|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 18:53:39, kedd
|
| |
| |
Link
Kicsit több békesség, jóság, szelídség
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélén,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több "mi" és kevesebb "én",
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.
Bryan Adams
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 17:50:57, kedd
|
| |
| |
Egy gyermek levele szüleihez
Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam.Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ.
Add nekem az idődet!Kérdezd meg, mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok.
Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg feladataimat!
Taníts engem a jóra, és mondd el, mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket! Bátoríts választásaimban!
Dicsérj, ha megérdemlem! Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!Irányításoddal jó utat fogok választani.
Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól, és a drogoktól.
Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire!Szeress és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok! Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor!
Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek! Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra.Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit!
Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim.
Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat.Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy ,,Bocsáss meg!", ,,Kérlek szépen...", ,,Köszönöm.", "Sajnálom a történteket." - szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál.Mondani fogok majd mást is, pl. hogy ,,Szeretlek Benneteket!".
Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre és az emberek, országunk tiszteletére!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 16:51:21, kedd
|
| |
| |
Látogatóban Istennél
Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 16:44:41, kedd
|
| |
| |
Mese a szeretetről a tükörről és a szépségről
Mit most hallasz nem mese régi korok poros története, szakállas manók mesélik ha eljönnek az árnyak, csupán száz évben egyszer, mikor megpihennek a lábak. Mit kobold mondott, igaz, pont szó szerint írtam le, hát figyelmesen olvasd, íme:
Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek.
Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.
Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa! Egyedül Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf ocsmány banyát!
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba s egyből tükröt keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén banyát, rettenetes szörnyű pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak enyhíthetett rajta.
-Minden tükörben mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör majd megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!
Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített ahogy tudott,érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták őt. Özönlött a kérők hada de a Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán
járt a hír a Hercegnörről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő paranesa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül,tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon de ő ezzel nem törődött.
Mászott csak mászott az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki. Nincsenek éles fegyverek marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg. Óriás ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva, nem tudott betelni a látvánnyal melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott de a sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy szerető szempárban meglátta magát, s amit látott több volt mint egy szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban mely maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört es a várba újból boldogság költözött.
Ennyi volt mit a kobold mesélt, elmondta a szép Hercegnő történetét. Nem üveg s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az élő tűkor képes megmutatni a valóságot.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 16:26:28, kedd
|
| |
| |
Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.
Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.
Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.
Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 16:20:59, kedd
|
| |
| |
Halálos szerelem "
Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben, hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred. Örökké tart majd,s ő csak várta, hitte,hogy többé nem marad árva. Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra, arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra. Nem értette miért kér oly nagyon sokat, s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.
S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt. A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig. Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem. Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt, ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.
Szomorú volt,félt,szenvedett, hisz az dobta el,kit igazán szeretett. De a gyönyörű lány csak oltalomra várt, így ő is feledni kezdte a mély gyászt. Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve, s a szerelem örök oltárára szentelve. A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet, a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.
Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen. De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?! s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be. Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet, s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni, olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni. Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted. Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell, ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el. A szerelem erős lánc, örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed, s úgy táncol,hogy elveszted eszed. Örökké remél,örökké bízik, s megtanít téged örökké hinni. Hinni a másikban,s ezt el is éri, hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni. Így hittek Ők is egymásban, s vakon bíztak a szeretett társban. Hisz az igaz szerelem elvakít, s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.
S akkor jön a fájó ébredés, a mindenkori tiszta reszketés. Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb, De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek. Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal. A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott, s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.
Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott, s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot. Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást, érezte,vissza már nem jön, elengedte hát! A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti, akárhogy is bánt vele,soha nem feledi. A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon
Vele, hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne. De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult, s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul. A fiú csak rohant,messze már, Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt. Hisz szerette,csak Érte élt, de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.
Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt, nem találta meg a lányt,kit annyira akart. S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza, de a lány ekkor már búcsúlevelét írta, Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert, s véres gyenge kezében szorított egy levelet.
