Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Még együtt alszunk el.
  2014-01-27 22:38:37, hétfő
 
  Ha a lábam nem bírja a járást, Ha a fülem nem hallja a sírást, Ha a kezem nem érzi a munkát, Karolj belém és fogj át, Ne hagyd, hogy meglássák. Ha a szemem nem látja a szépet, Ha a hajam tiszta hófehér lett, Ha a nyelvem nem hajlik beszédre, Csak ülj le mellém csendbe, Hajtsd fejed szívemre. Meséld el, milyen voltam, Hogy éltem, hogy daloltam, Segíts, hogy emlékezzem, Kit szerettem? Mondd azt, hogy minden rendben, Nincs baj, és nem kell félnem, S én majd behunyt szemmel, Emlékezem. Ha az ajtót nem nyitja rám senki, Ha a szívem lassabban kezd verni, Ha a számon nem megy már le étel, Csak miénk lesz az éjjel, Még együtt alszunk el."  
 
0 komment , kategória:  Család  
Isten ajándékai
  2014-01-27 14:19:53, hétfő
 
 

Csilingelő gyermekkacaj töltötte be a napsugaras vidám reggelt. Két kislány az étkezőasztalnál,
édesapjuk által készített vajas zsemlyét majszolta, bögréjükben illatos kakaó gőzölgött. A gyerekek
felváltva kérdezgették a szülőket. Minden reggel így készültek az ikrek az óvodába. A sarokban
kényelmes kanapén ülve az édesanya élettől duzzadó keblére egy rózsásarcú kisfiú szájacskája
tapadt, pici kezecskéjét, a táplálékot adó mellén pihentette. Pelyhes kis fejecskéje
mozdulatlanságával jelezte, minden a legnagyobb rendben, kényelmesen fogyasztja ő is a reggelijét.
A hófehér falon, aranyló fényjátékkal incselkedett a napsugár, a gyerekek szórakoztatására. Békés
harmóniában, a szeretet sátra alatt készülődött a család.
Egy éve költöztek a társasházi bérelt lakásba, ideiglenes otthonukba. Soha nem ismert
tapasztalatokat gyűjtöttek be ennyi idő alatt.
Beköltözés után tisztelettel és barátsággal próbálkoztak a szomszédok közelébe férkőzni, legalább is,
a köszönésig eljutni, de mindkét oldalról becsapódott az ajtó, ha az övék megnyílt. Nem értették, mi
lehet az oka, miért nem akarják megismerni őket. Aztán, mégis úgy hozta a sors, egy vasárnap
délután becsöngetett az egyik szomszéd, hogy pihenni szeretne, és zavarja a koncert.
- Milyen koncertre tetszik gondolni? - kérdezte kerekre tárt szemmel az édesapa.
- Ne játssza meg magát, a zenebona. - dörmögött a férfi.
- Értem, talán a két fuvola hangjára tetszik gondolni. Átmegyünk a másik szobába, onnan nem fog át
hallani. - mosolyogva, kérte tisztelje meg őket a látogatásával, örülnének, ha bejönne kicsit
beszélgetni.
- Nem érek rá magával kokettálni, vegye tudomásul, ha még egyszer hangoskodnak, szólok a
tulajdonosnak! Úgy kipenderíti az egész bagázst, hogy a lábuk sem éri a földet. - sziszegte
megvetően.
Nem sokkal később, a másik szomszéddal való találkozás döbbentette meg, amikor a lányokkal
hazafelé tartott.
- Kezét csókolom asszonyom. - köszönt illendően.
- Csókolom! - kontráztak a lányok.
A viszont üdvözlés elmaradt-
- Jól láttam, a felesége megint terhes?
- Nem tetszett jól látni, a feleségem nem terhes, Ő áldott állapotban van, Isten ajándékát várjuk.
- Mai világban ennyi gyerek, biztosan a családi pótlék miatt, mert dolgozni nem akarnak, főállású
anyaként lébecolni... - sziszegte a fogai között jól hallhatóan az öregasszony, és folytatta útját.
- Isten áldja asszonyom. - köszönt el a férfi. A gyerekek illedelmes kezicsókolommal búcsúztak, a
még mindig motyogó asszonytól.
