|
2014-03-28 21:32:41, péntek
|
| |
| |
Irgalmas szem
Közös tapasztalatunk, hogy egyre többet kell szenvednünk a közöny különféle megnyilvánulásai miatt. Egyre gyakrabban hallunk szomorú történeteket arról, hogyan hagyják teljesen magukra gyermekeiket szülők, hogyan fordulnak szembe kegyetlenül egymással házastársak, akik valamikor szerelmet vallottak egymásnak, hogyan hagyják rideg közönnyel magukra a család öregjeit.
Egyáltalán a hétköznapokban is rohamosan nő az egymással szembeni érzéketlenség, sőt olykor tudatos kegyetlenség. Egyre több a cserbenhagyásos baleset is. Mi az oka ennek? Aki mentegetni akarja magát és a társadalmat, azt mondja: fáradtság.
A túlterhelt és agyonhajszolt embernek nem marad energiája észrevenni a másik baját, és mivel mindig siet, nincs ideje foglalkozni vele. Mások azt mondják, hogy éretlenek vagyunk lelkileg, és egyszerűen észre sem vesszük, hogy a másiknak mi a problémája. Valóban, sokan vannak, akik nem tudnak olvasni a másiknak az arcáról vagy a szeméből.
Fogalmuk sincs, hogy mikor mi zajlik le egy embernek a lelkében. Fel sem fogják, hogy ott mellettük valaki most kényes vagy nehéz helyzetben van, és éppen ők sokszor egész kicsi áldozattal is, segíthetnének rajta. Ez önmagában is nagy baj, hogy sok ilyen lelkileg éretlen felnőtt van, de talán még ennél is nagyobb baj, amikor nem akarjuk észrevenni. Amikor merőn néz kifelé a autóbusz ablakán az, akinek át lehetne, vagy át kellene adnia a helyét. Amikor elfordítja a fejét az, aki egy pillanat alatt észreveszi, hogy ott most neki kellene segítenie. Ez az utálatos képmutatás, gyáva lustaság, önzés, nagyon sokszor oka a közönynek és az amiatti mulasztásainknak. Van azonban egy olyan jelenség is, ami miatt az utóbbi időben egyre többen közönyössé válnak, ez pedig az: cserzetté válik a lelkünk. Olyan sok erőszakot, hazugságot, élet elleni kegyetlenséget látnak sokan már gyermekkoruktól kezdve, hogy megszokják a tragédiákat. A televízió, a videók, sok számítógépes játék cserzetté durvítja a lelket már gyermekkortól kezdve. Ezek a szörnyűségek feltesznek egy torzító szemüveget az emberekre, és lelkiképpen színvakokká válnak. Nem látják pirosnak a vért, nem látják feketének a gyilkos kezet.
Egyáltalán nem látják azt, ami történik, csak valami színjátékot szemlélnek. Aztán a való élet tragédiái is játéknak tűnnek a számukra, aminek ők csak nézői, és nem kell, hogy segítő résztvevőivé váljanak. Különös, ha aztán velük történik valami hasonló, akkor meg mértéktelenül fel vannak háborodva, és nem értik, hogy ez hogyan eshetett meg. Van tehát egy ilyen jelenség, hogy a bajba jutottnak nézőivé válunk, és nem segítőivé. Ebből következik, vagy ezzel rokon az is, amikor sokszor a gyilkosnak drukkol a néző,és nem az áldozatnak. Ez aztán oda vezet, hogy már nem rendíti meg a szívünket semmi, már nem tud meghatódni, elérzékenyülni az ember semmin, már nem ismeri, hogy összeszorul a szívem valaminek a láttán, mert kőszívű emberekké váltunk.
Az élet pedig végzetesen intézményesedett körülöttünk, ami egyebek között azt is jelenti, hogy bármi baj történik, majd elintézik a mentők, a rendőrség, az illetékesek,mindenesetre mások."Elvégre ezért fizetjük az adót, nem?" ez a jelszó, és a személyes felelősség alól elmenti sok ilyen ember magát még akkor is, ha miatta és mellette a házastársa szenved, a gyermekei mennek tönkre, és az öreg szülei pusztulnak bele. Nem is látja sokszor, hogy ennek ő lenne az oka.
