|
2014-03-25 04:37:01, kedd
|
| |
| |
Tele voltam kétséggel. Úgy vergődtem, mint egy partra vetett hal... Nem tudtam kihez is fordulhattam volna, hiszen nem volt egy fillérem sem. Nem mehettem sehova, mert még a metróra sem volt jegyre pénzem! Amikor kellett valamire, akkor kérnem kellett a Tartótól... Kaptam én, miután elmondtam neki, hogy minek, meg mire... De én nem akartam vele semmit megbeszélni, mert már nem bíztam benne! Becsapott folyamatosan és átengedett az ellenségeinknek...
Elképzelni sem tudom, hogy mivel tudták ezt nála elérni!
Nem tudtam elhelyezkedni, mert mindenki úgy tudta, hogy az ő felesége vagyok... és senki nem akart egy ilyennek a nakáját a nyakába venni!
iszonyatos helyzetekbe kerültem. Olyan megalázó állásinterjúkon voltam túl, hogy legjobb lenne végre örökre elfelejteni!
De nem lehet, mert még most is a Tartó ellenőrzöttségében vergődök.
Volt, amikor megbeszéltem telefonon az állásinterjú időpontját. Majd másnap fölhívott valaki a cég nevében, hogy mégsem akkor, hanem máskor menjek be az állásügyben...
Én meg arra a másik időpontra mentem oda, ami egy nappal később volt és értetlenül néztek rám, mert közben lezajlottak előző nap az interjúk és sikerült megtalálni a megfelelő embert a meghirdetett munkára.
Volt, aki elkezdett személyeskedni, hogy miért akarom én elvenni mások elől a munkát, amikor nekem van, aki gondoskodjon rólam?!
Volt, amikor meg a ,,Tartó" szerzett nekem állást és végig-csináltam az egészségügyi alkalmassági vizsgálatot... És amikor már majdnem fölvettek például a rendőrszakközépiskola könyvtárába, akkor a személyzetis addig húzta az időt, mígnem a pszichológusnő elment szabadságra. És, egy nyugdíjas kádári pszichiáter valósággal keresztre feszített... a kihallgatás-szerű keresztkérdéseivel.
Ez az egész egyébként olyan volt, mintha csak az aláírásomat akarták volna megszerezni valamihez.
Az történt ugyanis, hogy: ,,Vernerné", a személyzetis - irodájában aláírtam kitöltetlen nyomtatványokat, amelyekkel "hozzájárultam" ahhoz, hogy legközelebbi hozzátartozóimról adatokat gyűjthetnek és otthagytam a Munkakönyvemet, a géppel írott önéletrajzom egy példányát.. Majd egy fiatal ügyintéző elkísért az orvosi rendelőbe. Ott megkaptam az "Egészségi alkalmassági vizsgálatot kérő lap"-ot, amelynek "Kérdőív"-i részét nekem kellett otthon kitölteni, és amellyel ezt követően a BM Központi Kórház Rendelőjét fel kellett keresnem. (Erre 1999.02.16-án került sor.) Megállapodtunk abban is, hogy március 1-én már munkába is állhatok a könyvtárban, ha addig mindent elintézek: visszahozok egy személyi adatlapot (saját- apám, anyám, férjem, gyermekeim, testvérem neve, szül. hely, év,hó,nap; foglalkozás, munkahely, lakcím) kitöltve, aláírva, majd megírok egy részletes önéletrajzot kézzel és mellékelek az egészhez 2 db 4x4-es igazolványképet magamról."
Amikor mindezt átnyújtottam Vernernének, elküldött egy utolsó vizsgálatra a ,,cég" pszichiáteréhez, aki gyomráig kigombolt ingben ült az íróasztala mögött nagy terpeszülésben hátradőve. Nekem meg azt sem mondta, hogy üljön le! Én meg ott álltam nagykabátban egyik lábamról a másikra, miközben feltette a lehetelen provokatív kérdéseit. Ezekből már értettem, hogy eldöntötte: el fog utasítani... Éppen ezért, már egyáltalán nem értettem, hogy még mindig miért faggat ezt követően. Szerencsére kimondta végre, amit pontosan egy órával korábban, a beszélgetés kezdetekor is gondolt, hogy:
- "Nem alkalmas fegyveres testületben végzendő munkára egy olyan személy, aki olyan fölfokozott idegrendszeri aktivitásban él, hogy 53 évesen ennyi mindenbe belefog és továbbtanul! Kezeltetnie kell magát! Jót akarok magának, mert ez a szakterületem és ennyi beszélgetés után meg tudom állapítani, hogy maga hipoaktív, vagyis kóros aktivitásban szenvedő beteg ember, akinek nyugtatókra van szüksége!"
- "Talán, már a hiperaktivitás is betegség?"
