagyon megviselte, gyászát fel nem dolgozta, az önvád marcangolta, tehetett volna többet, ha jobban figyel... Egyre elviselhetetlenebb lett önmaga számára. Kritikáiból intrikák lettek, amelyet nem néztek jó szemmel a cégnél. Főleg azért, mert világnézete sem egyezett a vezérekével. Saját igazságának egyre gyakrabban hangot adott. Keresték rajta fogást, amikor megtalálták, kipenderítették. Hiába ment akárhová munkát remélve, az ő korában már nyűg az ember, nem munkavállaló, így lett a munkásból földönfutó. Jöttek a számlák, a gyerekei éppen, hogy megélnek, tőlük még sem kérhet. Egyszer állt a buszmegállónál, észrevette a pénztárcáját, ellopták a zsebesek. Mit tegyen? Elinduljon gyalog, vagy kérjen? A lábai már nem bírják a kilométereket. Megállított egy öregasszonyt, mert az olyan jóságosnak tűnt. Elmesélte szomorú sorsát, megnyílt a kopott buksza, és jutott belőle egy ötszázas. A néne épp, hogy tovább haladt, megállt egy öregúr, kétszázzal megpótolta. Jé, hát csak ennyi? Döbbent meg, a hétszáz láttán... Teltek a hónapok, a csekkek gyarapodtak, már a létfenntartása is bizonytalanná vált, enni is alig akadt, akkor eszébe jutott a buszmegállói kaland. Gondolkodott, mi lenne, ha... Gondolatait tett követte, térképet terített maga elé, tervet készített az útvonalakról, és útjára indult. Közben azért, az sem titok, hogy a borocskára is rászokott. Nehéz, kudarccal teli estéken, mi mást tehetett volna? Arra azért vigyázott, hogy a mérték megmaradjon, részegre magát sose igya. A térképen szaporodnak a karikák, jelezve a megtett útját. Sok még az üres hely, évtizedig is eltarthat. De, ha elfogy az sem lesz baj, addigra betölti a hatvanötöt, ingyen utazhat, ha, meg nem szüntetik, majd a nyakába veszi a nagyobb városokat, ahol tiszta lappal kezdhet. Emlékszik még a régi szlogenre, mely így szólt: ,,Ismerd meg hazádat", akkor nem tehette, most majd pótolja. Ma már az sem zavarja, ha valaki felismeri, valamiből élni kell, ezt mindenki tudja. Nem bűn ez, nem lop, csak kér, ha már munkát nem kap... írta:Lélek Sándorné

0 komment , kategória: Általános

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 5

2014. Január

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


		1	2	3	4	5

6	7	8	9	10	11	12

13	14	15	16	17	18	19

20	21	22	23	24	25	26

27	28	29	30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	215 db bejegyzés
e év:	1742 db bejegyzés
Összes:	8743 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 421
e Hét: 3931
e Hónap: 5826
e Év: 56617

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.