A fiú szólította: "Szerelmem", de a lány akkor már semmit nem felelt. Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen, az nem lehet már vele többé sosem. A borítékra csak annyi volt írva: "A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha" Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta:
"DrágaEgyetlenem!Kedves édes Szerelmem! még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta, de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél, gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél. Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok... Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre. De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt. Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak, A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak! Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod. Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok? Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok. Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek. Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek! Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál.... Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés. Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm. Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés. Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom. Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam. Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek elTéged! Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled! Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne. S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök. Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek, Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni... Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni! Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni! Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."
Ekkor a srác lecsukta a levelet, melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett. Képzeletben még újra látta szerelmét, s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét. Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta, csak könnyei folytak tovább,újra meg újra. Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát, Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.
Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul, kérlelte a fiút fáradatlanul... Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát, az édes szellő a temető felé sodorta két lábát. Két szemével sírva kutatta a sírt, vérző szívére már semmi nem nyújt írt. Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra, a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.
"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál, már nem fáj,hogy akkor eldobtál. Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam... szeretlek, imádlak, jobban minden másnál, S veled bátrabb voltam a halálnál... Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána, s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok, védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod! Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak, hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..." A fiú csak fájdalmasan zokogott, tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 08:35:21, kedd
|
| |
| |
Mese a kislányról, aki tündér akart lenni
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egyszer egy ifjú asszony. Az volt a legnagyobb vágya, hogy szülessen egy gyermeke, akit boldogságban és egészségben felnevelhet. Az asszony minden este imát mondott a Jóistennek, amelyben kérte a hőn áhított gyermeket.
Egy szép napon imája meghallgatásra talált, és várandós lett. A várandósság hónapjai boldog izgalomban teltek, mígnem egy forró nyári napon megszületett a világ legszebb kislánya. A csöppség boldogan pihent édesanyja mellén, és szívta magába az éltető anyatejet.
Teltmúlt az idő, a kislány szépen cseperedett. Csillogó kék szeméből sugárzott a boldogság és a szeretet. Már egészen pici korában folyékonyan beszélt, és apró lépésekkel szaladt édesanyja után. Az emberek felfigyeltek rá, hogy a kislány különösen szép és okos, bölcs lélekkel megáldott teremtés.
Az édesanya olyan boldog volt, mint még soha. Élete teljessé vált, mert megkapta a legnagyobb örömforrást, amit elképzelt magának. És ez most már senki nem veheti el tőle.
Egy szép napon a kislány azt kérdezte:
- Édesanya, hol laknak a tündérek?
- Nem tudom. Talán a mesékben - válaszolt az anyuka.
- És el lehet oda jutni valahogy? - érdeklődött tovább a kislány.
- Emberek vagyunk kislányom, a tündérek otthona nem a mi világunk.
- De én úgy szeretnék velük találkozni! - sóhajtott fel a pöttöm teremtés.
- Nem hiszem, hogy ez lehetséges.
- Édesanya, én minden éjjel álmodok a tündérekkel. Álmomban együtt táncolok velük.
- Ó, az csak álom, nem kell komolyan venni - legyintett az édesanya.
- De olyan jó lenne...
A kislány igéző kék szeme különös fényben ragyogott, miközben beszélt. Édesanyja nem szólt semmit, gondolta, ez amolyan gyerekes vágyakozás. Majd idővel elmúlik. Eltelt egy év, aztán kettő, és a kislány okosságának, szelídségének nem volt párja a világon. Egy valamihez azonban makacsul ragaszkodott. Ez pedig nem volt más, mint a tündérek világa. Folyton az álmairól beszélt. Az álmokról, melyekben minden éjjel elrepült a tündérekhez, hogy vidám körtáncot járjon velük.
Az édesanya nem értette őt, hiszen mindent megadott neki, amire szüksége volt: meleg otthont, sok játékot, szép ruhákat, finom ennivalót. Akkor mégis mi hiányzik? Miért vágyakozik ez a kislány oda, ahová nem való?
Egy szép tavaszi napon így szólt a gyermek:
- Úgy döntöttem, hogy útnak indulok és megkeresem a tündéreket. Ha sokáig vándorolok, biztosan megtalálom őket.
