Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
A mezsgyén - befejező rész
  2014-07-26 19:30:26, szombat
 
  Hat hónappal később, Zoltán újraszületése után, vasárnap Klári kolompolta össze a családot, hogy bejelentse végleges határozatát. A család tagjai kora este már az asztal körül toporgott. A fiúk számára ismeretlen illat lengte be a teret. Biztos a szagelszívóval lehet a baj, - gondolták. Nem sokkal később, az asztal közepére cseréptál került, benne sercegő bőrű, piros, ropogósra sült, gőzölgő csülök. De nem ám akárhogyan elkészítve, hanem eredeti Pékné módra. Még furcsállják, de már szokják, hogy a ház asszonya asztali áldást mondd, mielőtt hozzákezdenek az étkezéshez. A srácok összekacsintottak, érzékelték, az este szebb lesz, mint gondolták.
Zoltán fátyolos szemmel követte, megtört felesége, és felnőtt gyermekei minden mozdulatát. Reménykedett, része lehet egyszer a család újraegyesülésének ajándékában. A férfi tányérjára asszonya szedett, úgy, ahogyan a közös életük első pillanatától megszokták. Egy ujjnyi csülköt vágott, hozzá rengeteg salátát. Hiába, az orvos utasításait ebben a családban, mindenkinek be kell tartani! A mennyei lakoma után pezsgőt bontottak. A fiúk átölelték anyjukat. Az asszony közéjük intette férjét, a megtért bárányt, aki az egymásba kapaszkodott családja vállán zokogta ki magát. Az est folyamán Attila bejelentette, két hét múlva beköltözik a garzonba. Ezen kívül még egy örömhírt tartogatott számukra, boldogan közölte, megkapta az állást, amire egy hónapja jelentkezett, így a kis lakás teljes költségét fedezni tudja. Megkezdi önálló életét.
Klári életének legfontosabb állomásához érkezett. Oda, ahova az imahídon keresztül juthat el az ember, ahol az Úr olyan hatalommal vértezte fel, amit az kaphat meg, aki elfogadja a Szentlélek ajándékát. A feltétel nélküli, - alázatból táplálkozó szeretetet, melynek alappillére a megbocsájtás, és a másik ember elfogadása hibáival együtt, ha azt őszintén megbánja.



Vége

Lélek Sándorné 2014		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
A mezsgyén 3. rész
  2014-07-26 19:28:29, szombat
 
