|
2014-07-25 20:00:13, péntek
|
| |
| |
ÍGY TETTÉK TÖNKRE A BANKÁRCSALÁDOK A VILÁGOT!
Összeesküvés-elmélet?
Meglehet: önre bízzuk a megítélését.
Nem Orbánnal, az EU-val, az IMF-el, és nem is Gyurcsánnyal kezdődött. De még csak nem is az óriási mértékű privatizációval, a kommunizmussal, az ész nélküli hitelezéssel - bár az utóbbi kétség kívül nagyon megnyomta a szekeret. Ezek, illetve ők főként a következmények, s nem pedig csak okok voltak.
Elcsépelt közhelyek, miszerint kevés a fizetésünk, siralmas az oktatási rendszerünk, a politikusaink hazugak és hiteltelenek, a szakembereink alulképzettek, az infrastruktúránk gyér, mi pedig egyre betegebbek vagyunk. Közhelyek? Igen, lehet, de csak azért, mert már amolyan megszokott részeivé váltak a mindennapi valóságuknak. De hogy pontosan mi állhat mindezek mögött, arról csak találgathatunk: a mindenkori kormány, néhány ,,éhes" politikus, a multik vagy egy láthatatlan világuralmi rendszer? Erre nem próbálunk meg választ találni, ugyanis ez nem egy egyszerű találós kérdés. Bőven beérjük válasz helyett azzal, ha összeszedünk néhány ügyesen elszórt morzsát a világból, majd az asztalra helyezzük, hogy elképzeljük, milyen lehetett az a kenyér, amelyet nem láttunk, amelyről nem hallottunk, csak érezzük a keserű ízét a világban nap mint nap.
Az alábbi írás sokak szemében csak egy újabb bugyuta összeesküvés-elmélet lesz, és meglehet, hogy részben vagy teljesen igazuk lesz. Így fokozottan kérjük, egy szavunkat se higgyék el, ellenkezőleg: mindenben kételkedjenek, amit leírtunk - olvassanak, gondolkodjanak, keresgéljenek, érdeklődjenek, gondolkodjanak! -, az egészséges kétkedésnél ugyanis semmi sem viszi közelebb a tiszta elmét az igazsághoz.
Nos, akkor el is kezdenénk. Íme, egy ábra, amelyen megtekinthetjük azt, hogy miképp változott az Amerikai Egyesült Államok államadóssága az utóbbi évszázadban. Nem nehéz leszűrni, hogy évről-évre ugrásszerűen, azaz exponenciálisan növekedett, de ne aggódjunk: Magyarország, Románia és a legtöbb ország sem kivétel, csak valamennyi esetben máskor kezdődött a ,,robbanás", de erre még később visszatérünk.
Ennyivel többet fogyasztunk, ennyivel többen vagyunk évről-évre? Bár részigazságnak megfelelne, azonban érezhetjük: ez önmagában nem lehet csak fő kiváltó ok. Vajon mi történhetett, ami ennyire az abnormalitás mezejére siklatta a gazdaságunkat és a pénzrendszerünket? A mi válaszunk a (kamatos) kamat.
Albert Einstein: ,,A világ legnagyobb matematikai felfedezése a kamatos kamat."
Magyarországon a folyamat később indult: a rendszerváltás gyakorlatilag államadósság nélkül zajlott le, azonban ezek után itt is beindult a henger:
A fenti ábrák tanulságát leszűrve kijelenthetjük: kár a problémának a gyökereit a mában keresni. Nem várhatjuk el azt, hogy a jelenvalóság politikai vezetői majd megszüntetik a magas fokú munkanélküliség vagy az alacsony bérek problematikáját. Oda sokkal korábbra kell visszamenni, legalább félévezredet, de talán annál is többet. Nem Orbánnal, az EU-val, az IMF-el, és nem is Gyurcsánnyal kezdődött. De még csak nem is az óriási mértékű privatizációval, a kommunizmussal, az ész nélküli hitelezéssel - bár az utóbbi kétség kívül nagyon megnyomta a szekeret. Ezek, illetve ők főként a következmények, s nem pedig csak okok voltak.
Az arany-, majd az ezüstfedezet alapú pénz gyártásának a beszüntetésénél is korábbra kell visszamennünk, a huszazik század elejére, amikor az Amerikai Egyesült Államok központi bankja (FED) a monetáris jogosultságokkal együtt magánkézbe került - 1913 karácsonyának másodnapján volt az említett amerikai ,,robbanás", és azóta tart az amerikai államadósságot ábrázoló grafikon kalandozó vonalkája mohón az égbe. Az USA monetáris politikája (és a pénz maga) 1913 óta nem az USA kongresszusának és népének a kezében van. Ezeket a magántulajdonban álló Federal Reserve Corporation (az USA jegybankjának szerepét betöltő bank) irányítja a saját, és nem az amerikai polgárok érdeke szerint.