- Ugyan már, ne beszélj butaságokat! Nem mész te sehová! Nem akarok többet hallani a tündérekről egy árva szót sem!
Az édesanya mérgében kiabált, a kislány pedig szomorúan elhallgatott. Attól a naptól kezdve nem beszélt többet az álmairól. Sőt. Egyre kevesebbszer szólalt meg. Édesanyja biztatta, hogy menjen és játsszon a többi gyerekkel. De a kislányt nem érdekelte a többi gyermek.
Így telt el egy újabb esztendő. Mindketten szomorúak voltak, mert nem értették egymást. A kislány keveset evett, és szemei már nem ragyogtak úgy, mint régen, varázslatos tekintete megfakult.
Aztán egy borongós őszi napon a gyermek beteg lett. Édesanyja nagyon megijedt, mert ez még sosem fordult elő. Orvost hívott, aki a vizsgálat után így szólt:
- Súlyos tüdőgyulladás. A kislánynak erős gyógyszerekre és sok pihenésre van szüksége. Remélem, hamar rendbe jön.
Az édesanya sírdogált, miközben a kislány véget nem érő köhögésbe kezdett. Az éjszakák lázasan teltek. Hiába vette be a gyógyszereket, az állapota nem javult.
- Kicsikém, minek örülnél, mit hozzak neked? Mondd el, mi a szíved vágya, és megveszem neked! - kérdezte az édesanya egy reggel.
- Az én szívem vágyát nem tudod megvenni. Az én szívem a tündérek otthonába vágyik. Ha oda elmehetnék, biztosan meggyógyulnék.
- Ó, kislányom, titkon reménykedtem, hogy elfelejtetted a tündér vágyat. Látom már, hogy tévedtem. Most mit tegyek?
- Engedj el a tündérekhez - suttogta a kislány.
- Te vagy a mindenem, a boldogságom! Hogy tehetném ezt meg? - tárta szét kezeit az édesanya.
- Ha én boldog lennék, akkor te is az lennél? - kérdezte a kislány.
- Igen. A te boldogságod az én boldogságom.
- Akkor engedj el, kérlek! - kérte a kislány alig hallhatóan.
- De azután mi lesz velem? - kérdezte kétségbeesve az édesanya.
Teltek a napok. A csöpp gyermek lesoványodott, szemei fénytelenül meredtek a távolba. Az édesanya nem tudta mit tegyen.
Egy szürke, borús hajnalon így szólt a kislány:
- Megint álmodtam. Itt járt nálam egy tündér. Mosolygott rám és kedvesen hívott magához.
- Itt járt nálad? És milyen volt az a tündér? - kérdezte megtörten az édesanya.
- Nagyon szép. Olyan, mint te, csillogó szárnyakkal!
A kislány szeme egy pillanatra felcsillant, ahogy a tündérről beszélt. Akkor az édesanya mindent megértett. Odasúgta neki:
- A te boldogságod az én boldogságom. Szeretnél a tündéreknél meggyógyulni?
- Igen, szeretnék.
- Akkor menj! De ígérd meg, hogy néha meglátogatsz engem!
- Megígérem, hogy sokszor eljövök hozzád. Édesanya, mikor indulhatok? - kérdezte izgatottan a kislány.
- Amikor szeretnél. Most már tudom, hogy nem tarthatlak vissza - suttogta az anyuka.
A kislány boldogan rámosolygott, szemei ragyogtak, mint égen a csillagok. Megsimogatta édesanyja arcát, majd szép lassan elindult.
A tündérek már vártak rá. Mosolyogva ölelték magukhoz, és vidám táncot jártak körülötte. Varázserejükkel meggyógyították, és nemsokára ő is együtt táncolhatott velük. Kívánsága teljesült: eljutott a tündérek otthonába. Közben édesanyjáról sem feledkezett meg. Rendszeresen meglátogatta őt, és elmesélte neki, hogy nagyon boldog.
Az édesanya lassan megnyugodott. Tudta, hogy kislánya a legjobb helyen van, ahol csak lehet.