  Lefekvés után ismét imára kulcsolta két kezét. Hamar elaludt, az elmúlt napok nagyon kimerítették. Kipihenten ébredt, az álmára sem emlékezett. Első gondolata Zoltán volt. Nem késlekedett, hívta a kórházat. Az ügyeletes orvos készségesen tájékoztatta, az éjszaka eseménytelenül telt, a várakozásnak megfelelően haladnak előre, mindennap közelebb kerülve a reményhez. Sokáig állt a zuhany alatt. Jól esett testének a langyos víz simogatása. Bízott benne, kicsit nyugodtabban lesznek majd a napjai. Teát főzött és egy vajas zsemlyét bekapott. Nagyon várta a tíz órát, hogy indulhasson. Az osztályon senkivel találkozott, a váróban beöltözött. A kórterem előtti folyosóról, rálátni az ágyra. Zoltán helyén egy nő feküdt, átvágott torkából vastag cső kapcsolódott a lélegeztető géphez. A masina egyenletesen, mélyen szuszogott. Üvegnek tűnő hengerében harmonikaszerű készülék adagolta az életet biztosító oxigént a betegnek.
Többre nem emlékezett. A vizsgálóasztalon tért magához.
- Hol van a férjem?! - kiáltotta.
- Tessék megnyugodni, Balogh urat át helyeztük egy másik ágyra, javuló eredményei és kielégítő állapota ezt lehetővé tette, túl van az életveszélyen. Az ágyon, ahol eddig feküdt, a krízisben levő betegeket tartjuk, mivel ott a legjobbak az újraélesztési lehetőségeink, és ott vannak a legújabb technikai eszközeink. - fejezte be mondanivalóját az orvos.
Egy ápolónő segítette le a magas asztalról. Ismét beöltöztették és elkísérték a férje ágyához, leültették egy székre. Zoltán arcának viaszsárga színe enyhe rózsaszínre változott. A testén lógó huzalok, csövek változatlanul kellékei voltak az életének, de szemmel láthatóan jobban van. A monitoron is rendezettebben futkároztak a görbék. A férfi is mosolygott, és csendben így szólt.
- Nagyon szeretlek benneteket, ha hazamegyek, mindent elmesélek, és megbeszélünk. Nagyon várom azt a napot. - sóhajtott egy nagyot. Miközben a gondolatpókok ismét megjelentek a homlokán.
A gépek nem rakoncátlankodtak, hagyták beszélni, a nővérke sem szólt rájuk. Fogták egymás kezét, a szeretet sátra alatt ölelte át őket szárnyaival a remény angyala. Innentől kezdve vágtattak előre a napok. Hamarosan helyére kerültek a laborértékek. Fogyott a kétség. Mindennap új örömet tartogatott számukra. Megkezdődött a fokozatos terhelés, az ágy körüli séta, a gyógytornász is megjelent. A lépcsőzések után, beköszöntött a nagy nap, lekerült az általános osztályra, a biztos gyógyulás első, állomására. Klári is megnyugodott. A napi ima soha többé nem maradt el, aminek meg is lett a látható eredménye. Az Úr kegyelmét megkapták. Fogadalmat tett! Megtalált hitét soha nem adja fel, bármit is tartogat számára a sorsa.
A betegre vár még egy megpróbáltatás, beavatkozás. Nagy műtétnek számít, ér-áthidalást végeznek a koszorús ereknél. A lábában lévő erekből vesznek ki egy darabot, abból képezik ki a sérült szívizmot is ellátó vezetéket. A beavatkozást követően nem sokára ismét teljes életet élhet. A várólistát azonban ki kell kivárni. Valamikor, természetes volt a nagy kiterjedésű szívizomelhalások esetén, hogy a betegen mielőbb elvégezték a műtétet.
Addig nem lehet nyugodt a család, ameddig túl nem lesz rajta, mert az újabb infarktus veszélye fennáll. A kímélő életmód és az előírt mozgás nagyon fontos. Három hónap múlva kaptak sürgősségi dátumot. Mindketten bíznak benne, az Úr nem veszi vissza, azt, amit megadott.
Azon a napon, amikor Zoltán hazatért a kórházból, odahívta a fiait, elmondta, fontos bejelentése van. Nem hallgathat tovább! Fejét kissé megbillentette, tekintetét az asztallapjára szegezte, és belekezdett, senkire nem nézett.
- Történetem, amiről nem tudtok, három éve kezdődött.
Egy szakmai értekezletre kellett mennünk. Kettőnk közül az egyikőnk kapott lehetőséget. Akkor édesanyátok úgy döntött, én menjek. Az előadás után, a második napon lementünk a kollégákkal a bárba, ott találkoztam Lillával, az alföldi részleg vezetőjével. A pezsgő hűtött-, az éjszaka forró volt. Pár nap alatt egymásba gabalyodtunk. Lilla várandós lett. Nem kért semmit, a kislányt megszülte harminchét évesen. Azóta kéthetenként, amikor pecázni járunk, lemegyünk a kislányához. Az asszonyhoz a szülés óta nincs semmi közöm. Valójában egyikünknek sem jelentett sokat az a pár napos kaland. Egyetlen ember, Laci a barátom ismerte a titkom. Óriási teher nehezedett a vállamra, egyfolytában őrlődtem, úgy éreztem megöl a lelkiismeretem. Amint látjátok, be is jelentkezett számonkérésre. A kislányt nagyon szeretem, de benneteket soha nem akarlak elhagyni. Szeretlek titeket, az életem vagytok. Kérem, döntsetek a további sorsom felett, mindennel szembe fogok nézni, vállalom, bármi is legyen a következménye. A bűneiért, egyszer mindenkinek fizetni kell! - fejezte be.
Döbbent csend telepedett az asztalnál ülőkre. A sokkból a ház asszonya tért magához elsőnek.
- Egyelőre fel kell épülnöd, a kislányt hozza el az anyja, én elmegyek anyámhoz, azon a napon. A fiúk ismerjék meg a testvérüket. A többit az időre bízzuk.
Csodálkozott magán, milyen nyugodtan fogadta a bejelentést. Látta Zoli fia megvető tekintetét az apja felé, és Attila aggodalmát. A kisebbik fiúknak az apja volt a példaképe.
- Igen Apa, Anyának igaza van, most nincs itt az ideje a nagy döntéseknek, az állapotod sem megfelelő, nem vagy felkészülve a gyökeres változásra, - szólt Zoli az apjához csípősen.
Attila csak annyit tudott kinyögni:
- Apa miért, miért tetted ezt velünk?
Zoli felállt, anyját megölelte, annyit mondott:
- Nagyon szeretlek Anya, Te soha nem maradsz egyedül, bízzál bennem!
Majd az apjához fordulva így szólt:
- Vigyázz magadra, az orvos utasításait ne felejtsd el betartani, szia!
A fiú távozása után, pár perc múlva Attila is szótlanul a szobájába vonult.
Ketten maradtak az asztalnál. Nem tudtak mit kezdeni egymással, nem volt alkalmas az idő a nagy beszélgetéshez. A következő hetekben óriási teher nehezedett rájuk. Az asszony alázatosan kiszolgálta, gondozta a férjét, de csak a legfontosabb dolgokat beszélték meg egymással. Külön-külön szenvedtek. Klári imáiban ahhoz kért segítséget az Úrtól, hogy úgy oldódjon meg ez a nehéz helyzet, ami mindenkinek a legjobb.

Három hónap múlva a műtétet elvégezték. Zoltánnak szerencséje volt, nem úgy, mint egykori szobatársának, aki három árvát hagyott maga után. A hegek szépen gyógyultak, állapota gyorsan javult. Zolika barátnőjével az új lakásba költözött, Attila egyelőre nem megy sehova, hátha apjának kell a garzon. Nincs döntés. Az asszony nem tudja, mit tegyen. Szereti a férjét, elfogadja a helyzetet, sőt a kislányt is. A fiúknak mielőbb kapcsolatot kell teremteni a féltestvérükkel, hiszen a gyermek nem tehet semmiről. Azonban rettenetesen megalázottnak, kiszolgáltatottnak, és becsapottnak érzi magát, akit csúnyán kihasználták. Élethalál lelki harcot vív. Ebben az állapotban férjét sem akarja kitenni a változásnak. A kislány anyjához nem mehet, közös gyermekük ellenére idegenek maradtak egymásnak. Egyébként együtt él valakivel, aki a kislányt gyermekeként szereti és neveli, sőt ha Zoltán lemondana róla, a nevére venné.
Klári édesanyja azt tanácsolja, próbálják meg együtt, bízzák az időre a végső megoldást. Talán egyszer a kölcsönös bizalom is újra bekopog hozzájuk, és hazatalál. Mert ugye azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha az ember a párját elveszíti, csak félember lesz belőle. - mondogatja még gyakrabban.
Klári lefogyott. Lélekben, akaratban azonban megerősödött.

befejező rész következik

Lélek Sándorné

(Írói megjegyzés: ti hogy döntenétek?)
  