Viszont 1913 karácsonya bármennyire is megpecsételte az amerikai és az egyetemes populáció sorsát, még ennél is korábbra kell visszatekintenünk. Elérkeztünk az amerikai függetlenségi háborúhoz, amelyre főleg azért volt szükség, mert nem volt lehetőségük saját pénzt kibocsátására és használatára az amerikai gyarmatoknak, hanem ugyanarra voltak kötelezve, amire Anglia 1694-től, a Bank of England megalapításának évétől fogva: hogy a központi banktól kölcsönözzék ki kamatra azt a pénzt, amelyet az állam saját maga kamatmentesen is kibocsájthatna, hogy így tartsa mozgásban a gazdasági életet. Az amerikaiak ekkor még fellázadtak, 1913-ban viszont nem, mert nem is tudtak róla, ugyanis a karácsonyt ünnepelték, amíg Wilson elnök egy aláírással megpecsételte a sorsukat.
Íme, a ,,probléma", melynek következtében eszméletlen mértékű adósságokba lett taszítva a világ valamennyi állama 2-3 évszázad alatt.
Sokan dacból utasítanák el a fentebbi sorok üzenetét, ők bizonyára nem tudják, hogy néhány miniállamot kivéve a világ összes állama el van adósodva. El van adósodva? Nem, inkább találóbb úgy fogalmazni, hogy hatalmas adósságokban úszik, vagy görgetik maguk előtt az adóssághegyeket. Egy nap odajutunk, hogy több lesz a világ államainak az összesített adóssága, mint a rendelkezésre álló pénz. A kérdés már csak az: kiknek tartozunk? És miképp fizethetnénk végleg, ha most fizetésképtelenek vagyunk, egy napon pedig már elméletileg sem lesz lehetséges?
Németország, Japán, USA, Olaszország, a világ gazdaságilag lefejlettebb államai...
...mégis kinek tartoznak?
Kétségtelenül bizarr a helyzet. Probléma? Nem kellene annak lennie. A legtöbb helyen ugyanis egy egyszerű törvényhozással változtatni lehetne azon, hogy az állam saját szuverén jogából adódóan bocsássa ki ismét a pénzt - ugye ettől fosztotta meg felső nyomásra Wilson elnök aláírásával az államot és közvetetten az amerikai népet -, s ne pedig kölcsönözze azt a központi banktól kamatra - Magyarországon is ez a helyzet már egy ideje, és elvileg egy ,,egyszerű" kétharmados törvényt kéne megszavazni ahhoz, hogy ismét minden a helyére zökkenjen. Persze ne higgyük, hogy ez ilyen egyszerű lenne.
Nemhiába nem esik szó arról a médiában, az iskolákban, a közgazdaságtan vagy politológia kurzusokon, hogy az állam kölcsönveszi azt a pénzt évről-évre, amit saját maga is kibocsájthatna kamatmentesen, és hogy ez felelős szinte valamennyi problémánkért. Nem beszélnek róla, így ne csodálkozzunk, ha az érintett elöljárók képtelenek változtatni a helyzeten, amely vélhetően a pozíciójukba kerülne. Nem mondunk újat azzal, ha azt feltételezzük, hogy az érdekek, amelyek bizonyos személyeket egy-egy bársonyszékekben tartanak, ütköznek a közérdekkel, azzal, amely az egyszerű polgárok életét könnyítené meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban J. F. Kennedy volt a legutolsó amerikai elnök, aki megpróbálta a magánkézbe került amerikai központi jegybankot és a vele járó monetáris jogosultságokat az állam kezébe visszaszolgáltatni, titokban. Majdnem sikerült neki. Ő volt az utolsó ,,nagy", aki meg merte kísérelni. Megölték. Talán nem ezért, talán igen, ebbe sem mennénk bele. Arra viszont kitérnénk, hogy Ron Paul talán az egyetlen közismertebb politikus az utóbbi években, aki nyíltan fel merte vállalni a harcot J. F. Kennedy óta, hogy szembeszálljon az amerikai és az egyetemes populációt kizsákmányoló nemzetközi bankár- és koorporációs oligarchiával.
,,Engedd meg, hogy én bocsássam ki és felügyeljem egy nemzet pénzét, és fütyülök rá, hogy ki hozza a törvényeit."