Egyáltalán nem lát, csak magát érzékeli. Nincs irgalmas szeme.
Nemrég történt meg, hogy egy idős néni elesett. Sáros, csúszós volt az út. A kis szatyorkájából szétgurult az a néhány alma. Utána ment egy anyuka a kisfiával. A kisfiú tágra nyílt szemekkel szemlélte az eseményeket. Azt mondja az anyukának: nézd, milyen érdekes, fel akar kelni a néni. Azt mondja az anyuka: gyere onnan gyorsan, még sáros lesz a ruhád. A gyerek nem értette, mitől lenne sáros a ruhája, végig is nézett magán, de szót fogadott és mentek tovább.
Még a gondolatát is elhessegeti az anya, hogy netalán eszébe jut a kicsinek, hogy segít, és az a fontos, hogy ne legyen sáros a ruhája. Az nem számít, hogy valaki elterült a sárban. Lerobbant valakinek az autója. Egy ideig küszködött vele, aztán segélykérően ott állt mellette. Néha bátortalanul még intett is, hátha megállna valaki. Jött egy ugyanolyan márkájú autós. Észrevette már messziről, hogy a kolléga áll, és elkezdett gondolkozni. Megálljon, ne álljon, segítsen, ne segítsen? De vezetés közben túl sokáig nem lehet spekulálni. Végül is úgy döntött, nem áll meg. Kikerülte, mentek tovább. Azt mondja a felesége: apa, ez a gyerek matektanára volt, meg kellett volna állni. És akkor sajnálta, hogy nem állt meg, mert milyen jól jött volna ez a következő dolgozatírásnál.
Figyeljük, nem azért akar segíteni, mert segítségre szorul a másik, hanem akkor segít, ha megéri. Egyfajta zsarolás lett volna ebből.
Az előbbi történet szép folytatása az volt, hogy a gyerekes anyuka után jött egy négygyerekes család ott a járdán. S mielőtt még mi a néninek segíthettünk volna, a két nagyobb gyerek, mondás nélkül kezdte összeszedni a szétgurult almákat. A legnagyobb a sártól le is mosta a vizes fűben az almát. Az apuka a karján ülő kicsikét letette, felemelte a nénit, rendbe tették a ruháját. Megkérdezte, hol fáj, hol ütötte meg, nem tört-e el valami,és szépen elkezdték kísérni. Valószínű, hazakísérték.
Irgalmas szem.
Különös jelzős szerkezet ez. Olyanról szoktunk hallani, hogy valakinek sóvár szeme, parázna szeme, irigy szeme van, de mi az, hogy irgalmas szem?
Az irgalmas szemű ember észre veszi a másikat, meglátja a másik szükségét. Ez az irgalmas szem.
A látvánnyal kezdődik, de jellemző, hogy lát, és azt látja meg, ahol szükség van segítségre. A látvány megmozdítja a szívét, mert neki nem kőszíve van, hanem mozdítható, érzékeny szíve, a szíve meg mozdítja azonnal a kezét. Megteszi azt, amit kell, és ezzel be is van fejezve. Nem vár érte ellenszolgáltatást, nem vár elismerést és dicséretet sem. Az irgalmas szemű emberek azonnal el szoktak tűnni, mihelyt megtették azt, amit ott meg kellett tenniük.
És miért éppen ő ad a kenyeréből? Mert ő vette észre, hogy a másiknak nincs, neki meg van.
Ilyen egyszerű!
Nem rokona, nem fizet érte, nem éri meg neki, de ilyen ostobaságok eszébe sem jutnak annak, akinek Isten irgalmas szemet ad. Ide egyszerűsödik a dolog: meglátom a másik baját, segítek, ha tudok, és megyek tovább a dolgomra.
Miért van kevés irgalmas szemű ember? Valószínűleg azért, mert kevesen kapnak irgalmasságot. Aki egyszer megtapasztalja, mit jelent egyedül ott állni egy nagy baj kellős közepén, amikor egyszer csak mellé lép valaki, megoldja a problémát, és mosolyogva távozik, annak az embernek könnyebb lesz irgalmasnak lennie.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
Offline