 
0 komment , kategória:  Általános  
A mezsgyén 2. rész
  2014-07-26 19:26:32, szombat
 
  A sors vetítőjében peregtek a filmek. Visszarepítették az egyetemi évekbe. Gondolatai elidőztek a vizsgák előtti drukknál, majd az eredményhirdetés utáni dorbézolásoknál. Hirtelen megelevenedtek a képek. Kedvenc helyükön a Várban lévő kisvendéglőben találta magát. Orrában érezte a cigaretta füsttel, és az ételszaggal keveredett falakból áradó dohos, fojtó szagot. Fülében felcsendültek a zongorista rekedt hangú dallamai. Ízlelőbimbói érzékelték a porhanyósra sütött, ropogós bőrű, sült csülök mennyei ízét. A pincéreket még most is felismerné. Zoltán egy hasonló vacsora közben kérte meg a kezét. Sokáig mennyasszonykodott, ami avval az előnnyel járt, hogy a kollégium legfelső emeletén sikerült kibumlizniuk egy kétágyas szobát, ott, ahol a házas hallgatók élek. Nem sokan voltak. Mindössze három pár, három szoba, közös konyhával, és vizesblokkal. Számukra ez maga volt a paradicsom. Ilyen körülmények között csiszolódtak össze. Életük legboldogabb időszakaként emlékeznek vissza azokra az évekre. Még a menzával sem elégedetlenkedtek, egyikük sem volt válogatós, falusi gyerekként mindenevővé váltak.
Eget rengető szerelem volt az övék, legalábbis így emlegették. A nagy szeretkezések után néha nyakukba vették a várost, járták a budai éjszakát, majd betértek egy olcsó kisvendéglőbe, ahol összebújva hallgatták a rekedt zongoristát. A következő pillanatban elszakadt a film, s visszatért a mába. Csülök Pékné módra. Határozta el magát, az lesz az ünnepi ebéd, amikor a férje hazatér. Elszégyellte magát, negyven éve nem volt képes megtanulni, hogyan kell elkészíteni a párja kedvencét. Pár éve vett ugyan egy cserépedényt, azóta mennyi marhaság jutott az eszébe, mit lehet benne sütni, de a csülök kimaradt. Most már megtanulja, döntötte el, és meglepi a családot. Tudja, ez bizony nem diétás étel, azért talán nem árt meg belőle néhány falat. Minden esetre előtte kikéri az orvos tanácsát, ehet-e belőle a beteg. Nem volt soha konyhatündér, sokszor mindenki ott evett ahol, délidőben tartózkodott. A gyerekek, napközisek, majd menzások lettek, ők a cégnél ebédeltek. Néha egy rosszabb ebéd után, otthon meleg vacsorát készítettek. Hétvégeken, pedig felváltva utaztak a nagyikhoz, ameddig ez megadatott nekik. Alkalmanként felkerekedtek és ünnepélyes keretek között megebédeltek egy étteremben. A régi kisvendéglők hangulata azonban soha nem tért vissza. Ha már arra sem volt indíttatásuk, hogy lemenjenek valahova, akkor hozattak valamit. A fiúknak ez jobban tetszett, nem kellett hozzá átöltözni.
Idáig jutott gondolataiban, mikor az órára nézve megállapította, indulhat is vissza. Vajon mire ér oda? A félelem páncélként szorította össze a gyomrát.
Sokat jelentett az a pár perc, amit a kórteremben tölthetett. Az osztályos orvos azt mondta, várhatóan jól alakul a helyzet, kiegyenlített a keringése, az életfontosságú szervek nem károsodtak.
Amint férje ágyához ért, Zoltán ismét beszélni kezdett.
- Valamit el kell mondanom, - kezdett hozzá.
Ahogyan a mondat elhagyta a száját, a gépek megbolondultak. Az egyenletes rövid csipogás, felgyorsult, égtelen galoppba kezdet. A görbék ritmusos tánca vészjelző rángatózásra kezdett. Az ápolónő azonnal ott termett.
- Kérem, egy szót sem tovább, ne izgassa fel magát. Most nem szabad beszélnie és mozognia, nyugalomra van szüksége. - szólt határozottan, mégis barátságosan.
Pár pillanatig a monitorral szemezett, majd a zsebéből elővette a jegyzetét és írt valamit, amit a megfigyelőlapon is rögzített, és az orvosi szoba felé vette az irányt. Mire az orvossal visszatértek, a görbék már békésen keringőztek. Az orvos ránézett a képernyőre, ellenőrizte az adatlapot, és távozott.
A némaságra ítélt férfi szeméből könnypatak fakadt, sós könnye végigfolyt arcának redőjén. Felsége nem győzte törölgetni, és vigasztalni a láthatóan kétségbeesett férfit.
- Kérlek, nyugodj meg, meglásd minden rendben lesz. Majd otthon mindent elmondhatsz. - suttogta.