Aztán egy szép tavaszi napon az édesanya ismét várandós lett. Nemsokára gyönyörű gyermeke született. A kisbaba ott pihent a mellén, szíve egyenletesen dobogott. Az anyuka megköszönte a Jóistennek a csodálatos ajándékot, és imájában elmondta neki, hogy legjobb tudása szerint kíséri útján a gyermeket, bárhová is vezessen az út.
A kisbaba nagyot sóhajtott és boldog mosollyal az arcán édesanyjával együtt elaludt.
Talán még most is élnek, ha meg nem haltak.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 08:17:37, kedd
|
| |
| |
Sinkovits Imre végső üzenete
Elhangzott az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban.
"Egy hetven esztendős vén diák az óbudai Árpád Gimnáziumból kéri türelmeteket néhány mondat erejéig. Legelébb is, sohasem felejtsétek el iskolátok névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak élete példáját. No nem kell ezért világutazókká válnotok, hogy a magyarság eredetét, őshazáját felkutassátok. Akad felfedezni, megőrizni való e 75 esztendeje Csonka Hazában is! (Elég ha Csoma Sándor szülőfalujára, a háromszéki Kőrösre gondolunk.) Nem kell elzarándokolni a távoli Dardzsiling régi angol temetőjébe sem, ahol végre megpihen "...egy szegény, árva magyar pénz és taps nélkül! Ki nemzetének bölcseiét kereste és a maga sírját találta itt - de halhatatlanságát is! ", miként sírfeliratán olvasható.
Élete példáját kutassátok s kövessétek! Önfegyelmét és szorgalmát, keresztény hitét és edzett testét, puritán életvitelét, hatalmas műveltségét! S mindezeket a Haza és Emberiség szolgálatába állítva! Ez a mai harsogó-csápoló-idegrángásos, lélektelen "fogyasztói társadalom", diszkóival, hamburgerjeivel, drogos-alkoholos tömeghisztériájával, mint a hínár húz le a tartalmatlan, csenevész élet mocsarába! Az így elsatnyult testben, milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges, keresztény Ifjúságra és Családokra van szüksége, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, évezredekben!
De feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is. Nem a tibeti nyelvtan s szótár elkészítése, csupán Édesanyátok nyelvének tisztán tartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat! Végezetül! Nem az Őshazát kell keresnünk! (De azért ismerjük meg a tudósok, nyelvészek, régészek s néprajzosok eddigi kutatásait, eredményeit.) Ezt a mostani, megcsonkított, fenyegetett sorsú Hazát kell megismernünk, felemelnünk, becsülnünk és megvédenünk, magunknak s a Jövendőnek!
Tamási Áronnal szólva: "Mi végre vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne!" Ez a "valahol", itt van a talpunk alatt! Magyarország! Fiatal Barátaim! Tudom, nem kevés, amit kértem Tőletek. De csak így, s csak ezért érdemes élni! Márpedig e Nemzetnek annyi hősi halottja volt, most hősi élőkre van szüksége! Hiszem, Ti azok lesztek! Megfáradt, öreg, de szeretetet, hitet sugárzó karommal ölellek Benneteket!"
- Sinkovits Imre.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 08:10:03, kedd
|
| |
| |
Hazádból, hogyha még bírod, Ne menj el, ó, magyar...
Kiss Judit Ágnes: Szó
Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mélyrepül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül,
Míg annyi jóval van tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,
Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.
Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.
Maradj tövisnek, bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit a kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-16 07:43:30, kedd
|
| |
| |
Ha kikosaraz, akkor se add fel, csak egyetlen esetben
Amiről a mostani fejezetben írok, hát elismerem, hogy egyáltalán nem egyszerű. De ahogy már említettem, van ennél sokkal nehezebb dolog is. Mi lehet még ennél is nehezebb? Hidd el, ha már
együtt jártok megtartani sokkal nehezebb mint megszerezni. Hosszabb távon fenntartani, az érdeklődést, érzelmeket, figyelmet, mindig megújítani a kapcsolatot, hát ez sokkal
nehezebb, mint valakit megkapni. Főleg, hogy az ember hajlamos, elkényelmesedni ha már megkapta amit akar, nyugodt, hogy az övé és sokszor azt hiszi ez elég, pedig nem.