(Mayer Amschel Rothschild)
De hol is kezdődött a mese? Pontosan nem tudni. A bibliai történetet viszont mindannyian jól ismerjük: Jézus Kiüldözte a pénzváltókat a templomból, azt mondván: ,,Az én házam imádságnak háza: ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek." (Lukács 19:46)
De azért ennyire most nem kanyarodnánk vissza, sem bele: a szálakat ugyanis heteken át lehetne bontogatni és bolygatni. Helyette inkább megállnánk a 15. századnál, a Fugger bankárcsalád ,,aranykoránál". A következő cikket a Múlt-kor történelmi magazin közölte. Érdemes elolvasni, hogy miként került a kor legnagyobb bankárcsaládjának kezébe a Magyar Királyság alsó-magyarországi érckitermelése és -kereskedelme:
,,Jacob Fugger bérbe veszi az alsó-magyarországi érckitermelést és kereskedelmet
Magyarország a középkorban arany-, ezüst- és rézkitermelése és kivitele révén tekintélyes helyet foglalt el az ekkor jószerével Európára korlátozódó nemzetközi gazdaságban. A legjelentősebb bányák a Garam vidéki városokban - Körmöc-, Selmec- és Besztercebánya környékén - továbbá Kelet-Magyarországon és Erdélyben működtek. Az ércbányászat a nehéz művelési viszonyok következtében igen költséges technikai berendezéseket igényelt, amelyeket elsősorban csak a tőkeerős délnémet vállalkozók tudtak biztosítani. Képviselőik a 15. század utolsó évtizedében egyre erősbödő érdeklődést mutattak a magyarországi ásványkincsek, elsősorban a réz kitermelése iránt. Közéjük tartozott az augsburgi Jacob Fugger, aki a legtekintélyesebb európai bankárok egyike, a Habsburgok legnagyobb hitelezője volt. 1498. március 9-én a vele rokonságban álló Thurzó családdal együtt bérbe vette az alsó-magyarországi érckitermelést és kereskedelmet. 1546-ig évente átlagosan 24 mázsa rezet és 1190 mázsa ezüstöt termeltek ki. Tiszta jövedelmük 1526 és 1539 között meghaladta az évi egymillió forintot. A Fuggerek (nevükből származik a `fukar` szó) magyarországi arany- és ezüstbányáinak termelési 1545-ig az európai élvonalba tartozott. A rezet osztrák és német területen fekvő kohóikban dolgozták fel, onnan szállították a birodalmi kézműipari központokba, illetve Antwerpenbe, a legfontosabb nemzetközi piacok egyikére. Az 1521-as években a budai nincstelenek, majd rosszul fizetett bányamunkásaik dühe fordult a Fugger-vállalkozások ellen. Budai központi kirendeltségüket a török támadások nyomán felszámolták (1529), de még két évtizedig Magyarországon maradtak. 1546-ban vonultak vissza teljesen itteni vállalkozásaikból. Utolsó ingatlanukat, a vöröskői uradalmat 1580-ban adták el a Pálffy családnak."
Egyébként a Fugger dinasztia alapítója Hans Fugger, aki szegény falusi takácsként költözött Augsburgba. Másfélszáz év múlva leszármazottai kezében volt a Német-római Birodalom vagyonának körülbelül egytizede.
A Fuggerek gazdasági befolyásához növekvő mértékű politikai befolyás társult. A 15-16. századi Európában sem pápa-, sem császárválasztás az ő megkerülésükkel nem történhetett. Fugger Jakab (1459-1525) és Fugger Antal (1493-1560) leghíresebb ilyen irányú tranzakciói közé tartozik az 1519. évi császárválasztás, amikor az általuk biztosított kölcsönnek köszönhetően foglalhatta el a császári trónt V. (Habsburg) Károly, kiszorítva ezzel a cím másik aspiránsát, a francia Valois Ferenc királyt. Áttételesen a reformáció kirobbanásához is hozzájárultak, hiszen Albert mainzi érsek a tőlük felvett kölcsön törlesztésére rendelte el pápai jóváhagyással a búcsúcédulák árusítását német területen, ami ellen Luther Márton 1517. október 31-én a híressé vált 95 tézissel tiltakozott. A kortárs Ulrich von Hutten például így írt róluk: ,,A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (...) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (...) Egyedül őnáluk érhető el minden Rómában." A Fuggerek tevékenysége is okolható egyebek mellett a 16. század eleje után kirobbanó Németországi társadalmi konfliktusokért.
A Fugger dinasztia tudomásunk szerint kihalt, azonban kutyából nem lesz szalonna: az azóta színre lépő újabb bankárcsaládok - Rothschild, Rockefeller, Morgan, Lazard, Warburg stb. -, hasonló jellegű kereskedelmet folytattak, és nem mellesleg ,,közük lehet" az utóbbi néhány évtizedben kirobbant néhány gazdasági világválsághoz és háborúhoz - a háború a bankárok legnagyobb üzlete, ugyanis töménytelen pénzt tudnak hitelezni valamennyi háborúzó félnek, de persze csak találgatunk... - illetve ahhoz, hogy mérhetetlen gazdasági, társadalmi és politikai hanyatlás szövi át világunkat már oly régóta.
forrás: Kolozsváros
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Média |
|
|
|
|
|
Offline