Letelt a látogatási idő.
A fiai otthon türelmetlenül várták. Mindenről részletesen beszámolt. Zoltán a nagyobbik fiú ideges lett.
- Anyu gondolkozz, mit akarhat Apa annyira elmondani. Talán jó lenne, ha mégis megtehetné. Soha nem láttam őt elgyengülni, most pedig Te sírni láttad.
- Anya, Te láttad máskor is Apát sírni? - kérdezte rögtön Attila.
- Nem, gyerekek, soha nem láttam. Valóban nagyon fontos lehet, ha annyira ragaszkodik hozzá, hogy mielőbb közölje velem.
Még sokáig beszélgettek, későre járt, amikor Zoltán elindult a garzonjába.
- Egy hónap múlva költözünk, kezdheted a dobozolást. - szólt oda az öccsének búcsúzásként.
- Most ez egyáltalán nem fontos. -válaszolt a kisebb fiú.
Zoltán egy közeli lakóparkban vásárolt új lakást, ahová a barátnőjével költözik. Attila mehet az apai nagyanyjuk után örökölt garzonba, Zoli helyére. A szülők ezután ketten maradnak. Az asszony nem folyt bele fiai tőmondatos beszélgetésébe. Azon morfondírozott, milyen furcsa lesz ketten ülni a nagy asztalnál, így is egyre ritkábbak lettek a hosszú éjszakába nyúló nagy beszélgetések, mióta kis Zoli nem él velük.


Folytatás következik
  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Soha többé! Soha többé?
  2014-07-26 19:05:25, szombat
 
  A gyerek az udvaron játszott az illatos olajfa árnyékában. Rongybabáját babusgatta, becézgette, amikor megjelent az édesanyja. A kislány őzike barna szemét rászegezte könyörgőn nézett rá, egy kedves szót vagy simogatást remélt, bár beérte volna egy érintéssel. Az asszony nem nézett a kislányra csak megállt mellette és leszólt hozzá.
- Elég volt a játékból, gyerünk befelé, vacsora után fürdés, aztán, sipirc, az ágyba.
A gyerek lassan felállt. Visszanézett a földre rajzolt szívre lehajtotta fejecskéjét és az anyja után ballagott.
- Nem vette észre most sem, semmit nem vesz észre - motyogta magában és fájdalmában belesajdult a szíve.

Szófogadó, illedelmes gyerekként viselkedik az óvodában, a mindenkihez van egy kedves szava. Nem ismeri a ravaszságot, jóindulatával, naivságával bele is futott ezért néhány nehéz helyzetbe. A legnagyobb jóindulatával vívja ki magának, hogy hosszú copfját gyakran megrángassák.

Történt ugyanis, hogy a csoportba új játékok érkeztek és az egyik elem sehogyan sem passzolt a helyére, nem illett sehova. A sarkáról letört darab csonkja azonban megkarcolta a kezét, nem vérzett, nem fájt, mégis úgy gondolta balesetet okozhat másoknak, ezért a hibás elemmel az óvónőhöz felé indult. Bár ne tette volna, mert, ahogy meglátta a feléje tartó gyereket, ráripakodott.
- Te mit keresel itt megint, mi van a kezedben?
- Csak féltem, hogy elvágja vele valaki a kezét. - nyújtotta át a törött darabot a pedagógus felé.
- Miért nem a dadához vitted, de ha már itt vagy, add ide, majd én odaadom - dorgálta meg dühösen a kislányt.

A gyerek elszégyellte magát, átadta a műanyag piramist. Megint jót akart és rosszul sült el, bánatosan indulni készült, amikor átfutott a gondolatán a dadát nem is látta. Szomorú szemeivel még egyszer felnézett az asszonyra, akiről az édesanyja jutott az eszébe annyira egyformának tűntek a gyerek szemében abban a pillanatban. Mind a ketten éppen úgy néznek le rá, oly megvetéssel, mint az alattvalóikra szoktak a gonosz királynők.

Miért van az, hogy némelyik felnőtt olyan kedves a gyerekekkel? Itt van például az édesapja, aki türelmes hozzá s beszélget, nem parancsot osztogat. Milyen más világ van, amikor ketten vannak otthon még esti mesét is kap tőle, meg ,,jó éjt puszit". Vagy ott az Évi néni a dadus, aki minden gyerekre mosolyog és megsimogatja a hozzáfordulókat. Meg aztán a nagyi sem mondja, hogy nem ér rá vele is akár egész nap is csacsoghat, kérdezhet tőle bármit, válaszol. Itt tartott a gondolataiban, amikor hirtelen megrándult a feje. Eszter állt mögötte markában a hajfonatával, amit rángatni kezdett.
- Árulkodó Júdás, kell-e piros tojás? -skandálta.
Eszter azt hitte, azért ment az óvónőhöz, hogy beárulja, reggel belerúgott, és megcibálta a haját, mert nem szereti a copfját!
- Hagyd abba Eszterke, ezt a műanyagot hozta ide, - szólt szelíden az óvónő, a hajtépő gyerekhez.

A kislány döbbenten hallgatta az asszony lágyan simogató hangját. Ránézett, jól látja-e, amit hall, tényleg onnan jön a hang? Meglepetésében sírni kezdett. Nemcsak, hogy jól látta, de mosolyogva fogta Eszter kezét az óvónő és elindultak az ajtó felé. Csak őt hagyták ott, kétségeivel és a könnyeivel.

Akkor, ott megfogadta, soha többé nem megy oda az óvónőhöz, történjen bármi, soha többé nem akar jót másoknak akkor sem, ha belehal, soha többé nem akarja, hogy megalázzák...