Ha kikosaraznak és túl vagy az első megrázkódtatáson, kicsit magadhoz térsz, kezdj el azon agyalni, hogyan tudhatod meg, miért is ejtett.
Próbáld meg kideríteni, miért mondott nemet, ez ahogy már említettem azért fontos, mert ha nem tetszel neki, nem vagy az esete akkor nincs mit tenni. Te is hiába tudod, hogy tetszel valakinek, ha neked nem tetszik, még csak nem is vonzódsz hozzá.Akkor tovább kell lépni, nem szabad erőltetni a dolgot, úgy is minden hiába.
Még ha valamilyen oknál fogva végül, mégis járnátok, abban úgy se lenne hosszú távon köszönet.
Az a legtisztább ha egyenesen megkérdezed, szeretnéd tudni, árulja el, miért nem szeretne veled járni. A legtöbben, nem mondják a másik szemébe, hogy miért, főleg ha azt kellemetlennek érzik, de egy próbát megér. Sajnos még az is előfordulhat, hogy mond valamit, csak az nem a teljes igazság. Az is lehet, hogy a teljes igazságot soha nem tudod meg.
De ha továbbra sem látod másik fiúval és úgy veszed észre érdeklődik irántad és foglalkozik veled akkor, miért ne próbálnád meg újra, csak ne siess, várj egy kicsit, adj neki időt.
De még az is előfordulhat, hogy mindketten úgy érzitek teljesen oda vagytok egymásért.
Új az ismeretség, titokzatos a másik, érdekes és ez így is marad néhány hétig, talán hónapig , amíg egy kicsit jobban meg nem ismeritek egymást.
Jó esetben az érzelmeitek csak fokozódnak és fülig szerelmesek lesztek egymásba .
Viszont az is megtörténhet, hogy idővel rájöttök akár mindketten, hogy ez az egész részetekről csak hirtelen fellángolás volt.
Hogy a másik még sem olyan amilyennek ti elképzeltétek, mégsem tudtok olyan jól kijönni egymással, még sincs egy csomó közös téma, amiről tudtok beszélgetni.
Azon veszitek észre magatokat, hogy a közös programok szervezésekor folyton össze vesztek,mert nem is ugyan azt akarjátok.
Egyikőtök balra a másik meg jobbra menne. Egyre több a nézeteltérés és vita, a végén már a szerelemből rémálom lesz.
Hát ilyenkor is kár tovább erőltetni a dolgot, legjobb ha szépen megbeszélitek és búcsút vesztek egymástól.
Ezt bonyolíthatja, ha csak az egyikőtök érez így és a másik szerint minden rendben van és ő nagyon szerelmes.
De mindez hiába, ha ezt csak az egyik fél érzi. Bármilyen fájdalmas is szakítás lesz belőle.
Hisz csak sajnálatból , érzelem nélkül, főleg kiábrándultan, hosszú távon nem lehet együtt lenni valakivel. Ezt a másik sem várhatja el!
Hát ez a fejezet egy kicsit szomorúra sikerült, de a negatív dolgokról is kell beszélni, sajnos az
élet ilyen, nem csak fekete vagy csak fehér. Nem lehet mindig mindent a szőnyeg alá söpörni, mert egyszer úgy is ki kell ott is takarítani.
A következő fejezetben viszont egy nagyon fontos, érdekes témát ígérhetek nektek.
Azt mondhatom erről a dologról , hogy a párkapcsolatban ez az egyik legfontosabb és a fiúk, férfiak általában nem szentelnek rá kellő figyelmet, pedig sok múlhat rajta.
Pontosan arról beszélek, hogy a gyengébbik nem figyelmességre, biztonságra vágyik és végül olyan társ mellett fog kikötni akitől ezt az érzetet meg is kapja. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
2014. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
471 db bejegyzés |
| e év: |
3482 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1581
- e Hét: 4657
- e Hónap: 7999
- e Év: 60707
|
|
|
Offline
