SZABADSAG
Nem vagy az, ki szereti, ha bezárják.
Szabad vagy, repülsz mihelyt alkalmad nyílik rá,
Csak elszédülsz a magasban, nem bírod soká.
Elveszel a kék ...
Röpke pillanatban,röpke percben,
az éji hullámnak fényében,
láthatatlan szirmok hullanak,
a felgyülemlett emlékeimben,
kering az égbolt homályában
törékényen foszlik minden,
s úgy várlak az éji csöndben,
de nem félek csak remegek. .
Sebet sajdít a fájó messzeség,
csillámló zöld folyam hempereg,
csirák hasitnak csontjaimba ,
s szárnyak suhognak meztelen,
minden oly borongósan kéklik,
s vibrálva száll a feszültség,
lehet e szebb a hatalmas éjben
a visszatérő reményeknél ?
Lehetsz e boldog ha lobogva ég
eszmékbe bujt söpredék,
sorsom fölött zörögnek árnyak
s én félve állok a pusztaságban,
hűvös szeleknek nyomdokában,
csak várva az igét mi kitagad,
s széjjel szórt csillagok alatt
kezemben tartom lengő sorsom,
türelemmel várom boldogságom.[W.B.]
Csurran az ősz selymesen,
lilás párás alkonyban,
szétfeszíti szeles torkát
ködöt fújva bokron át,
csak a rigó füttye cseng
meztelenül reng a csend
bohó nyárnak itt a vége.
Fütyörészik szélnek átka,
piros bogyók mosolyában,
göndör,száraz levelek
játszadoznak az avarban
csilingelve kacarásznak,
s poros ruhájukat mossák,
minden olyan rozsdamarta.
Itt van újra ősznek lelke,
lassan hó hull a fejünkre,
vagy az ólmos eső cseppje
csillog a fényt áteresztve ,
s míg vadul lombtalan fák,
hullámban ringanak,felénk
markunkba már koccan a dér.[W.B.]
Mert minden este ,szenvedőn
gondom homályába hullva,
zilált napjaim kergetem,
esztelen reménybe esve
hogy újra édesen érezzem
tévelygő testedet testemben
lélegzetem csöndjében.
Mert mindig ugyanott állok,
szelíd megigézés ellenére ,
várva kegyetlen büntetésem,
ott ahol fájó felismerésben
arcom ,szám csókba homorúlt
a titkos bűnök színhelyén,hol
megfogant testemen csókod.
Ott van az édes megváltásom,
hagyom ,hogy lángra lobbanjon
égő testem a szerelem izével,
s üszkös pernyék fehéren szálljanak
te feléd ,a vágy édes bizalmával ,
s szemünk közt szikrák gyúljanak
féltő gyönyörben , szerelmesen.[W.B.]
Virágok illata elszállt rég
halk dalokban kesereg az ég,
s mesék kelnek a virágokról ,
mint varázsigék a csókokról
mert bölcs igéink még édesek,
s oly kínosak még a gyötrelmek,
még kesergünk ébrenlétben
s illatba szálló halk lihegéssel ,
úgy szomjazunk a csók nedűre
reggel,este ,reggel este .
Őszben ,arany lenge légben,
meg kéjben őrzött szerelemben
örömmel gyúl arcunk az emlékre
s , fel-fel törnek friss sóhajok
csillag szemünkre zárul vágyunk,
s ragyogva csókokban járunk ,
a boldogság szent sürgetésében
játszadozik apró csókot ajkunk
az ősznek hűs lágy pernyéjében
reggel,délben,reggel,délben.
Szegény szívünk csak mind lohol,
hol a mában , hol a múltban ,
oly sóvárogva egymásért dobog
színes fátylakba burkolozva
s vággyal telt vértelen ajkunkon
izzik arany lángja csókjainknak
és csak halk imáink lopózkodnak
a behorpadt édes vágyak alatt ,
lüktetnek, magukba fojtogatva
egy szívként, éjjel,nappal dobogásuk. [W.B.]
Oly szép ez a sokszínűség
időnként felhökben roggyan
a sok apró gyönyörüség ,
s megereszti ősi hírnevét
oly édes ez az őszi lengés,
a szőlőt már leszedték rég,
s őszi rózsa helyébe lép,
néha ránk kuporodik a nap,
máskor mohás ködbe megy át
egy fényes sárga villanat.
Ez a rozsda -zöldes őszi kékség,
se levél,ág, csak rengeteg
csillámló piciny víz cseppek
párás tükörben cifráznak,
elmosódva a szélnek bugyogásában
rácseppenek gyöngyökben
a lombtalan fák redőire,
gömbökben megrekedve
fulladozó hullámokba rejtve
fénylenek és elmerengnek .
Sehol lomb, csak csupasz völgy,
s üvölt a szél megdermedve,
varjak hada károg lendületben,
meztelen fák kongásában ,
s a rét mely zöld volt gyökerében
most kopár a dermesztő ég alatt
alszik az idő mélyen októberben ,
csak a must forr jó melegben
és tetőzik kénes ereje,
mint gyöngyökbe zárt sejtelem.[W.B.]
Az ősznek tiszta kékjében
csurran lényed és egyre
jobban feszül remegő ideged,
miközben végtelen létező erőd
lényegesen csökken az őszben
s szíved belerezzen a szellőkben.
Most lesz büszke, s kegyetlen
szél sodrásban, ringó erdőkben
áttetsző lágy szárnyakkal,
felhők fölé száll láthatatlan,
kibontva teljes ragyogását
s száraz leveleket kacagtat.
A lesárgult nyárnak hullámán
foszladoznak kékes csillagok,
s rongyos rőt ruhás bokrok
jajdulnak a fanyar szagoktól
leveleiket deresre váltják
s ködben illatban bomlanak.
Vérvörös tüzes lángokkal,
terpeszkedik az ősz mereven ,
s a remegő leveleket csipkésen
átfúja az örök zöld boróka résein
beszívja a zöldes bogyók illatát
s a kopár fákon találja magát.[W.B.]
xMagazin
Offline