Nem sokkal később, pár nap múlva, az ajtó melletti sarokban forgatta a mesekönyvet, beszélgetett az állatokkal, amikor megcsapta az orrát a füst szaga, azonnal kiabálni kezdett, segítség ég a ház! Mindenki felkapta a fejét, az ajtó alatti résen tőle pár centire fekete füst tört magának utat a réseken. A gyerekeket az óvoda ablakain keresztül menekítették ki, mire az utolsó gyereket is kiemelték, felcsaptak a lángok.

Egy hét múlva készen lett a jelentés, maga a parancsnok adta át, az állt benne... a mellékhelyiségben eldobott cigaretta csikk okozta a tüzet, amely a folyosón keresztül a teremig hatolt, az épület 70 százaléka leégett. A mentés sikeres volt, személyi sérülés nem történt."

A tűzoltóparancsnok megkérdezte, hol az a kislány, aki életeket mentett? Az óvónő mosolyogva vezette a kislányt a férfi elé, és megsimogatta copfos fejecskéjét, a kislánynak ez a simogatás és mosoly, már nem jelentett semmit, nem tett ő mást csak tette a dolgát, amit a szíve diktált.

Lélek Sándorné
  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Lélek Sándorné: Vágy utca 1/3. rész
  2014-07-26 18:55:34, szombat
 
  Egy év múlva

Reggel óta nagy volt a készülődés a Rév utcában. Apró legényke ismerkedik az egyensúlyozás művészetével, de sokszor popsira pottyan. A kandalló kellemes melegénél üldögél a nagyapó, büszke szemmel nézi csöppnyi unokáját, aki éppen járni tanul. Nagymesternek nevezte el az ősz szakállú apóka, hogy miért azt hiszem, nem lesz nehéz kitalálni. Történt ugyanis, hogy ez a kis legényke lett a tanítója az öregnek. Amikor megszületett, az első találkozásukkor a nagyapa igen csak toporgott, néhány szemvillanásnyit gyönyörködhetett csak az unokájában, mert cimborája várta a kocsmában. Már is későn érkezett. Amikor meglátta barátját a kedvenc gépénél, nagyon dühös lett.Nem szerette, ha más kísérti a szerencsét a gépnél. Nem kellett sokáig zsörtölődnie, mert hamar elfogyott a barát pénze, így ő következhetett. Hamarosan mind a kettőjüknek üres lett a zsebe, elindultak hazafelé, azzal az elhatározással, hogy másnap ismét megpróbálják.Ezen az estén váratlan látogatója érkezett. A Lelkiismeret látogatta meg. Nem voltak nagy barátok, ezért a kölcsönös öröm elmaradt. Félt ettől a találkozástól. A vendég sarokba szorította, nem tehetett mást, a feltett kérdésekre válaszolnia kellett.Ültek csendben, majd a Lelkiismeret rákérdezte: - Milyen az unokád? - Hát, olyan kicsike - hümögte csendben. - Minden gyerek kicsike, de milyen a szeme, kire hasonlít? Most szégyellte el magát először, mert meg sem nézte, annyira sietett vissza a kocsmába. - Aztán mit vittél a menyednek?Ugyan mit vitt volna? Volt egy ezrese, abból játszani sem lehet sokáig, nemhogy még ajándékot is venni.Ekkor hallotta a Lelkiismeret gúnyos kacagását. - Meg sem érdemled, hogy az a kis emberke egyszer nagyapának szólítson, vagy a menyed egy tányér ételt tegyen eléd, ha beteg leszel. No, ez hatott, mert az utóbbi időben reggelenként gyakorta ébredt arra, hogy szakad a víz róla, és levegő után kapkod.Megijedt, elgondolkodott. Lehet, hogy máris beteg? Tényleg! Mi lesz vele? Annyira elszigetelte magát a fiától az évek alatt. Csak másodszori felszólításra ment be a klinikára megnézni az unokáját. A gyerek sokszor hívta vasárnap ebédre, de minek ment volna, ha elmegy, vinni kell a kislánynak csokoládét, és azt drágának találta. Spórolt nagyon, hogy játszani tudjon, bízott a szerencséjében, hogy egyszer majd sokat nyer. Az éjszaka sem hozott álmot a szemére, a lelkiismeret éjjelre is vele maradt. Feltett még egy kérdést: - Mi lenne, ha lerombolnád a múltat és építenél egy jobb jövőt? A te korodban sebesen fogynak a napok, ha most nem kapaszkodsz meg, később nem lesz, miben.Ezek az utolsó szavak ismétlődtek, zakatoltak a fülében, amikor egy csodálatos zöld réten találta magát, hol álommanók kergetőztek a virágok között. Közöttük egy apró kis emberke, szőke fürtökkel, csillogó kék szemeivel nézte a manók fogócskáját. A kisfiú pont olyan volt, mint a fia pici korában. Egyszerre a kisgyerek kitárt karokkal futni kezdett felé, mikor odaért térdét átölelte, és így szól hozzá: - Nagyapa, Te olyan jó vagy, szeretlek!Könnypatak indult el megfáradt arcán, végigfolyt bőre barázdáin át, ősz szakállára. Letérdelt a gyerek elé, és átölelte.