- "Maga nem hiperaktív, az egészen mást jelent. Maga hipoaktív! Meg egyáltalán ismeri maga a rendőrséget?"
- kérdezte. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak. Eszembe jutott, amit tanultam róla történelemből.
- Az állam védelmét szolgáló fegyveres- vagyis erőszak szervezet.
- ,,Nem erre gondoltam. Nem úgy, hanem belülről? Tudja maga, hogy milyenek a rendőrök? Ha magát meghallják a könyvtárban beszélni, menten előveszik a fegyverüket és lelövik! Hálás lesz még maga nekem ezért, hogy most nem javaslom a felvételét! Egyáltalán, hogy jutott eszébe, hogy pont ide jelentkezzen? Ki ajánlotta magának ezt az állást?"
- kérdezte sorban értetlenkedve. Tudhatta, hogy oda nem lehet jelentkezni csak úgy az utcáról. Nekem a Tartóm ajánlotta, neki meg a BM-es főnöke - gondoltam döbbenten, de nem mertem elárulni. Csak néztem, mint a moziban. Már kezdtem félni és tényleg alig vártam, hogy az épületen kívül legyek végre.
Ó, de sokat gondoltam erre a kijelentésére annak a pszichiáternek a 2006-os rendőrterror alkalmával...!!!
Közben - mintha végszóra tenné - visszajött az egyik asszisztens, aki segített az "orvosnak" adminisztratíve "rendezni" az ügyet. Az "orvos" ugyanis késlekedett az alkalmatlanságomat a fentebb jelzett lap rubrikájába beírni, mert:
- "A BM Kórházban már látta idegorvos és ő nem talált semmi kórosat nála."
Az asszisztens letépte a Kérdőív kitöltendő részét, az "orvos" kezébe adta és megmondta neki hol, mit kell írni, aláírni és lepecsételni, majd a kezembe nyomta a papírdarabot.
A kétoldalas kérdőív és alkalmassági vizsgálatok - ideggyógyászat, sebészet, fül-orr-gégészet, szemészet, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, EKG, labor (vizelet+ül., Wa. 1) eredményét tartalmazó részt beletette egy borítékba, amit leragasztva az asztalára helyezett, közölve velem, hogy:
- ,,Ez itt marad és a kezében lévő cetlivel visszamegy a Zsuzsikához!"
"Zsuzsika", Vernerné szemlátomást elégedetten konstatálta a cédula tartalmát:
- ,,Hát erről van szó Márti!"
Mondta, szemlátomást megkönnyebbülve és gyors sietséggel összeszedegette az önéletrajzaimat, amit előzőleg fénymásolóval lemásolt, de nekem csak az eredetit adta vissza. A munkakönyvemet és az arról készült fénymásolatokat, a betegbiztosítási könyvemet és a róla készült fénymásolatokat, az erkölcsi bizonyítványom eredeti példányát, a géppel írott önéletrajzom eredeti példányát is visszaadta, majd az első oldalon említett ,,nyomozási hozzájárulásaimat" kétfelé hasítva, az aláírásommal sértetlenül az asztalára tette.
- Nem vagyok Márti, Mária vagyok! Mondtam, miután már semmit sem veszíthettem ezzel a megjegyzésemmel.
- ,,Jaj, nem is tudom, hogy miért mondok mindig Mártit?"
- Talán a közismert meteorológus miatt, akinek a neve hasonló az enyémhez, merthogy én meg Bóna Mária vagyok.
- ,,Látod, az lehet."
Válaszolta, és ezzel a kéthetes ,,ismeretségünk" alatt először kialakult már-már párbeszéddel elköszöntünk egymástól.
Igen, mindent aláírtam, amit csak elém tettek! Bármit, mert már annyira akartam dolgozni! De én még így sem kellettem a munkaadóknak! (Ma, már ezen sem csodálkozom, hiszen sütött rólam az önállósággal együttjáró öntudat.)
Arról meg fogalmam sem volt, hogy mi is az a hipoaktivitás. Hiába is kérdeztem a családorvost, ő sem mondott semmit. Csak csóválta a fejét és sóhajtozva sajnálkozott, amiért nem sikerült ez az állás sem.
Csak mostanában sikerült rátalálnom az interneten a hipoaktivitás magyarázatára! Mégpedig arra, hogy a karrierista, munkamániás emberekben csökken, vagy teljesen kialszik a nemi vágy és alkalmatlanok az egészséges szexuális életre.
Feltételezte rólam az a pszichiáter, hogy én egy karrierista, érzéketlen nőszemély vagyok!
Nem igaz, hogy ne tudta volna az igazat, hiszen valójában a BM volt a felettes szervezete a rendőrszakközépiskolának is! Még azért is engem tettek felelőssé, amiről valójában a Tartót kellett volna!
-.-.-
(Részlet, a Vendégkönyv c. regényből)
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