Teltek a hónapok, a kis család boldog várakozással nézett előre, várták a nagy napot, a kisjövevény
boldog születését.
Mindenórás volt a kismama, a családfő szabadságát töltötte, ha menni kell a kórházba, a gyerekek
mellett tudjon maradni. Nagy volt a várakozás, a lányok egész reggel anyukájuk pocakját simogatták,
beszéltek a
kis testvérkéhez, kérték, siessen már, itt az idő, ne várassa őket tovább.
Reggeliztek, amikor megszólalt a telefon. Az édesapának azonnal menni kellett szolgálatba, a
helyettesítőjét infarktus gyanújával kórházba szállították, nincs, aki a feladatot ellássa. Nem tehetett semmit öltözködni kezdett. Az ő feladatát más nem végezhette. Talán abban a pár
órában nem történik semmi. De, ha mégis? Futott át az agyán. Egy barátot, barátnőt meglehetne
kérni, de kit? Mindenki dolgozik. Az aggodalom fészket rakott a gondolataiban. A lányok is izgatottak
lettek, nehezen indultak el az oviba.
Nyugtatta a kismama őket, ne féljenek, nem lesz semmi baj, nincsenek jósló fájásai, megvárja a baba,
még megérkeznek.
Az apa látszólag megnyugodott, de ahogy az ajtót becsukta maga mögött, nyugodtsága rögvest
elszállt.
Szerencsének vélte, mert éppen szemben jött a szomszédasszony, hát megkérte.
- Nem csengetne be feleségemhez, két óra múlva, megkérdezni, jól van-e?
Igen sután hangzott a kérés, de nem bánta, mert segítséget remélt.
- Miért, már annyira oda van, akkor miért megy el maga? - kérdezte gúnyosan.
Magyarázkodni akart, de az asszony meg sem hallgatta, gyorsan rávágta.
- Nem, nem érek rá, a barátnőmet várom.
Ellentmondást nem tűrő hangon zárta le a beszélgetést, és ott hagyta őket a lépcsőházban.
Ólomlábakon ballagtak az órák, minden szirénahangra összerezzent.
A telefonon nem volt hívás. Szolgálat után a gyerekekkel haza indultak. Időben érkeztek. Este
megkezdődtek a fájások, éjfélre megszületett a kisfiú, kicsattanó egészségben.
Két hónappal később, fekete ruhában megjelent a gyülekezetben a szomszédasszony, sógornőjével. A
testvére temetésére gyászszertartást rendeltek.
Zavart magyarázkodásba kezdett, amint felismerte a lelkészben a szomszédot.
- Nem tudtam, hogy, nem járok istentiszteletre, szegény uram nem volt vallásos, így aztán
elszoktunk... Most a testvérem végakarata miatt vagyunk itt, nézett az özvegyre, aki csak bólogatott.
- Nincs semmi baj asszonyom, nem értem miért magyarázkodik. Az elhunyt kívánságát tisztelettel
fogadjuk, és alázattal teljesítjük. Mikor lesz a temetés? - érdeklődött a lelkész.
Félévvel később dobozoltak, a lelkészlak felújítása elkészült, híre ment, hogy költöznek. Egyik este
csengettek, a szomszéd férfi, kezében egy csokor sárga tulipánnal, és két tábla csokoládéval, mögötte
az öreghölgy egy tányérban gőzölgő, fahéjas, almás rétessel. Babalátogatóba, és elköszönni érkeztek.
Először az asszony szólalt meg, látva a csöppséget, amint jóllakottan, édes álmát alussza, mit két
testvérkéje őriz. A lányok suttogva beszéltek, hogy kis öccsük nehogy felébredjen.
- Tényleg Isten ajándékai, - jegyezte meg békésen az asszony.
- Igen, azok, szép család, és a lányok milyen szépen fuvoláznak. Sajnálom, hogy elmennek, már úgy
megszoktam a gyerekhangot, és a hangszer varázsát. - hajtotta le a fejét a férfi.
Mindkettőjükön látszott őszintén beszélnek
Szerző:Lélek Sándorné		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Teliholdkor üzenetre várva
  2014-01-27 14:18:06, hétfő
 