- Én is szeretlek - mondta remegő hangon.*Hajnalban az öreg vekker ébresztette. Tükörképe láttán elcsodálkozott. Mintha megfiatalodott volna. Ezen a reggelen nem köhögött, nehézlégzése is elmaradt. Egyre csak az éjszakai álom járt az eszében. Lepörgött előtte az elmúlt tizennégy év.Az, az este, amikor a felesége bejelentette, hogy elköltözik, és elviszi a kisebb gyereket, a nagyobbat nála hagyja, - így senkinek nem kell gyerektartást fizetni. Ez akkoriban történt, amikor megtudta, a feleségének alighanem van valakije. Alkalmanként, akkoriban is eljárt a belvárosi játékterembe a munkatársával, de nem sokat időztek. A pénzes boríték ugyan apadt, mert fizetéskor az adósságot ki kellett fizetni.Nem rendeztek jelenetet. Elváltak. A lejtő egyre csúszósabb lett, többé nem volt megállás. Az asszony is kéregetett pénzt a rokonoktól, azt az adósságot is ráhagyta. Nőttek a felhők a fejük fölött, aztán jött a kilakoltatás vihara.Végigpergett az élete filmje a sorsvetítőjében, egészen az unoka születéséig. Szívébe éles fájdalom hasított, ahogy rádöbbent, mennyire felelőtlenül élt. Nagy elhatározásra jutott; Megváltozik! Hol kezdi el, még nem tudta, de a reggeli cigaretta elmaradt. Megszomjazott. Feltett egy fazék teavizet, s amíg a víz felforrt, ábrándozva, szövögette reménybe a terveit. Nem megy le délután a kocsmába, helyette bemegy a klinikára, megnézi az unokáját. Egész nap a babára gondolt. Kollégáinak büszkén mesélt a csecsemőről, az álombéli kék szemekről.Eljött a munkaidő vége, rendbe hozta magát és elindult a klinika felé. Amint megpillantotta a pici csillogó szemecskéit, észrevétlenül a karjába csípett. Az álombéli kék szemek néztek rá, két apró kéz nyúlt felé. Csak állt, a könnypatak éppen azokon a barázdákon futott végig a szakállára, mint az éjszaka. Nézte a csöppséget, kimondhatatlan vágy ébredt benne, hogy kézébe vegye, és megölelje. Ellenállhatatlan szükségét érezte kimondani; szeretlek. Aztán hallotta saját hangját, amint kimondja:- Kicsim, szeretlek.Észrevette, a menye döbbent arcát, és hallotta kedves, halk szavát:- Biztosan ő is szeretni fog, ha sokat lát majd téged.Tehát mehet, várják akkor is, ha nem érdemli meg. Milyen jók hozzá, érzékenyült el. Megmutatja, hogy méltó lesz a megelőlegezett bizalomra. A fia a kórteremben érte az apját, meg is lepődött, hiszen előzőnap oly sietős volt az útja, egyáltalán nem számított arra, hogy ismét találkoznak.Együtt indultak el a klinikáról, útközben az apa elmesélte találkozását a Lelkiismerettel, elmondta a tervét, hogy megváltozik, büszkén újságolta, már rá sem gyújtott, egy kisgyereket még sem látogathat bagószaggal. Amint kimondta, maga is meglepődött, nem emlékezett erre a gondolatra, talán a Lelkiismeret diktálta. - elmosolyodott.- Apa gyere fel, van egy kis töltött káposztám, megosztom veled, - kérlelte a fia.A kislánynak közben megfőzték a kedvencét, a tejberizst jól megszórták csoki darával. Ellátták, majd lefektették. Az öreg leült a kiságy mellé és mesélni kezdett. Észre sem vette a vágtató perceket, addig mesélt, amíg a kicsi szemecskéje be nem csukódott. Akkor felállt, és kiment a konyhába, ahol a fia az edényeket mosogatta. Sokáig beszélgettek, ott maradt éjszakára, reggel onnan ment dolgozni.Egy hét múlva együtt vásároltak a piacon, a kocsmába nem ment többé, álmában néha kattogtatta a játékgépet az utolsó fillérjéig. Később ezek az álmok is elmaradtak.Kis unokája szőke fürtjei göndörödtek, egyre jobban hasonlított az álommanók közötti kisgyerekre, aki kitárt karral futott feléje. Teltek a hónapok. Egyre több időt töltött a családjával.Újra barátra lelt, a Lelkiismeretben, vele boldogan időzik, tudja, benne nem csalódik.Pár hónap múlva fia szomszédságába költözött, a Rév utcába.Az unoka megtanította a nagypapát emberként élni, büszke is az öreg, ifjú mesterére.A Rév utcába új szomszédjuk költözött, most ismerkednek vele, úgy hívják, Boldogság.

