|
2014-04-10 03:54:03, csütörtök
|
| |
| |
Az 1956-os forradalom napjai éppoly meghatározó erővel hatottak rá, mint
gyermekkora paraszti világa.
November 13-án az időközben Egerbe visszatért szovjet csapatok parancsnoka
azonnali hatállyal kiutasította a városból a nem egri illetőségűeket. Ekkor tért
haza a szülői házba.
Így emlékezik vissza erre az időszakra:
,,... falunkon is, meg a szomszédos Győrön át is tízezrével vonultak a menekültek
a közeli osztrák határ felé, de én nem tartottam velük, mert úgy éreztem, minden
a szülőhazámhoz köt. 1957-ben, január vége táján hivatalos levélben értesítettek
arról, hogy kizártak az ország összes egyeteméről és főiskolájáról. Készültek
arra, hogy felelősségre vonjanak, Február 6-án, délelőtt virágnyelven írt
táviratot küldött egy jóakaróm, hogy a hatóságok letartóztatásomra készülnek.
Azonnal elhagytam szüleim házát, ahol alig két órával később már meg is jelent
értem a belügyminisztériumi gépkocsi.
Szinte csodába illően (de amiért a valóságban súlyos ezreket is le kellett tennem
megmentőm markába) sikerült február 7-én éjjel Jugoszláviába átjutnom, ahol
öt menekülttáborban öt hónapot töltöttem, nagyrészt internáltsággal fölérő
körülmények között..."
Egy ároknál megállt kísérőm,
fojtottan súgta: ,,Ez itt a határ...
segítse Jézus!" . Kezem megragadta,
s csendesen ment is vissza már.
Háromnegyed kettő volt. Fénylett
a mutató, az óra zümmögött.
A hűvös köd derengve egyberettent
imbolygó vállai mögött.
Magam maradtam. Átugortam.
A dobbanástól visszhangzott a táj,
s lihegve vártam, fuldokolva... higgyem,
hogy mögöttem van minden borzadály?
S mert rágondoltam: mint az ostor
az állatot, a szörnyű félelem
úgy végigvert, hogy futottam, rohantam!
S a Szabadság már ott futott velem...
( Sulyok Vince: Menekülés,
Jugoszlávia, 1957.02.28)
Ekkor 25 éves volt, akinek csak fél éve hiányzott az egyetemi tanulmányok
befejezéséhez. Szüleinek írt leveleiből tudhatjuk, hogy eredetileg Svájcba, vagy
Franciaországba szeretett volna menni, de végül a sorsa másként alakult...
Éppen a bánsági Écska szélébe telepített lágerben tengette életét, amikor a
rekkenő déli hőségben egy idegen fiatalember lépett oda hozzá és megszólította.
Kiderült, hogy norvég diákküldöttként azért jött a lágerbe, hogy az itt található
magyar egyetemisták közül kiválasszon tízet, akinek kedve volna Norvégiában
továbbtanulni.
,,... a lágerben töltött nyomasztó hónapokkal mögöttem már attól, mintha egy
szebb, emberibb világba kerültem volna, hogy ezzel a norvég diákvezetővel
elbeszélgethettem hajdani norvég könyv élményeimről. S amikor megkérdezte
tőlem, hogy lenne-e kedvem a valóságban is megismerkedni könyveim
Norvégiájával, már nem volt bennem többé szemernyi kétség sem afelől, hogy a
sors választása, sőt jutalma volt ez a találkozás és lehetőség: s hogy ez volt a
legjobb, a legszerencsésebb, ami velem történhetett..."- emlékezett vissza
Sulyok Vince.
Így került egy magyar főiskolás norvég nyelvterületre, akinek első célja az volt,
hogy minél hamarább elsajátítsa egy idegen ország nyelvét. Akkor még nem is
sejthette azt, hogy ez a nyelv lesz az, aminek köszönhető: a kultúra- és
versközvetítő munkássága.
Felvételt nyert az Oslói Egyetem német, orosz és a történelem szakára, ahol
1962-ben vehette át diplomáját. 1963 decemberében szerezte meg a Candidatus
Philologiae címet, mely hozzásegítette, hogy az Oslói Egyetemi Könyvtárban
kapjon állást, mint tudományos munkatárs. 1970-től történelmi szakelőadó,
majd 1994-től nyugdíjazásáig főkönyvtárosként dolgozott. Feladata a közép- és
kelet-európai történelem, a német nyelv és irodalom, valamint az ún. Hungaricaanyag
gondozása volt.
Amikor odakerült, 56 magyar nyelvű könyvvel rendelkezett a könyvtár, amit
évek során gazdagított és 5550-re növelt, ennek több mint a fele történelmi
forrásanyag.
Sulyok Vincének kenyérkereső foglalkozása volt a könyvtárosi állás, de ebből a
rövid bemutatásból is láthatóvá válik, hogy ezt a munkát is a legmagasabb
szakmai és emberi színvonalon végezte.
1964-től rendszeresen jelentek meg írásai norvég lapokban, melyek
legtöbbnyire a magyar történelemmel, irodalommal, kultúrával foglalkoztak.
Eközben folyamatosan publikálta verseit az emigráció folyóirataiban: az
Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Nemzetőrben és az Új
Látóhatárban.
Első verseskötete 1958-ban Rómában, a Katolikus Szemle kiadásában jelent
meg, Rámdöntött világ címmel. Három év múlva újra önálló kötetben adta közre
korai verseit, (Céltalan ég alatt, Brüsszel, Magyar Ház).
Következő rész 2014.04.11. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