  Teliholdkor üzenetre várva

A hold tágas udvarában a szivárvány minden színe felismerhető volt azon az éjszakán. Ezüstben
fénylő sugarával bevilágította a kisszobát. Az asszony szorosra fogta köntösét, és az ablakhoz sétált.
Kitárta mindkét szárnyát, tekintetét az ég csillagos bársonyára emelte egy jelre várva. Nem vette
észre, mikor nyíltak meg karjai, tenyérével az ég felé, áldást remélve...
Az asztalon, gyertyatartóban félig égett csonk jelezte, a lángok, táncuk feléhez értek. Gregorián halk
zenéje töltötte be a szobát, minden készen állt, az üzenet fogadására. A becsukott pillák mögött a
múltból egy részlet suhant át az emlékek színpadán.
Vibráló csillagokkal teli nyári éjszakán, kéz a kézben, sétáltak a parkban. Óriási tölgyfa lombja alatt
kényelmes pad kínálta magát pihenésre. A kavicsok csikorgását tisztán hallja, talán azért, hogy az
emlékkép élesebb legyen. Mindketten megérezték, azok az órák, sorsfordító eseményként toppantak
be az életükbe. Ott, azon az öreg padon ígértek egymásnak örök hűséget. Mintha szárnyuk nőtt
volna, pillekönnyű lebegéssel együtt érkeztek a tervek mezejére, ahol épültek nagy házat,
homokozóval és hintával a friss gyepen. Gyerekzsivaj és hangos kacagás töltötte meg az udvart,
miközben az óriási eperfa körül játszadoztak.
Látták magukat, hajukban őszülő csíkkal, az unokák között...
Ábrándjaik szekerét egy készülő vihar megállította. Hirtelen érkezett, váratlanul. Az eget cikázó villám
hasította ketté, és zuhogni kezdett. Esőfüggöny állta útjukat, nem mehettek tovább, befutottak egy
kapualjba, ahol kivárták, míg a vihar elállt.
Hajnalban ért haza, nem tudott aludni, alig várta a reggelt, hogy ismét találkozzanak.
A szokottnál korábban indult el az iskolába, még alig voltak páran. Mindenki elfordult tőle. Mi
történik körülötte, nem értette. Egyszer csak megtört a csend, hallotta, alig pár méterre tőle...
- Még élt, amikor a mentő megérkezett, a motoros részeg volt.
- Szólni kellene neki. - így szólt az egyik.
Nagyot dobbant a szíve, tudta mindezt neki címezték. Odarohant és kiabálta,
- Hol van, látni akarom!
- Felköltözött, a csillagokhoz... - mondta csendben a másik. Többre nem emlékszik. A tanáriban tért magához, édesanyja térdelt mellette a kanapé előtt, kezét a
kezébe vette, és csak beszélt. Az agya nem fogta, fel mit halott.
A temetéskor hétágra sütött a Nap, de amikor a koporsót leeresztették, egy felhő suhant át felettük,
melyből pár percig hullottak az égi könnyek. Siratták a fiút, a kettétört fiatal életét, a beteljesületlen
reményeket és vágyakat.
Évtizedek teltek el, a sorskereke az asszonnyal sokat fordult, de nem múlik el telihold, hogy a gyertya
lángja mellett, ne várna egy jelre, üzenetre...
forrás:Lélek Sándorné		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Öleld át
  2014-01-27 14:13:28, hétfő
 
  Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.

Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.

Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.

Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.

De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.

Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.

Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.

- Kerner Mariann -		  
 
0 komment , kategória:  Versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2013.12 2014. Január 2014.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 215 db bejegyzés
e év: 1742 db bejegyzés
Összes: 8743 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1178
  • e Hét: 3394
  • e Hónap: 5289
  • e Év: 56080
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.