Vége az első fejezetnek

***

Következik: 2. fejezet		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Lélek Sándorné: Vágy utca 1/2. rész
  2014-07-26 18:53:58, szombat
 
  November végét mutatott a naptár. A hideg éjszaka jégtakarót borított a tájra. A ház elé ponyvás teherautó parkolt, két rakodómunkás ugrott le a platóról. Alig telt el pár perc, luxusautókkal megérkeztek a hivatalnokok, rendőrökkel kiegészülve trappoltak fel a kopott lépcsőn.Félóra elteltével a nyitott ablakon át megkezdődött a kilakoltatás. Kisebb bútordarabokat, zsákokat, edényeket, dobáltak le, a legfelső emeletről. A törött darabokat és zsákokat elnyelte a ponyva alatti tér.Ahogy nőtt a kupac, a folyosókon megjelentek a lakók. Volt, aki csípős megjegyzést tett a szerencsétlenekre, de olyan is akadt, ki azokat marasztalták el, kik ilyen helyzetbe sodorták a családot. A lakást ketten lakták. Egy negyven körüli férfi, iskolás fiával. Csendes emberek voltak, mindenkit udvariasan köszöntöttek, ám senkivel nem beszélgettek. Nem is sejtette senki, mekkora bajban lehetnek.A kilakoltatáskor egyikük sem volt otthon. Nem volt ellenállás. Zavarta a szomszédokat a nagy felhajtás, a túlzott rendőri és egyéb, hivatali jelenlét. Amikor az iskolás fiú tankönyve repült az ablakon, egy idős hölgy nem állhatta tovább szó nélkül. Kérte, azonnal fejezzék be ezt az embertelen eljárást. Adják oda a gyerek a tankönyveit, hisz arra még szüksége lesz az ártatlan teremtésnek. Az egyik rendőr átadta a maradék könyveket, és fontosságának hangot adva, határozottan kijelentette, alá kell írnia egy nyilatkozatot, hogy megőrzésre átvette a tárgyat. Az asszony aláírta a papírt, és könnyeit nyelve elindult lefelé a lépcsőn.Egyszer sem ért körbe az óra kismutatója, mikor három szomszédasszonyával kupaktanácsot tartottak. Elhatározás született. Amennyiben nincs hova menni a két embernek, a gyereket ideiglenesen befogadják. Elfér náluk pár hétig, jut egy tányér étel, és fekhely.Délre üres lett a lakás. Az apa három óra körül megállt a lepecsételt ajtónál. Nem értette mi történt. Közvetlen szomszédja az öregasszonyhoz irányította, elmondta, hogy a gyerek könyveit is ott találja. Leballagott. Szégyenpírral az arcán, lehajtott fejjel lépett be az ajtón. Kapott egy tál meleg ételt, kicsit megmelegedett és megtörten mesélni kezdett.Évekkel korábban a felesége elhagyta, nagy adósságot halmozott fel, nem tudott törleszteni, minimálbért keres, a rezsit sem tudta fizetni, az adóssága egyre nőtt. A felszólító leveleket, az utóbbi időben felbontatlanul dobta a szemétbe, így történhetett, hogy nem tudott a kilakoltatási határozatról.Nincs hova menni, rokonok az ország másik végében élnek. Nem tudja mi lesz velük. Ha nem lesz honnan munkába járni, munkája sem lesz, az utca marad számukra.Az asszonyt zavarta a férfi felelőtlensége, a felbontatlan levelek, de nem tette szóvá. Ebben az esetben nem okoskodásra, kioktatásra, segítségre volt szükségük.Felajánlotta, a fiút hárman felváltva gondozzák, amíg nem találnak megfelelő albérletet. Számára kitakarítják az egyik tárolót, a valamikori kerékpártárolót. A virágos átadta garázsboltjának kulcsát, ahol dolgát végezheti. Fürödni, borotválkozni felmehet hozzájuk, a ruháját kimossák, kivasalják.Közben a gyerek is megérkezett, jóízűen megette az elébe tett ételt, nem értette, mi történik körülötte. A férfi a gyerekkel beszélgetett, majd elballagott. A fiú kipakolta a könyveit, hozzáfogott az olvasáshoz, szemébe végtelen szomorúság költözött.Az asszonyok levonultak az alagsorba, tiszta szőnyeget terítettek a betonra, függönyt akasztottak az ablakra, kanapét vittek le, ágyneműt, törölközőt, egy kis asztalkát és két széket. Mire a férfi visszatért, elfoglalhatta pár négyzetméteres menedékét.Ezen az estén a gyerek egyedül aludt, ismeretlen helyen, tiszta ágyban, jóllakottan, az apa átmeneti szállásán az alagsorban hajthatta álomra a fejét. Valószínű, mind a ketten egy szép új otthonról álmodtak, ahol meleg van, villannyal világítanak, és terített asztalnál ülnek, egy boldogabb világban.*A Vágy utcában búcsúvacsorára készültek, sütött, főzött a három asszony. Tarisznyát varrtak a fiúnak, és az édesapának, pogácsát is sütöttek bele, nem hamuba sültet, hanem töpörtyűset.Eltelt három hónap, új fejezet kezdődött a befogadott család életében. A város melletti településen elfogadható áron albérlethez jutottak. A fiú onnan járt iskolába. Jó időben biciklivel, rossz időben gyalog, csak télen váltottak bérletet. Így teltek az évek. Amikor az általános iskolát befejezte, azonnal jelentkezett a MELÓ-DIÁK-nál. Újságot hordott, bevásárolt, lépcsőházat takarított. Egyre többet dolgozott, mert szükség volt minden fillérre. Saját magát gyerekként látta el. Vasárnaponként szívesen látott vendégként, ebédmeghívása volt a Vágy utcában.Egyik vasárnap szomorúan mesélte, édesapja eljár a szomszéddal a közeli kocsmába, ahol nyerő automatán játszanak, inni most sem iszik, de a fizetését napokon belül eljátssza, már csak az ő pénzéből élnek. Szeretne elköltözni, de nincs hova, bármennyit dolgozik, minden pénzét elköltik. A három jótevők egyike felajánlotta, jelképes összegért kiadja neki a kisszobát. Mostanában sokat betegeskedik, neki is jó lesz, ha lesz valaki a lakásban, és szükség esetén hoz egy kiló kenyeret a boltból. Így is történt. Éldegéltek szépen, csendben, békességben ketten, mint egy család. Néha megjelent az apa, ilyenkor pénzt kért a fiától, a fiú adott neki, ha volt miből.Váratlan esemény zavarta meg nyugodt életüket. Megjelent az asszony lánya, aki rokkantnyugdíjasként igen sok tartozást halmozott fel, őt is a kilakoltatás réme fenyegette. Úgy tudta elkerülni ezt a borzalmat, hogy a főbérletét elcserélte nyugdíjasházi lakásra cserélte, a cserepartner kifizette a tartozást. Volt ennek az asszonynak egy fia, akit nem vihetett magával, így az unoka a nagymamához költözött, kellett a kisszoba. Bár mennyire sajnálták a szorgos fiúnak menni kellett.A beteg asszony sokat gondolt a fiúra. Sokáig nem hallott felőle. Nagyon nehéz szívvel távozott, mert a Vágy utcában talált magának családot, barátokat, és onnan is mennie kellett.Nagyon gyorsan felnőtté vált, soha nem kellett keltegetni, munkába mindig pontosan érkezett. Egyszerű, becsületes ember lett belőle. Egy másik lakótelepen talált albérletet. A főbérlő fiatal elvált asszony volt, gyönyörű kislányt nevelt. Tetszett neki a dolgos, megbízható fiú, a kislánya is megszerette az idegent. Egyre több időt töltöttek együtt, szerelem lett belőle. Nem is oly régen ellátogatottak a Vágy utcába, immár hárman, esküvői meghívóval kopogtattak. Elmesélték sietnek az eseménnyel, mert köröz már felettük gólya. Mindeközben sok dolguk akadt, pakolászniuk kellett. Minőségi cserével nagyobb lakásba költöznek, mire leszáll a gólya, négyüknek nagyobb lakásra lesz szükség. Nem mennek messze, csak ide a közelbe, a Rév utcába.

folyt. köv. 		 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Lélek Sándorné: Vágy utca 1/1. rész
  2014-07-26 18:52:19, szombat
 
  A 2010-ben megjelent, Wass akarattal: Tárogató Hangján Antológia könyv átdolgozott részlete. A szereplők nem élő személyek. Amennyiben mégis valaki felismeri magát, a szomszédját, vagy ismerősét az csak is a véletlen műve.
***
Lélek Sándorné:

Vágy utca

Egy kisváros XXXII. kerületében található a kör alakú utca, melynek a közepében egy kerek tó van. Ide járnak a környék gyerekei pecázni, mert állítólag él benne egy aranyhal. Sokan azt tartják róla, hogy aki egyszer kifogja, nagy ember lesz belőle. Körbe is üli a partját minden nap a gyereksereg, várva a nagy szerencsét. A kör alakú utcában, félkörben áll a sorház. Érdekes emberek lakják, van közöttük postás, portás, tanár és orvos, jogász, masszőr, nyugdíjas és rokkant, no meg itt lakik az egykori vérbíró unokája, és az öreg forradalmár. Nem sorolok fel mindenkit, úgyis megismerjük őket, szépen sorjában, sorsukkal, örömükkel, és bánatukkal.A lakások kicsi garzontól, a kettő plusz kettesig találhatók benne. Becsomagolt a ház egyik fele, panelprogram keretében, a másik omladozik, így az utcakép is kettéválasztódik. Laknak ott, boldogok és boldogtalanok, szegények és magukat gazdagnak álmodók, mert ugye tudjuk a valódi gazdagok minimum lakóparkban, ha nem a luxus negyedben élik a mindennapjaikat. Valamikor temető húzódott meg a Vágy utca helyén, a környékbeliek szellemvárosnak nevezik. Az a szóbeszéd járja, hogy a szellemjárások is gyakoriak... a temető felszámolása után takarékossági szempontokat vettek figyelembe, mert a ,,kiköltöztetetteknek" nem kellett kárpótlást fizetni. Nagy volt errefelé a sürgés-forgás. Néha mentő vagy rendőrautó szirénája hasította ketté az utca csendjét, mikor Borvirág Gabi ütlegelte éppen soros élettársát, vagy megszökött futtatóitól a züllött Lidi. Pár óra múlva megérkeztek a kigyúrt agyúak, akik a sziréna hangjára vonulót fújtak. Lidi szegény, beteg, sokat köhög, és láncdohányos, de az alkoholt sem veti meg. Az évek óta tartó ,,útszéli szolgálat" és az időjárás viszontagságai megviselték.A harmadikról minden reggel harangszóra, elindul két öreg kézen fogva. Döme a kocsmába, Rozika a templomba. Ilyenkor még szent a béke. Délutánra, már csak akkor van egyetértés, mikor a feljelentő leveleiket fogalmazzák. Megszokták, még házmester korukból, azóta is örömüket lelik benne. A földszinti lakások alatt garázsok sorakoznak. Látni ott Trabantot, Volvót, és Skodát.Tarka világ ez kérem szépen. A legfontosabbat még nem említettem. A ,,becsomagolt" részben laknak, a belvárosi gazdagok, ők reprezentatív lakásukat ideiglenesen cserélték fel, a felújítások idejére.A lerobbant részben, az őslakók hona található. Azt rebesgetik, azt a részt is felújítják, csak arra várnak, hogy kipaterolják a szegényeket a régi orosz laktanyába, a szükséglakásokba. Sok itt a tartozás.
Hogyan kerültem én ebbe a képbe, azt is elmondom, hogy ne maradjon titok. Barátnőmnek egyszer, könnyelmű ígéretet tettem. Ha majd, a nyugdíja mellett munkát vállal, segítek neki. Eljött az idő, mikor bizonyíthatom, az adott szavam megtartom. A minap, kifizetetlen csekkje arra késztette, hogy elvállalja a ház közös-képviseletét. Így aztán én is osztok, szorzok, no meg ismerkedem a sorsokkal.

folyt. köv.		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2014.06 2014. Július 2014.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 115 db bejegyzés
e év: 1742 db bejegyzés
Összes: 8746 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 146
  • e Hét: 3013
  • e Hónap: 9385
  • e Év: 60176
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.